Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-07 / 106. szám
'ÜTI. május T. KELET-MAGYARORSZAÖ t diád Láttuk — hallottuk KÜLFÖLDI Vitatható ítélet Az l:0-ás esztergomi győzelemmel végződött Esztergomi Vasas—Nyíregyházi Spartacus, NB II-es labdarúgó bajnoki mérkőzés 68. percében meglehetősen forróvá vált a hangulat. Ekkor szöglethez jutott a nyíregyházi csapat. Bohus ívelte be a labdát, mely a kaputól öt méterre álló bolyba hullott, majd az egyik esztergomi hátvédről a hálóba vágódott. Nagy volt az öröm a nézőtéren, hiszen a játékvezető megadta a gólt, középre mutatott! Am az öröm nem tartott sokáig, mert miután a labda a hálóba vágódott, a partjelző felemelte a zászlaját, s magához kérte a vezető bírót. Az kijött hozzá, majd visszavonta a korábban már megadott gólt. S mint a mérkőzés után kiderült, a partjelző azért jelzett, mert szerinte a szögletrúgást elvégző nyíregyházi játékos nem jó helyre állította le a labdát. Az esetnél a hazai nézősereg — mely a zuhogó eső ellenére is mindvégig kitartott a találkozón! — hevesen tüntetett a partjelző ellen. Joggal. Hiszen a partjelző közvetlen Bohus mellett állt, amikor az leállította a labdát. Viszont ekkor Semmit sem jelzett, csak mintegy másfél perccel később, miután a labda az esztergomi kapuba került! Kovacsics Gyula, a Nyíregyházi Spartacus edzője is érthetően bosszankodott a meg nem adott, jogos gól miatt. De azt is elmondta, hogy egy idényre való gólhelyzetet büntetlenül kihagyni nem lehet. S úgy hisszük ebben is sok igazság van! k. Versenyfutás a jobb helyezésekért A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a bajnoki cím sorsa már alighanem eldőlt, hiszen már nehezen képzelhető el, hogy a hét pont előnnyel vezető Tisza- vasváritól el lehessen venni a bajnoki címet. Annál nagyobb versenyfutás várható a bajnokság hajrájában a további helyezésekért. Hiszen Tiszavasvári mögött egyaránt 28 ponttal rendelkezik a Tiszalöki MEDOSZ, a Fehérgyarmati MEDOSZ és a Nagyhalászi Textiles. De mellettük a Nagyecsedi Tsz-nek is 27 pontja van. Valószínűnek látszik, hogy e négy együttes közül kerülnek majd ki a 2—5. helyen végző együttesek. S hagy melyikük végez majd előbb? Ez a szokásos „keresztbeverések- től”, de főként attól függ, hogy a hátralévő fordulókban melyikük nyújt majd egyenletesebb teljesítményt. Megszívlelendő tanulság A Nyíregyházi Spartacus NB I-es női röplabdacsapata vasárnap kétségtelenül értékes győzelmet aratott, Sáré nyert hazai pályán a Székesfehérvári Volán ellen. A találkozó után szurkolók, játékosok érthetően örültek az újabb két pontnak. Elégedett volt a végeredménnyel Máté Dezső, a csapat kitűnő edzője is. De a nyíregyházi együttes teljesítményéről már mértéktartób- ban beszélt. Elmondta, hogy hazai győztes mérkőzései közül most nyújtotta leggyengébb teljesítményét a csapat. S hozzátette, hogy vasárnapi következő bajnoki mérkőzésén a gárdának lényegesen többet kell nyújtania ahhoz, hogy idegenben le tudja majd győzni az újonc Győri Dózsát. fáradt volt az együttes? A Mátészalkai MEDOSZ NB II-es női kézilabdacsapata vasárnap idegenben a bajnokság egyik újonca, a Bp. Húsos Kinizsi ellen játszott bajnoki mérkőzést. A mérkőzésen a mátészalkai játékosok fáradtan játszottak, s a szokottnál lényegesen gyengébb teljesítményt nyújtottak, így a találkozót a Bp. Kinizsi Húsos nyerte meg 9:8 (7:5) arányban. Ez a vereség elgondolkoztató, hiszen mi úgy véljük, hogy nem lehet mindent csak a fáradtság „számlájára” írni. Talán más is hiányzik a szálkái csapat játékából... ? Javíthatnak helyzetükön A labdarúgó NB III. Északkeleti csoportjában a kiesés elleni küzdelemben pillanatnyilag három csapatunk, a Tuzséri MEDOSZ, a Nagy- kállói Virágzó Föld és a Mátészalkai MEDOSZ érdekelt. E három csapat vasárnap javíthat helyzetén, hiszen egyaránt hazai pályán játszanak. Múlt héten mindhárman idegenben szerepeltek és szenvedtek vereséget. Jó lenne, ha vasárnapi találkozóikon is „együtt haladnának”, azaz egyaránt megnyernék mérkőzésüket. Ez esetben — a riválisok eredményeitől függetlenül — akár lONGVCVÜJTŐ HETEK MAR CSAK május 29-ig minden 1 kg tiszta színes, vagy fehér PAMUT és minden 5 kg vegyes háztartási rongy ellenértékén íefül a íjándéksorsjegyet is ad. Főnyeremény: SKODA személyautó, IBUSZ külföldi utazások, ORION televíziók, ezernél több értékes nyeremény. (Bp. 3026) labdarúgó-érdekességek 40 televízió közvetíti az Arsenal—Liverpool kupadöntőt előbbre is kerülhetnének a bajnoki táblázaton. Revansot vett Kazincbarcika A Nyíregyházi Spartacus NB II-es férfi kosárlabdacsapata május 2-án, vasárnap Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzést játszott idegenben. Volt egykori NB III-as ellenféllel szemben lépett pályára a nyíregyházi csapat Kazincbarcikán. A hazai együttes az MNK-mérkőzé- sen revansot vett, 75:46 (34:21) arányban legyőzte a nyíregyházi csapatot. így a Nyíregyházi Spartacus férfiegyüttese kiesett az MNK-ból. • Uiabb rangos ellenfél A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola megyei bajnokságban szereplő férfi kézilabdacsapata eddig nagyszerűen szerepel a Magyar Népköztársasági Kupában. A megyei selejtező megnyerése után két NB II-es ellenfelet, a Debreceni Építők és a Szegedi Építők csapatát is legyőzte. Az értékes két győzelem után, újabb rangos ellenfél ellen játssza legközelebbi mérkőzését a főiskolás együttes. Május 12-én délután 4 órai kezdettel a Szegedi Volán NB I. B-ben szereplő csapatát fogadja a nyíregyházi stadionban. Kíváncsian várjuk, hogy sikerül-e a főiskolásoknak „mesterhármast” elérni NB-s csapatok ellen. Bézi László Szerdán este a szófiai Levszki-stadionban 30 000 néző előtt került sor a Bulgária—Anglia olimpiai selejtező mérkőzésre. A jelentések szerint a hazai csapat valósággal szétzúzta az angol védelmet, s fölényes győzelmet aratott. BULGARIA—ANGLIA 5:0 (2:0). A gólok a következő sorrendben estek: Zselcov (24. p.), Mihajlov (28. p.), Vaszilev (50. p.), Zsekov (81. p.), Mit- kov (90. p, 11-eSből). Az első találkozót az angol csapat nyerte 1:0 arányban, s így a bolgár csapat 5:l-es gólaránnyal jutott tovább. Bulgária csapata a következő fordulóban a Lengyelország— Görögország és a Törökország—Spanyolország négyes győztesével mérkőzik majd. RIO DE JANEIRO A Brazil Labdarúgó Szövetség vezetői kijelentették, hogy Pelé meghosszabbította a válogatottban való szereplését. Eredetileg úgy tervezték, hogy a nagy futballcsil- lag a július 15-én sorra kerülő Brazília—Hollandia találkozón ölti magára utoljára a válogatott csapat mezét. A terv módosult: Pelé a három nappal később sorra kerülő Brazília—Magyarország mérkőzésen búcsúzik. A klubjában, a Santosban még két évig játszani akar. Nagy-Britanniában milliók várják óriási érdeklődéssel a szombat délutánt, az angol és skót labdarúgókupa döntőjét. A „futball templomában”, a híres Wembley-sta- dionban lesz az angol kupa fináléja az Arsenal és Liverpool között, a glasgow-i Hampden-parkban pedig a két régi vetélytárs, a Celtic és a Rangers küzd meg a Skóciában is igen nagyra tartott trófeáért, a kupáért. — Duplázunk! — nyilatkozta Bertie Mee, az Arsenal menedzsere, miután a londoni csapat a napokban már megnyerte az angol bajnokságot. Évekig az „árnyékos oldalon” jártunk, de ez a korszak lezárult. Hosszú ideig most ismét ott akarunk lenni a legjobbak között. Mindenesetre az Arsenal terve, hogy a bajnokság mellé a kupát is megszerezze, nagyon merész, mert ebSZALONIKI Óriási meglepetésre a Pa- nathinaikosz Athén kiesett a görög labdarúgókupából, miután a negyeddöntőben szerdán 3:2 arányban vereséget szenvedett a PAOK Szaloniki- től. A mérkőzést 35 000 néző tekintette meg és a találkozó ben az évszázadban ez mindössze egyetlen csapatnak sikerült: tíz évvel ezelőtt a Tottenhamnak. A BBC televízió szakemberei két hónapig dolgoztak a kupadöntő közvetítésének előkészítésén. Az angol sportnaptár piros betűs ünnepét a szigetországban húszmill ó néző látja a tévé jóvoltából. Az Eurovízió-lánc húsz országba közvetíti a mérkőzést és világszerte még több, mint húsz televíziós társaság rendelte meg a mérkőzésről készülő filmet. L’y az Angol Labdarúgó Szövetség kupájáért kitűzött Arsenal—Liverpool mérkőzést a számítások szerint négyszázmillió ember tekinti majd meg. Mint ismeretes, Magyarország is szerepel azon országok között, amelyek az élő közvetítést veszik át a Wembley-stadionból. érdekessége volt, hogy m 53. percig a Panathinaikosz 2:0-ra vezetett Domazosz és Tomarasz góljával. A hajrában azután váratlanul fellángolt a PAOK és nem egészen 10 pere alatt megfordította a mérkőzés kimenetelét. TRIEST 210 induló a nyíregyházi járás atlétikai bajnokságán FIUK Vasárnap az NYVSC-pályán rendezték meg a nyíregyházi járás serdülő és ifjúsági atlétikai versenyét. A kellemetlen idő ellenére is, összesen 210 résztvevője volt a sikeres versenynek. Eredmények: LÁNYOK 100 tn, serdülök: 1. Suhaj Margit (Ujfehértó) 15,1, 2. Puskás Gizella (Baktalóránt- háza) 15,2, 3. Kórik Judit (Ti- szalök) 15,2. Ifjúságiak: 1. Bősök Erzsébet (Ujfehértó) 14,6, 2. Tasnádi Margit (Tiszalök) 1.5,0, 3. Somogyi Mária (Ven- csellő) 15,3. Meghívott felnőttek: 1. Helmeczi Ilona (Ujfehértó) 14,7 mp. 200 m, Ifjúságiak: 1. Bosók Erzsébet (Ujfehértó) 31,6. Meghívott felnőttek: 1. Helmeczi Ilona (Ujfehértó) 31,8. 300 m, serdülők: 1. Suhaj Margit (Ujfehértó) 51,0, 2. Puskás Gizella 52,3, 3. Batári Teréz 52,4 (mindkettő Bakta- lórántháza). 400 m, ifjúságiak: 1. Bosók Erzsébet (Ujfehértó) 68,1, 2. Somogyi Mária (Vencsellő) 73,2, 3. Csinger Zsuzsa (Ujfehértó) 75,8. Meghívott felnőttek: I. Helmeczi Ilona (Ujfehértó) 69,7 mp. 600 m, serdülők: 1. Varga Márta (Vencsellő) 2:01,5, 2. Batári Teréz (Baktalóránthá- za) 2:03,2, 3. Szekeres Teréz Magda (Ujfehértó) 2:05,1 p. Távolugrás, serdülők: 1. Varga Márta (Vencsellő) 418, 2. Suhaj Margit (Ujfehértó) 409, 3. Kórik Judit (Tiszalök) 409. Ifjúságiak: 1. Márton Zsuzsa (Baktalórántháza) 444, 2. Tasnádi Margit (Tiszalök) 416, 3. Szántó Ágnes (Ujfehértó) 376 cm. Magasugrás, serdülök: 1. Schneider Katalin (Tiszalök) 130, 2. Buda Éva (Demecser) 125, 3. Müller Anna (Vencsellő) 125 cm. Ifjúságiak: 1. Tivadar Gizella (Ujfehértó) 135, 2. Déváid Ildikó 130, 3. Borbély Ilona 130 cm (mindkettő Vencsellő). Súlylökés, serdülők: 1. Balogh Júlia (Tiszavasvári) 7,72, 2. Szabó Ágnes 7,48, 3. Gücs Judit 6,30 m (mindkettő Ujfehértó). Ifjúságiak: 1. Tivadar Gabriella (Ujfehértó) 8,14, 2. Márton Zsuzsa (Baktalórántháza) 7,49, 3. Orosz Anna (Ujfehértó) 7,20 m. lOO m, serdülők: 1. Márton György 12,1, 2. Labbancz Péter 12,2, 3. Héri Géza 13,1 mp (mindhárom Vencsellő). Ifjúságiak: 1. Makara László 13,1, 2. Antal József 13,1 (mindkettő Ujfehértó), 3. Re- bak Tibor (Baktalórántháza) 13,3. Meghívott felnőttek: 1. Márton József (Vencsellő) 11,8, 2. Kerepesi János (Tiszalök) 12,4, 3. Balogh László (Ujfehértó) 12,8. 200 m, ifjúságiak: 1. Gerdán Tibor (Demecser) 26,2. Meghívott felnőttek: 1. Balogh László (Ujfehértó) 27,9 mp. 400 m, serdülők: 1. Márton György (Vencsellő), 59,3, 2. Szabó László (Ujfehértó) 61,9, 3. Héri Géza (Vencsellő) 62,1. Ifjúságiak: 1. Antal József (Ujfehértó) 58,2, 2. Botos Kálmán (Baktalórántháza) 58,5, 3. Molnár László (Vencsellő) 59,3. Meghívott felnőttek: 1. Balogh László (Ujfehértó) 62,0 mp. 800 m, serdülők: 1. Madarász Miklós 2:23,8, 2. Kovács Tibor 2:25,2, 3. Bodnár László 2:25,6 p (mindhárom Tiszavasvári). 1500 ni, ifjúságiak: 1. Czi- czer János (Tiszalök) 5:05,8, 2. Botos Kálmán (Baktalórántháza) 5:07,8, 3. .Polcz Tibor (Tiszalök) 5:11,1 p. Távolugrás, serdülők: 1. Márton György 586, 2. Labbancz Péter 529, 3. Héri Géza 503 cm (mindhárom Vencsél- lő). Ifjúságiak: 1. Rebák Tibor (Baktalórántháza) 584, 2. Keczkó Zoltán 579, 3. Gerhes Miklós 544 cm (mindkettő Tiszalök). Hármasugrás, serdülők: 1. Rebák Tibor 11,53, 2. Hudák István 10,19 m (mindkettő Baktalórántháza). Magasugrás, serdülők: 1. Bodnár László 155, 2. Angel András 150 cm (mindkettő Vencsellő). Ifjúságiak: 1. Gerhes Miklós (Tiszalök) 165, 2. Oláh Dénes (Baktalórántháza) 160, 3. Trize István (Ujfehértó) 155 cm. Diszkoszvetés, serdülök: 1. Csanálosi Dezső 36,52, 2. Bodnár Balázs 35,29, 3. Kiss Ferenc 32,20 m (mindhárom Tiszavasvári). Ifjúságiak: 1. Szabó Sándor 34,78, 2. Farkas László 25,95, 3. Pápai György 25,42 m (mindhárom Tiszavasvári). Meghívott felnőttek: 1. Hegyeshalmi Csaba 28,05, 2. Nagy Lajos 25,63 m- (mindkettő Tiszavasvári). Gerelyhajítás, serdülők: 1. Gergely László (Tiszavasvári) 37,25, 2. Angel András (Vencsellő) 34,75, 3. Tóth Tibor (Tiszavasvári) 32,30 m. Ifjúságiak: 1. Szabó Sándor (Tiszavasvári) 30,19, 2. Csana Csaba (Baktalórántháza) 20,60, 3. Bodnár Balázs (Tiszavasvári) 11,00 m. Felnőttek: 1. Hegyeshalmi Csaba 45,40, 2. Nagy Lajos 36,90 (mindkettő Tiszavasvári). Súlylökés, serdülők: 1. Márton György (Vencsellő) 12,58. 2. Bodnár Balázs (Tiszavasvári) 10,66, 3. Lucskai Ferenc (Baktalórántháza) 10,55 m. Ifjúságiak: 1. Szabó Sándor (Tiszavasvári) 12.03, 2. Farkas László 9,67, 3. Gerdán Tibor 9,28 m (mindkettő Demecser). Meghívott felnőttek: 1. Nagy Lajos 11,21, 2. Hegyeshalmi Csaba 8,58 m (mindkettő Tiszavasvári). Huszonegy éven aluliak válogatott találkozóján Olaszország csapata 5:2 (1:1) arányban győzött Hollandia ellen. A mérkőzést a magyar Vízhányó vezette. Góllövők: Pulici (3), Őri öli és Fabiani, ill. Rijsberger és Marwijk. SALAMANCA Olimpiai selejtező mérkőzés : Spanyolország—Törökország 3:0 (0:0). Góllövők: Cueste (2), Santillana. VARSÓ Svájc B. válogatottja 0:0 arányú döntetlent ért el Lengyelország utánpótlás-válogatott csapata ellen. PÁRIZS A francia labdarúgókupa elődöntőjébe a Rennes, a Sochaux, a Lyon és a Marseille jutott. GRIES KIRCHEN Olimpiai selejtező mérkőzésen Ausztria csapata 3:í (2:1) arányban győzött Luxemburg ellen. Az első találkozót a luxemburgiak 1:0 arányban nyerték, s így újabb mérkőzést kell játszania a két csapatnak. Tóth József Á Budapesti Közlekedési Vállalat 44 órás munkahéttel, áll andó 1 műszakos beosztásaal azonnali belépésre keres: kőműves, tetőfedő, ács-állványozó, kövező, épületasztalos, épületlakatos, épületbádogos, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, gépszerelő, gyalus, marós, vasbetonszerelő szakmunkásokat, valamint építőipari betanított és segédmunkásokat. Munkaidő-beosztás: hetenkénti szabad szombat. FELVESZÜNK TOVÁBBÁ: Szakma nélküli férfi munkaerőket: vasúti pálya javítási és építési munkára, női munkaerőket: pálya takarítási munkára. A munkaidő-beosztás: kéthetenkénti szabad szombat és szabad hétfő. Egyenruha-ellátás. Vidéki dolgozók részére munkásszállást biztosítunk! Bérezés: a kollektív szerződés szerint! Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra, HÉV-re és metróra szóló díjmentes utazási igazolványt biztosítunk. FELVÉTEL: Budapest, VII., Kertész u. 16. és a vállalat valamennyi telephelyén. (Bp. 28.W