Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-17 / 193. szám
'fW; aűguszfus fi; KELET-MAGYARORSZÁÖ 8. dOét Testület és szakigazgatás kérdés. Még inkább ez napjainkban, amikor egyszerre szerepel napirenden az államigazgatási munka korszerűsítése, s demokratizmusának növelése NEM NEHÉZ PÉLDÁKAT SORÖLNI arra, miként keveredett helyes és helytelen testület és apparátus munkájában. Volt, hogy a testület a legapróbb kérdésben is beleavatkozott az ügynitézők dolgába, olyasmit szeretett volna végrehajtatni, amit a jogszabályok nem tettek lehetővé, egy-egy tanácstag meg egyenesen személyes sértésnek vette, ha „egy tisztviselő” valamire nemet mondott. Ám igaz volt a fordítottja is. A szakigazgatásban dolgozók sűrűn vélték úgy, hogy a testület rábólint mindenre, amit ők javasolnak, akarnak, már-már formális aktusnak tekintették, ha egy-egy ügyet döntéshozatal végett a végrehajtó bizottság vagy a tanácsülés elé terjesztettek, hisz a döntés úgyis az lesz, amit ők papírra írtak. ...MÁSFÉLE ESZKÖZÖKKEL, s másféle utakon — fejezhetjük be a mondatot így, összegezve — némi egyszerűsítéssel — tanácstestület és szakigazgatás dolgát, kapcsolatát. Az a jelentős változás ugyanis, hogy s végrehajtó bizottság titkárát ezentúl nem választják, hanem kinevezik, nemcsak egy személyt hanem az egész szakigazgatási munkát helyezte más elbírálás alá. Nevezetesen: világé® és félre- magyarázhatatlan elvek alapján kell megszabni a tanácstestület és szakigazgatási szervei kapcsolatát, viszonyát, működését. A testület döntsön és ellenőrizze döntései végrehajtását minden lényeges, általános, átfogó kérdésben, de a végrehajtásba ne, vagy csak rendkívüli esetekben avatkozzék. Ezt hagyja a szakigazgatásra, az azt irányító vb-titkárra, az államigazgatási munka ipar-, pénz-, jogügyi, mezőgazdasági, építésügyi, kereskedelmi szakembereire. Persze, hogy a szakigazgatásban valóban szakemberek legyenek, az már megint a testület dolga... Igaz lenne, hogy — amint azt egy tanácstagtól hallottuk — az új helyzetben a tanácstagnak „ajtót mutathatnak az irodán”? Csak azok vélekedhetnek így, akik megbízatásukat összekeverték a kijárással, akik úgy hitték, hogy akkor dolgoznak jól, ha „kiverekednek” mindent a maguk körzetének, a maguk választóinak. Még akkor is, ha fontosabb, többeket szolgáló feladattól vonták el így az anyagiakat. A TESTÜLET IS, A SZAK- IGAZGATÄS IS a maga helyén állja sarat, ez a munkamegosztás. s ezzel az eredményes munka alapja. A település, a választókörzet dolgainak tisztázására a legjobb fórum a tanácsülés, s nem egy-egy hivatali szoba. Ahogy partnerként is a tanácstagtársak, s nem a szakigazgatás alkalmazottai kínálkoznak. Persze van ügy, amikor néhány szóval, rövid közbenjárással igazság # tehető, amikor elég benyitni valamelyik szobába a tanácsházán, de kivétel erősíti a szabályt A testület, s minden tagjának dolga, hogy teljes áttekintése legyen minden fölött, ami a településen történik, ami a település lakóit bármilyen értelemben érinti, s áttekintése birtokában hozza meg a döntéseket, majd ellenőrizze a döntéseket követő munkát, az intézkedéseket, a megvalósítást. A szak- igazgatás dolga pedig, hogy hűen követve a testület útmutatásait, a legésszerűbben s a leggyorsabban ültesse át a gyakorlatba a határozatokat, biztosítsa azok összhangját a jogszabályokkal, a törvényekkel, s így egyszerre szolgálja a központi akaratot és a helyi döntéseket A