Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-09 / 238. szám
4. Óidat KELET MAGYARORSZÁG 1971. október 9. Szülők fóruma Óvodából az iskolába... Sok-sok, bizalmatlanul iskolába érkező, volt tanítványom riadt arcára emlékezem most. A szinte csak játékhoz szokott gyermek életében annyi minden változás történik egyik napról a másikra. Nézzük csak, mi is ez a változás és lágyan segíthetünk a kis újdonsült iskolásoknak? A megszokott kedves óvó néni után meg kell barátkoznia az iskolai „második édesanyáival, a tanító nénivel. Ebben, mi szülők, nagyon sokat segíthetünk. Találjuk mi is kedvesnek, szépnek, jónak, okosnak, ügyesnek a tanító nénit. Ne tegyünk bántó megjegyzéseket rá! Nagyon fontos, hogy a gyermek szeresse azt, akitől tanul. Szívesebben és jobban végzi majd a kötelességét, ha szeretet fűzi ahhoz a személyhez, aki a feladatokat kiszabja neki és a végrehajtást ellenőrzi. Beszélgessünk sokat a gyermekkel a tanító néniről. Magunk is keressük meg vele a kapcsolatot. A szülői értekezletekre okvetlenül menjünk el — már az elsőre is — mert nagyon sok fontos dolgot mond el ott a tanítónő, amit a kicsik még képtelenek megjegyezni. Később is tartsuk rend'zeresen a kapcsolatot a fogadóórái!, értekezleteken, s fogadjuk szeretettel a családlátogatásra érkező tanítónőt. Támogatnunk kell a gyermeket abban, hogy a kötetlenebb, lazább keretek között folyó óvodai foglalkozás után szívesen teljesítse az iskolai élet követelményeit. Elsőnek említem a pontosságot. Míg az óvodában 2, 2 és fél óra alatt gyűltek össze reggelente a kis pajtások, addig az iskolában fontos, hogy legkésőbb háromnegyed 8-kor belépjen a kapun. A késés sohasem a kis elsős hibája, azért a szülő felelős, viszont a gyermek szégyenkezik miatta. Segítenünk kell a táska becsomagolásában. (Benne van-e minden másnapra, órarend szerint? Testnevelés óra napján vele van-e a kis különzsák?, stb.). Ebben nagyon finom fokozatonként haladhatunk az önállóság felé. Szinte naponta léphetünk előre egy apró kis kötelességgel amit attól kezdve már rábízunk. Ha egyszerre zúdítjuk rá a sok-sok tennivalót, abból kuszaság, rendetlenség lesz. A rendérzék megalapozásának döntő lépése az iskolai életbe indítás. Ahogyan mi becsomagoljuk a táskát az első napokban, hetekben (mindig este, lefekvés előtt), olyan gonddal készíti össze majd a holmiját akkor is, amikor már mindent maga végez. Nagyon fontos, hogy rendszeresen, naponta érdeklődjünk az iskolai élete felöl. Beszéljünk a pajtásairól, azoknak egy része is új számára. Hallgassuk meg türelemmel az élménybeszámolóját, hiszen annyi minden új benyomás éri, hogy bőven van mondanivalója még a szűkszavú gyermeknek is. Érdeklődjünk az első leckék, a kötelességek iránt. Ne vegyük el a kedvét, ha kicsit tojás alakú lett a karika, vagy eldőlt valamelyik írást élőkészítő betűélem jobbra, vagy balra. Bíztassuk inkább, semhogy kedvét szegjük. Olvassuk el a tanítónő megjegyzéseit, amelyeket a feladatok alá ír. (Az első félévben még nem osztályoznak az I. osztályban!) Erősítsük magunk is meg a pedagógus megállapításait! Nem túlzók, ha azt mondom: nagy családi esemény, amikor iskolás lesz a kis óvodásból. És így van ez jól, ha „családi” ügyet csinálunk belőle! A iskolai élet megszerettetése, a kötelességteljesítéssel való megimerkedés nagyrészt a szülők, nagyszülők, nagyobb testvérek szerető, támogató, biztató segítségén múlik. Sok-sok szeretet, türelem kell hozzá, átmenetileg kicsit több „családi gond”-ot jelent, de bőven kamatozik. Sokszor még az egyetemi években is. Dr. Gergely Károlyné GYEREKEKNEK VAROSJÁTÉK Az alább felsorolt öt várost írjátok bt az ábra vízszintes soraiba úgy, hogy a körökkel megjelölt átlós sorba kerülő betűk Mikes Kelemen szülőhelyét adja1 eredményül. ALGÍR 1 ATHÉN HANOI VARNA ZENTA 'NODVZ ••sajfa/ŐSftí TÖRD A FE IEDI Vízszintes: 1. Megfejtendő. 6. Mely személy. 7. Ének. 8. Ostoros Rezső. 9. Római 99 és 1. 11. Kálium, nitrogén, szén vegy- jele. 12. Fog. 14. Bíróságon megjelenik, de nem mint vádlott. 16. Megfejtendő (a függőleges 15 folytatása). 18. Lötty. 20. Hajó kapja a zátonyon. 21. Ilyen lap van a vendéglőben. 22. Talpon van. 24. Energia. 25. Öserdei folyondár. 27. Nyes. 28. Ház része. 29. Hirtelen toló. Függőleges: 1. Becézett háziállat. 2. Római 499. 3. Régi súlymérték. 4. Azonos mássalhangzók. 5. Nyugati állam fővárosa. 6. Kiagyalt. 10. Pusztít. 11. Végtag.' 13*, Mély tányér. 14. Tartó. 15. Megfejtendő. 17. Fizetés. 19. ÉLIE. 21. ... a gyümölcs a napon. 23. Egyik érzékszervével érzékel. 24. EYÖ. 26. Az egyik nem. 27. Nagy László. Megfejtendő: Jelentős országos, sőt nemzetközi ifjúsági létesítmény (függ. 15., vízsz. 16.) és helye (vízsz. 1.). Múlt heti megfejtés: — A MOSZKVICSTALÁL- KOZÓ — Könyvjutalom: Puskás Lajos Nyírszőlős, Széles Géza Tunyogmatolcs ■és íápaj László Nyíregyháza. Vaddisznóálom Álmában a vaddisznónak szitakötő-szárnya nőtt, felröppent az almafára napsütötte délelőtt. Almafának száz virága Ígért csábos ízeket, a vaddisznó szalmasárga hártyaszárnya zizegett. Könnyű szél suhant az ágon, s a vaddisznó izibe füttyel üdvözölte lágyan, mint egy karcsú cinege. Majd merészen szállni kezdett, fönnakadt egy fellegen, ijedtében nagyot röffent és fölébredt hirtelen. Vidor Miklós Mondókák Büszke sárkány leng a spárgán: csodáló ja fecske, gólya és a sárkány, mint szivárvány ragyog, tarkáll amíg csak száll... hangzik a szó: — gyere Palkó! — és már vállán ring a sárkány! Fákon, bokron mennyi szál, csupa, csupa pókfonál! de szívesen mennének el a nyárhoz — vendégnek! B. Darázs József Pörgettyű Peti — Mindig csak forogni kell — morogta mérgesen Pörgettyű Peti, és a fecskékre sandított. ^ A fecskék ide-oda röpködtek, szúnyogvadászaton voltak az udvaron. — De szeretnék én is röpülni! — sóhajtotta Peti, s amikor kis gazdája legközelebb megpörgette, ugrott egy nagyot; Attól kezdve többször gyakorolta magát az ugrásban. Egy szép napon aztán összeszedte minden erejét, hatalmas lendülettel átvetette magát a kerítésen, és illa berek, nádak, erek... elperdült egészen a rétig. Magas fűszálak közé esett, ám mivel se keze, se lába nem volt, hiába erőlködött, nem tudta kiszabadítani magát. — Gyere velünk táncolni — hívta egy vaskos, világos szőke kalász, amely a közelében magasodott. — Nagyon szívesen — válaszolta Pörgettyű Peti —, ha ki tudnék mászni innen! Segítenél nekem? — Sajnos nem tehetem — válaszolta a kalász —, én csak táncolni tudok és hajladozni a szélben. De várj csak, majd szólok a kis kék lepkéknek, akik errefelé ker- getőznek a réten. A kalász hívására a lepkék Petihez repültek és csápjaikkal megérintették. — Olyan tarka vagy, mintha virág lennél — mondták neki —, mégsem tudunk mézet szívni belőled. — Bizony, fából vagyok, nincs mézem, táncolni azonban éppolyan jpl tudok, mint ti. Fel tudnátok engem állítani ? — Sajnos, nem — válaszolták a pillangók, miközben körüiröpdösték, — Csak a tánchoz értünk meg a méz- szíváshoz.1 De várj Csak, majd szólunk Egér Elemérnek. ő biztosan kitalál valamit. Egér Elemér ott tanyázott a közeli egérlyukban. A hívásra előjött, és alaposan szemügyre vette Pörgettyű Petit. — Szívesen segítek rajtad — cincogta. Aztán a két első lábával megragadta Petit, és rátolta egy sima kockakőre. — Itt aztán foroghatsz, ha kedved tartja — mondta elégedetten. — Ilyen sima követ nem találsz egyhamar. — A kő nagyon jó — állapította meg Peti —, de egyedül nem tudok táncra perdülni. A gyerekek mir 'ig madzagot csavartak rám. Amint megrántották, felpattantam és forogtam. Nincs véletlenül egy madzagod? _ — Sajnos, nincsen. De Várj csak, eszembe jutott valami! Itt a hosszú farkam. Talán az is megteszi. — Próbáljuk meg! — kiáltotta Peti örömmel. Egér Elemér közelebb lépett, és farkát szorosan Pörgettyű Peti recés dereka köré csavarta. Azután „Vigyázz!” kiáltással leugrott a kőről, a farka hirtelen lecsavarodott Petiről, aki a lendülettől fényes szögfejére esett, s olyan víg forgásba kezdett, hogy még az otthoni udvaron sem sikerült jobban. Egér Elemér elégedetten nézte, és tapsolt a mellső lábaival. Közben így szólt: — Várj csak, idehozom a fiaimat, hogy ők is lássák, milyen szépen pörögsz. Elsietett, és hamarosan hat cincogó kisegérrel tért vissza. Azután megint körültekerte a farkát Pörgettyű Petin, és nagy táncolást vittek véghez. Középen Peti ropta, s Elemér meg a kicsinyek összekapaszkodva körültáncolták. Cincogásuk helyettesítette a zenét. Körülöttük ide-oda hullámzott a fű, a virágok bólongattak, még a lepkék is táncra perdültek. így szórakoztak napokig. Ám egyszerre csak hirtelen besötétedett, és egy árny, amely még a napot is elfödte, villámgyorsan leereszkedett az égből. Egerészölyv csapott le rájuk. — Rejtőzzetek el! — kiáltotta Elemér a kicsinyeknek. Mielőtt ő is az egérlyukba bújt volna, még erősen megtaszította Pörgettyű Petit, s az kigurult az útra. Ott feküdt sokáig, egészen addig, amíg egy arra járó kisfiú rá nem talált. A fiú hazavitte, új ruhát festett neki, és az udvarukon játszott vele. Pörgettyű Peti nagyon boldog volt, hogy megint embergyerek a gazdája. Mert bármilyen jól érezte magát az egerek között, a kisfiú mégiscsak jobban tudta táncoltatni. Idegen ötletből írta: Szirmai Marianne Egy csavargó napsugár Itt a nyár! bukfencet vet Itt a nyár! a Dunába, Egy csavargó bóbiskoló napsugár gyík hátára, csatangol az bebújik egy égi kéken, csigaházba, a nagy égi csiga-bigát játszótéren. megfricskázza, Játszótársra Lajcsi nyakán nem talál. lovagol. Lenn a földön Hipp-hopp, hol van? lel talán. Nincs sehol! Messze viszi fürge lába, Osvát Erzsébet Csak egy tövises, száraz ágacska volt, amit Marika kapott a nagyapjától, a neve mégis rózsafácska. Rügyek sarjadnak, levelek nyílnak, s piros rózsák fognak azon mosolyogni. így mesélte nagyapó, és Marika öntözte, ápolta a fácskát, amíg egyszer rigóanyó berikkantott a muskátlis ablakon: — Ébredj, kicsi Marikám, bimbó van -i rózsafán! Nosza, szaladt Marika a kertbe, nézni a bimbót, és azt mondja a fának: — Rózsafácska, rózsafácska, holnapután lesz anyácska vidám, kedves nevenapja, s szeretném, ha rózsát kapna. Szeretném, ha virágoznál, kis bimbóból rózsát hoznál, csak egy szálat, szép pirosat, mosolygósat, illatosat. És ekkor könnyű szél ziz- zent, a fácska bólintott, és azt felelte: Zsombok Zoltán: Marika rózsafája — Lesz szép rózsám, hihe- ted, s anyácskádnak viheted, mert míg világ a világ, nem lesz ilyen szép virág! Ki is nyílt a rózsa, s anyácska megkapta névnapjára. Harmadnapra megint a muskátlis ablakra szállt a rigó, és befütyült a szobába: — Ébredj, kicsi Marikám, újabb bimbó van a fán! Nosza, szaladt a kertbe Marika, de most könnyes szemmel mondta: — Rózsafácskám, kérlek szépen, nagy beteg a kistestvérem. Rózsát tennék párnájára, ugye, kinyílsz nemsokára? Egy kis szellőcske suhant végig a kerten, s a rózsafácska bólintott: — Bizony, megsúghatom neked, estére már letépheted. Reggel pedig, amint ébred, meggyógyul a kistestvéred. Estére csakugyan kinyílt a második rózsa is, s attól csakugyan meggyógyult Marika testvérkéje. Aztán kinyílt a harmadik bimbó is, és Marika szeretettel nézte, fújdogál- ta, szagolgatta, és azt mondta: — Egyetlen kis virágom, legszebb vagy a világon. Széltől, fagytól megóvlak, százszor is meg csókollak, tüskédet se töröm le, maradj velem örökre. De eljött az ősz, hideg szél járta a kertet, és a rózsa azt mondta: — Nem maradhatok veled, nemsokára elmegyek. Marika sírt akkor, megcsókolta a hervadó virágot, s úgy kérlelte: — Nem múlhat el a világ, maradj velem kis virág. De a virág nem maradt, mert hullottak a levelei, és mosolyogva suttogta: — Én az ősztől sose félek: nem halok meg, újra élek, új tavaszban, meleg nyárban, s az éltető napsugárban rügyeim majd sárjadóznak, s megint piros rózsát hoznak, s új rózsafa lesz belőlem... Csókolj meg hát, búcsúzz tőlem! És Marika most már nem búslakodott, mert tudta, hogy új tavasz fog jönni, s akkor újjáéled az ő rózsafája is, sok-sok piros virággal.
