Kelet-Magyarország, 1971. március (31. évfolyam, 51-74. szám)

1971-03-27 / 73. szám

í. oldal KELET-MAGYARORSZÁG »71. március ?7. uiilők fóruma: Ktimik — GYEREKEKNEK tanulságokkal A minap a Nyíregyházi II. sz. Általános Iskola igazgatója, Kövér Endre egy érdekes levél néhány so­rát olvasta fel előttünk. Nem akármilyen levél volt ez. írója — nem derült ki, mikor — a kettes iskolába járt. Mint őszinte hangú, szándékú levelében a fiatal írja: egy meggondolatlan pillanatában, amikor nagyon meg­kívánt valami édességet, hozzányúlt a napközis pénz­hez. Tíz forintot vett el akkor, — s most nagyon meg­bánta Visszaküldte a 10 forintot, s kérte, hogy bocsás­sák meg ezt a könnyelműségét, amit nagyon megbánt. S ami az őszinteség legjobb bizonyítéka: teljes név, lakcím. Mi tanulsága lehet a kis epizódnak? Talán sokkal több, mint első látásra gondolnánk. Ugyanis nem minden családban megnyugtató a gyer­mek és a pénz viszonya. Nem minden szülő alakít ki helyes magatartást ebben a látszólag praktikusnak tű­nő — és a neveléshez nem tartozó problémához. Is­merünk gyerekeket, akiknek otthon „tabu” a pénz. Üt- legekkel tanítják rendre, ha különösebb indítóokok nélkül a zsebében marad néhány forint a boltban visz- szajáró összegből Az is előfordul, hogy az asztalon fe­lejtett pénz támaszt vihart a családban. Az „eltűnt” néhány forintot a gyermeken kérik számon. Egyáltalán nem akarunk olyan tanácsot adni, hogy a szülők két kézzel szórják a pénzt, rakják meg a gye- mekek zsebét apróval. S ne tulajdonítsanak semmilyen jelentőséget annak, ha a gyermek hozzányúl a család közös pénzéhez, vagy ismeretlen forrásból származó pénzt látunk a gyereknél. Ez nem lenne jó, hisz már a kisgyermekben igyekezni kell kialakítani a helyes magatartást a pénz iránt. Anélkül, hogy hosszas és az életkori sajátosságokat figyelmen kívül hagyó magya­rázatokat tartanának a gyermekeknek, viszonylag ha­mar rá kell döbbenteni őket: a pénznek értéke van, azért vásárolunk, s ahhoz fáradságos munkája után jut a dolgozó ember. De nem helyeselhetjük a végleteket. Sem azt a gyakorlatot, amely tabuként kezeli a pénzt a gyermek előtt, lopással gyanúsítja az alapjában ártatlan, gyer­mekjátékból kezébe került pénzek tettenérésekor. Nem főben járó bűn, nem feltétlenül az anyag5asság csirá­jának elültetése szerintünk, ha a nagyobb gyermek megtanul a pénzzel is bánni, segít a bolti bevásárlás­ban, kifizeti az újságot, a tévét. Ha nem misztikus tárgy a gyermek szemében a pénz, többnyire az érdeklődése, a birtoklási vágya is megmarad a normális szinten. De az a gyermek, aki a tiltás ingerére, kihívására mégis hozzányúl a családi kasszához, — sokszor mert előzőleg elfelejtett kérni valamilyen iskolai célra, — s azt drákói büntetés kö­veti, aligha vált ki kedvező hatást a gyermekben. Hal­lottunk olykor apró lopásokról egy-egy iskolában. Elő­fordul, hogy a túlzott buzgalom „krimikké” dagasztja az ügyeket. Olykor is, amikor csupán egy ártatlanabb esetről van szó, amikor a baráti, vagy osztályközösségi beszélgetés, vagy éppen az úttörőcsapat „fórumán” len­ne a leginkább nevelő hatású foglalkozni az üggyel. A másik végletet sem tudjuk védelmünkbe ven­ni: amikor a szülők „jósága” abban nyilvánul meg. hogy a gyermeket valósággal tömik pénzzel, bármikor sza­bad útja van a család legifjabb tagjának is a közös kasszához. Ez már enyhén szólva liberalizmus, súlyos * nevelési hiba. Az a gyermek, aki szinte nem ismeri a pénz érté­két, — nem azért, mert életkora ennek korlátokat szab — az nemcsak a szűkebb, hanem a tágabb — család anyagi javait sem biztos, hogy becsülni tudja. Köny- nyebben hozzányúl nem tartja „vészesnek”, s kevésbé érzékeny lelkiismerettel viseli majd el a „bűntudatot”, amely1 a kedvező változást számára — és környezete számára — előidézheti. Semmiképpen nem jellemzőek iskoláinkra a házon belüli „krimik”, de a legkülönbö­zőbb korosztályok, legkülönbözőbb' iskolai és iskolán kívüli rendezvényein alkalom kínálkozik arra, hogy a félrenevelt — a pénzzel szemben nem egészséges ma­gatartást tanúsító gyerek krimit csináljon. A jobbik eset, ha később eljut oda a gyermek, aho­vá az írás elején idézett 10 forintos becsületes „kis tol­vaj”. De sokukkal nem ilyen formában, hanem a gyer­mekbíróságokon találkozik az ember. Ahol már ne­hezebb jó útra téríteni a gyermeket, akit környezete, mostoha családi viszonyai, a kifejezetten könnyelmű otthoni nevelés indított el a már jogilag is elítélendő bűnözés útján. Páll Géza TÖRD A FEJED! hib’leumi úttörffbáfyázat (II.) Sárközi Gyula: A vigyázatlan őzike Vízszintes: 1. A függőleges 15 folytatá­sa (utolsó négyzetben két be­tű). 6. Ébreszt.. 12. OdapingáL 13. Éktelen mennybolt 14. Dunántúli csatorna. 16. Vágó- . eszköz (ékezetváltozással). 17. Számos. 19. Sasadi Torna Egyesület. 21. Ama helybn. 22. Cink és ezüst vegyjele. 24. Ebből sodródik a fonal. 26. Azonos betűk. 27. Messze. 28. Tréning. 29. Elárul. 30. Egy­szerű, primitív, jelentéktelen. 31. Tetejére. 32. Hangosan felszót 35. Tova. 37. Csont­ban van. 38. Csaknem mát­ka! 39. Tagadószó. 41. Va­dász megfigyelőhely. 43. Ide­gen férfinév. 44. Sára betűi keverve. 46. Legelő. 48. A mondat építőköve (második négyzetben kél bétu). 49. Lé­teznek. 51. Jegykezelő. 53. GLOX. 54. Nyugati bormár­ka. Függőleges: 1. Sípos hangszeren ját­szik. 2. Bőg. 3. Ragadozó ma­dár. 4. Korhol. 5. .. .-fázó. 6. Néma guta! 7. Ételízesítő (—’)• 8. ... Jürgens. 9. Cson­ka talon! 10. 50 %-os tilta­kozás! 13. Ostobaság. 15. Ez év júniusában rendezi meg az úttörőszövetség az úttörők nagy szemléjét.' Mi ez? (folyt, a vízszintes 1. sorban). 18. Forgat, kutyul. 19. Puly­katojás képű. 20, Eszterke. 23. Esztendő, oroszul. 25. ZÉIAM. 31. Rápakolja. 32. Igekötő. 33. Benedek ... (a nagy ma­gyar mesélő). 34. Táncmulat­ság. 36. Talpra ereszkedik. 40. Mesebeli lény. 42. Néze­tek rendezett összessége. 50. Kiss Béla. 51. KR. 52. Vissza: te, németül. Megfejtendő: függőleges 15., vízszintes 1. Előző megfejtés:. — GYER­MEK KÖNYVHÉT — TOUR DE PIQNER — Könyvjutalom: Kosa László Nyíregyháza, Takács Ágnes Mándok, Kovács Zsuzsa Nagykálló, Paczári Edit Baktalórántháza, Szécsényi Péter Nyíregyháza. Orosz Julianna Tyúkod. Krecsmáry László: BOLTOS PISTI Pistike még nem volt boltos, gondolta hát: nyit egy boltot Főtt a feje nagy-nagy gondban, s hozzálátott azon nyomban. Szöget hozott, fűrészt, lécet, kalapácsot s bárhogy nézed hol volt hol nem volt kész is van a bolt! SZEGENV M Szöveg: Cs. Horváth Tibor Rajz: Gugi Sándor 3. Kész is van, bár nem nagy, igaz, s nem is bolt-formájú biz az, no, de akik bele járnak, benne mindent megtalálnak ami télen nagyon kell egy éhes, gyönge kismadárnak... .. .Lám, hát így lett Pisti boltos, fgy nyitotta meg a boltot s minden éhes, picinyke, tarka tollú kis cinke emlegeti őt azóta s dicsérgeti csudára, — én meg mondok egyet pajtás: — Csináld te is utána! Két magas hegy között vé­kony patakocska csobogott. Sekély, de gyors iramú vizé­nek útját sziklák, kövek zár­ták el. De a habzó ár föléje emelkedett minden elébe tor­nyosuló gátnak, átugrott raj­ta és továbbszaladt. Ott, ahol elhagyta a két komor hegyóriást, aprócska tisztás terült el. A patak med­re itt szabadon kiszélesedett és ellustulva nyújtózott a zöld pázsltos réten. Itt már nem volt olyan sietős az útja. Las­san ballagott tovább, há'.án aranyos napsugarak úsztak lefelé az árral. A parton egy hatalmas tölgy terebélyesedett. Vastag törzsén nagy űr tátongott. Egy menyétcsalád lakott ben­ne. A tölgy egyik hatalmas ága a víz fölött húzódott a túloldalra. A sűrű, zöld leve- . lekkel borított ágak közt egy hosszú csörű, kék köpenyes madár ült. Alulról nem ve­hette észre senki — felülről a levelek védték. De ő pom­pásan szemmel tarthatta a patakocska hömpölygő vizét. Okos szemével már régóta leste azt a halacskát, mely az egyik kő alatt lapult. De a kis halnak egyelőre nem akarózott kijönni a hűvös ár­nyékból —, így hát a madár­nak várnia kellett, vagy meg­elégedni valami könnyebb zsákmánnyal. A tölgy másik oldalán — ahol lakásuk, az odvas űr tátongott —, a menyétanyó napozott csemetéivel. A kora nyári nap jólesően simogatta prémes hátukat. Dél volt, csend és békesség. A távol eső tisztás szélén egy őzcsalád legelt békésen, 'iSe & mghjzéffek nem sokat tö-” Tődtbk velük, A természet mindkettőjüket éberségre ta­nította meg. Kifinomult ösz­tönükkel mindjárt megérez­ték a veszélyt — de egymás­nak nem voltak ellenségei. Az őzbak váratlanul nyug­talankodni kezdett. Abba­hagyta a legelést, figyelt. „Veszély!” — adta le a jel­zést, és a család többi tag­ja is követte példáját, abba­hagyták a legelést. A követ­kező pillanatban már eltűn­tek a tisztást övező, sűrű fák között Ugyanakkor a me- nyétanya is egyenként szá­jába vette kölykeit és beci­pelte a fa odvába. Csak a kék hátú halászmadár ült to­vábbra ia mozdulatlanul a tölgy ágán. S a patak partján, éppen az odvas tölgy alatt, a fák közül kibukkant egy farkas­pár. Lustán a víz széléhez közelítettek. Jóllakottnak lát­szottak. A nőstény inni kez­dett, a hím feszülten figyelt. Aztán a hím ivott és a nős tény állat állt őrt. Nagyon belakmározhaltak, mert ál­mosan mozogtak. Aztán elte­rültek a magas fűben és nyelvüket kilógatva lihegtek a napsütésben. E pillanatban egy másik őzcsalád ért a tisz­tásra. A bak körülszaglász­ta a levegőt, de nem ér­zett semmi gyanúsat, mert a szél most az erdő felől fújt. Lassan legelészve megindul­tak a víz felé, hiszen veszély nem fenyegetett sehonnan. Már-már elérték a terebé­lyes tölgyet, alig voltak mesz- szebb húsz-harminc lépés­nyire a farkasoktól. A kis őz­csemete megérezte a víz-sza­got, s vidáman előreszök­kent... — Hó, hahó, vigyázz! — kiáltott ekkor tele torokkal a fa ágán ülő, láthatatlan halászmadár, annyira meg­sajnálta a már-már vesztébe rohanó, gyanútlan kis őzikét. — Vigyázz, fuss, farkasok! — Lehet, hogy nem egészen e szavakkal mondta, de a ki­csi őz szülei megértették. A madár rikoltozására dü­hös morgás volt a válasz. A két jóllakott farkas felállt fektéből, s szaglászni kezd­ték a levegőben A ’-N. tu­datlan őz meg sc mint egy kicsi gyermek t.czte a farkasokat és nem tudta, mi történik körülötte. De szülei, akik a madár figyelmeztető rikkantásából és a farkasok morgásából mindent megér­tettek, előrefutottak, hátra­rántották, taszigálták utód­jukat, a kis őzikét, s közre­fogva, vele együtt pillanat alatt eltűntek az erdőben. A két farkas meg újból le- heveredett a fűbe. Túlságo­san jóllakottak és lusták voltak ahhoz, hogy a meleg­ben üldözőbe vegyék a me­nekülőket. Ez volt a kis őz szerencséje. Csak a léleksza­kadó rohanásban érthette meg, micsoda nagy veszede­lem fenyegette. Meg is fogadta: egy lé­pést sem tesz egyedül, amíg ő maga is fel nem nő. Azóta Is vidáman él szüleivel a nagy erdőben, és tisztelettel meghajtja fejét, ha meglát­ja a kék hátú halászimadarat. Csányi Gyöngyi: ZÜMMÖGŐ ^Kinyílott az őszirózsa felhőrózsaszín bimbója, s hogy kinyílott, háta megett összesúgtak a többiek, — Ejmye-ejnye — így beszélt a bazsalikom, fodortménöa — milyen ez az őszirózsa! Borzas, boglyas a bimbója. Fésületlen. Mégsem járja! Kócos kontyát szedné ráncba! • Alit, csak állt az őszirózsa felhőrózsaszín bimbója, de rázümmölt egy afféle bársonybarna bojtos méhe: — Zümm-zümm, majd én megfésüliek, zfimm, szép lész a kertünknek! Zümm-zümm — ujját lágyan futva — zümm-zümm — a konty közé dugta, — zümm-zümm — haját lebontotta, — züram — kétoldalt választotta, huncutkáit felfésülte, bodorítva körbe tűzte, szálát szála mellé fogva simította sorról sorra, s mint jó fodrász jó boltjában, már új szi romi rizurábain mosolygott az őszirózsa felhőrózsaszín bimbója. (A jövő heti szombati számunkban folytatjuk) A hold kerek képet vásott, úgy bámulta amit látott,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents