Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-16 / 114. szám
ifTtt. május 18. ItELET-MAGYARORSZÁG ff: <4M Máthé János új világcsúcsa súlyemelésben Nagy érdeklődés előzte meg a súlyemelő-bajnokság szombati versenyét. A szakemberek rekordesőt vártak ettől a naptól, a figyelem a váltó- és középsúly felé irányult. Aztán egyórás verseny után könnyűsúlyban zúgott a taps, ebben, a kategóriában újabb világrekord született. Máthé János a Szombathelyi Haladás 26 éves reménysége könnyűsúlyú nyomásban 147.5 kg-ra javította a szovjet Drekszler idén felállított 147 kg-os világcsúcsát. Máthé már a. bemelegítésnél nagyon erősnek érezte magát, a versenyt 135 kg-on kezdte, aztán 140 és a 145 kg is olyan könnyen ment, hogy versenyen kívül a 147,5 kg-os világcsúcson is kísérletet tett E gyakorlatot is mintaszerűen végrehajtotta, nem volt baj a súlyokkal sem, így a világcsúcs hitelesíthető. Máthénak igencsak kijutott az ünneplésből, az új magyar világcsúcstartó a következőket mondotta: — Hat esztendővel ezelőtt 121.5 kg-mal ifjúsági világrekordot állítottam fel, az elmúlt évben azt hittem, hogy a felnőttek büszke listájára is felkerülök. Nem sikerült. Az új idényre még nagyobb akarással készültem, országos csúcsjavítás már márciusban sikerült, vártam a világcsúcsot. Nagy vágyam, hogy kiérdemeljem az EB-ki- küldetést. Máthén kívül nyomásban mások is rekordot javítottak — de csak — országosat. Máthé 147,5 kg-os világ- és országos csúcsa előtt 145 kg- ra módosította saját 142,5 kg- os országos csúcsát. Váltósúlyú nyomásban még délelőtt a „gyengébbek” csoportjában Fekete (Csepel) 150 kg-ra módosította saját 148 kg-os országos csúcsát, ezt az eredményt Bagócs (Oroszlány) este beállította. Ami a parádés csatákat illeti, nyomás után Máthé 10 kg-mal vezet könnyűsúlyban, váltósúlyban a sorrend: Bagócs 150, Gránitz 142,5, Szarvas 140, középsúly: Bakos és Horváth Gy. 162,5, Rehusuzor 160. Rendkívül izgalmas volt a verseny szakításban és lökésben is. Könnyűsúly, bajnok Máthé János (Szombathely) 415 kg, (145, 112,5, 137,5), 2. Maroshévizi (Kinizsi Húsos) 400 kg (135, 120, 145), 3. Ambrózi (Csepel) 395 kg (135, 110, 150). Hármas szovjet siker a madridi tornász Eurápa-bainokságon Pénteken a késő esti órákban a IX. tornász Európa-bajnoksá- gcai Madridban már kihirdették az összetett verseny végeredményét, amelyen 21 ország 56 sportolója vett részt. A szabadon választott gyakorlatokkal folyó küzdelemben nagy szovjet Siker született: az aranyérmet a 21 éves Klimenko szerezte meg, megelőzve honfitársát Voro- myint és Andrianovot. Az 1967. és 1969. évi győztes Vo- ronyin 2 tized ponttal szorult a legutóbbi EB ezüstérmese mögé, mert talajon és lóugrásban ezúttal halványabb teljesítményt nyújtott. A magyar versenyzők eredményeiről. Az Európa legjobbjait felvonultató 56 fős mezőnyben Molnár Imre a 17. helyezést szerezte meg 54.55 ponttal, mig Kisteleki 25., Bérezi 27 lett. összehasonlításképpen a legutóbbi varsói Európa-baj- mokságon a legjobb magyar, Herczeg Béla 14. Jett. A szombat esti szerenként! döntőbe a legmagasabb hat pontszámot elért versenyzők kerültek. — Eredmények: 1971. ÉVI TORNÁSZ EU- RÓPA-BAJNOK: Viktor Klimenko (Szovjetunió) 56.90 pont (talaj: 9.4, lólengés 9.55, gyűrű 9.35, ugrás 9.4, korlát 9.6, nyújtó 9.6), 2. Mihail Vo- ronyin .(Szovjetunió) 56.70. pont, 3. Andrianov (Szovjet* unió) 56.25 pont, 4. Koste (NDK) 55.75 pont, 5. Szajna (Lengyelország) 55.70 pont, 6. Mössinger (NSZK) 55.35 pont, ... 17. Molnár Imre (Magyarország) 54.55 pont, ... 25. Kisteleki Antal (Magyar- ország) 54 pont, ... 27. Bérezi István (Magyarország) 53.70 pont. A IX. tornász Európa-baj- nokság szombaton este a szerenkénti döntőkkel fejeződött be. Eredményeiről lapzártáig nem kaptunk jelentést. Magyarország csapata a DK-zóna elődöntőjében Szombaton délután, annak ellenére, hogy az első napi két egyes már csaknem teljesen biztossá tette a magyar teniszválogatott győzelmét Luxemburg együttese ellen, mégis közel 700 néző gyűlt össze a margitszigeti Dózsa- stadionban a ragyogó napsütéses időben. A páros találkozó úgy alakult, ahogy az előzmények után azt várni lehetett. Az első játszmában 3:0 ytán nyerték az első játszmát a luxemburgiak. Ez a játszma és a második is 6:2-re végződött Baranyiék javára. A hanttadik ját'szma már annyi küzdelmet, sem hozott, mint a két előző. Offenhei- mék láthatóan elkészültek erejükkel. Baranyi Szabolcs, Machán Róbert (magyar)—Jozef Offenheim, Georges Logelin (Luxemburg) 6:2, 6:2, 6:1. A második nap után Magyarország—Luxemburg 3:0. Ez egyben azt jelenti, hogy a magyar csapat júniusban az NSZK—Ausztria mérkőzés győztesével játszhatta az Európa B-zóna elődöntőjét. Egy levél nyomán Pénz van és mégis... Miért hanyatlik Nyírmada sportélete? Sportravatunk panaszos levelet kapott Nyírmadáról. A levél írója elkeseredett hangon hívta fel a figyelmet, hogy komoly baj van Nyírmada sportéletével, immár évek óta fokozatosan hanyatlik a MEDOSZ Sportegyesület. A levél nyomán ellátogattunk Nyírmadára. Találkoztunk, s beszélgettünk azokkal, akik, hivatottak, hogy felelősséggel szóljanak a község sportjáról. Mi tagadás, a beszélgetés előtt arra gondoltunk, hogy a panaszos levélben — mint általában — akad azért némi túlzás. Ezzel szemben az első mondatok után nyilvánvalóvá vált. hogy nagyrészt igaza van a levélírónak... Aztán magukra maradnak... Hogy tulajdonképpen mi a helyzet Nyírmada sportéletével? Talán mondják el a község vezetői, sportvezetői. Juhász László, a községi pártbizottság titkára korábban maga is aktív labdarúgó volt. Most is szereti és támogatja a sportot. A következőket mondta: — Sajnálatos, hogy községünkben sportéletről alig lehet beszélni. A MEDOSZ SE egy gyengén szereplő labdarúgó-szakosztállyal tengődik. Évek óta nem vagyunk képesek, hogy életképes sportköri vezetőséget hozzunk össze. Mi történik? Megválasztják a községben a sportvezetőket, akik aztán magukra maradnak, minden erkölcsi támogatás nélkül. Bár MEDOSZ néven szerepel a sportegyesület, nincs gazdája, hosszú évek óta bázis nélkül, szinte „lebeg” a községben. Pancsira Béla, a nagyközségi közös tanács vb-elnökt: — Saját erőből korszerű öltözőt építettünk a sportpályán, évenként átlag 10 ezer forinttal támogatjuk a sportegyesületet. Lehetőségeinkhez mérten segítjük a sportot. Az NB II. kapujától a kiesésig Dárdai András nyugdíjas. sportvezetőségi ta/ 40 év óta jól ismeri a község sportját: — A falunak volt olyan NB III-as labdarúgócsapata is, mely két ízben eljutott az NB II küszöbéig is. Női kézilabdacsapata néhány évvel korábban a megyei bajnokság élmezőnyéhez tartozott. A község női tornászai országos jellegű versenyeken is jól szerepeltek, de virágzott Nyírmadán az asztaliteniszsport és az atlétika is. Ezzel szemben ma „egy szem” labdarúgó-csapatunk van, mely utolsó helyen, kiesésre áll a megyei I. osztályú bajnokságból. S ha továbbra is így mennek a dolgok, mint most, majd ki fog esni a megyei IL osztályból is. Balogh Ferenc, a helyi művelődési ház igazgatója, a Nyírmadai MEDOSZ SE elnöke: — Szinte körbejár a faluban a sportegyesületi elnökség, s most én vagyok soron. Szeretem a sportot, s igyekszem is, hogy magunkra hagyatva is menjenek a dolgok. Mindezek kertelés nélküli vélemények voltak. Nem takargatták a helyi gondokat, a nagyfokú elkedvetlene- dést. A további beszélgetés során kiderült, hogy érdekes Készülődés a bolgárok ellen A szófiai .mérkőzésre készülő magyar labdarúgó válogatott keret tagjai a szombat délelőttöt ismét a Népstadionban töltötték. Páncsics és Karsai továbbra is külön edzett, az iramfutásban nem vettek részt, a technikai gyakorlatokat azonban már ők is elvégezték. A bemelegítés után hamarosan előkerültek a labdák, a támadó- és védőjáték különböző elemeit gyakorolták legjobbjaink, sok idő jutott a kapura lövőkre is. Ebben továbbra sem nagyon jeleskedtek labdarúgóink, még akkor sem, ha egyedül, zavartalanul törhettek kapura, hát még ha védőt is kaptak maguk mellé.., A legtöbb erős és helyezett lövést Dunai III, Zámbó és Vidáts küldte kapura, a többiek teljesítményére leginkább azt lehet mondani: volt jobb! Vasárnap újabb edzés szerepel a válogatott programjában. T A Kinizsi rezet a megyei sakkbajnokságban A megyei sakkcsapatbajnokság küzdelmei során újabb bajnoki találkozókat vívtak az elmúlt napokban a csapatok. Meglepetésnek számít, hogy az esélyesebbnek vélt Tiszalöki MEDOSZ vereséget szenvedett az Asztalos SE együttesétől. Eredmények: Nagykállói Virágzó Föld Tsz—Asztalos SE 4:4, Vakok —Nyíregyházi Kinizsi 0:8, Nyíregyházi Kinizsi—Nagykállói Virágzó Föld Tsz 7:1, Fehérgyarmati MEDOSZ— Nyírbátori MEDOSZ 1,5—6,5, Asztalos SE—Tiszalöki MEDOSZ 5:3. A megyei csapatbajnokság élmezőnyében a következő a helyzet: 1. Nyíregyházi Kinizsi 21, 2. Asztalos SE 16, 3. Nagykállói Virágzó Föld Tsz 12 ponttal. ★ Befejeződött a megyei egyéni ifjúsági sakkbajnokság is, melyen a várakozásnak megfelelően a Krúdy Gimnázium tanulója, Papagórász Takisz szerezte meg az elsőséget De örvendetesen betört az élmezőnybe Lábas Zoltán, a Csengett Gimnázium tanulója is. Végeredmény: 1. Papagórász Takisz (Nyíregyházi Krúdy Gimnázium) 8, 2. Orsó Miklós 7,5, 3. Orsó János 7,5 (mindkettő Nyíregyházi Kossuth Szakközépiskola), 4. Lábas Zoltán (Csengett Gimnázium) 6,5, 5. Ördög Éva (Nyíregyházi Pénzügyi Technikum) 5, 6. Zsögöny Ilona (Nyíregyházi 3-as Általános Iskola) 3,5 ponttal. Tiszai Kálmán /Megye/ I. osztály-• Nyb. Dózsa—Tisza- vasvári 1:1 (0:0) Nyíregyháza 200 néző. Vezette Móré. Nyíregyházi Dózsa: Tornai II. — Tarr, Tóth, Demeter, Kádár, Oknann, Tornai I, Dévényi, Virágh, Sárkány, Kántor (Bessenyei). Tiszavasvári: Szolnoki — Lipták, Tar. Virágh, Árvái, Gombás, Szurkos, Branda, Boné, Fazekas, Bíró. Az első félidőben változatos játék során a Dózsa enyhe fölényben játszott, de helyzeteit nem tudta kihasználni, sőt a vasváriak egy gyors ellentámadás után Fazekas révén gólt is értek el, de a játékvezető les címén nem adta meg. Szünet után előbb a Dózsa támadott és az 58. percben szép bal oldali támadás után Dévényi erős lapos lövéssel meg is szerezte a vezetést, 1:0. Ezután a vendégek voltak a többet kezdeményezők és a 70. percben Szurkos beadását Bíró véd- hetetlenül fejelte a hálóba, 1:1. Továbbra is lelkes játék folyt, de az eredmény nem változott. A játék alapján a döntetlen eredmény igazságos. Jók: Tornai II, Demeter, Dévényi, Virágh, illetve: Szolnoki, Lipták, Szurkos, Bíró. Egressy Pál NB I B BKV Előre—Pécsi "Bányász 2:2 (2:1). Pécsújhegy, 1200 néző, v.: Zsolt. Góllövők: Kékesi (2), illetve Bartal, Vessző. Ganz-MAVAG—Ózdi Kohász 1:1 (1:1). Kőbányai út, 1200 néző, v.: Vörös. Góllövők: Végh, illetve Kvassai (öngólt helyzetben van a Nyírmadai MEDOSZ SE. A sportegyesületnek ugyanis szinte soha nem voltak anyagi gondjai, idén is közel 100 ezer forint költségvetéssel gazdálkodhat. Az anyagi támogatás oroszlánrészét az állami gazdaság adja, de emellett autóbuszával megoldja az utazási gondokat is. Ezen túl a különféle helyi szervek, a termelőszövetkezetek' is rendszerint adnak anyagi segítséget. Kár lenne hagyni! Mi hát a gond? Az, hogy a község szervei valahogy így vélekednek: „Tessék, lehetőségeinkhez mérten biztosítjuk az anyagiakat. Csinálja a többit a sportvezetőség!” Csakhogy a sportköri elnökség lóg a levegőben, szervezetileg szinte sehova sem tartozik. Nincs hivatali, társadalmi tekintélye. Ily módon a vezetőségi tagok is többnyire csak papíron maradnak meg, s csupán egy-két ember futkos, kilincsel. Azaz erkölcsi támogatást nem élvez a község sportja! Ezek nyomán évek óta tart a tespedés, ami az egyetlen labdarúgócsapat szereplésére is rányomja bélyegét. Nyírmada 1970. július 1-én vált nagyközséggé, a korábbi évekből szép sportmúlttal rendelkezik, a község lakossága szereti és igényelné is a sokoldalú, színvonalas sportéletet. Kár lenne hagyni, hogy a jelenlegi áldatlan helyzet uralkodjék tovább. A „hogyan tovább”-ról Juhász László a következőket mondta: — Feltétlenül igazi gazda kall a sportegyesületnek. Véleményünk szerint csak az lenne a komoly megoldás, ha a megyei MEDÓSZ-közpomt egyetértésével a helyi állami gazdaság vehetné erkölcsileg is védőszárnya alá a sportkört Szervezeti kereteinél, tekintélyénél fogva minden szempontból rendet tudna csinálni, s fellendíthetné a sportéletet. Az egész község erejével , Mindehhez a következőket tennénk hozzá: az első lépéseket feltétlenül helyben kell megtenni, a község ve« zetőinek irányításával, erkölcsi támogatásával. Mert ezek nélkül a jövőben is csak nehezen talál gazdára a község sportegyesülete. Viszont társadalmi összefogással, érzésünk szerint ismét csatasorba lehetne állítani azokat a lelkes sportembereket, akik hajlandók lennének komolyan dolgozni. Mindezekhez igényelni kell a járási, illetve a megyei TS segítségét is. Bézi László Mai sportműsor Atlétika: Megyei középiskolai pályabajnokság a stadionban délelőtt 9 órától. Röplabda: Nyíregyházi Spartacus—Debreceni MEDICOR, NB II-es férfi bajnoki mérkőzés a stadionban délelőtt 11 órakor. Nyíregyházi VSC—Diósgyőri VTK, NB II-es női bajnoki mérkőzés az NYVSC-pályán déli 12 órakor. Kézilabda: Nyíregyházi Kinizsi—Miskolci Vörös Meteor, NB II-es férfi bajnoki mérkőzés a stadionban délelőtt 10 órakor. Utána Nyíregyházi Tanárképző Főiskola —Debreceni Közút, NB II-es női bajnoki mérkőzés. A Mátészalkai MEDOSZ NB II-es női csapata Budapesten a Csavar SK, a Nyírbátori Vasas NB II-es férficsapata pedig Miskolcon a Miskolci VSC ellen játszik bajnoki mérkőzést Kosárlabda: Tanárképző Főiskola—Szerencsi Kinizsi, férfi NB III-as mérkőzés a Vasvári u. 16. szám alatt délelőtt 9 óra 30 perckor. Kazincbarcikai Vegyész—Nyíregyházi Tanárképző Főiskola, NB III-as női bajnoki mérkőzés Kazincbarcikán. Labdarúgás, NB II: Nyíregyházi Spartacus—Borsodi Bányász, stadion 16 óra 30 perckor, vezeti: Szabó Z. (Papp I, Fusch). NB III: Szabó SE—Nagykállói Virágzó Föld Tsz, Mezőtúron, 14 óra 30 perckor, vezeti: Dobozi. Egyaránt 17 órakor kezdődnek a következő találkozók: Rakamazi Spartacus—Kilián SE, vezeti: Honti (Vígh, Gál I.). Záhonyi VSC—Szolnoki Olajbányász, vezeti: borsodi jv. (Rácz, Ajler). Nyírbátori Dózsa—D. TITÁSZ, vezeti: Ozs- vár (Brinckén, Kozsla). Haj-; dúszoboszló—Mátészalkai MEDOSZ, vezeti: Vágó. Megyei I. osztály, egyaránt 17 órai kezdettel: Nyíregyházi VSC—Nagyhalászi Textiles, NYVSC-pálya, vezeti: Kertész (Nagy G., Salamon), Ven- csellő—Tyúkod, vezeti: Dévényi I. (Ilcsik, Dévényi II.). Nagyecsed—Nyíregyházi Kinizsi, vezeti: Hajdú megyei jv. (Ramási, Balkányi). Nyírmada—Nyírbátori MEDOSZ vezeti: Danhauser (Lippai, Németh). Fehérgyarmat— Kisvárdai Vasas, vezeti: Da- lanics (Bónás, Farkas). Ti- szalök—Balkányi MEDOSZ. vezeti: Németh L. (Vári L Vári II.). Megyei n. osztály, egyaránt'17 órai kezdettel: Vásárosnamény—Nyírbogdány. vezeti: Kulimár (Alföldi), Mándok—Dombrád, vezeti: Pétervári (Kárászi). Nábrád —Tunyogmatolcs, vezeti: Kovács B. (Orosz). Demecseri Kipizsi—Opályi, vezeti: Jármi (Sántha). Kótaj—Csenger, vezeti: Fehér (Marinka). Nyírbogát—Nyírteleki Tsz, vezeti: Sándor (Tóth L.). U.j- fehértó—Nyíregyházi Építők, vezeti: Kozma (Egeresy). 1b- rány—Nyíregyházi MEDOSZ, vezeti: Gál L. (Dudás). Május 17-én, hétfőn nyílik Mátészalkán AZ IPARCIKK KISKERESKEDELMI VALLALAT KORSZERŰ, MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍTŐ bútoráruháza HAZAI ÉS IMPORT LAKÓSZOBÁK 16 000 FT-TÓL 32 000 FT-IG. KÁRPITOZOTT GARNITÚRÁK, HE- VERÖK, KIEGÉSZÍTŐ DARABOK. HAGYOMÁNYOS ÉS MODERN KONYHÁK 2500- TÓL 6000 FT. Kaphatók: Mátészalkán és a vállalat nyíregyházi és kisvárdai bútorboltjaiban.