Kelet-Magyarország, 1971. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-21 / 93. szám
«r Éljen és erősödjék népünk szocialista nemzeti egysége! (Folytatás a 2. oldalról) Új lakást építsünk — eny- nyit még soha nem építettek öt év alatt Magyarországon. Mindezek — és sok más. nagy célunk — eléréséhez és megoldásához alaposan neki kell gvürkőznünk: nagy és nehéz feladataink megvalósításához össze kell sz ';dni minden erőnket. — Az előjelek nem rosszak. A kongresszus határozatainak tényleges végrehajtása már megkezdődött a politikai élet különböző területein. Megszületett új választójogi törvényünk is, amely nagyobb felelősséget ró magukra a választókra. Nagymértékben növekszik a tanácsok önállósága, hatásköre. Fontos lépéseket tettünk minden szinten a nők és az anyák társadalmi helyzetének javítására és ami nagyon lénye— Megkezdődött az új ötéves terv végrehajtása is. Ez azért is fontos, mert aíapt igazság. hogy csak a munka teremt új értéket, és csak a megtermelt érték osztható eL Azaz: a normális társadalmi fejlődés szabályai szerint ahol nincs munka, ott nincs úi érték, ahol pedig nincs új érték, ott nincs mit elosztani. Az alapiell ételek között tehát az első helyen a munka áll. a munka, amin lehet és kell is javítani. — A munkát persze sokféleképpen ítélik meg mostanában nálunk, bírálhatják is. Gyakran az eredményeket is úgy mutatják be. hogy az ember azt sem tudja, örul- jön-e neki, vagy sem. Ha az ember ilyen kritikai írásokat olvas, vagy a híradóban megnézi az ilyen falta ..felvillanásokat”, úgy tűnik, hogy ebben az országban senki nem dolgozik, csak ténfereg. Ha viszont körülnéz az országban, új üzemi csarnokokat. új gyárakat, hidakat. utakat. Diesel-mozdonyokat lát. Tehát az emberek valahol mégiscsak dalgoznak. Valószínűleg arról van szó csupán, hogy az embereknek csak egy bizonyos kis hányadát, amely valójában nem is számítható a dolgozókhoz — kell felvilágosító szóval, vagy valamiféle „gyógypedagógiai” biztatással munkára ösztönözni. A gyógypedagógiához tartozik az is, hogy nagyon kevés pénzt kell nekik adni; akkor rögtön okosodni, javulni, „fejlődni” fognak ők is. A lényeget tekintve azonban népünk szocialista építőmunkájáról csak tisztelettel lehet szólni! 1 — Természetesen szükség van a kölcsönös bizalomra, összefogásra és cselekvésre. Kell a tudás, a szakismeret, a szocialista meggyőződés is és kell hit is. Eszme, meggyőződés nélkül, jövőbe vetett bizalom és hit nélkül az ember nem élhet. Szebb és jobb eszmét, mint a szocializmus,' egyetlen, fiatalnak, egyetlen felnőttnek sem tudunk ajánlani. — Szükséges az a felismerés, hogy csak együtt boldogulhatunk. Külön-külön, egyénileg, a közösség rovására hosszabb távon boldogulni senki sem tud. Aki ilyen módon próbálja boldogulását megkeresni, végül is kudarcot vall. A boldogulás útja az összefogás, a jó értelmű együttes munka. — Pártunk politikája, a Hazafias Népfront politikája helyes, azzal munkásosztályunk, dolgozó népünk egyetért. Történelmi szükségszerűség volt az is, hogy annak idején pártunk meghirdette a kétfrontos harcot, s ha ez a harc most nem is olyan éles és heves, változatlanul szükséges és folytatódik. A marxizmus—leninizmus, a szocializmus eszméinek tisztaságát illetően változatlanul kétfrontos harcot hirdetünk Meghirdettük a szocialista de "-ok rács a továbbfejlesztő sét és ezt folytatjuk az élei minden területén. De változatlanul ügyelnünk kell arra. hogy a szocialista demokráciát senki se „fejlessze” úgy tovább, hogy az gyengítse a munkáshatalmat. '-r- Az utóbbi időben nem ges: jól megértették e feladat fontosságát a gyárakban, a különböző munkahelyeken is. Napirendre tűztük az ifjúság kérdéseinek megoldását is. Mindez természetesen több évre szóló munka, olyan feladat amelyet szisztematikusan kell megoldanunk, hog'y évről évre előbbre jussunk Az életszínvonal rendszeres emelésének része — amint azt Fock elvtárs, a kormány nevében Tatabányán bejelentette— több mint 400 ezer ember fizetésének javítása. Ez a lépés természetesen nemcsak az érintett 400 ezer ember, hanem mindannyiunk számára kézzelfogható bizonyítéka annak, hegy megvalósul a program, amely szerint a szocializmus építése együtt jár a dolgozók életszínvonalának rendszeres emeléséveL nagyon szoktuk emlegetni az osztályellenséget. Pedig talán érdemes arról is szólni, hogy vannak-e ellenségeink, s ha igen, mennyien? A szocialista rendszernek hazánkban is vannak ellenségei. De hozzá kell tenni, hogy számuk mindinkább csökken és mind reménytvesztettebbek. Ma Magyarországon szervezett, komoly ellenséges és ellenzéki erő nincs és nem működik, csak egyedek vannak. Kik az ellenségeink? Természetesen azok, akik politikailag szemben állnak rendszerünkkel. Megkárosítják népünket az élősdiek, akik nem a rendszerért, hanem a rendszerből élnek. Világnézeti okokból harcolunk a cinikusok ellen, akik tagadnak minden nemes eszmét. — Az ország határain túl már több osztályellenséget találunk. A mi kis népünk olyan „nagy”, hogy az egész világra jutott belőle. Az egész világon vannak ma— Nagyon kell tisztelnünk azokat, akik a szocializmus eszméiért harcoltak. Akik évtizedekkel ezelőtt, a 19-es Tanácsköztársaság idején, majd a Horthy-rend szer ben, s később, a felszabadulást követően álltak ki eszméink mellett S amikor a rendszer harcosaira utalok, ezt nem kötöm ranghoz. Azt a becsületes pályamunkást például, aki 26 éve tisztességesen dolgozik, a szocialista társadalom építőjének tekintem, s ezt tisztelem benne. A régi harcokban érdemeket szerzett emberek nagy erőt jelentenek, s erre az erőre építünk. A régi harcokban elkövetett hibákat azonban most már ne tartsuk számon és ne dörgöljük az emberek orra alá. Rendszerünk van olyan erős, hogy megengedheti magának, hogy a mai magatartás és a mai munka alapján ítélje meg ezeket az embereket. Azokról van szó, akiket korábbi osztályhelyzetük, családi viszonyaik, vagy téveszméik a régi harcokban szembeállítottak velünk. Az a harc befejeződött. Ha ma itt élnek és tisztességgel dolgoznak, be kell fogadni e. nép körébe, a nemzet családjába őket is. Társadalmunkat munkával építjük. Ennek olyan társadalomnak kel1 lennie, hogy a jövendő szocialista Magyar- országon mindenkinek egyenlő joga és helye legyen, aki eszével, szívével, kezével felépítésében részt vett. A szocialista Magyarország, amelynek felépítése jól halad, csak az egész nép műveként jöhet létre és csak az egész népé lehet. — Azt hiszem, hogy a szocializmust építő magyar nép fiai és lányai bizalommal néznek a választások elé. Bízunk . a jövőben, rendszerünk erős. társadalmunk összeforrott. A párt, a Hazafias Népfront politikája, programja jó. Nagy eredményeket hozott eddig is és szép eredményeket ígér a jövőben isi A nehézségeket leküzdjük és az előttünk álló feladatokat meg fogjuk dgyar emigránsok. Többnyire nem is azokkal van bajunk, akik emigrációban élnek, mert az elmúlt évtizedek során különböző okok miatt kerültek külföldre. Nekünk bajunk azokkal van, akik nem emigrációban, hanem az emigrációból élnek, bár számunkra ők érdemben nem ellenfelek. Természetes azonban, hogy a szocialista rendszernek a világban még vannak ellenségei; olyan erők, amelyek a magyar közvéleményre is megpróbálnak befolyást gyakorolni. Most ugyan kissé finomabb módszerekkel, mint azelőtt. — Régebben azt mondták, hogy ahol három magyar él, ott három párt is van. Ez azonban nem a magyarság elátkozott természetéből következett, hanem a múlt társadalmi viszonyaiból. A modem munkásosztály emberei, a forradalmárok, a kommunisták harcai nyomán, a kiéleződött osztályharc végső eredményeként történelmileg egypártrendszer alakult ki. Nem minden szocialista országban van szükségszerűen így, s valószínűleg a jövőben szocialista útra lépő országokban is másképp alakulhat a helyzet. — Hozzátartozik mindehhez, hogy mi nemcsak harcot hoztunk, hanem megbékélést is: a végbement kiélezett osztályharc rendezte a társadalom viszonyait és most az egyes embereket is másképpen ítélhetjük meg, mint korábban, a kiélezett harc . időszakában. Ne ragasszunk címkéket az emberekre, erre nincs szükség, ez a módszer nem vált be. Harcoljunk a hibák, a tűrhetetlen és helytelen magatartás ellen, ösztönözzünk a jóra. És ha az illető megváltozik, s beáll a sorba, akkor minden rendben van. Egyes emberek ellen utóvédharcot folytatni nem kell, nincs értelme. Társadalmunk ezen túljutott, ennél fejlettebb. dank A szocializmus erői hazánkban napról napra, hónapról hónapra, évről évre erősödnek és növekszenek. A mostani időszakról elmondhatjuk, hogy folytatódik a pártkongresszus lendülete, sikeresek, eredményesek voltak a szakszervezeti kongresszusok, s a választási előkészületek milliókat mozgósítottak. Nemzetközileg erős támaszaink, hatalmas szövetségeseink vannak a határainkon túl, s elmondhatjuk, hogy barátunk a világ minden haladó embere. Bízunk abban, hogy népünk a választás napján megerősíti, támogatja politikánkat, támogatja a Hazafias Népfront jelöltjeit. Bízunk abban, hogy a választás napja is mérföldköve lesz fejlődésünknek, s politikánk irányát egyértelmű „igen”- nel erősíti meg. És bízunk abban is, nogy a választást követően népünk töretlenül halad előre történelmi útján, felépül a szocialista Magyar- ország és boldog nemzedékek igazi otthona, hazája lesz. Ennek a kölcsönös bizalomnak jegyében jutottunk idáiej. mint ahogy követte‘:cóes po litikánkkal, kölcsönös bizalommal, összefogással, együttes munkával és harccal tudunk előre haladni a jövőben is. — Tisztelt nagygyűlést Kedves elvtársnők! Kedves elvtársak! Még egyszer köszöntőm önöket, köszöntőm munkásosztályunkat, népünket, minden honfitársunkat és a Központi Bizottság, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében mindnyájuknak minden jót, egészséget, jó munkát, sikeres harcot és nagy eredményeket kívánok. A Központi Bizottság első titkárának szavait a nagygyűlés résztvevői hosszan tartó tapssal fogadták, majd a gyár KISZ-fiatalja:nak küldöttsége ajándékokkal kedveskedett Kádár Jánosnak. A nagygyűlés Csömör Ferenc zárószavaival végződött Csak a munka teremt új értéket A szocialista Magyarország az egész nép műve Ifikor Zsivkov leszasnoloiaval megkezdődött a BKP X. kongresszusa Kedden reggél a szófiai Universiade-csarnokban megkezdte munkáját a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusa. A csaknem 700 ezres párt, 1558 küldötte röviddel 9 óra előtt foglalta el helyét a teremben, amelyet Dimitár Blagoev, Lenin és Georgi Dimitrov nagyméretű arcképei díszítenek. A kongresszusi küldöttek nagy tapsától kísérve pontosan 9 órakor jelentek meg az emelvényen a bolgár párt vezetői, élükön Todor Zsiv- kovval, a Központi Bizottság első titkárával. Meleg fogadtatásban részesítette a terem Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, aki a kongresszuson résztvevő szovjet pártküldöttséget vezeti. Rajta kívül a mongol testvérpárt első titkára, Jumzsa- gijn Cedenbal vett részt az ünnepélyes megnyitó ülésen; Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát és Edward dereket, a LEMP KB első titkárát később várják Szófiába. A kongresszuson összesen 89 kommunista és munkáspárt, illetve demokratikus és forradalmi szervezet küldöttsége vesz részt. yiz európai szocialista országok kommunista és munkáspártjainak képviselői mellett eljött Szófiába Luis Cor- valan, a chilei, Jesus Faria, a venezuelai, Aarons, az ausztráliai, Khaled Bagdas, a Szíriái KP főtitkára, valamint Kurt Bachma",n, a Német Kommunista Párt elnöke. A kongresszus különféle szerveinek megválasztása után elfogadták a napirendet. A napirend megszavazását követően Todor Zsivkov megkezdte beszámolóját, amelyet gyakran szakított félbe a jelenlévők lelkes tapsa. Éltették a Bolgár Kommunista Pártot, a Szovjetunió Kommunista Párt i ót, a megbonthatatlan bolgár—szovjet barátságot. A párt IX. kongresszusa óta eltelt évek megelégedéssel, a nagy sikerek fölött érzett büszkeséggel töltik el szívünket. Ezek a sikerek — amelyeket népünk a Bolgár Kommunista Párt vezetésével elért — lehetővé teszik számunkra, hogy új, bátor és teljesen reális terveket készítsünk a jövőre — mondotta Todor Zsivkov. Az SZKP nemrégiben véget ért XXIV. kongresszusának óriási nemzetközi jelentőségéről szólva Zsivkov leszögezte: nincs a világon olyan elfogulatlan ember, aki ne volna tudatában annak, hogy ha az emberiség nem semmisül meg egy új világháború tüzében, ha az imperializmus nem tudja akaratát durván ráerőszakolni a nemrég felszabadult országokra, ha a szocialista országok sikeresen építik az új életet, az a Szovjetuniónak köszönhető — jelentette ki Zsivkov., Bulgária a szocialista in- temaciofiaiizmus megingathatatlan alapjára építi a testvéri szocialista országokhoz fűződő kapcsolatait, ~~ jelentetté ki a BKP Központi Bizottságának első titkára. — Az elmúlt időszakban felújítottuk a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződést a Szovjetunióval, Lengyelországgal, Magyarországgal, Csehszlovákiával és Romániával. Először írtunk alá ilyen szerződést a Német Demokratikus Köztársasággal. Barátsági és együttműködési szerződést kötöttünk Mongóliával. Továbbfejlesztettük kapcsolatainkat Kubával, a Vietnami Demokratikus Köztársasággal, kiszélesítettük ezeket a kétoldalú kapcsolatokat a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal. A párt és a kormány erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a fennálló komoly ideológiai és politikai nézeteltérések ellenére normalizálja az államközi viszonyt a Kínai Népköztársasággal. Azzal kapcsolatban, hogy a kínai vezetők a párizsi kom- mün dicső évfordulóját felhasználták a nemzetközi kommunista mozgalom, a Szovjetunió Kommunista Pártjának rágalmazására, Zsivkov kijelentette: a Bolgár Kommunista Párt erélyesen elítéli a kínai vezetők kirohanásait és rágalmazó koholmányait, azt a törekvésüket, hogy szakadást vigyenek mozgalmunkba, a szocialista országok soraiba, gyengítsék az imperialistaellenes frontot. Pártunk a jövőben is energikusan harcolni fog a jobboldali és a „baloldali” revizionizmus ellen, a nacionalizmus és a szovjetellenesség ellen. Zsivkov a nemzeti felszabadító forradalmak imperialistaellenes jellegét méltatta és élesen elítélte az indokínai amerikai agressziót. Hangsúlyozta, az aggasztó közel-keleti helyzetért szintén az Egyesült Államokat terheli a felelősség, amely támogatja, felfegyverzi Izraelt, ösztönzi annak agresszív politikáját és hódító étvágyát. Bulgáriának a kapitalista országokhoz fűződő kapcsolatait érintve Zsivkov megjegyezte, hogy e kapcsolatok megélénkültek és kiszélesedtek, a békés egymás mellett élés és a kölcsönös előnyök alapján bővülnek — mondotta Zsivkov. A BKP Központi Bizottságának első titkára megállapította, hogy az európai közvéleménynél és számos nyugat- európai kormánynál kedvező visszhangra talált az európai biztonsági értekezlet összehívására vonatkozó javaslat Meggyőződésünk — mondotta —, hogy az Egyesült Államok és NATO-beli követőinek mesterkedései ellenére meg lesz ez az értekezlet, mert megfelel az európai népek létérdekeinek és a kor parancsolja, amelyben élünk. Európában a politikai légkör további jftBításaóteMB»*L> pontjából, fontos jtJéútőséáü a szovjet—nyugatnémet .és . a lengyel—nyugatnémet szerződés aláírása — mondotta Zsivkov, majd rámutatott az NDK nemzetközi jogi elismerésének szükségességére. Üdvözöljük az általános és teljes leszerelésre vonatkozó szovjet javaslatokat, amelyek az SZKP XXIV. kongresszusának tribünjén hangzottalt el, — jelentette ki Zsivkov. A szónok ezután hangsúlyozta, hogy Bulgária nagy erőfeszítéseket tesz a Balkán politikai légkörének megjavítására. Északi szomszédunkkal, a Román Szocialista Köztársasággal nemrégiben újítottuk meg a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szérződést, összehangoltuk új ötéves terveinket, előirányoztuk az árucsere nagymérvű növelését. A J ugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársasághoz fűződő kapcsolataink vonatkozásában a Bolgár Kommunista Párt és a Bolgár Nép- köztársaság kormánya erőfeszítéseket tesz a jövőben is a bolgár—jugoszláv jószomszédi viszony további megszilárdítására. Az Albán Népköztársasághoz fűződő viszonyunk helyzete nem felel meg a két ország érdekeinek — folytatta Zsivkov — az, albán vezetők az opportunizmus és a szovjetellenesség szakadékéba zuhantak. Szakadatlanul szembeállítják Albániát természetes szövetségeseivel. Ennek ellenére őszinte erőfeszítéseket teszünk és a jövőben. is ezt tesszük, hogy rendezzük és javítsuk a két balkáni szocialista ország közötti viszonyt, Todor Zsivkov megjegyezte, hogy az utóbbi időben jelentős haladás mutatkozik a Törökországhoz fűződő kapcsolatokban, a Ciprusi Köztársasághoz pedig baráti kapcsolatok fűzik Bulgáriát. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára hangsúlyozta: a Szovjetunióhoz fűződő barátság és a Szovjetunióval való együttműködés az a megingathatatlan gránitalap. amelyre a Bolgár Népköztársaság egész külpolitikája épül A beszámoló külön fejese»' tét szentel a szocializmus anyagi és műszaki bázisa megteremtésének, a gazdaság intenzitása fokozásának. Az új ötéves terv irányelveinek sajátosságai közt megemlítette a népgazdaság intenzitásának és hatékonyságának sokoldalú fokozását, a társadalmi termelés és az egyes gazdasági ágazatok struktúrájának tökéletesítését is. A továbbiakban Todor Zsivkov hangsúlyozta: a BKP Központi Bizottsága nagy sikernek tartja, hogy bevezették minden gyermek számára 16 éves korig a kötelező oktatást. Már ebben az ötéves tervben sor kerül az egész közoktatási rendszer megreformálására. Todor Zsivkoy kijelentette, hogy a BKP mindenkor ». párt általános feladata fontos részének tekintette as irodalmat és a művészetet. Az alkotó értelmiség legjobb képviselői már évtizedek óta együtt haladnak * párttal. A párt fontos feladatának tekinti a kulturális front irányításának tökéletesítését. A beszámolási időszakot a* jellemzi, hogy tovább emelkedett a kommunista párt vezető szerepe a szocialista» társadalom ban. A pártnak a jövőben is ha* tározottan meg kell szabadul« nia az olyan emberektől, akiit nem rendelkeznek, vagy elve* szítették a kommunista jel* Iemvonásokat, eszmei ingadozást tanúsítanak, eltűrik m pártellenes cselekményeket, egyéni előnyök szerzésére használják fel a párttagság got. A párt sorainak tisztaságáról, minőségi összetételét nek megjavítására való gondoskodásnak törvénynek kell lennie minden pártvezetőség éss $ár tsneriúoael számúra — hangsúlyozta Todor Zsivkov. Az ideológiai, front feladatainak ismertetése után » párt szervezeti szabályzata-» ban javasolt módosításokról szólt, egyebek között arról« hogy a jövőben célszerű lenne ötévenként tartani a párt- kongresszusokat. Todor Zsivkov ezután a szocialista demokrácia kibontakoztatásával foglalkozott. Bulgária űj alkotmányáról szólva kijelentette, hogy es* az alkotmány megtestesíti és kifejezi a szocialista társadalom reális humanizmusát és demokratizmusát, egy olyan társadalomét, amelyben a legfőbb cél és érték az ember. Todor Zsivkov vázolta a kongresszuson elfogadásra kerülő új pártprogramot, és ezzel kapcsolatban leszögezted az új programban igyekeztek szervesen összekapcsolni a párt internacionalista és nemzeti feladatait, az általános és az egyénit. A kommunista párt, miközben a. munkásosztály pártja marad, fokozatosan a nép élcsapatává. az egész nép pártjává. válik. Ennek az objektiv feladatnak az elismerése távolról sem jelenti a munkásosztály vezető, szerepének csökkenését. A kommunista párt az érett szocialista társadalom felépítése folyamán a munkásosztály pártja marad és vele együtt fokozatosan az egész nép pártjává válik — hangoztatta a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Todor Zsivkov kongresszusi beszámolója csaknem öt órán át tartott. Ezt követően Sztojan Ka- radzsov, a központi revíziós és ellenőrző bizottság elnöke terjesztette a kongresszus elé az általa vezetett bizottság rövid referátumát. Utána már csak két küldött kapott szót: Drazsa Valcseva, a Plovdiv megyei pártbizottság első titkára és Georgi Sztoi- lov, a fővárosi népi tanács elnöke. Sztoilov felszólalásával befejeződött a BKP X. kongresszusának első munkanapja.