Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-12 / 110. szám

t. 4M KELET-MACYAR0RSZÄ6 Wn. mlji» JÄ Anvar Szadat nyilatkozata: Egyiptom ragaszkodik az izraeliek teljes kivonulásához Sokat yárok a budapesti tanácskozástól Beszélgetés Alfredo Varela argentin íróval, a BYT titkárával Foglalkozására nézve író és költő. Tisztségét tekintve a béke-világmozgalom hivatá­sos diplomatája: a Béke-vi- lágtanács titkára. Melyik áll közelebb Alfredo Varelához? — Nehéz a válasz — feleli. — A modern művész egyben politikus is. Ezért nem talá­lok ellentmondást abban, ha az író vagy a költő átmene­tileg a jó ügy diplomatája is. Hazám Argentina, de úgy érzem, többet tehetek né­pemért és a világért, ha a béke útját egyengetem, őse­im közül sokan politizáltak. Büszkén mondhatom, mindig a haladás mellett, az elnyo­más. ellen hadakoztak. Talán tőlük örököltem a politikai érzéket és a rossz ádáz gyű­löletét — A BVT titkára mi­ként ítéli meg a köz­gyűlés előkészületeit? — Eszményibb környezet­ben aligha tarthatnánk a tanácskozást, mint Budapes­ten. Hála a magyar kor­mányzatnak és az Országos Béketanácsnak, a minden ed­diginél nagyobb szabásúnak ígérkező találkozó technikai feltételei hibátlanok. Ami az érdembeni tárgyalásokat ille- .ti, ugyancsak bizakodó va­gyok. Már önmagában az a tény, hogy mintegy nyolc­száz résztvevővel számolha­tunk a világ több, mint nyolcvan államából, beszédes bizonyítéka annak a felfoko­zott érdeklődésnek, amely a közgyűlést megelőzte, öröm­mel állapította meg a BVT titkársága, hogy a résztve­vők között olyanokat is üd­vözölhetünk, mégpedig szo­katlanul nagy számban, akik nem a BVT irányításával működő szervezetek, béke­mozgalmak képviselőiként érkeznek Budapestre. — Azt sem szabad figyel­men kívül hagyni, hogy a közgyűlésen két ENSZ-bi- zottság is képviselteti ma­gát, hogy tájékoztassa majd a világszervezetet a faji megkülönböztetéssel és a gyarmatosítás új fejlemé­nyeivel kapcsolatos vitánkról. — Mikor járt hazájá­ban? — Nemrég Romes Csand-1 rával, a BVT főtitkárával és más személyiségekkel egy delegációval látogatást tet­tünk Latin-Amerikában, s a hat állam között Argentínát is felkerestük. Jólesik el­mondani: megifjodott világ­rész benyomását tette vala­mennyiünkre a „zöld konti­nens” hat országa. Chilében, Peruban és Bolíviában az el­múlt másfél év alatt, amióta átmenetileg Helsinkiben élek, új történelem formálódik, örültem annak, hogy az ar­gentin értelmiség és a mun­kásság legjobbjai ugyancsak friss szemmel nézik a vilá­got, elsősorban az őket kö­rülvevő társadalmat. Jelentős eredménynek számít, hogy a nagy befolyással rendelkező dél-amerikai katolikus egy­ház milyen haladó álláspon­tot képvisel. Ezt különben majd a BVT közgyűlésén is tapasztalhatjuk, amelyre is­mert latin-amerikai egyházi személyiségek és polgári tu­dósok érkezését várjuk. — Mit vár a BVT bu­dapesti tanácskozásától? — Mindenekelőtt a békéért és a haladásért küzdő erők egységének kikovácsolását. Ha sikerül a különböző néze­tű, ám az agressziós imperia­lista körök ellen azonos ál­láspontra helyezkedő béke­mozgalmak akcióit összehan­golni, nézeteit egymáshoz kö­zelebb hozni, akkor elértük célunkat. Nem kevésbé fon­tos, hogy a magyar főváros­ban leleplezzük az imperia­listák igazi arcát: az indokí­nai háború ellen mozgósítjuk a világ közvéleményét. Fog­lalkozunk majd a közel-keleti helyzet értékelésével, ami ugyancsak alkalmat ad arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok bizonyos köreinek mesterkedéséről lerántsuk a leplet. Valószínű, hogy egyet­értésre jutunk a leszerelés kérdésében és az apartheid ügyében. Bizonyára élénk vi­tát vált majd ki Európa biz­tonsága: ebben a témakörben előreláthatóan sok oldalról világítanak majd rá a szó­nokok a megoldás lehetősé­geire. így is Van ez rendjén: a BVT titkársága már az elő­készületek során rámutatott arra, hogy a budapesti fórum alkalmat ad valamennyi ál­láspont tisztázására, az elem­ző vitában érlelődik majd a legjobb megoldás. „Zavarosan folynak a vi­zek” címmel sok évvel ezelőtt vetítették a magyar mozik az Alfredo Varela regényéből készült filmet. Azóta megje­lent anyanyelvén kívül ola­szul és oroszul is egy hosz- szabb elbeszélő költeménye: „Abomo inagotable” címmel. Min dolgozik most az író, van-e friss vers a költő tar­solyában? — Sajnos, nemmel kell fe­lelnem. Minden időmet igénybe veszi a BVT titkári tisztsége. De sok élményt gyűjtöttem a2 utóbbi hóna­pokban. Remélem, mielőbb hozzákezdhetek ahhoz, hogy ezeket feldolgozzam. Gyapay Dénes Anvar Szadat egyiptcÉni el­nök hétfőn az Arab Szoci­alista Unió parlamenti bi­zottságának tagjai előtt be­szélt. Hangoztatta, Rogers-szel folytatott eszmecseréjén azt kívánta elérni, hogy végre komoly tárgyalások kezdőd­jenek az izraeli kivonulásról, s a megbeszélések ne korlá­tozódjanak a tűzszünetre. „Megmondtuk Rogersnek — mondotta —, hogy az izraeli csapatoknak az első szakasz­ban a Szuezi-csatorna keleti partjától mintegy 115 mér­földre, El-Aris vonala mögé kell visszavonulniuk, s ezt követően hathónapos tűz­szünet lépne életbe a meg­szállt területek teljes kiürí­tésére vonatkozó Jarring-terv részleteinek kidolgozására”. Rogers ennek tudatában ment Izraelbe. Elmondották még az ame­rikai külügyminiszternek Kairóban — hangoztatta Sza­dat —, hogy Egyiptom ra­gaszkodik a teljes kivonulás­hoz és a Gázai-övezet igaz­gatásának megtartásához. Csak abban az esetben kész megnyitni a Szuezi-csatornát, ha az egyiptomi alakulatok a hajózás biztonságának sza­vatolása végett átkelhetnek a keleti partra. A továbbiakban az elnök arról tájékoztatta a képvise­lőket, milyen kérdéseket ho­zott magával Sisco államtit­kár Izraelből: — Milyen biztosítékokat adna Egyiptom arra vonat­kozóan, hogy az izraeli hajók használhatják a Szuezi-csa­tornát? — Izrael belemenne a részleges kivonulásba, ha „Franz König bécsi bíboros­nak a lengyel nyugati és északi visszacsatolt területe­ken tett látogatása vad dü­höt keltett nemcsak az NSZK, hanem Ausztria revansista, neonáci köreiben is. Különö­sen élesen támadták König- nek a wroclawi székesegy­házban elhangzott beszédét, amelyben elismerését fejezte ki a nyugati lengyel terüle­tek újjáépítéséért és hangoz­tatta, hogy e földek jelenlegi lakói és utódaik tulajdonát képezik” — írja kommentár­jában az „Interpress” varsói hírügynökség. König bíboros 1 héttel ez­előtt visszatért Bécsbe. Azon az estén a neonácik egy cso­portja Norbert Burger fasisz­Egyiptom nem küldené át csapatait a Szuezi-csatorna keleti partjára; — Izrael nem hajlandó feladni bizonyos kulcsfon­tosságú pontokat, de tár­gyalna róluk az egyipto­miakkal ; — Bármilyen megegyezést — közbeesőt vagy átfogót — elsőként az izraeli parla­mentnek kell jóváhagynia. Az Izrael által közöltekre Szadat a következőket vála­szolta: — Egyiptom ragaszkodik ahhoz, hogy csapatai átkel­jenek a keleti partra; — egyelőre nem adhat vá­laszt arra a kérdésre, hasz­nálhatják-e az izraeli hajók a Szuezi-csatornát, mivel ezt először az egyiptomi politi­kai szervezeteknek kell ta­nulmány ozniok. A találkozó végén az Arab Szocialista Unió parlamenti bizottságának 360 tagja nyi­latkozatban biztosítottá tel­jes támogatásáról Szadat po­litikáját ★ Rogers amerikai külügymi­niszter hétfőn este négyszem­közt tájékoztatta Nixon el­nököt közel-keleti kőrútjá­nak eredményeiről A talál­kozó után Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára közölte: Nixon és Rogers egyetértett abban, hogy az Izrael és az arabok között meglévő ellen­tétek valamelyest csökken­tek”. Nixon és Rogers — mon­dotta végül a sajtótitkár — úgy vélik, hogy a külügymi­niszter útja hasznos volt; ér­demes volt a közel-keleti körutat lebonyolítani. ta vezetővel az élen tünte­tést szervezett a bécsi érseki palota előtt. Revansista jelsza­vakat harsogtak és sértő ki­fejezésekkel illették mind Königet, mind Brandt nyu­gatnémet kancellárt. Lengyelországi látogatásá­ról visszatérve König vissza­utasította a revizionista tá­madásokat —, húzza alá a hírügynökség. — Nyilatkoza­tában kijelentette, hogy a nyugati lengyel földek újjá- építőinek joguk van ott él­ni. Az Interpress végül rámu­tat arra, hogy a revansisták provokativ demonstrációi osztrák katolikus körökben mély felháborodást keltettek. ÉRTHETŐ INGERÜLTSÉG NYUGATON "irt! * ........-------------- 1 " “ — Kifliig osztrák bíboros elismeréssel szólt a nyugati lengyel területek úijáépitésérül Az olajháború csatái (2,) Meddig elegendő a kőolaj? A nagy nemzetközi statisz­tikai évkönyvek legutóbbi adatai — és ezek között az adatok között nyilván nem egy akad, amelyet üzleti ér­dekből egy kicsit megkozmeti­káztak — kimutatják, hogy 1968-ban 1905 millió tonna, 1970-ben pedig 2334 millió tonna volt a világ kőolajter­melése. Az első amerikai olaj­kutak évi 20 ezer tonnás, az akkori igényekhez képest óriá­si termelésétől idáig jutot­tunk. Persze ez a fantasztikus mennyiségű termelés már or­szágok egész sorának fejlett olajkutatási és bányászati rendszerén alapszik. A múlt század végén a cári Oroszországban a Rotschild— Nobel-cég termelt sok millió hordó olajat, a gazdag perzsa olajmezőkön angolok (az Ang- Ip—Persian Oil}; török földön — a mai Kö­zel—Kelet jó részén ■— holland, angol, amerikai üz­letemberek tűntek fel és hol megvesztegetéssel, hol fegy­verrel láttak hozzá a tőkés olajbirodalom megteremtésé­hez. A gyorsan növő olajóriá­sok, a Standard Oil, a Royal Dutch—Shell és a többiek az első világháború előtti időkben már számoltak a szűrke nyers­anyag jövőjével, pedig a vi­lág energiamérlege akkor még csak reményt adott. Hi- . szén ebben az időben a világ teljes energiatermelésének 87,2 százalékát a kőszén, 5,6 százalékát a barnaszén és a vízierő-felhasználás adta, az olaj és a földgáz csupán 7,2 százalékkal szerepelt. Még 1937-ben is az volt a helyzet, hogy a nyugati világ országai­ban az elfogyasztott energia­mennyiség .72 százaléka szár­mazott kőszénből és csak 20 százaléka kőolajból. Három évtizeddel később, 1967-ben a kőolaj felhasználási arányszá­ma elérte az 50 százalékot, a szén aránya 28 százalékra szorult vissza. Azóta tovább nőtt az olaj, csökkent a szén szerepe. A növekvő termelés lépést tartott az igények száguldó tempójával. 1913-ban 52 millió tonna volt a világtermelés, az első világháború előtti időkben békeévben, 1920-ban 99 millió, egy évtizeddel később, 1930- ban már 196 millió és a máso­dik világháború első évében, 1940-ben 292 millió tonna kő­olajat adtak a fúrótornyok: 1950-ben, a nagy műanyagfor­radalom kezdetén a termelés 523 millió tonnára ugrott, és két évtizeddel később — 1970- ben — túlléptük a kétezer milliót! A legtöbb kőolajat termelő tíz ország listáját az Egyesült Államok nyitja meg (évi 449 680 000 tonna), a Szovjet­unió (353 150 000 tonnával), Venezuela (189 204 000), Sza- úd-Arábia (140 844 000), Irán (140 320 000}, (125 200 000). Kuwait (122 016 000), Irak (73 848 000), Nigéria (55 000 000), Kanada (51 180 000) a további sorrend. Az arányok értékelésére áll­jon itt még néhány adat. A világ egyik legnagyobb orszá­ga, a Kínai Népköztársaság az elmúlt hat évben 36 százalék­kal növelte kőolajtermelését, s elérte a 19 millió tonnát. A kőolajban gazdag Románia évi termelése (1970) 13 350 000 tonna. Hazánkban 1969-ben a termelés 1 754 000 tonna volt, ,a felhasználás 5 360 000 tonna. A hiányzó több, mint 3 és fél millió tonnát behozatallal fe­deztük, majdnem a teljes mennyiséget a Szovjetuniótól vásároltuk. S már itt is vagyunk egy so­kat vitatott kérdésnél, a nem­zetközi olajellátás problémá­jánál. Az amerikaiak — akik nem mindig tonnában, ha­nem legtöbbször barrelben számolják az olajmennyiséget — egy-egy barrel egyébként 159 litert jelent— kimutatták, hogy csak a nyugati országok által áttekinthető olajkereske­delemben naponta 30 millió barrel kőolaj jut el az eladó­Elhunyt Erdei Ferenc A hír fájdalmasan rövid: Erdei Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadé­mia főtitkára, Csongrád me­gye országgyűlési képviselője keddre virradó éjjel 61 éves korában elhunyt. Súlyos be­tegség végzett a „Futóho- mo”, a „Parasztok”, a „Ma­gyar város”, a „Magyar falu” és megszámlálhatatlanul sok más tanulmány szerzőjével, akiben 1934-től a felszabadu­lásig a honi falukutatás egyik legsokoldalúbb ifjú tudósát, az 1944-ben megalakult Ideig­lenes Kormányban vállalt tisztségétől napjainkig a ma­gyar közélet bölcs, nyíltszívű és egyenes vezető személyisé­gét tiszteltük. Embernek, politikusnak, szociológusnak és — ahogy ő mondta — agráriusnak egy­aránt kiváló volt. Nehéz kor­ban — minden történelmi átmenetre illik a jelző, ki­váltképpen a miénkre, —egy emberöltőn át őrizte a szülő­föld rajongó szeretetét, szol­gálta áldozatos buzgalom­mal, tántoríthatatlan erővel népét. Akik, akárcsak életének egy szakaszában körötte él­hettek, tapasztalhatták, mennyi energiával küzd az elavult, a kigyomlálandó el­len, milyen szenvedéllyel csatázik a pallérozottabb köz- gondolkodásért, a tudomány és a társadalom friss hajtá­saiért. Akárcsak a féltve gondozott, a makói otthont idéző pesti környezetben ko­ra hajnalokon — kedvenc napszakát pirkadástól kora reggelig számította —, meg­osztotta egész életét, munkás­ságát falu és város, a szívé­hez oly közel álló parasztság és a munkájában őt körülve­vő értelmiség között. Életrajzírók szokása a kor­szakok megjelölése. Erdei Ferenc munkásságát, maj­dan mérlegre téve, aligha lesz erre módjuk. Egyenes ívű esztendők sorakoznak egymás után, egyikből követ­kezett a másik, legfeljebb a teendők változtak, sokasod­tak vagy ritkultak. Az alap­állás soha nem változott: Erdei Ferenc a szegedi egye­tem jogi karának elvégzése után éppúgy a parasztpoliti­kusok balszárnyán helyezke­dett el, mint ahogy szenve­déllyel elhatárolta magát mindazoktól, akik a felsza­badulás után a közös gaz­dálkodás eszméjétől igyekez­tek távoltartani a falu né­pét Élete utolsó szakaszában a Hazafias Népfront főtitkára­ként egy ideig megtartotta magának az agrárgazdasági kutatóintézet igazgatói tiszt­ségét is. Sokszor mondogatta: politika és tudomány együvé tartozik, nem választható szét. Ez volt éltető közege. Sokan, tíz- és tízezren őrzik beszélgetések, kötetlen esz­mecserék és magas színvo­nalú tanácskozások, beszédek emlékét. Azokból is fényesen kirajzolódik a „homo po­litikus”, a politizáló ember arcéle, aki soha nem tagadta meg, honnan érkezett a ma­gyar közéletbe és soha nem fordított hátat azoknak, akik­hez oly sűrűn vissza-vissza- tért: övéihez, a makói földe­ken, a dunántúli szőlőkben, az Alföld tanyavilágában. Nem titkolta: szíwel-lélek- kel a népi állam eszméjét hordozza. Akik ezt valaha is kétségbe vonták, azoknak egy­szer s mindenkorra haraggal hátat fordított. Tévedéseit szívesen kiigazította, de a „fundamentális kérdésekben” — így mondta — nem ismer­te még a tévedés jogát sem. Akik körötte voltak, is­merték lázas munkatempóját. Roppant erejét még a súlyos betegség is csak nehezen őrölte fel. Halálát az egész nemzet gyászolja. Emlékét a néphez hű államférfiaknak, a népük javát szolgáló politikusoknak kijáró tisztelettel, a nagy tu­dósokat megillető kegyelettel őrzi. Kína hajlandó magasabb szintű tárgyalásokra az Egyesült Államokkal Csou En-laj, a kínai állam­tanács elnöke a közelmúlt­ban arab újságírókat foga­dott. Nyilatkozatáról a keddi A1 Ahram számol be. Arra célozva, hogy legu­tóbb amerikai asztalitenisze­zők jártak a Kínai Népköz- társaságban, Csou En-laj azt fejtegette, hogy Kína és az Egyesült Államok viszonyá­ban lévő feszültség nem csökkent, csak „a két nép közötti kapcsolatokat újítot­ták fel”. Hangsúlyozta Csou En-laj, hogy a két nép kap­csolatai mélyen visszanyúl­nak a történelmi múltba, de az amerikai kormány Kíná­val szemben ellenséges poli­tikát folytat és megszállva tői a vevőhöz — maga az Egyesült Államok hatalmas termelése mellé napi 3 millió barrel olajat vásárol, a nyu­gat-európai országok napi vá­sárlása 11 millió, Japáné na­pi 4 millió barrel. Vajon fedezi-e ezt a szédü­letes (és naponta növekvő!) fogyasztást akár a Közel-Ke­let, akár Venezuela, Líbia, Al­géria, Nigéria sok ezer műkö­dő olajkútja? Elég-e, meddig lesz elég az olaj, ha a még kiaknázatlan, de nagyjából felmért, nagyon gazdag alasz­kai olajtartalékokat is szám­ba vesszük? Egyre több köz­gazdász állítja: a fogyasztás ilyen ütemű növekedése mel­lett talán már a következő év­ezred első éveiben, 2000 körül olajszűke lesz, a források ki­apadnak. Mások, más számítás alapján azzal bíztatnak: még két évszázadra elég a kőolaj, s mire elfogy, úgyis olcsóbb lesz már az atomenergia. De mi lesz addig? Következik: A teheráni üt­közet. Gárdos Miklós tartja Tajvan szigetét. Csőn En-laj is követelte, hogy az amerikai erők hagyják el Tajvant és a 7. flotta egysé­gei távozzanak a tajvani szo­rosból. Ami Kína ENISZ-jogait il­leti, Csou En-laj ismét kije­lentette: a tajvani kérdés megoldásáig Kína nem haj­landó bekapcsolódni a világ- szervezet munkájába. A taj­vani kérdés: belügy, Kína maga fogja megoldani azt — mondotta. i Azzal kapcsolatban, hogy szóba került amerikai vezetők esetleges látogatása Kínában, Csou En-laj kijelentette: egyes amerikai politikai ve­zetők, közöttük Edward Ken­nedy, Mike Mansfield, Ed­mund Muskie és Averell Harriman hamarosan elláto­gathatnak Kínába. Arról szólva, hogy Nixon elnök ál­lítólag maga is kifejezte óha­ját egy ilyen látogatásra, Csou En-laj így felelt: „Nixon elnök nem fejezi ki magát nagyon világosan. Egyszer azt niondja, hogy sze- mélyesen akar Kínába láto­gatni, máskor pedig azt, hogy lánya akarja Pekingben töl­teni mézesheteit Nem va­gyunk benne teljesen bizto­sak, mit akar Nixon elnök”. Ezt követően hangsúlyozta: az amerikai—kínai nagyköveti színtű tárgyalásokat, amelyek Tajvanról szólnak, Kína haj­landó lenne magas rangú ve­zetők tárgyalásainak szintjé­re emelni, ha az amerikai kormány ezt így óhajtaná. A Közel-Keletről szólva, Csou En-laj megígérte, hogy Kína fokozza a palesztin ar­aknak nyújtott segítségét Csou En-laj végül egységre szólította M as arabokat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents