Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
Vasárnapi melléklet Dózsa-é vf or dúl ó Dózsa György, az 1514. évi magyarországi parasztháború vezére, történelmünk kimagasló alakja fél évezrede, az 1470-es évekelső felében — pontosan meg nem határozható időpontban — született Erdélyben. A végvidéki harcokban hírnévre emelkedett székely vitéz megbízatást kapott a török ellen toborzott kereszteshadak vezetésére. A hadjárat 'parasztháborúvá nőtt ót, a felfegyverzett parasztok földesuraik ellen fordultak, és Dózsa György a parasztsereg vezérévé vált. Katonai tetteivel, a nép előtt kifejtett célkitűzéseivel méltó megtestesítője a paraszt- háború és az évszázados jobbágy törekvések eszméinek és hagyományainak. Személyében a társadalmi haladás egyik nagyszerű hősét tiszteljük, akire emlékezve, a küzdő és szenvedő néptömegekre is emlékezünk. A Dózsa nevével összeforrott parasztháború az 1848—49. évi polgári forradalmat és nemzeti szabadságharcot megelőző időszak legnagyobb jelentőségű magyarországi antifeudális küzdelme, szerves része volt a kor európai osztályküzdelmeinek és eszmeáramlatainak. • A PARASZTHÁBORÚ tarsadalmi-gazdasAgi ELŐZMÉNYEI A XV. században, a feudális tulajdonviszonyok fennállása mellett, a paraszti íöldbirtoklás túlsúlya alapján a magyar mezőgazdaságban tovább erősödött a jobbágyparaszti árutermelés. Az osztályharc korábbi eredményei, a szabad költöz- ködési jog kiharcolása és a robotoltatás háttérbe szorulása következtében megindulhatott a nyugat-európaihoz hasonló, szabad paraszti fejlődés irányába mutató tendenciák kibontakozása. Megjelentek a bérmunka kezdeti formái, a paraszti bérletvállalások, melyek fokozták a feudális kizsákmányolás folytán már jelentékeny paraszti differenciálódást. Vékony tehetősebb réteg felemelkedése mellett a jobbágyság nagy tömegei, helyenként 10—30 százaléka, zsellérré vált A társadalmi munkamegosztás előrehaladásával fellendült az ipar és a városok fejlődése. Az erősödő városokban virágzott a céhes ipar, s számos új iparág keletkezett. A falvak tömegéből mezővárosok sora emelkedett ki. A városi lakosság rétegződése előrehaladt. A növekvő számú váró-' si plebejusok elnyomása mellett a patríciusok a jobbágyság feudális kizsákmányolásába is bekapcsolódtak. A mezőgazdasági és ipari árutermelés fejlődésével egyes helyi piackörzetek forgalma jelentékenyen kiszélesedett. A bontakozó modern nemzetközi kereskedelem áramába kapcsolódva jelentékenyen megnőtt a magyar állatkivitel, ami főként a nagy alföldi mezővárosok állattenyésztésén alapult. A növekvő árutermelést és áruforgalmat az uralkodó osztály a maga számára kívánta gyümölcsöztetni. A paraszti-polgári fejlődés kibontakozó tendenciáival szemben a földesúri elnyomás erősítésére és a feudális rend korai szakaszára emlékeztető egyes súlyosabb terhek és kötöttségek visz- szaállítására törekedtek. A pénzjáradék emelése mellett a feudális terhek növelésének fontos elemeként ismét előtérbe kerültek a terményszolgáltatások. Korlátozták a jobbágyi földbirtoklást. Támadást indítottak a szg- bad költözési jog ellen, s a jobbágyköltözést számos akadállyal nehezítették. Nőttek az egyházi terhek, s a tizédkötelezettséget az addig mentes ném katolikus román és délszláv népelemekre is kiterjesztették. Mátyás halála után á központi államhatalom meggyengült, feudális anarchia uralkodott el, ami a kiszolgáltatott parasztság helyzetét egyre elviselhetetlenebbé tette. A növekvő elnyomás a parasztság ellenállásába ütközött. A századforduló körül elszaporodtak és erősödtek a feudális urak ellen irányuló helyi megmozdulások. A DÓZSA-PARASZTHÁBORÚ JELENTŐSÉGE, TÖRTÉNETI HELYE ÉS TANULSÁGAI A parasztháború a középkori Magyarország legnagyobb méretű és visszhangot keltő forradalmi megmozdulása volt. A fegyvert fogott parasztok súlyos csapásokat mértek a földesurak államára. Céljaik — amelyeket Dózsa György híres ceglédi beszédében fogalmazott meg — objektíve a parasztság támadását jelentették a fennálló feudális osztályrend ellen. Szabadulni akartak a feudális terhek elviselhetetlen és emelkedő sokasága alól, tiltakoztak árutermelő tevékenységük gyümölcseinek elsajátítása, szabad költözési joguk fenyegettetése ellen. Mindez ellenállást jelentett azokkal a tendenciákkal szemben, melyek a feudális rend konzerválására, a jobbágyság úgynevezett második kiadásának létrehozására irányultak és a XV— XVI. század fordulóján már Közép- és Kelet-Európa több országában jelentkeztek. A népi követelések megfeleltek a termelőerők haladásának, egybeestek Magyarország általánosabb érdekeivel. A felkelő parasztok, plebejusok és más csatlakozó elemek küzdelme i— a tudatosság fokától függet- > lenül — a haladás fő ■ útját képviselő paraszti-polgári árutermelés és polgári átalakulás irányába mutatott. A parasztháború veresége viszont, melyet az uralkodó osztály csak sorozatos összecsapások után, katonai erejének megfeszítésével tudott elérni, az osztály-erőviszonyok alakulásában súlyos fordulatot jelentett. A fegyveres felkelés vérbe fojtását követő megtorló intézkedések e feudális kötöttségek újabb megerősödését és a korai járadékformák visszaállításával és, kiterjesztésével a jobbágyság ún. második kiadását, a kései feudalizmus korszakát vezették be. Az ország függetlenségét és társadalmi fejlődését veszélyeztette a XVI. század elején mind fenyegetőbbé váló oszmán török hatalom. Bár az akkori haza súlyos kizsákmá. nyolást és anarchikus fenyegetéseket jelentett a parasztoknak, mégis készek voltak védelmezni a megművelt rögöt, a családnak otthont nyújtó kunyhót is magába foglaló határokat. Az osz- tályelnyamás ellen felkelő jobbágyság így egyben a külső veszély elleni fő erőt is képviselte. Az uralkodó osztály számára ugyanakkor fontosabb volt az osztályuralom biztosítása, mint a hódítók elleni harc, amiért eredetileg hadba hívta a parasztokat. A parasztháború vereségét követő megtorlás, a jobbágyság lefegyverzése pedig védtelenül dobta oda az ország középső és déli részét az oszmán hatalomnak. A parasztháborúban osztályharc és honvédelem kérdései így ötvöződték. A parasztháborúban két részre oszlott a magyar társadalom. Egyik oldalon a különböző csoportokra tagolódó szemben álló rendi pártokba tömörülő ki2sákmányolók, a feudális nemesség, az egyházi hierarchia, a gazdag városi polgárok állottak. Az uralkodó osztály egymással marakodó frakciói összefogtak a felkelt jobbágyság ellen; együttműködésíik a parasztság elleni megtorlásban századokra szóló történelmi tanulság, A másik oldalár«., a kereszteshad soraiban az elégedetlen mezővárosi és falusi parasztok, szervezkedő plebejusok és bányamunkások, az egyház életvitelével megbékélni nem akaró szegény papok és deákok egyaránt gyülekeztek, példát mutatva a dolgozó néprétegek társadalmi összefogására az elnyomók elleni küzdelemben. A Magyarország határai között és a határvidékeken élő többi nép ugyancsak szerephez jutott mindkét osztálytáborban. A nagy társadalmi küzdelem tehát azt is örökül hagyta ránk, hogy magyar és nem magyar tömegek közös érdekeit az osztályfrontok határozzák meg, s csak az osztályuralom elleni harc segítheti elő az egyes nemzetségek saját céljainak előbbre vitelét is. A Dózsa-parasztháború részét képezte azoknak a nagy európai népi megmozdulásoknak, melyekben a parasztok és plebejusok a feudális rend falait döngették, s amelyeknek kimenetele nagymértékben befolyásolta a fejlődés későbbi irányát. Céljai — mint Európában általában, ösztönösien vagy vezetői által is megfogalmazva — a korabeli egyházi és eretnek ideológiákhoz is kapcsolódtak, kifejezték az egyház európai méretű válságát és egyengették belső demokratizálásának útját is. Szembetűnő a parasztháború párhuzama a XIV—XVI. századi európai, főleg angol, svájci, német, cseh antifeudális mozgalmakkal Figyelemre méltó, hogy a parasztháború okai és jellemző vonásai — sajátosságai mellett is — mennyire hasonlóak voltak a környező közép- és kelet-európai országok parasztfelkeléseihez. Ezek a tényezők 'fis hozzájárultak ahhoz, hogy az 1514. évi magyarországi parasztháború bekerült.az európai történet évlapjaira. A DÓZSA-HAGYOMANY A Dőzsa-tradíció olyan politikai-ideológiai hagyomány lett, amely szétvál aszthatatla- nul összeforrott a haladásért vívott társadalmi és osztály- küzdelmekkel, a Duna völgyi népek eszmélésének és összefogásának előre vivő folyamatával. Dózsa neve a későbbi parasztfelkelések példáját és ideológiai örökségét képezte. Felidézték szellemiét történelmünk nemzeti, polgári demokratikus és szocialista mozgalmai is. Keresztes (latinul: cruciatus) hadának nevét viselték a kurucok, a plebejus balszámy jelképe 1848-ban, zászló volt az agrárszocialista mozgalmakban a XX. század eleji demokratikus törekvésekben, az ellen- forradalom és a fasizmus elleni harcban, a háború elleni küzdelemben.' A Dózsa-hagyomány megítélése ideológiai-politikai vízválasztó volt történelmünk haladó és retrográd irányzatai között. Az uralkodó osztályok elrettentésként, fenyegetésként nyúltak vissza Dózsa és a parasztháború példájához. Történelmi alakját évszázadokon át rágalmazták, szerepét meghamisították. Gyalázták, beszeny- nyezték a forradalmi paraszti tömegeket, melyek seregében küzdöttek, és akiknek utódai később is, évszázadokon át ápolták szellemét. Forradalmasító, vagy a forradalmat védő íróink, költőink — különösen Petőfi és Ady — munkásságában, képző- művészetünk legmerészebbjeinek alkotásaiban — például Derkovits művészetében — a Dózsa-hagyomány összefonódott a társadalmi és ideológiai küzdelmekkel. A haladó Dózsa-kép a szocialista Magyarországon vált igazán népünk sajátjává. A felszabadulás után a parasztság tömegeit lelkesítette új életük megteremtésében. Több, mint négy évszázados küzdelem utána dolgozó nép szabad hazájában vált ismét a nagybirtokrendszer szétzúzásának zászlajává, valamint az új paraszti élet, a termelőszövetkezeti mozgalom jelképszerűen gyakori névadójává. A Dózsát idéző régi kulturális értékek a nép tömegeinek kezébe jutottak, és új alkotások, gazdagították és népszerűsítették a Dózsa- képet, ébren tartva jó emlékezetét. Az irodalom, a zene, a képzőművészet szabadon hirdeti Dózsa ügyének igazát. Budapesten és Cegléden — a küzdelem két kiindulópontján — emlékművek örökítik meg harcának jelentőségét. A parasztvezér emlékét a modern marxista történetírás nálunk és a szomszédos országokban új összefüggésekbe helyezte, a népi hagyományokban oly jelentős szerepének megfelelő fontosságát, a tudomány, irodalom, képzőművészet alkotásai hangsúlyozzák. így emlékeznek rá a dolgozó milliók is, felidézve a népelnyomás elleni harcban politikai hagyománnyá vált és a Duna völgyi népek összefogását megtestesítő Dózsa- tradíciót. A DÖZSA-ÉVFORDÜLÖ MEGÜNNEPLÉSE Népünk Dózsa György születése 500. évfordulójának ünneplésére készül. Az országos ünnepségek 1972-ben kezdődnek. A megemlékezések sorában nagygyűlések, kiállítások és más kulturális rendezvények hivatottak a napjainkban is aktuális Dózsa-hagyomány ápolására. Nemzetközi tudományos konferencia, új forrásokat feltáró, elemző és népszerűsítő kiadványok biztosítják a nagy történelmi esemény je-\ lentőségének méltatását. Mindez jelentős újabb tudományos és művészeti alkotásokkal gazdagítja majd élő Dózsa-hagyományunkat. Az évforduló megünneplését szolgálják azok a megemlékezések és rendezvények, amelyeket társadalmunk különböző rétegei körében a társadalmi szervezetek, tömegmozgalmak és intézmények szerveznek. A felemelő és mozgósító történelmi tanulságok annál inkább válnak népünk sajátjává, minél szélesebb, a helyi kezdeményezéseket is magában foglaló népmozgalom jellegét öltik a fél évezredes évforduló ünnepségei. A megemlékezés nyilvánvalóan erősíti osztályküzdelmeink hagyományainak ápolását, növeli népünk szocialista meggyőződését, történelmi tanulságaival erősíti egységünket, a környező, s ma már hazánkkal együtt szocialista útra lépett országok népeivel való szövetségünket, összefűz a világ haladó társadalmi erőivel. DÓZSAEMLÉKBIZOTTSAG HORVÁTH ANNA RAJZAI.