MUNKA ÉSSZERŰ MEGOSZTÁSÁN alapuló kapcsolat már napjainkban sem ritkaság testület és apparátus között. S mivel a jövő útja mindenképpen ez az ésszerű munkamegosztás, jó ha a most készülő szervezeti és működési szabályzatok tervezetei nagy gonddal térnek ki rá. A holnap eredményeit alapozzák vele. M. O. Váróteremben Csak a több fizetésért? Kilépett okkal vagy ok nélkül — Az a bizonyos tizenharmadik boríték Amióta életbe lépett az űj tanácstörvény, az állampolgár változások serege segítségével tapasztalhatja, hogy közelebb került egymáshoz 6 és az államigazgatás. Nem kell a járási székhelyre utaznia — esetleg többször is — az építési engedélyért, gyámhatósági ügye elintézéséért, az iparűzést lehetővé tevő okmány átvételéért, hanem helyben, a nagyközségi tanácsnál végére járhat mindezeknek. Ha meg érdeklődő természet, s figyelemmel kíséri lakóhelye tanácsának ténykedését is, meglepvé tapasztalja, hogy a tanácstagok sok olyasmiben hoznak döntést, amiben korábban „valahol fönt”, a járásnál, a megyénél mondták ki az igent vagy a nemet. A változások tehát — s nem elhamarkodott ítélkezés ezt állítani — népszerűek az állampolgár szemében, hiszen egyszerűbb, könnyebb, világosabb lett a dolga, ügyeit azok intézik, akiket — legtöbbször — ismer, s akik nemcsak azt tudják, ami a papíron szerepel, hanem azt is, amit a hivatalos megfogalmazású mondatok nem tartalmaznak. Napjainkban készülnek a tanácsok szervezeti és működési szabályzatai, azok az okmányok, amelyek első ízben adnak módot arra, hogy minden tanácstestület a maga sajátos szerepkörének, feladatainak megfelelően alakítsa ki a munkavégzés kereteit. A szervezeti és működési szabályzat — természetesen a törvényekkel összhangban — a tanácsi munka helyi alkotmányaként szabja meg a döntéshozatal módját, a tanácsi vállalatok működését és felügyeletének mikéntjét, a településfejlesztés felelőseinek hatáskörét épp úgy, mint — a testület tagjainak és a szakigazgatás alkalmazottjainak viszonyát. Aligha kell különösebben bizonygatni, hogy a tanács- rendszer egyik nagyon lényeges, s régóta vitatott kérdése ez utóbbi. Hiszen a tanácstag és a tanácsi tisztviselők, vagy ahogyan sűrűn emlegetik. „a testület és az apparátus” kapcsolata nem formai, hanem nagyon is lényegbeli S óvárgó egy albérleti nyári konyhában lakott a kis városika állomás- környékének közelében. A hatalmas vaskapu, ami még a napfényt is eltakarta az alacsony ablakitól, állandóan nyitva állt, de a mellette lévő kiskapu mindig zárva volt. Sóvárgó amikor először kezébe vette a tulajdonostól a kulcsot, úgy érezte magát, mint Szent Péter a mennyország kapujában, egy hónap elteltével pedig még annál is rosszabbul. A hatalmas kulcs ugyanis minden zsebét kiszaggatta és már mosolyogtak a szabónál is, amikor nadrágját karjára terítve belépett az ajtón. Szó ami szó, ami barátunk rájött, hogy fölösleges dolog állandóan magánál hordani a kulcsot, meg aztán nehéz is, így mikor beért munkahelyére, mindig kirakta íróasztalának egyik fiókjába. És ebből lett a bonyodalom. Egyik nap ugyanis Sóvárgó ott felejtette a kulcsot a fiókban. Útközben még betért vacsorázni a Bronzpulykának nevezett étterembe és mint ilyenkor lenni szokott, összetalálkozott néhány ismerőssel. Először csak decinként Itták a bort, aztán, hogy a pincért is megkíméljék, meg várni se kelljen annyit, üvegekkel rendeltek. Záróráig tartott a borozgatás. A kijáratnál aztán szépen elbúcsúztak és elindult mindenki a maga útján. Sóvárgó is megnyújtota lépteit, mert eszébe jutott, hogy reggel korán kell kelni. A kapunál aztán először a zsebéhez, utána meg a fejéhez kapott. Mert a csukott kiskapu mellett be tudott ugyan menni, de a lakáskulcsot is benthagyta munkahelyén. Először fordult meg a gondolat a fejében, hogy felébreszti a zord házigazdát, de hamar meggondolta a dolgot. Kimegy inkább az állomásra és ha egy kis szerencséje van, még egy üres pad is akad, amin szundíthat egyet reggelig. Péntek éjjel volt. A szabad szombatosok utaztak hazafelé. Néhány helyen kártyáztak, vagy akinek záróráig nem volt elég, üvegből itta a pálinkát. Egy ilyen félspicces ember mellett jutott hely Só- várgónak is. Nézelődött egy ideig, aztán elnyomta az álom. Csak néha riadt fel, mikor a közelben kurjantott valaki, vagy amikor a szomszédja egy nagyot csuklóit. Az mindenesetre megnyugtatta, hogy még a részegek sem fognak összeverekedni, mert két rendőr ott sétált fel, s alá, ilyenkor aztán a környék, ahol elhaladtak, mindjárt csendesebbre vette a hangot. A szeme csukva volt, de a cipők koppanásáról mindig tudta, mikor mennek el mellette. Észrevette, hogy a közelében hirtelen abbamaradt a kopogás. Csak a fél szemét nyitotta ki. A két rendőr ott állt a pad végében és halkan beszéltek, közben néhányszor mindketten ránéztek. — Nagyon álmos vágyik és csak azért feltűnő — gondolta magában Sóvárgó, és már be is csukta a szemét, amikor egy kéz érintette meg a vállát. — Hová utazik kérem? — kérdezte tőle a rend őre. — Sehová — mondta Sóvárgó, aztán elmesélte, hogy járt a kulcsaival. Hitetlenkedve néztek rá, de aztán, mikor igazolták, kiderült, hogy valóban helybeli lakos és az állomás környéki lakcím is ott áll az igazolvány negyedik oldalán. — Csakhogy a váróterem az utazóknak van és nem éjszakai szállás — mondta a rendőr. — Próbálkoztam én a szállodában is — próbált érvelni Sóvárgó —, de ott sem adnak szállást helybeli lakosoknak. — Tudja mit, vegyen egy jegyet a legközelebbi állomásra és akkor nyugodtan alhat. Akinek jegye van, az jogosan használhatja a várótermet. És Sóvárgó egyhuszonötért aludta végig az éjszakát. Balogh József A kilépők közül minden negyedik dolgozó a jobb kereseti lehetőségek reményében változtatott munkahelyet Szabolcs-Szatmárban. A kijelentés egyszerű, mögötte azonban emberi problémák, gazdasági szabályozók, kollektívák, munkások és vezetők közötti bonyolult viszonyok sokasága rejlik. Négyezerből néhány Mert munkahelyet változ-. tatni nem egyszerű dolog. Megszokott munkatársak, begyakorlott munka, ismert partnerek változnak egyik napról a másikra. De valljuk be azt is, hogy az emberek többsége egy kicsit magáénak is érzi üzemét, munkahelyét Mert szerencsére egyre többen érzik annak. Az esetleges munkahelycsere, még ha több fizetéssel is jár az új beosztás, bizonyára átgondolkozott éjszakákat is okoz. Mégis elég sokan változtatnak munkahelyet Itt van például a már említett kereseti téma. A megyei NEB nemrégiben készített egy felmérést a munkaerő- helyzetről. Ennek egyik ágán ötven vállalatot és szövetkezetei, másik részében pedig négyezer dolgozót kérdeztek meg, többnyire olyanokat, akik néhány éven belül munkahelyet változtattak. így tehát jórészt általános felfogásra, jelenségekre is lehet következtetni. Ezekből néhány. A munkások negyvenegy, a műszakiak ötvenkét, az adminisztratívak ötven százaléka elégedett