Kelet-Magyarország, 1971. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-04 / 80. szám
Falusi öregek — a városok padkáin Az új lakótelepei hét-nyolc évvel ezelőtt kezdték el építeni. Azóta több mint tízezer ember talált itt otthonra. Az elmúlt év őszéig volt egy grund is. Jókora terület, amit kihagytak, körülépítettek. Úgy mondták, itt lesz az új városrész központja, a névadó nagy proletár- festő szobrával, szolgáltatórészlegekkel, de most ide is két kilencemeletes ház kerül. Az egyik már ki is nőtt a földből, a másikat alapozzák. Ezen a grundon megmaradt két szilvafa. Ide tipegett le a környező bérházakból, s kapaszkodott meg az árván maradt két szilvafában néhány öregember. Előbb csak az erkélyről nézegettem őket. A kíváncsiság később közelebb vitt hozzájuk. Tavasszal, ahogy ereje lett a napnak, már fogták kő sámlijukat, s jöttek. Két évvel előbb csak négyen-öten: ekete fejkendős, szikkadt testű parasztanyókák. Aztán egy hajlott hátú, csontos öregember is közéjük telepedett. Az idén már számlálni sem győztem őket. Valóságos kis sereg. Még lobogójuk is volt. Itt szárítgatták a kimosott fehérneműket, a két szilvafa között kifeszített kötélen. Ki zöldborsót fejtett, mások horgoltak, vagy var- rogattak, de egy sem akadt, aki csak ölbe tett kézzel ült volna. Amikór ismeretlen öreg húzódott hozzájuk, megkérdezték : — Maga hová valósi? Az új jövevény mondta. Nemcsak a születési helyet, hanem kicsiben az egész életét, özvegy T. Sán- dorné, aki Csipkerekből jött a városban lakó gyermekeihez, így: — Mondtam a gyerekeknek, hogy megleszek én már arra a kis időre, ami még hátra van nekem otthon, a faluban De amióta az apjukat eltemettük, hallani sem akartak erről. Különösen a tegkisebbik fiam kardoskodott, akinél most is vagyok, hogy csak jöjjek. Hiszen meg is lennénk, mert a kis menyem is aranyos lélek, csakhát... ez a semmittevés, ami itt rászakad az emberre ezek között a nagy kőfalak között.« — Unoka van? — Van Iskolás mind a kettő— Aztán hogy laknak? — Én a gyerekekkel az egyik csöpp szobában, a fiamék meg a másikban. — Mi meg heten vagyunk így — mondja a másik öregasszony, aztán hozzáteszi: nem is értem, hogy lehet ennyi sok embert így összegyömöszölni. De hiába könyörögtem a lányomnak, vejemnek, hogy jöjjenek haza. Ott az a nagy ház most üresen. — Miért nem adják el? — Kinek kell az? Legfeljebb telekként ha megvennék. Bagóért. Pedig ott az a nagy pajta is, valamikor az uram húsz szekér haszonfát is beleépített.« Máskor a hosszú élet nehéz paraszti munkáiban meggyötört testük bajait sorolják. Módszeresebben kezdtem vizsgálni az új jelenséget: mert nemcsak a fiatalok hagyják ott a falut, hanem újabban az öregek is. Az öregek bevonulása persze nem olyan látványos — tömeges — mint a fiataloké volt De jönnek. Lassan, észrevétlenül szivárognak be a városokba. Elsősorban azok az öregek, akik magukra maradtak, egyedülállók, akik semmilyen szocialista összeköttetéssel nem tudnak bekerülni a szociális otthonokba és természetesen akiket szívesen befogad a városokban élő gyermekük. A ma 67 ezer lelket számláló város, Szombathely utóbbi két évtizedes demográfiai hullámverése: húsz év alatt a város lélekszáma 27 465 fővel emelkedett. A természetes szaporodás 13 704. A többi bevándorolt. A megye falvaiból bekerült felnőtt lakosok átlagéletkora 26,3 év (volt). Az utóbbi négy esztendő alatt ezeket a fiatalokat 423 öreg szülő is követte. Ez nem olyan nagy szám. De már egy kisebb falu. Véleményem szerint azonban ez a szám a következő években meg fog duplázódni. (!) Ez a tény egyrészt annak az általánosító hiedelemnek mond ellent, hogy a mai fiatalok nem gondoskodnak elöregedett, falun maradt szüléikről, másrészt olyan társadalmi problémát vet fel, amelynek megoldása az új városfejlesztési és lakástervezési módozatokban keresendő. Nagyon sok városba került falusi fiatal szívesen adna (anyagi lehetősége is lenne rá) 40—50 ezer forinttal többet egy szövetkezeti, vagy OTP-öröklakásért, ha az egy szobával nagyobb lenne, ahol az ifjú család különösebb zavarása nélkül öreg szüleit is elhelyezhetné, s családon belül gondoskodhatna róluk. A legideálisabb persze az lenne, ha elsősorban társadalmi összefogással a tsz-ek kezdeményezésére legalább a központi falvakban úgynevezett házi szociális otthonokat létesítenének. Mert ahogy elnézem, hallgatom itt a város padkáján üldögélve ezeket a kis öregeket — akik elől a gigantikus méretű városi építkezés már az utolsó kapaszkodót, a két szilvafát is kitépte — úgy vergődnek, mint a szárazra vetett halak. Bizonyára jobb lenne nekik a megszokott környezetben a falusi szociális otthon padkáján, szilvafája alatt üldögélni, akiket gyakran látogathatnának meg a gyerekek és unokák is. n. Nyíregyházán új utcák egész sora épül ki: az Oszoló utca kórnyékén az Ifjúság és a Honfoglalás útja három-négy szintes házaival sok száz családnak adott otthont. A közeljövőben újabb 48 család költözik új otthonba. Hammel József felvétele. Mondják hozzáértő tüdős férfiak, hogy az emberi agy mechanikus működését a kibernetikus gépele hovatovább helyettesíteni képesek. Sőt, egv elektronikus számológép pillanatok alatt annyi számot ad össze, von ki, stb., asneny- nyit neves fejszámoló művészek együttesen legfeljebb egy év alatt volnának képesék. Azt is mondják: ezek a kö—omtilag vezérelt halálfi- nom precíziós gépek csodálatosan pontosak, érzékenyek. Gombnyomás és mint az őrült: készítik a statisztikát, mifenét Laikus lévén, álmodozni kezdek. Jó volna, ha egy komoly tudós, vagy akár egy nemzetközi tudóskollektíva feltalálná szép csöndben as emberi szívjóság kibernetikai gépét. Az özvegyek. az árvák, az elhagyottak, a szerelmi búbánatosak oda járhatnának az állami jóság kibernetikai gépének jó kútjá- hoz gyógyírért Egyszerű lenne az egész. Mindenki megnyomná a gépen a maga kis gombját, és sokáig sütkérezne, melegedne a neki hiányzó jóságsugárban. És a jóság sugara tovább hatna az emberekben, még otthon is melegítené őket. És vesréives sugár lenne ez is. mint a radioaktivitás. m“'Tí««fa7ne bennünket mi fovát'’'3'iTiánk mindenkinek. Először a kicsi családunknak, aztán a kollégáknak. aztán mindenkinek, akivel találkoznánk. Aztán mindenki mindenkinek és Vasárnapi elbeszélés Suba Andor: Jóságkibernetika akkor minden ember vidám lenne, örömmel járna haza, hívesen dolgozni. Álmom rögeszmévé vált Elhatároztam, hogy addig is, míg valaki ezt a gépet felfedezi. és államunknak telik a megvásárlására, én ajándékozom meg az emberiséget jósággal Jött a kollégám, beteg a házmestere, gyomorperforáció, azonnal szanatóriumba kell szállítani. Vidd pajtás a kocsit. igaz. az államé, de én most az emberi jóság nevében odaadom neked. Minden jót a házmesterednek és minden betegnek. Jött a másik kollégám, esküvőié lesz a román határ szélén. Vidd paitás a kocsit, az emberi boldogság egyik kelléke, hoev messzi utakon ne gyalog járják. Jöttek még vagy tízen kocsiügyben hozzám és én boldog voltam hogy segíthettem rajtuk. Boldogságot kívántam a nászúihoz, boldogságot kívántam az új tévékhez, a randevúkhoz... Az állam jóság tekintetében messze elmaradt szívemtől megfizettette velem a sok száz kilométer árát De jóságom vakká tett kollégákat sem az államot nem voltam képes szidni. Közben Pista, hivatalunk Benjamlnkája elkövetett valami kisebb hülyeséget egy lánnyal Szegeden. A mama ném hagyta, a mama feljelentette. a tárgyalást Szegeden tartották. Pista hozzám jött és elmondta, nincs egy huncut vasa sem, tehát nem tud leutazni a tárgyalásra Nekem sem volt. most mi legyen? Megnyomtam a kisgom- bot és eszembe jutott a táskaírógépem. Azonnal odaadtam Pistának: vidd el fiam a zaciba. A pénzből vegyél el kétszáz forintot, az elég lesz útiköltségre, majd megadod, ha lesz. A zálogcédulát és a többi pénzt hozd vissza nekem. Pista örült az írógépet hóna alá kapta, elvitte, aztán eltűnt cédulával, pénzzel együtt Harmadnap kaptam egy táviratot tőle. „Az írógépre kaptam 620 forintot, a zálogcédulát eladtam a Marx téren háromszázért tehát jövök összesein 920 forinttal. Ne haragudj, meg kellett nősülnöm.’* Nem haragudtam ri texjtem käs idő még és meglesz a gép. Jóságom mágikus erővel hatott mindenkire. Mancika ís bejött a hivatalomba és elmondta: a vőlegénye egy gazember, nem jött el a randevúra. pedig ő megvette a kiét jegyet a Van, áld forrón szererti-re. Meg sem nyomtam a kisgombot a szívemen, csak mentem vele a vőlegénye helyett, bár az egy kissé zavart hogy a lány nagyon csinos és a hivatalból ismerem. Mozi után a szigetre mentünk. Éjféltájt arra gondoltam. nagyon rossz ember lehet az a vőlegény, aki ezt a lányt otthagyta. Hajnali háromra még nem találhatták fel a jóság kibernetikái gépét, mert a rendőr elég gúnyosan írta ki házassági adataimat a személyazonossá- gimból. Manc'ka sírt és csábítónak nevezett. Kissé letörve ballagtam haza. Leültem feleségem mellé az ágy szélére, és kifejtettem neki, hogy közeli már az idő, a jóság, az emberi boldogság ideje, amikor az ember az embernek embere lesz és nem farkasa, amikor... A Ids csacsi! Míg ón az emberiség megváltásának eszméit ecsetel fem előtte. 5 ásított egy nagyot. Felkelt feketét főzött nekem, kikefélte a ruhámat, meleg fürdőt készített és megcsól Jta az arcomat. Nem értette a jóság kibernetikai elmé1 ét. szegényke, csak a maga kis ügyeivel foglalkozott. De azért nem tudtam rá haragudni
