Kelet-Magyarország, 1971. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-12 / 137. szám
S. ctdaI (Folytatás as L oidalroU Beszélni kell Trudeau kanadai miniszterelnök szoyjet- uniäbeli látogatásának eredményeiről is. A konzultációkról készült szovjet—kanadai jegyzőkönyv — csakúgy mint korábban, Pompidou francia elnök szovjetunióbeli látogatása idején aláírt szovjet—francia jegyzőkönyv — meggyőzően demonstrálja a különböző társadalmi rendszerű államok közötti aktív politikai együttműködés nagy lehetőségeit. Leonyid Brezsnyev ezután a fegyverkezési verseny megszüntetésének kérdését taglalta: A militarizmus ellen, a leszerelésért vívott harc Lenin óta mindig szerves alkotórésze volt a szovjet állam külpolitikai tevékenységének. Országunk, pártunk ma is hű ehhez az irányvonalhoz. Legújabb bizonvítéke ennek az SZKP XXIV. kongresszusának okmányaiban található meg. Ezek az okmányok mind a részleges intézkedések elfogadására, mind pedig az általános és teljes leszerelés alapjainak megteremtésére irányuló konkrét javaslatok egész komplexumát fogalmazzák meg. Magától értetődik, hogy a leszerelésért vívott harc bonyolult dolog. Mint a külpolitika sok más kérdésében. Itt is az imperialista erők elkeseredett eöenáHásábe ütközünk. Az SZKP XXIV. kongresszusa által előterjesztett javaslatokat mindazonáltal nem propaganda jelszavaknak tartjuk, hanem a valóság jelszavainak, azokat a politikai célokat tükrözik, amelyek korunkban már egyre inkább elérhetőkké válnak. Mi jogosít fel minket arra, hogy így tegyük fel a kérdést? Mindenekelőtt az erők megváltozott egyensúlya — mind a társadalmi, politikai, mind pedig a katonai erőké. "Néhány évvel ezelőtt az imperialisták — mindenekelőtt az amerikaiak — komolyan számítottak arra, hogy a fegyverkezési verseny segítségével sikerül megerősíteni helyzetüket a nemzetközi életben és ezzel egyidejűleg meggyengíteni a Szovjetunió és a többi szocialista ország gazdaságát, meghiúsítsák a békés építésre vonatkozó terveinket. Mára már teljesen nyilvánvalóvá vélt ellenfeleink efajta számításainak kudarca. Most már mindannyian látják, a szocializmus van annyira hatalmas. hogy biztosítsa mind a megfelelő védelmet, mind pedig a gazdaság fejlődését, habár — természetesen — az óriási honvédelmi kiadások nélkül sokkal gyorsabban fejleszthetnénk gazdaságunkat. Az egyenlő biztonság elve Egyidejűleg növekszik a dolgozók felháborodása a militarizmus és az agresszió politikája " miatt. Az Egyesült Államokban a háborúellenes mozgalom mindinkább tömegméreteket ölt, állandó nyomásként nehezedik a kormányra. Növekszik az ellenállás a katonai kiadások fokozódásával szemben más NATO-országokban is. Következésképpen már a nyugati államok egyes vezető köreiben sem tekintenek ugyan a fegyverkezési versenyre, mint feltétlen jóra. Mindez — természetesen — bizonyos mértékig megköny- nyíti a szocialista országok és a .többi békeszerető ország harcát a fegyverkezési verseny ellen. Ez a harc ma már sokkal reálisabb ügy, mint a múltban volt. Ilyen körülmények között kétségkívül növekszik a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról folytatott szovjet- amerikai tárgyalások jelentősége. Ezek pozitív kibontakozása, véleményünk szerint, megfelelne mindkét ország népei érdekeinek, az egyetemes béke megerősítésének. Már volt alkalmam beszélni arról, hogy a tárgyalások sikere szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy szigorúan betartsák a két ország egyenlő biztonságának elvét, lemondjanak minden olyan feltételről, amellyel valamiféle egyoldalú fölényt kívánnának szerezni a másik fél rovására. Szeretném élni, hogy az Egyesült Államok kormánya is konstruktív álláspontra helyezkedik. Az egyenlő biztonság elvét szavakban Washington is elismeri. Valójában azonban az amerikai fél semmiképpen sem fanyalodik rá arra, hogy következetesen megvalósítsa azt. Az Egyesült Államokban például módszeresen zenebonát csapnak a szovjet védelmi programok körül, különösen akkor, amikor Washingtonban közeleg az esedékes katonai költségvetés elfogadásának ideje. A honvédelem megerősítésére kidolgozott intézkedéseinket ilyenkor épp, hogy nem „hitszegésnek”, a tárgyalások sikerét közvetlenül fenyegető tényezőnek állítják be. De milyen alapon várja el Washington tőlünk — merül fel a kérdés — hogy lemondjunk a már elfogadott programról, amikor éppen az amerikai kormány volt az, amely a tárgyalások időszakában hozott igen nagy horderejű döntéseket saját stratégiai erőinek továbbfejlesztésére. Már nagyon régen ideje lett volna lemondani arról, hogy kétféle mértékkel mérjenek. Egyikkel saját tetteiket,.a másikkal a másik fél tetteit És ez nemcsak a rakétákra vonatkozik. Az Egyesült Államok propagandagépezete valóságos kampányt kezdett a szovjet haditengerészeti flotta rovására. Washingtonban a veszélyt abban látják, hogy hadihajóink feltűnnek a Földközi-tengeren, az Indiai-óceánon és más tenger dien. Emellett azonban az amerikai politikusok természetesnek és magától értetődőnek tartják, hogy az 5 6. flottájuk állandóan a Földközi-tengeren tartózkodik. Ahogy mondják: a Szovjetunió vékonyában. A 7. pedig Kína és Indokína part- jaináL A világ választ vár a békekezdeményezésekre ' Sohasem tartottuk és ma #em tartjuk eszményi helyzetnek azt, amikor a nagyba tál mák hadiflottái túl hosszasan tartózkodnak hetedhét határon túl. Készek, is vagyunk megoldani ért a problémát, de csak — mint mondani szokás — az egyenjogúság alapján. A Szovjetunió ezeknek az elveknek az alapján kész megvitatni minden javaslatot. M.i a magunk részéről a kongresszuson egész sor kezdeményezést terjesztettünk elő a tömegpusztító fegyverek minden fajtájának betiltásáról, a katonai költségvetések csökkentéséről, az atomfegyver-kísérletek teljes beszüntetéséről, azt is javasoltuk, hogy hívják össze az öt nukleáris hatalom — a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország — értekezletét. Várjuk a választ ezekre a javaslatokra. Várja a választ a vi- légközvélemény is. b Mint tudják, j avaslataink között szerepelt az a javaslat is, hogy csökkentsék Európában a fegyveres erőket és a fegyverzeteket. Ez nagy és önálló program. Ezzel kapcsolatban mi, valamint szövetségeseink számtalanszor ismertettük a megfelelő elgondolásokat. Megelégedéssel jegyezhetjük rpeg, hogy a Szovjetunió álláspontját ebben a kérdésben határozott érdeklődéssel fogadták a legtöbb nyugati országban, foglalkozott ezzel a kérdéssel a közelmúltban a NATO lisszaboni tanácsülése is. Pontos választ azonban még nem kaptunk. Mi a magunk részéről újra kijelentjük, hogy készek vagyunk kellő figyelmet szentelni ennek a fontos kérdéskomplexumnak. Magától értetődik, úgy fogunk eljárni, hogy közben szoros érintkezést tartunk szövetségeseinkkel. Engedjék meg elvtársak, hogy biztosítsam önöket, az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány, a KELET-MAGTARORS2ÄO mt. jBnfus ff. Partizánsiker Kambodzsában KÉPÜNK: DÉL-VIETNAMI KORMÁNYKATONÁK DA NANGHBAN ELTAKARÍTJÁK A ROMOKAT A RAKÉTATÁMADÁS UTÁN. (TELEFOTO) XXIV. pártkongresszus határozataihoz hűen, a jövőben k kitartóan és tevékenyen hajtja végre azt a külpolitikát, amely arra irányul, hogy biztosítsa a szovjet nép nyugodt, békéB munkájának körülményeit, arra irányul, hogy megszilárduljanak az egyetemes béke alapjai a Földön. Ez a lenini külpolitikai irányvonal és mi következetesen végre fogjuk azt hajtani! Kedves elvtérsak! A választásokon önöknek. Moszkva város Bauman kerülete választóinak, akárcsak az ösz- szes többi szovjet választónak, 'nemcsak egyes, a kommunisták és pártonkívüliak tömbjének képviselőivé jelölt emberekre kell leadniuk szavazataikat. A szavazással a lényeget teljesítve, e tömb politikai platformjáról is dönteniük kell. A platform alapja a párt XXIV. kongresszusának határozatai. Engedjék meg, hogy kifejezzem meggyőződésemet: a választás maradéktalanul megerősíti, hogy egész népünk jóváhagyja a párt irányvonalát. Befejezésül még egyszer meg akarom köszönni önöknek a bizalmat. Engedjék meg, hogy biztosítsam önöket, a jövőben ugyanúgy, mint egész eddigi munkás életemben, minden erőmet a kommunizmus ügyének, a nép ügyének fogom áldozni. Más érdekek, más célok számomra, mint kommunistának nincsenek, de nem is lehetnek. Pnom Penhből Saigonba érkezett jelentések szerint több száz partizán elfoglalta a kambodzsai fővárostól mintegy 40 kilométerre délnyugatra lévő Srang városát. A népi erők idén harmadszor kerítették hatalmukba e helységet. A dél-laoszi Pakse körzetében két nap óta heves harcok dúlnak. Vientianei jelentések szerint a kormány csapatok veszteségei jelentősek, amit az is mutat, hogy elesett egy ezredesük és egy alezredesük. A népi erők e körzetben most először vetettek be jelentős harckocsizó alakulatokat. Folytatja munkáját az ember lakta űrállomás (Folytatás as 1. oldalról.I „belakják” az állomást, javaslatokat tesznek, hogy mit célszerű megváltoztatni rajta, mit kell még kiegészíteni, mire kell figyelni az állomás további tökéletesítésénél. Példának felhozhatjuk történetesen az állomás dinamikájának néhány problémáját. A dinamika az összeillesztés után ugyanis némileg változott. A próba 'a pilóta nélküli variációban azt mutatta, hogy az orientációs rendszer hatásos. Most különböző helyzetekben ki kell próbálni a Szaljut—Szojuz komplexum orientációs rendszerét. A manőverezések, a Föld és a légkör kutatása szempontjából ez elengedhetetlenül fontos. A Földdé] való megbízható kapcsolat az antenna megfelelő beállítását igényli. A napelemek paneljainak a Nap felé kell fordulniuk. Másik probléma, a komplexum dinamikája a hajtóművek bekapcsolásakor. Mielőtt a Szojuz—11-et az állomáshoz illesztették, a hajtóművet többször is be kellett kapcsolni. Ki kellett deríteni, hogy a hajtómű bekapcsolásakor keletkezett túlterhelés és rezgés hogyan Irat az egész Szaljut—Szojuz komplexumra, mindenekelőtt az összeillesztő szerkezetekre. Földi viszonylatban ugyanis ezt nem lehetett teljes tökéletességgel elvégezni. Arra is fényt kellett ’ deríteni, hogy az űrhajósok mozgása menynyire árt .a stabilitásnak? Számos fedélzeti műszert nem lehetett kipróbálni addig, amíg az űrhajósokat az állomásra nem szállították. Csak elekor válik bizonyossá, hogy a vezérlőpultnál tartózkodó űrhajós jól át tudja-e tekinteni a fontosabb műszereket, hogyan reagálnak a fedélzeti rendszerek a vezérlés jelzéseire. Erre csak az űrhajósok válaszolhatnak, miután letöltötték ,munkaidejüket” az állomáson. Az űrhajósok nélkül nem állapítható meg az sem, hogy az ülések kényelmesek-e? Lehet, hogy a földön kitűnően érzi magát benne az ember, de a súlytalanság állapotéban esetleg egyszer csak azt veszi észre, hogy a karja nem engedelmeskedik az akaratának. Szükség van az űrhajósok jelenlétére az egészségügyi és biológiai, a lét- és munkaképesség-biztosító berendezések, felszerelések kipróbálásánál is. Itt sokat vettek át a {Szojuzoktól, de vannak teljesen új berendezések is. * , ,-v Elképzelhető, mennyi berendezés kellett a száz lég- köbméteres hatalmas terembe ! összehasonlításul csak annyit, hogy a Szojuz űrhajó belterülete mindössze 10 légköbméter. A Szaljut minden berendezését úgy helyezték el, hogy az űrhajósok kényelmesen mozoghassanak. A televízióból mindenki láthatta, amikor Viktor Pacajev szaltót csinált, még véletlenül sem ért a falhoz, vagy valamilyen berendezéshez. A mozgáshoz szükséges tágas terület igen fontos és lényeges tényező az állomáson. Az űrhajósoknak azonban meg kell tanulniuk a legracionálisabb mozgást, járást ebben a hagy térségben. Lehetséges, hogy célszerűnek bizonyul kézi kapaszkodók elhelyezése, esetleg kötél kifeszítése az állomás egész hosszában. Valószínű, hogy a mozgás az első időben nehezebb lesz az állomáson, mint akár a Holdon, Az utóbbin ugyanis lehet járni, míg-itt csak lebegni-: tud az űrhajós. Az első ember vezette orbi- tális állomás nem csak arra szolgál, hogy külön-külön kipróbálja az embert és a gépet. A legfontosabb és egyben a legbonyolultabb, hogy kipróbálják az „embergépet”, vagyis az emberrel összeforrott gépet és a géppel összeforrott embert. Áz állomás személyzete csak ennek a fontos feladatnak a megoldása után összpontosíthatja minden figyelmét a tudomár nyos kutatásokra. (J. M.) Lázár Ervin: Zuhanórepülés 17. — Á, dehogy — rázta a lejét Bíró. — Az jutott eszembe, hogy egyszer a fiam is megkérdezte: ugye apu, te nagyon rendes ember vágj.-? — Hány éves a fia? — Hat. . — Akkor jövőre már tanittiatnám. — A lányom tizenkét éves — folytatta Bíró. Látszó u rajta, hogy kínlódik. A lány tudta, miért kezdeti hirtelen a családjáról beszélni. Saját maga miatt. Nem Krisztina miatt — ez esze ágába sem jutott. Olyan volt a medveszerű ember, mint egy kőszobor: kemény és szenvedő. Aztán a gépet mutogatta a lánynak. — Ha akarja repülhet velem egyet — mondta —, ha eláll a szél. A szél ekkor már gyengült, Kocsis ügyködött a szélmérővel és bemondta az erősséget. A szalmakazal mögül hirtelen előtűnt Csapó. Aktatáskát lóbált a kezében, bőrzekéjét a vállára akasztva hozta. Megállt szemiben Fehér Krisztinával. A lány ijedten, meg -megrándvwó szájjal KISREGÉNY nézett rá. — A kollégáim. Csapó Gyula — mondta Bíró. — Ismerjük egymást — mondta halkan a lány. — Csak találkoztunk — mondta Csapó és mosolygott. — Haragszik? — Nem — mondta kis gondolkozás után. a lány —- a cselekedetek ön nyaukban hordják a jutalmukat is, meg a büntetésüket is. — Ez nekem bonyolult — mondta Csapó, — caak anyuját mondhatok, hogy utál» megálltam és szerettem volna maga után rohanni... Az ember néha csinál hülyeséget. Elszontyolodott. — De utána megtanított egy kisfiút a millecsinkve- ceentóra. — Honnan tudja? A lány keresgélt a szemével a gyerekek között: — Ott van — és odahívta a gyereket. — Megismered a bácsit? A kisfiú azonnal rávágta: — Millecsinkvecsento —és megfogta Csapó kezét. — Maga furcsa ember lehet — mondta elgondolkozva Krisztina, Elállt a szél, újra dolgozni kezdték. Az iskolások egy ideig még nézték a repülést. Bíró csak az első leszállás után szállt kt a gépből — többé nem. Tudta, hogy Csapó mindig kiszáll és odamegy a tanítónőhöz. Egy kanyart rosszul vett, megcsúszott a gép, a laikus talán nem is vette észre, de Csapó fölkiáltott: — A szentségit! — Valami baj van? —kérdezte ijedten Krisztina. — Nem, nem, úgylátszik kusti t megdobta a szél. — Magük barátok? — Azt hiszem igen —■ mondta Csapó. — Szereti a barátját? — Nagyon rendes ember — válaszol: a a férfi és elszomo- lodott. A következő forduló után elbúcsúzott tőlük a lány. Bíróhoz oda keilet menni a géphez, mert nem szállt ki csők akkor, amikor látta, hogy a lány búcsúzni akar. Csapó kiszállt, azonnal. — Már megy? — Sietni kell a gyerekek miatt. — Maga ugye, Verebesen tanít? — Igen. — Meglátogathatnám egyszer? — Hát, ha van kedve, persze. És az autós modorát hagyja otthon. Egymásra nevetlek. — Legszívesebben már ma elmennék — mondta Csapó. — Hát jöjjön — mondta kedvesen a lány. Este a többiek kocsmába készültek, Csapó meg öltözködött. Biró mogorván fe-' küdt az ágyon, csizmás lábát a vaságy támlájára rakta. — Na, nem jössz? — kérdezte tőle Pálinkás. — Nem, nincs kedvem — Mi bajod? — kérdezte Huszár csodálkozó arccal. — Semmi. Fáradt vagyok. Sötéten nézte Csapót, szeme résnyire szűkült. Csapó az ablakkilincsre lógatott t.ü-, kör előtt kötötte a nyakkendőjét — kicsfot meg kellett roggyantania a térdét hogy jól lássa a bogot — és dudo-. rászott — Mi az, apa. kiborultál? — kérdezte vidáman Bírót, de a másik nem ős válaszolt, Csapó csodálkozva feléje fordult. — Dühös vagy »valamiért? — Ha valaki szabálytalanul bokszol, a harmad mélyütés utón leléptetik. Mehet a francba. Csak ebben a rohadt életben nem. — Az életben, fiacskám, mélyülésekkel kell dolgozni. Itt a szabályosan bokszotokat agyonverik. Bíró hallgatott. — A feleségeddel »van valami zűr? Erre sem felelt a másik, dühösen felállt és fel-le járkált a szobában. (Folytatjuk!
