Kelet-Magyarország, 1971. március (31. évfolyam, 51-74. szám)

1971-03-16 / 63. szám

I. oílaf wn mlnefoa ÍV. *BGSP..Wsäv* nrmSüA« (Folytatás as L oldalról.) ipartelepítés — más beruhá­zásokkal együtt — jelentősen növelte az itt élő dolgozók élet- és munkakörülményeit. Az előadó a népfrontbizott­ság nevében elismerését fejez­te ki eddigi munkájáért a választókerület országgyűlési képviselőjének, dr. Fekszi Istvánnak és javasolta a jelö­lőgyűlésnek, hogy a követke­zőkben is dr. Fekszi István nyugdíjast, a megyei tanács volt vb-elnökét jelöljék or­szággyűlési képviselőnek. Dr. Fekszi István munkásságát többen méltatták. A felszóla­lók elmondták, meg vannak elégedve azzal az igyekezettel, ahogy Fekszi István, — ko­rábban mint a megyei tanács vb-elnöke — képviselte a vá­lasztókerület dolgozóinak ér­dekeit Sok része van abban, hogy Mátészalka megfelelő támogatást kapott az utóbbi években, s mint képviselő, az új város ipari, egészségügyi és kulturális létesítményeinek korszerűsítése érdekében ko­moly lépéseket tett. Elmond­ták azt is, hogy az előlege­zett bizalom egyben azt is jelenti, hogy a következő években is hasonló buzga­lommal tevékenykedjék, kü­lönösen a kulturális és egész­ségügyi létesítmények tárgyi ellátottságának további javí­tása érdekében. Más jelöltre is elhangzott javaslat s a jelölőgyűlés részt­vevői szavazással döntöttek: dr. Fekszi István jelölését fogadták el, melyért a jelölt köszönetét fejezte ki és meg- igérte, hogy teljes erejével fog munkálkodni választó- kerületének közös feladatain. Nvírbálor: Kovács Lajos Nyírbátorban, a Csepeli Mo­torkerékpárgyár telepén a délutáni műszakváltás idején tartották meg a 10. számú or­szággyűlési választókerület je­lölőgyűlését. Gyúró Imre, a járási tanács vb-elnökhelyet- tese előbb az elmúlt évek eredményeiről, s újabb terv- veinkről szólt, majd a Haza­fias Népfront nevében java­solta a jelölőgyűlés 330 részt­vevőjének, hogy községük és n környező 8 község képvise­lőjének Kovács Lajost, a gyár technikusát jelöljék. Kovács Lajos 1945-ben szü­letett a Borsod megyei Golo- pon. A gépipari technikum el­végzése után 1964 novemberé­ben került Nyírbátorba, a mo­torkerékpárgyár telepének elődjéhez, a vastőmegcikkipa- ri vállalathoz. Előbb mint csoportvezető dolgozott, majd művezető lett, jelenleg pedig műszaki előkészítési csoport­vezetőként dolgozik. Munkája közvetlenül összefügg a dolgo­zók irányításával, munkatár­sai az elmúlt években megsze­rették, megbecsülték. Életé­ben az 1907-es esztendő ho­zott jelentős változást. Belé­pett az MSZMP-be, s egyide­jűleg letette a munkáisőres- küt. Vállalatának kommunis­tái is megbecsülték munkáját, 1969-ben a pártvezetőség tag­jává választották. Kovács Lajos mint üzemi középvezető, az iparosodó Nyírbátort képviseli. Nyílt, őszinte emberi magatartásával az eddigiekben is kivívta munkatársai megbecsülését, s azzal, hogy egyre nagyobb hozzáértéssel végzi munká­ját, s egyre többet vállal ma­gára a dolgozók ügyeinek in­tézésében, további megbecsü­lést szerez. Nyírbogát: Palóciéi La Misiié Hétfőn zsúfolásig megtelt a Nyírbogáti Általános Iskola nagyterme a 9. számú ország- gyűlési szavazókörzet jelölő- gyűlésére. Kanda János, a Nyírbátori Járási Tanács el­nöke ismertette a Hazafias Népfront választási program­ját, s tette meg a javaslatot a község és a járás másik 10 községének képviselőjelöltjé­re. A jelölt if). Palóczi Lajos- vé, a nyírbogáti Rákóczi Ter­melőszövetkezet üzemgazdá­sza, akit a jelölőgyűlés egy­hangúlag elfogadott. A nyírbogáti jelölt fiatal- asszony, 1947-ben született. Debrecenben végezte el a fel­sőfokú mezőgazdasági techni­kumot, s utána került Nyírbo­géira, a termelőszövetkezet ál­lattenyésztési üzemrészébe. 1958-tól nemcsak a gazdaság munkájában vett részt, ha­nem bekapcsolódott a KISZ­életbe is, az addig gyengéb­ben működő alapszervezet tit­káraként sikerült összefogni a fiatalokat, megteremteni a jó KíSZ-éleíei. Mint fiatal szakember, ak­tívan kiveszi részét a termelő- szövetkezet munkájában. Kö­vetkezetesen végzi munkáját, nagy akarással fogott hozzá a gyakorlati munka megisme­réséhez. Munkatársait megbe­csülve, szakmailag is oktatta őket, ezért kiérdemelte a gaz­daság tagjainak bizalmát. Közéleti tevékenysége alapján tagjául választotta a járási pártbizottság és a KISZ-bi- zottság is. A választókörzet községei mezőgazdasági jelle­gűek. ezért kívántak mezőgaz­dasági jelöltet állítani képvi­selőül. Izrael tovaan Hangoztatja területi követeléseit Növekvő felháborodás az arab országokban Az arab országok sajtója hétfőn élesen elítélte Golda Melr izraeli miniszterelnök­nek a Times-ban megjelent interjúját, mint Izrael terjesz­kedő törekvései nyílt kifejező­dését. Ezek lényege továbbra is az Eufrátesztől a Nílusig terjedő „nagy Izrael” álma. Az A1 Akhbar ezután felszólítja Washingtont, hogy a haloga­tásnak többé nincs helye, ítélje el Izrael álláspontját és tegye meg a szükséges lépése­ket. Az Egyesült Államok kü­lönben teljesen lelepleződik, mint az arab világ ellensége. A beiruti lapok közül az A1 Saab megállapítja, hogy „Meir asszony minden várakozást felülmúlt arcátlanságával”, míg az iraki befolyást tükrö­ző A1 Kifah úgy vélekedik, hogy e nyilatkozat után Egyiptomnak nincs más vá­lasztása, mint hosszú harcra készülni Izraellel. Abba Eban izraeli külügy­miniszter délelőtt elindult amerikai kőrútjára. Útját megszakítva Londonban rövid megbeszélést folytat angol kollégájával. Douglas-Home- mal. Elutazása előtt a repülőté­ren kijelentette, hogy U Thant- tal tanácskozik a Gunnar Jar­ring vezetésével folyó eszme­cseréről, mert Izrael úgy vé­li, hogy felül kell vizsgálni a tanácskozások „közvetett jel­legét”. Mint ismeretes, az arab országok nem hajlandók köz­vetlen tárgyalásokat "folytatni Izraellel. A külügyminiszter másrészt azt bizonygatta, hogy Golda Meir nyilatkozatában „nem rajzolt térképet, inkább csal: azt szemléltette, hogyan lehetne megváltoztatni a ha­tárokat”. Eban missziójának legfon­tosabb célja természetesen az izraeli és az amerikai állás­pont egyeztetése lesz. A török államfő a katonákat támogatja Egy nappal az eredetileg bejelentett időpont után, hét­főn Cevdet Sunay török ál­lamfő megtartotta rádióbeszé­dét. Sunay „alkotmány — és törvény — előírta kötelessé­gük teljesítésének” nevezte a katonai vezetők beavatkozá­sát, amelynek eredményekép­pen Demirel kormánya le­mondásra kényszerült. A nem­zethez Intézett üzenetében Sunay megismételte a katonák Demirel-ellenes vádjait és ki­fejtette saját véleményét is. A török államfő véleménye szerint a katonák beavatkozá­sa „az anarchizmus sötét és ijesztő időszakának” vetett véget. Azzal vádolta Demirel kormányát, hogy „gyengének mutatkozott” és elmulasztott reformintézkedéseket hozni. Sunay nem nyilatkozott az új kormányfő személyéről. Megfigyelők szerint szerdánál előbb erre nem Is kerül sor. Felszólította a török nemzetet, hogy támogassa „az új, erős kormányt és igyekezzék ki­aknázni a hazai erőforráso­kat”. E megjegyzése —* meg­figyelők szerint — utalás a katonai vezetők azon követe­lésére, hogy véget kell vetni Törökország gazdasági és ka­tonai függőségének. Szovjet—trancia tudományos szerződés A francia iparfejlesztési és tudományos kutatások ügyei minisztériumának hétfőn ki­adott hivatalos közleménye szerint Franciaország és a Szovjetunió szerződést kö­tött. Ennek értelmében szov­jet üzemekben fogják dúsíta­ni a francia nyers urániumot, A francia nyers urániumot 1973 elején szállítják a Szov­jetunióba, a dúsított urániu­mot 1973 végén és 1974 elején szállítják vissza a kelet-fran­ciaországi Fessenheimbe, hogy ott ezzel a fűtőanyaggal kezdjék meg a tervek szerint 1975-ben működésbe lépő energiaközpont üzemelteté­sét. A minisztérium megálla­pítja, hogy a szerződés, amely körülbelül 30—40 millió frank összegre vonatkozik, új sza­kasz a francia—szovjet együttműködésben. Az indiai kommunVák elégedettek Március 14-én az Esők- tengerének térségében a Nap állása 51 fokos volt. Ebben a helyzetben a tévé képernyő­jén csak nehezen lehet érzé­kelni a domborzatot, mert nincsenek árnyékok. Ez je­lentősen megnehezíti a hold­kocsi Irányítását. A készülék március 14—16-án mozdulat­lan marad. Ebben a hely zet­ben folytatja a kozmikus su­gárzás mérését és telemetri- kus adatokat továbbit a Föld­re Hétfőn megnyílt az Indiai Kommunista Párt központi titkárságának ülése, amelyen a most befejeződött parla­menti választások eredmé­nyeit vitatják meg. Az IKP központi titkársága érthetően elégedetten fogadta a reakciós erők választási vereségének hírét. A titkárság következte­tése: az eredmények azt mu­tatják, hogy az indiai néptö­megek között jelentős balra- tolódás ment végbe. Az SZKP XXIV. kongresszusa előtt Foglalkoztatottság a Szovjetunióban A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának évi j derítéseiben megszokott kü­lön rovat jelzi a munkanélkü­liség hiányát. Ez a rovat az alábbi hagyományos megálla­pítást közli; 1970-ben a Szov ­jetunióban nem volt munka­nélküliség. A Szovjetunióban már ré­gen ismeretlen ez a jelenség, amely oiy sok kapitalista or­szág számára kiélezett társa dalmi probléma volt és ra radt. A tar' gazdaság eg., között a foglalkoztat-;. , tervezését is lehetővé u.. „i. Ezért a tuJományos-r <. ik. haladás, amely autóm ki­állításával munkaerőt . <zab:; elit fel. a szovjet műnk'. sza­mára nem jelenti azt. hogy rettegnie kell az elbocsátástól, azaz létfeltételeinek megszű­nésétől. A szovjet gazdaság előre látja a modern technika bevezetésének lehetséges tár­sadalmi következményeit és ezért módot nyújt a munkás­nak hogy növelje szákkép­zettségét, és a rokonszakmá­kat sajátítsa el. Ilyen feltéte­lek között a munkanélküliség elképzelhetetlen. Mi több. a Szovjetunióban éppen fordí­tott, ellenkező problémák je­lentkeznek. A gazdaság bizonyos ágaza­taiban, az ország egyes ré­szein munkaerőhiány lép fel. Ilyen esetekben az állam anyagi ösztönzéshez folyamo­dik. így például kedvezmé­nyeket biztosít a messzi észa­kon Szibériában, Távol-Kele­ten dolgozóknak, emeli az építőmunkások bérét, egyszó­val igyekszik kiegyenlíteni a kínálatot és a keresletet. üizonyos munkaerőhiány magyarázható a szovjetunió­beli építés széles körű prog­ramjával, a nehezen megkö­zelíthető keleti és sarkköri te­rületek meghódításával, a ter­melőkapacitás nagyarányú nö­vekedésével, melynek méretét jelzi, hogy az 1970-es év so­rán 400 nagy ipari vállalat lé­tesült. A KSH adatai szerint a különböző gazdasági szfé­rákban dolgozó munkások és alkalmazottak száma jelenleg felülmúlja a 90 milliót. Ez annyit jelent, hogy egy év alatt 2 millió 300 ezer ember áramlott az iparba, a mező­gazdaságba, a közlekedési és szállítóiparba, az építkezések­re stb. Feltehető, hogy' a mun­kaerő-kereslet továbbra is magas marad, mivel a Szov­jetunió tovább kívánja növel­ni gazdasági fejlődésének üte­mét. Hogyan biztosítják majű a tervező intézmények, ezt ások inunk .erőt? Mindeneket#*:; az ifjúság termelőmunkába meg be nem vont részére számíta­nak, mivel a többi munkaerő- tartalék gyakorlatilag csekély. Ebben a kérdésben a párt világosan meghatározott poli­tikát folytat. A fiatalok or­szágszerte intenzív szakmai és műszaki oktatásban részesül­nek. Növelik az ipar, a mező- gazdaság. az építőipar és a szolgáltatóipar számára szak­embereket nevelő techniku­mok számát, Tavaly ezek a technikumok több mint más­fél millió fiatal szakmunkást képeztek ki. Idén ez a szám 200 ezerrel növekszik. De nem a mennyiségi oldal a legfontosabb. Változtattak a szakemberképzés jellegén is. Sok technikum egyesíti a ser­dülő középfokú szakmai ok­tatását a felsőfokú képzéssel. Idővel a szakmai-műszaki képzés ’ egész rendszere ily’ módon valósul meg, s ezzel a Szovjetunió a legmagasabb ál­talános képzettségi szinttel rendelkező munkások országa lesz. Ezt a reformot az alábbi meggondolások diktálják: egy­felől a tudományos-műszaki haladás megköveteli a mun­kások képzettségi szintjének állandó növelését, másfelől pedig az ifjúság maga is igényli ezt a képzést. Ami a felsőoktatást illeti, a népgazdaság 1970-ben innett 630 ezer fiatal szakembert ka­pott. A mérnökképzésben w Szovjetunió továbbra is vezet. Az Egyesült Államokban ki­képzett minden amerikai mérnökre négy szovjet mér­nök jut. Ma kezdődik Angela Davis pere A kaliforniai San Rafael­ben kedden kezdődik Angela Davis, a fiatal amerikai filo­zófia tanárnő pere. Ma mar kevesen kételkednek abban — írja ezzel összefüggésben Igor Orlov, a TASZSZ hírmagya­rázója, — hogy ez a per az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártja ellen, a polgárjogo­kért küzdő négerszervezetek, az ország egész haladó és há­borúellenes mozgalma ellen irányul. Dr. Ralph Abernathy, a meggyilkolt Martin Luther King harcostársa teljes jog­gal értékeli úgy a Davis elle­ni eljárást, mint kísérletet „mindazoknak a megretten- tésére és elnyomására, akik nyíltan kifejezésre juttatják nézeteiket.” Nem véletlen az sem, hogy Angela Davis ellen abban az időszakban indítottak kam­pányt, amikor Ramsey Clark volt igazságügy-miniszter be­ismerése szerint „az^ország a politikai elnyomás időszaká­ba lépett.” A növekvő belső ellenzék­kel szembeni harc széles fron­ton indult meg. Az amerikai reakció általános támadásá­nak szerves alkotórészét ké­pezi a kedden kezdődő San Rafael-i per is. Csűr ka István: 2. KISREGÉNY Pakisztán válaszúton Aztán úgy. hogy a Vég elvtars körül ülök lehetőleg ne hallják — Ez nem olyan oroszlán. — Nem érdekel A szabály az szabály Oroszlánproduk­ciót csak vaskerítés mögött lehet csinálni. Állítsák föl a Vaskerítést. — Képtelenség. — Miért? — Ott lett hagyva Kunba­ján. — Ja kérem, ha maguk el­hagyják a szerszámaikat! — Nem hagytuk el Elad­tuk a MÉH-nek Vég elvtárs idegesen fel­áll a helyéről és elindul kife­lé — Nekem elegem volt eb­ből az egészből. Legyen szí­ves igazgató elvtárs, holnap délelőtt jöjjön be a hivata­lomba, hogy megbeszéljük & továbbiakat. Ez az utolsó mondat Dar- nógyöngyei számára szinte végzetesen érthető, és komor tartalommal teli. Megvető pillantással, egy legyintéssel és egy sóhajjal megindul vissza a porondkapu felé. Amikor odaér a függöny mögül nagy érdeklődéssel fi­gyelő társasághoz odaveti nekik:-r Hajtsátok meg! — Az orosziánszár elma­rad? — kérdi Luciái — El. — Akkor te következel, — mutat igazgatójára Luciánó. — Én is elmaradok. Odakint fütyül a közönség mert üres a porond, nem tör­ténik semmi Darnógyöngyei ráripakodik a társulatra: — Menjen már ki valaki! Senki nem mozdul. Végül Luciánó megindul a porond felé. Megkérdezi Darnógyön- gyeitől. — Melyik számomat csinál­jam? s* Amelyiket akarod! Luciánó kimegy a porond­ra. * A vidék: tanácshaz folyo­sóján. Darnógyöngyei, a di: rektor, el'-ónul a különféle feliratú ajtók előtt és végül megáll a kulturális osztály­nál. Bekopog, bemegy A szo­bában bent zordan ül Vég elvtárs Komoran köszöntik egymást, aztán Vég elvtárs helyet mutat: — Foglaljon helyet. Vég elvtárs fölényesen foly­tatja: — Kicsit utánanéztem a dolgaiknak. A baj .ott van, hogy ez a műsor egyáltalán nem szolgálja a mi kulturális célkitűzéseinket. Tegye a szívére a kezét Darnógyön­gyei elvtárs. maga szerint ez égy igazi cirkusz? —-.Még nem, — mondja Darnógyöngyei, — de egy kis támogatással azzá lehetne tenni. Most keményen összenéz a két férfi. Jól összeakadtak. Nem könnyű legény egyikő­jük sem. Darnógyöngyei kis szünet után bátran teszi hoz­zá: — Pénz nélkül nem lehel igazi cirkuszt csinálni. — Én arról nem tehetek, hogy maguk üres házak előtt játszanak. — Én nein mondanám ezt ilyen határozottan a maga helyében Tegnap azért nem volt közönségünk. mert a kultúrházban ugyanabban az időben volt egy TIT-elő- aaás- .A termelékenység sze­repe a gazdasági életünk­ben” címmel, és a közönség apraja-nagyja odament. • (Folytatjuk) Jahja Khan pakisztáni el­nök hétfőn repülőgépen el­hagyta Karachit, hogy Daccá- ba utazzék. Ke]et-Paki$ztán fővárosában Mudzsubur Rah­man sejkkel az Avani Liga vezetőjével kíván tárgyalni, hogy megakadályozza az or­szág kettészakadását. A hely­— Az SPD meghívta Her­mann Oxfortot, a szabad demokrata párt nyugat-ber­lini szervezetének elnökét, hogy kedden a nyugat-berli­ni szociáldemokrata vezetők­kel tárgyaljon. A meghívás hírét Klaus Schütz nyuga*-berlini kor­mányzó polgármester, a nyu- lat-berlini SPD elnöke hoz­ta a sajtó képviselőinek tu­domására abban a nyilatko­zatában amelyet a nyugat­berlini SPD vezetőségével egyetértésben adott ki. A nyilatkozat szerint a szabad demokraták, az SPD sajnálatára, a választási zet azonban rendkívül válsá­gos. Hétfőn a daccai rádióban Mudzsubur Rahman megis­mételte Kelet-Pakisztán né­péhez intézett felhívását, hogy szánjanak szembe a központi irányzat uralmával és készül­jenek fel az áldozatvállalásra. kampány kezdetén felmond­ták az eddigi — „nagyjából megelégedést keltő” — együttműködést. Schütz meg­állapította, hogy az FDP a választási kampány során „nagyon rosszindulatúan har­colt a szociáldemokraták el­len”, s a jövőben meg keli vizsgálni, merre vezet majd az út. Egészben véve a szo­ciáldemokraták elégedettek lehetnek a választási ered­ménnyel — mondotta Schütz, hangsúlyozta azonban, hogy az SPD változatlanul „nem”- et mond a CDU-val alakítan­dó nagykoalícióra. Pofit kai e enteiek Nyuoat-Berfinbrn Ma pihen a Lunohod

Next

/
Thumbnails
Contents