Kelet-Magyarország, 1971. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-12 / 9. szám
!9Ti. fannir ff irrrv* mrtervitt §. »tétel Az idén harmadízben Pedagógiai hetek Nyíregyházán Elkészült Nyíregyházán a pedagógiai hetek programja. A február hónapban megrendezésre kerülő eseménysorozat már harmadik éve jelzi: városunk mind jelentősebb szerepet tölt be a pedagógia elméleti és gyakorlati kérdéseinek ápolásában, fejlesztésében, a nevelők szakmai tudásának növelésében. Az idei rendezvény elnevezése: pedagógiai hetek. Ez eltér a korábbiaktól, ugyanakkor e névváltozás tartalmi gazdagodást is jelez. Az eddigi gyakorlattól eltérően 1971-ben már nemcsak az általános iskolai pedagógiai kérdések szerepelnek a programban. hanem azok is, amelyek a közép- és felsőfokú oktatási intézményeket érintik. A pedagógiai hetek programja két részre tagozódik: az egyik kimondottan a szakközvéleményt érinti, a másik számít a szülőkre is, számlikra is bepillantást enged az iskolai munka műhelytitkaiba. nehézségeibe. Országos érdeklődésre számot tartó rendezvény lesz a Magyar Pedagógiai Társaság neveléselméleti szakosztályának felolvasó ülése. Ezen az ország legismertebb elméleti és gyakorlati pedagógusai adnak számot kutatásaikról, a neveléselmélet- módszereiről. A felsőfokú intézményekben folyó pedagógusképzésről 2i- bolen Endre tart előadást. Az érettségik eddigi tapasztalatairól a matúra új módszereinek lehetőségeiről hivatott szakember: Welker Ottó, a Művelődésügyi Minisztérium középiskolai osztályának vezetője referál majd. Bő helyet kap a pedagógiai hetek műsorában a 25 éves úttörőmozgalom is. Erről a fontos nevelő szervezetről Szabó Ferenc, a KISZ KB titkára beszél majd a nevelőknek. Az általános iskolai nevelők részére szakmai napokat rendeznek, de tudományos vitán veszne!: majd részt a város óvónői is. Megrendezik az osztályfőnökök városi tapasztalatcseréjét, felolvasást tartanak a pályadíjnyertes megyei pedagógiai munkákból, melyekből vitát is rendeznek. A szülők számára februárban megnyílnak az iskola osztálytermei — a tanítási órák ideje alatt. A szülők ezen'-ívül kiállításokon ismerkedhetnek meg a gyermekek kézügyességével, alkotókészségével. A hagyományos nyíregyházi eseménysorozat iránt nagy érdeklődés mutatkozik, nemcsak Szabolcsban, de a környező megyékben is, ahonnan több küldöttséget várnak február folyamán. Új kutatóintézetek Az élelmiszer-gazdaságban Január 1-én életbe lépett szervezeti korszerűsítés a kutatómunkára is kiterjedt, ennek során három új kutatóintézet alakult A Magyar Dohányipar kutatólaboratóriumából a Kertészeti Kutató Intézet valamint a Nyírségi Agrotechnikai Kutató Intézet dohánytermesztési részlegéiből álakították meg a Dohánykutató Intézetet, amely a dohánytermesztéstől a feldolgozásig minden fontos kutatási feladat megoldásával foglalkozik. Az erjedés- és a likőripari kutató laboratóriumokból szervezték meg a Szeszipari Kutató Intézetet A Cukoripari Kutató Intézetet szintén a vállalati laboratóriumokból alakították ki. Az új kutatóközpontok ónálló vállalatként működnek. A kutatók egy-égy téma megoldására szerződést kötnek a megrendelőkkel. A megállapodásokban az eddiginél jobban érvényesíthetik a tudományos munka követelményeit Rendezel a tulaidoirog telekkönyvi be.egy: éséhez szükséges adóigazolásról Az igazságügy-miniszter rendeletet adott ki a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzéséhez szükséges adóigazolásról. Eszerint visszterhes ingatlanátruházás esetén a telekkönyvi hatóság a tulajdonjog bejegyzését csak akkor rendeli el, ha a kérelmező olyan igazolást csatol, amelyből kitűnik, hogy az átruházónak és a szerzőnek sem adótartozása, sem adók módjára behajtandó más tartozása nincs. Ingyenes ingatlan-átruházáskor csak az átruházónak kell Igazolnia, hogy nincs köztartozása, ha több személy szerepel akár átruházóként, akár szerzőként, az adóigazolást valamennyi részéről be kell csatolni. Haszonélvezettel terhelt ingatlan átruházása esetén a haszonélvező részéről is be kell csatolni az idó- igazolást.Az adóigazolást az annak csatolására kötelezett személy részére az állandó lakóhelye szerinti községi, nagyközségi tanács végrehajtó bizottságának szakigazgatási szerve, illetőleg városi, kerületi tanács végrehajtó bizottságának pénzügyi szak- igazgatási szerve állítja ki. A tulajdonjog telekkönyvi bejegyzéséhez szükséges adóigazolás a kiállítástól számított hat hónapig érvényes. Az első fokú adóhatóság az adóigazolás becsatolása aló! különös méltányolást érdemlő esetben — kérelemre — felmentést adhat. A kérelem illetékköteles. A rendelet hatályba lépett; az ezt megelőzően kiállított adóigazolás (adóbizonyítvány) a korábbi jogsza bályoknak megfelelően megtartja érvényét. A „jól értesült" csaló A csalás, a hiszékeny emberek becsapásának legváltozatosabb módjait alkalmazta Talabér Mária 40 éves foglalkozás nélküli, szombat- helyi lakos. Leggyakrabban azt a fogást használta, hogy — főként Budapesten, de az ország más városaiban is — a házfelügyelőktől, vagy másoktól megtudakolta: a házbeliek közül kinek vannak külföldi rokonai. Tájékozódott arról is, hogy a rokon hol él, közeli vagy távoli hozzátartozó-e stb. Ilyen „előtanulmányok” után kereste azután föl az illető családokat a bevált szöveggel: értékes csomag érkezett részűkre hozzá, Szombathelyre, s a küldeményt néhány napon belül feltétlenül eljuttatja hozzájuk. A hírt, természetesen a hírhozóit is, általában örömmel fogadták a „címzettek”, nemegyszer megvendégelték, szállást kínáltak neki. Ha pedig az értesítéssel felmerült költségek megtérítését, illetve kölcsönt is kért, többnyire megnyíltak a pénztárcák. A központi kerületi bíróság — a Kék fény segítségével elfogta Talabér Máriát. Figyelembe véve, hogy korábban tizenegyszer s főként csalásért megbüntették —, két és fél évi szabadságvesztésre ítélte. Sugárveszély nincs! & Négyszázezren a képernyő előtt # Naprakész a szűrési menetrend Vetélkedő j klubok 1967 óta már három ízben hirdették meg országosan az ifjúsági klubok közötti versenyt a kiváló címért. Felsősima, Tuzsér, a nyíregyházi építők fiataljai ez időben bebizonyították: tudnak kiváló szinten működő fórumot teremteni, létre tudják hozni a tanulás, a szórakozás, az önképzés és a vita egészséges légköréhez szükséges környezetet. Most, januárban úton. indul a kiváló klub címért a verseny. A klubok versenyének érdekessége, hogy azok nem egymással vetélkednek, hanem a merce: saját feltételeik között el tudják-e érni a kitűzött célokat, és milyen szinten teszik azt. Megyerikben a most folyó jelentkezések idején látható, hogy mind több területi és szakmai klub kapcsolódik be a versenybe így egyszerre kettős óéit érnek el: saját maguknak teremtenék kiváló feltételeket, ugyanakkor a versenyben elért helyezésüktől függően számíthatnak jutalmazásra is, amit klubjuk fejlesztésére fordíthatnak. A KISZ megyebizottságon gyűlnek a nevezések már eddig is több érkezett, mint bármikor korábban. Ez a mozgalom nén- szerűségét igazolja, fiataljaink igényességét jelzi. — No, már megunt itt vannak a szűrősök! Ezzel a félreérthetetlenül hangsúlyozott mondattal fogadják több helyen a tüdőszűrősöket. Lónyán az egészségügyieknek olyan szállást biztosítottak, ami ólnál alig volt különb, koszos ágynemű várta az oda érkezetteket. Nagyecseden, lijfehertón, Balkányban, Érpatakon, Paposon, Geszteréden, Nyírgyula j ban a tanács máj- évek óta arról „híres”, hogy nem sokait törődik azzal, hogy az oda települő szűrőbrigád munkáját könnyítse, a lakosságot toborozza. A legtöbb községben a vezetők megmondják: nein szívesen bírságolják a távolmaradókat. mert az népszerűtlen feladat. Ezek a tényék az orvosak és egészségügyiek, előtt évek óta ismertek. Ha Nmost mégis felelevenítjük, esszük azért, mert kezdődik me- gyeszeríe a szokásos évi kötelező tüdőszűrés. Mindenki érdeke Dr. Kemény Lajos megyei főorvos így tájékoztat: — A tüdőszűrést törvény írja elő. Ennek végrehajtása és vég- reihaj tatása tehát nem szívesség. De én talán nem is a 1 törvényességi oldallal kezdeném. Hanem azzal az érdekkel ami a tüdőszűréshez fűződik. Mert az a tény, hogy évente Szabolcsban több mint 3 millió forintos áldozattal átvizsgálunk 400 ezer embert, az elsősorban az állampolgárok egészségét szolgálja. Sajnos, még nem mondhatjuk el hogy a tbc nem népbetegség. Minden évben bukkanunk új betegekre. Ha csak a múlt év első félét nézzük, akkor is elég figyelmeztetést kapunk: 180 ezer átvitágítottból 20 ezre, tovább kellett vizsgálni. Nem azért, mert mind beteg volt, hanem mert fennállott valami gyanú. A 20 ezer 0,5 százalékánál találtunk olyan megbetegedést, amiről a vizsgált nem is tudott. 4 százalékuknál pedig nem tbc-t, hanem egyéb tüdőbetegséget fedeztünk fel. Korszerűen a megelőzésért És itt már d is jutottunk a lényeghez: a tüdőszűrést ma már megyénkben olyan berendezésekkel végzik, amelyek a technika legkorszerűbb vívmányain alapulnak. így mód nyílik a tbc felismerése mellett a tüdőtályog. a rák, az idült tüdő- gyulladás felfedezésére, sőt egyes esetekben a szív elégtelenségeit is észlelik. Nem Véletlen tehát, hogy évenue több mint 100 daganatos betegséget szűrnek ki. — Mindez igaz, de haszna és értelme akkor van, ha a felfedezés időben törtérül; — foly.at.ia Kemény doktor. Mer. vegyük például a nagy iskolás esetét. Ennyit szűr tünk ki a múlt évben. Betegségük — 3 tbc-s és 1 daganatos — kezdeti volt. Azonnal intézkedtünk. Ma elmondhatjuk: egy fél év után, hála a szarta órittmi kezelésnek, egészségesek. Mert a tbc gyógyítható, ha idejében felismerjük! Ezt nem győzzük hangsúlyozni. Mondhatná valaki: átszűrni 10 ezer iskolást, négy miatt? Igen! Ez a szűrés a né®' fiatalnak az egészséget, az életet jelentette! ~ De ígv van ez a daganatos és más betegségekkel is. Ha időben reagálunk, van remény a sikerre, a gyógyulásra. Nos, a rendszeres szűrés éppen azt teszi lehetővé. hogy megyénk minden lakosa, évről évre a képernyő elé kerüljön. Egy-két év kihagyás elég ahhoz, hogy mái- elterjedt áttétes, súlyos betegséget konstatáljunk, ami alig győgvítliató. Sajnos n°rn »crv Uveip skad. Mindebből látható, hogy a tüdószűrések szervezése nemcsak azért mert rendelet biztosítja — rendkívül fontos közegészségügyi feladat társadalmunk humanizmusának egyik kifejezője. A a- nácsok már a múlt év végén megkapták azt a naptárt amely napra, szinte órás pontossággal közli, hová, mikor és hány napra érkeznek a szűrőbrigádok. Szívet és energiát követel ugyan de rajon melyik községi vehetőnek nem érdeke, hogy laki vsai egészségesek és egyben elégedettek legyenek. Szervezi«' *« lelvslávo'iítnni —• & if. drég valamit meg kell jegyezni — mondja a megyei főorvos. Ez pedig az: a tüdőszűrő-felvételnél « hiedelemmel szemben nincs sugárveszély. Csak egy példa erre: ha valakiről száz felvételt készítünk, akkor sem kap olyan sugár-dózist, mint egy átvilágítás alkalmával. Sokan pedig ezzel csinálnak ellenpropagandát. Arról is gondoskodtak, hogy ne legyen torlódás. A három városon kívül Nyírbátorban és Baktán működik majd állandó állomás, ezenkívül 5 brigád települ a községekbe. Ha a tanácsok segítenek, mindenkire gyorsan sor kerül. B. la. Utalvány a kocsmában Barth» György nyíregyházi lakos csütörtökön este 6 kiló vásárlási utalványt talált Nyíregyházán a Lenin téri kocsma asztalán. A szokásos ÁFÉSZ visszatérítési utalványok, sűrű tömött blokkokban. Igaz, hogy nincs rajtuk bélyegző, de ki nem tud ma egy bélyegzőt szerezni Magyarországon? A megtaláló a csomag mellett, amely az asztalon hevert, látott egy dülöngélő embert, aztán eltűnt az ember maradt a csomag. Bevitte a rendőrségre a csomagot. Végül is a tanácshoz került. Véleményünk szerint egy ügyes ember sok ezer forintot felvehetne vele. A csomagra egyébként alig olvashatóan csak annyi van írva, hogy: Tiszaszalka. (gesztelyi) GYORSLISTA az 1971. Január 11-én megtartott totó-lottó ünnepi hetek rendkívüli jutalomsorsolásról, melyen az 1. heti szelvények vettek részt. A *-gal jelölt szelvényszámok Szám: 3 412 214 2 416 068 2 417 »6 2 424 904“ 2 440 469 2 446 707 2 544 083* 2 54 . 539* 2 568 397* 2 560 121** ‘2 569 667* 2 610 296* 2 616 968 2 617 823* 2 619 867* 2 922 119 2 634 470* í Í91 ÖCW 2 636 656 2 463 018 2 644 021 2 476 3711 I 645 927 2 483 85-2* 2 660 712 2 507 462 2 675 «72» 2 506 313 2 7 04 378 2 516 737* 2 7 ifJ 151 2 517 131 2 725 816 2 324 381* 2 726 443* 2 59TI 767 2 736 506 2 540 »I* 2 738 267* A nyertes szelvényeket ism. február 1-lg kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókobv vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Isboítofi, a **-gal Jelöltek SOM, a •••-ga! Jelöltek 10 090 Ft-cs vásárlási utalványt, a megjelölés nélküliek pedig 100« Ft-os vásárlási utalványt nyertek. 3 796 818 3 284 966 2 7©9 141 3 387 507 2 774 711 3 296 606 2 700 741* 3 301 713 2 792 126 ; 036 376 2 795 561 4 054 493 2 796 343* 4 068 517 2 796 541 4 092 011 2 797 996* ( 4 104 100 2 798 161** \ 104 250* 2 798 342* » 1 « 276 2 812 591 2 818 079* ) 678 646 2 819 545 . 670 575 2 839 039 1 871 1M 2 044 640 2 846 673* 3 874 609 2 852 232 I 832 838 2 872 816 i 80S 845** 2 874 490 3 892 010* 2 87« 525 i 095 847 2 888 069* 5 902 «33* 2 »0 ItS* 5 910 347 nyoiltási osztályához (Bp., V. Münnieh Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) TERV LEXIK ON (3.) Gazdasági hatékonyság Valaki megszámolta, hogy népgazdaságunk tős> vényerőre emelt IV. ötéves tervében éppen 35-&aör szerepei a hatékony szótő valamilyen alakiban. Ez a gyakoriság hangsúlyozott feladatira utal. Hogy mennyire átfogó és sokrétű feladatról van szó, az nyomban kitűnik a tervtörvény első fejezetének lexikális tömörségű bekezdéséből, „A IV. ötéves tervidőszakban a gazdaságpolitika fő irányvonala a társadalmi termelés hatékonyságának erőteljes növelése, amelyet különösen a munka termelékenységének emelkedésével, a fajlagos anyagráfordí- tásek csökkentésével, az álló-, valamint a forgóeszköz- állomány kihasználásának javításával, a fejlesztési eszközök hatékonyabb felhasználásával, a termelési szerkezet átalakításának meggyorsításával, a korszerű termékek és termelési eljárások bevezetésével, a nemzetközi munkamegosztásban való részvételünk fokozásával, a szervezés és a vezetés színvonalának emelésével, & tudományos eredmények hatékony felhasználásával kell megvalósítani.” Másként fogalmazva, azt mondhatjuk: minden gazdasági tevékenység, döntés hatékony, amely a nemzeti jövedelmet optimális mértékben gyarapítja, a munkaerő és az eszközök (anyagok, gépek, épületek) legjobb hatásfokú hasznosítását lehetővé teszi. A vállalatok hozzájárulását a nemzeti jövedelem növeléséhez leginkább az általuk elért nyereség tükrözi. A számítások szerint jelenleg a vállalatok nyereségének évi 2 százalékos növekedése 1 százalékkal gyarapítja a nemzeti jövedelmet. Ez az összeg népgazdasági szinten 1970-ben körülbelül 3 milliárd forint. Ebből átlagosan 1 milliárd jut az állami költségvetésbe, 2 milliárd pedig a vállalatoknál marad fejlesztésre és a személyi jövedelmek növelésére. A nemzeti jövedelem minden egyes százaléka 1975-ben már több mint 4 milliárd forintnyi új értéket képvisel. S a népgazdaság és a vállalatok ezen is 1:2 arányban osztoznak. A vállalatok tenáit határozottan érdekeltek a natékonyabb munkában. Az ország teljes nemzete jövedelme 1971—75. között az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan évente 5,5—6 százalékkal nő Mégis merőben új feladattal van dolgunk, mivel mérséklődik a nemzeti jövedelem termelésében részt vevők — főként az iparban foglalkoztatottak — számának növekedése. Az egyébként közismert munkaerőgondokat, a krónikus létszámhiányt, a nemzeti jövedelem eddigi növekedési ütemét tartani csak a termelékenység eddiginél gyorsabb emelésével, a meglévő dolgozók ésszerűbb, teljesebb foglalkoztatásával lehet. Ehhez új, korszerű gépek, berendezések, gyártási eljárások, munkamódszerek kellenek. Nélkülözhetetlenek a vállala.ok belső irányítási rendszerének fejlesztése, a jobb munkaszervezés, a folyamatos, zavartalan munka feltételeinek megteremtése. De fegyelmezettebb munkára, a szakképzettség emelésére is szükség van. Ha mindehhez még hozzávesszük az anyagtakarékosságot, a gépek, eszközök jobb kihasználását, kiderül, hogy nem csupán a vezetők, hanem a munkások feladata is a hatékonyság növelése. Jóllehet az irányítók felelőssége, kezdeményezési lehetősége a nagyobb. Különösen, amikor már nerr csupán az olcsóbb termelésiről, az önköltség csökkenté séről, hanem a termelés szerkezetének átalakításáró1 korszerűbb, gazdaságosabb, előnyösen értékesíthető tér rrékek részarányának növeléséről, a nemzetközi mir ka megosztás fejlesztéséről van szó. K. J.