Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-14 / 242. szám

fm. október 14. rW.üT-MACVARORSZAO f. oldal NB I ■es bajnoki hilifhírűgó mérkozeiek San Antonióból jelentjük Két ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar öttusázók Szerdán délelőtt, a helyi időszámítás szerint 10 órakor, került sor a XVIII. öttusa-vi­lágbajnokság befejező szá­mára, a 4000 méteres terep­futásra a várostól mintegy 20 kilométerre. Igen jó füves terepen bo­nyolították le a versenyt. Mint már olyan sok nagy öttusaversenyen ezúttal is Balczó bizonyult a legjobb­nak, s ezzel a győzelmével — már-már reménytelennek tű­nő helyzetből a harmadik helyre küzdötte fel magát. Villányi Zsigmond, a csepe­liek 21 éves versenyzője jobb időt ért el, mint az előtte futó szovjet Lukjanyenko, de a későbbiek során kiderült, hogy ez a teljesítmény csak a második hely megtartásá­hoz volt elegendő, miután a vezető Onyiscsenko 20 mp- cel jobb eredményt ért el a terepfutásban. A tavalyi világbajnok Ke­lemen Péter csupán 1066 pon­tot szerzett, s így végered­ményben a 10. helyet szerez­te meg. A csapat-világbajnokságot is a Szovjetunió nyerte 17 pont­tal Magyarország előtt. TEREPFUT ÁS: 1. Balczó (magyar) 12:50,0 p, 1255 pont, 2. Mitchelson VILLÁNYI ZSIGMOND (ausztrál) 13:10,0 p, 1195, 3. Fox (Anglia) 13:11,5 p, 1192, 4. Delgia (olasz) 13:13,5 p, 1186, 5. Makihara (japán) 13:13,7 p, 1186 pont. Onyiscsenko (szovjet) 13:17,1 p 1174 p, Villányi 13:37,3 perces teljesítményé­íjpesli Dózsa—Egyetértés 3:1 (2:0) Betiltották a nagyecsedi pályát Botrány tört ki október 4-án. a Nagyecseden leját­szott Nagyecsedi Tsz—Nagy- kállói Virágzó Fold Tsz, me­gyei I. osztályú bajnoki lab­darúgó-mérkőzés után. Az incidens során tettlegesen bántalmazták a vendégcsa­pat játékosait. A megyei labdarúgó-szö­vetség fegyelmi bizottsága az ügy tárgyalásakor megállapí­totta a Nagyecsedi Rákóczi Termelőszövetkezeti Sport­egyesület felelősségét, s a nagyecsedi pályát az őszi idényben még sorra kerülő három hazai bajnoki mérkő­zésre betiltotta. A nagyecse- di együttes hátralévő őszi, ha­zai mérkőzéseit a vásárosna- ményi pályán köteles meg­rendezni. A fenti botrány miatt el­maradt — a felnőtt mérkő­zés utánra kitűzött — Nagy­ecsedi Tsz—Nagykállói Vi­rágzó Föld Tsz. megyei ifjú­sági bajnoki labdarúgó-mér­kőzés ügyében is döntött a fegyelmi bizottság. A le nem játszott ifjúsági bajnoki ta­lálkozó két pontját 0:0 gól­aránnyal a nagykállói csa­pat javára igazolták. „Kosaras“ bravúr NB Ill-as kosárlabdacsapa­taink közül a legutóbbi két fordulóban a Nagykállói Vi­rágzó Föld Tsz férficsapata érte el a legemlékezetesebb eredményt. Idegenben az Óz­di Kohász együttesével ját­szott. s nagy hajrával 81:78 (37:45) arányú győzelmet ara­tott. A káliói együttes leg­jobb dobói a következők vol­tak: Pólyák 26. Bölcskei 23, Papp 17. Hazai pályán a Ti­szafüred ellen biztos 83:69 (33:34) arányban nyert. A második félidőben hengerelt a hazai csapat. A legjobb do­bók: Bölcskei 26. Pólyák 20, Márton 13. Teremi 12. Ritka jubileum Nem mindennapos sportju­bileum előtt áll Máthé De­zső. a Nyíregyházi Spartacus NB II-es férfi röplabdacsapa­tának örökifjú ..veteránja.” A kitűnő játékos már jóval túl van ugyan a harmadik ik- szen, de még mindig a Csa­pat legjobbjai közé tar­tozik... Két évtizedes röplab­da pályafutásának talán leg­emlékezetesebb találkozóját e hó végén, az október 24-re kisorsolt Nyíregyházi Sparta­cus—Nyíregyházi Építők mér­kőzésen játssza. Ugyanis ez lesz az 1000. bajnoki mérkő­zése! Ma Egerben lesz a nyitány Ma kezdődnek el a megyék közötti, ifjúsági labdarúgó­válogatottak tornájának se­lejtező mérkőzései. Megyénk csapata Heves. Borsod és Hajdú-Bihar megye együtte­sével került egy csoportba. A mérkőzéseket az alábbi „me­netrend” szerint bonyolítják le: Október 14-én, Egerben: Heves—Szabolcs-Szatmár. Borsod—Hajdú-Bihar. Októ­ber 20-án, Leninváfosban: Borsod—Szabolcs-Szatmár. Heves—Hajdú-Bihar. No­vember 3-án, Debrecenben: Hajdú-Bihar—Szabolcs-Szat­már. Borsod—Heves. A szabolcsi együttesben az alábbiak szerepelnek a mér­kőzéseken : Vincze. Nagy, Krisztián. Szabolcsi. Vágó (Kisvárdai Vasas), Krémin­ger, Maiker, Fignál (Nyír­egyházi Spartacus). Balogh III (Nyíregyházi Kinizsi), Farkas (Nyíregyházi Dózsa). Farkas II.. Böjti (NYVSC), Bakó (Nyírbátori MEDOSZ), Torkos (Nyíregyházi Építők), Bácskái (Nyíregyházi Pénz­ügyi Technikum). Ä csoport első helyezettje az országos hatos döntőbe A labdarúgó Európa-baj- nokságért, negyedik csoport: ÉSZAK-IRORSZÁG— SZOVJETUNIÓ 1:1 (1:1) Belfast, 14 000 néző, góllö­vők: Nicholson (12. p), illet­ve Bisovec (32. p). A negyedik csoportban a Szovjetunió vezet 9 ponttal az 5 pontos Észak-Irország és a 4 pontos Spanyolország előtt. Ciprus pont nélkül utolsó. WALES—FINNORSZÁG 3:0 (1:0) Góllövők: Durban, Toshack, Reele. Az első csoportban Csehszlovákia 7 ponttal vé­vel 1114, Kelemen 13:53,5 percével 1066 pontot szerzett. CSAPATBAN, TEREPFU­TÁS: 1. Japán 3459, 2. Magyaror­szág 3435, 3. Szovjetunió 3417. AZ EGYÉNI VILÁGBAJ­NOKSÁG VÉGEREDMÉ­NYE: Világbajnok: Borisz Onyis­csenko (Szovjetunió) 5206 pont, 2. Villányi Zsigmond (Magyarország) 5129, 3. Bal­czó András (Magyarország) 5080, 4. Hurme (Finnország) 4982, 5. Ivanov (Szovjetunió) 4973, 6. Thade (NSZK) 4941 ...10. Kelemen (Magyaror­szág) 4896, 11. Lukjanyenko (Szovjetunió) 4844 pont. A CSAPAT VB. VÉG­EREDMÉNYE. 1. Szov­jetunió 15 006 pont, 2. Ma­gyarország 14 989, 3. Egyesült Államok 14 635, 4. NSZK 14 451, 5. Svédország 13 936, 6. Finnország 13 801 pont. A világbajnokság záróün­nepségére szerdán a késő esti órákban került sor. kerül, melynek mérkőzéseit 1972 áprilisában. Budapesten rendezik meg. Száraz László országos csúcsa A serdülő súlyemelők or­szágos vidéki bajpokságának eredményei ismét azt igazol­ták. hogy Nagykállóban jó kezekben van az utánpótlás nevelése. Megyénk képvise­letében öt nagykállói ver­senyző vett részt ezen a ran­gos versenyen, ahol 104 vi­déki versenyző mérte össze tudását a vidék legjobbja címért. A Virágzó Föld Tsz SE versenyzői közül Száraz László a pehelysúlyban or­szágos csúccsal nyert baj­nokságot. míg Hajdú Ferenc kisváltósúlyban bizonyult legjobbnak. Eredmények: Pehelysúly: 1. Száraz Lász­ló (Nagykálló) 265 kg. orsz csúcs! Kisváltósúly: 1. Hajdú Ferenc (Nagykálló) 255 kg 2. Markovics József (Nagy- kálló) 250 kg. Középsúly: 3 Pénzes Péter (Nagykállói 237,5 kg. Félnehézsúly: 4. Vá­gó Sándor (Nagykálló) 27í kg. Vágó Sándor negyedik he­lye ellenére is meghívást nyert az országos bajnoksá­gon történő részvételre és természetesen a szép helye­zést elért másik négy ver­senyző is részt vesz a no­vemberben tartandó országos serdülő bajnokságon. zet, az öt-öt pontos Románia és Wales előtt. Finnországnak egy pontj#. van. ANGLIA—SVÁJC 3:2 (2:2) Góllövők: Hurst (1. p), Chivers (12. p), Weibel (öngól 77. p), illetve Jeandupeaux (10 p), Künli (44. p). A 3. csoport állása: 1. Anglia (8 p), 2. Svájc (8), 3. Görögor­szág (3), 4. Málta (1). SKÓCIA— PORTUGÁLIA 2:1 (1:0) Góllövők: O’Hara (23. p), Gemmil (57. p), illetve Rod­riquez (56. p). Az 5. csoport állása. 1. Belgium (8), 2. Portugália (6), 2. Skócia (4), 4. Dánia (2). Megyeri út, 8000 nézq, jv: dr. Kamarás. A vendégek mindjárt el­árulták, hogy jobbára csak védekezni fognak. Egy Fa­zekas- és egy Karába-lövés után a 8. percben már gól született. Zámbó játszott Be­nőhez, aki a jobb sarokba lőtt (1:0). Utána Dunai II., a fekvő kapus felett sem talált a hálóba. A labdatartásra tö­rekvő soroksáriak csigalassú­ságé támadásokkal próbál­koztak. A 39. percben újabb Bene- gól következett: Tóth re­Győr, 4500 néző, vezette: Müncz. A mérkőzés elején csak ki­sebb csatározások folytak a pályán. A 15. percben Tamás ragyogó reflexei védte Hor­váth J. 30 méterről küldött jól irányzott lövését. A 35. percben Váradi B. jobb oldal­ról átverekedte magát a bal oldalra, majd ott a győri vé­dőktől kísérve éles szögből kapura lőtt. A labdát a győri kapus elnézte és az a túlsó kapufáról a gólvonal mögé Szombathely, 16 ezer néző, vezette: Szilvási. Szombathelyi támadások­kal kezdődött a mérkőzés, de csak a 20. perc eltelte után vált élónkebbé a játék. A 27. percben Kulcsár szögletrúgá­sa után nehezen szabadított fel az FTC védelme. A 36. percben Juhász I. vitte fel a labdát, Rákosihoz játszott, aki 18 méterről megcélozta a bal alsó sarkot, de Szarka ré­sen Volt. A félidő utolsó per­ceiben a szombathelyiek tá­madtak többet. A második félidőben a Fe­rencváros lépett fel tárnadó­Komló, 4000 néző, vezette: Hévízi. A 16. percben váratlanul szerezte meg a vezetést a vendégcsapat. Lódi 35 méter­ről a jobbösszekötő helyéről kapura lőtt, s a labda Mak- rayt érintve, kissé irányt vál­toztatva hullott a jobb sarok­ba, 1:0. Két perccel később Orsós a halszélről ívelt kö­zépre, Horváth 8 méterről védhetetlenül fejelt a bal sa­rokba, 1:1. Csepel, 4000 néző, jv: Va­das Gy. A mérkőzés Kalmár László csepeli labdarúgó édesapjá­nak halála miatt egyperces gyászszünettel kezdődött. Az első 30 perc ritkán látható unalmas játékot hozott. Mindössze három esemény akadt: a 3. percben Wollek lövését Fatér kiütötte. A 18. és a 31. percben Losonczi tá­voli lövését védte Szabó. A 46. percben Rottenbiller Ta­kácshoz továbbított, akinek 25 m-es csavart lövése a ké­sőn felugró Szabó fölött a bal felső sarokba csavarodott A 47. percben szöglet után Szabó kiejtette a labdát, Vel­Hungária út, 5000 néző, ve­zette: Zsolt. A Budapesti Honvéd— MTK mérkőzésen az első ve­szélyes lövés Szűcs Lajos ne­véhez fűződött. A 10. percben már a hálóba került a labda. Kocsis indította a kirobbanó Komorát, aki a kimozduló Briinyi hasa alatt laposan a mek labdáját két csel után az ötös jobb sarkáról lőtte a kimozduló Varga mel­lett a hálóba, (2:0). Újra javítottak volna a soroksáriak az 50. percben, de Szuromi jó átadását Ka­tona elhibázta. Két perccel később Zámbó lőtt középre. Dunai II. átlépte a labdát, és Fazekas a 16-osról bombagólt lőtt a jobb felső sarokba (3:0). A 75. percben Karába jó átadásából Szuromi lőtt a meglepett védők melett a ka­puba (3:1). Jók: Bene, Dunai II, Tóth, illetve Nell. vágódott, 1:0. A 40. percben Fábián az előretörő Orbán­ba rúgta a labdát és az on­nan csaknem a kimozduló Tamás kapujába esett. Szünet után ismét Orbán egyenlíthetett volna, de 4 lépésről tiszta helyzetből a kapu fölé emelt. A félidő túlnyomó részében kiegyenlí­tett volt a küzdelem, az ered­mény nem változott. Jók: a közvetlen védelem Tamással az élen, illetve Or­bán, Horváth B. és Horváth L. lag. A 66. percben egy ellen- támadás során Farkas kapu­ra akart húzni, Bálint azon­ban felvágta. A játékvezető sípja néma maradt (!) A 81. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Szőke 20 méterről sza­badrúgásból a sorfal felett a kapu bal oldalába emelte a labdát, 1:0. A 90. percben Al­bert jó labdával indította Muchát, Szarka kifutott, de nem tudta elcsípni a labdát és Mucha a kapu közepébe talált, 2:0. Jók: Géczi, Páncsics, Ju­hász I. (a mezőny legjobbja), Kű, illetve Szántai, Kulcsár, Farkas. A második félidőben is csak a küzdőjelleg domborodott ki. Az 52. percben Egri 15 méteres fejese a jobb kapufa mellett csúszott ki. A 64. percben Kőműves a 11-es tá­jékáról kapásból lőtt. A 81. percben a mérkőzés legna­gyobb helyzete maradt ki: Solymosi csavart átadása Bordácsot az 5-ös sarkán ta­lálta. A szélső elől Rother- mel lábbal tisztázott. Jók: Kovács, Horváth L., Lódi, Tóth K., illetve Csor­dás, Orsós, Horváth. lai ott-tenmett és egyből a hálóba lőtt. (2:0). Élénkült a játék, már mindkét védelem­nek sokszor akadt dolga. Az 57. percben Nagy II. a szög­letzászló közeléből fejma­gasságban becsavarta a lab­dát és az Molnár fejéről a hálóba jutott. (2:1). (öngól.) A 65. percben Bartos Lo- sonczitól jó labdát kapott, lefordult a védőkről és mint­egy 10 méterről a hosszú sarökba talált. A harmadik gól után a csepeliek labda­tartásra törekedtek, a szé­kesfehérváriak „nekünk már úgyis mindegy” alapon ját­szottak. Jók: Bartos, Losonczi, il­letve Karsai. hálóba lőtt, 1:0. A 30. perc­ben újabb Honvéd-gól követ­kezett. Kocsis jobboldali szögletét kifejelték a védők, de a másodszori beívelés már jobban sikerült és Pál 5 m-ről előrevetődve fejéit a bizonytalankodó kapus mel­lett a hálóba, 2:0. A 35. percben a sokat mozgó Kunszt a balösszekötő helyéről ívelt be a 16-osra. és Csetényi kapásból emelt a bal felső sarokba Bicskei fölött, 2:1. A szünet után Kermanidisz elől tisztáztak az utolsó pil­lanatban a védők. A 70. percben Mezei fe­leslegesen cselezgetett. Pusz­tai elvette tőle a labdát és pontos középreívelését Kocsis 8 méterről a jobb alsó sarok­ba fejelte. 