Kelet-Magyarország, 1971. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-12 / 215. szám

». oldal KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1971. szeptember 12. Az ukrán Petőfi-irodalom kiemelkedő eredményei Áz egész világkultúra ün­nepe lesz 1972 és 1973 for­dulója. annak a napnak másfélszáz éves jubileu­ma. mikor az egyetemes tör­ténelem forradalmi mozgal­mainak és az ember több ezer éves szellemi tevékenységé­nek kimagasló nagysága, Pe­tőfi Sándor napvilágot látott a kiskőrösi mészáros házá­ban. Az egész világkultúra ün­nepe lesz és természetszerű, hogy különös gonddal ké­szül a fogadására — a nagy költő szűkebb pátriáján kí­vül — az az ország is. ame­lyet méltán neveznek Petőfi második hazájának. Az az ország, amely első közoktatásügyi népbiztosá­nak. Lunacsarszkijnak sza­vaival kora belsevik.iének ne­vezte Petőfit, megadva ez­zel a legmagasabb fokú el­ismerést, amely kommunista szájából elhangozhatok. Az az ország, amely elsőként fordíttatta le és adta ki a klasszikusokat megillető rep­rezentatív sorozatban összes műveit. Az az ország, amely a fasiszta pestis ellen ví­vott Nagy Honvédő Háború­jához is fegyvertársül hív­ta, amely a költő forradalmi verseinek és katonaköltemé­nyeinek kis különkiadását adta szellemi táplálékul har­coló fiainak kezébe. Az az ország amely a Petőfi hív­ta, Petőfi vívta. Petőfi meg­álmodta szabadságot vitte meg a költő népének. Az az ország, amelynek fiai ma is „pirosló arczezal és piros zászlókkal” küzdenek az él­vonalban a világszabad­ságért. Bár igaz: Petőfi műveinek népszerűsítése a Szovjetunió­ban nem kampányszerű, ál­landó szívóssággal folyik ez a munka, évfordulóktól füg­getlenül. Oroszul. ukránul, észtül, kazahuk kirgizül, lit­vánul. moldovánul, örmé­nyül, türkménül, volapükül adtuk ki az elmúlt években önálló kötetét vagy köteteit — versciklusai azonban min­den szovjet nép nyelvén meg­jelentek. De most. a másfél­száz éves jubileumot megelő­ző időkben ez a munka új lendületet vett. új szovjet népek is elhelyezik a maguk kötetét a világ népeinek Pe- tőfi-könyvtárában. Nemrég a beloruszok „Lant és kard” címmel jelentették meg vá­logatott verseit Mikola Hvedarovics ismert költő válogatásában és nagyon gondos tolmácsolásában. S noha nem ennek a kötetnek az ismertetése most a cé­lunk, de mint a szovjet petőfiász legújabb darabjá­ról. talán megjegyezhetünk róla annyit, hogy már az évfordulóhoz méltó díszes kiállításban jelent meg. szá­mos érdekes illusztrációval: Petőfi saját vázlatait éppúgy megtalálhatjuk itt. mint a verseihez készült egykorú rajzokat, rokonainak arcké­pét. a Petőfi alakját megje­lenítő képzőművészeti alko­tásokat Barabás Miklós is­mert portréjától Kisfaludi Strobl Zsigmond „A vándor Petőfi” c. szoborművének reprodukciójáig. Köztársaságunkban ez az első jelentős lépés, az ön­álló Petőfi-kötet kiadása még 1949-ben megtörtént. Az ukrán Petőfi-szakértők. Petőfi-fordítók ilyenfor­mán a közelmúlt években, hónapokban — a százötve­nedik évfordulóra készülőd­ve — már a nagy költő ha­gyatékának átfogóbb bemu­tatására. ismertetésére, elem­zésére gondolhattak. A Petőfi-életmű népsze­rűsítésén és tudományos fel­dolgozásán Ukrajnában ma már egész lelkes gárda mun­kálkodik. A szovjetukrán Pe­tőfi-fordítók. Petőfi-kutatók lajstromát mindjárt köztár­saságunk művelődési életé­nek két nagy nevével kezd­hetjük. Leonyid Pervomajsz- kijnak a mai ukrán iroda lom egyik legjelentősebb egyéniségének ide vágó mun­kássága közismert. tudjuk ■J 1 A Kijevi Egyetem Kiadó- livatala. Kijev, 1969. 