Kelet-Magyarország, 1971. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-24 / 173. szám

«. oHa! wwsf-mx&^kwefttST.A(f *971 Jtffius » ) A MÁSODIK VIZTERME- LÖTELEP kialakítását kezdte meg a Víz- és Csatornamű Vállalat Nyírtelek-Belegrád mellett. A kutatófúrások után most kezdték el az első termelőkút fúrását. Mintegy 200 méter mélységben van az ivóvíz minőségű víz, amelyet majd a vezetékrendszer kié­pítése után Nyíregyházára fognak eljuttatni. MA NYIT A III. VIRÁG­KIÁLLÍTÁS és virágkötészeti bemutató a Krúdy filmszín­ház előcsarnokában. A há­rom napig' nyitvatartó kiállí­tás este nyolc óráig fogadja a virágkedvelő látogatókat. A délelőtti 10 órai megnyitó után a IV. és V. virágkarne- válokról készített színes kis- filmeket is levetítik. segély oktObertOl. Újabb intézkedéssel segíti ál­lamunk a szemük világát el­vesztett embereket. Október­től folyósítják a vakok ré­szére a havi ötszáz forintos segélyt, amit minden világ­talan ember megkap. Me­gyénkben a Vakok és Csök­kentlátók Szövetségének kö­zei ötszáz tagját érinti a ked­vező rendelkezés. ÁRVIZES LAKÁSOK ÁT­ADÁSA. Gyors ütemben fe­jezik be a különböző kisipari szövetkezetek a múlt évben kezdett árvízi újjáépítéseket. Július 20-án Porcsalmán a Csenger és Vidéke Ktsz által épített 18 ház átadása történt meg, 21-én TunyogmatolcNon az Ibrányi Vegyes Ktsz adott át 4 lakást, míg Jánkmajtison a budapesti Április 4. Ktsz 40 lakást adott át teljesen ké­szen a tulajdonosoknak. TANFOLYAM A SZOM­SZÉDBAN. A hajdúnánási művelődési központ alapfokú gombaismerői tanfolyamot in­dít főleg orvosok és pedagó­gusok részére. Megyénkből is várnak jelentkezőket akik­nek havonta egy-egy szombat délután tartanak konzultáci­ót. A 24 órás elméleti tanfo­lyam vizsgája a jövő év má­jusában lesz. IPARI TRANSZFORMÁ­TOROKHOZ hűtőradiátort gyárt az év második felében a Nyíregyházi Vas- és Fém­ipari Ktsz. A szövetkezet NDK-beli megrendelésnek tesz eleget a gyártással, az évi 50 ezer négyzetméter fe­lületű radiátorgyártáshoz au­gusztusban érkezik meg a szükséges szerszám. Belföld­re, a Ganz Villamossági Mű­veknek is szállítanak az új termékből. HELYREIGAZÍTÁS. La­punk július 21-i számában Vegyipar Szabolcsban cím­mel riport jelent meg a Ti- szavasvári Alkaloida Vegyé­szeti gyárról, amelyben téve­sen, félreértés következtében egy milliárd forint helyett egymilliárd dollárt írtunk. A helyes szöveg: 1975-re, a ne­gyedik ötéves terv végére egymilliárd forintos üzemmé válik, ennyi lesz a termelési érték. A Magyar Szocialista Munkáspár'’ Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-03 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 07 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V. kerület. József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jel­zőszámára. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrztink meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u. 5. Ffciedos vezető: Hoiéczá István E I A NAP H I R A nyíregyházi Arany János utcai idegenforgalmi érde­kesség. (Kiss Ernő rajza) 2, 22, 47, 80, 89 a lottó 30. játékhetének nyerőszámai PRÓBASZALLITÁS A JÖ­VŐ HÉTEN. A Debreceni Házgyár termékeiből a jövő héten próbaszállítást végez­nek Nyíregyházára a Korányi Frigyes út mellett kialakítan­dó új lakótelepre. Egyelőre 181 házgyári lakás szállításá­ra‘kötött