3:1. A 72. percben Komorát Tóth. majd a 75. percben Molnárt Lukács vál­totta fel. A 84. percbal Csep- regi gyors elfutása után Pusztai közelről ballal a há­lóba lőtt, 4:1. Jók: Kocsis, Szűcs, illetve Kovács, Csetényi. Egri Dózsa — Pécsi Dózsa 1;0 (1:0) Eger, 5000 néző, vezette: Somlai. A 4. percben egy jobboldali szabadrúgás után Kovács F. jó helyzetben lyukat rúgott, ezután Tóth M. futott el a jobb szélen, de beadása el­szállt a pécsi kapu előtt. Csapkodó játék folyt a két 16-os között. A 29. percben szöglett után Kovács F-et Tóth II. lerán­totta a 16-oson belül. A já­tékvezető habozás nélkül a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Kovács F- a kapu bal sarkába rúgta, 1:0. A második félidő elején Máté kétszer is jól ugrott ki a védők közül, de Deésy há­rítani tudott. A közepes ira­mú, alacsony színvonalú já­tékot több szabálytalanság tarkította. Erőteljesen támadott a Pé­csi Dózsa, de nem tudott gólt elérni. A 66. percben Kovács F. fejesét a kitűnően védő Rapp ismét mentette. Jók: Kovács F., Berán, Bánkuü, Kárpáti, illetve Rapp (a mezőny legjobbja), Máté, Kocsis. "A BAJNOKSÁG ÄLLASA: 1. Újpest 7 6 1 — 22- 5 IS 2. Vasas 8 5 1 2 16- 8 11 Ferencváros 7 5 1 1 16- 8 11 4. Komló X 4 3 1 11-11 11 5. Tatabánya 8 3 3 2 13-12 9 6. Csepel X 3 3 2 11-11 9 7. Bp. Honvéd 7 3 2 2 11- 8 8 8. Rába ETQ 8 2 4 2 9- 8 8 9. Sz. Haladás 8 3 1 4 9- 9 7 10. Diósgyőr X 3 1 4 14-15 7 11. Salgótarján 7 2 3 2 8- 9 7 12. Eger 8 2 3 3 10-13 7 1?. Egyetértés X 2 2 4 9-13 6- 9 Videoton 8 2 1 5 7-17 5 15. Pécs X — 3 5 1- 8 3 16. MTK 8 1 — 7 5-17 Z A GÖLLÖVÖLISTA ÉLCSOPORTJA: 8 gólos: Bene és Dunai n. (mindkettő U. Dózsa). 5 gólos: Albert (Ferencváros), Horváth L. (Komló), Takács (Ta­tabánya), Szuromi (Egyetértés). 4 gólos: Básti (Salgótarján), Branikovics, Szőke (Ferencváros), Fazekas (U. Dózsa), Juhász (Komló). Kőműves (Tatabánya), Puskás dr. (Vasas). Petroszjan— Fischer 2:2 A Fischer—Petroszjan sakkvilágbajnok-jelölti páros mérkőzés negyedik játszmá­ját kedden este játszották le Buenos Airesben. Ez a talál­kozó — nem kis meglepetés­re gyors döntetlennel — ahogy a sakkozók mondják — szalonremivel végződött a 20. lépésben. Ezúttal Pet­roszjan játszott világossal. A mérkőzés állása 2:2. Az 5. játszmát ma délután bonyo­lítják le. Röplabda NB I: Bp. Spartacus— Nyh. Spartacus 3:0 Szerdán délután a Nyír­egyházi Mezőgazdasági Fő­iskolán NB I-es női röp­labdamérkőzésre került sor. A Nyíregyházi Spartacus a Bp. Spartacus csapatát fo­gadta, amelytől 3:0 (15:4, 15:7, 15:11) arányú vereségei szenvedett. EB-mérkőzések Ferencváros—Szombathely 2:0 (0:0) Vasas—Rába ET0 1:0 (l;0) Tatabánya—Komló 1:1 (1:1) Csepel—Videoton 3:1 (1:0) Bp. Honyéd—MTK 4:1 (2:1) SPORTTURMIX

Next

/
Thumbnails
Contents