Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-24 / 251. szám
í. oldat KFT ft m AnvARrvficrMr? — VA«<nw*PT mpttFttt.etI Í971 októVr 24. ír Krúdy világa a filmvásznon (Töredékes gondo'alok Hus/árik Zoltán és Sára Sándor Szindbáb c. filmjének ősbemutatója után) Nem mindennapi esemény színhelye volt október 20-án este a Krúdy mozi. Több mint egy hónappal megelőzve az országos vetítés kezdetét itt került sor a Krúdy Gyula művei alapján készített Szindbád-film ősbemutatójára. Sem a hely, sem az időpont megválasztása nem volt véletlen. Azzal, hogy Nyíregyházán, s éppen az író születésnapjának előestéjén léptek vele először a nagy- közönség elé. a film alkotói nyilván tisztelegni kívántak Krúdy emléke előtt, s egyúttal ritka szerencsés alkalmat nyújtottak a szülőváros számára annak megmutatására. mennyire érzi masáénak Krúdy művészetét. Mióta köztudottá vált. hogy film készül. Krúdy ismerői és tisztelői nem kis szorongással várták ezt a bemutatót. Valljuk be, annyi jó irodalmi mű bosszantóan gyenge film- és tévéadaptációja után az öröm és lelkesedés helyett általában inkább az aggodalom lesz úrrá rajtunk, ha egy-egy újabb megfilmesítésről vagy tévéfeldolgozásról értesülünk. Krúdynál ez az aggodalom talán még a szokásosnál is indokoltabbnak látszott Nem mintha műveit korábban is nem tartottuk volna alkalmasaknak a megfilmesítésre. Ellenkezőleg, kevés olyan írónk van. aki annyira kínálná magát a filmre, mint ő. Nem elsősorban témáival. hanem filmszerű, gépi látásával, a hagyományos időrend helyett az idő síkjainak különleges egy= másra rétegzésével, múlt és jelen állandó egymásbacsúsz- tatásával. a közvetlen valóság és az emlékek állandó „vágásaival”, s még hosszan lehetne sorolni elbeszélőtechnikájának azokat a vonásait amelyek szinte eredendően predesztinálták a filmre. Ugyanakkor azonban a törékeny cselekmény, a nagyon is egyszeri jellemek, az epikum helyett a nehezebben megragadható han- gulatiság és lírai sás túlten- gése majdnem leküzdhetetlen akadályoknak tűntek. Szerencsére most kiderült, hogy igazi művészek kezében a látszólagos akadályok azonnal szertefoszlanák, az eleve meglévő kedvező adottságok pedig szinte megsokszorozódnak. A feliratok szerint a forgatókönyvet Huszárik Zoltán írta Krúdy néhány novellájából. aki egyben a film rendezője is. A novellákat nem nevezi meg. de hozzáértők számára nem jelentenek különösebben nehéz feladatot a felhasznált elbeszélések felderítése, illetve azonosítása. Legtöbbször szinte változtatás nélkül teszi át a novella helyzeteit a filmre, s majdnem kivétel nélkül Krúdy eredeti szavait adja hősei szájába. Mégsem ez a legfontosabb az alkotó úi- játeremtésben. Huszárik hűsége nem a szavakban és mondatokban, nem a szövegegyezésben van, Ijanem sokkal mélyebben. Mint az igazi műfordító, nem a betűkhöz, nem a szótárhoz hű, az eredeti alkotás lényegét, szellemét igyekezett megragadni. Nem néhány elbeszélést vitt filmre, hanem kivételes beleélő képességgel és mesteri kézzel Krúdy világát teremtette újjá, formálta meg számunkra egy másik művészet eszközeivel. Ha a film tartalmáról, cselekményéről akarnánk valamit közölni, talán azt mondhatnánk: variációk egyetlen témára, a szerelemre. A szerelem egyik örök témája minden kor művészetón ek. Ennek a filmnek azonban nemcsak fő szólama, hanem szinte egyetlen szólama. Csodálatos módon mégsem érezzük egysíkúnak. Szind- bád, miközben végiglátogatja régi szerelmeit, minden nőnek szinte szóról szóra ugyanazokat a szavakat, kegyes hazugságokat mondja, mégSs úgy érezzük, hogy egyre mélyebb titkokat tudunk meg tőle nemcsak a szerelemről és a nőkről, hanem az emberről, s az élet végső értelméről Is. A film felépítése látszólag laza, mozaikokból tevődik össze, amelyek meglehetősen vékony szálakkal kapcsolódnak egymáshoz. Valójában az író és rendező rendkívül tudatosan és kiszámítottam nagyon szigorú logikával megkomponált elemekből építkezik. A különböző környezetű és hangulatú jelenetek úgy követik egymást, mint egy klasz- szikus zenemű tételei, s az egyes tételeket az újra meg újra felcsendülő vezérmotívumok kapcsolják össze. Ezek közül a visszatérő motívumok közül talán a legfontosabb a temetőképek többszöri ismétlődése. Szindbád nagyon sokféle környezetben fordul meg szerelmei nyomán. A polgári otthonoktól a nyilvánosházak szalonjaiig, a tabáni kiskocsmáktól a felvidéki kisvárosok ódon hangulatú útcáiig, a korcsolyapályáitól a templomi kórusig igazán változatos színtereken láthatjuk, de bizonyára nem véletlen, hogy újra meg újra éppen a temetőben bukkan fel szerelmeivel. Nyilvánvaló. hogy a temető itt sokkal több, mint a szerelmi légyottra alkalmas csendes búvóhely. Ezek a jelenetek a szenvelgő szenti- mentalizmustól és morbiditástól egyaránt távol állnak, jelképiségük azonban vitathatatlan. A szerelem így lesz több önmagánál, így lesz több, mint érzéki kalandok sorozata. Így tágul ki élet és halál egyetemességévé , így fonódik össze benne rendkívül mélyértel- műen a születés és elmúlás örök szimbolikája. Huszárik egy korábbi kis- filmjének ezt a címet adta: Elégia. Tulajdonképpen a Szindbád is elégia. A magányos. kissé elégikus férfilíra mély zengésű gordonka hangú dallamát halljuk a film minden kockájából. Ki ez a Szindbád? Gyakran úgy emlegették, mint afféle modern Casanovát. S ahogy megy egyik nőtől a másikhoz, abban tagadhatatlanul van valami Casanovából is, Szindbád azonban mégsem egyszerűen kalandor, s bár nagy szakértője az ételek ízeinek is, nem üres életélvező. Az örök kutató ő. aki minden szerelmében az emberi élet újabb titkait keresi. Aki gáláns kalandokat, vagy csiklandós, erotikus jeleneteket vár a filmtől, az csalódni fog benne. Még a nálunk szokatlanul merész aktfelvételeiben sincs szemernyi sem a pornográfiából, s erotikája nem több, mint mondjuk Giorgone Alvó Vénuszának látványa a drezdai képtárban. Ez a film — sok egyéb mellett — szemléletes példát mutat arra is, hogy a nem öncélúan, hanem valóban művészi szándékkal ábrázolt meztelenség mennyire nem lehet botránkozta- tó még a legszemérmesebb, legfinnyásabb ízlésű néző számára sem. A film egyetlen jelenete sem válik hatásvadászóvá, mert elejétől végéig igazi, tiszta költészet van jelen a mozivásznon. S ez a költői- ség talán a mű legnagyobb értéke. Súlyosabb mondan- dójú filmet minden bizony- nyál hozott már létre a magyar filmművészet, poétiku- sabbat aligha. S hozzátehetjük, hogy ez a poézis nemcsak a szép szavak költészete. hanem a tárgyaké is. Az ellenpontozásnak kivételesen szerencsés megvalósítása az. ahogyan ez az álomszerű és időtlen cselekménymozaik a szinte naturaliszitikusam aprólékos. a legkisebb részletekben is kínosan minuciózus környezetbe beleépül. Kevés olyan filmet készítettek még. amelyikben a tárgyakra, a miliőre ilyen sok közölnivalót bíztak volna. Igaz, helyenként szinte a régiségboltok vagy műkereskedések zsúfoltsága érezhető egy-egy szobaberendezés megkom- ponálásában, de ebben az esetben még ez a zsúfoltság sem válik nyomasztóvá, sőt nagyon is jól szolgálja a művészi szándékot a hiteles atmoszféra felidézésével. A film egyik jelenetében konkrét évszám is elhangzik, a cselekmény időhöz kötését azonban mégis inkább a miliőnek ez a precízen aprólékos kidolgozása, a századforduló korabeli szecesz- sziónak ez a káprázatosán gazdag varázslata végzi el. Huszárik Zoltánnak első filmje a Szindbád, a szó szokványos. minősítő értelmében azonban nem elsőfilmes rendező. Máris kiforrott, érett művész, aki teljes vér- tezetben áll előttünk. Hogy igazán nagy rendező lesz-e, azt majd a következő alkotások döntik el. Könnyű dolga nem lesz. mert első művével rendkívül magasra állította magának a mércét. A film másik alkotója Sára Sándor operatő Az operatőri munka igazán sohasem lehet járulékos elem, Sára azonban itt valóban egyenrangú alkotótársa az író-rendezőnek. Hogy impresszió rusztikus fogantatás! képeiről és színeiről csak valamennyire is méltóképpen írhassunk, ahhoz Krúdy tintájába kellene mártanunk a toliunkat. Eddig is tudtuk róla, hogy kivételes képességű művész, mostani teljesítménye azonban — túlzás nélkül állíthatjuk — filmtörténeti jelentőségű eserüény. Méltón csatlakozik ehhez az alkotói pároshoz harmadikként a főszerepet alakító Latinovits Zoltán, aki Szindbád megformálásával eddigi filmszínészi pályája legjelentősebb alakításához érkezett. Krúdy olvasói eddig töprenghettek, s bizonyára töprengitek is sokat, milyen is lehet Szindbád. ez a nagyon sokoldalúan jellemzett. mégis annyira nehezen megragadható figura. Most már tudjuk, olyan, amilyennek Latinovits számunkra megteremti. Az ő Szindbábja nem az öltözőből vagy a sminkszobából, hanem egyenesen Krúdy könyveiből lép elénk. A többi szereplő Is hiteles, de hozzá képest epizodikus jelentőségű. Hogy milyen lesz a mű közönségsikere, még korai lenne találgatnunk. Annyi azonban máris bizonyos, hogy Huszárik és Sára alkotása nemcsak a filmművészetnek, hanem Krúdy írásművészetének is sok u.i hódolót szerez. Katona Béla PICASSO 90 EVES. PABLO PICASSO, A VILÁGHÍRŰ SPANYOL SZÁRMAZÁSÚ FRANCIA FESTŐMŰVÉSZ OKTÓBER 24-ÉN ÜNNEPLI 90. SZÜLETÉSNAPJÁT. (TELEFOTO — AP—MTI—KS) Diószegi Balázs testőművész kiállítása Kisvárdán A múzeumi hónap keretében október 22-én 16 órakor a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium dísztermében nyitották meg Diószegi Balázs festőművész kiállítását. A megnyitón dr. Muraközi Ágota muzeológus tartott tárlatvezetést. Diószegi Balázs festőművész a felszabadulás után megyénkben képzőművészeti szabadiskolát vezetett. Megyénkből származik, jelenleg Kiskunhalason él. A kisvárdai tárlaton mintegy 50 kép került a közönség elé, a zsűrizett képek a helyszínen megvásárolhatók. A tervek szerint a kiállítás két hétig tart nyitva. Fazekas La fos: Üti mozaik Utaztam városokba, országokon át, álltam pályaudvarok hűs csarnokában; amíg más vidáman ölelte rokonát, a régen-távozót szerelemmel vártam. Jártam a tiszta Alpokban, ahol a felhők a hegyeket ölelik, s ahol a kis faluk odahúzódnak a hegyeikhez, föl a fenyvesekig. Merengtem reklámok fényzuhatagában, míg dörgötjt mögöttem Milán*vas-szíve; Nápolyban szép Dél szegényeivel háltam, s néztem a szédítő terek fényeibe. Délen azúr tengerben fürödtem, számhoz csapta sós karaját a hab. S távol, mint egy szörny, csatahajó tűnt föl, messze-szigetnél hatalmasabb. Szakonyi Károly: NEHÉ Z... Éva kérte, hogy menjen fel vele az intézetbe és várja meg a folyosón. De ő nem ment. Inkább itt állt a sarkon és járkált le-fel a járdaszélen. Nem szerette a kórházi meg az orvosi dolgokat. Kezét a ballonzsebbe dugta és magasra húzta a sálat a nyakán. Szájából lógott a cigaretta. A szél szította a parazsát: amint lefelé haladt a járdán, szembefújt a szél és a cigaretta pernyéit elhordta a füle mellett. Néhány fa is állt az utcában, négy szögű homokágyban és ezekről piros szélű levélkéket szaggatott a szél. Zörögve gurultak a lába körül. Aztán Éva hirtelen belékarolt: — Soká jöttem? — Már tázott. Nem szeretett várni. — Soká jöttem, kedves? — hallotta. — Na, mi van? — Eldobta a cigarettát és átfogta a lány vállát. A csikk a szélben szikrázva szaladt a fal töve felé. — Van... — mondta Éva. — Most már biztos! Hirtelen nagyon csendesek lettek, csak lépkedtek egymás mellett, egymásba fogódzva, a fiú lógó fejjel, szélfújta barna hajjal és arcán néhány friss ránccal, a lány félénken, izgatottan, fel-felpillantva, s ahogy hallgatott, a szájával kicsit csücsörített, mint akibe be- léfojtották a szót Az esti fuvallat utánuk futtatott néhány kunkoro- dott, zörgő levelet. Befordultak a sarkon: erre már égett néhány színes neoncső a kirakatok fölött; tekert betűk és formák; trolibuszok surrantak el mellettük az úttesten, ringó testtel, mint szelíd, hájas állatok. A fiú hosszúkat lépett és lassúkat, a lány apró kopogó tipegéssel követte. Éva a vállát átfogó kéz után nyúlt, oldalt fordította a fejét és pici, meleg csókot nyomott a vaskos, rövid körmű ujjakra. Aztán ránézett a fiúra szelíd őzszemekkel, kicsit hunyorított is, mint máskor pajkos kedvében, de a fiú rá se hederített, csak a cipője előtt figyelte az utcaköveket. Erre a lány is megharagudott, vagy legalábbis elmúlt a kedve, abbahagyta a szelíd nézést, a csókokat és a kirakatokat, meg az embereket kezdte figyelni. — Hm? — mondta egyszer csak, s alulról megint a fiúra tekintett. — Tessék? — ocsúdott az mély, idegen hangon. — Nem szóltál? — Nem. Éva vállat rántott és egészen lelassított. — Na — mondta a fiú. — Utálom a hallgatást — fakadt ki Éva. — Hallod? Gyűlölöm, amikor így jössz mellettem, némán lógatod a fejed és nem tudom, mi van benned. Hallod? Nem tudom, mi van benned, csak hallgatsz és bámulsz! — Ideges vagy — mondta színtelen hangon a fiú. — Mert ingerelsz! Ezzel a makacs hallgatással ingerelsz! Azt akarta mondani, hogy marha hallgatással... Durván akarta mondani. De idejében kijavította. S belül megijedt: már ilyet tudok mondani neki?! Mentek tovább ugyanúgy: a fiú lógó fejjel, a lány sértődöttén. — Éva — szólt egyszer csak a fiú. — Ne veszekedjünk. Mi a csudának még veszekedni is? — Hát jó... — mosolyodott el a lány. De a fiú komor maradt. Kicsit sápadt is volt. És fújt a szél, s attól cseppecskét fázott. — Nézd kedves, ez nagyon nagy gond. őrült nagy gond. — Majd áthidaljuk. — Ne légy ennyire felületes. — Elvégre az enyém. — És az enyém. Az én kötelességem, hogy megmondjam: ne legyen. Erre még nem gondoltál? — Erre... nem! Kiértek a sarokra. Itt már villamosok is mentek, nagy robajjal zörögtek a rozzant macskakövek közé épített síneken. S autó is járt itt, sok, a zajtalan trolibuszok helyett. Alig lehetett érteni egy-egy szót. — Pedig gondolnunk kell — mondta a. fiú és elővett egy cigarettát a bal zsebéből. A jobból gyufát kotort elő és hátat fordítva a szélnek rágyújtott. — Erre gondolnunk kell, kedves — mondta, amint kifújta a füstöt. A füst a szótagok szerint pöfögött ki a hűvös szélbe. Éva előrebámult a színes utcába és nagyokat lélegzett. Andrisnak igyekeznie kellett, hogy utolérje. — Észnél kell lennünk, kedves. — Ne mondd, hogy kedves! Rettenetes, hogy mindig azt mondod: kedves. Mint egy jóisten. — De... — azt akarta mondani, hogy kedves. Nyelt egyet. — Ideges vagy. Nem mondta az orvos, hogy ideges vagy? No, hisz ez velejár. Egy közért előtt mentek el, s a bolt zöld neonja megfestette a lány arcát. Mintha fuldokolt volna. — Az lehetetlen. — Mi? Hogy ideges vagy? — Elvenni... az lehetetlen. Én akarok gyereket! Ha nem