328 oldat róla, hogy Petőfi-tolmácsolá- sainak kötete — mindig újabb versekkel gyarapodva — már néhány ízben napvi­lágot látott. De azt már ke­vesen tudják, hogy Andrij Malisko, a fiatalon elhunyt nagy ukrán lírikus is fog­lalkozott Petőfivel, és tanul­mányai közül talán épp a magyar költőóriásról írt el­mefuttatásában összegezte legjobban azokat az elveket, amelyeket költői formában a népet szolgáló népfi szere­péről „Prométheusz” című monumentális elbeszélő köl­teményében fejtett ki. In­kább szakmai körökben tart­ják számon Tetyana Jakimo- vics ukrán irodalomtörténész Petőfi-tanulmányát — ám ismét csak széleskörűen is­mert az uzshorodi Jurij Skrobinec ez irányú munkás­sága. hiszen az ukrán Petőfi- filológiát új szempontokat tisztázó tanulmányokkal (Pe­tőfi műveinek ukrajnai el­terjedését, fordításait kutat­ta) és remekművű tolmá­csolásokkal egyaránt gyara­pította: legutóbb az „Uhorsz- ka arfa" („Magyar hár­fa”) című antológiában meg­jelent nagy Petőfi-versfor- dítás ciklusáról írt elisme­réssel a sajtó, röviddel az­előtt a nagy költő „eszméi­nek szótárát” (Illyés), „Az apostol”-t szólaltatta meg ukránul, valóban kongeniáli- san, most pedig a „János vi­téz” ukrán szövegén végzi az utolsó simításokat (a Kár­páti Igaz Szóban már sze­melvényt is publikált ebből a művéből). Az ukrajnai Pe- tőfi-kutatás számottevő ered­ménye Váradi-Sternberg Já­nosnak. az Ungvári Állami Egyetem történészprofesszo­rának „Petőfi útja az orosz olvasóhoz” c. tanulmánya a szerző nemrég megjelent ta­nulmánykötetében. az „Utak és találkozásokéban. Most azonban, a szovjet­ukrán Petőfi-kutatók. Petőfi- fordítók eredményeinek rö­vid áttekintése után. az uk­rán Petőfi-filológiának egy szovjetuniói viszonylatban is úttörő jelentőségű, s a ma­ga nemében egyedülálló vál­lalkozásáról szeretnénk rész­letesebben megemlékezni: Kira Sahova Petőfi-monog- ráfiájáról. A szerzőről elöljáróban ta­lán annyit, hogy az Ukrán SZSZK Tudományos Akadé­miájának világirodalmi inté­zetében dolgozik, az iroda­lomtudományok kandidátu­sa és a magyar irodalom leg­jelentősebb ismerőjének tart­ják köztársaságunkban. Be­szélgetéseink alkalmával ma­gam is meggyőződtem róla, hogy a szép magyar szó tör­ténetében, de mai problé­máinak körében is mennyire tájékozott. Nyelvünket jól beszéli, pedig soha nem élt magyar környezetben: könyv- ből-szótárból sajátította el, akárcsak a poliglóta Mikola Lukas, Madách halhatatlan tragédiájának ukrán meg­szólaltató ja. Sahova legjelentősebb ed­digi irodalomtörténetírói munkája a „Sándor Petőfi, szpivec uhorszkoji revoljuci- ji 1848—1849” („Petőfi Sán­dor, az 1848—1849-es ma­gyar forradalom költője”)1 Ez a könyv Oleg Rosszijanov orosz kutatónak ugyancsak az utóbbi években megjelent nagy jelentőségű monográ­fiáival (a Zalka Máté. a Hi­das Antal, de különösen az Ady munkásságát elemzővel együtt) örvendetes bizonyíté­ka annak, hogy a szovjet ku­tatók egyre inkább felfede­zik a szomszédos baráti nép irodalmát, egyre több mon­danivalójuk van íróink munkásságáról, állást kíván­nak foglalni alkotók, jelen­ségek elemzésében, értékelé­sében. Sahova könyvét az imént az első szovjet Petőfi-monográ- fiának neveztük, de a pon­tosság kedvéért meg kell még jegyeznünk: Hidas An­tal még ugyancsak a Szov­jetunióban írta és jelentette meg első kiadásban „Petőfi”- jét, könyve azonban inkább népszerűsítő jellegű, és a költő életművének átfogó elemzése helyett jó szerrel portréjának szépirodalmi megrajzolására törekszik. Az itt elemzett mű azonban az első tudományos igényű, na­gyobb szabású ilyen munka szovjet irodalomtörténész tollából. Petőfi kétségtelenül a köz­életi líra legnagyobb műve­lői közé tartozik világiro­dalmi viszonylatban is, a szovjet kutatók figyelme is elsősorban politikai költé­szete felé fordult. Főként ezt boncolgatta a szovjet Pető- fi-irodalmat elindító ismert tanulmányában Lunacsarsz- kij, a politikus Petőfi kel­tette fel Sahova érdeklődé­sét is. Mikor könyvét ke­zünkbe vesszük, talán fel is merül bennünk egy kis aggo­dalom. A szerző annyira csak a nagy magyar poéta társadalmi költészetére kon­centrál. annyira előtérbehe­lyezi munkásságának ezt a domináló, mégsem egyetlen lényeges területét... Vajon nem lesz a megrajzolt Pető- fi-portré egyoldalú? Vajon munkásságának egészéből kiszakított politikai versei nem vetítenek az ukrán ol­vasó elé egy szűkebb, egyhú- rúbb ouvre-t? Ez az aggo­dalmunk a szöveg behatóbb tanulmányozása során las­san eloszlott. Bár Petőfi po­litikai költészete az egész ta­nulmány váza, egy-egy na­gyon ügyesen elhelyezett, pompásan időzített kitérő vagy utalás mindig megte­remti az egyensúlyt. Nem lehet itt feladatunk, hogy fejezetről fejezetre is­mertessük a monográfia megállapításait. Meg kell elégednünk annak leszögezé- sével, hogy Sahova a Petőfi- irodalomban imponáló tájé­kozottságot mutatva rajzolja meg könyvében azt a Petőfi- portrét, amelyet a marxis­ta irodalomtörténetírás ki­alakított, ugyanakkor nem ad mindjárt kész formulákat, megállapításokat, fokozato­san bontja ki a végkövetkez­tetéseket azoknak a viták­nak, ellentétes előjelű meg­állapításoknak ismertetése és kritikai elemzése során, amelyek az elmúlt évszázad alatt többször is megváltoz­tatták a magyar közvéle­mény tudatában élő Petőfi- fogalmat. Egyik értékes tu­lajdonsága a könyvnek épp ez a dinamikus, állandóan problémákat felvető, bon­coló és tisztázó módszer ez teszi érdekessé, magával ra­gadóvá, be nem avatottak, sőt olyanok számára is, akik a magyar irodalmat a leg­kevésbé sem ismerik. Ha az ukrán olvasó vagy kutató Sahova könyve alapján kezdi ilyen irányú tanulmányait, a sokoldalúan megrajzolt, min­den tekintetben befejezett Petőfi-portrén kívül már ebből az egy műből is meg­lehetősen részletes tájékoz­tatást kap az egész XIX századi magyar irodalom problémáiról és ezek későbbi vetületeiről. A kérdés problematikájá­nak legmélyére vezeti el az ukrán olvasót Sahova példá­ul akkor, amikor Petőfi for- radalmiságának sajátszerű­ségét, eredetiségét boncol­gatja. A külső hatások jelen­tőségét eltúlzó Riedl Fri­gyessel és Horváth Jánossal vitatkozva a kérdést sok te­kintetben tisztázó Pándi Pált bőségesen idézve, saját ér­veit is felsorakoztatja an­nak igazolására: bár Petőfi politikai költészetében és tetteiben a francia forrada­lom eszméi, Béranger, Shel­ley írásai kétségtelenül a ka­talizátor szerepét játszották, forradalmiságának gyökerét elsősorban benne magában, géniuszában, költői és em­beri alkatában kell keres­nünk. Ugyanilyen mélyreható és széles horizontú a könyvben annak kifejtése is: hogyan viszonyult Petőfi minőségileg új költészete a magyar szel­lemi és közélet előző nagy fölpezsdüléséhez: a reform­korhoz. A Petőfi—Kossuth párhuzam felállítását, meg­vonását és kiértékelését is rendkívül biztos kézzel, ki­váló politikai érzékkel végzi el a szerző. Ami az egyes Petőfi-művek elemzését illeti, itt Sahova módszerének érdekes jelleg­zetességét figyelhetjük meg. Tolla alatt a puritán tudo­mányos szöveg gyakran iz­zani kezd, szenvedélyektől feszült, megszínesedik. Kü­lön is kiemelnénk „Az apos- tol”-nak nemcsak tudomá­nyosan mély, hanem magá­ban véve is költői szépségű, önálló tanulmánynak beillő taglalását. Amikor Sahova Petőfi ver­seire hivatkozik, elsősorban összes műveinek négykötetes orosz kiadására utal (Moszk­va 1953.), ukránul ugyanis ilyen teljes gyűjtemény nem áll rendelkezésre; az idéze­teket Pervomajszkij és Skro­binec fordításaiból veszi. Maradt-e bennünk a könyv elolvasása után valami hi­ányérzet? Szerettük volna (első szov­jet Petőfi-monográfiáról lé­vén szó), legalább vázlatos ismertetését olvasni a nagy magyar költő igen érdekes oroszországi, majd szovjet­uniói utóéletének. Ha csak verseinek ukrajnai tolmácso­lásait, a róla ukránul megje­lent cikkeket tekintette vol­na át a szerző, ebből is egész kis fejezet kerekedett volna. A másik megjegyzésünk: bár Sahova könyvében meg­lehetősen részletesen bemu­tatta, elemezte, idézte a ki­terjedt magyar Petőfi-irodal- mat, indokolatlanul elhanya­golt egyes fontos munkákat például Gyulai Pál számos megállapításában vitatható, mégis úttörő és több elvi szempontot először tisztázó tanulmányát („Petőfi Sándor és lírai költészetünk”). Az első ukrán (és egyben szovjet) Petőfi-monográfia megjelenése kétségtelenül a két szomszédnép irodalmi kapcsolatainak nagy esemé­nye volt. Kiválóan alkalmas arra, hogy a magyar iroda­lomnak Ukrajnában még több barátot szerezzen, újabb kutatók, műfordítók figyel­mét hívja fel nemcsak köl­tőóriásunk életművére, ha­nem a magyar szó más mű­vészeire is, újabb Pervo- majszkijokat, Lukasokat Skrobineceket indítson el útjukon. S ebből a szem­pontból — úgy hisszük nem lesz kisebb jelentőségű Sa­hova előkészületben lévő és a százötvenedik évfordulóra megjelenő új nagy tudomá­nyos műve sem, amelyben Petőfi korának egész ma­gyar irodalmáról ad részle­tes elemzést és áttekintést. Itt jegyezzük meg, hogy az évfordulóra Petőfi válogatott verseinek új kiadása is meg­jelenik ukránul. Bállá László Indul az új színházi évad Szabolcsban Eredeti bemutatók, művész—közönség találkozót lengyel képzőművészek tárlata, bérletes sorozatok Szeptember 12-én a nyír­egyházi Móricz Zsigmond Színházban a Futó kaland című vígjátékkal kezdődik az 1971—72-es színházi évad. A debreceni Csokonai Színház művészeinek előadása egy-, ben a bérleti sorozatok kez­detét is jelenti, 12-én az Arany-bérlet tulajdonosai láthatják a vígjátékot. A szovjet darabhoz az Aldobo- lyi Nagy—Szenes szerzőpár írt betétszámokat. Szeptem­ber 13-án lesz az ünnepélyes bemutató, amelyen részt vesznek a darab magyar társszerzői, valamint a ren­dező és a debreceni színház igazgatója. A középiskolások bérleti sorozata, a szeptember 14-i Tosca előadással kezdődik, első nap a Kölcsey bérletesei számára. A Déryné Színház az új évadban szeptember 20-án lép először a nyíregy­házi közönség elé egy új ma­gyar darabbal, Végh Antal; Tékozló lányával. A fiatal tanítónőről szóló darab elő­adása után tervezik a szín­házban az első művész—kö­zönség találkozót, főleg pe­dagógusok és tanárképző fő­iskolások részvételéveL Két eredeti bemutatót lát­hat a nyíregyházi közönség az új évadban, Németh Lász­ló: Erzsébet-nap című szín­művét és a debreceni szerző­rendező Taar Ferenc; Sírkő pántlikával című vígjátékát. A következő év nyaráig tartó évadban a debreceni színészek mintegy 70, a Dé­ryné társulatai pedig közel 30 bérleti előadást tartanak. A színház vezetői szerint a közönség körében minden eddiginél nagyobb sikert arattak a bérletes sorozatok. Több olyan felnőtt bérletes sorozatot indítanak, ame­lyeknél telt ház lesz, a főis­kolai és a középiskolai bérle­tek mellé pedig felsorakoz­tak az ipari tanulók és az általános iskolások is. Az is­kolai bérletekhez külön prog­ramot állítottak össze. A be­mutatásra kerülő darabok az irodalmi tanulmányokhoz kapcsolódnak, híres regé­nyek, életrajzi művek kerül­nek színpadra. A Déryné Színház a me­gye sok eldugott helyére el­viszi a színdarabokat. Nyolc­van szabolcs-szatmári köz­ségben tartanak rendszeresen előadásokat, több mint húsz községben indítottak bérletes sorozatokat. Gondoltak a ki­sebb méretű színpadokra is. A társulatok programjában szerepelnek kis létszámot igénylő darabok, valamint olyanok, amelyeknek monda­nivalója a kis színpadokon elférő díszletek mellett is érvényesül. Ilyenek a Var­sói melódia, a Delila, a Kék fényi a Mi férfiak című da­rabok. Huszonkét társulat mintegy 230 előadást tart a megyében. Ezek nagy részét a nyíregyházi színházban is bemutatják. A nyíregyházi évadnyitás­sal egy időben képzőművé­szeti kiállítás nyílik a szín­házban, három lengyel kép­zőművész 40 képből álló reprodukcióí-kiállitása. A rzeszówi művészek bemutat­kozására a testvérvárosi kap­csolatok bővülésével kerül sor. (be) Demény Ottó: MESE Mert kenyerét jó szívvel odaadta, Árgirus végül célhoz ért. Hasznos barát — manó, boszorka. Ez nem példabeszéd. Táltosló parazsat eszik, az óriás követ. Akin a jóság vértje fénylett — mindenki segített. Átröptetett a hegyeken. A föld mélyébe szállt. Szétszórt tagjai egybeforrtak, legyőzte a halált. övé lett Tündér Ilona; szép mint a Hold, a Nap. Uralkodnak míg a világ nem lehet boldogabb. András László: Felvágsz a milliómra — Ki az a Tóthné? —kér­di Gigi, ahogy kinyitja a szemét. — Milyen Tóthné? — Akit te „drága angya- lom”-itak nevezel a levél­ben. — Milyen levélben ? — Ami alá az volt írva, hogy Tóthné. — De hát akkor nem én írtam a levelet! — De igen, te írtad, nagy gömbölyű betűkkel. Ki az a Tóthné? — Ugyan, hülyeségeket be­szélsz. Én nem írok nagy gömbölyű betűkkel. — Tudom, de a levelet ál­momban mégis te írtad, tud­tam, hogy te írtad. Ki az a Tóthné? — Nem ismerek semmiféle Tóthnét.--- Áh, ezt te csak úgy mondod. Meg akarsz nyug­tatni. Nevetek. Másról beszélünk. Egy óra múlva a fürdőszo­bában törülközik. Apró víz­cseppek gyöngyöznek a há­tán. Hirtelen felnéz. — Csak tudnám, ki az a Tóthné, a szemét is kikapar­nám. • — De drága angyalom... — Ne mondd nekem, hogy ydrága angyalom”! Annak a Tóthnénak is azt írtad... Végül addig bosszantott ezzel a Tóthnéval, amíg fel nem pofoztam, visított, rú­gott, karmolt, aztán könyör- gött, hogy ne haragudjak, máskor nem teszi, jó lesz. Megbocsátottam. Hajaj, gyönyörű, szilaj sze­relem volt ez még akkori­ban! Csupa váratlan, csupa kaland, soha nem lehetett tudni, mi fog történni a kö­vetkező percben. Persze nem ezen a Tóth- nén vesztünk össze, ez az ügy még a régi lakásban történt, egy vasárnap dél­előtt, szakítani pedig már az új lakásban szakítottunk, ak­kor is vasárnap volt, de délután. Gigi a létra tetején állt, amikor csöngettek, a szoba­festő itthagyott, rongyos, tarkakockás inge volt rajta, alatta a shortja, de az olyan rövid volt, hogy az ing alatt szinte nem is látszott, me­zítláb állt a létra tetején, a szoba és az előszoba közti ajtó ablaküvegét mosta, ke­zében nedves rongy, az arca piszkos, a feje bekötve. Én mentem ajtót nyitni. Krasznai Rézi jött be, vi­lágoskék nylon és tüli csodá­ban, lábán fehér tűsarkú ci­pő, vidám és repkedős, egy kicsit zavarba jött amikor Gigit meglátta a létrán. De azért megcsókolta az arcom. Hogy ő csak erre járt ép­pen, mondta, benézett, mi van velem, már régen nem látott, csicsiri-csicsiri, csa­csogott, próbálta áthidalni a kínos szituációt. De miért nem telefonált, mielőtt feljött? Lenéztem a kapcsolóra, persze ebéd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents