Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-12 / 110. szám

% olds! KELET MAGYARORSZÁG ton. május fi. ÜNNEPÉLYES TERME- LÉSINDÍTÁS. Csütörtökön délelőtt lesz az ünnepélyes termelésindítás Kisvárdán, a Villamosszigetelő és Műanyag­gyárban. A termelésindítással egyidőben kerül sor egy újabb üzemcsarnok alapkőletételé­re. KIÁLLÍTÁS. Május 22-én nyitják meg a Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiállító- termeiben a „Nagybánya a magyar festészetben” című tárlatot. Az anyag válogatása már befejeződött. A Magyar Nemzeti Galéria igen gazdag anyagából 50 festményt vá­lasztottak ki és mutatnak majd be a nyíregyházi kö­zönségnek. Készülődés az úttörőtalálkozóra A június 5—9. közötti V. országos úttörőtalálkozó há­zigazdái — mintegy 30 ezer budapesti pajtás — a követ­kező hetekben már a gazdag eseménysorozat előkészítésén munkálkodnak. Június 5-én, az ünnepi díszbe öltöztetett Keleti, Nyugati és Déli pá­lyaudvarokra hat különvo- naton érkezik meg a találko­zó mintegy 6 ezer vidéki meghívottja, akiket vendég­látóik, a budapesti pajtások fogadnak. Az V. kerületi út­törők például testvérmegyé­jük, Szabolcs-Szatmár megye 320 képviselőjének elhelyezé­sét vállalták. Több, mint 370 borsodi kisiskolás lesz a jó­zsefvárosiak vendége. A kö­vetkező nap eseményeit a felvonulási téren a jubileumi seregszemle, a dunai jubileu­mi víziparádé, és az Erkel Színház-beli reprezentatív kulturális bemutató fémjelzi. ÖREGEK NAPJA RAKA- MAZON. Idős, nyugdíjas em­bereket láttak vendégül ápri­lis utolsó napjaiban Raka- mazon. A köszöntő után a Győzelem Tsz vendégelte meg az öregeket, majd az általános iskola tanulói adták műsort. KÉTNAPOS VÉRADÁS AZ ÉPÍTŐKNÉL. Szerdán és csü­törtökön tart térítésmentes véradónapot a Szabolcs me­gyei Állami Építőipari Vál­lalatnál a megyei véradóál­lomás. A két nap alatt vár­hatóan mintegy 300 dolgozó ad vért. 77 ÉVES KORÁBAN ELHUNYT Szajakbai Karala- jev kirgiz 'népi mesemondó, aki rendkívüli emlékezőtehet­ségével tette híressé magát Egymillió verssort tudott könyv nélkül a kirgiz nép ezeréves történetét sajátosan feldolgozó „Manasz” három­részes eposzbóL A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Bzerkeáztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telelőn: 16-70, 16-71, 90-08 Telexszám: megyében 944. megyén kívül 07 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. S. Tel.: 99-00 Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Elöli ' sethetó bármely postahivatalnál, g kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KH1 Budapest, V. kerület József Nádor tér 1. it.) közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással e KHJ 213—96 '62 pénzforgalmi jel­zőszámára. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 29 069 Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza nyírségi nyomda Dózsa György u. 5. . Felelős vezető; Holéczi István PILLANATKÉP A CSÁS ZÁRSZÁLLÁSI ZÖRÖL. (ELEK EMIL FELVÉTELE). VÍZTÁRO­Programozott jelzőlámpa Új, kiegészítő jelzőlámpát készítettek a Villamosautoma- tika Intézetben. A lámpa a későbbiek során a sokat vita­tott „zöld hullám” kialakítá­sában segédkezhet majd. A programozott jelzőlámpát azo­kon az útvonalakon szerelik majd fel, amelyeken a „zöld hullámmal”, azaz a jelzőlám­pák szinkronüzemeltetésével kísérleteznek. A gépkocsik ilyenkor csak meghatározott átlagsebesség betartásával ha­ladhatnak folyamatosan, de mivel ezt az átlagot a pesti gépkocsivezetők nem ismer­ték, a zöld hullám Pesten „csődött mondott”. A VILATI új lámpáit, kiegészítésképpen minden egyes forgalomirányí­tó lámpa mellé felszerelnék, a lámpa azt mutatja, milyen sebességgel kell haladnia a gépkocsivezetőnek, hogy a következő lámpához pontosan zöld jelzésnél érkezzen. VEZETNEK A VIDÉKI IS­KOLÁK. Az országos rongy­gyűjtő kampány keretében — amelyet április 15-től május 10-ig tartottak, legtöbbet a rakamazi, a sényői, a nagy- kállói és a timári általános iskolások gyűjtöttek. A nyír­egyházi iskolák közül legtöb­bet a 2-es számú általános is­kola tanulói adtak át a MÉH- telepeknek. A vidéki iskolák összesen 10 032, a nyíregyhá­ziak 6274 kiló rongyot gyűj­töttek. Felrobbant a gázpalack Május 10-én a délutáni órákban tűz ütött ki Számos- szegen, Arady Barna portá­ján. A kigyulladt lakóépület tetőszerkezete részben le­égett, s a tűz továbbterjedé­sét a tűzoltók gyors beavat­kozása akadályozta meg. Az anyagi kár értéke meghalad­ja a 10 ezer forintot. A tüzet az okozta, hogy a csőcsatla­kozó nem megfelelően volt a gázpalackra erősítve, így gázszivárgás történt. A kiszi­várgott gáz meggyulladt, majd felrobbant, s a lángok továbbterjedtek a tetőszerke­zetre. ŰJ HÖKÖZPONT. A nyír­egyház^ TITÁSZ-erőműben épülő új távfűtésű hő­központ részleges üze­melését tervezik áz idén a vállalat vezetői. A hő­központ teljes üzembe helye­zésére 1973-ban kerül sor. TÁRPÁI LOTTÓZÖ SZE­RENCSÉJE. 13 ezer forintér­tékű bútor- és lakberendezési utalványt nyert a lottó leg­utóbbi tárgynyeremény-sor- solásakor Debreceni Endréné tarpai lakos. KÖNYVUJDOSÄGOK: And­rás L.: Halál a Duna-parton (Magvető), Császár I.: Fej- forgás (Szépirodalmi), D’Eau- bonne F.: A kamasz költő (Gondolat), Fehér K.—Nemes L.: Hozzál nekem kengurut (Táncsics), Gárdonyi G.: Ki­ki a párjával (Szépirodalmi), A XX. századi irodalom ta­nítása a középiskolákban, (Tankönyv kiadó). Legújabb autőmodellek a BNV.n A Budapesti Nemzetközi Vásáron ismét nagyszabású autókiállítást rendeznek. Már sorra érkeznek a nagy kül­földi autógyárak legújabb autótípusai. A szovjet pavi­lon kiállítási anyagához pél­dául hozzátartozik a Zaszta- va és a Zsiguli, valamint a Moszkvics 427-es, a csehszlo­vák pavilonnál mutatkozik be a Skoda új változata. A francia autóipart a négy nagy gyár, a Citroen, a Simea, a Renault és a Peugeot kép­viseli. A Citroen elküldte a GS jelzésű kocsiját, amelyet a szakújságírók szavazati alapján „az év autójának” nyilvánítottak. A Simea az 1100 CLS típusával, a Renault pedig a 6-os típussal mutat­kozik be. A Volkswagen a szögletes, olaszos formájú, orrmotoros K 70/L típust mutatja be. Képviselteti ma­gát a kiállításon a Chrysler és az Alfa Romeo is. ELSIKKASZTOTTA a mozi he­vételeit másodálláséi mozigépész­ként Nagy Géza 12 éves rovott múltú iaskodi lakos és több mint kétezer forint kárt okozott. A nyíregyházi megyei bíróság a sikkasztó! jogerősen tíz hónap szabadságvesztésre büntette és kötelezte a kár megtérítésére« Felhívás lakásügyben A régi lakáskérelmek megújításának határideje áp­rilis 30-án lejárt. Azok a la­kásigénylők azonban, akik önhibájukon kívül nem tud­ták megújítani lakáskérelmü­ket — igazolási kérelem elő­terjesztése mellett — még megújíthatják régi kérelmü­ket Ha az igazolási kérelem alapos, úgy a lakásigény ere­deti időpontját veszik fi­gyelembe. Nyíregyházi Városi Tanács V.B. igazgatási osztálya KERTÉSZTANULÓK ZA­LAEGERSZEGEN. A mező- gazdasági szakmunkásta­nulók zalaegerszegi országos versenyén Szabolcs-Szatmár kertésztanulóit a nyíregyházi szakmunkásképző iskola di­ákjai képviselik. Galambos János és Illés Ottó a házi­verseny első helyezettjeiként jutottak az országos döntő­be. SZABOLCSI SIKER SAL­GÓTARJÁNBAN. A vasárnap Salgótarjánban megrendezett országos amatőr könnyű- és tánczenei fesztiválon szép szabolcsi siker született: a. pol-beat kategóriában a Vox Humana együttes az első he­lyen végzett ŰJ ÖNTÖZÖFÜRT. A IV. ötéves terv egyik fontos be­ruházásaként új öntözőfürtöt építenek a Szamos mentén a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei. A földbe épített félstabil, esőz- tető berendezés 1000 hold nagyságú terület öntö2sését látja el újabb hat Szamos menti tsz-ben. JOGTANÁCSOSOK TO­VÁBBKÉPZÉSE. „A gépjár­művek kötelező biztosításá­nak új jogi szabályozása” címmel tartanak tanácskozást Nyíregyházán május 14-én a Nyírségi Termelőszövetkeze­tek Területi Szövetségéhez tartozó taggazdaságok jogta­nácsosai részére. ,,Hosszúnyakúban** a tokaji Tokaj-hegyalja pincéiben érlelt nemes borokat — az aszút és a szamorodnit — jel­legzetes hosszú nyakú palac­kokban hozzák forgalomba. Az első ilyen palackot II. Rákóczi Ferenc zempléni üveghutáiban készítették és azóta is ilyenekbe töltik a, világhírű táj aranyszínű, za­matos nedűjét. A hosszú nya­kú, fehér színű, félliteres üvegeket ma is csak Borsod­ban, a Sajószentpéteri Üveg­gyárban állítják elő. Az üzem dolgozói évente három­négymilliót szállítanak belőle a hegyaljai és a Magyar Ál­lami Pincegazdaság budafoki exportüzeme részére. A sajó- szentpéteriek két hónapja kezdték meg a „hosszúnya- kúak” gyártását és az idei rendelés fele, a kétmilliomo­dik palack elkészült. PROGRAM 1971. május 12. szerda PONGRÁC NAPJA A Nap kél: 4 óra 12 perckor, nyugszik: 19 óra 10 perckor. A Hold kél: 21 óra 57 perckor, nyugszik: 4 óra 45 perckor. 520 évvel ezelőtt, 1491 május 12-én született Jacob Obrecht, a. kiváló németalföldi zeneszerző. (55 éves korában, Ferrarában halt meg pestisben.) Sokat betegeskedett, s ezért sűrűn változtatta állását. Több­nyire egyházi karmesterként te­vékenykedett. Művészetét Dufay késői korszakának stílusjegyei jellemezték. Főképpen az olasz niépies formák akkordikus vilá­ga uralta művészetét; ez fejlesz­tette ki hajlamát a telt hangzá­sok, a tiszta periodizálás, a for­marészek nemes egyensúlya iránt. Zeneművészete a németalföldi szerkesztés művészetének, de egyszersmind a mélységes áhitat, a magasztos nyugalom kifejezé­sének is valóságos csodái. Világi műveit a népiesen egyszerűség, nagy átütő erejű, erős lüktetésű melódia jellemzi. (ism.) — 19,35: A Budapesti Fil­harmónia Társaság zenekarának Brahms-hangversenye. — Kb. 21,43: Elfelejtett hősök a XVI. századból. — Kb. 22,00: Hangle- mezgyüjtők húsz perce. — Kb. 22,20: Verbunkosok, nóták. — 23,15: Az új magyar zene hónap­ja. — 23,41: A Dalmour együttes és Joe Carr műsorából. Nyíregyházi rádió Vő;19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — Chopin-ettidök. — Fiatalok a közéletben. — Tánc­zene. Televízió Meleg idő Várható időjárás ma estig: fő­ként nappali felhőképződés, a déli, délutáni órákban néhány helyen zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő északke­leti, keleti szél. Meleg marad az idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 23—OSI fok kö­zött. Kossuth rádió 8,20: Renata Scotto és Giuseppe di Stefano énekel. — 9,0«: Pusz­ták népe. Illyés Gyula műve folytatásokban. XHL rész (ism.) — 9,20: Bob herceg. Részletek Húszba Jenő—Martos Ferenc— Innocent Vincze Ernő operettjé­ből. — 19,05: Iskolarádió. — 19,40: Zenekari muzsika. — 11,30: A Szabó család (ism.) — 14,0«: Hangképek az országgyűlés ala­kuló üléséről. — 12,40: Tánczenei koktél. — 13.25: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13,45: Válaszolunk hallgatóinknak 1 — 14.00: Zenekari muzsika. —14,41: Kóruspódium Dunaszentgyör- gyön. — 15,10: Az élő népdal. — 15,20: Iskolarádió. — 19,05: Köny- nyűzene Gyulai Gaál János szer­zeményeiből. — 16,20: Megjelenés előtt: A labda. Bemutatjuk Jókai Anna új novelláskötetét. — 17,20: Holnap közvetítjük... ■— 17,45: Félfogadás után. — 18,0«: Kör­kapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. — 18,5«: Virág­énekek. — 19,00: Esti krónika. Hangkőpek az országgyűlés ala­kuló üléséről. — 20,00: Ablak. Egy óra Madarász Katalinnal. — 20,30: Közvetítés az U. Dózsa— Rába KTO bajnoki labdarúgó- mérkőzés befejező perceiről. — 20,5«: Egy amerikai Párizsban. Részletek Gershwin filmzenéjé­ből. — a,09: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. — a,42: Bemutat­juk új felvételeinket. — 22,20: Az új magyar zene hónapja. — 22,42: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. — 23.02: Táncze­ne öt országból. — 33,49; Gluck operáiból. Petőfi rádió «,»: Nagy siker voit — in­gassuk meg újra! — 8,45: Talló­zás a világsajtóban (ism.) — — 9.00: Haydn műveiből. —11,Ht Néhány perc tudomány. — 12,00: Hugenották. Részletek Meyerbeer operájából. — 18,03: Liszt- és Kodály-kórusművek. — 13,25: Ré­gi hangszerek világa. HL rész. — 14,00: Kettőtől hatig... •- 18,10: Kis njagyar néprajz. — 18,15: Fa­lusi esték. — 19,00: Színes népi muzsika. — 19,26: Dj könyvek 8.05: Élővilág (ált. Isk. 8. oszt.) — 9,30: Mindenki közlekedik (ism.) — lOáS: Különös ügyosz­tály magyarul beszélő angol film. Ember az x-ről (ism.) — 11.05: Nőik fórum s (ism.) — 13,10: Élővilág (ism.)— 15,10: Irány az egyetem! (Mate­matika m. oszt.) — 15,53: Tele­sport: Dunaújváros—Vasas baj­noki labdarúgó-mérkőzés. — 17,55: Veszélyle n a madárfiókák. Román kis''7.. — 18,05: Hírek. — 18,10:£ ■ Óim. Magyar rövid­film. — í ,25: Aktuális riport- műsor a Parlamentből. — 19,15: Esti mese. — 19.3«: Tv-hiradó — 20,00: Századunk. XIX. rész: A bankógyár. — 21,00: Telitalálat. Vetélkedő. — Kb. 22,10: TV-hir- adó — 2. kiadás. Bratislava! tv 1«,2S: Hírek. — 16,30:. Közvetí­tés a béke kerékpárversenyről. — 17,25: Volt egyszer két ki­rályfi. Magyar balettíllm. — 19,10: Napjaink szemszögéből. — 18,49: Esti mese. — 19,00 • Tv­híradó. — 19,26: Időszerű kérdé­sék. 1.9,50: Mi történik a nagy­világban? — 20,00: Eltorlaszolt ut. Frakral regényének tv-válto- zata. 28,,15: A Mojszejsv­egyiittes műsorából. — 21.56- Tv- hiradó. — 22,3«: Beszámoló a bé­ke kerekpárversenyröL Román tv 17,80: Enciklopédia gyermekek­nek. — 18,00: FolMórműsőr. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: Waterloo-ljíd. Archívfilm Főszereplő: Robert Taylor. — 21,20: Részletek Mozart műveiből. Moziműsoi KRÚDY MOZIS HA KEDD VAN, AKKOR EZ BELGIUM Amerikai fflmvigjátók E. k: ffi (, n (, k I é. BÉKE MOZI: A ROMOK ASSZONYA Japán film e. k.: fa s, fái 7 é* m »4. GORKIJ MOZI: FOLYTASSA COWBOY Angol farcvígjáték K. k.: 4, 8 és 8 őrskor. KIS VÁRD AI MOZIt SZÜNNAP. MÁTÉSZALKAI MOZI: SZÜNNAP. NYÍREGYHÁZI MÓRICZ ZSIGMOND MOZIS MATBÖZSZERELEM NDK-flka. E. k.: fél 8. és fél 8 érakor. 320 ezer borítékos sorsjegy Megyénkben két hét lefor­gása alatt 320 ezer borítékos sorsjegyet vásároltak a dolgo­zók. Eddig — a sok 10 ezer és 1000 forint alatti nyeremény mellett — csupán az 5 és 10 ezer forintos nagyobb nyere­mények egy része került elő. Az érdeklődés fokozódik, hi­szen az eladásra váró sorsje­gyek között vannak a nagy­nyeremények: az 50 és a 20— 10—5 ezer forintosak. ERŐSZAKKAL ELVETTE kél fiatalkorú társával egy idő« em­ber megtakarított pénzét Balá­zsi Istvánná 21 éves demeeáérf lakos. A nyomozók a kétezer fo­rintot visszaadták tulajdonosá­nak. A nyíregyházi megj ei bíró­ság Báláz,inét rablás miatt jog­erősen másfél év szabadságvesz­tésre büntette és egy évre eltil­totta a közügyektől. KÖZMŰFEJLESZTÉS ÜZEMBEN. A Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltatóvál­lalat nyíregyházi üzemében 1974-ig elkészítik a közmű- fejlesztést több, mint 1 millió forintért • ' Négy évet kapott a szélhámos Licskó Gyula, 30 éves al­kalmi munkás, budapesti la­kos részére — akit korábban már háromszor megbüntettek — gyakran kért kölcsön is­merőseitől fényképezőgépet, rádiót, ruhát, arra hivatkoz­va, hogy színházba, strandra, barátja esküvőjére megy, s ebből az alkalomból van szüksége ezekre a használati tárgyakra. Másoktól azon a címen kért pénzt, — hogy állítólag — tisztítóban lévő ruháit kiváltsa. Szavainak rendszerint hitelt adtak, a kölcsönadott cikkeket viszont többet nem látták, mert Lics­kó nyomban elzálogosította őket, az értük kapott pénz* pedig elköltötte. Egy barát­jának, amikor utazott, segí­tett a csomagjait vinni, s közben a nála lévő fényké­pezőgéppel, rádióval eltűnt a tumultusban. Egy vállalat­nál munkára jelentkezett, s ellátták munkaruhával. Dol­gozni nem kezdett, a munka­ruhát azonban eladta. Lopott egy munkásszálláson is, ahol ideiglenesen helyet kapott éjszakára. Egy trafikos nőnek elpanaszolta, hogy nincs la­kása, s tudna magának sze­rezni, de ehhez lelépést kell fizetnie. Erre a célra háronv ezer forintot kért és kapott az asszonytól, akitől még a karóráját is átvette azzal az ígérettel, hogy megjavíttat­ja. A pénzt és'az elzálogosí­tott óráért kapott összeget szintén saját céljaira fordí­totta. A sorozatos bűncselek­ményekkel csaknem 9000 fo­rint kárt okozott a benne megbízóknak, s a fővároson kívül Debrecenben, Nyíregy­házán, Miskolcon is „tevé­kenykedett”. A fővárosi bí­róság az ügyben másodfokon eljárva Licskó Gyulát .négy­évi szabadságvesztésre itélM A NAP FI ÍRÉI

Next

/
Thumbnails
Contents