Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-07 / 185. szám

1971. auguszfus f. KELET-MAG YARORSZAG 3. oldal Kenyér, kemény munkával Az elmúlt hetek forró idő­járásában tízezernél több ember dolgozott virradattól naplementéig azon, hogy a kenyérnekvalót magtárba te­gyük. Szabolcs-Szatmár megyé­ben emberemlékezet óta nem volt még ilyen jó aratás. A gabonafelvásárló vállalat eredetileg nyolcezer vagon kenyérgabona felvásárlására szerződött a termelőüze­mekkel. Pénteken, augusztus hatodikén reggel már tízezer- ötszáz vagon kenyérnekvaló volt a magtárakban. Régen látott jó aratásról kell tehát mérleget vonni. — Sok, jó minőségű és jó szakértelemmel learatott ke- nyérgabonáróL Amikor az első termésbecs­lések folytak, először tizen­négy és fél mázsás búzaátla­got vártak. Aztán, — óvatos­ságból, ellenőrző vizsgálatok során — tizennégyre vették le. Jelenleg már semmi aka­dálya, hogy ne bízzunk ben­ne: ez meglesz. A megyei statisztikai adatok azért in­tenek óvatosságra,, mert me­gyénkben huszonötezer hold kenyérgabona egyéni gazdák háztáji földjén termett, to­vábbi ötvenezer hold pedig szakszövetkezeti földeken. Itt nem mindenütt dolgozott kombájn. Le van aratva, de még ezután kell csépelni. Márpedig bizonyos, hogy itt nem kapott olyan talajműve­lést, annyi műtrágyát, mint a szövetkezeti földeken. Szabolcsban még nem for­dult elő, hogy általában nyolcvan hektolitersúlyú „acélos” búza legyen a jel­lemző az aratásból behozott terményekre. Pedig most így volt. Ebben a kérdésben szere­pet játszik az emberek mos­tani szorgalma is. Amikor az aratáshoz kezdtünk, az AG- ROKER még augusztus hú­szadikáig tervezte meg aratá­si ügyeletét. A szakemberek azt mondták: ha az alkot­mány ünnepére learatunk, ak­kor nagyon jó lesz. Sok éves tapasztalat adta ezt az .óvatos becslést. Bi­zony aratgattunk mi Sza­bolcsban még szeptemberben is, nem is egyszer. Miért tudtunk gyorsan le­aratni Szabolcsban? Nem a kalászérlelő nyár ajándéka ez egyedül, hanem a kemény emberi munkáé, amiben ezrek verejtékeztek nap mint nap. Termelőszövetkezeteink a vártnál is jobban megértet­ték a kölcsönös segítő moz­galom lényegét és reményen felül helyt is álltak benne. Július utolsó szombatján a legjobban elmaradott fehér- gyarmati járásban még tíz termelőszövetkezetben volt kétszáz holdnál több levágni- való. Kedden már mind a tízben ott voltak a segítő­társak, a vendégkombájnok. Nem ingyen. Holdanként négy-hatszáz forintért. Nem nagy üzlet a segítőnek, mert kopik a gépe, odavan a mun­kása. De nem is veszteséges. És há beleszámítjuk azt, hogy a megsegített közös gazdaság — a paraszti becsület úri il­lemnél szigorúbb törvényei szerint — kötelességének érzi, hogy ő is segítsen, amiben tud, akkor nagyon is jó dolog. Csaholc például 600 holddal maradt el a múlt héten. Odament Panyola három kombájnnal. Péntekre már csak 44 hold volt. Nyírkáta bajban volt. Ment Berkesz segíteni. Jánkmajtis még szeptemberben is arathatott volna rossz gépparkjával. A nagyszekeresi Egyesült Erő csütörtökön felvonult és le­vágta. Kántorjánosi, Kisléta bajlódott, a nyírbátori Uj Barázda felajánlkozott Ha a jövő héten még látható lesz kombájn a határban, azé lesz, aki nem fogadta el. És ötletesek voltak az em­berek. Nábrádon négy kom­bájn állt le egyszerre. Kiszá­mították: ha az egyiket szét­szedik, a másik három meg­indulhat az átvitt alkatré­szekkel. Ment is, mint a ka­rikacsapás. Szállóige volt a századfor­dulón, hogy jó termést csak a kövér bácskai földeken le­het betakarítani. Hogy mi ezt elértük, a tavalyi jó mun­kával, az idei gyors aratással, az minden ünnepi beszédnél többet mond. Gesztelyi Nagy Zoltán Az ipartelepítés szép példája Egymillió tonna áru szállítására készülnek megyénkben '• jt 0 as i # ük Álmaexport négy állomáson @ Hét végi műszakok Irányvonat a Szamosközbe Egymillió tonna áru a me­zőgazdaságból. Ijesztően ma­gas szám, ami az őszi betaka­rítási, szállítási időszakra vár. Ennek a mennyiségnek az el­szállítására készülnek fel a közlekedési vállalatok. A közúti és vasúti fuvarozás mindinkább elveszti idény­jellegét. Az idei első fél év értékelése szerint megyénk­ben hat hónap alatt mintegy 1,6 millió tonna árut szállítot­tak — jóval többet a terve­zettnél. Mindezt a korábbi évekkel összehasonlítva vi­szonylag nyugodtabb légkör­ben. Mégis, a már megkezdődött betakarításokkal a mezőgaz­dasági termények szállítása is­mét komoly feladatot jelent. Megyénkben külön gond ezen- belül a várható 220—230 ezer tonna alma elszállítása. A vasútra körülbelül 600 ezer tonna szállítandó áru jut, amiben benne van a nagy mennyiségű kenyérgabona, a jó terméskilátásokkal kecseg­tető több, mint 150 ezer tonna cukorrépa is. Az exportalma fogadására a záhonyi körzetben 4 állomás készül fel. Tuzséron a HUN- GAROFRUCT és az állami gazdaságok rakják be a szál­lítmányukat, Komorón a Nyírtassi Állami Gazdaság és a megyén kívüli gazdasá­gok termése, Mándokon a MÉK általt felvásárolt alma kerül a vagonokba. Ezenkívül Csapon is fogadnak vagono­kat — mintegy 35—40 ezer tonna árut —, amit a csenge- ri, fehérgyarmati nagyobb tá­volságból, illetve az ország más részeiből vagonokban juttatnak el. Szeptember kö­zepétől már 100 széles nyom­távú vasúti vagon áll rendel­kezésre. A MÁV 60 millió fo­rintos beruházással kocsimosó berendezést építtetett, amit az almaszüret idejére ideigle­nesen üzembe helyeznek, s naponta 60 mosott vagont ad­nak az állomásoknak. Végzik a mándoki állomáson a bekö­tő út építését is, ennek elké­szülte feltétlenül szükséges a zavartalan szállításhoz. Míg a vasút a szállítási igé­nyeknek maradéktalanul ele­get tud tenni — ha időben tör­ténik az ütemezés —, addig a közúti szállításnál a Volán Tröszt segítségére van szük­ség. A megyei autóközlekedési vállalat a konzervgyár igé­nyeit teljesen, a MÉK igénye­it részben tudja kielégíteni, de emellett a szövetkezeti fel­vásárlóknak 60 teherautóra, az állami gazdaságoknak 6, a MÉK-nek még 8 teherautó­ra van szüksége. Valószínű, hogy ezeket a nagyobb teher­bírású, 16—18 tonnás pótko­csis teherautókkal oldják meg. Az igények indokolják, hogy felkészüljenek a szom­bat-vasárnapi szállításokra is. Ezeken a napokon a Volán 5. számú Vállalata 3—400 teher­autót tud munkába állítani. Az őszi csúcs megkönnyíté­sére főleg az építőipari szállí­tásokat jól ütemezték a ko­rábbi hónapokra. így a MÁV budapesti igazgatósága heten­ként indított irányvonatot Pi- lisvörösvárról az árvizes tér­ségbe, hogy biztosítsák a va­koláshoz szükséges kőport. A Volán a tervezettnél jóval több követ szállított a szatmá­ri útépítésekhez a Szovjet­unióból. (lányi) Egy gyár járni fanul Úgy tűnik, néhány szabolcsi fiatal üzem rácáfolt az ipar- telepítés hagyományos sza­bályaira. A Villamosszigetelő és Műanyaggyár kisvárdai gyáregységének példája leg­alábbis ezt bizonyítja. íróasztal az öltözőben Jóformán még semmi sem volt a gyár kijelölt területén, csupán egyetlen árva üzem­csarnok, s már megkezdték a munkát. Az építők javában dolgoznak, a munkások nem zavartatják magukat. Ugyan­ezt teszik. — A jelenlegi csarnok épí­tését májusban fejezték be — mondja Papp Sándor, a gyár igazgatója. — Mi még akkor megkezdtük a termelést. Így párhuzamosan az építkezések­kel már mi is hozzájárulha­tunk a költségekhez. Nekünk sem és a népgazdaságnak sem mindegy az a 17 millió forint, amely ennek a „cson­ka” üzemnek az idei terve. Persze, a gyors üzemindí- láshoz hozzájárult egy-két szerencsés körülmény is. Aránylag kevés ideiglenes be­ruházással meg tudták terem­teni az indulás feltételeit, elő­re tudták hozni a termelés megindítását. Az, hogy a gépsorok és a portás asztala egy teremben van? Hogy a dolgozók öltö­zőjének közepén áll a gyár­igazgató íróasztala? Kit za­var! — Hogy nehéz. az biztos. De megférünk. És a lényeg mindent feledtet. Már a születést követő egy-két hó­nappal szállíthatjuk a fékbe­téteket és a kapcsolótárcsá­kat a kereskedelemnek. A további tervek megvaló­sítása, az építkezés gyors ütemben folyik. Még három nagy üzemi csarnokot épí­tenek nyolcezer négyzetméter alapterülettel. A kiszolgáló­csarnok, a kazánház és a szo­ciális irodaépület 1974-ig el­készül. Persze, a költségek sem kicsik, hiszen a beruhá­zás építési költsége eléri a 60 millió forintot, míg a gé­pek és felszerelések értéke meghaladja az 50 millió fo­rintot. Nyersanyagtól a készáruig Ez az üzem, valamennyi megyénkbe telepített társá­val együtt, nagy jövő előtt áll. Hazánk személygépkocsi­állománya a tervek szerint 1975-ig kétszeresére, míg az egyéb gépjárművek száma két és félszeresére nő. Ennek megfelelő ütemben és nagy­ságban kell növelni a fékbe­tét és kapcsolótárcsa gyártá­sát is. — Jelenleg rajtunk kívül még két gyár készíti ezeket a cikkeket, a budapesti és a kiskunfélegyházi. Igaz, nem sokáig, hiszen 1974-tőljnind- kettő gyártását teljes egészé­ben a mi üzemünk veszi át. A tudomány, a fejlődés persze ezzel nem fog megáll­ni. Az üzem jövője, perspek­tívája azonban nagymérték­ben függ a későbbi budapesti és a helyi munkaerőhelyzet­től. Ha a fővárosban tovább­ra is csökken a dolgozók száma, Kisvárdán módosít­hatja, bővítheti az üzem profilját. De egyelőre közelebbi fel­adatokkal kell megbirkóznia a fiatal gyárnak. A teljes üzem termelésekor, 1975-ben, már 230—240 millió forint értékű fékbetétet és kapcso­lótárcsát kell készíteniük. S ehhez addig meg kell olda­niuk a korszerű gyártást az alapanyagtól kezdve a kész­áruig, Ebben is szerencséjük van: — Egyik nyersanyagunkat a Szovjetuniótól kapjuk, közel vagyunk. Természetesen ma még nincs módunk ennek fel­dolgozását vállalni, így még Budapestről kapjuk az alap­anyagot. De annyit már el­értünk, hogy a teljes feldol­gozás itt történik. Alapanyag­gyártó üzemünk 1973-ig fel­épül, s attól kezdve a nyers­anyagtól a készáruig mi ké­szítjük majd a két cikket. Egy új üzem indításánál nemcsak építési, technológiai problémák vannak. Léteznek sokkal egyszerűbb, mégis bo­nyolultabb megoldásra váró kérdések is. A műanyaggyár esetében bár van munkaerő, a szakember, a dolgozók be­tanítása okoz gondot. Gazdasági vezető kerestetik — Van ugyan lehetőségünk a pesti üzemben kiképezni dolgozóinkat. De az az idő mindössze két-három hónap, nagyon kevés. Több kellene, még akkor is, ha ez távolla­kással jár. A műszaki vezetőket a gyár Kisvárdáról és környé­kéről kapta. Maga az igazga­tó is szabolcsi, de az üzem­vezetők, művezetők, meo-ve- zetők is azok. Mindössze az üzem műszaki vezetője, fia­tal mérnök, idegen. — Nem sokáig, ő is lakást kapott, letelepedett, úgy érezzük, megszokta új kör­nyezetét. S amiért eddig hiába ki­lincseltek: a fiatal gyárnak a mai napig nincs gazdasági vezetője. Már eddig is több­ször hirdettek pályázatot, de nem volt olyan fiatal köz- gazdasági egyetemet végzett szakember, aki jelentkezett volna. Pedig lakás várja es egy nagy, de szép feladat. Egy ifjú üzemet kell elindíta­nia a többiekkel — a már dolgozókkal együtt. Horváth S. János AUGUSZTUS 20 Gyáravatás Fehérgyarmaton A Fehérgyarmaton megala­kult alkotmánynapi ünnep­séget előkészítő bizottság úgy határozott, hogy az augusz­tus 20-i megemlékezést a Hajdú-Szabolcs megyei Tég­la- és Cserépipari Vállalat te­lephelyén, az új téglagyár csarnokában tartják meg. Ezen a napon kezdi meg hi­vatalosan is működését a község és egyben a vállalat és a megye egyik legkorszerűbb üzeme. Az ünnepélyes átadás al­kalmával — augusztus 20-an délelőtt 9—10 óráig ünnepi műszakot tartanak, s bemu­tatják az érdeklődőknek az automata téglagyártást. A nagygyűlést követően az úttö­rők köszöntik majd a gyár szocialista brigádjait. Az ünnepi megemlékezest műsor egészíti ki — írja Kó- pis, Jolán tudósításában. Gyarmati Béla: Bolondkocsi asszony néven jegyzett a ka­tolikusok naptára, már hóna­pokkal előtte nagyon vártuk. Hogy ezen á napon volt a templom búcsúja, azt szinte csak felnőtt koromban tud­tam meg. A búcsú, nekünk, gyerekeknek, nem processziót, énekes misét jelentett, hanem kardnyelőket, planétahúzó tengerimalacot, lánctépö erő- művészeket, piros bélű görög­dinnyét, sült kacsát, és min- denekfölött a bolondkocsit. Gyűjtöttük, szenvedélyesen gyűjtöttük már előre a pénzt a színes cserépből készült ma­lacperselyben, hogy felülhes­sünk a forgóra. A komédiások már a búcsú előtt való napon megérkez­tek, s mi diadalittasan rohan­tunk hozzájuk felverve mez­telen talpunkkal a piactér po­rát. Aztán kifogták a tarka gebéket és lekerült az öreg ponyva is a féltve őrzött kin­csekről. Mindegyiket jól is­mertük már. A vedlett arany- rojtos plüss térítőt, amej# nemcsak díszíti a bolondkocsi állványzatát, hanem a gyere­kek meztelen lábszárát is el­takarta, akik hajtották a for­gót. A hajtást persze csak akkor vállaltuk, mikor már elfogyott a pénzünk. Sajnos, nagyon hamar elfogyott... Egyszóval az avult terítő után lekerültek a szekérről a cölöpök, a tartóoszlopok egész tömege, majd a kis színes ko­csik, és végül a fából faragott ágaskodó paripák: Lepke, Rá­ró, Csillag és a többiek, mind a