szerződést a megyei építőipari vállalat. A házgyá­ri elemek folyamatos szállítá­sa szeptemberben kezdődik, s a tervek szerint február kö­zepére szerelik össze azt a négy házat, amelyben lesz a 181 lakás. TANÁCSKOZTAK A BOLTVEZETŐK. Csütörtökön a vásárosnaményi járás bolt­vezetői a járási székhelyen számoltak be féléves munká­jukról és tapasztalataikról. A tanácskozáson megtárgyalták a járás kereskedelmének idő­szerű problémáit, szó esett a lakosság jobb ellátásáról is. CSINOSÍTJÁK a fod­rászüzleteket. Ebben az évben közel félmillió forintot fordít a nyíregyházi és a me­gye községeiben lévő üzleteinek felújítására a fod­rász ktez. Európai ifjúsági YÖröskeresztes találkozó ötven esztendővel ezelőtt hívták életre hazánkban az ifjú vöröskeresztesek moz­galmát, s azóta a fiatalok százezrei kapcsolódtak be a vöröskeresztes munka cél­jainak megvalósításába. Ma már az úttörő- és KISZ- szervezetek keretein belül működő ifjú vöröskeresztes csoportok tagjainak száma meghaladja a 257 ezret. — mondotta Márté Mihály, a Magyar Vörökereszt ifjú­sági osztályának vezetője, aki az első európai vöröske­resztes találkozó pénteken megkezdődött kétnapos ta­nácskozásán felelevenítette a hazai ifjú vöröskereszte­sek mozgalmának 59 eszten­dős történetét. Ezt követően 21 európai ország delegá­cióinak vezetői a Magyar Tudományos Akadémia Or- szágház utcai tanácstermé­ben meghallgatták dr. Ben- cze Bélának, az Országos Mentőszolgálat főigazgató­jának. az elsősegélynyújtó olimpia főparancsnokának beszámolóját, amely a há­romnapos verseny tanulsá­gait, tapasztalatait össze­gezte. Délután a hazai ifjú vörökeresztesek oktatásának programjáról, valamint a különböző országok vörös- keresztes társaságainak munkájáról, s a további kölcsönt» tapasztalatcsere­lehetőségekről volt szó. A VÖRÖSMARTY CSA­LÁD LESZÁRMAZOTTAI Székesfehérvárott élnek, a Széchenyi1 utca egyik öreg. lebontásra ítélt házában, amely 97 év óta a Család tu­lajdona. Itt él Vörösmarty Mihály unokaöccsének, Vö­rösmarty Eleknek 91 éves özvegye, s annak három leánya. A család az utóbbi időben egy szoba-konyhában húzódott meg; a ház másik felét ugyanis egy építkezési hiba derékba Toppantotta. A Vörösmarty család leszár- mazottainak zsúfolt. rossz lakásviszonyairól tudomást szerzett a Székesfehérvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, s eleget téve Vö­rösmarty Elekné és leányai kérésének, a Szózat költőjé­ről elnevezett téren, a Vö­rösmarty téren utalt ki szá­mukra kétszobás, fürdőszo­bás, erkélyes lakást, az idős asszonyok hamarosan beköl­töznek az új lakásba. A TÉVÉBEN LÁTTUK : Cukrozott novellák a képernyőn A csütörtök esti Nyitott könyv ezúttal a tavaly fiata­lon elhunyt, Szántó Tibor posztumusz válogatott elbe­széléskötetének, a Titoktar­tásnak három novelláját „té- vésítette”, az irodalomnép­szerűsítés nemes szándékával. Meg kell mondani, hogy a szerkesztő Katkó István jó írót, jó irodalmat akart be­mutatni. Szántó Tibor munkásból lett író. Az 50-es évek köze­pétől jelentek meg művei: négy regény és a mostanival együtt ötödik elbeszéléskötet. Alkotásainak színvonala egyenetlen (különösen a regé­nyeié), azonban az írót egyé­ni hangja, szimbólumokkal is kifejező, pontos, realista stí­lusa, művészi ereje, szocialis­ta erkölcsi tartása a felszaba­dulást követő negyedszázad jelentős alkotójává teszi. Igazi műfaja a novella volt, leginkább Nagy Lajoshoz és Gelléri Andor Endréhez ro- koníthatóan. Világa a városi kisembere­ké. A „szürke” kisegziszten- ciák sorsára, élményvilágára reagál a legszívesebben. Ro- konszenve is ezeké, meg az elesett „slemilé”, a peches „nimolistáé.” írói mondani­valójára talán az erős morá­lis igény a legjellemzőbb. Azonban ahhoz, hogy az ki­fejezésre juthasson, élesre exponál, pontosan fogalmaz, kontraszthatásokkal dolgozik. Itt véljük a legnagyobb sza­kadékot az író világa és a képernyőn megjelent között. Utóbbin valami nyájas szelíd­ség ömlik el, s a morális ta­nulság moralizálássá sorvad. Láttunk három rövid tv- játékot, de kettőben nem a Szántó-elbeszélések légkörét éreztük. (Ami nem is lenne baj, ha egyébként, tv-pro- dukciókként is megállnák he­lyüket. Ebben az esetben adaptációról beszélhetnénk, de ebben a műsorban, úgy véljük, a mű és az író bemu­tatása a cél.) Az elsőként be­mutatott feldolgozás — az öreg utcaseprő élettapaszta­latainak és munkaszereteté­nek ábrázolása — hangulatos írásból készült, de nem kép­ernyőre1 való: ha nem is a hagyományos cselekmény hi­ányzik, de legalább a pointi- rozottság. A képernyőn ugyan karakteres figurákat láttunk, de csak idillt és böl­cselkedést direktben. Szán: o keményebb, pontosabb — és igazabb. A legjobbra sikerült a — különben novellának nem túl jelentők — másodikként be­mutatott Tiszta lappal befe­jezni e. írás feldolgozása. A „nimolista” újságíró egyetlen — kámforos — ötletre épített története álmait megtestesítő, végié megírt regényével az „elpechelt” pálya tiszta lap-" pal való befejezésének keser­nyés szimbóluma. Ebben az eredeti írás hangulatát kap­tuk és a mondanivaló is „ki­jött”. Nem úgy, mint a Napfoltte­vékenységben, melyet a kitű­nő Dersi Tamásnak és Len­gyel Balázsnak külön is meg kellett magyarázni. Ebben a novellában volt a legtőb* tv-lehetőség, ha a képernyő­re vivők — az írói műhöz hí • ven — szertelenül randalí­rozó bandával dulatták volna szét Patkós főbérlőjének la­kását, s nem szimpatikus, kedvesen hancúrozó fiatalok­kal, ha Rika nem lett volna olyan „aranyos” és Mokkánál (a képernyőn) mégis inkább Pathoz való... Szóval, az erő­sebb kontraszt segített volna. Mint az elbeszélésben. Már az előző — Galambos­novellákat feldolgozó — Nyi­tott könyv adásnál is látszott, hogy a műsortípus kezd ki­fáradni, elszürkülni. Pedig kár érte: hasznos is, jó is Vagy csak uborkaszezon van? Merkovszky Pál PROGRAM KINGA NAPJA A Nap kél: 4 óra >0 perckor, nyugszik: 19 óra 30 perckor. A Hold kél: 6 óra M perckor, nyugszik: 20 óra 27 perckor. Tizenöt évvel ezelőtt, 1956. Ju­lius 24-én halt meg — 73 éves ko­rában — Zemplén Géza kémikus­professzor, Kossuth-dijas akadé­mikus. Egyetemi tanulmányait Buda­pesten, az Eötvös Kollégium tag­jaként végezte, s 1904-ben szer­zett bölcsészdoktori oklevelet. Előbb a Selmecbányái főiskola kémiai tanszékén dolgozott, majd 1907-ben állami ösztöndíjjal Ber­linbe került, ahol az enzimek ké­miájával, később pedig az amino- savak szintézisével és az acetob- róm-cellobioz előállításával fog­lalkozott. Harmincévesen lett a Budapesti Műegyetem újonnan alapított szerveskémiai tanszéké­nek professzora. Az első világháború Idején ipa­ri problémákkal kezdett foglal­kozni; ekkor létesült kapcsolata a Chin óin-gyárral. Jelentős sze­repe volt a magyar szerves vegy­ipar kialakításában. Mint tudo­mányos oktató is nagy érdeme­ket szerzett az új szakember ge­neráció nevelésében. 9,30*: Viták hit). A Tr poSfofeai tanfolyamának adása a honvéd­ség számára. — 9,50: SaHo mor­tale. Magyarul beszélő NSZK filmsorozat. 4- rész: Marseille (ism.) — 10,50: Mindenki közle­kedik... Riportmüsor 0smJ) —• 11,35: Milliók munkája nyomá­ban. Lengyel kisfilm (ism.J — 15,33: Nemzetközi lovasverseny. Közvetítés a fennállásának 700, évfordulóját' ünneplő Győrből. 17.00: Reklámműsor. — 17,10: Hí­rek. — 17,15: Ifjú zeneba-ráfeofc. Zenés riportfilm. — 17,55: A ma­gyar művészet története. 9, rész; Két háború között. — 16,20 : Rak-- lámmüsor. — 18/25: A tenger wc- kai. Dokumentumfilm-sorozat. .4, rész: A levesteknős mennyegző-. je. — 19,15: Cicavízió. — 19.25: „Perceim meg vannak számlál­va”. Mikes György műsora, f- 19,30: Tv-híradó. — 20,00: „Oh, derűs Albion”. Tv-játék. 1. W. B. Yeats: A bűvös kavics, 2. S. O. Casey: Darry és Barry. — 21.00: Táncdalfesztivál — *71. L elő­döntő. Közvetítés a Madách Színházból. — 22,35: Tv-híradó,— 2. kiadás. — 22,45: Jo éjszakát, felnőttek! Amerikai komédiák (befejező rész): 15. Csak a tana. ~ Meleg idő Román tv Várható időjárás ma estig: fő- 17,00: Jő estét, lányok — J6 es- ként nappali felhőképződés, leg- tét, fiúk! — 18.20: A legkisebbek- feljebb egy-két helyen záporral, nek. — 18,30: Hírek után sport.— Gyenge, változó irányú szél. A 19,10: Tv-enciklopédia. — 20,10: nappali felmelegedés tovább erő- Eugen Barbu román tv-filmje. — södik. Várható legmagasabb nap- 21,10: A hét sportja. — 21,25: A pali hőmérséklet 24—29 fok kö- mamaiai könnyűzenei fesztivál zött Kossuth rádió 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Magnóval a világ körül. X. rész. — 9,00: Peter Pears énekel. — 9,25: Birtokos szerkezetben. — 9.35: Színes népi muzsika. — 10,05: Rádiószínház: Alkhimon almája. Szatirikus komédia. — 11,05: Ma­gyar előadóművészek felvételei­ből. — 12,20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12,30: Melódiakoktél. — 13,50: Publicisztika. — 14,00: Szir- may Márta énekel. — 15,05: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. — 15,55: Kis ma­gyar néprajz. — 16,00: 168 Óra- Felelős szerkesztő: Ipper Pál. — 17,30: Hogyan kell detektívre- gényt írni. — 18,02: Frimi: Rose Marie — Indián szerelmi dal. — 18,08: Kiváló Eartók-felvételek. — 19,30: Az MRT népi zenekara játszik. — 20,05: Dinn Lipatti Bach felvételeiből. — 20,30: A világirodalom humora. Adám apánk gyermekei (ism.) — 21.00: Táncdalfesztivál ’71. — I. elődön­tő. — 22,30: Sporthíradó. — 22,45: Nóták. — 23,15: DaljátékokbóL — 0,10: MelódiakoktéL Petőfi rádió 8.05: Zenekari, muzsika. — 9,00: Méditterranée. Részletek Lopez operettjéből. — 9,25: Kórusok, hangszerszólók. — 9,45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 10,00: Ze­nés műsor üdülőknek. — 12,00: Szalay László nótákat énekel. — 12,20: Pásztor László táncdalaibóL — 12,30: Könyvszemle. — 12,40: Igor Ojsztrah hegedül, zongorán kísér: Vlagyimir Jampolszkij. — 13,03: Kitágult törzsasztal. — 13,33: Verdi: Rigoletto — az ope­ra fináléja. — 14,00: Napraforgó. — 15,00: Orvosok a mikrofon előtt (ism.) — 15,05: A lengyel kultúra hete. — 15,27: Falvakban* mezőkön... — 16,05: Gulliver uta­zásai. Jonathan Swift regénye rá­dióra. II. rész. — 16,45: A hét műsorából. — 16.55: Lemezmú­zeum. — 17,31: Farkas Antal fú­vósműveiből. — 17,45: Az állat­világ bedekkere. — 18,10: Jelky András kalandjai, n. rész. — 18,51: Híres prímások lemezfelvé­teleiből. — 19,03: Beethoven: III. „Eroica” szimfónia. — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 20,28: Masse­net: Manón. Négyfelvonásos ope­ra. — Közben: 21,42: Művelődés- politikai műsor. — 22,14: Az ope­raközvetítés folytatása. Nyíregyházi rádió 18,90—19,50; Hét végi krónika. — Tánczene hallgatóink kívánsá­gára. Braíisiavai te 9,Óta Postaláda. Katonák műso­ra. — 10,00: Szökés. Tv-film ki­csinyeknek. — 10,25: A vüág minden vonata (ism.) — 11,45: Tv-híradó. — 15,00: Országos ví­zilabda-bajnokság. — 15,55: Lab­darúgótorna. — 17,45: A világ-, filmobjektiven keresztül. — 18,00: Lányok, fiúk magazinja. — 19,00: Tv-híradó. — 19,25: Időszem nemzetközi kérdések. — 19,35V Amiről beszélnek. — 19,50: Szov­jet dokumentumfilm. — 21,05: Fe­kete óra Hitchcockkal. A gyé­mánt nyakéko Amerikai film. — 21,35: Dokumentumfilm: Ravenna és Verona. —■ 22,00: Tv-híradó. — 22,10: Esztrádműsoru Moziműsor KRÚDY MOZIS H®, BARÁTOM, ITT VAN SABATAf FELEMELT HELYARRAL* Olasz film E. fél 4. Vi ft, ét 9 <5 BGKE MOZI: A RÉZTORONY Csehszlovák fiit» E. k.: fél 5. fél V és ftS 9 órakor. GORKIJ MOZI»: MODESTY BLAISE Angol film E, ü.: i 6 és ? órakor. SZELES VÄSZNO KERTMOGK DIPLOMA ra^öTT Amerikád ffityn. E. k.: 8 óra. MÁTÉSZALKAI MOZk NE BOSÜUJ KIS VÁRD AI MOZk HOGYAN ROBBANTOTTAM KI A n. VILÁGHÁBORÚT I—H. (Dupla heiyárreÉQ NYÍREGYHÁZI MÓRICZ ZSIGMOND NOKBB HÉT ARANY EMBER Színes olasz—spanyol­francia film Előadások kezdete délután Hei 6 és fél 8 órakor. Piaci árak A szokásos heti piac árairől kértünk tájékoztatást a MEK-től. Általánosságban az árak nem változtak. A 'bur­gonya kilója 3,40, a fejes ká­poszta ára emelkedett 2,80- ról 3.20-ra. Az áremelkedési a MÉK azzal indokolja, hogy a korai fejes káposzta lefutott már és a téli káposzta be- érési ideje még korai. A kis felhozatal indokolja az ár­emelést, A kelkáposzta kilója 4 forint. Itt is ugyanaz a helyzet, nagyon kevés a fel­hozatal, ezért az ár nem vál­tozott. Nem lett olcsóbb, de nem is emelkedett. A zöld­bab kilója. 4,60. A főzőtök 70 fillér, a karfiol bőven kapha­tó, ára 5,50. Arra a kérdé­sünkre, hogy ha van bőven felhozatal miért magas az ár, azt a választ kaptuk, hogy napökon belül várható na­gyobb árcsökkenés ennél a terméknél is. A salátának való uborka 1 forint, a ko­vászosnak való ára 1,50, a beraknivalóé kilónként 4—3 forint között lesz. Ä vörös­hagymából bő termés ven» Jelenleg 4,50 az ára, de itt is várható árcsökkenés. A paradicsom olcsóbb letti 1,70-től 2 forintig. Csökken-* tek az árak a zöldpapriká­nál is: a tölteni való, minősé­gi szép paprika kilója 4—9 forint, a hegyes erős paprika 3,50—5 forintig. A zöldségárakról: Az Sj zöldség csomója vegyesen 1,80. Külön a sárgarépa 1,40* a gyökér 1,60. A vöröskáposz­ta 3,20. A gyümölcsárakról: a sáp- gabarack 3,50—7 forintig, ezek az árak is maga­sak, az indokolás: a szeszé-* lyes időjárás kedvezőtlenül befolyásolja az érési idejét Az őszibarack 3,50-től 8 fo­rint, a nyári alma kilója 4 forint. F. Bt

Next

/
Thumbnails
Contents