Kelet-Magyarország, 1971. április (31. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-02 / 78. szám

1971. április % KELET-MAGYARÖRSZAG 5. oldat él Kártérítésre 676 millió forintot fizettek ki megyénkben Tizenkilenc megye versenyében első helyezett az Altami Biztosító megyei igazgatósága Bekötő utak, yillanyhátó/af-bímíés, bírküz’ő berendezések é Állási lápiogafás a mezőgazdaság! termelés fejlesztésére Az Állami Biztosító 19 me­gyei igazgatóságának jubileu­mi versenyében 1970-es mun­kája alapján első helyet ért el a Szabolcs-Szatmár megyei igazgatóság. Az első helyezé­sért járó jubileumi emlékpla­kettet és vándorserleget csü­törtökön Nyíregyházán ün­nepség keretében adta át Fe­hér Sándor, az Állami Bizto­sító vezérigazgatója. Az ün­nepségen részt vett Tóth Má­tyás, az MSZMP megyei bi­zottságának első titkára és Orosz Ferenc, a megyei ta­nács vb-elnöke is. Az Állami Biztosító az el­múlt esztendőben 676 millió forintot fizetett ki kártérítés­ként a megye biztosított vál­lalatainak és közös gazdasá­gainak, valamint a lakosság­nak. Ez az Összeg sokkal ma­gasabb, mint a biztosítási díj­ként beszedett 246 millió fo­rint. 1970-ben megyénkben az Állami Biztosító szakemberei összesen csaknem 25 ezer kü­Lapunk március 12-i szá­mában rövid „Egyperces in- terjú”-ban számoltunk be a nehézségekről, melyek mint­egy 18 ezer holdnyi háztáji kerttulajdonost érintenek Cikkünk nyomán a tárgya­lások egész sorozata indult Felkerestük a vállalat köz­pontjának igazgatóját Buda­pesten. Pintér András igazga­tó és S. Nagy Zsigmond az Éruíorgalmi főosztály vezető­je ízletesen tájékoztatta la­pu irat a közérdekű problé­mákról. Elmondták, hogy a IV. öt­éves tervben, — a nagyüzemi zöldségtermesztés fejlesztése mellett — továbbra is építeni kell a háztáji gazdaságok zöldség- és gyümölcstermesz­tésére. Hazánkban a lakosság eg;, főre jutó zöldségfogvasz- ta ; évről évre emelkedik. A vállalat eszerint igyek­szik vetőmagvakkal segíteni a k érték termelését. Figyel­met fordítanak arra is, hogy jobb minőségű fajták kerülje­nek forgalomba. Szokatlanul nagy mennyi­ségű kerti magot hoztak forga­lomba már év elején, részben salát kiszerelésű kis csoma­gokban, részben a Hermes Szövetkezeti Vállalat úgyne­vezett kis tasakjaiban. A faj­K-----------------------------------­lönböző kár esetében intéz­kedtek. Az ünnepségen Fehér Sán­dor vezérigazgató az országos adatokkal hasonlította össze a megyénkben végzett biztosí­tási munkát. Tavaly az Álla­mi Biztosító összesen közel 3,5 milliárd forintot fizetett ki a biztosítottaknak, ebből csaknem 2,5 milliárdot a me­zőgazdaságot ért károkért. Az elmúlt évben rekordot állítot­tak fel ezzel az összeggel: először fordult elő a biztosító történetében, hogy a kifize­tett kártérítések összege or­szágosan is meghaladta a biztosítási díjakból származó bevételt. Az országban végzett kár- kifizetések közel 20 százaléka Szabolcs-Szatmár megyében volt. Ennek fele az árvízzel volt kapcsolatban. A lakosság 90 millió forint összegű biz­tosítást vett fel az árvizet kö­vetően. A vezérigazgató ki­emelte az itt végzett gyors és tatiszta szabványelőírásnak megfelelő közismert színes tasakokból csak a háztáji és kiskerttulajdonosok számára közel 26 millió. úgynevezett színes tasakot és ezenkívül 8 millió úgynevezett zöld tasa­kot küldtek, vagy küldetnek a vetőmagboltokba és a fo­gyasztási szövetkezetek két­ezer falusi boltjának. A kiskerituiajdonosok ér­dekében — 1971. január 1-től az új vétőmagtörvény előírá­sai szigorúan megszabják, hogy a háztáji gazdaságok és a kiskerttulajdonosok szá­mára is csak zárszalaggal ellátóit egy- és félkilós csoma­gokban lehet a vetőmagvakat forgalomba hozni. Idén ta­vasszal megszűnt a vetőmag­boltokban a zsákokból való árusítás, Könnyű áthidalása lett vol­na ennek az új, hasznos in­tézkedésnek, ha a termelő- szövetkezetek tagjai kiskert­jeik számára együttesen sze­rezték volna be és osztották volna szét például a nagy zsá­kokban is árusított velőborsó magokat. Ez az igen hasznos forma még nem terjedt el, pedig a vállalat igen jelentős jutalékot is ad az ilyen nagy­bani beszerzések esetében, így fordulhatott elő, hogy a jó munkát, amelynek révén az árvizet követő harmadik napon a kitelepítettek részére már segélyt tudtak fizetni, két hét múlva pedig meg­kezdték a tömeges kártéríté­sek kifizetését is. A vezérigazgató szólt arról is: az árvíznél végzett jó munka csak egy része az or­szágos első helyezést jelentő eredménynek. Ebben alapvető a biztosítások széles körű ter­jesztése, a megkötött biztosí­tások ápolása, a panaszos ügyek gyors és pontos intézé­se. Ezekben is kiemelkedő eredményt értek el tavaly az Állami Biztosító szabolcs- szatmári munkatársai. Az ünnepségen a kollektív elismerés mellett jutalmat ad­tak ál a legjobb fiókoknak — ük az első helyezett vásá- íaményi kollektívának —, valamint az Állami Biztosító 140 dolgozójának közel 180 ezér forint értékű pénzjutal­mat és elismerést. csomagolási arányok nem minden esetben feleltek meg a vevők igényeinek. Hangsúlyozzák, hogy a ve­tőmagtörvény a kiskerttulaj­donos érdekeit védi első­sorban. A vállalat, a vető­magtörvény, és a végrehaj­tott zárolási szabály azt je­lenti, hogy a vállalat felelős­séget vállal az általa elárusí­tott magok jó minőségéért, fajtatisztaságáért és csíraké­pességéért. Cikkünk nyomán a nyíregy­házi vetőmagbolt minden igé­nyét kielégítették. Megoldód­tak a hagyma, saláta és ágyé: retekfajták ellátási problémá is. Biztosítottak a nyíregyház.’ vetőmagboltnak 100 mázs' importból származó lucerna magot is. Úgy tűnik, hogy a vetemé- nyezés szezonjának végére az általunk március 12-én szó­vá tett problémák többsége megoldódik. De hozzáfűzzük: jó lenne, ha a vállalat a már megnyitott budapesti, Rotten- biller utcai, székesfehérvári, miskolci, orosházi és dunaúj­városi vetőmngszaküzletein kívül Szabolcs-Szatmár me­gyében is megnyitna egy nagy forgalmat ellátni tud'’ kulturált szaküzletet. GNZ Ismeretes, hogy a mezőgaz­dasági termelés és üzemi fej­lesztés további állami támo­gatást kap. A megyére vonat­kozó, .ilyen célú beruházások­ról kértünk tájékoztatást a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán Kántor János mérnök-köz­gazdásztól. A megyei tanácson elmond­ták, hogy a százszázalékos állami támogatás kategóriájá­ba az úgynevezett célcsopor­tos beruházások tartoznak. Ilyenek: szilárd burkolatú bekötő utak építése, villa­mos-energiaellátás bővítése, hírközlő berendezések fejlesz­tése, erdőtelepítések és erdő­ápolási munkák, valamint ön­tözőfürtök kialakítása. A Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumnak külön felha­talmazása van kijelölt terüle­ten, ugyancsak teljes állami támogatással komplex melio­rációs munkák engedélyezé­sére. Eredetileg harminc kilomé­ter hosszúságú bekötő út épí­tésére kapott célirányos ke­retet a megye. Nemrég ehhez még 2,2 kilométer út megépí- tési engedélyezése érkezett. Az utak építési bekerülési költsége véglegesen csaknem 40 millió forintot tesz ki (pon­tosan 39 millió 987 ezA fo­rintot). Ezt az állami támoga­tást a megyében 22 termelő- szövetkezet kapja. Elsősorban az árvizes szatmár—beregi táj rossz adottságú közös gazda­ságai jöttek számításba. E helyzet figyelembevétele mellett is, elsőnek a szakosí­tott állattenyésztő telepes gaz daságok. Többek között: szat- márcsekei Haladás, vámos- oroszi Uj Elet, penyigeti Uj Élet, cégénydányádi Dózsa Népe, tunyogmatolcsi Szabad­ság Hajnala, kölesei Kossuth csengerújfalui Béke, tiszabe- csi Uj Elet, Vámosatyai Lenin beregdaróci, beregsurányi márokpapi Barátság szövetke­zeti gazdaságok. Villamoshálózat-bővítésnél elsőnek ugyancsak a szakosí­tott állattenyésztő telepes tsz-eket vették figyelembe. De jó pontot jelentenek a hűtő­tárolók, a villamos energiára épített javító-szerelő gépmű­helyek és darálók üzemelteté­se. Idén a megye tizenkilenc Ezzel a címmel megjelent újabb hasznos kiadványt ve­hetnek kezükbe a lakásügyi jogszabályokkal ismerkedni, azokat saját érdekükben jól megérteni akarók. A Kos­suth Könyvkiadó által meg­jelentetett könyvecske jó áttekintést nyűit az új lakás­ügyi intézkedésekről. Egye­bek között ismerteti a IV. ötéves terv Lakásépítési és la­termelőszövetkezetét sorolták be célcsoportos villamoshá­lózat-bővítésbe. A bekerülési előirányzat közel három és fél millió forintot tesz ki. Nagyobb tételű ilyen célú be­ruházást kap a tiszadobi Tán­csics Tsz 770, a nyírteleki Dó­zsa Tsz 500, a nvírgelsei Béke Őre Tsz 350 ezer forint érték­ben. Hírközlő berendezések fej­lesztésére 2 millió 542 ezer forintot ad ebben az évben az állam a megye mezőgazdasá­gi üzemei részére. Ez a gaz­daságok további korszerűsíté­sét jelenti, tekintve, hogy mind több helyet kapcsolhat­nak be a gyors hírközlés há­lózatúba. Különösen előnyös .ez a fejlődő tanyaközpontok, szakosított telepek részére, Ezen a héten már öt tűz­esethez riasztották a tűzoltó­kat megyénkben. Vasárnap a déli órákban a Nyíregyhá­zéhoz tartozó Mohos-bokor­ban ütött ki tűz, Magéra János udvarán. Kigyulladt egy 6x3 méteres szalmatetős szín tetőszerkezete. A tűzhöz kivonult nyíregyházi _ állami tűzoltók az orkánszerű szél­ben csak nagy erőfeszítés után tudták lokalizálni a lángokat, A tüzet a károsult 5 éves János nevű gyerme­ke okozta. aki az ellopott gyufával játszani kezdett a színben, amit meggyújtott Hétfőn délután Tószegi Istvánná lakóépülete' gyul­ladt ki Szakolybart. A szalmatetős épület percek alatt lángba borult, s az erős szél nehezítette az oltást. A tüzet végül a helyi, a bal- kányi és a nagykáliói önkén­tes tűzoltók oltották el. Az anyagi kár értéke meghalad­ja a 4 ezer forintot. A tüzet Kiss József 5 éves kisfiú okozta, aki a lakóépület mel­lett egy kerékpár gumiját gyújtotta meg. s a szél to­vábbvitte a tüzet a szalmá­iét őre. kásfejlesztési programjának leglényegesebb vonásait; a lakásépítési formákat és ked­vezményeket; a lakás éi osz­tás és lakásbérleti jogvi­szony létesítésének új rend­szerét; a lak bérrendezést, to­vábbá a lakbér-hozzájárulás megállapításával és igénylé­sével kapcsolatos közérdekű tudnivalókat.. ahonnan sürgős esetekben híradást adhatnak akár^ a tsz-irodába, akár a tanácshá­zára. Megosztás szerint leg­több jut ebből az állami pénz­ből a nyíregyházi járásnak (1 millió 157 ezer forint), utána a mátészalkai járás áll (fél millió forinttal.) öntözőfürt kialakítása ke­retében, célirányos beruhá­zásból tovább folytatják a ra- kamazi Győzelem Tsz 6316 holdas mintagazdasága kiala­kítását. Erdősítésre és telepí­tett erdők gondozására 7 mil­lió forintot ad idén az állam a szabolcs-szatmári gazdasá­goknak. Az Ecsedi-láp komp­lex meliorációs munkáinak folytatására pedig mintegy 20 milliót használhatnak fel. a. b. Március 30-án Nyíregyhá­zán egy őrizetlenül hagyott villanyvasaló okozott tü­zet. Áz Ujszőlő utcában K. Istvánná vasaláshoz készítet­te elő a vasalót, amiről el­felejtkezett. A nagy hőkisu- gárzástól meggyulladt a kö­zelben lévő 38 darab gyer­meknadrág, ámít éppen az­nap akart leadni a háziipari szövetkezetnek, ahol bedol­gozóként tevékenykedett. A tűz továbbterjedt a szoba berendezési tárgyaira is. A helyi állami tűzoltóság nagy erőfrazítés után eloltotta a tüzet, de a gyors beavatkozás ellenére is több, mint 3 ezer forint anyagi kár kelet­kezett. A tűz“ri a károsultat terheli a felelősség. Március 31-én két tűzeset­hez is riasztották a tűzoltók egységeit. Geszteréden. a Káliói út 3. szám alatt ke­letkezett tűz. Orsó Jánosmé gazdasági udvarán, ahol egy szalmnknzal égett el. A _ tü­zet a károsult 7 éves János nevű gyereke okozta, aki a konyhából ellopott gyufával látszott a szalma^azál alatt. A tűz továbbterjedését a he­lyi és a nagvkállói önkéntes tűzoltók akadályoznák meg. A másik tűz Nagyecs^den, a To'di utca 8. szám alatt ke­letkezett. Némedi Dániel gazdasági udvarán kigyulladt egy 5x4 méteres taknrmá- nvos szín. amely csaknem leégett. A tüzet Bíró Imre 7 éves és Némedi Fán dór 5 éves gyerekek nlU(-'-+áV aldk a nvári konyhá­ból lorviák el a gvufát. s montonjort+áiV a színben tá­róit tniknománvt. A fenti gvermekiátéknk­hól Vei övezett +títo^ szóm o­n'i figv^imoTtotőlí. A megyei h'zmntk'Ta+i narannsnoí-ráig r-ní*no is f^lbívia a srnU-ék Ctgvein-*.á+ J-iogy nn h-gyják a gyufát a gyerekek előtt. b d. Cikkünk nyomán Több zöldség a háztájiban Beszélgetés a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat igazgatójával Tüzet okozott a vcsao Károk — gyermekjátékból Olvasó'nk figyelmébe ajánljuk: Lakásépítés, fakásclosziás, lakbér Pánik Pánikban vagyok. És nem ti ..nn megállni, hogy ki ne kocogjam, mitől. Pedig én nem akarok pánikot kelteni de tisztelettel szeretném kö­zölni mindenkivel akit érint hogy az aranyos, drága jó öreg Napunk kihülőben vart. Olvastam én ezt már egy­szer. vagy jó húsz évvel ez­előtt. Akkor abban a könyv ben azt írta egy helyütt a tu­dós. hogy eljön az idő, ami kor a Nap halványabban ont ja sugarait a Földr és az em berek védekezésül lehúzód nak az Eg yenlítő Újékára mert feljebb és 1 ’’b mái tűrhet ellenül hűvösre fordul az idő. Akkor — ifjú és bohó vol tam még — elhatároztam hogj én égj tapodtat sem me gyei: imét 'zárolnék itt f -nn északon élni, itt vagyok és bennszülött, a Mátrában. Ké­sőbb, ahogy öregedtem, ge­rincem meghajolt, engedtem fjonti hevületemből és fel­adva lokálpatriotizmusomat, i 00 kilométerrel délebbre ereszkedtem — Budapestre — az Egyenlítő felé. A nagyvárosban úgy tettem nintha minden rendben vol­na és mit sem tudnék öreg laprendszerünk zavarairól dolgoztam, táplálkoztam tudtam szerettem és gyűlöl- 'm, mint minden normális nber. Éljen az él-t, éljen a napsu ír. És nem locsogtam ki tit ómat, senkinek el nem árui am. Azért tudat alatt merően gyeltém a dolgok : olását em tudott elaltatni a nagy árosi rohanás. Most hétfő éjjel 0 órakor túlságosan hidegnek találtam az éjszakát és ez ismét felkel­tette szunnyadó gyanúmat, fé­lelmemet, bánatomat. Bár igyekeztem barátságosan el­csevegni az ásitozó kalauznő­vel, eszemben mindig az járt: a hidegben könnyen elalsza­nak és azután megfagynak az emberek. Napóleon katonái így vesztek oda a nagy orosz síkságon. Pedig akkor csak 1812-őt írtak. Azóta elteli másfél évszázad. Vili, hogy tovább hűlt a Nap. A lakásunkba lábujjhegyen érkeztem és szomorúan kons­tatáltam, hogy itt is alszik mindenki Gondosan betakar­tam szeretteimet és magam is ágyba bújtam. Nem tudtam elaludni a terhes gondolatok tói, kezembe vettem tudómé nyos lapunkat és abban rög tön az első oldalon a követ­kezőt olvastam: „Végső soron a Napban má sodpercenként 700 millió ton na hidrogén vá'tozlk át hé­liummá. Az átalakulás köz­ben fellépő tömegveszteség másodpercenként 4,3 millió tonna. A Nap az e tömegvesz­teségnek megfelelő energiát sugározza ki másodpercenként a világtérbe. Ez a tömegvesz­teség óriási, de a számítások szerint a Napban levő hidro­génmennyiség elegendő ah­hoz, hogy Napunk még 10 000 millió évig szolgáltassa mai mértékű, változatlan erejű sugárzását”, így állunk hát? Odafenn az égick tehát így maliméi­nak? De hisz sejthettem volna és bevallom, a tudományos hír bár igazolta balsejtelmei­met, az igazság meztelen fel­tárásával mégis szíven ütött Azonnal kiugrottarn az ágy­ból, papírt, ceruzát kaptam elő és számolni kezdtem 10 000 millió, az annyi, min; 10 milliárd, ha nem tévedek De hogy mennyi hónap, nap és óra, azt már nem tudtam kiszámítani, emberek. Ekkor indulatosan felkiál­tottam: „Azonnal ide, a szo­bámba egy specializált com­putert, hadd számoljon ne­kem !” Nem, a specializált compu­ter nem jó! Univerzális com­putert ide! Annak, ha jól va­gyok értesülve, üresek a cel­lái, tehát az átkozott masina rugalmasabban működik Azonnal betáplálom a kíván­csiságom lyukkártyáival és biztos megtudok valamit: Él-c- valaki, Valami rokonom majd akkor 10 milliárd év múlva? És ki és mi? És kik és mik lesznek ők? Fiúk, lányok? Barnák, szőkék? És remélem kultúremberek lesznek, ér bátrak! És nem esnek pánik ba. Hiszen, ők előre tudták hiszen én megírtam n-kik 1( milliárd évvel azelőtt. Én ír­tam meg. én a mátrai előem­ber. hogy így lesz. És bár há lát akkor sem várok majd mégis meg kell mondanom hogy ezzel a fi" llmeztetésse' én többet segfi lem nekik, mint nekem a bátyám, Sá­muel, aki félmillió évvel ez­előtt élt a Vértesben, és aki egy mukkot sem írt, üzent ne­kem arról, hogy: Vigyázz, öcsi, félmillió év múlva síkos lesz a pálya, többször hasra esel majd, ha nem vigyázol. Sok minden eszembe jutott még tegnap éjszaka, az is, iiogy talán ez az egész egy tmafu. Meg az is, hogy itt a rakétakorszak és mi i nki átköltözik majd egy másik bolygóra, s talú" ott a kilin­csek nem maradnak az em­ber kezétért, és a parketta is megtanul viselkedni. Hajnal előtt felköltöttem a 'rleségem és metparancsol- „am nek’ hogy a gyorssal azonnal utazzon (egyelőre) Pécsre. Vigye a gyerekeket is. '.egyenek ők csak közelebb az 1gyenlítő''öz. Nem, nem haragudtam leg rá pedig válaszával, a kintélyemet egy kissé meg- épázta a család előtt. S. A.

Next

/
Thumbnails
Contents