Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-24 / 198. szám
Wfí. augusztus 21 SíLFT -MAG YARORSZÄÖ f. <m SPORTTURMIX Sport levelezőink írják München ‘72 Megérdemelt győzelem Rendkívül nagy visszhangot váltott ki sportberkek- ben a Rakamazi Spartacus NB Il-es labdarúgócsapatának első hazai mérkőzése. Arra ugyanis sokan számítottak. hogy a rakamazi újoncok jól helytállnak a jó képességű Esztergomi Vasas ellen, de még a leg- vérmesebb szurkolók sem mertek arra számítani, hogy 5 gólt lő csapatuk Buzánsz- ki Jenő együttesének hálójábaUgyanis NB Il-es pályafutása alatt az esztergomi együttes egy-egy mérkőzésen még nem kapott ennyi gólt- A rakamazi csapat egész egyszerűen lehajrázta a vendégeket, ezt bizonyítja, hogy már a 37. percben 3:0-ra vezetett. Ettől kezdve nem is volt vitás a 2 pont sorsa. A Rakamazi Spartacus további szereplésére nézve biztató lehet, hogy a csapat tagjai, s szakvezetői — az érthető és jogos öröm mellett — hallatlan szerényen viselték el a sikert. Csak annyit mondtak az 5:2-es győzelem után, hogy Igyekeznek nagyszámú hazai közönségük előtt további kellemes meglepetéseket okozni! Sportköri választások előtt Megyénkben is alapos és mindenre kiterjedő előkészületek folynak az ősz során sorra kerülő sport- egyesületi közgyűlésekre. Az egyesületek szeptember 1. és október 20- között rendezik meg közgyűléseiket- A 150-es. vagy ennél nagyobb taglétszámmal rendelkező egyesületek küldöttközgyűléseket rendezhetnek. Az egyesületi közgyűlések lebonyolítása után október második és november , első felében zajlanak majd j le megyénkben a városi és járási TS-ek konferenciái. Minden valószínűség szerint november utolsó napjaiban kerül sorra a megyei TS konferenciája. Az MTS orsaágos III. kongresszusát 1972. januárjában bonyolítják le. Az idei választások egyik érdekessége, hogy a városi és járási TS-eknél a jövőben nem működik majd elnökség, csak a tanács marad megKísértett a múlt A Nyíregyházi Spartacus —Salgótarjáni KSE. NB lies labdarúgó bajnoki mérkőzésen a nyíregyházi csapatot kísértette a múlt. Azaz megismétlődött a két csapat között 1 évvel korábban lejátszódott mérkőzés- Hiszen az elmúlt év őszén. Nyíregyházán a két csöpat szintén döntetlen eredményt játszott. Csak annyi volt a különbség, hogy azon a találkozón 1:1 lett a vég- [ eredmény. Míg most. egyik csapat sem bírt gólt lőni. s 0;0-ás végeredménnyel t osztozkodtak a pontokon. >i Bár abban, hogy az idei második fordulóban a Spartacus „eladta” az egyik pontot nem elsősorban a múlt volt a ludas. Sokkal inkább a nyíregyházi csatárok, akik mintegy fél tucat nagy helyzetet haltak ki. Az egész találkozón azon bosszankodtak a szurkolók, hogy végig hajtott a Spartacus, jól is játszott, s mégsem sikerült egyszer sem betalálni a kapuba. Üdvözlet Szarvasról Napi postánkkal üdvözlő lapot kaptunk Szarvasról. Feladója: a Nyíregyházi Spartacus NB I-es női röplabdacsapata. Mint ismeretes, a sportegyesület elnöksége úgy határozott, hogy az őszi bajnoki mérkőzésekre való felkészülés érdekében 10 napos edzőtábort biztosit a női együttesnek. Mivel a bajnokság teremben kerül sorra, ezért az edzőtáborozásra megyén kívüli, jó teremlehetőségekkel bíró helységet kellett választani- Mivel Tata foglalt. így Szarvasra esett a választás, ahol más pesti csapatok társaságában végzi felkészülését Mártiié Dezső szakvezető irányításával a következő 10 játékos: Sasváriné, Lakatos Zs, Horváth M, Rózsa M. Kál- lainé. Kegyéné, Dragos Á, Illyés Zs, Ilosvai Á- és Bodnár J. Ökölvívó Sóstó Kupa A Dimitrov SE ökölvívói augusztus 19—21-én ózd város bajnokságán csapatban a Borsodi Bányász mögött a 2. helyen végeztek. Egyénileg a Dimitrov versenyzői az alábbi helyezéseket érték el- Váltósúly: 1. Fábián Sándor, 4- Princz János. Félnehézsúly: 1. Do- viscsák József. Nagy váltó- súly : 2. ftóth György. Középsúly: 2. Horváth Béla. A nyíregyházi ökölvívók újabb versenyzési lehetőség előtt állnak, ugyanis augusztus 27—29-én kerül sor az ökölvívó Sóstó Kupa Vasárnap a késő esti órákban két spanyolországi labdarúgótorna fejeződött be. Huelvában az Újpesti Dózsa a CSZKA Moszkva ellen játszotta a döntőt. Az újpestiek remek játékkal 3:1 (3:0) arányban győztek. A 20 000 néző előtt, 27 fokos melegben lezajlott találkozón az Újpest nagy lendülettel kezdett és a 8. percben Fazekas már megszerezte a vezetést. A magyar lila-fehér együttes uralta a mezőnyt és ennek eredményeként a 35. percben Fazekas kettőre szaporította góljai számát. Négy perc múlva Bene került a góllövők közé, és ezzel kialakult a 3:0-ás félidő eredménye. Az U. Dózsa éppen úgy, mint a Real Madrid ellen, a második félidő jő részében a labdatartásra törekedett, védelme Jól állt a lábán, úgy. hogy a szórványos moszkvai rohamok nem vezettek eredményre — sokáig. A befejezés előtt egy perccel a jobbösszekötő Copeikivnek sikerült elérnie a tiszteletgólt. küzdelemsorozatra- A versenyeket a sóstói strandon felállított s borítóban rendezik meg- Eddig az alábbi együttesek jelezték részvételüket: Tatabányai Bányász, Zalka SE. Ózdi Kohász, MGM Debrecen. Borsodi Bányász, Petőfibánya, Dorogi Bányász, Miskolci VSC, Miskolci ÉMTE, Kis- várdai Vasas, Salgótarjáni Bányász, Mezőtúri FMGT, Nyíregyházi 107-es ITSK. Szép szálkái siker A Mátészalkai MEDOSZ NB Il-es női kézilabdacsapata legutóbbi bajnoki mérkőzését idegenben. Sa- jószentpéteren játszotta a SÜMSE ellen. Papírforma szerint nem voltak esélyei a szalkaiáknak- A találkozón viszont kellemes meglepetést okoztak, ugyanis értékes győzelmet arattak. A találkozó végeredménye: Mátészalkai MEDOSZ—SÜMSE 13:11 (6:5). Gólszerző: Laczkó 8, Tálas 5. A szálkái együttes ezen a találkozóján játszott hosz- szú idő után Végre igazán képességeinek megfelelően. Tyukodi helytállás Ritkaság, hogy labdarúgó- bajnokságban a 2. forduló után olyan érdekes helyzet alakuljon ki, mint a megyei I. osztályban. Az együttesek meglehetősen „szétszórták” egymás között a pontokat. Ez magyarázza, hogy mindössze egy olyan együttes található — a Tyukodi Tsz — amelyik nem veszített pontot, s ugyanakkor nincs olyan tagja a mezőnynek, amelyik ne rendelkezne bajnoki ponttal- A tyukodiak tavaly a kiesés ellen harooltak, most a bajnoki tabella élén állnak- Teljesítményük mindenképpen figyelemre méltó... Az Újpesti Dózsa mint a torna győztese Columbus hajójának a Santa Mariana’-: tiszta ezüstből készült mása' kapta az első díjként. A második mérkőzésen í Real Madrid—Betis találkozó 1:1 arányú döntetlenre végződött, a 3. hely sorsát ll-e: rúgásokkal döntötték el, eb ben a madridiak voltak jobbak. Elcheben az Altabix-sta- dionban 25 000 néző volt kiváncsi a Ferencváros—Elchc mérkőzésre. A magyar együttes játékával közönségsikert aratott, és Némethnek a 23. percben lőtt góljával 1:0 (j.:0)-ra nyert. A zöld-fehér csapat játékosai is értékes kupával jönnek haza. ★ Az Újpesti Dózsa és a Ferencváros sikerei után hétfőn a Vasas és a Bp. Honvéd labdarúgócsapata is elutazott a „spanyol föld” meghódítására. A Vasas úticélja Bilbao, a Crvena Zvezdával, a Standard Liegevel és a Bilbaóval vesz részt kétnapos nemzetközi tornán. Szerdán és csütörtökön lépnék pályára a csapatok és a budapesti piros-kék együttes pénteken mór vissza is érkezik Budapestre. A Bp. Honvéd Barcelonában vendégszerepei ugyancsak torna keretében, a többi együttes: Bayern München, Barcelona és a ChaCaita Juniors (argentin). A barcelonai tornát kedden és szerdán bonyolítják le és csütörtökön már itthon lesz a piros-fehér együttes. Mai sportműsor A labdarúgó játékvezetői edzőtáborozás alkalmából sorra kerülő labdarúgókupa torna első két mérkőzését ma délután rendezik meg a búj- tosi Dőzsa-pályán, miután a Stadionban nem kerülhet sor a találkozókra! Elsőnek 14 óra 30 perces .—kezdettel a Nyíregyházi Dól zsa-—Nyírbogdányi Lombik, majd 17 órától az Nyh. Építők—TiBzavasváfi Lombik találkozót bonyolítják le. Közben 15 óra 45 perckor — ugyancsak a Dózsa-pályán — kerül sor a Nyíregyházi Tanárképző Főigkola—Tiszavns- vári Lombik, barátságos női labdarúgó-mérkőzésre. Bézi László TORNAGYŐZTESEK: 4 Huelvában: az Újpesti Dózsa EEcheben: a Ferencváros Uszóverseny Nagybállóban N&gykállóban jubileumi úszóversenyt rendeztek au* gusztus 20-án. A sikeres rendezvénynek mintegy 80 résztvevője volt. Eredmények: S—10 éves lányok 33 m-es mellúszás: 1, Maleskovics Margit, 2. Bobonka Mária. 10—12 éves fiúk 33 m-es mell: 1. Káizinger Zoltán, 2, ifj. Körtvélyfáy Barna, 3. Sziklai György. Gyors: 1. ifj. Köft- vélyfáy Barna, 2. Kovács Tibor, 3. Sziklai György és Mező Aladár. Hát: 1. ifj. Körtvélyfáy Barna, 2. Boros László, 3. Káizinger Zoltán. Pillangó: 1. Káizinger Zoltán, 2. ifj. Körtvélyfáy Barna, 3. Czimmer Tivadar. Serdülő fiúk, 66 méteres mellúszás: 1. Csontos Zoltán, 2. Füiöp Sándor, 3. Kaí- zinger Zoltán. Gyors: 1. Csontos Zoltán, 2. ifj. Körtvélyfáy Barna, 3. Mező Aladár. Hát: 1. ifj. Körtvélyfáy Barna, 2. Fülöp Sándor, 3. Boros László. Pillangó: 1. Csontos Zoltán, 2. Káizinger Zoltán, 3. Fülöp Zoltán. Ifjúsági fiúk, 100 m-es gyors: 1. Csontos Zoltán, 2. Maleskovics Imre. Meli: 1. Csontos Zoltán, 2. Rátonyi Tamás, 3. Vonza András. Hát: 1. Csontos Zoltán. Férfi felnőtt, 100 m-es gyors: 1. Miló András, 2. Gajdos László. Mell: l. Gajdos László, 2. Miló András, 3. Lesch Gyula. Hát: 1. id. Körtvélyfáy Barna. 4x33 m-es vegyes váltó: 1. Nagykálló, 2. Nyíregyházi Sportiskola. Miló András Alkotmány Kupaküzdelmek n. -r: . - •< Nagykállóban kézilabda- és kispályás labdarúgó Alkotmány Kupa-küzdelmeket rendezett a KISZ járási bizottsága és a járási TS. A győztes csapatok a vándordíjként felajánlott kupát egy évig védik, a kupák háromszori elnyerés után mennek át végleg az együttesek birtokába. Eredmények: Férfi kézilabda: 1. Nagvkál- 16i Ifjúsági Klub, 2. Geszte- réd, 3. Nagykóllói Gépjavító Állomás. Kispályás labdarúgás: 1. Nagykóllói Cipész ktsz, 2. Nagykállói Ifjúsági Klub, 3. Nagykóllói Vegyesipari Vállalat, 4. Geszteréd. Dr. Miski László Az SZMT íúraversenye A Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a KISZ megyei bizottsága augusztus 20-án jól sikerült túraversenyt rendezett Raktalórántházán. A Versenyen 16 négy főből álló csapat vett részt, s az első három helyen végzett együttes a rendezőszervek tiszteletdíjait kapták. A verseny végeredménye: 1. Nyíregyháza, III. kér. KISZ-klub 1256, 2. MEZŐGÉP Vállalat baktalóránt- házi gyáregysége 1168, 3. Nyíregyházi Cipőgyár 1124 ponttál. László Gyula SZMT sportbiz. vez. KISZ-bajnokságok Nagyhalászban Nagyhalászban a KISZ nyíregyházi járási bizottsága rendezésében — a járási TS közreműködésével — kispályás labdarúgó- és női kézilabda-bajnokságot rendeztek augusztus 20-án, a község új sporttelepén. Eredmények: Kispályás labdarúgás: Nagyhalász—Tiszaiok 3:2, Nagyhalász—Tiszadada 2:1, Tiszalök—Tiszadada 3:Ó, Bak- talórántháza—Tiszalök 3:2, Nagycserkesz—Nagyhalász 0:3, Tiszadada—Nagycserkesz 0:2, Sényő—Raktalóránt- háza 8:0, Baktalórántháza— Nagycserkesz 4:1, Baktalórántháza—Nagyhalász 2:0, SányŐ—Tiszadada 8:3. Nagy- cserkesz—Sényő 0:3, Tiszalök —Nagycserkesz 1:1, Tiszadada—Baktalórántháza 0:4. Nagyhalász—Sényő 0:2, Tiszalök—Sényő 0:0. Végső sorrend: 1. Sényő, 2. Baktalórántháza. 3. Tiszaiak, 4. Nagyhalász. Női kézilabda: Nagyhalász —Tiszadada 3:3, Baktalóránt- házi Ktsz—Baktalórántházi Gépjavító 3:0, Tiszadada— Baktalórántházi Rt3Z 1:4, Baktalórántházi Gépjavító— Nagyhalász 2:0, Baktalórántházi Ktsz—Nagyhalász 5:0, Baktalórántházi Gépjavító— Tiszadada 1:0. Végeredmény: l.b Baktalórántházi Ktsz, 2. Baktalórántházi Gépjavító, 3. Tiszadada, 4. Nagyhalász. Bártfai István, A nyíregyházi JTS elnöke Vetélkedő a Maiid a II bokorban Atlétikai számokban és kispályás labdarúgásban reggel 8 órától kezdve zajlottak le Manda II. bokorban — mintegy 80 sportoló részvételével — augusztus 2Ó-án az ünnepi sportműsor számai. Délután 15 órakor Jeszenszki Gábor országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet a tanyanappal egybekötött ünnepségen, mely után kiosztották a sportversenyek díjait is. A verseny eredményed: Atlétika, női számok, távolugrás: 1. Zajácz Anna (Borbánya) 405, 2. Bartha Mária (Manda II.) 380, 3. Kisely Já- nosné (Manda II.) 376 Cm. Magasugrás: 1. Zajácz Anna 120, 2. Bartha Mária 115, 3. Kisely Jánosné 115 cm. Súly- lökés: 1. Bartha Mária 9.48, 2. Zajácz Anna 8,40, 3. Kisely Jánosné 7,56 m. Férfiak, távolugrás: 1. Mikucza György (Borbánya) 575, 2. Vancsisin Mihály (MÁV) 533, 3. Mihály Pál (Borbánya) 518 cm. Magasugrás: 1. Mokánszki István (MÁV) 158, 2. Turcsán József (Manda II.) 155, 3. Kisely János (Manda II.) 155 cm. Súlylökés: 1. Rácz Péter (MÁV) 10,28, 2. ifj. Szokol Károly (Borbánya) 9,87, 3. Mikucza György (Borbánya) 9,38 m. Kispályás labdarúgás: 1. Borbányai Ifjúsági Klub, 2. Manda II. Váci Mihály Ifjúsági Klub, 3. MÁV, Expressz Ifjúsági Klub. Szokol Károly Több, mint egymillió plakát hívja Münchenbe aa olimpiai versenyek vendégeit. A bajor fővárosban a hirdetőoszlopokon, a németországi utazási irodák, bankok és pénzintézetek csarnokaiban már ott virítanak az új plakátok. Sőt, rövid időn belül már világszerte láthatók lesznek majd a német konzulátusokon és a német vállalatok külföldi irodáiban is. Egyelőre öt olimpiai plakátot nyomattak ki egymillió példányban. A főplakát az épülő olimpiai stadion sokat vitatott sátortetőiének stilizált sziluettje, amelyből a stadion mellett lévő televíziós torony nyúlik a magasba. A másik négy plakát egy-egy sportágat szimbolizál. Egy gátfutó, egy tor- násznő, egy vitorlás hajó és égy lovas látható rajtuk. Sok vitát okózott az a tény, hogy az eredeti tervtől eltérőén nem hirdettek meg pályázatot Európa legjobb művészeinek bevonásával, hanem csupán név szerint ké-'ek fel közülük néhányat: közöljék ötletüket, elképzelésüket az olimpiai plakátokkal kapcsolatban. Mint kiderült, a beérkezett válaszok annyira eltértek az olimpiai rendező bizottság elképzeléseitől, hogy egyiket sem tudták megvalósítani... így azután összegyűjtötték minden sportágból a legjobban sikerült színes felvételeket, azokból kiválasztottak egyet-egyét és a rendező bizottság házi művészei, némileg stilizálva lemásolták őket. így születtek meg a plakátok és így készítik a továbbiakat is. ★ A müncheni olimpiai játékoknak királyi vérből származó versenyzőnője is lesz. Erzsébet angol királynő lánya, Anna hercegnő erősen készül arra, hogy bejusson a brit olimpiai lovascsapatba, Ugyannyira, hogy a hagyományos szabadságát a skót Balmoral kastélyban i* megszakította a windsori lovas- versenyek kedvéért. Szakértők szerint a 21 éves hercegnő már az élcsoportba tartozik és csak edzés kérdése, hogy kvalifikálja magát az olimpiára. Anna rámenős lovasamazon, aki mindent egy kártyára szokott föltenni. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy bukás közben egyszer orrcsontját törte, máskor pedig az ujja sérült meg, amikor leesett a lóról. Mindez azonban nem akadályozta az olimpiai babérokra vágyó hercegnőt abban, hogy lelki- ismeretes edzéssel próbáljon bejutni a brit Olimpiai csapatba. Labdarúgó-bajnokságok Fehérgyarmati járás, I. osztály: Kölese—TunVogmatolcs 2:3, S26- mossályi—Pényige 5:2, Tiszabecs —Csegöld 2:a, Vámosoroszi—Palád SE 2:0, Nagyszekeres—Jánk- rnajtls 7:0. Szamosújlak—Méhtelek 5:2, Páhyolá—Milota 7:0. 1. Sz.-üJIak 2 2 1 _ io- e 5 2. N.-sZekeres 3 2 — 1 IS- 3 4 3. Méhtelek 3 2 a. 1 11- 6 4 4. C.-dányád 2 2 — — 6- 2 4 Sz.-sályi 3 2 — 1 8- 4 4 6. Palád SE 3 2 — 1 2- 3 4 7. V.-oroszi 3 2 — 1 4- 6 4 8. Tiszabecs 3 1 1 1 12- 4 3 9. Panyola 2 1 1 — 9- 2 3 10. Kölese 3 1 1 1 8- 6 3 11. T.-matolcs 2 1 — 1 4- 5 2 12. Csegöld 3 — 1 2 5- 9 1 13. Penyige 3 — 1 2 5-10 1 14. Milota 3 — 3 2-1R — 15. Jánkmajtis 3 — — 3 0-18 — Járási n. osztály: Türistvándl— Tiszakóröd 1:2, Zajta—Kisar 2:1, Fülesd—Sonkád 3:2, Tisztaberek —Kömöfo 7:0, Mánd—Nagyár 0:2, Gácsáiy—Szátmérdseke 4:4. 1. tfagyar 2 2 — — 6-1 4 2. Tiszakóród 2 2 — — 5-2 4 3. Za.jta 2 2 —-*• 4-2 4 4. Tisztaberek 2 1 1 — 9-2 3 5. Gyügye 2 1 1 — 1-1 3 6. Kísar 2 1 — 1 6-4 2 7. Sz.-cséké 2 — 2 — 5-5 2 Mánd 2 1 — 1 2-2 2 9. Fülesd 2 1 — 1 4-5 2 1Ó. Sonkád 2 — 1 1 4-5 1 11. Gacsály 2 — 1 1 5-8 1 12. Túrritsfe 2 — — 2 1-2 — 13. T.-istvándi 2 — — 2 3-7 — 14. Kömörő 2 — — 2 0-9-Dékány István Fehérgyarmat Vásárosnaményi járás: Barabás—'Tiszaszaika 0:2, Olcsva —Tiszaadony 4:0, Gyüre—OIcb- vaapáti 1:1, Jánd—Pusztadobos 2:4, Kisvarsány—Gérgeiylugornya 1:0, Vltka—Gergelyiugornya 0:1, Pusztadobos—Kisvarsány 4 :G, Olcsváapáti—Jánd 0:4, TákoS—■ Gyüre 7:1, TisZáadony—Gulftcs lil, Tlszakefecsefty—Olcsva 2:4, Tiszaszaika—Beregdaróc 1:2. 1-2. Olcsva 2 2 — — 1-2 4 P.-dobos 2 2 — — 8-2 4 3. Beregdaróc 2 2 — — 2-1 4 4. Aiänyosap. 2 2 — — 0-0 4 5. Gulács 2 1 1 — 1-1 3 6. Tákos 2 1 — 1 7-1 2 7. Jfftftd 2 1 — 1 6-4 2 8. T.-szalka 2 1 — 1 3-2 2 9. G.-ugornya 2 1 — 1 1*1 2 10. Kisvarsány 2 1 — 1 1*4 2 11. Tiszaadony 2 — 1 1 1-5 1 Oícisva&páti 2 — 1 1 1-5 1 13. Gyüre 2 é-* 1 1 1-7 1 14. Vitka 2 — — 2 0-1 — 15. T.-kerecseny 2 — — 2 2-4 — Barabás 2 — — 2 0-2 — Lakatos Sándor Vásárosnamény Űszótoborzó A Nyíregyházi Városi Sportiskola felvételt hirdet Úszószakosztályába. Jelentkezhetnek azok az 1958, 59, 60, 61 és 62-ben született fiúk és lányok, akik tehetséget éreznek magukban az úszás iránt és versenyszerűen szeretnék űzni a sportágat. Az érdeklődők augusztus 23—27. között jelentkezhetnék naponta délelőtt 9—11 óráig a Sóstógyógyfürdőben. \