Kelet-Magyarország, 1971. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-31 / 26. szám
KELET MAGYARORSZÄG —POLGÁRI VÉDELEM IWI. ^Ritiir' W. Megismerhetők a korszerű védekezés eszközei A polgári védelem feladatai A szakmai és erkölcsi.pszichikai felkészítés fontossága A talált robbanóanyag veszélyei Tudnivalók a bejelentésről, hatástalanításról ■tádinm'T*3^ felkészülés mai ^diumaban egy esetleges "»ár az első perceiben atomcsapások érhetik SÄ“ Ä4?» g“ töv«Äg egy-egy épület, vagy «Puletcsoportok dőlhetnek 3- múlt háborü- hanem városrészek, sőt «Eász varosok. Mindezt a lakókörzetekben keletkezett su «^ennyezödes súlyosbítja. ^sLSÍ??CSapást szenvedett fosokban megszűnik a vízuvflószínútlen tehát, hátországban dolgozo «n berek ugyanolyan nagy Jágy még nagyobb életveJát£ÍLel felada«Jtot, mrnt a fronton har- enüftett tényezőkön bJlmCToen a csapást szenvedett városok lakóinak nél- áUandó äetve- ■zedeíem közepette ideiglene- sen helyre kell áüítaniok a objektumokat, S^S^ell mindannak f ^ eJőállitását, amire a frontnak szüksége van. A há- boru tehát határtalan bátorságot, helytállást és áldozat d^?fkÖVetel doolptol azon a helyen, ahol tevekenykedik. Ahh<^ hogy felléS” korüJmények között S Í ^ megpróbáltatás elvi- á /öreges áldozatok a..Pusfulas láttán ne ve- * ^ önuralmunkat, har® .fogságunkat és a győzelembe vetett hitet, az erptomai felkészültas3SL,ft--— ■yswsss rgt fttói J^Sy s harcoló csanatok' mellett a polgári lakosság es szilard-e ahhoz, hogy az ms súlyos perceiben ne adia át magát a kétségbeesés «s« végzet^zerűség^lSn^ akaratát « küz- uoerejet. Ilyen viszonyok kö- W ren?kjvüli Jelentősége a Poígári védelem szj? védelmid avtöme?6k P°]gári ps^ichilcal m?élk1szeüttsS: *• w^Ws-sss hogy ki lesznek téve ezen félelmetes technika hatásainak. Ez azt jelenti, hogy ha a tömegek egy mai méretű háborúban, a tömeges mentésben eredményesen akarnak tevékenykedni, szokatlanul magas fokú felkészültséggel kell rendelkezniük mind szakmai képzettséget, mind pedig a mentőeszközök és -módok alkalmazását illetően. „A háború eleme a veszély. Háborúban nincsen egyetlen pillanat sem, amikor az embert nem környékezi veszély” — mondotta Lenin. A köznapitól eltérő, az ember életét fenyegető veszéllyel teli helyzet az ember lélkületére más és másképpen hathat. Egyesek akaratát megacélozza, ellenállóbbá teszi, másoknál fej vesztettséget, pánikot, félelemérzetet vált ki. A rakéta-nukleáris fegyverek a hagyományos támadóeszközök pusztító hatását többszörösen felülmúlják. Nemcsak páratlanul nagy erejű a lökőhullámhatás, hanem még ehhez a fény- és hősugárzás, az áthatoló sugárzás, terep radioaktív szennyeződése is hozzájárul. Mindez az emberi pszichikumot érő hatást rendkívüli mértékben megnöveli. Nyilvánvaló tehát, hogy amilyen mértékben fokozódik a támadóeszközök pusztító ereje ugyanúgy nő az életveszély, amely fokozott súllyal nehezedik az ember pszichikumára. Hogy mindezekkel számot vetve sikeresen tudjunk nukleáris csapás körülményei között tevékenykedni, olyan fokozott képességre van szükség, amely biztosítja a félelem legyőzését Tehát a legmesszebbmenően számításba kell venni azt a hatást, amelyet a rakéta-atamA Polgári Védelem című képes folyóirat idei első számában az építőipar egyes kérdéseiről nyilatkozik a miniszterhelyettes. Beszámolnak a Martfűi Cipőgyárban végzett polgári védelmi munkáról. Képes összeállításban mutatják be a polgári védelmi óvóhelyek békeidőben történő hasznosítását Közük a hatályos jogszabályokat és fegyverek valamennyi tényezője a tömegek pszichikumában kivált. A hatás elsősorban azért fokozódó, mert egyre nagyobb veszélyben van — méghozzá tartósan — az emberi élet. Ugyanis, ha az emberek az atomrobbanás után életben maradnak, az még nem jelent számukra bizonyosságot afelől, hogy az életveszély végleg elmúlt, mert az a su- gárveszély miatt szennyeződés miatt továbbra is fennmaradhat. Ez a bizonytalan- sági, nyugtalansági állapot pedig nem jár kisebb pszichikai hatással, mint maga S nukleáris robbanás. „Ahhoz, hogy a lakosság képes legyen az atomfegyver alkalmazásával járó legsúlyosabb megpróbáltatásokat elviselni — írja Sz. K. Iljin az „Ember és a háború” című művében — az intézkedések bizonyos rendszerére, a polgári védelem megszilárdítására, az ember erkölcsi-poll ti- kai-pszichikai felkészítésére van szükség. Nagyon fontos, hogy megismerje a lakosság az atomfegyver hatásait, pusztító tényezőit, az ellenük való védekezés eszközeit, módjait, hogy gyakorolják a városok, falvak lakói, az üzemek dolgozói egy esetleges atom támadáskor felmerülő feladataikat” Végső következtetésként: a rakéta-nukleáris háború ismertetett jellege, az ilyen háború során kialakulható helyzet tömegméretű hatása, a korábbi háborúktól eltérően a fegyveres erőkön kívül a háború részesévé, méghozzá aktív részesévé teszi az ország egészét valamennyi állampolgárával, anyagi-technikai erőforrásával, gazdaságával, stb-vel együtt húszezer forintos rejtvénypályázatot indítanak. A 2. számban cikket közölnek a vegyi és biológiai hadviselésről, illusztrált írásban fogalommagyarázatokat adnak a polgári védelem témaköréből Pv- újitásokat találmányokat ismertetnek Házi kísérleteimmel Cikket közölnek r levegőszennyezésről /(.isteniken Ü UJ rovatunkban néhány folytatásban, gyakran előforduló katonai-polgári védelmi fogalmak részletes magyarázatát adjuk. HADÁSZAT. Legátfogóbb, háborús tevékenységgel kapcsolatos fogalom. Magában foglalja a hadviselő állam, vagy államcsoport mindazon katonai, politikai és gazdasági tevékenységeinek összességét, amelyek az ellenség végleges és teljes legyőzésére irányulnak. Alapvetően meghatározza mindazokat a katonai, politikai, gazdasági, stb. intézkedéseket, melyek a végső győzelemhez az adott körülmények között szükséges. A hadászat nem más, mint tulajdonképpeni stratégia. SUGARSÉRÜLÉS. A sugárzó energia hatására a szervezetben 'jelentkező károsodás, amely a radioaktív sugárzás következtében lép fel. Nagy mennyiségű besugárzás már nem sugársérülést, hanem halált okoz. TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK. Olyan tulajdonságuk van, amelyek révén kimerítik a tömegpusztítás kritériumát. Ez azt jelenti, hogy egyidejűleg nagy területet érint, az élő erők tömeges pusztulását eredményezi, hatalmas anyagi károkat okoz. jelentősen befolyásolja a támadás az ország gazdasági, politikai életét, az emberek pszichikai állapotát, a másodlagos hatások hosszú időn keresztül veszélyeztetik és gátolják a normális élet lehetőségeit. Ide tartoznak a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek. TOXIN. Élő szervezetekben termelt és más élő szervezetekre, így az emberre is rendkívül mérgező, szerves anyag. Rejtvényünkben a polgári védelem célját körvonalazzuk az életvédelem és az életmentés, valamint az ország területét ért légitámadások esetére (folytatólagosan a vízsz. 1., függ. 16„ vízsz. 97 „ függ. 1„ 26., 28., vízsz. 21„ 96., 76. és függ. 20 sorokban). Vízszintes: 14. Távolodást fejez ki. 15. .Szimpla” szúrószerszám. 17. -légi állapotot változtató. 18. Hélium. 19. Még betűi keverve. 24. Hónapnév röv. 25. A paleozoikum utolsó szakasza. 27. Ut menti fürtös virágú gyom (névelővel). 28. Egy — németül. 29. Egyiptomi isten. 31. Ügynök — franciául. 32. Kortyolja (2. négyzetbe kettős betű). 33. Szovjet képes hírlap. 40. Állat nyelőcső tá- gulatát. 41. Főnök — ismert id. szóval. 43. A sivatag hajói. 44. Heverő. 45. E. E. E. 46. Érint. 48. E nap (ford.) 49. Régies mutatószó. 50. Kettős betű. 51. Keleti szentkép. 53. Nyílvégek (!). 54. Rótta vala. 57. Ba, be — németül. 58. Férfinév. 59. Növényi képződményt 60. A. B. 62. Kutyaházak 63. Görögül: leve ;ő (+). 65. Annak tetejébe. 66. Mássalhangzó — ejtés szerint. 67. Tartó 71. Bányász Labdarúgó Egylet. 72. Ut mentén van. 74. Pusztítanod. 75. Régi labdajáték. 77. Paradigma. 78. Végére ér. 79. Tanul 80 Anyagi javai. 82. Róma felgyújtója és dilettáns költője 83 Vesszőből font kosár 84 Latin magánhangzó. 85 XVII. századi költőnk (— László. 1703—64). 86. Fordított mutatószó. 88. Titkos ügykezelés. 89. Zamat vége. 90. Jegyezni. 92. Nosza, még — latinul. 93. Attila hun fejedelem bátyja. 95. Olasz skálahang. Függőleges: 2. Értelmi képesség 3. Ger- mánium vegyjele 4. Elégséges — diák nyelven. 5. Kossuth-díjas művészettörténész (— Károly. 1369—1965. 6. Napjaink békés építőmunkája egyre inkább elfelejteti velünk a II. világháború borzalmait. Már csak az idősebbek emlékeznek az utcákon, szántóföldeken ásott lőszerrel és robbanóanyaggal bőven ellátott lövészár- kokra, tüzérségi tüzelőállá- sokia. A fiatalabbak már csak a tankönyvből, a szülők, nagyszülők elbeszéléseiből ismerik a történteket. A betemetett lövészárkok- ban, az erdőn, mezőn hagyott robbanóanyagok, lőszerek nagy része azonban még ma is működőképes, sőt egyes fajták veszélyességét még fokozza is az eltelt idő: a lőszer külső falára lerakódott, kikristályosodott robbanóanyag az érintésre, súrlódásra az egész szerkezetet felrobbanthatja. A fiatalok nagy része nem kimeri az ilyen elhagy ott lőszereik veszélyességét. Ez a magyarázata annak, hogy az elmúlt 25 esztendőben nem múlt el év, hogy az előkerült és szakszerűtlenül kezelt lőszer ne okozott volna súlyos sérüléssel, vagy halállal járó balesetet. Helyesen teszik tehát a szülők, ha kioktatják gyermekeiket a talált lőszerek veszélyességéről. Nem volna célszerűtlen az sem, ha az úttörőszervezetek csapatgyűlésen, vagy az iskolák tanárai osztályfőnöki órákon néhány percet szánnának az ilyen veszély ismertetésére: szólnának arról, hogy robbanóanyag előkerülése esetén mit kell tenni. A legfontosabb tudnivalók: Mindenekelőtt tilos hozzányúlni. bármi módon mozTeaivás ideje. 7. Visszaűz (!). 8. E. U. 9. Félelem fogta el. 10. Ógörög pengetés hangszer. 11. Feltűnő része (!). 12. .. .ipso = természetesen. 13. Azután — angolul. 22. Monda. 23. Ritka férfinév. 24. Görög szóösszetételekben: keresztül, által. 30. Jóakarat, pártfogás (névelővel). 32. Görög betű. 33. Az „Aranyember” nőalakja 35. Módhatározó. 36. Félatom (!). 38. Gallium. 39. S-sel a végén: francia férfinév. 41. S. L. N. 42. Magasba. 46. Izomrostok. 47. Három — latin alakja. 51. Kocsma része. 52 Külső helyen — népiesen 55. Szagló- szerved. 56. Fának van. 61. Pincében tartják. 63. ,A” szégyenbélyeg. 64 Vajon gyorsan előhúzod? 66 Alföld „teszi.” 68. Énekkar 69 Hegynek van. 70. Rugóanyag része (!). 71. Állati hangot ad. 73. Heves megyei község. 75. gatni, más helyre szállítani A helyet jól látható módon meg kell jelölni, ezután a tanács igazgatási osztályának, községekben a községi tanács vb-titkárának. vagy a rendőrség körzeti megbízottjának tartozik jelenteni mindenki, ha elhagyott robbanóanyagot talál. Mit kell tartalmazzon a jelentés? A robbanóanyag pontos helyét, lehetőleg típusát (bomba, légiakna, kézigránát, stb.), a környék leírását, útvonalát, a robbanóanyag helyzetének leírását, (például földbe fúródva, kiszámtva, kúthan van stb.); annak a nevét, címét aid találta, vagy aki bővebb felvilágosítást tud adni. A robbanóanyag megsemmisítésével külön e célra kiképzett tűzszerészek foglalkoznak. A tanács. vagy rendőri szerveknek továbbítja a bejelentést A szakemberek a helyszínen intézkednek a magsemmisítésre. Sürgős esetben a lakosság, vagy bármely szerv kérheti a tűzszerészek kivonulását iüetv# tehet bejelentést ezek budapesti ügyeleté részére, amelynek telefonszáma: 292—60L A tűzszerészek megérkezéséig a tanácsi, vagy rendőri --ervek a robbanóanyagot körülkerítik, elhatárolják, szükség esetén a forgalmat elterelve akadályozzál* meg a beleset bekövetkezéséi. A szabályok megtartása, a gyermekek kioktatása életet menthet meg. Ló hímje. 80. Szlovén népcsoport tagja. 81. Kék árnyalata. 84. Menyasszony. 87. Állami bevétel. 90. Ifjúsági Magazin 91. Szamárhang. 93. Bácsi — vidéken. 94. A. A. A. Megfejtőink figyelmébe: Beküldési határidő február 10. (Cím: Polgári védelem megyei parancsnoksága. Nyíregyháza, megyei tanács.) Kérjük, a megfejtést tartalmazó levelezőlapra ragasszák rá a január havi rejtvényszelvényt. A hibátlan megfejtést beküldők között tíz —- egyenként ötven forint értékű — könyvjutalmat illetve könyvutalványt sorsolunk kL 1971 A polgári védelem január REJTVÉNYSZELVSNYE Tájékoztató a riadók jelzési rendszeréről A Polgári védelem melléklet Jelenlegi és következő számában a légi és radiológiai, biológiai vegyvédelmi (RBV) nadó jelzési rendszeréről adunk tájékoztatást. Fontos helyet foglal el a jövő feladatai körött az, hogy a lakosság, az Ipari, mezőgazdasági üzemek, az Intézmények dolgozói gyorsan tudomást szerezzenek egy esetleges várható veszélyről. Az ország területe légiriasztás szempontjából két részre (zónára! van felosztva. Az első zóna a Dunától nyugatra, a másik zóna a Dunától keletre eső területeket foglalja magába. Budapest az első zónába tartozik. A légiriadó elrendelése történhet: az I. zónára; a n. zónára: az egész országra Vonatkozóan. A légiriadó elrendelése A Kossuth rádión: három esetben 15 másodperces megszakításokkal közölt nyílt szöveggel. Ez a II. zónára vonatkozóan: „Adásunkat megszakítjuk! Figyelem! Figyelem! Adásunkat megszakítjuk- Figyelem' Figyelem! Duna—Tisza köze. Tiszántúl’ Duna—Tisza köze, Tiszántúli Légiriadó! Légiriadó:" Szirénával: háromszor félperces — két félperces szünetté, megismételt — változó magasságú (ún ..üvöltő”) hang. Ahol sziréna nincs, ott harangok fé-reverésével és hangosbemondó útján értesü' a lakosság a légiriadó elrendeléséről. (.akóházakban Intézményekben, üzemekben, állami gazdaságokban lermelőszövetkezetekben. stb. a légiriadó jelzést egyéb eszközökkel is meg lehet oldani Ezek lehetnek: kézlszirénák, csengők, dudák stó. általában azok az eszközök, amelyek helyl’ea rendelkezésre állnak A magatartás álta'ános szabályai Aktke: a ‘églrladó Jelzése a lakásukban ér: öltöz.ássák lel a gyermekeket; kapcsolják ki,a fűtő esteke- (villany, eáz), a villanyvilágítást és zárják p’ a gázhálózatot, valamint az elektromos hálózat házban lévő főkapcsolóját; a kályhákban, tűzhelyekben a tüzet gyorsan oltsák el: ha az ablaknyílásokon redőnyök vannak, azokat eresszék le, fordítsanak figyelmet a -tomszédok riasztáséira Is. mert előfordulhat, bogy azok valamilyen oknál fogva (mélver* alvás, a rádiót nem hallgatják) a légiriadó jelzését nem hallották. A lakásban lévő élelmiszereket zárható edényben helyezzék el; a betegeket és az aggokat az óvóhelyekre vigyék le: vegyék magukhoz az óvóhelvcsomagot és azokat az egyéni védőeszközöket, amelyek nem fértek e! aa ovóhelycsomagban. A fentieken kívül célszerű magukkal vinni a legfontosabb értékeket: pénz órát. takarékbetétkönyvet és a táskarádiót. A utóbbira azért van szükség, mert hogy az orszé gos es a területi vezető szervek rádió útján történ közléseit, a lakosság magatartására és' feladatára vonatkozó utasításait venni tudják és eszerint esc lekedjenek. Akiket a légiriadó áruházban, moziban, színházban, étteremben, stb. ér, felszólítás nélkül hagyják el a helyiséget és a vezetőség, valamint a polgári védelem szervei és a rendőrőrszemek utasításainak megfelelően a legközelebbi óvóhelyre vonuljanak le. A villamosok, trolibuszok, légiriadó felhangzásakor azonnal mcgállanak, az utasok a személyzettel együtt nyugodtan és fegyelmezetten szánjanak le és vonuljanak a legközelebbi óvóhelyre Autóbuszok és gépjárművek vezetői légiriadó jelére gépjárműveikkel együtt a legközelebbi útvonalon igyekezzenek elhagyni a város területét és jelentkezzenek a kijelölt gyülekezési helyeken. A munkahelyen dolgozók a légiriadó felhangzásakor — a munkahe.yre vonatkozó külön szabályok, valamint' a munkahely vezetőségének rendelkezései szerint a meghatározott feladatok elvégzése után a részükre kijelölt védet; óvóhelyre vonuljanak. A tanintézetekben a tanítást azonnal oefejezik, a tanári kar a tanulókat fegyelmezetten és a legrövidebb időn belül vezesse az óvóhelyre. Az óvó helyre vonulás mindenkor fegyelmezetten, gyorsan és rendben történjen Levonulás közben részesítsék előnyben az időseket, betegeket és kisgyermekes anyákat Az óvóhelyre állatokat levinni nem szabad Az óvóhelyen a nyugalmat és rendet min den körülmények között fenn keil tartani, és eb ben a? otl-tartózkodók nyújtanak segítséget. Min denki köteles a kijelölt parancsnok utasításainak engedelmeskedni. Az óvóhelyen tartózkodás szabályai A? óvóhelyen nem szabad dohányozni, nyílt tángo4 stb használni. Nem tanácsos a falnak dőlni, támaszkodni, mert az óvóhely fala a talaj rezgései' átveszi és sérülést okozhat, anélkül, hogy az óvóhely megrongálódott volna. Ügyelni kell az óvóhely tisztaságára, egészségügyi berendezéseire, vízcsapokra és egyéb felszerelésekre. Az óvóhelyen — annak lezárása után — tartózkodjon mindenki a felesleges mozgástól, mert indokolatla nul nagyobb lesz a levegő; illetve az oxigén fogyasztása és megrövidítheti az óvóhelyen való tartózkodás idejét A nem gázbiztosan zárt óvóhelyeken szükségóvóhelyeken fel kell venni az egyéni védőeszközöket. A nyílászáró szerkezetek réseit pokróccal vagy más egyéb ruhaneművé! célszerű jó erősen betömni. Lapszemle Hatályos jogszabályok KERESZT REJTVÉN*/ •l «wer«