Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-08 / 107. szám

«. oMá KELET-MAGYARORSZÄG W7I. május 8. Szülők fóruma : Korunk gyermekideálja Sokszor elmondjuk, s már-már közhelynek számít, hogy korunk és társadalmunk egyik legfőbb jellemző­je a gyermekközpontúság, a gyerekek szeretet*. S va­lóban: mind a szülők, mind az állami szervek sok-sok figyelmet szentelnek gyermekeinkre. Ami pedig a marxizmus klasszikusai és a pedagógia kiválóságai ál­tal megrajzolt gyermekideált illeti: igazán elégedettek lehetünk, oly színes egyéniségeket ígérnek. Ám, ha a mai iskolai és otthoni nevelési gyakorlatot nézzük, nem lehetünk ennyire elégedettek. Az elmélet és a gyakor­lat, a cél és a pillanatnyi helyzet között olyan széles szakadék tátong, hogy időnként örülhetünk, ha a gye­rekek nem fogadnak mindig szót, s nem lesznek olya­nok, mint amilyenekké egyes szülők és nevelők formál­ni szeretnék őket. Itt van például minden nevelés egyik legsarkalato­sabb pontja, az életkori sajátosságok figyelembevétele. Annyit beszélünk róla, hogy már-már magunk is elhisz- szűk, hogy építünk rá nevelési gyakorlatunkban. A valóságban azonban nagyon is felnőttes követelménye­ket állítunk gyermekeink elé. Érdemes lenne például megvizsgálni egyszer, hogy iskoláink és a családok ki­ket tartanak jó és rossz gyerekeknek, s egyáltalán mit tekintenek vétségnek, hibának. Ha a megkövetelt is­kolai „rendet” és az ellenőrzőket nézzük, bizony elég sötét a kép. Mert mit követelnek a gyerekektől az is­kolában? Az órákon azt, hogy figyeljenek, ne mozog­janak, ne beszélgessenek, csak akkor szólaljanak meg, ha a tanár kérdezi őket. És a szünetekben? Azt, hogy csendben beszélgetve sétáljanak az iskolafolyosón (mert sok helyütt még az udvarra sem mehetnek le), esetleg olvasgassák a következő óra anyagát, ne futkározzanak, sőt a tízóraijukat is csak az arra kijelölt szünetben fo­gyasszák el. S ha mindezt nem tartják be, üzenetet küldenek az ellenőrzőben a szülőknek. Ezért az ellen­őrzői bejegyzések többsége ilyen jellegű: meglökte pad­társát, beszélgetett óra közben, szaladgált a folyosón, kiabált az udvaron stb. Bizony a gyerek számára komor az ilyen iskola. Pedig a feszes rendet megkövetelő nevelők szentül hi­szik, hogy jót csinálnak. Ám a túlzott szigorral és a görcsös rendel éppen visszájára fordul minden, hiszen ilyen körülmények között nem érzik jól magukat a gyerekek az iskolában, s ezzel éppen a pedagógus munkáját nehezítik — mégpedig a tanítás — tanulás folyamatában is. Az elevenséget nem szabad összetéveszteni a rosz- szaSággal. Röviden: a gyereket tartsák gyereknek, olyannak, aki még — éppen életkoránál fogva — nem hibátlan. Mindezzel nem akarom persze azt sugallni, hogy egyik napról a másikra hirtelen változtassunk a dolgokon, mert ebből káosz is lehet. De azt igenis ki kell mondani, hogy az iskola otthonosabbá tétele nem csupán a függönyös tanteremablakot jelenti, hanem art is, hogy játékosabb és szabadabb, illetve felszábadul- tabb legyen a légkör, mert csak így lehet igazán meg­szerettetni a gyerekkel a komoly tanulás színhelyét, az iskolát. S hogy más oldalról is megközelítsük a korunk gyermekideálja és a nevelési gyakorlat közti mai ellent­mondásokat, szólnunk kell az olyan, joggal megkívánt tulajdonságok kialakításáról is, mint amilyen az önál­lóság, a problémalátás és problémamegoldás, vagy a közösségi érzés. A gyerekek önállóságát sajnos gyakran arra korlátozzuk, hogy „önállóan” oldják meg házi feladataikat, de arra, hogy önállóan döntsenek, vagy önállóan véleményt mondjanak — különösen az általá­nos iskolások — alig van lehetőségük. Döntenek helyet­tük a nevelők, vagy a szülők, mert nem adják meg nekik a jogot, hogy tévedjenek is. Állandóan „kézen fogva” vezetjük őket a „jó útra”, s nem gondolunk ar­ra, hogy a legmaradandóbb tanulságokat magunk is a saját kárunkon szereztük. Véleményt sem nagyon mondhatnak, hiszen a felnőtteknek készen van az okos­ságuk a helyes álláspont kialakításához, minek húznák az időt a gyerekek balgaságainak meghallgatásával. Ami pedig a közösségi érzés kialakítását illeti: sok he­lyütt inkább csak beszélnék róla, s nehezen tudják ösz- szeegyeztetni ezt a feladatat a személyiség fejlesztésé­vel. Súlyos dolgok ezek. Sokan tagadják is igazságukat Hiába, nem szeretünk olyan tükörbe nézni, amely nem mutat bennünket kedvező színben. S könnyebb a tükröt összetörni, mint az igazsággal szembenézni. Pedig ez lenne az egyetlen kiút mai helyzetünkből, hiszen a tár­sadalmi élet gyors demokratizálódásakor az iskola sem zárkózhat ed sokáig a friss szelek elől. Ma még minden jó szándék és a változtatási készség ellenére iskoláink többségében a régi „porosz iskola” légköre uralkodik. Tévedés azonban azt hinni, miszerint a mai csalá­di nevelési gyakorlat jobb lenne az iskolainál. Gondol­junk csak arra, hogy a jó osztályzatokért folytatott szülői küzdelemben hányszor háttérbe szorul a gyerek, mint önálló egyéniség; hogy a tehetséget a szülők is milyen gyakran azonosítják a tanulási képességekkel, s milyen ritkán ismernek el más irányú rátermettséget; hogy a nevelést sokszor azonosítják a gyerek betörésé­vel, a felnőttek akaratának kritikátlan elfogadtatásával. Kérdés; hogyan lehetne változtatni a mai nevelési gyakorlaton? A válasz nem könnyű. Egyelőre az is eredmény lenne, ha a szülők és a nevelők elgondolkoz­nának a dolgokon. Aki egy kicsit is őszinte önmagával szemben, az belátja, hogy rengeteg tennivaló van még azért, hogy a gyerekek gyerekek maradhassanak, s közben gyakorlóteret kapjanak azoknak a tulajdonsá­goknak a kialakításához, amelyeket holnap mint fel­nőttektől, elvárunk tőlük. Ha ennek érdekében köny- nyebbé tesszük a gyerekek életét, könnyebb és hatéko­nyabb lesz a szülők és a nevelők munkája is. Tóth László GYEREKEKNEK TÖRD A FE IED ! Vízszintes: 6. 1. Zászlóval feldíszít. Ékezethiányos állóvíz. 7. ...­dáb. 8. Vés. 9. Azonos betűk. 11. Építmény. 12. Jutok. 14. Húros hangszer. 16. Termő­föld. 18. Hamis. 20. Műtrá­gyagyártásáról ismert község. 21. Tova. 22. Téli ruházati kellék. 24. Nem fölé. 25. Ós­divá válik. 27. köz (a magyarok egyik ős­hazája). 28. Dani betűi kever­ve. 29. Bilincs (népiesen). Függőleges: 1. Fő. 2. Római 450. 3. L- lom. 4. Észak-ázsiai folyam. 5. Nagy észak-afrikai kikötő. 6. Viccesen. 10. Legelő 11. Fejen nő. 13. Részesül. 14. Régi súlymérték. 15 Ráillő (kifejezés). 17. Élet. 19. Vul­káni képződmény. 21. Férfi­név. 23. Háziszárnyas. 24. At­tila beceneve. 26. Római 51. 27. Háziállat. Megfejtendő: a 3, 5, 16, 24, 25, 28, 29 szá­mú négyzetek betűi megfelelő sorrendbe rakva egy ismert szót adnak. Ért a szót kell be­küldeni. ^ Múlt heti megfejtés: ÉL­JEN MÁJUS ELSEJE. Könyvjutalmat nyertek: Kristóf Ferenc Nyíregyháza, Molnár József és Nyisztor Ju­lianna Kisvárda. Gazdag Erzsi: Csalogató Gyere velem kis virágszál, oda, hova a madár száll! Tökszár dudát faragunk, hét országon száll dalunk. Tengeren is által megyünk, dudálunk, meg énekelünk. Csillag lesz a pogácsánk. Az éjszaka vigyáz ránk. Halpénz lesz a fizetségünk, egy zsáknyival hazatérünk. Csigaházat veszünk rajt. Elkerülünk minden bajt. Osvát Erzsébet: A bíbic meg a gilice Búsan biceg a bíbic. Éhes is meg szomjas fs. Fáj a lába, fáj a szárnya, feísebezte nádba, sásba. Csakhamar egy gilice rábukkant a bíbicre. Megetette, megitatta, beteg lábát borogatta. Megtudta, hogy nincsen apja — tüstént fiává fogadta. Hogyan lett világosság ? Sűrű sötétség borította az egész világot. Az emberek csak botorkáltak, tapogattak a földön. Dolgozni sem tud­tak. Nem találták meg a gyümölcsöket és a növénye­ket, s hiába nyilaztak vaktá­ban a szarvasokra, csak rit­kán találták el őket. Nem volt ennivalójuk, ezért sorra pusztultak el az éhségtől. Nyomorúságukat látta a Nagy Holló, és megsajnálta őket. Elhatározta, hogy segít rajtuk. Felrepült a Nagy Fő­nökhöz, aki a felhőkön túl uralkodott mindén egek és földek fölött, s őrizte az óriási fénylabdát, ami nem volt más, mint a Nap. Fényes palotában lakott feleségével, gyönyörű leányával és udva­ri embereivel. A palota kapuit azonban teremtett lélek át nem lép­hette. A Nagy Holló tehát ravasz cselhez folyamodott. Letelepedett az égig érő fe­nyőfa ágára, amely egy csör­gedező forrás fölé hajolt. Egyszer csak kinyílt az égi pa­lota ajtaja és kilépett a Nagy Főnök gyönyörű leá­nya. A forráshoz szaladt, hogy a jéghideg vízzel csilla­pítsa szóraját. Leguggolt, a víz fölé hajolt, s ebben a pillanatban egy lecsüngő ág az arcához csapódott és aj­kát megsebezte egy fenyőtű. Fájdalmában feljajdult. Dü­hösen nézett körül, de a Nagy Holló eltűnt, mert ter­mészetfölötti hatalmánál fog­va változtatni tudta alakját és 6 volt az, aki fenyőtű képében megszúrta a lányt. A parányi seb begyógyult, a lány hamar el is felejtette a szúrást. Nagyobb gondja volt annál, mert gyermeket várt. Nagy volt a boldogság az égi palotában, amikor megszületett a kisfiú, a Nagy Főnök első unokája. Csodá­latos gyermek volt: Szinte na­pok alatt nőtt akkorára, hogy már járni is tudott. Ide-oda futkosott a palotában és fur­csa módon mintha mindig keresett volna valamit. Végre is a kisfiú megtalálta, amit keresett: a Napot, ezt a nagy, fényes labdát, amelyet a Nagy Főnök a palota leg­utolsó szobájában, egy ládá­ban tartott. Akárhogy is igyekeztek a fiúcskát elterel­ni onnét, nem tágított mellő­le és éktelenül sírt. Hiába kínálták neki a legcsodálato­sabb játékokat, üstököst, Göncölszekeret, szikrázó csil­lagokat, hogy játsszék velük, nem kellett neki semmi, csak szüntelenül bánkódott. A Nagy Főnök kétségbe­esett. Megkérdezte udvari embereit, és azok hosszas ta­nácskozás után kijelentették, hogy a gyereknek oda kell adni a ládába zárt Napot, különben bánatában meg­betegszik. A Nagy Főnök, mint afféle jó nagypapa, nem tudott semmit megtagadni unokájától és odagurította eléje a Napot. A gyermek azonnal abbahagyta a sírást és vidáman játszott a labdá­val, nagyokat kacagva köz­ben. Előbb csak a palota ter­meiben gurigázott vele, ké­sőbb már kihajította az ud­varra is. A Nagy Főnök és leánya elégedetten látták, milyen boldog és nem akar­ták elrontani a játékát. Egy napon azonban, ami­kor véletlenül őrizet nélkül hagyták, a fiú a kapu felé gurította a labdát. Éppen a Nagy Főnök seregei vonultak ki rajta és mielőtt becsapó­dott volna utánuk az Ég ka­puja. a Nap is kigurult a szabadba, a kék égre és megállóit a felhők felett, mert ott megtalálta a helyét. Ebben a pillanatban eltűnt a kisfiú. Csak egy fekete ma­dár, a Nagy Holló röpült a Nap nyomában, hatalmas szárny csapásokkal hajtva ma­ga előtt a Föld irányába, amelyet sűrű sötétség borí­tott. Ahogy közeledett a Nap, úgy lett egyre világosabb a Földön. Fényözön árasztotta el a hegyeket és völgyeket. A fű kizöldült. a fák, bokrok virágozni kezdtek, értek a gyümölcsök. Az emberek vi­dáman siettek a dolguk után. Örömükben táncoltak, dalol­tak a fényben és nem is sej­tették, hogy mindezt annak a nagy fekete madárnak kö­szönhetik, amely ott száll el fölöttük. A Nagy Holló, amely az ég Nagy Főnöké­nek unokájává változott, hogy visszaadja a fényt mz embereknek. Indián népmeséből átdolgoztam H. Lányi Piroska SZEGEM MOHAMED Szöveg; Cs. Horváth Tibor Rajz: Gugi Sándor A 9. Bállá László x Tessék, komám! Tessék, komám, itt vagyok! Elmondták a lányok: nyugton őket nem hagyod, hajukat cibálod; labdájukat elvetted, bedobtad a sárba — megmondhatom: rég várok ilyen elszánt srácra! Van tíz percem« Elérek így is az edzésre.’ Most legalább elválik: senkitől M félsz-e!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents