Kelet-Magyarország, 1971. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-07 / 32. szám
Vasárnapi melléklet Az erdő és Sóstó Sóstó... Erdő, tisztások, a Sóstó csillogó nagy tükre, a meleg vizű termálmedencék a Krúdy-szálló és a Svájci- lak, a Fenyves turistaház, a csuklós buszokkal kirándulókezrei és a sípoló-dohogó kisvasút, a tüdőt tágító levegő, a hosszú séták a tölgyesben — ez mind együtt a Sóstó. A poros Nyírség egyeüen természeti adománya. Most 4 esz.enöeje ír unk a Sóstóról „Kincsünk lehetne ha.címmel. Hogy is szóltunk róla? „...Nincs magyar lexikon, útikönyv, amelyben ne találná meg az olvasó Sóstót, amely Nyíregyháza éltető, üdítő gyöngyszeme, a városlakók büszkesége. Nem akad olyan hazai, vagy külföldi túrista, aki ne zárná gyorsan a szivébe ezt a pompás környezetet...” És a címben feltett „ha” után szóltunk arról, mit kellene tenni, hogy ez a gyönyörű környezet megmaradjon, fejlődjön. Akkor irtuk le ezt a mondatot: „Pusztul a sóstói erdő.” Hogy miért engedjük olykor teljesen feleslegesen és indokolatlanul kivágni a levegőt tisztító, a szél homokhordását akadályozó erdei fásat! Akkor mondtuk, hogy a jövőben már nem szabad az üdülő- és kirándulóhely hivatásához nem tartozó intézményeket elhelyezni a Sóstón, a tanárképző főiskolától a Sóstó végéig elterülő erdőből kivágni egyetlen fát sem, inkább ültetni kell oda. Ki kell aknázni koránk nagy divatját, az utazási vágyat — figyelmeztettünk akkor Sóstó országos propagandájára. s javasoltuk, hogy palackozzák, árusítsák az ott lelt ásványvizet, hasznosítsák a versenyuszodát. S túl kellene jutni — mondtuk — a már akkor évek óta húzódó tervezés stádiumán, mert a nyíregyházi és a szabolcsi emberek szívesen vennék, ha vállalatuk telket igényelne és elkezdene építeni vállalati üdülőket, hétvégi pihenőket a Sóstó területén. Négy esztendő telt el és nem történt semmi. Azaz történt, mert közben megépült a sóstói autóút, s egy bitumen bekötő út. Már akkor szóvá íeuük, hogy nagyon sok olvasónk, — nyíregyházi és másutt lakó — felháborodott hangon írt levelet, telefonált, tette szóvá más módon, hogy rossz kezekbe került az erdei út építése. Jogosan hozták fel az ismert finnországi példát, hogy ott az ország területének nagy részét erdő borítja, de súlyosan megbüntetik azt az építészt, aki akár csak egyetlen fát is kivág, vagy kivágat feleslegesen „...És itt? Az új út mellett még 9 méterre kivágtak minden fát. Elszomorító volt látni az erdőirtásnak ezt a vandál formáját. S kit büntettek meg vajon?” Ezzel kapcsolatban is írtunk, de az illetékesek elfelejtettek válaszolni. Nemrég azonban újabb jelzéseket kaptunk nyíregyházi olvasóinktól: az erdőből megint kivágtak egy nagy területet a Kótaji úton. „Hát ki ennek az erdőnek a gazdája, felelőse, ki adja az építési engedélyeket a városlakók egészségének, levegőjének rovására?” Toronyi Márton, a nyíregyházi erdészet vezetője elmondta, hogy az erdőgazdaság — amelynek kezelésében áll az erdő — mindig is tiltakozik az építkezések ellen. Példákat is sorolt, s elmondta, hogy sajnos, eddig hiába. Egymás után adta a városi tanács az építési engedélyt -a különböző intézményeknek, s meg lehet érteni néhány elhelyezését. „De az már enyhén szólva furcsa, ami legutóbb történt. Az erdészet nem építkezik, s ugyanakkor adott engedélyt a város a jelenleg Kállósemjénben működő növényvédő állomásnak. Emiatt irtottak ki újra egy nagy területet...” Mint közölte, most a vidám park miatt tervezik a városi illetékesek, hogy kivágjanak 5—6 hold szépen díszlő vöröstölgyest. „Pontosan a fordítottja történik annak, ami Finnországban van...” Iratokat szereztünk be a városi tanácstól, amelyekből kitűnik, hogy a tanács nem akarta elhelyezni az erdőben a Kállósemjéni Növényvédő Állomást, de a megyei tanács vb mezőgazdasági osztálya évekkel ezelőtt megyei, sőt országos érdekekre hivatkozva utasított el minden más felkínált helyet és ragaszkodott az erdőhöz. A városi tanács felelős vezetőd azt mondják, erre már nem volt ellenérvük, s belementek a hónapokig tartó vita után az erdei építkezés engedélyezésébe. De még mindig természetes a kérdés, hegy miért van erre szükség? Kinek az érdeke, hogy irtsák a már ma is csak 740 holdra zsugorodott erdőt? A lakosságnak, a tűristáknak, a sétálni, pihenni, gyógyulni vágyóknak, de az engedélyért olyan hevesen küzdőknek sem. Mert vajon mi keresnivalója van egy növényvédő állomásnak az erdő szélén? Lassan úgy járunk, hogy mindenki az erdőbe, az erdő szélére akar költözni, mert ott jó a levegő. Emiatt kivágják a fákat és aki ott lakik már, végül nem jut erdei levegőhöz, mert lassan eltűnik az erdő. Tüdőgyógyász főorvos mondta el a minap, hogy egy ilyen szél járta, poros alföldi városnak, mint a mienk, különösen vigyáznia kell minden egyes fára, s ha egyet ki kell vágnunk, mert elöregedett, kettővel kell azt pótolnunk. Sajnos, ez ma még egészen másképp van. Az építőipari vállalat főmérnöke szerint abban a környezetben, ahol a természetvédelem számításba kerül, ott egyetlen fát sem vághat ki a ház-, vagy útépítő, különösen, ha az építési engedély szigorúan kitér a fák védelemére. Ez sajnos sok esetben elmarad az engedélyezésnél, sok fa esik áldozatul feleslegesen. S ezért nálunk még senkit meg nem büntettek, még csak nem is figyelmeztettek! Szólni kell még a vállalati, tsz-üdülők építéséről. Néhány nyíregyházi vállalat épített, a többi tervezett és az üdülő, a pihenő elmaradt. Építettek ellenben a Balatonnál, Hajdúszoboszlón, Miskolcon. A megye ^termelőszövetkezeteinek próbálkozása is teljes csődbe fulladt, a 10 éve összeszedett összeghez hozzá sem nyúltak. Van ebben egy jó adag kényelmesség, közömbösség, s van olyan, hogy egy-két vállalat vezetősége szívesebben megy megyén kívül üdülőt építeni, mert ha a dolgozója nem is, ő el tud jutni oda, akár minden szombaton De tapasztalni — és ezt is nagyon időszerű megvizsgálni, ezen változtatni —, hogy Sóstón drágábban kapják a tanácstól a telket, mint megyén kívüli híres, „befutott” üdülőhelyeken. Ügy hisszük, ideje ezekről hivatalos neiyefcen szólni, ezekért ugyanott jóval többet tenni! Kopka János Ködös téli hajnalon ilyennek pillantja meg Nyíregyházát a város legmagasabb épületén dolgozó. A Zrínyi Ilona utca még csendes, a takarék épülete mö gött a reggeli párából lassan bontakozik ki az aj északi városrész halvány körvonala. (Bürget Lajos felvétele) E heti elbeszélésünk Páll Géza: Furcsa tünetek Benedikti Győző igazgató egy napon furcsa tüneteket észlelt hivatalában A tüneteket a környezetében ügyködő munkatársakon észlelte. Benedikti éles szeme nagyítóként hozta közeibe a munkatársak viselkedésének változásait. Régebben is tapasztalta már. hogy egyes beosztottak számára nagyon ismerős szokásokat, vonásokat vettek fel. Ez akkor egészséges jelenségnek tűnt az igazgatónak. Rokonlelke- ket látott ezekben az emberekben. Mi tagadás, szívesebben beszédbe ereszkedett velük, mint az elhúzódákkal, akikkel munkakapcsolata se kötötte össze. Igv ment ez egy darabig. Benedikti igazgató szorgalmasán vezette a hivatalt. Nem volt mentes — mint a legtöbb ember — a hangulatváltozásoktól sem. Elkeseredett pillanataiban olyan megjegyzéseket is megeresztett. amiket mire kimondta, meg is bánta. „Nem azért jöttem ide, hogy ajnároz- zanak.” „Engem nem kell szeretni.” „Nem óhajtok senkivel lelki életet élni...” És így tovább. A jobb emberismerők azonban tudták mi lakik m alkalmi kifakadások mögött. Megrögzött emberbarát. aki belső érzékenységét, a hivatali munka iránti szenvedélyét palástok mögé rejti. Benedikti igazgatót így fogadták el a hivatalban. így volt tetőtől talpig az. ami. Az olykor elkerülhetetlen dorgálások, vagy fegyelmik után mindig módot talált, hogy a „megperzselt” mun- kartárs lelki fájdalmain enyhítsen. Hol egy különmunkával, máskor egy jól csattanó vicc poénjával kárpótolta a vesztes! akit felületessége. a munkájában tapasztalt pontatlansága miatt volt kénytelen elmarasztalni. Volt, aki igyekezett kihasználni az igazgató gyengéit. Mások példaképnek tartották, akaratlanul is megpróbálták utánozni. Azon se nagyon töprengett hogy az élet természetes hatása alól az ő hivatalában dolgozók sem lehetnek kivételek. Az emberek kölcsönösen hatnak egymásra. Olykor észrevétlenül átragad egyikről a másikra egy- egv szokás, mozdulat, szó^á- rás. észjárás... Az erősebb egyéniségek, amilyen Benedikti igazgató is. anélkül, hogy szándékosan másokra erőszakolnák egyéniségük vonásait. puszta jelenlétükkel, mint az osztódó sm'tek ültetik át a jó és kevésbé jő személyiségjegyeket környezetükben. Benedikti elégedetten tapasztalta. hogy munkatársai hozzá hasonlóan tömören kezdik kifejezni mondanivalóikat. Azon csak belülről mosrdvgott. hogv kedvenc szavait is felfedezte a munkatársak mondataiban Semmi szándékosságot nem látott ebben, hisz azok a szavak „össznépi tulatdonban” vannak másoknak is joguk van hozzá. Ne szaporítsuk a szót Pe. nedikti igazgatót nem önnön pozitív tulajdonosainak másokba való felfedezése késztette töprengésre. Jobb szerelte > volna persze, ha munkatársai megőrzik egyéni ízűket. nem veszik át a másra szabott „kész ruhát”. De ezt a kisebbik bajnak véltem Sokkal inkább foglalkoztatta, hogy saját negatív vonásait is leolvashatta a munkatársakról. Ez már komolyan aggasztotta. Sőt, kifejezetten bosszantotta a neki is nagy gondot okozó emberi gyen* geségét másokban felfedezni. Éppen ezek a tünetek késztették arra. hogy az eddigi* éknél keményebben hozzá* lásson hibáinak farigcsálásához. De a körforgás esszéi nem ért véget. Nemcsak Benedikti jó és rossa tulajdonságai osztódták. A munkatársak jó és rossz vonásai is óhatatlanul hatot iák az igazgat tóra. Egy igazi hivatalvezető nem tud steril — ember nélküli — körülmények között létezni. Állandóan meg kell birkóznia azzal a bizonyos ellentmondó-sálj „meghallgatni mmaemut. ae önálló véleményt kialakítani a problémákról”. Ez nem Is olyan pofon egyszerű, még egy Benedikti* nek sent
