Kelet-Magyarország, 1971. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-06 / 157. szám

rm. mm 9:

ftWtt-MAfírATtÖRSZAtí

■ «

9.

Hagyomány és modernség

A REGI ÉS AZ UJ, a modem és az avult mindennap összeütközik az élet minden területén. Egy példa erre. Nyíregyházán a körút harmadik szakaszának építkezésén megjelentek a házgyári elemek. Vincze István kőműves, aki fiatalember, erről így vélekedik: „Ez jó, ez küszöböli ki a hibákat. Szeretek itt dolgozni. Nemúgy, mint az öreg szakik. ök félnek ettől az újtól. Úgy vannak vele, mint a falusiak voltak a tsz-szel. Idő kellett, míg rájöttek: az a jobb. Mert úgy hiszem, a hagyományokkal szakítani kell.”

Társa, az ugyancsak itt dolgozó Nagy Sándor kőműves ehhez csak ennyit tett hozzá: nem minden hagyománnyal. Mert ami igaz, az igaz: pontosságot, precíz munkát, a 8 óra kidolgozását azt megtanulhatjuk tőlük.

A két fiatal munkásember véleményének szintézise már az igazság teljessége. Sok minden van, ami az idősebbektől tanulhatunk, talán csak egy- gvel kell szakítani: a túlzott óvatoskodással, az új iránti bizalmatlansággal. Mert való igaz: hagyomány és hagyomány között van különbség és bizony nem könnyű minden esetben dönteni: mit hagyjunk meg, mit vessünk el.

Egy építkezésen, egy-egy műszaki területen ezt a döntést sok körülmény könnyíti. Mert a nagyobb termelékenység, a jobb minőség, a magasabb kereset, a gyorsabb eredmény összességében az új felé mozdítja az embert. Az emberi vonatkozásokban azonban már nem ilyen egyszerű a dolog. A megszokások, a megrögzött hagyományok közötti választás és döntés sokkal összetettebb.

A MINAP EGY BESZÉLGETÉS közben hallottam a következőket: „Fél éve lakunk az új lakásban, de csak akkor fürödtühk meg, amikor beköltöztünk. Olyan szépen rendbetettem a fürdőszobát, hogy nem akarjuk most fürdéssel bepiszkolni.” Ide kívánkozik egy másik eset, amelynek szenvedője voltam. Egy nemrég városba költözött család a konyhájában fogadja a vendégeket, mert „a szoba ki van takarítva, nem akarjuk tönkretenni a szőnyeget és a bútort.”

Minkét esetben hagyományról van szó. A hajdani „tiszta szoba” visszakisértő réméről, arról a megkövesedett szemléletről, amely az otthont nem úgy értelmezi, mint lakandó szobák sorát, hanem abban csak éppen fedelet lát a feje felett, és múzeumot a bútorok számára. Egy életforma megnyilvánulása ez, a túlkímélt lakás oktalan becsülésének rossz hagyománya. Bizonyítja. hogy a legmodernebb környezetben is visszahat a múlt.

Példák sokasága bizonyítja, hogy a konzervatív tartózkodás az újtól edőbb-utóbb feloldódik. Akik néhány évvel ezelőtt szidták a tévét, ma a leglelkesebb nézők; a mosógép ellenzői annak leghangosabb propagálóivá váltak; a konzervellenesek gyors vacsoráikat dobozokból varázsolják elő; aki korábban szappannal csüszkölte a ruhát, az a korszerű mosóporok használójává nőtt.

Ez a folyamat azonban sok tekintetben nagyon lassú. Az egyénnek is valamit jelentő közvetlen haszon a fő agitátor, vagy éppen fordítva: a merev hagyomány okozta kár döbbent rá arra, újítani kell.

ITT VAN PÉLDÁUL AZ INTRIKA, a csendes suttogás útján terjesztett ellentét, lejáratás, befeketítés. Élő hagyomány. Tipikusan kispolgári maradvány, a nem őszinte emberek fegyvere. Vagy az „okos óvatosoké”. Él ma is. Egy nyíregyházi vállalat példája bizonyította a közelmúltban. hogy megléte vezetőket állíthat szembe egymással. Évekig tartott, kihatott a termelésre, a lakosság ellátásának színvonalára. És amikor már tarthatatlan lett ez a „forma”, jöttek a vállalat kommunistái. Leültek, és nyílt szóval kezdték tisztázni a dolgokat. Uj folt, olyannak hatott, mint ' a friss szél. Nem mentettek át semmit , a hagyományból. Se az óvatosságot, se a lejáratást, se a suttogást. Egy életforma felett is ítéltek az új, a modem, a becsületes véleménynyilvánítással.

Mindezek a kiragadott példák külön-külön és összességükben egy következtetéshez vezetnek el: nem mondhat le senki arról, hogy önmagát nevelje az újra, és nem térhet ki senki az elől, .hogy elfogadja a társadalom újra nevelő törekvéseit. Mert a felnőtt, korosabb nemzedék, ha nem is válik mindenben modernné, egyhez el kell, hogy érkezzen. És ez nem más, mint annak felismerése: a kor tempója,

szemlélete, szokása és törvénye elől nem lehet elbújni.

A MUNKAHELYEN, AZ OTTHONBAN, az egymáshoz való viszony száz és ezernyi kapcsolatában ugyanis állandóan jelentkezik a magának tért követelő modern. Mindaz, ami a mai ember életformájának, életvitelének sajátos stílusát jelenti. Társadalmunk sajátja, hogy éppen ezek előtt az újak előtt tárja szélesre kapuját. A nyíltság, az újdonság, az ember és ember új és emberi viszonya, a munkát könnyítő hipermodern technika újsága, természetes következmény ott, ahol a társadalmi szisztéma, az ideológiai, az elosztás törvénye mind a kor legmodernebb eszméjében gyökerezik.

Bürget Lajos

Pillantás a fürdőszobákba

Víz a Dózsa utcában

Volt egyszer egy cselédember. Amikor tanyáról falura akart költözni, házat épített, mert már megtehette. A telket úgy választotta ki, hogy a falu legjobb kútjának a közelébe essen. Azt mondta, azért, mert nem akar többé messziről vizet hordani, nem bírják már a lábai.

Ez az ember . nem gávai vagy vencsellői volt — de ebben az egyesült faluban is így vélekednek a vízről az emberek.

Vencsellőn, különösen a falu déli felén rossz volt a víz, kemény, vas ízű, még a fúrott kutakban is. Másutt — talán a Tisza közelsége miatt — édes víz jött a kutakból, de ennek az édességnek még a gyerekek sem örültek.

„Nem lehet meg fizetni... “

Víz kellett, jó, iható, mosásra, főzésre egyaránt használható, amelyik nem sárgítja meg a fazekakat. És lett víz. Nem könnyen, nem szabályosan, de lett.

— Ezt nem lehet pénzzel megfizetni — mondják ma Vencsellőn. — Ha éjjel a lánccsörgéssel nem ébresztjük fel a szomszédot, vagy ha ő nem ébreszt fel minket, — ha történetesen az udvarra jön kannájával. Az nemcsak kényelem, ha az ember kinyit a konyhában egy csapot és folyik a víz!

1959-ben kútfúrásra kapott pénzt a község a megyétől. Csináltak hozzá — engedély, jóváhagyás, lerv, s minden bürokrácia nélkül — egy kis vízmüvet. A szabálytalanság miatt törvénytelen gyerekként kezelték a kis gávai hidroglobuszt. Aztán ezt kicserélték egy nagyóbbra, s most már a végén tartanak: az idén minden utcában ott lesznek a csövek, csak rá kell kötni a lakásokat.

És a családok nem sajnálják a pénzt: készítik az aknákat. viszik be az udvarra, konyhába, fürdőszobába, kinek hogyan telik. A legújabban „bekötött” utca a Dózsa utca: itt még jobbadán félig vannak készen a víz bevitelével, de érdemés volt bepillantani néhány fürdőszobába.

Keller Bálint tsz-fcag, a gyerekek nagyok, egy unoka játszik a járókában. Heten vannak sok a mosni-főzni való és sokan fürödnének. Vizet hordani már rengeteg volna. A gyerekek azt mondták a szülőknek, ha már építkeznek, tudjanak le egvszerre mindent.

Világoszold

csempék

— Azelőtt földet vett az ember — mondja magyarázatként Kellerné, amikor megmutatja a fürdőszobát. — Most meg beletettem a kádba az unokámat, hogy nézzem: hogyan pacskol.

Ez a fürdőszoba alighanem sok háznak dicséretére válna.'

Világoszöld és fehér csempék olyan nyugalmat árasztanak, mintha egy elegáns fővárosi fürdőbe lépne az ember. S a fehér kád, fehér gázboyler és fűtőtest csak szép kiegészítője ennek. (22 kilós palackból ’kapja a gázt a két melegítő.) Innen cső visz a konyhába, hogy a mosogatóba is elég legyen egyetlen csapfordítással meleg vizet engedni.

Az udvari ásott kutat sem temették be. — me t abból a jószág kapja a vizet. De másra már nem használ-' ják.

Nem mindenki tudott ilyen szép fürdőszobát építeni.

— Nekünk nem volt pénzünk, csak arra. hogy az udvarra behozzuk a csapot — mondja Müller Ferencné, — A férjem nyugdíjas, én takarítok nem sok van a nyugdíjig. s mi már aligha fogunk szép fürdőszobát csinálni, bár a helye megvan. Igaz, a lányunk azt mondta, majd ó... De én tiltakoztam: kell az a húszezer forint neki is, ne költse erre a házra.

A házat OTP-re építették, s már csak két év van hátra a részletekből. A kert gyönyörű. a szőlők gondozottak, látszik, hogy nyugdíjas gazdájuknak a legkedvesebb időtöltése ennek ápolása. S a lány? Két hónap múlva végez az orvosegyetemen, rá is sokat kellett költeni. Nem restellkedve mondta a nyugdíjas ktsz-tag felesége, hogy „csak ennyire volt pénzük.”

E»vébként a nyugdíjasoknak, vagy a többi kisebb jövedelmű embernek sem volt túl nagy teher bevinni a házba, udvarra vagy konyhába a vizet. Az állam tíz évre megelőlegezi a társulati tagoknak az utcai építés költségeit, s a többivel is meg lehet birkózni.

Igaz is a társulat. Vencsel- lő a megyében az elsők kö-* zott volt, ahol — (Jávával együtt — vízmű építésébe kezdtek, s ahol a leghamarabb megismerhették az emberek a csövön érkező víz áldásait. A vízműtársula- tott mégsem lehetett diadalmenetben létrehozni. Kétszer is bele kelleti vágni az agitá- lásba, mire sikerült. Sokan húzódoztak, féltek a túl nagy költségektől. És vagy tíz család ki is maradt. Nem hitték el, hogy a vezeték építésének rájuk eső költségeit nekik is fizetniük kell, ha nem társulati tagok. Mert a vízmű előnyeit azért ők is élvezik. S nekik nem előlegezi meg az állam.

Mások pedig alig várták, hogy a viz benn legyen a házban. A Dózsa utcán is van ilyen ház, kívül még vakolatlan ugyan. de belül már majdnem teljesen kész. Krakomperger Ferenc gépkocsivezetőéké, a 3—4 „feketén” bekötő család egyikéé. Mi is történt? Krakomperge- rék — csaknem jogosan — nem tudták kivárni, míg a bekötéshez szükséges tervek elkészülnek, jóváhagyják, engedélyezik, meg minden pecsétet ráütnek, hanem a házban elkészült vezetéket rákötötték az utcai csőrendszerre. „Feketén.” Aztán az illetékes szervek mit tehettek? Tudomásul vették. s utólag megadták az engedélyt.

Kényelmesebb éleire lágynak

Néhány csempe és némi festés még hiányzik a fürdőszobában, amikor a két kislány megmutatja. (A kisebbik hatéves és virágos Ber- muda-nadrágban olvasgat.) De kellett a víz, mert van egy harmadik gyerek is, mosás, fürösztés ..

S a bekötés nem volt kis munka. Át kellett fúrni az úttest alatt, s csak aztán lehetett a vezetékhez jutni. (Ezt állítólag éjszaka csinálták.)

Ennyire ragaszkodnának a vízhez? Ennyire. Azt mondják, hogy a városi életforma előnyeit, áldásait ők is érezni szeretnék, s ezért hajlandók áldozatokat — s némi kockázatot — vállalni.

★

Nem oly rég még csudát jelentett egy-egy faluban, ha egy kapcsoló kattintására felgyulladt a villany. Ma még ritkaság az olyan község, mint Vencsellő, nem általános, hogy a fürdőszobákban egy csapból meleg víz jöjjön, s ne vödrökkel kelijen messziről cipelni. Az még ritkább, hogy átfogó csatornarendszer is készüljön. Vencsellőn már egy éve készítik ennek is a terveit, s a következő lépés az lesz.

Tegnap a villany, ma a víz, holnap a csatorna. És vajon azután mibe vágnak bele falvaink jobb és kényelmesebb élet után vágyakozó lakói?

Kun István

——------------------------------LAPSZÉLEN

„Körjárat44

csúcsidőben

A kezdeti viszonylagos göpi dülékenység után a nyíregyházi városi közlekedés „gerincvonala”, a 12—13-as kőrjárat teljesen szétzilálódott.

Ennek bizonyítására taté a elég, ha a közelmúlt napck néhány konkrétumát soroljuk fel. Július 1-én és 2-án a délutáni órákban, a csúcsidőben, 4 és hat között járat- kimaradások komplikálták az utazást.

A helyzet szombatra sem javult, sőt a rendkívül egyszerűnek tűnő vasárnapi közlekedés is kritikán aluli volt. Negyed- és félórás kiesések, várakozások bosz- szantották az utasokat. Mindez hétfőn reggel éppen 7 és 8 között folytatódott, a munkába igyekvők legnagyobb bosszúságára.

Se hó, se köd, se jég nincsen még. Ez a magyarázat tehát kimaradhat. Mi akkor az ok? A sofőrök magánvéleménye szerint a buszok rosszak, alkalmatlanok a városi közlekedésre. Távolságinak készültek és állítólag a sok indulást és megállást megsínylik. A Volánnál írásban kérik a panaszt és vizsgálatot ígérnek.

Mindez így aligha vigasztaló. Az utast se a belső gondok, se az objektív nehézségek nem érdeklik. Az utas a pénzéért utazni akar, mégpedig a menetrend szerint. Erre azonban nincsen módja. A menetrend illúzió

Úgy véljük a városi tanács illetékes osztályának több erélyt kellene mutatnia: kényszerítse a monopolhelyzetben lévő Volánt, hogy a wárosi közlekedést nem szükséges rossznak és ne szükség- szérűén rossznak tekintse.

Sajnos, a korszerű városi közlekedés ügyében a határozott intézkedés épp úgy késik, mint a körjárat csúcsidőben.

(bürget)

A NYÍRBÁTORI MOSÓSZERGYÁRBAN HOSSZAN KÍGYÓZIK A MŰANYAG TASAK. BENNE A KONCENT-1 RÁLT MOSÓSZER. GULYÁS JÁNOSNÉ EGY SPECIÁLIS GÉPPEL. 20, GRAMMOS ADAGOKRA REKESZTI A VÉGTELEN SZALAGOT. (HAMMEL JÓZSEF FELVÉTELE).

Volt egy tanya, Tuskolány

A házaknak már csak a falai állnak. Az iskola helyén dudva és lapu nő. A tanya olyan, mint a kísértet, bár nevét még jegyzik: Tuskolány.

Három család él már itta húszból. A többiek elmentek. többségük még tavaly, a kevesebb az idén. Akik maradtak. újat megszokni már nem tudták, nem akartak. Az egyikük alig múlt 20 éves.

Volt egyszer egy halász, hajnalonként lélekvesztőre szállt és járta a vizet. Ismerték messze földről Lévai Jánost Úgy tudták. jobb halászlevet aligha főz más valaki rajta kívül. Úgy jártak hozzá az emberek távoli helyekről, városokból, mintha haza mennének. Akkor, sokáig Tiszabercel mellett a Tisza partján élt. Aztán, van annak már 15 éve is. hogy

kinézett magának egv másik helyet, ahol házat épít.

Költözött Megvált a régitől, csak a Tiszától nem tudott. Tuskolányba került. Háza a tanya legvégében állt és áll ma is. ott ahonnan csak pár lépés a folyó. És maradt minden a régiben. hajnalonként csónakra ült, naphosszat dolgozott a vizen.

Régen volt. Azóta a halász sem halász már. Építő lett, ács, csak a víz maradt. Most Kiskörénél dolgozik, épít. a Tiszát formálja. Csak az otthon ugyanaz. Még akkor is. ha pár lépésnyire kormos házfalak meredeznek. s az udvarokat felveri a gaz. Az

ó lánya Oláh Mihál.yné, 20 évesen, ebben a rohanó korban mindentől elzárva, ebben a messzire elhalló csendben, a tanyán mondja:

— Jó itt. Furcsa, de szeretem Pedig nehéz, különösen most. amikor már jóformán mindenki elköltözött.

Szekérre rakták az emberek amijük csak volt.

Hová lettek? Mi lett azokkal, akik egy életet éltek itt a villany, a tömeg, a külvilág nélküli helyen?

— Semmi. Megszokták az újat ott bent a faluban, ahol házhelyet kaptak soron kívül és kedvezményesen. Ahol kölcsönt adtak nekik, hogy építsenek. Megszokták már. de felejteni aligha tudnak.

Visszajárnak. Végigkószálják az összedöntött há- zű utcákat, bemennek az egykori otthonba, megnézik a konyha helyét, a kis padot a ház előtt, ahol valamikor Hornyák Feri bácsi citeráz.ott. amikor lement a nap. És hallgatta mindenki, elfelejtve a nappali forrósá- got, a kapa nyelét, az izzasztó munkát.

Lakodalmakra emlékeznek. ahol ott volt mindenki. Amikor kibékültek a haragosok és itták összeölelkezve a bort. járták a meny- asszonytáncot. A keresztelőkre. amikor mindenki egymás komája lett. Az iskolára. arra a régi tanítóra, aki 40 esztendeig itt élt közöttük.

Visszajárnak, hoznak egy- egy üveget, leballagnak a parton a Tiszához és teletöltik. Hazaviszik, kóstolónak. emlékeztetőnek.

— Mi miért nem megyünk. Ezért. A csendért, a megszokásért.

Megszokásért ? Hiszen még fiatal, gyökere sincs az életének, mégis maradt. Igaz, próbált már más világot is. elment Debrecenbe. De visszajött ide, ahol nincs villamos, nincs Nagyerdő, nincs tömeg. Visszajött ide, ahol nincs se bolt. se cukrászda. Ahová kéthetenként kell hozni a zsák lisztet. ahol kemencét kell építeni. hogy friss kenyér legyen az asztalon.

Nem bánta meg? A fejét

rázza.

— Még nem. még jól ér^ zem miagam. Fiatal vagyok, fiatalok vagyunk. Igaz, tervünk is van. Ugyanaz, mint a többieknek. Akik már elmentek. Csak még halogatjuk. Nehéz elválni innen, ahol minden bokrot ismerek. Itt nőttem fel.

Olyan szeretettel néz körül. hogy igaznak érzi amit mond. Talán csak azért szomorú egy kicsit, mert tud jia. hogy neki is el kell mennie. El fog menni, minden kényszerítés nélkül. Mert ő is tudja, Tuskolány már csak volt. Tuskolány már csak történelem, bár még jegyzik, hogy van. de néhány év múlva a régiek: sem fogjátk tudni, hogy a nagy határban hol is állt pontosan egy tanya.

Horváth S. JSm#