Kelet-Magyarország, 1971. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-04 / 29. szám

l!rn 4 rrt e-* pAnc*'» 4 #• S oldal KOMMENTÁR Nemüdülők Meghökkentő tényre világí­tott rá felszólalásában a Szabolcs megyei Állami Épí­tőipar; Vállalat szakszerve­zeti küldöttgyűlésén az egyik munkás. Elmondotta, hogy vélemé­nye szerint az eddiginél jóval több agitációt kellene kifej- t ;niök a szakszervezeti ak­tíváknak ahhoz, hogy a vál­lalat dolgozói közül minél többen menjenek el üdülni. Már ott, a vita eleven lég­körében érzett, hogy itt vala­mi többről van szó. Utána­néztünk: így van. Nem arról beszélt a küldött, hogy az építőipari dolgozók nem utaz­nak eleget a nagyvilágban, hanem arról, hogy még a kedvezményes szakszervezeti üdülés iránt sem elegendő számú az érdeklődés. Az illetékesektől megtud­tuk. nem is ritka eset: hogy a vállalat, vagy a szakszer­vezet megjutalmaz valakit jó munkájáért és díjtalan üdülésben részesíti. De még ezek között is akad, aki nem veszi igénybe. Ez pedig már nem tréfado­log. Beszéltünk néhány ilyen építőipari dolgozóval és az ő szavaik igazolták gyanún­kat. Érvként valami olyasfé­lét mondottak, hogy az épí­tőipari dolgozó munka köz­ben úgyis annyit utazik. Sza­badságában már inkább csak a magáéban „piszmog”... Meg, hogy a paraszti sorból kinőtt munkás úgyis a sza­bad levegőn nőtt fel. Az érvelés körül minden esetben meg lehetett sejteni az anyagi érdekek hálóját és egy bizonyos, korszerűtlen életformának a gyökereit. A falujához* földjéhez kötött építőipari dolgozók között igen sok az olyan — most ne sértsen senkit ez a szó — „kétlaki”, aki még csak fé­lig szakadt el a földtől. Nincs ebben semmi romanti­ka. Meghatározó tények van­nak. Elsősorban a háztáji. Régebben az aratás, most a tavaszi munkák és a betaka rítási kamnányok, vagy más idénymunkák pénzkereseti lehetősége. Van, aki el sem tudja képzelni, hoey másra is használhatná a szabadságát, mint újabb alkalmi munká­ra vagyis pénzszerzésre Ezt mutatja, hogy akik már féiig- meddig város1 akikké vá'ta’;, mezei munkára alka’muk sem igen van. M^g nem is nagyon ériének hozzá, építő­munkára használják a sza­badságukat, bérért. A pénz természetesen min dig jó a háznál, mennél több De ezek az emberek nem tudiák, hogy a fizikai munka után a szervezetnek szüksége van a pihenésre, kikancsoló- dásra „mást csinálásra”, legalább egy évben egyszer tartósabb ideig. És már egyre előrehaladottabb az építési munkák téliesítése. Több az olyan építésvezetőség, ahol évek óta nem adtak ki töme­gesen fagyszabadságokat, mint régebben. Aki nem él az üdülés adta lehetőséggel, az az egészsé­gét a munkaerejét rombolja. Ezt kellene megmagyarázni. Persze, megmagyarázni nem elég. Itt az ideje, hogy ala posan elővegyük régi és új terveinket a dolgozók hétvé­gi időtöltésének jobb meg szervezésére, mint ami az üdülés legjobb előiskolája. Mielőbb szeretnénk sok hor­gásztanyát látni a Tisza bá­jos kanyarulataiban, hétvégi házakat, sétányokat és jó közlekedést, sétahajót a Ti­szán. A szabad idő kulturált Eltöltését. Ezt szervezni kell* nem lehet letudni egyetlen szakszervezeti beutalóval. Gesztelyí Nagy Zoltán Az idei áruellátás kilátásai Befejezéshez közelednek a belkereskedelem és az ipar, valamint a külkereskedelem tárgyalásai az idei árualap fedezésére. A Belkereskedel­mi Minisztérium tájékoztatá­sa szerint az Idei forgalom­hoz szükséges árualap már nagyjából a kereskedelem rendelkezésére áll. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy mindenből lesz elegendő. Egyes cikkekből — a hazai termés és az import korlátái miatt — a kereskedelem nem kapja meg a szükséges men: - nyiséget. A megállapodások, a szerződések pontos teljesíté­se, a még hiányzó áruk pót­lása szükséges ahhoz, hogy a kereskedelem jó ellátást tud­jon nyújtani. A népgazdasági terv a ta­valyinál 8 7 százalékkal ma­gasabb kiskereskedelmi for­galommal számol, s ehhez *0.3 milliárd forinttal nagyobb árualapra van szükség. A tér vezeti 151,1 milliárdos forga­lomhoz körülbelül 6 milliárd forint értékű áru — többsé­gében vegyes iparcikk — még hiányzik, e termékek többsége azonban még be­szerelhető Várhatóan a tavalyihoz ha­sonló lesz az élelmiszer-ellá tás színvonala bár ezt az úi termés befolyásolhatja. Meny- nyiségileg igen biztatóak a ruházati kereskedelem kilátá­sai. hiszen az éves 32.1 mil­liárdos forgalomhoz csupán 320 millió forint értékű árut — felső kötöttholmit, női es lányka fehérneműt, férfi és fiú alsó ruházati cikket — nem sikerült eddig lekötni Vegves iparcikkekből az áruszükséglet 91 százalék? látszik biztosítottnak. Volumeneben nem nagv mindössze 10 millió forint, a •cezőgazdasági szeráruk hiá­nya, mégis sok gondot okoz, mert többségüket importból sem lehet beszerezni. Mintegy 1,8 milliárd forint értékű műszaki cikkre sem sikerült szállítót találni, ennek nagy része importáru — centrifu­ga, porszívó, villany boy ler, ke­rékpár, motorkerékpár — lenne. « Tüzelőanyagból még 52 000 vagon szén és 27 000 vagon brikett szállítására nem szer­ződött a hazai bányászat, s az importbrikett szállításá­ról is most tárgyalnak. En­nek ellenére a készletekből és a beérkező áruból az első ne­gyedévben zavartalan tüzelő­ellátást biztosít a kereskede­lem Az építőanyagok közül a falazóanyag kevés, s a hazai ipar nem tud elegendő me- szet, mozaiklapot, parkettát aj tó-ablak tokot adni, a szük­ségletet importból fedezik. Stráfon, gyalog a tanyavilfgban Aki villanyt ad — áj él hoz Egyéni és közösségi ügyek a tanácstag füzetében Nem mindig könnyű ta­nácstagnak lenni — jegyzi meg beszélgetésünk közben Iszály Péter, akit több éves társadalmi munkájáról, él­ményeiről faggattunk. Egy ré­gebbi epizóddal kezdi, ami­kor Rozsréten az egyik pöt­tömnyi tanyabokorban fény- ünnepélyt rendeztek. Csak­hogy ekkor még a tsz üzem­egységében és az istállókban gyűlt ki az áldásos fény... Ek­kor állt Iszály Péter elé a tűzről pattant asszonyka: Httfa’ok az emberírt — Jó, jó de mikor lesz a mi házainkban is villany? Ma már mosolyog a nyír­egyházi négyes körzet városi tanácstagja. Akkor viszont — ha nem is fogalmazta meg — a kérdéstől a válaszig eltelt néhány másodpercnyi időben átélte, — amit a bevezetőben idéztünk: nem mindig kömy- nyű tanácstagnak lenni. Am a megállapítás önmagában csak az érzést, az állapotot summázza. Kevésbé mondja meg: mégis hogyan tudnak évekig fáradhatatlanul helyt­állni az olyan emberek, mint a nyugdíj előtt álló „Péter bácsi is. Mi az, ami mindig újabb és újabb lépésekre ser­kenti, olykor térdig érő sár­ban, lovas szekereken, gyalog vándorolva a tanyavilág ap­ró házai között... — Az olyan dolgok, mint az a bizonyos menyecske in-, terpellációja, amit a maga nyelvén fogalmazott meg — időz még egy kicsit az epi­zódnál. Ezek hosszabbítják meg az ember kedvét, kitar­tását. Mert — igaz, hogy nem azonnal — de a tsz-központ villamosítása után kaptak fényt a házak is. S amikor az ötvenes években jómagam is részt vettem az ötvennél több nyírségi falu villamosításá­ban, ismerve a nyíregyház tanyavilágot, gondoltam, hog- lesz még tennivalónk sokáig. Erdei Ferenc akadémikus ra hivatkozik, aki a tanyái holnapját az ezredforduló’' - élő, eleven problémának tart ja. A „legolcsóbb” közműye' a villanyt el kell vinni ezek be a házakba is, mert aho” villany van, ott egy új élet­forma alapjai rakódnak le — folytatja a gondolatot Iszály Péter. Ezt nem csupán úgv mondja, mint a TITÁS." nyíregyházi kirendeltségének vezetője, aki negyvenöt éve — inas korától — vezeti a végtelen huzalokat — most már inkább papíron, tervraj­zokon. Mint tanácstag is ál­líthatja, hogy az államtól ka­pott milliók és milliárdok Szabolcsban is pillérei az el­szigetelten, kis településeken élő emberek továbbhaladásá­nak. Rádió, tévé, mosógép, — a munka könnyítését segítő kisgépek „sarjadnak” a ve­zeték nyomán. Gum’c i/ma, estíköjieny — Elértük, hogy az idén már szinte minden nagyobb nyíregyházi tanyán lesz vil­lany. Sok pénzbe került, de a családok is segítettek. Nem várják úgy a villanyt, mint a mesebeli sült galambot várták. Anyagiakkal, saját erejükkel, igyekezetükkel siettetik a vil­lany beköszöntését. Legutóbbi útját említi,, a Manda-bokor egy távoli zugában, ahol 17 család kérésére vágott neki a 15 kilométeres járhatatlan útnak, hogy közelről nézze meg, indokolt-e a kérésük. Természetesen a villanyról van szó. Stráfszekérre kellett átszállni a terepjáró gépko­csiból. A mocsáron, tavon, sártengeren ez vitte a válasz­tópolgárokhoz, majd gyalog- szerrel kellett megtenni a stráfnak is nehéz utat a há­zakig. — Ilyenkor a tanácstag hi­vatalos öltözete gumicsizma, esőköpeny. Felszerelése jegy­zetfüzet és hideg élelem — mosolyog, s hozzáteszi: ő tu­lajdonképpen nem a tanyavi­lág tanácstagja. A városban a Körte utca és környékének lakóit képviseli 8 éve, az ugyanis a négyes körzet. De legalább annyit,tölt — a nem hivatalos tanyavilágban — mint a városbeli ügyes-bajos gondok orvoslásánál. Nem is tudja különválasztani a ket­tős tennivalókat. Előfordul, hogy egy-egy 'tanácsülésen, vagy más hivatalos fórum megbeszélésén élőbb mint a TITÁSZ egyik vezetője mond­ja el véleményét, javaslatait aztán szót kér, mint tanács­tag. Alkalmi füzetlapjáról — ki tudja hány tellett be g nyolc év során — sorolja is a ké­réseket, panaszokat. Útjaví­tás kúckarbantartás, OTP- kölesön, lakás, elhelyezkedés. Sőt, házasságkötésnél is vár- ják a tanácsait, a segítségét. Kellemes kötelesség volt kö­zölni a jó hírt az egyik vá­lasztópolgárral, aki igen rossz lakásviszonyok között él: az idén rajta van azon a listán, amit az új lakásigény lökről állítottak össze. Jelvény a hajtókán Két fiatal boldogságát köz­benjárással mozdította előbb­re. Miután meggyőződött, hogy komolyan akarják a fiatalok, megvannak az ala­pok is, jó szakma, kereset a kezükben, nyugodt szívvel jött fel a tanácshoz: a kör­nyezetismeret, a helyszíni be­szélgetések alapján javasolta, engedélyezzék a fiatalkorúak házasságát... Iszály Péter — természete­sen — amint csak úgy hozza a szó — szívesen „visszaevez” a saját vizeire, a villanyikró­nikához. A sok emberi prob­léma, a tarsolyában gyűlő közérdekű ügyek mellett er­ről beszél a legszívesebben. Kabátja hajtókáján egy jel­vény is fénylik, azok a ta­nácstagok, legbuzgóbb patrió­ták kapják, akik sokat tettek a városért. Büszke rá, hogy valami maradandót tudott al ­kotni az évek során, amiért megemlegetik, amikor már rég nyugdíjban lesz. ^ Páll Géza Hatszázféle tankönyv, 167 féle egyéb kiadvány 17 millió példányban A Tankönyvkiadó idei tervei A Tankönyvkiadó Vállalat gondozásában idén megjelenő nyomdai termékek példány­száma várhatóan meghaladja a 17 milliót. Ebből 16 millió tankönyv lesz, a többi taná­ri segéd- és kézikönyv, szak­könyv és más pedagógiai mű. Az alsó- és középfokú okta­tási intézmények részére 600 féle tankönyv készül. Ezen­kívül 167 féle egyéb kiad­vány jelenik meg. Az általá­nos iskolai tankönyvek kö­zül átdolgozott, korszerű tor­mában készül például az ötödikes magyar irodalom, a hatodikos orosz, a hetedikes élővilág és kémia. Uj könyv­ből sajátíthatják el a tanulók a közlekedési ismereteket is. A középiskolásoknak szánt újdonság a matematikai fel­adatgyűjtemény III. kötete, valamint az idegen nyelvek­hez szükséges nyelvtanköny­vek. Folytatják a gimnáziu­mok szakosított osztályaiba járó diákok számára szánt nyelvkönyvek kiadását. Szerepel a tervben mint­egy 20 féle új szakmai könyv kiadása a szakközépiskolá­soknak. Egyebek közt kicse­rélik a közgazdasági szakkö­zépiskolákban az első és má­sodik osztályosok gyorsírás könyvét, nyomdába kerül az ügyvitel-gépesítés alapisme­reteinek második kötete is. A tervek szerint 20 féle tan­könyvet készítenek a dolgo­zók gimnáziumaiban tanuló „felnőtt-diákoknak”. Az idegen nyelvű kiskönyv­tár sorozatban latin, olasz, német, angol, orosz nyelvű könyvek jelennek meg. 'ha­marosan forgalomba kerül a „Tanuljunk nyelveket” soro­zathoz kapcsolódó román nyelvkönyv, s ebben az esz­tendőben lát napvilágot — hazánkban először — japán nyelvkönyv. Ebédszünetben A brigád névadója Esze Ta­más. És akik a nevét viselik, azoknak is van már „törté­nelmük”. Hétszeres szocialis­ta cim birtokosai, törzsgárda- tagok. kiváló munkások, ta­valy nyerték el a bronzpla­kettet, s mindezt kemény munkával, a vagonpakolás­sal. ÉRDÉRT Vállalat 13-as te­lepe, Mátészalka Ebédidő van. A brigád tag­jai a klubszobában üldögél­nek. ami inkább kiállítóte­remhez hasonlít. A falon oklevelek, kitüntetések és ké­pek egész sora mutatja be az eddig megtett utat — Mint minden kezdet, a miénk is nehéz volt — kezdi beszélgetésünket Czine Vik­tor, a brigád ősz hajú vezető­je. — Éjszaka, ünnepnap be kellett jönni dolgozni. Hú­zódoztunk. de nem mond­tunk nemet, mert mi vállal­tuk. A tavalyi volt a legszebb esztendő. Akkor vettük át mind a heten a Kiváló dol­gozó kitüntetést és elnyertük a bronzplakettet. Hogy mivel érdemeltük ki? Nem volt egy vagonunk sem, amiért fek- bért fizetett volna a vállalat, egy hétig dolgoztunk az ár­vízi mentésnél, szabad szom­baton és vasárnap 15 köb­méter fát hántoltunk, amit az újjáépítéshez ajánlott fel az ÉRDÉRT. Valamennyien politikai tanfolyamot végez­tünk, a brigád tagjai közül a három Katona, János, Ár­pád, Géza, a hiányzó általá­nos iskoláit fejezte be. Dol­goztunk húsvétkor, kará­csonykor, mindig, amikor szükség volt ránk. A közeli Kocsord községbe valók. Ismerik egymást jól. Olyanok, mintha testvérek lennének. Bakos János dolgozik kö­züli* c legrégebben a telepen. Tizenhárom évvel ezelőtt, 1957-ben kezdte. — És milyen körülmények között! Kézzel raktuk ki a vagonokat. A napi 7—8000 mázsa fát emelgetni nagyon- nehéz volt. Este, amikor ha­EjYZET: Új közönség Többször elmélkedtünk már azon, hogy vajon színháza­inkban, hangversenyeinken megjelenik-e hamarosan az új munkásközönség, az a publikum, amely nemcsak a lelker szervezés, hanem a belső igény eredményeként ül be a nézőtérre. A sok elmé­leti vita helyett Nyíregyhá­zán frappáns válasz szüle­tett arra. hogy az élő problé­mának van megoldása. Még­pedig nem is olyan bonyo­lult. Azt hiszem, akit a dolog érdekel, egy pillanat alatt választ kap minden kérdésé­re, ha elmegy egy olyan na­pon a színházba, amikor 500 szakmunkástanuló ül a szék­sorokban. Mind a színházhoz illő öltözetben, mind azzal az áhítattal, ami kijár a művé­szetnek. Nézik az előadást, úgy viselkednek, mint értő közönség, tapsaik akkor csat­tannak, amikor kell, és olyan lelkesen, ami falakat feszítő. Firtattam, hogyan sikerült ezt elérni? Vajon volt, vagy éppen van-e titka annak, hogy leendő szakmunkásaink a színházba egy Ármány és szerelem előadáson éppoly otthonosak és kulturáltak, mint egy úgynevezett kifino­mult közönség. Kiderült, hogy volt és van titka, bár ez nem elérhetetlen másnak sem. Csak szív kérdése volt az egész. A szakmunkásképző taná­rai ugyanis, amikor szervezni kezdték a fiatalokat, gondol­tak arra, hogy itt most nem üzletről van elsősorban szó. Hanem nevelésről. A leendő közönség kialakításáról. És a szervezéssel egyidőben meg­kezdték az iskolarádióban az előkészítést. Volt itt szó ar­ról, hogyan kell viselkedni a színházban. Hogyan illik öl­tözködni. Aztán sorra vették a műveket. Ismertették a legfontosabb mondanivalót, megmagyaráztak bizonyos dramaturgia tudnivalókat. Fel­keltették az érdeklődést. ‘ z- tán a tanárok beültek a gye­rekek közé a széksorokba. Nem történt csoda. * Csak az érett és érik be előadásról előadásra, amit elvetettek. A fiatal közönség megtapsolja a jó díszletet, megérzi előadás közben a drámai pontokat, tud izgulni és örülni, tud együttélni a színpadon törté­nő cselekménnyel. És eze­ken az előadásokon a szí­nész is érzi: valami egészen friss és új, ami a nézőtérről felé áramlik. Kedvteremtő, sikerre ösztökélő tiszta lelke­sedés. Talán nem nagy esemény az egész. Csak 500 fiatalról van szó — mondhatná bárki De milyen 500 fiatalról? Fél­ezer leendő szakmunkásról az intelligens, magasan kép­zett jövendő munkásosztály utánpótlásáról. A színház Nyíregyházán a szakmunkás- képzés egyik műhelyévé vált. Emberformáló műhellyé. (bürget) zamentem, karikákat láttam. Vacsoráztam és be az ágyba. Nem volt kedvem sehova menni. Most itt a daru, ne­künk csak rá kell kötni a kötelet a fára, nem kell emelgetnünk Katona János, Katona Gé­za és Sas József 10—10 éve, Czine Viktor hét, Katona Ár­pád pedig öt éve rakodó- munkás, itt a telepen. — Közel van a családom, nem kell utazgatni, és itt megbecsülnek bennünket. Té­len melegedőnk van, naponta többször forró teát kapunk. Amíg bírom, csinálom — mondja Katona János. Három, három és fél ezret keresnek havonta, közel van a csalad, nem kell hét vége­ken a vonaton utazni. Előző brigádvezetőjük művezető lefct, kormánykitüntetést ka­pott, a Munka érdemrend bronz fokozatát. — Ezt a két kezével sze­rezte — mondja Sas József. — És a tanulással — told­ja meg munkatársa, Bakos. Szedelőzködni kezdenek, öt perc múlva lejár az ebéd­idő, kezdődik a munka. Ter­veikről kérdezem őket. A brigádvezető újságolja vála­szukat — A nehéz fizikai munka mellett esténként mi is ta­nulunk, faismeretet. Ha si­keresen elvégezzük, még vál­toztathatunk is, ha már nem bírjuk a vagonpakolást. De szeretnénk még elnyerni az aranyplakettet b. a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents