Kelet-Magyarország, 1971. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-20 / 274. szám
í oldal KFT FT MAGYAR0R«!7<!0 Í9ff. november 5S.' Szülők fóruma: Az időbeosztásról A 6—10 éves gyermekek időbeosztása még a felnőttek irányítására szorul. Több éve figyelem, tanulmányozom, miért nem jön a gyermekek egy része pihenten, felfrissültén az iskolába a várva várt szünet után. Pedig a szünetnek az a rendeltetése, hogy utána fokozódjék a tanulók munkateljesítménye. A legfontosabb, hogy a szülők közösen beszéljék, tervezzék meg gyermekükkel a szünidei napirendet, életrendet. A felkelés, az étkezések és az esti lefekvés időpontja állandó legyen. Kapcsoljuk be őket a háztartási teendőkbe, mert az ilyen korú gyermekek örülnek, ha a felnőttek, a ..nagyok7’ munkájában részt vehetnek. A bizalom megnyilvánulásának tartják. A tej, kenyér egyéb apróságok napi rendszeres vásárlásával életszerűen ismerkednek környezetükkel, s közben a számolást, a pénzzel elszámolás felelősségét is gyakorolják. Az asztalterítéssel, edénytörülgetéssel ügyeskednek, egyben részesei a családban érvényesülő munkamegosztásnak, kötelességvállalásnak. A szünet idején előforduló munkaszüneti napokon, ünnepeken rendszerint vendégek is jönnek, ilyenkor hasznos, ha megszokott tevékenységüket már maguktól végzik. Helyes, ha az iskolában a szünetre kapott feladatot sem a szünet első vagy utolsó napján halmozva, kapkodva oldják meg a gyermekek, hanem naponként írnak délelőttönként 1—2 mondatot. Az olvasást pedig a kedvelt mesékkel, történetekkel gyakoroltatjuk, örülnek, ha megbeszéljük velük, mi tetszett nekik abból. A szülők példája, érdeklődése nyomán hozzászoknak a gyermekek, hogy könyvek olvasásával tanulnak és szórakoznak is szabad idejükben. Télen, ha az időjárás lehetővé teszi, nagy élvezet a gyermekeknek a szánkázás, korcsolyázás, sielés. A túl sok szabadban tartózkodás azonban gyakran okoz meghűlést, mely elronthatja a szünet örömét. A gyermekek ugyanis még nem számolnak tetteik következményével, s gyakran látni őket kabát, sapka nélkül szaladgálni. Evek óta tapasztalom, hogy a téli szünet után szaporodik a hiányzók száma, s lemaradnak a tanulásban. A szünetben szabadjára engedett gyermekek vad. szertelen csavargása nem üdítő az egészségre, az idegrendszerre. Az ilyen gyermek nehezen zökken vissza szünet után az iskolai rendbe, az összeszedettséget, figyelmet kívánó feladatok végzésébe. Mikor pedig sétálni, kirándulni, utazni mennek a szülők gyermekeikkel, ne csupán a természet szépségében gyönyörködjenek, hanem örüljenek, ha az a környező fákról, madarakról kérdez, megfigyeléseit kiegészíteni kívánja. Adjanak az életkornak megfelelő, érthető magyarázatot tudakozódásaikra. Az eléje táruló jelenségek felkeltik a gyermek érdeklődését. Közvetlen életközelségben még szívesebben tanul, mint csupán a tankönyv lapjairól leckeszerűen. A felnőttek szerint „rossz” gyermek leginkább unalmában tesz olyasmit, amit környezetének tagjai ésszerűtlennek, helytelennek tartanak. Ha megelőzzük ezt, vagyis megbeszéljük, kialakítjuk a szünidő prog- • • ramját, rend: nyugalom, biztonság veszi körül a gyermeket, magatartása ennek eredményeként vidám, kedves, fejlődése -pedig kedvező. A tanév rendszeres iskolába járásának időszakai közé iktatott szünetek így válnak kellemessé, egyben hasznossá. Csányi Gyöngyi: Géczy Etelka Demény Ottó: Madártanács Csitult a tél. a téli szél, de hull a dér, a lisztfehér, hull itt-ott még a földre. A napsugár mégis leszáll naponta már, egy cérnaszál aranyfonálra kötve. A madarak, verébhadak meg már, nicsak! — csiripp-csarapp — nyári csivitet csapnak, a gömbpufók piros pirók meg a rigók viszik a szót. A pintyek is ott vannak. Egész csudás madártanács. Szónok van száz, s mind magyaráz, sürög-forog, vitázgat: ki legyen az, ki a magas nyárfalugas, zöldsugaras hegyén épít majd házat?! Készülődés Jön a tél, fúj a szél, csikorog az ablak. Künn a téren a fák, bokrok nyögnek, hajladoznak. Mit csinálsz Katica? Sálat a babának, meleg sapkát a mackónak, ködmönt a huszárnak. Sálat a babának, mert a torka kényes. Nem szeretném, ha megfázna s köhögne az édes. Sapkát a mackónak, húzza a fülére, ha elmegyünk korcsolyázni kettecskén a jégre. Ködmönt a huszárnak, béleltet, meleget. Meglesz minden idejében, úgy várjuk a telet. Fúj a szél, jön a tél. Jöhet a hó, a fagy! Ül Katica a kuckóban, csöndesen varrogat. Pálvölgyi Pál: A kis kertész Kicsi kertet kapott Kati a nagy kert sarkában, a kis külön kertészetnek ő lett a gazdája. Tíz lépés a hossza csupár szélte talán három, de Katinál nincs most büs; kél hetedhét határon. Neki Iá.ott. fel is ásta, el is gereblyézte, olyan szépen, hogy mindenk csodálkozva nézte... Szegfűt, rózsát, nefelejcset, liliomot, mályvát ültetett el — úgy hogy seho" nem láthatni párját... Kerítést is csinált köré ;ok levágott gallyból, ipolgatta, legyen virág i kis virágmagból Öntözte, hogy nagyra nőjjön sok virágot hozzon. Anyák Napján — Anyukának örömet okozzon... GYERMEKEKNEK törd a feiedí Vízszintes: 1. Kiruccanás. 6. Téli sport. 7. Véredénye. 8. Nátrium vegyjele. 9. Lárma. 11. Fontos táplálék. 12. Tromfok. 14. Húros hangszer. 16. Megfejtendő (folytatódik a függ. 6. sorban). 18. Szibériai folyam. 20. Maró folyadék. 21. Dísz. 22. Római 50, 51. 24. Menyasszony. 25. Csecsemőhallgattató. 27. Korai gyümölcs. 28. Érzékszerv. 29. BAMÓ. Függőleges: 1. Kiszolgáltat. 2. Helyrag. 3. Káros. 4. Tiltószó. 5. UNUN. 6. A vízszintes 16 folytatása. 10. Háziállat. 11. Jaj, kidőlt a víz a pohárból, jaj, felszállt a toll a párnából, jaj, eltörött a kávéscsésze! — Minek is játszottál véle? Fehérjedús táplálék. 13. Hím állat. 14. Nagy orosz író személyneve (Háború és béke, Anna Karenina). 15. Pléd. 17. Kopasz. 19. Női ruhadarab. 21. Díszpénz. 23. Lám. 24. Szülő. 26. Római 999. 27. Háziállat. Megfejtendő: Szabolcs-Szatmár megye új nagy létesítménye: (vízszintes 16, függ. 6). Múlt heti megfejtés: KONZERVGYÁR — ALKALOIDA — VULKÁN. Könyvjutalom: Veres Valéria Nyíregyháza, Oszlánszki László Apagy és Pógyor Zsuzsa Tiszalök. Jaj, füstöt fúj a dühös kályha, jaj, ég fele áll a szék lába, jaj, cammog csak az óra késve! — Minek is játszottál véle? — Mondd már, hogy lehet az, hogy ez az okos és ravasz kolléga épp azzal halálbuta...? — Mondd már. hogy lehet, hogy egy ilyen jó vadász épp azzal a semmirevaló, hulladékleső...? — Mondd, mivel magyarázod, hogy épp a Sakállal...? A Gazellahúskészletező és Fogyasztási Vállalatnál mór hetek óta beszédtéma volt: mire vélhető ez a furcsa barátság. Mármint a Rókáé és a Sakálé. A legkülönösebb az egészben, hogy nem is a Sakál volt a kezdeményező, bár róla köztudomású, hogy a nálánál jóval kisebb, gyengébb , szaktársak zsákmányából is szívesen kiveszi a részét, a rossz nyelvek szerint már a Vadmacska körül is ott sündör- gött, a fülébe duruzsolgatott, hogy: — Cicuskám, hallottam ám, hogy a mókuscombocskát és fejecskét nem szereted. Igazad is van: egy ilyen bátor, ügyes vadász megengedheti magának, hogy csupa oldalast fogyasszon. De a magamfajta nehéz sorsú, balszerencsés... — Na, tágíts innen — fújt akkor nagyot rá a Vadmacska —, mielőtt még a Cicus- kámért kimarnám a szemedet. — Jaj, hát vadásznék én szívesen, de látod, mennyire meghíztam... — Az ám, a sok potyától... — Mennyire meghíztam, a szívem is bezsírosodott, hol bírnék én zsákmány után szaladgálni? — Én már azt sem bánom. Szerezz, ahonnan tudsz. Az én mókus-combocskámból és fejecskémből nem eszel. Még hogy „Cicuskám...” Na, gyerünk, mert a körmöm éles! Szóval még a Vadmacska is így ráförmedt legutóbb Sakál komára. És egyszer csak csodálkozva látja mindenki, hogy a Róka úgy sündörög a Sakál nyomában, mint az előbb még a Sakál — mondjuk — a Tigrisében, hogy a szavait lesi, hogy akkorákat hahotázik új barátjának közismerten ostoba s még közismertebben szakállas viccein, hogy az egész erdő remeg tőle. Egyszer pedig a Sakál megállt a Vadmacska háta mögött és rákezdte: — No, te mókusfaló, madárfogó, svábbogárrágó (ezt csak sértésnek szánta) miau- koló (ezt is sértésnek szánta) féreg (hát még ezt)!. Félsz-e az Oroszlántól? A Vadmacska persze azonnal ugrott és a Sakálnak bizony veszélyben forgott a szeme világa, ha ott nem terem a Róka. el nem állja a Vadmncska útját: — Nono! A ravaszdival azért nem akart a Vadmacska se kikötni, és mekkora volt a csodálkozása, mikor a kis incidens után a két úidon«ült barát — a Róka és a Sakál — fordult egyet és eltűnt az Oroszlán barlangjában. No,, nem merészkedtek egészen be, megálltak az elején, ahova a vállalat vezérigazgatója a lerágott csontokat hajigált-a. Csak ezután vált köztudomásúvá, hogy az Oroszlán a vállalat ingatag helyzetén további átszervezésekkel akart javítani. Többek közt személyi titkárt vett maga mellé, hogy ne kelljen apró-cseprő ügyek intézésére pazarolni vezérigazgatói energiáját, majd ezután csak globálisan, nagy vonalakban... És ez a személyi titkár volt a Sakál. Róka koma a vállalat vadászati főosztályán dolgozott. A főosztályvezető, a Jaguár tehetséges, lelkiismeretes, jó munkaerőnek ismerte, a legkedvezőbben nyilatkozott róla mindig. Nagyon csodálkozott hát, hogy mintabeosztottja egyre hanyagabb, „trshá- nyabb”, ahogy a főosztályon mondogatni szerették. Egy ideig szó nélkül hagyták ezt, gondolták: pillanatnyi rövidzárlat — de aztán, sok ami sok, értékezleteiken bírálni, majd szidni kezdték a Rókát. Mely utóbbi (ahogy a Vadmacska mondaná) ilyenkor üdvözült arccal ült egy bőrfotelben, és oda se figyelt. Mit számít a kollégák, sőt a Jaguár véleménye? Majd úgyis lesz, aki referál az Oroszlánnak: — Kérem, az a Róka... Nem is készletező: zseni! Mert a múltkor is, ha azon a málé- szójú tohonya Jaguáron múlott volna... És az Oroszlán valóban kitüntető figyelemben részesítette a Rókát (azelőtt átnézett rajta): ha észrevette, jóindulatúan köszörülte a torkát (micsoda elismerés!), néha még a mancsát is odanyújtotta személyi titkára barátjának, mely utóbbi (hogy ismét a Vadmacskát idézzük) ívben előrefeszülve (hogy közelségével' azért -a' Vezért ne feszélyezze), nagyot nyújtózva érintette meg a feléje nyújtott pracli nagyujjának a körmét. A Rókát aznap ismét bírálták a főosztályértekezleten, és ő még lekicsinylőbben biggyesztette a száját: — Na lám, a nimandok, a porszemek. Ök mondják nekem, aki az előbb magával a Vezérigazgatóval parolázott. Mit számít a szavuk? A kollégák, persze tudták, honnan fúj a szél, megmosolyogták a Rókát, kezdték lassan csak így hívni: a Sakál Barátja, a Tiszteletbeli Dögevő, a Segédhulladékgyűjtő, de persze . ezt senki sem mondta a szemébe, és már a munkát se nagyon kérték tőle számon. Mit lehessen tudni? Hátha kérnivalójuk lesz még az Oroszlántól, hátha rászorulnak a Sakál jóindulatára... így aztán csendeskén élt magának a Róka a főosztályon. Nem is firtatták már, mit forral a Sakállal, mit nem, tart-e még a nagy barátság. De aztán még egyszer ráirányult a figyelem. Épp szabadságon volt, mikor Rökáné kétségbeesetten nyitott be a Jaguárhoz: nézzen már utána, mi történt az ő szegény férj ecskéj ével. Fúrják-e a vállalatnál, vagy más kellemetlenségei vannak... Mert hiába teszi elébe a legfinomabb falatokat, hozzá sem nyúl, most meg már napok óta nem látta... El is indultak Rókáné és a Jaguár együtt megkeresni az elveszett kollégát, a gondos feleség még egy kosárnyi frissen párolgó, étvágygerjesztő nyúlcombot is magával vitt, hogy ha valahol leromolva, legyengülve az útszélen rátalál szegény férje urára, ettől mindjárt erőt gyűjthessen. Meg is találták. Nem is messze. Az Oroszlán barlangjának közelében. Lötyög rajta a bőr. csak úgy zörögnek a bordái. Előtte nagy halom csont, ezeken rágódott nagy áhítattal. A Sakál ugyancsak itt-ott hagyott rajtuk egy kis húsfoszlányt, de a gá- rellacsontokon érződött még a rájuk taradó finom falatokat érédetilég elfogyasztó Oroszlán szaga— Jaj, a függöny, az nem vég posztó, jaj, kegyetlen volt a nagy olló, jaj, kiserkedt az ujjad vére! — Minek is játszottál véle? V. Oszejeva: Beteglátogatás Válja ma nem volt iskolában. Nagyszünetben a barátnői elküldték hozzá Muszját. — Menj, és nézd meg, mi van vele. Talán beteg, s szüksége is lehet valamire. Muszja ágyban találta Válját. Bekötözött arccal feküdt. — Jaj, Váljácska — telepedett le Muszja az ágy melletti székre —, ugye Ínygyulladásod van?! En is ugyanebben a betegségben voltam a nyáron. így feldagadt az arcom, ni!... Es tudod, a nagymama éppen akkor utazott el valahová, anyukám pedig munkában volt... — Az én anyukám is dolgozni van — mondta Válja az arcát tapogatva. — Pedig öblögetni kellene az ínyemet... — Ö, Váljácska! — sopánkodott Muszja. — Nekem is gargarizálnom kellett! De még annál jobban fájt! Annál jobban feldagadt! Hanem tudod, mi gyógyított meg? A melegítőpárna! Az keU az ilyesmire! De csak jó forrón ér valamit!... — Persze... a... párna... — ejtette ki lassan, szinte majdnem sziszegve a szavakat Válja. — Muszja! Kinn van a konyhában a... teáskanna. Légyszíves... és ott van a pár... — Igen? Fő a tea? Az sus- torogna ennyire?... Dehogy! Esik az eső! Nézd, hogy esik! Gyere csak ide az ablakhoz!... Még jó, hogy hoztam esőkabátot és sárcipőt. Különben alaposan megfáznék!... — ke- lepelte szaporán Muszja majd kiszaladt az előszobába ahol sokáig szöszmötölt, topogott — az esőkabátjával és a sárcipőjével bajlódva. Aztán bedugta a fejét az ajtón és igy búcsúzott: — Gyógyulj meg, Váljácska! Majd még eljövök hozzád. Talán már holnap. Meglátogatlak még, ne félj!... Válja szomorúan tekintett Muszja után, majd maga indult ki a hideg konyhába, hogy behozza a teát és a villanypárnát. — No, mi van? Mi újság? Beteg? Mire van szüksége? — kérdezték a lányok az iskolába visszatérő Muszját. — Képzeljétek — kezdte újságolni örömmel Muszja —, ugyanaz a baja, mint nekem volt a nyáron. ínydaganat!... Egyébként semmi különöset nem mondott. Majd a gargarizálás és a villanypárna helyrehozza! Fordította: Krecsmáry László Krecsmáry László: Esti citeraszó A házereszen bóbiskol a csend... az utcán bölcsen bandukol a béke, s mint iromba, léha, lomha lajhár, nyújtózik el a hűvös nyugalom... Suttyó szeleik suhannak nesztelen elrabolni illatát a fáknak. Olyan az est, mint öreg anyóka, aki az ég dolmányára varrja a csillagok villogó rézpitykéit. A tornácon a nyitott ablakban virágillat s tejszag ölelkezik... Hirtelen felkapja fejét a csönd. Valahol kacagva citera szól! Hegyezi fülét a kíváncsiság, — peng a húr, egy lány véle dalol, s röpköd a dal, mint szélben a szoknya, s benne az élet ritmusa ring. Lám már a szél is zümmögi lopva — sejti talán, hogy ez mekkora kincs...? S most, hogy a békák kórusa is zeng: teljes lesz, s csodás a harmónia! Szívembe szívom minden kis csöppjét és ott kell virágként virulnia... Szüts László: Panaszoló Bállá László: A Sakál barál-ja