tizenkettő. öregek voltak már akkor is, de minden év­ben újramázolták, lakkozták őket. Díszes szalagos szer­számot festettek rájuk és a szügyükön apró tükörcserép csillogott. Most így a pony­ván fekve még nem tűntek mesebeli méneknek, de mi tudtuk: holnap a trombita, a dob és a cintányér hangja mellett táltos lesz valameny- nyi... Nagyboldogasszony napján csakugyan megszólalták a trombiták, és mi valamennyi­en kisurrantunk a hűvös töm­jénfüstben úszó templomból, s fel a bolondkocsira. Akkor kellett volna azokat a lovakat látni! Ágaskodva repültek körbe-körbe, maguk után vonva a könnyű kis ko­csikat, melyekben lányok vi- sitoztak, míg a lovakon dél­cegen feszítettek a fiúk... És, hogy tudta az a kéttagú ze­nekar a Sneider Fánit játsza­ni! A férfi — egy kiöregedett erőművész — feszülő csikós trikóban, szinte kicsattanó po­fával fújta a trombitát, a fe­lesége meg dobolt és a cintá­nyért verte. A körülálló tömeget csak színes kalárisnak láttuk a nagy forgásban, s úgy éreztük ott a ló hátán, hogy ilyen lehet a mennyország. Am a nagy repülés-forgás nem tartott sokáig. A trikós férfi leeresztette a trombitá­ját és megrázta az állványra függesztett kolompot. A haj­tők ott fenn, fékezni kezdtek, s a vörös hajú komédiásne már kiabálta is: „Uj menet, új beszállás...” így ment ez egész nap. Időnként hazarohantunk né­hány fillért kunyerálni, s volt rá eset, hogy megvertek bennünket, mert az isten pén­zét is elköltenénk... Mikor lefeküdtünk, kicsit forgott velünk az ágy, és éj­szaka fülünkben csengett a komédiás trombitája. A . kisvárosban nincs ünnep, a piactéren mégis felállították a bolondkocsit. A lányom odavonszol, de mennék ma­gamtól is. A lovakat most is ujralakkozták, s ágaskodnak, mint hajdan, a feszülő szer­számok íve azonban már csak néhány reszketős vonal, es a Ráró nevéről hiányzik az ékezet. Az öreg komédiás 80 esztendős, nincs már tüdeje a trombitához, s a feleségét alig hallani, mikor azt mond­ja: „Uj menet, új beszállás...” A gyereket lóra ültetem, fél óra alatt összejön néhány vendég, s akkor halk berre­géssel megindul a villanymo­tor. Az öreg komédiás közben arról beszél, hogy kevés a ke­reset, sok a helypénz. Aztán megszólal a kolomp és egy pillanatig arra gondolok, hogy felülök a következő me­netben. De hát felülhetünk-e évti­zedekkel a gyermekkor után ifjúságunk bolondkocsijára? A kisvárosban nincs ünnep, . a piactéren mégis felállították a bolondkocsit. Miért is ne állították volna, hiszen ma már minden városi, meg fa­lusi gyereknek akad 2 forint zsebpénze, amiért megnyer- gelheti a színesre festett üvegszemü paripákat. Mert a bolondkocsi afféle forgó. Régen a vásári szórakozás legalább olyan kedvelt esz­köze volt, mint a céllövölde, ma pedig gyermekjáték. Bo­londkocsinak a józan alföldi parasztemberek nevezték, egyrészt, mert a furcsa német névbe megbicsaklott a nyel­vük, másrészt, mert az a ko­csi, ami folyvást csak körbe jár, nem lehet tisztességes szekér, csak amolyan -bolond­kocsi. Hozzánk csak minden esz­tendőben egyszer jöttek el a komédiások, tarka lovaikkal, foltozott sátrukkal, recsegés kürtjeikkel, trombitájukkal és főképp a bolondkocsival. Az ünnepet, melyet Nagyboldog-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents