Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
OTt. október Sí. írprrr MAf!VAT?OR«!7 Aff — VASÄRNAPT MET T Ottt vrf 9 Misi Bajor Nagy Ernő: Művészek és civilek Kulturális gondok és lehetőségek az Erdőháton ÉSZREVETTÉK? A „civil” szó mostanság nem annyira az egyenruhás testületek tagjainak körében használatos a kívülállók megjelölésére, in. íiább művészek nevezik így azokat, akik valamely „prózai” foglalkozással keresik kenyerüket. E szóval bizonyos különállást fogalmaznak meg, amiről Tímár József egy alkalommal így vélekedett előttem: „A művész gyakran beszél arról, hogy az érdeklődőktől távol szeretné leélni életét, ám, ha ilyen helyzet alakulna ki — belehalna.” Igen, jóllehet a művésznek elsősorban alkotásával, teljesítményével kell hatnia, hatása mégsem választható el személyétől. Az érdeklődés nem torpan meg egy színházi előadás utolsó szavánál, nem korlátozódik egy tárlat megtekintésére, nem ér véget, ha a koncertező hegedűs meghajol a tapsra. Ezért nőtt már szinte könyvtárnyira a művészvilág anekdotáit földolgozó írások száma, egyebek közt ez a titka annak, hogy miért állnak a kelendő- ségi lista élén olyan életrajzi regények, amelyekből Munkácsy, Liszt, vagy Michelangelo sorsát, mindennapjainak intimitásait ismerheti meg az olvasó. Részben ez élteti a színházi képeslapokat is. És ha egy újságíró társaságában csak olyan apróságokról kezd beszélni, hogy Illyés Gyula tihanyi kertjében hajóssapkát visel; hogy Csiurka István szenvedélyes lóversenylátogató: hogy Fülöp Viktor szabad idejében szívesen var- rogat lányai részére; hogy Rab Zsuzsa kitűnő tornász; hogy Tamkó Sirató Károly a jóga egyik magyarországi apostola; hogy Bodrogi Gyula olykor verset ír; hogy Nagy Attila a szakemberek üavességével javítja a csöpögő vízcsapokat... ha ilyesmiről beszél a riporter, bizonyosan oillanatok alatt köré gyűlik hallgatóságul a társaság zöme. Báj EZ? Sokan egyértelműen elítélik az ilyen — látszatra — periférikus tények Iránti érdeklődést. A letűnt idők intimoistáskodását vélik tovább élni benne. Nos, túlzás volna azt állítani, hogy ma már nyoma sincs a művészek titkai iránti kíváncsiságnak Naoonta kérdeznek engem is. hallottam-e. hogy X táncdalénekes már nem Y táncosnővel ..fut", hanem Z tornásznőt teszi boldoggá. És nem hiszik, hogv én még a táncosnővel kialakult kapcsolatról sem tudtam de nem is érdekel, hogv az illető kivél. mikor boldog vagy boldogtalan... Azt azonban már nem tekintem intimoistás,kodásnak. ha valaki azt feszegeti; mi az oka annak, hoav tati- novits Zoltán oly gyakran kerül konfliktusba azzal a színházzal, amelyben éppen szerepel. Azt sem tekintem magánügyekben való vájká- lásnak. hogy sokakat foglalkoztat: vajon miért keresnek nálunk is összehasonlíthatatlanul jobban a krimiszerzők, mint a java irodalom művelői, vagy hogy egyéni gazdasági vállalkozások is egyben a legnevesebb beatzenekarok, vagy állami alkalmazottak Illések, a Metró, vagy az Omega együttes tagjai ? Némelyik művész maga törekszik arra, hogy „műsoron kívüli” találkozót hozzon létre a közönséggel. Mi másnak tekinthetném például Gábor Miklós írói tevékenységét?! A mindig mások szavait, gondolatait tolmácsoló művész nyilván gyötrő szükségét érezte, hogy számot adjon a közönségnek olyan élményeiről, gondolatairól, vívódásairól és csalatkozásairól, amelyekről az előadás fegyelmébe szorított színpadon nincs módja vallani. ÜGY LÁTOM, elsorvadtak azok a találkozók, melyeket egy időben gyakorta szerveztek színházak és üzemi munkások, országjáró művészek és a falusi közönség között. Egy színész, amikor arról faggattam, szerinte miért szűntek meg ezek a rendezvények, először a színészek nagy elfoglaltságára hivatkozott, majd amikor nem értem be magyarázatával, így szólt: „Azt hiszem a minisztérium azt remélte ezektől, hogy a munkások a brechti dramaturgia lényegéről kérdezősködnek, vagy arról, hogy miként játszhat bányászt az. aki bányászatban csak Bányász Imrét, a filmgyár egyik vezetőjét ismeri... de az lett a dologból. hogv megkérdezték, melyik szabónál és mennyiért dolgoztatok, mi a véleményem a popzenéről, láttam-e jó filmet nyáron, amikor Rómában voltam... ezek pedig fölösleges kérdések.” Szerintem nem feleslegesek. Ha nagy áttétel útján is, de a művészetek vitára iránti érdeklődésből sarjadnak. És ha nem is a színház műhelykérdéseit feszegeti, aki a művész, jól szabott zakója nvomán szabója után érdeklődik. végül is még ebben a kérdésben is a művészet ízlést formáló ereje-hitele mutatkozik meg. Az író-olvasó találkozók mindrráigjeleven divaria arra mutat, hogv szükség van fórumra, ahol a közönség olyan gondol ataira . is feleletet kan, amelyre az író könyve nem válaszol. Sokak számára az irodalommal való kapcsolat szorosabbá válását :„let-,ti hogv szemtél szembe láthatják a könyv alkotóját, a könyvét, amely művészi értékeivel, gyöngéivel, esetleg vitát kavaró álláspontjával az alkotó iránt is fölkeltette az olvasó érdeklődését... Nem volt butaság a múlt században a művészvigasságoknak az a formája, melyet Feszty Árpád és Stróhl Alajos rendeztek a pesti Epreskertben, ahol a közönség kedvelt művészeinek társaságában szórakozott... Hogy ennek napjainkban milyen vonzereje volna, arra egyetlen példa is elég. A budapesti Népstadion az utóbbi években már csak a színész— újságíró labdarúgó-mérkőzések alkalmával telik meg érdeklődőkkel. És nem a táncdalénekesek, a beatzenekarok fellépte vonz nyolc- van-nemtudomhányezer nézőt a leiátokra. Olyan műsor gyakran látható a tévében és egyebütt is. Az érdekli elsősorban a publikumot, hogy Major Tamás miként mozog labdarúgó-szerelésben. Szepesi, a mikrofon művésze hogyan viseli el, ha elválasztják a labdától. Hadics a pályán is szívkirálv-e. vagy csak egy negyvenes férfi, aki azért emlékszik még a labda pattogására. LYKA KAROLY egyik könyvében olvassam valaha, hogy a 100 év előtti Debrecenben egyetlen esztendő során 40 ezer pakli játékkártya kelt el. Elég szerény kulturális élet lehetett abban a Városban, ahol oly rengeteg kártyacsatán verték el az időt. Bizonyos, hogy a XX. század utolsó harmadában ugvanott sokkal kevesebb máriás-, kaláber-, zsírpartira kerül sor, s a tévé, a mozi, a rádió jóvoltából naponta ezer és ezer olyan művészeti hatás éri a város lakosságát, ami valami módon befolyásolja a művészetekhez és a művészekhez való viszonyát. így van ez országszerte, És ez a hatás nem nélkülözi a személyes elemeket. Móricz Zsig- mond Ady Endrére emlékezve egyszer azt írta az Ady- varázsról. hogy az testi hatás formámban is jelentkezett, például abban is. ahogy a bemutatásnál kezet fogott valakivé!. Megtehetjük, hogy az ilyen hatásokat napjaink- ban egyszerűen nem létezőnek tekintjük? Csak akkor, ha azt állítjuk, hogy az író Veres Péter hatása elválasztható a népszónok Veres Péter hatásától' hogy Ladányi Mihály csa’ az. amit a versei elmondanak róla és életmódjában nmosom mi vilíomi; hoev Kottán Karolvrak a grafikától való elfordulása megérthető anélkül is. hogv tudnánk, miként ragadta el őt a képzőművé széktől egvik napról a másik-, ra az omitn'ó'ba... De ki állítana ilyeneket? Általában elmondhatjuk, hogy közművelődésünk egyik gyengesége az anyagi és szellemi erők szétforgácsoltsága. A megállapítás különösen érvényes a szatmári síkság határszéli részén, a Szamos és a Túr között elhelyezkedő, távoli községekre. Pedig ezek a kis lélekszámú és egymáshoz közel fekvő apró települések a Túr folyó vidékén — hagyományos elnevezéssel Erdőháton — könnyen összefoghatok lennének egy korszerű közművelődési hálózatba. Kilenc községről van szó, melyek közül — az 1970-es adatok szerint — négynek 500-on, négynek pedig 1000- en alul van a lélekszáma. A középen elhelyezkedő Ga- csálynak közel 1200 lakója van, gazdasági és forgalmi góc: de múltja, történelmi hagyományai is arra predesztinálják, hogy a táj művelődésének középpontja legyen. A 'gacsályi népiskola pedagógiai és társadalmi jelentőségével a múltban is kiemelkedett a környező falvak iskolái közül. A nép tartotta fenn nagy anyagi áldozatok árán. A község 1754. évben már külön tanítóval rendelkezett, vagyis nem a lelkész végezte a tanítást. 1900-ban második tanítói állás létesül; ekkor hétosztályos volt az iskola. Majd fokozatosan kialakul a VIII. osztály is, mint ismétlőiskola. Egy 1906- os jegyzőkönyv szerint Siető Pál „tanító-énekvezér” jelentésében így számol be: „Az iskola eredménye tagadhatatlanul látszik, mert a község lakosai értelem tekintetében a környéken első helyen állnak... A felnőttek mindnyájan írnak és olvasnak. Haladás tekintetében különösen az ismétlőiskola felállításával tünteti ki magát.” A század elején (1904) szövetkezeti bank alakult Gacsályban. Szép hagyománya van a műkedvelő színjátszásnak, mely segítette az összetarto- zandóság érzését; továbbá a népdalnak, a lakodalmi és esküvői mulatságra hívogató verseknek, köszöntőknek. * A népköltészet kultúránk legmélyebb rétege; menteni kell lassan süllyedő, még fennmaradt értékeit. Gacsály kisugárzó hatásával, teyékenységével jelentős szerepet tölthet be a környéki kis falvak kulturális életében, mint lakóterületi (táji) szervező központ. Tágas kultúr- házát még jobban • ki lehetne használni — körzeti szempontból. Szélesebb körű, közös rendezvényekre gondolunk: jelentősebb ismeretterjesztő előadásokra és ünnepségekre, író-olvasó találkoíókra,, irodalmi színpadi és népi tán c-bamu tatóra, iskolai és ifjúsági szavalóversenyre, Déryné Színház előadására, s ib. Történtek már kezdeményezések ebben az irányban, csak a lépések ütemét kellene gyorsítani. A kis falvak művelődési gongjai, problémái itt . szélesebb összefüggésben merülnek -fel. Mivel pedig a lakosság túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkozik, joggal felvethetjük a terrne- t lószövetkezet és a népművelés együttműködését is. Az ifjúsági probléma oldaláról érintve a kérdést: több kulturált szórakozást, művelődési és sportolási lehetőséget -illene teremteni — ez csökkenti bizonyára a fiatalkori italozást is. Az árvizek gyakran súj‘Ottók e vidéket. De eltűntek már a legutóbbi pusztítás nyomai: újjáépültek, újjászülettek az árvíz sújtotta szatmári falvak. Valamikor — Móricz Zsigmonddal szólva —? „ősi patriarkális életben éltek a saját falutörvényük értelmében”. Ez volt a múlt. Ma azonban a rohamos fejlődés korát éljük, s egyik legfontosabb cél: a társadalom műveltségi szintjének emelése. Marton László Új könyv: Halál régi díszletek között Egy ember Rómába megy, nézelődik, sokat gondolkozik, s végül meghal. így is összefoglalhatjuk a regény cselekményét. így is. sokféle más módon is. Mert ki ez az ember, miért éppen Rómába ment, minek töprenkedik? Válaszolhatunk a főszereplő egy mondatával: „Az egyik az orrát piszkálja az ujjaival, a másik remekműveket alkot velük.” Áttételes a felelet? Ahogy a mű is az. Mert Ta- deusz Rózewicz ugyan egy embert ír le könyvében, de ez az egy rengeteg ember. Belőle van a legtöbb. Mert ő az a „hétköznapi” típus. Az első személyben írt kisregény, amely az Európa Könyvkiadó modem könyvtár sorozatának köteteként Cservenits Jolán fordításában jelent meg, ritka olvasmányélményt kínál. A főszereplő olyan kérdésekre keresi a választ, amelyek mindenkiben megfogalmazódnak, bár sokan nem merik megadni azokra a feleletet: az emberi méltóság mibenlétére, világ és ember értelmes, s nem mechanikus viszonyára. EZÜSTLEf ET TYÚKODRÓL. Tyúkod község határából a lakosság bejelentése alapján 3 kilónyi, több, mint ezer darab ezüstpénz és más ékszerek kerültek a nyíregyházi Jósa András Múzeumba. A XIII. századból való lelet restaurálását és konzerválását megkezdték. Kovács Ilona restaurátor a tyukodl leleten dolgozik. (MTI fotó — Balogh László) termetű ember állott. Arca pipacsvörös volt. — Alekszejev tábornok vagyok — ordította. — Mint felettese és a Köztársasági Tanács tagja, követelem, hogy engedjen be! — Az őrt álló katona a fejét vakarta — nem tudta, mitévő legvm. Megszólított egy tisztet, aki nagyon izgatott lett. amikor meglátta, ki áll előtte és zavarában katonásan tisztelgett. — Excellenciád — dadogta, a régi rendszerben szokásos megszólítást használva —. a palotába nem szabad senkit sem beengedni... nincs jogom .. Egy autó haladt el mellettük. Góc ült benne, hangosan nevetve. Utána egy másik autó. Az ülésen fegyveres katonák. Bent a kocsiban az Ideiglenes Kormánv néhány letartóztatott tagja ült. Peters, a Forradalmi Katonai Tanács lett tagia sietve 1ött át a téren. — Azt hittem, hogv ezeket az úrikat már tegnap este elfogták — mondtam az autóra mutatva. — Ó — felelte, egy felsüP kisfiú fintorával — azok a jnarhák megint futni hagyták legtöbblét mielőtt közbeléphettünk volna. A Vószkreszenszkil orosz* Pakten matrózok vonultak. mögöttük, amíg a szem ellátott. katonák meneteltek. Amikor kiértünk a Morsz- kajára. már egészen sötét volt. csak a Nyevszkii sarkán égett egy lámpa. Alatta egy nagy páncélautó állt. motorja zakatolt, és dőlt belőle a füst. Egy kisfiú felmászott az autóra. és az egyik géppuska csövét vizsgálhatta. Mindenfelé katonák és matrózok álldogáltak, mintha váménak valamire. Visszamentünk a Vörös Kapuhoz. Itt néhány katona állt. nézték a Téli Palota kivilágított ablakait és hangosan • beszélgettek. — Nem. ba.itársajt — mondta az egyik — nem lőhetünk ráiuk. A női zászlóalj is bent van. még a3' mondanák, hogy orosz nőkre lőttünk. A Nyevszkij sarkán szintén egy páncélautó fordult be. A toronynyíláson egy férfi kidugta a fejét: — Raita! Vágjunk át és támadjunk! A másik autó vezetője igyekezett túlharsogni a motorberregést: — A bizottság azt mondja, hogy várjunk. Ezeknek a farakások mögött ágyúik is vannak... Errefelé nem jártak a villamosok, a gyéren világított utcán kevés ember mutatkozott; de néhány háztömbbel arrébb csilingeltek a villamosok, embertömeg hullámzott az utcán, a kirakatok ki voltak világítva, a mozik élőit fényreklámok — az élet a szokásos mederben folyt. Volt jegyünk a Marmszkij Színházba — minden színház játszott —, de ezúttal az utca érdekesebb volt a balettnél... A sötétben farakáson botorkáltunk át, mellyel a Rendőrségi híd bejáratát torlaszolták el. A Sztroganov- palota előtt néhánv katona tábori ágyút állított fel. Különböző egyenruhájú katonák jöttek-mentek. látszólag minden cél nélkül, és sokat beszéltek... Mintha az egész város a Nyevezkijen sétált volna. Minden utcasarkon óriási tömeg — mindenütt heves vita. Az utcakereszteződé*“k- nél egv-egy tucat katona állt őrt. drága prémekbe öltözött öregemberek öklüket rázták feléjük, jól öltözött nők szitkokat szórtak rájuk; a katonák nemigen vitatkoztak velük. zavartan vigyorogtak... Az áevúdörsés megszűnt ás rnmó] jobban közeledtünk a Téli Palotához, annál csendesebbek és elhaeyatottabbak voltak az utcák. A Városi Duma épülete ki volt világítva. Valamivel távolabb embertömeg so tétlett. Néhány matróz dühös kiáltással megállított bennünket. A kocsi megállt, kiszálltunk. Meglepő jelenet játszódott le előttünk. A Jekatyerma- csatoma sarkán, egy ívlámpa alatt, fegyveres tengerészek kordonja húzódott a Nyevszkijen keresztül, elzárva az utat a négyes sorokban vonuló nagyobb csoportok előtt. Vagv három-négvszá- zan lehettek, frakkos férfiak, jól öltözött nők, tisztek, minden rendű és rangú emberek. Felismertünk köztük számos kongresszusi küldöttet, mensevik és eszerveze- tőket, Avkszentyevet, a parasztszovjetek sovánv, vörös szakállas elnökét, Szóro- kint. Kerenszkij szócsövét, Hircsukot Abramovicsot; és elöl a fehér szakállas öreg Schreidert. Petrograd pol- gárm°rtorét. Prokonovicsöt, az Ideiglenes Kormány köz- élelmezési miniszterét. akit aznap reggel letartóztattak, majd szabadon bocsátották. Megpillantottam Malkint, a Russian Dailv News riporterét. — Megyek a Téli Palotába meghalni — kiáltotta vidáman A menet megállt, de éléről hangos vita hallatszott, Sehre’der és Prokopovics tárgyaltak a magas termetű matrózzal, aki szemmel láthatólag a parancsnok tisztét töltötte be. — Követeljük, hogy engedjenek át bennünket! — kiabálták. — Látja, ezek az elvtársak a szovjetkongesszus- ról jönnek! Nézze meg a belépőjegyüket! A Téli Palotába megyünk! A matróz nem tudta, mitévő legyen. Óriási kezével megvakarta a fejét, mogorván válaszolt: — Parancsot kaptam a tanácstól, hogy senkit se engedjek a Téli Palotához. De elküldök egy baj- társat, hogy hívja fél telefonon a Szmolnijt... — Ragaszkodunk ahhoz, hogy átengedjenek! Nincs nálunk fegyver! Mi menni fogunk; akár engedi, akár nem! — kiáltotta az öreg Schreider, nagyon izgatottan. — Parancsot kaptam... — ismételte a tengerész kedvetlenül. — Hát lőjenek ránk, ha akarnak! Mi menni fogunk! Előre! — kiáltották mindenfelől. — Készek vasvunk a halálra, ha van szívük lőni oroszokra és elvtársakra! Itt vagyunk, lőjenek! — Nem — mondta a tengerész konokul —. nem engedhetem át mavukat. — És mit tesz, ha megyünk’ Tőni fos? —- Nem, nem fövök lőni fegyvertelen emberekre. Nem lövünk fegyvertelen oroszokra.« — Mi megyünk! Mit tehet ez ellen ? — Majd teszünk valamit — mondta a tengerész, s szemmel láthatóan zavarban volt — Nem engedhetjük tovább magukat. "Majd teszünk valamit — Mit fognak termi? Mit fognak tenni? Ekkor megjelent egy másik matróz, igen dühösen. Elfene- kelünk benneteket! — kiáltotta erélyesen. — És ha kell, lövünk is rátok. Most eriggyetek haza, s hagyjatok békén bennünket! Az urak dühösen szitkozódtak. Propokovics felállt valami ládára, és esernyőjével hadonászva szónokolt: — Elytársak és proletárok! Erőszakot alkalmaznak ellenünk! Nem engedhettük meg, hogy e tudatlan emb'sHs kiontsák ártatlan vérünket! Méltóságunkon alulinak tartom. hogy Itt az utcán holmi váltóőrök (sohasem sikerült megtudnom, mit értett váltóőrön) lepuffa.ntsanak minket. Menüink vissza a Dumába. és ott vitassuk meg, mi a levh^tvosebb út a h=z3 és a forradalom megmentésénél Ezután a menet rpéttA-d«. teljes csendben visszafordult, és elvonult fi Nyevezkiiem, még mindig n ég vés sorodban«
