Kelet-Magyarország, 1971. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-24 / 173. szám
\m. jéHué it teCÉT-SÍA'GVÁS'ÖTlgZXg nagykallóban készül Vonatülések Szíriái, brazíliai expresszekhez KÉPÜNKÖN: A HAZAI FORGALOMNAK GYÁRTOTT 5 MÁV-VONAT ÜLÉSEIT KONTÉNERBE CSOMAGOLJÁK. AZ ELSŐ SZÁLLÍTMÁNYT PÉNTEKEN INDÍTOTTAK ÚTNAK. (LUKOVICS ILONA FELVÉTELE) dönthető — repülőüléseit, 3 vonat, 7 vezetőállású pótkocsi Szíriának készülő motorkocsi, és 13 pótkocsi üléseinek fém- I 10 MÁV-vonat, 2 jugoszláv vázait kell elkészíteni. Nehéz fél év előtt a húsipar 4 negyedik negyedben íetőz a sertésakció — Programozni csak a szakosított telepeket lehet — Működtetik a megfelelő községi vágóhidakat Augusztus l-től Vasárnap zárva tartanak a kis posták Tizennyolcmillió forint értéket termelnek ebben az évben a Nagykállói Fémtömegcikk Kisipari Szövetkezet dolgozói. Ez az összeg bár nem sokkal haladja meg az előző évi termelési értéküket, mégis alapvetően megváltoztatja a szövetkezet profilját. Az önkiszolgáló boltok részére gyártott kosarak és a ráfizetéssel készült, anyagigényes szegek helyett a Ganz- MÁVAG-nak gyártanak vonatüléseket. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Nyíregyházi Kárpitos és Üveges Ktsz végzi az ülések kárpitozását, a nagykállóiakkal kötött ötéves szerződés pedig az ülések fémvázainak és alkatrészeinek gyártásával köti le a kapacitás mintegy hatvan százalékát. Ebben az évben öt MÁV- vonat — amelyik egy első osztályú, három másodosztályú és egy vezetőkocsiból áll — és 42 lengyel motorkocsi üléseit készítik, a jövő évben pedig már 10 MÁV és 20 lengyel kocsi üléseit gyártják. Rendkívül nagy jelentőségű és eddig ismeretlen feladatot kapott a ktsz 1973-ra, amikor 12 brazil négyrészes motorvonat — forgatható és Vallástörténeti kislexikon A kézikönyvek soha nem voltak olyan népszerűek, mint napjainkban, mert soha nem volt oly’ nagy szükség rájuk. A Kossuth Könyvkiadónál most megjelent Vallástörténeti kislexikon e kézikönyvek sorából is kiemelkedői, mert olyan területen ad eligazítást, ahol sok a tisztázatlanság, a félremagyarázás és félreértés, s ahol más útmutató forrás még idegen nyelven sem nagyon lelhető fel. Ismert fogalmak — áldozás, engesztelő tábla, jehovisták, mítosz, nagypéntek, sugal- mazás, tisztítóhely, stb. — elsősorban utalásként szerepelnek a kislexikonban, magyarázatukat a tárgykört összefogó szócikk adja. A kevésbé, vagy tévesen ismert fogalmak szócikkei viszont részletes — tömörségükben sem leegyszerűsített — tudnivalókkal szolgálnak. Az ókeresztények közös szeretetlakomája, az aga- pé, a kereszténység kezdeti időszakának szerzetesei, a cö- nobiták éppúgy meglelhetők e szócikkek között, mint az iráni vallás, az okkultizmus, a reverzális, a vízözönmítosz. A dr. Lakatos György szerkesztette munka érdekessége, hogy szerzője — ami ritkaság még kislexikon esetében is — Egyetlen személy: Gecse üusztáv, a Magyar Tudományos Akadémia filozófiai intézetének vallástörténeti kutatásokkal foglalkozó munkatársa. <m.)-------Most, hogy jubilálsz, hiszen épp tizedszer törted ösz- sze a kiszemelt utcai telefon újra és újra megjavított hallgatóját, hadd szóljak hozzád néhány szót. Tudom, amit teszel, nem személyes hírnévért teszed, nem vársz nyilvánosságot, elismerést, sőt, bizonyára e névtelenül neked címzett sorok elől is me- íekülsz, mondván, úgysem értünk mi téged. Pedig hidd el, értünk. Engedd meg. hogy bizonyságul Elmondjak egy személyes példát. Jó néhány évvel ezelőtt ársadalmi munkára mentünk ísztálytársaimmal az egyik faluba. Azt a feladatot kapjuk, hogy bontsunk le egy •ozoga istállót. Teteje már rém volt, csak három méter nagas falai álltak még. Szer- izámokkal egy-két napi munta. Nem tudom már. kié volt íz ötlet: ahányan voltunk, lekitámasztottuk a tenyerünket a falnak ée vezényA posta-vezérigazgatóság rendelkezése alapján augusztus l-től országosan piegszíb nik á kis forgalmú fiókposták és postahivatalok vasár- és ünnepnapi nyitvatartása. Szá- bolcs-Szatmárban ez az intézkedés 217 postát érint, míg 16 nagyobb községnél csak szeptember l-től szüntetik meg a vasárnapi nyitvatartási. Az országos felmérések szerint a kisebb postáknál minimális volt az igénybevétel, ugyanakkor a posta nehezen tudott szabadnapot biztosítani az érintett — zömében női — dolgozóknak. Természetesen ez az intézkedés csak a felvevöszolgálatot érinti, miValóságos vaddisznó-inváziót tapasztalnak Borsod megye északi részén, a zempléni hegyközben. Az éhes vadak csapatosan keresik fel a Háromhuta. Re- gécke. Vágáshuta, Pálháza környéki gabonatáblákat. Az egyébként óvatos dúvad világos nappal csörtet elő az erdőből, s pusztítja az érő kalászokat. A vadász- társaságok tagjai nem egészen egy hónap alatt megszóra ritmikusan meg-meg- nyomtuk. A masszív tömeg hamarosan megmozdult, lengeni kezdett, egyre szélesebben, végül ledőlt. Az ingamozgásban össZegeződött az erő. Nagy felfedezés volt. Mámorosán mentünk egyik faltól a másikig és romboltunk. Tenyerünkben éreztük a kőbe épített hatalmas erőt. Azóta tudom, hogy a masírozó katonák ritmikus léptei a legszilárdabb hidat is ledönthetik, ám úgy érzem az ilyen sikernek sosem tudnék örülni. Az az istálló használhatatlan volt, útját állta az újnak, építettünk, amikor romboltunk. De a híd, amíg járhatunk rajta, nélkülözhetetlen kincs, hasznos része életünknek. Nagy különbség vei a hírlapok kézbesítése, az expresszküldemények, táviratok továbbítását ugyanúgy végzik vasárnap is. A távbeszélő-szolgálatot a -kijelölt községi, tanyai és a segélykérő állomásokról biztosítják, amelyeket egy-egy nagyobb, vasárnap is nyitva tartó postahivatalhoz kötnek be. Megyénkben szeptember 1 után csak 10 helyen tart nyitva vasár- és ünnepnap a postahivatal. Ezek a városok, illetve községek a következők: Nyíregyháza, Mátészalka, Kis- várda, Nyírbátor, Csenger, Fehérgyarmat, Nagykálló. Ti- szalök, Tiszavasvári és Vásá- rosnamény. közelítőleg 30 vaddisznót ejtettek el, a kártétel ennek ellenére sem csökkent lényegesen. A vadászok most mindennap lesben állnak. Hogy mennyire kevés az élelem az erdőn, mi sem bizonyítja jobban, hogy az egyik vadász által elejtett 23 centiméteres agyarú vadkan csak 160 kilót nyomott, holott rendszeres táplálkozás mellett legalább kétmázsásnak kellett volna lennie. az, hogy min próbálja az ember az erejét. Te nem válogatsz ennyire. Sok ezer órányi emberi erőfeszítésnek egyetlen markolással, csapással, lódítással föléje kerekedni, ez téged mindig mámorít. Azt mondod, szükséged van sikerélményre, te is csak arra vágysz, mint mindannyian, hogy kezed nyoma rajta maradjon a világon. Azt mondod; igaz, nem lehet akárhogy telefont csinálni. de letörni sem lehet akárhogy, s van olyan nehéz eltalálni a villanyégőt, mint feltalálni. Mindez igaz lehet, buzgalmadnak mégis súlyos szépséghibája van. Mindenekelőtt: nem eredetiek az ötleteid. Csupán előjelet váltasz mások gesztuA múlt héten ismertettük lapunkban Kazareczki Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tájékoztatóját', amely szerint jelentős javulás történt a sertéstenyésztésben. Lehetővé vált, hogy a IV. ötéves tervben 1971-re előirányzott vágósertés tervet túlteljesítsük. Mintegy 70—80 ezer tonna terven felüli sertéstöbblet felvásárlására, feldolgozására kell felkészülnie a húsiparnak. A korábbi kormányhatározatok kedvező hatása nyomán megyénkben is tetőz a sertésciklus. Ismeretes, hogy eddig 2—3 évenként a sertés- tenyésztésben szinte rendszeres volt a telítettség és a hiány váltakozása. A kormány úgy döntött, hogy az 1970-es felfutást nem szabad mélypontra visszaengedni. Megfelelő takarmányellátással és folyamatos felvásárlással biztosítani lehet az egyenletesebb tenyésztést, hizlalást. Tudva, hogy Szabolcs-Szat- márban is mintegy 50 ezer sertéssel hizlalnak többet, mint a múlt évben — felkerestük Vincze Józsefet, a húsipari vállalat igazgatóját tájékozódásért, hogyan oldják meg a következő fél évre tornyosuló feladatokat. Nem egyenletes a hizlalás A hízott sertések nagyobbik hányada a háztáji gazdaságokból és az egyéb kistenyész- tőktől kerül piacra. A naturális takarmányok aratás, illetve kukoricatörés után állnak rendelkezésükre a kistenyész- tőknek, de ezen túl a hagyomány is köti őket az őszi-téli hizlaláshoz. Ezért az általuk hizlalt sertések nagyobbik hányada a negyedik negyedévben kerül piacra. Ez szaporítja a felvásárlási gondokat, de még inkább probléma a feldolgozás. Az egyenlőtlen terhelés lehetetlenné teszi az op-- timális vágó- és raktározási kapacitás kialakítását. A belső ellátás javítása, valamint az exportigények kielégítése végett szükség van a kiste- nyésztők sertéseire. Tehát az az út nem járható, hogy csökkentsük a felvásárlást és kevesebb lesz a gondunk, ez újabb ciklusos tenyésztéshez vezetne. A programozott, egyenletesebb átvételt jelentik majd a szakosított sertéstelepek lépcsőzetes hizlalásai. Az idei gondokon azonban ez még keveset enyhít. Most három telep hizlal, az éves tervük 26 ezer darab. Jövőre már újabb hat szakosított telep lép be, az előzőekkel együtt mintegy 75 ezer darab lesz hizlalásuk. 1973-ban, amikor minden tervezett telep termelni fog, 100 ezer darab lesz az évi kibosai előtt. A posta közkinccsé teszi a telefont — te szétvered. A tanács padokat állít a parkba a pihenni akaróknak — te letöröd az ülőkét. Ujra- festik a hidat — te lepüíöiöd a festéket. A TITÁSZ fénybe borítja az éjszakát — te ki- hajigólod a villanyégőket. Az ember kellemessé, kulturálttá akarja tenni az életét — te kellemetlenné. Az ember lejött a fáról — te visszamászol. Miért nem játszod te is a mi játékunkat? Talán bősz- szánt, hogy ezt sem te találtad ki? Hogy nem leszel eredeti? Nyugodj meg, mi is csak örökösei vagyunk az épí tés virtusának. Mégis új és új lehetőségeket találunk, hogy tegyünk valamit a civícsátás a gyárszerű hizlalás révén. Ez már könnyebbé teszi a vágás, tárolás tervezését, de a kistenyésztők hízósertéseire még ezután is szükség lesz. Kulcs a hűtőraktár A megyei vállalat az idén mintegy 60 százalékkal több sertést vesz át, mint a múlt évben. A második fél évben több hízót vásárolnak fel, mint az egész múlt esztendőben. Még a fél éven belül is nagy az eltolódás a negyedik negyedre. A vágóvonal győzné a felvásárlásra kerülő mintegy 80 ezer darab sertés vágását, hiszen az elméleti két műszakos kapacitása 160 ezer darab a vállalat vágóhíd- jainak. Ehhez azonban a jelenleginél sokkal több szakemberre lenne szükség, de még inkább megfelelő hűtőtárolóra. Hosszú ideje húzódik már egy 25 vagonos hűtőtér építése, aminek a legutóbbi határidő szerint 1971. október 1-re kellene kész lennie. (Az igazgató ezt a dátumot is félve, kétkedve mondja.) Jövőre már — minden bizonnyal egész évben működik a hűtőtároló — 136 ezer sertés vágását tervezik. Az idén rtiég csak 76 ezer volt a tervük, de látva a nagy felfutást, megszervezték a nyújtott műszakos termelést, így mintegy 90 ezer darab feldolgozására számítanak. Egyéb lehetőségek keresése A kapacitásbővítés, a nyújtott műszak megszervezése Elkészült Szabolcs-Szatmár megyében az 1971. év első felének csecsemőhalandósági statisztikája. Tanúsága szerint ez 37 ezrelék, ami országos viszonylatban is igen jónak mondható. A megyei eredmények közül messze kimagaslik a nyíregyházi j I ísé, ahol a csecsemőhalandóság az idén a 29 ezreléket is alig érte el. Ez jelentős több okból. Első ezek közül, hogy a nyíregyházi járás a legnagyobb, a megye lakosságának, egyharmadát egyesíti. A másik fontos körülmény, hogy az elmúlt években nagymértékben javult ezen a területen az orvosok és védőnők munkája, kiemelkedtek a szülőotthonok eredményei, és lizációért, a magunk büszkeségére. Hogy gazdagabbá, szebbé lehessük az életünket, a tiédet is. Találj ki te is hasznos dolgokat. Annyi mindenre lenne még szükségünk. Lehet, hogy erre is van egy ellenérved: megpróbáltad, de belefáradtál a sikertelenségbe. nem vagy te zseni, és haláli nehéz a munka. így igaz. Vigasztaljon, hogy a zseni is sokat dolgozik a sikereiért, ő is sokat fárad. Tudom, végül az is lehetséges, hogy rongáló gesztusaiddal vélt sérelmeket orvosolsz. Tégy le róla. Vizsgáld felül az érzéseidet. Az emberi értékek iránti közönyösség veszedelmes állapot, Európa sok-sok városában még mindig látni a nyomát annak a nagy ..rongálásnak”, amit néhány évtizeddel ezelőtt nagyon is ismert tettesek hajtottak végre. Mibe került odasuhmtani a iángmellett a sertések jelentős háö nyadát kell élő formában értékesíteni. Két lehetőség van, az eddig is gyakorolt megyén kívüli értékesítés, a másik a községek tőkehúskeretének élőben való kiad. s a. Ez utóbbi csökkenti a vállalat vágó- hídjának terhelését, de csökkenti a szállítási költséget is. Eddig 12 olyan vágóhidat tartanak nyilván a községekben, amit az állategészségügyi és KÖJÁL-előírások szerint működtetni lehet. Ez heti 5— 600 sertés vágását jelentheti a megyében, vagyis éves szinten mintegy 25 ezer darabbal kevesebbet kell a vállalat nagy vágóhídján levágni. Az ilyen lehetőségeket tovább keresik. Lehetséges, hogy a szatmáp- beregi tsz-szövetség terület:» egy jelentősebb társulási alapon működő vágóhidat is létrehoznak. Az egyre növekvő tervék a» eddiginél több szakembert ká» vánnak. Most 35 ipari tanuló^ ja van a vállalatnak és 20 fS betanított munkást is képeznek. Debrecenben is vannate ipari tanulói a szabolcsi vállalatnak. Három év múlva mintegy 70 új szak emberük lesz. Legnehezebbnek ez az er látszik, a nagy felfutás és a* építkezés elhúzódása miatt. A vezetők törik a fejüket, hogy a most nem kelendő alapanyagoknak új termékké dol-í gozása révén piacot teremtsenek. Ez a belső gondjuk, d» a tenyésztők megnyugtatására azt ígérik: a lehető legjobb beosztással minden lekötött sertést idejében átvesznek. €*. B». nagymértékben éreztette tását az elmúlt hónapokban a nyíregyházi kórház javuld! munkája is. A csecsemőhalandóság leggyengébb eredményei a szatmári és beregi területeken tapasztalhatók. Ebben szerepet játszik egy sor szubjektív tényező is, de megfigj'el- hető, hogy minden helyenj ahol a kórház vagy szülőotthon figyelme lanyhul, azonnal jelentkeznek a negatív tapasztalatok. A félévi statisztika részletes elemzése most van folyamatban, és a megye egészségügyének vezetői ezek nyomán határozzák meg a legsürgősebb teendőket. szóróval mindannak, amit évezredek alatt teremtett az emberiség? Abban a lángban is jócskán benne lobogott a rombolás mámora. Pedig jó dolog békésen élni, egyetértésben, szépülő világban. örülni a technika csodáinak, a kultúrának, a divatnak, s mindannak, ami közkincs, tehát úgy a miénk, hogy a tiéd is. Itt lenne már az ideje megszoknod, hogy nemcsak az a tiéd, ami egyedül a tiéd. Egyszer te is lehetsz meg érző ember, talán éppen szerelmes is. És akkor törheted majd a fejedet, hogy hol egy telefon, ami jó, amin felhívhatod a lányt, akit szeretsz, s ha megbeszéltétek a randit, hogy hova hívd, melyik padnak nem törted még le a támláját, melyik eszpresszóban nem hasogattad még feí a kárpitot. mVaddisznó-invázió \ Levél az ismeretlen A csecsemőhalandóságról Országosan is jó a megyei eredmény I oR*