Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-23 / 250. szám

f. oMa! fcü-TffT MAGYAW)RC7Ä(3 1971. október S3. Szülők fóruma Nem jár pénz az ötös Alig van ismeretterjesztő pedagógiai előadássorozat, s szinte nincs is olyan, nevelési rovattal rendelkező új­ság, amely ne hívta volna már fel a szülők figyelmét arra, hogy milyen veszélyekkel jár, ha pénzt ajánlanak gyerekeiknek a jobb osztályzatokért. S mégis: viszony­lag sűrűn hallani olyan esetekről, amikor a gyerek napi, vagy heti ellenőrzése nem egyéb, amolyan pénzügyi el­számolásnál. Ennyi ötöst szereztél, ezért ennyi, meg ennyi jár, az egyesekért pedig levonjuk a megállapodás szerinti összeget. És örül a diák, mert pénzt kapott, s megnyugszik a szülő is, mert úgy érzi, gondoskodott gyerekéről, hiszen még pénzt is áldozott arra, hogy jobb tanulásra ösztönözze. Valójában: a pénzzel olyan hi­bákhoz teremtett alapot, amelyek esetleg csak később jelentkeznek, de akkor olyan erővel, hogy nagyon nehéz lesz — ha egyáltalán sikerül — kijavításuk. Induljunk ki abból, hogy mi a több: dolgozni, vagy elvégezni a munkát? A parasztember igazán könnyen tud rá válaszolni, hiszen tőle sohasem kívánta a föld, hogy csak szimplán „dolgozzon” rajta, hanem azt, hogy elvégezze mindazt, ami szükséges a jó terméshez. Ezért, amikor szükség volt rá, a munkanapok hajnalban kez­dődtek, s napnyugta után, késő este értek véget. S a jó munkás sem az alkatrészekben látja tevékenysége értel­mét, hanem a működő gépben. És valahogy így vagyunk a tanulással, az ismeretszerzéssel is: különbség van a tanulás és a megtanulás között. Ha valaki nem a fő cé­lért, bizonyos ismeretek megszerzéséért tanul, hanem a forintokért, aligha jut odáig, hogy megismerje a tudás ízét. Minderre azt mondhatnák persze az olvasók, hogy ez az okfejtés különbséget tételez fel a pénzért és a tu­dásvágyból szerzett ötösök között. A válasz pedig egy­értelműen az, hogy igenis van közöttük különbség. A diáitok nagyon jól tudják — s ha visszaemlékszünk, sa­ját tapasztalataink is bizonyítani fogják —, hogy nem is olyan túlságosan nehéz ötösöket szerezni. Csak ismerni kell a tanár módszerét, s máris megvan a jó jegyekhez a kulcs. Ha kitapasztalják például a feleltetés ütemét — például azt, hogy körülbelül háromhetenként kerül egy-egy gyerekre a sor —, a két veszélyzóna között könnyűszerrel kihagyhatnak akár heteket is a tanulás­ban, s csak akkor kell egy kicsit megerőltetni magukat, amikor sejtik, hogy ők következnek a számonkérésben, így, egy kis „rutinnal” ötöst lehet szerezni. Amíg az előbb inkább a tanári módszerek kiisme­rése volt a cél, a jelen esetben a tudás megszerzése. Úgy is lehetett ötöst szerezni — sőt pénzt is érte —, meg így, az ismeretszerzési vágytól indíttatva is. Hogy melyik ötös az értékesebb, azt remélhetőleg már nem is olyan nehéz eldönteni. Amikor tehát pénzt adnak a jó jegye­§ ért a gyereknek, a könnyebbik oldalán fogják meg a olgot a szülők, hiszen így a felelősséget a gyerekre há­ríthatják, s nem kell fáradozniok azzal, hogy megsze­rettessék vele a tanulást. S van ennék a kérdésnek egy másik oldala is. Ne­vezetesen az, hogy amikor pénzért „vásárolják” a gye­rektől az ötösöket, tulajdonképpen „üzleti” kapcsolatok lépnek a nevelésbe elengedhetetlenül fontos emberi kapcsolatok helyébe. Azt hisszük, hogy az a néhány fo­rint jobban fogja buzdítani a diákat, mint a jó szó, a szülői sámogatás — s ebben nagyon nagyot tévedünk. Ha pedig azt tapasztaljuk esetleg, hogy a forintok­nak mégis „jó” hatásuk van, altkor kell igazán meg­ijednünk, mert a gyerek már az önzés, a pénzhajszolás útjára lépett. A legszebb emberi tulajdonságok közé tartozik az önzetlenség, s ettől fosztjuk meg gyerekeinket, ha arra szoktatjuk őket, hogy valamit csak valamiért csinálja­nak Ráadásul az önzés egész alkatukat, érzésvilágukat deformálhatja, s forrásává lehet egyéb jellembeli hi­báknak is. S aztán panaszkodhatunk, ha bajok lesznek a gyerekekkel s bizonygathatjuk, mi mindent megtettünk értük, f E következtetések természetesen elsősorban mint veszélyek jelentkeznek, s az esetek többségében az ötö­sök adás-vétele ellenére sem lesznek nagyobb bajok. Ez azonban ne nyugtassa meg a szülőket, mert ez nem el­lenérv, hanem annak bizonyítéka, hogy a gyereket egyéb hatások is érik — mindenekelőtt az iskolában. S tévednek akkor is a szülők, arrúkor a munkahelyi anya­gi ösztönzéssel próbálják igazolni eljárásukat, mert egyrészt az egészen más szituáció, másrészt azt soha, senki sem mondta, hogy a felnőtteknél már az a leg­fontosabb. Sőt, éppen másodlagosságát hangsúlyozták, azt, hogy az emberrel való törődés az elsődleges, s en­nek sok egyéb között csupán része — igaz fontos része — az anyagi gondoskodás, az anyagi ösztönzés. Tóth László GYERMEKEKNEK Kreasmáry László: TÖRD A FE IED! Országjárás Felültünk egy nagy gőzösre s úgy indultunk NAGYKÖRÖSRE. Ott átszálltunk taligára, s átdöcögtünk ALIGÁRA. Később viszont TÖHÁTON nem mentünk, csak lóháton, s mivel lovunk gyorsan haladt, elfáradtunk s BORSFA alatt lepihentünk hűsölni (de jó volt ott hasalni!), majd útba esett KISBABOT s kaptunk ott egy kis friss babot. Este értünk MIKÉRE — azt se mondták: „Mi kéne?” — és így aztán MISKOLCON aludtunk egy kis polcon... Következett SALGÓTARJÁN. . Jött egy néni, sajgó karján cipelve egy nagy kosarat, s bár ment ott egy vaskos alak, nem segített szegénykének — nekünk kellett cselekedni: három apró legénykének. Ahogy elhagytuk KOSPALLAGOT, felénk egy kis kos ballagott — , MAGYARKUTRA ment ő inni, s dehogy kellet mentőn vinni. Mikor elértük ENCSENCSET, főzni akartunk lebbencset, s mivel épp a Gabri ráért, őt küldtük el paprikáért KALOCSÁRA, szalonnáért SZALONNÁRA, FORGÁCSHÁTRA forgácsért, s BORGÁTÁRA bográcsért. Ettünk, ittunk, pihentünk — aztán tovább tipegtünk... Volt ETYEKEN olyan latyaik, hogy az ember odaragadt. Következett aztán GÉRCE, hol több kakas volt, mint jérce. CSURGÓN csepegett minden csap, s volt ott sok-sok minden, csak vízvezeték nem volt — az ám! — s nem volt egy szem banán BANÁN! BOLHÁSON sem volt ám bolha — az lett nekik kidobolva: ugorjának át mind SZOBRA, s ott fordul majd sorsuk jobbra. Nem volt sok kalitka LITKÁN (jár ott madár, de csak ritkán), ám EGYEKEN voltak legyek (s kínálták is: Vegyek, vegyek!), s oda máskor nem is megyek. RÉMEN nagyon megrémültünk, de SZÉPLAKON megszépültünk. Leszerepeltünk SZEREPEN — sehogy sem tudtam a szerepem! Acsorogtunk ÁCSON rácson, gyakran táplálkoztunk TÁPÓN, ábrándoztunk ÁBRÁNYBAN, s megfürdettük az árnyékunk kátrány ban. ESZTERGÁLYON esztergáltunk, GÉGÉNYEN gyékényen háltunk, GESZTERÉDEN gesztenyéztünk, MESSZELÁTÖN messzenéztümk, DOMASZÉKEN sokat ültünk, s FORRÓMEZÖN majd meghűltünk! Hétfőn HALIMBÁN és HARSÁNYON hahotázgattunk harsányan, kedden KOPÁNCSRA, s KÖRMENDRE kukkantottunk be örvendve, szerdán SZENDÉN szenderegtünk, — száraz szénán hemperegtünk — CSECSÉN csücsültünk csütörtökön egy nagy CSOMAI sütőtökön —, pénteken értünk POROSZLÓRA s felültünk ott egy poros lóra. — mert szombatra várt SZABOLCSBÁKÁN Szerén néném és Szabolcs bátyám — s vasárnap VÁCRA s ÖTTEVÉNYBE hintón vitt minket öt tehén be. Vízszintes: 1. Megfejtendő. 6. Alumínium vegyjele. 7. Tollal dolgozott. 8. Azonos mássalhangzók. 9. A szív teszi ütemre. 11. Vissza: névelős háziállat (—’)• 12. Távol-keleti folyam. 14. Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság. 16. Megfejtendő. 18. Állatlak. 20. Menyasszony. 21. Puha színesfém. 22. Alkohol­ban oldva fertőtlenítésre hasz­nálja az orvostudomány. 24. Ró­mai 96. 25. Utszéli csatorna. 27. Tőszámnév. 28. Csokit neveznek Így. 2S. Óhajtja. Függőleges: 1. Battéria. 2. Római 51. 3. Fel­fog (ésszel). 4. Néma Kata. 5. ... még az ősz Peterdy háza? 6. Megfejtendő. 10. „Oda ... ki a Szamosra.” 11. Ö, oroszul, nőnem­ben. 13. RYA. 14. Lak betűi ke­verve. 15. Megfejtendő. 17. Sza- bolcs-Szatmár megyei község. 19. Lóránt beceneve. 21. Mosonma- gyar.. . 23. Ütőhangszer. 24, Gondolatpótló szó. 26. Mely sze­mély,? 27. Saját kezűleg. Megfejtendő: Október utolsó he­tében tartják Nyíregyházán a Nyírségi Ősz keretében a ... (függ. 15. vízszintes 16, vízszintes 1, függőleges 6). Múlt heti megfejtés: NYÍRBÁ­TORI MINORITA RENDHAZ. Könyvjutalomban részesültek: Héri Mónika Vencsellő. Angyal Ildikó Nyírtét, Szabó Tibor Nyír­egyháza. Aztán ÖCSÖDÖN köcsögöt vettünk, KOMPOLTON kompótot ettünk, BATTONYÁN kaptunk egy puttonyt, ZEBEGÉNYBEN meg egy zubbonyt. Bejártuk az egész GYULÁT, amíg megtaláltuk Gyulát, s bíztattuk: ha MAKÖN leszünk, neked ott egy zakót veszünk. PERECESEN perecet kapsz és pamutot KAMUTON, KÖMPÖCÖN meg gömböcöt, ha jól viselkedsz az úton. — Én nem bánom. Jó, legyen! — felelt Gyuszi ÓLEGYEN, — de itt lesz már NAGYATÁD, s mit szól majd a nagyapád?! Szól amit szól... Hiszen KÓKÁN egy ócska kis libikókán igen-igen elkókadtunk, — de aztán új jelszót kaptunk: Irány gyorsan PÁNYOK! Nézzük meg, hogy milyenek ott a lányok! PÁNYOKRÖL mentünk PISKÖRA — piskótáért —, s VISNYÓRA. OKÁNYBA mentünk tökányért, SZEGVÁRRA egy kis lekvárért, ECSENYÉRE pecsenyéért, PENYIGÉRE venyigéért, KISBICSKÉRE kisbicskiért, KXSMICSKÉRE kismacskáért. ... Mire beértünk TARPÁRA, hólyag nőtt mindnyájunk talpára, így KACSRA és LÖVÖRE nem megyünk csak jövőre!... Balogh Béni: Mókus kovács hálája Nagy rengeteg közepében, sűrű erdő sötét mélyén volt egyszer egy óriási nagy fa. Ebben a nagy fában egy rettenetes nagy odú táton­gott. Itt bújt meg a móku­sok falucskája, mohás. pi­hés, szép tanyája. Élő ember sosem látta, nem is hallott róla. Erdőor­szágban e helyet Mókusfal- vának hívták. A rengeteg vadjai, az er­dő ragadozói természetesen tudtak erről, de mégsem tá­madtak Mókusfalvára. mi­vel a kicsi mókusok kovács­mesterséget folytattak, pat- koltak. vasaltak. Történt pedig egyszer, hogy Mókusfalva kovács­műhelyeiben kialudták a tü­zek, mivel nagy esőzések jár­tak akkortájban. A mókusko­vácsok nagy bűsulásnak ad­ták fejüket a kialudt tűzhe­lyek mellett. Attól féltek, haragra gerjednek majd á ragadozók, ha nem tudnak nekik dolgozni... Amint ott bánkódnak a hideg műhelyek előtt, hát egyszer csak emberi hangra lesznek figyelmesek. Nótaszót sodor feléjük a szél. Egy fiatal juhászlegény köze­ledett