fizetésével. (Érdekes kontraszt: a válaszadók közül többen megjegyezték: ilyet nem is érdemes kérdezni, mert a fizetését mindenki kevésnek fogja tartani, pénzből sosem elég. Nem így történt) A munkakönyvnél maradva kérdés: mennyivel magasabb fizetésért mennek el? Itt rendkívül nagy a szóródás, mert — főképp a műszakiak — több száz, sőt néha ezer forintot meghaladó fizetésemelést kapnak az új helyen. A többség azonban körülbelül tiz százalékkal több fizetésért, tehát egy szűkén vett tizenharmadik borítékért vált munkahelyet. Ingázás és három műszak Érdekes példák a munkahelycserék köréből: a Tisza- szalkai Gépjavító Állomáson például két év alatt hatvan olyan embertől váltak meg, akiket az állomáson tanítottak. Valamennyi forgácsolási munkát jól tudták végezni, s amikor már számítottak rájuk, kiléptek. A környező termelőszövetkezetekben lényegesen több fizetésért helyezkedtek el — hiszen már „szakmájuk" is volt. Az állomáson pedig kezdhették elölről. Hasonló példák bőven vannak a Volánnál is. Saját tanfolyamaikon képezik a gépkocsivezetőket — ingyen, sőt ezalatt fizetést is kapnak. Miután teljes értékű vezetőként ül munkavállalójuk a gépkocsira, néhány hónap múlva kilép, mert másutt a kényelmesebb munkáért többet is ígérnek. A kész gépkocsivezető ugyanis mostanában nagy érték. Lehetne sorolni még néhány látványos példát, de a kérdés nem ilyen egyszerű. A tiszaszalkai emberek nagy része például naponta ingázott reggel és este is 20—30 kilométert, s örömmel pályázott haza, ráadásul magasabb fizetésért. Vagy a Volán esetében: közismert dolog, hogy a dolgozók többsége „fut” három műszak, a változó munkaidőbeosztás elől, s ötven, száz forint fizetésemelés esetén is szívesen vállalják a munkahelyváltást. (Ráadásul a Volán sajátos munkaidőbeosztása mellett is sok a túlóra és kevés a lehetőség a szociális ellátásra is.) Hőség és bérfeszültség Ide illik a kérdés: hogy állunk a munkahelyi hűséggel, a kitaníttató vállalat iránti kötelezettséggel ? A válasz legtöbbször lekezelő: „A kedvezőtlen beosztást sokkal jobban meg kellene fizetni. Különben is meg lehet érteni, ha a dolgozó nagyobb fizetésért kényelmesebb munkát vállal...” A téma sokrétűségére mutat. a tiszalöki vegyesipari vállalat példája: 1970-ben csaknem százzal többen léptek ki a vállalattól, mint az előző évben. Az okot nem is kellett sokáig keresni: a vállalat nem tudott bérfejlesztést biztosítani dolgozóinak, ráadásul a nyereségrészesedés is csökkent. Hasonló problémával kellett szembenézni 1969-ben a demecseri keményítőgyárban is, ahol azonban hamar észrevették: könnyen munkás nélkül maradhatnak, s javítottak a munkakörülményeken. anyagiakban is többet juttattak a törzsgárda tagjainak, s 1970-ben már érezhetően csökkent a munkásvándorlás. Sok vállalatnál kerülnek nehéz helyzetbe a vezetők, ha nem: gondolkodtak kellő időben az utánpótlásról. Ilyenkor mondják: szakmunkás kell. bármilyen áron. S ez gyakran art; is jelenti: ugyanolyan szakképzettségű új munkásnak többet fizetnek, mint a már ott dolgozónak, mondván talán nem veszi nagyon rossz néven, hiszen úgyis olyan régen ott dolgozik. Ebből keletkeznek később a bérfeszültségek, s nem ritka, hogy éppen a régi dolgozó veszi, a kalapját s keres új munkahelyet — esetleg szintén magasabb bérért. Az ilyen megoldások A szeptemberben kezdődő 1971/72. tanévben Szabolcs- Szatmár megye iskoláiban 178 új, frissen diplomázott nevelőt köszönthetünk. Hétfőn, augusztus 16-án fogadták őket a megyei és Járási művelődési szervek vezetői. Nyíregyházán a megyei tanácson Horváth Miklós, a művelődésügyi osztály vezetője azt a 35 fiatalt fogadta, akik megyei irányítású inSZEPTEMBERTŐL A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolára az idén a tanári és tanítói szak nappali és levelező tagozatra 965 középiskolás adta be a felvételi kérelmét. Ezek között a főiskolához területi beosztás szerint tartozó megyéken kívül voltak: Heves, Csongrád, Nógrád, Pest és Bács-Kiskun megyei jelentkezők is. A legtöbben, közel háromszázan Szabolcs-Szatmár megyéből pályáztak a főiskolára, s innen is vették fel a legtöbbet, 82 hallgatót Hajdú-Bihar megyéből harmincnégyen, Borsodból negyvenen, Debrecen és Miskolc kiemelt városokból harminchármán folyeöen — szerencsére — egyre inkább felemeli hangját a szakszervezet is. Hasonló , problémakört érint az is, hogy az esetenként jelentkező bérköveteléseket is nehéz teljesíteni. Arról van szó, hogy egy hangosabb, kilépéssel fenyegetőző, követelőző munkásnak többet adnak, a csendesebb, ám esetleg többet is dolgozó munkást sértik, aki ezt többször tapasztalva esetleg otthagyja munkahelyét. Megbecsülés, demokratizmus A példák magukért beszélnek. A teendők sokrétűek, közöttük első helyen áll a törzsgárda kialakítása és megbecsülése. Ezt bizonyítja az Is, hogy tavaly például a kilépők közül minden második egy évnél kevesebb ideig dolgozott munkahelyén, ugyanakkor körülbelül minden huszadik olyan, aki ót évnél hosszabb munkaviszony után lépett ki. Ugyancsak rendkívül fon»i tos a vállalat terveinek, működésének megismertetése a dolgozók véleményének előzetes kikérése. Elvárható, vagy legalábbis jó volna elérni, hogy egy hosszú ideje egy helyen dolgozó szakember — ha a vállalatában még nem csalódott — megértse az átmeneti nehézségeket, vótozatlan fizetésért is maradjon. ha számára meggyőző érvvel bizonyítják, oka van a szűkös esztendőnek, s később megéri, hogy a nehéz időkben nem fordít hátat. A bizonyítékok sokasága szól amellett is. hogy a mindenáron való munkás- szerzést érdemes felváltani a tervszerű szakmunkásképzéssel és a vállalatoknak mindinkább érdekük lesz, hogy a legkülönbözőbb kedvezményekkel is tartósan ma. gukhoz kössék dolgozóikat. Mindezek azért is fontosa)^ mert 1975-ig az ipari munkahelyek száma 18—20 ezerrel növekszik megyénkben. Marik Sándor tézményekben kezdik meg a munkát. Közülük 26-an középiskolai tanárok. A fogadás után sor került az ünnepélyes eskütételre is. A többi 143 tanárt, tanítót és óvónőt a járási tanácsokon köszöntötték, és ugyanott tették le az esküt is. Az idén munkába álló 178 tanár, tanító, nevelő közül 26 olyan van, aki megyei ösztöndíjjal végezte tanulmányait. tathatják tanulmányaikat a főiskola nappali és levelező tagozatán, összesen 230 első éves hallgató kezdi tanulmányait szeptemberben a nyíregyházi főiskolán. A felvételizők túlnyomó része magyar—történelem, magyar—orosz és biológia— mezőgazdaság ismeretek szakpárosításokra pályázott. Emiatt a magyar és történelem szakon tizenegyszeres túljelentkezés volt. A műszaki és reál tantárgyak esetében csak másfél, kétszeres túljelentkezés volt. Az orosz nyelv és irodalom, testnevelés és ének-zene szakokon pedig több jelentkezőt vártak. A felvételekről szóló értesítést valamennyi pályázó a napokban kapja meg. Uj nevelők eskütétele 230 elsőéves a nyíregyházi tőiskolán