a fa felé. Szájában pi­pa füstölt. Tanakodtak, töp­rengtek. hogyan is szólítsák meg az erre tévedt embert. Végül Pici mókus, a legki­sebb kovács vállalkozott a feladatra. Meglepődött Gergő juhász, mikor meglátta az odú szé­lén álló. beszélő mókust. Elő­ször azt hitte, rosszul hall. de hamarosan látta, hogy biz ez valóság. Éppúgy, mint a mókus bőrköténye, ami ta­gadhatatlan mutatta kovács­mesterségét. — Szívesen kisegítelek ben­neteket — szólt a legény. — Itt a pipám, gyújtsátok meg erről tüzeiteket... — S azzal a magasban lévő odúba dob­ta a füstölgő alkalmatossá­got. — Köszönjük nagy jóságo­dat. majd megháláljuk — kiáltott vissza Pici, miköz­ben ledobta a tüzet adó pipát. Elmosolyodott erre a iu- hászlegény. s azt gondolta magában, ugyan mit tudná­nak nekem segíteni ezek a parányi állatkák?... S aztán kedvenc füstölgő alkalmatos­ságával a szájában, egy er­dővel odébb állott. Telt. múlt az idő... A su­garas őszt zord tél követte. s Gergő juhász kedves nyá­ját behajtotta a szalmatetős teleltető hodályba. Monda­nom sem kell. hogy réges- rég elfeledte a mókusková­csokat Picikéjükkel együtt. Éppen újesztendó napjára fordult, s a fagy ugyancsak rriegcsikordult. amikor külö­nös kopogást hallott a ho- dály ajtaján Gergő juhász. Menten odalépett, s egy kis nyíláson kitekintett. Hát csak elámult attól, amit ott lá­tott. egy kis mókus topor- gott az ajtó előtt. — Mi járatban vagy. kis vándor? — fordult hozzá kí­váncsian. — Te vagy-é Gergő juhász, a vadkörtefaerdők juhászle­génye. a mókuskovácsok jó­tevője? — Én vónék — felelte a fiú. — Hát ha te vagy. akkor jó helyen járok... mert egy fontos hírt hozok neked... Tegnap éjjel kihallgattam a farkasok beszédét. Arról ta­nácskoztak. hogy holnapután éjjel megtámadnak. A te ho- dályod szalmatetős, könnyen kibontják, s juhaidat mind felfalják. — Hijnye. az árgyélusát! — rikkantott fel a bojtárfiú meglepetten. — Kicsi mókus vagyok, de most segítek rajtad, hiszen te is ezt tetted velünk. Gye­re azonnal utánam, nagy barlangba vezetlek. Nagy barlangnak a szájához egy vén medvével. Mézszeretővel hatalmas követ hengerítettek. Ott telelhetsz biztonságban, jó melegben, nyugodtan. Gergő eleinte tétovázott, hitte is. nem is a dolgot. A farkasoktól azonban nagyon félt. mivel jól tudta, milyen gonoszok, s nemcsak a nyá­ját. hanem még őt is el­pusztíthatják. Hajlott hát Pici mókus sza­vára. s még azon éjjel, a sű­rű sötét éjszakában Pici mókus vezetésével a nagy barlangba hajtotta kedves juhocskáit. Vén Mézszerető is rögtön ott termett, s téli ál­mát megszakítva a barlang elé nagy követ hengerített. A farkasok sem várattak ma­gukra. hamarosan nagy üvöl­téssel megtámadták a ho- dályt. Rettenetes méreg ön­tötte el őket. mikor azt üre­sen találták. A lábnyomot azonban egykettőre a bar lánghoz vezettek. Ám itt i: póruljártak. Üvöltözve, vad mérgesen csapkodták éle körmeikkel a barlangzárt sziklát, ám mindhiába! Moz dulatlan maradt, s Gergő iu hász juhocskái így szépei megmenekültek. Mikor pedig megérkezett i zengő kikelet. Mézszereti mackó bácsi is felébredt té li álmából, s a nagy követ el görgette a barlang elejéről Vidáman, boldog bégetésse jöttek elő a juhocskák. só még az újszülött kisbarikál is. Gergő juhász pedig égés: életére megjegyezte, hog; mindenki tehet jót a másik kai, még ha oly kicsi is, min a mókusok.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents