Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-02 / 282. szám

f rITffSf! KKT.OT -MAGYARORSZ * G Jf'cemSer f. MAI KOMMENTÁRUNK : Egy ENSZ-batározat margójára Újra bebizonyosodott, hogy az a különös alakú üvegpalo­ta ott a New York-i East River partján, a nemzetközi élet számos területén töfobé- kevésbé pontosan tükrözi vi­lágunk változásait. Az Egye­sült Nemzetek Szervezetének plenáris ülése ugyanis látvá­nyos határozatban bélyegezte meg a gyarmati elnyomást és a faj üldözést. Nemcsak maga a tény jelzi, mennyi minden történik a glóbuson az elmúlt eszten­dőkben, hanem számos, az eredményhez kapcsolódó hír is. Az egyik a szavazati arány: a világszervezet reprezentatív fóruma elsöprő többséggel, 71:10 arányban döntött a leg­szebb emberi elvek jegyében fogant határozat mellett. Ez az arány beszédesen bi- sonyítja azt, amibe néhány klasszikus gyarmattartó, vagy éppen neokolonialista hata­lom nem tud és neun altar be­lenyugodni: hogy végleg és vissza voffihata'tkmui elmúltak; azok az időik, amikor az ENSZ-ben a Washington ve­zette nyugati blokk mintegy gombnyomásra intézkedhetett egy-egy fontosabb szavazás sorsáról. A határozat másik érdekes­sége annak nemzetközi fogad­tatása. Ez az az eset, amikor egy látszólagos negatívumról már a második pillantásra kitűnik, hogy válójában ör­vendetes jelenség. Ez a lát­szólagos negatívum az. hogy a határozat híre sehol nem keltett szenzációt, és tulaj­donképpen még különösebb visszhangot sem. örvendetes attól lesz ez a tény, hogy a nemzetközi közvélemény ma már természetesnek tartja: a világszervezet tagállamok többsége elítéli az emberte­lenség, az intézményesített kegyetlenség minden formá­ját és képes is ennek kollek­tív kimondására. A szocialista tábor ereje mellett a közvéleménynek ez az immár öt kontinensre ki­terjedő alapállása a legfőbb biztosíték arra, hogy a gyar­mati rendszer maradványai is eltűnjenek. Ma azonban még megvan­nak ezek a maradványok és a határozat jórészt meg is nevezi a legfőbb felelősöket: elítéli Dél-Afrikát, Portugá­liát, Rhodesiát, ralamint azokat a"', államokat, „ame­lyek politikailag, gazdasági­lag, vagy katonailag támo­gatást nyújtanak a fajüldöző és gyarmati rendszereknek”. A határozatnak ez a máso­dik része komoly morális ve­reség bizonyos NATO-hatal- mak számára és az utóbbi idők eseményednek fényében nyugodtan megállapíthatjuk:, hogy mindenekelőtt Nagy- Britanmia konzervatív kor­mányának szól. Harold Wilson még „csak” a passzivitásával segítette életre a rhodesiad Smith-re- asimet, a dél-afrikai Apart­heid-rezsim átvevőjét és ki­terjesztőjét. Heath már aktív kapcsolatokkal kacérkodik. A közvélemény nem felejti el. hogy a tary-kabinet első kül­politikai ténykedése a Preto­riába irányuló fegyverszállí­tások felújítása volt. Londonnak tudnia kell, mire, kiik ellen használja a fegyvereket az az állam, amelynek vezetőit a népek világszervezeté újra kiközösí­tette a nemzetek nagy család­jából. Magyal*—amerikai tudományos megállapodást írnak alá Nagy János washingtoni magyar nagykövet hétfőn es­te fogadást adott a hivatalos látogatásra az Egyesült Ál­lamokba érkezett Straub F. Bruno akadémikus, az MTA alelnöke és Kónya Sándor akadémikus, az MTA mate­matikai és fizikai osztályá­nak elnöke tiszteletére. A Szívélyes légkörű fogadáson megjelent Philip Handler, az Amerikai Tudományos Aka­démia elnöke, Edward David, a Fehér Ház tudományos ta­nácsadója. Glenn T. Seaborg, az amerikai atomenergia bi­zottság elnöke, Richard T. Davies európai ügyekkel foglalkozó külügyi államtit - kár-helyettes és az amerikai tudományos élet számos ve­zető képviselője. A magyar tudósfcűldöttség Látogatására abból az alka­lomból került sor, hogy a magyar—ameri kai tudomá­nyos együttműködési egyez­mény keretében kedden meg­állapodást írnak alá a Ma­gyar Tudományos Akadémia és az Amerikai Egyesült Ál­lamok Tudományos Akadé­miája közötti kapcsolatok fejlesztéséről. Ez az első — ilyen jellegű egyezmény a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Államok, illetve a két akadémia között A megállapodás csereprogra­mokat irányoz elő a két akadémia hatáskörébe tarto­zó tudományágak, így a fizi­kai. biológiai, matematikai, a műszála és a viselkedés­lélektani kutatások és tudo­mányos kutatók különböző időtartamú kölcsönös tanul­mányútjaira is. BUDAPEST Joszip Broz Tito, a Jugosz­láv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke a Felsza­badító háború emlékérme ki­tüntetést adományozta 131 magyar állampolgárnak a közös antifasiszta harcban tanúsított bátor magatartá­suk elismeréseként. MOSZKVA Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke üdvözlő táviratot küldött , Ahmed Khatibnak. svjriai államfővé történt kinevezése alkalmából. ADDISZ ABEBA Kanada és Olaszország után, jaagyvennyoleadik kül­földi hatalomként, afc etiópjai császárság is elismerte a Kí­nai Népköztársaság kormá­nyát BRÜSSZEL Kedden délután Brüsszel­ben megkezdődött a NATO szokásos téli tanácskozás- sorozata. A minisztertanács nyitányaként délután tíz nyugat-európai ország had­ügyminiszterei ültek össze. A keddi tanácskozás célja, hogy közös álláspontot próbálja­nak meg kialakítani a 300 000 fős Nyugat-Európában állo­másozó amerikai csapatkon­tingens fenntartási költségei bizonyos részének átvállalásá­ról KENNEDY-FOK Nem solckal fellövése után darabokra hullott és vissza­zuhant az Egyesült Államok mindmáig legköltségesebb tu- dományos célokat szolgáló műholdja, az OAO—3. A mű­hold, amely 100 millió dollár­ba került, óriási teleszkópot vitt magával; egy Atlas-Cen­taur hordozórakétának kellett volna pályájára juttatnia, egy védőpajzs azonban nem vált le, így a szerkezet túl nehéz­nek bizonyult, visszazuhant, darabokra hullott és valahol Közép-Afrika és az Jndiai- óceán között szóródott szét. Új elnök Mexikóban A keddi napot Mexikóban nemzeti ünneppé nyilvánítot­ták abból az alkalomból, hogy Luis Echeverria Alva. réz, az országnak a szavaza­tok 86 százalékával megvá­lasztott új elnöke leteszi a hivatali esküt. Az ünnepség, re mintegy 50 országból vár­nak hivatalos küldöttséget. Echeverria kijelentése sze­rint kormányzása kezdetén fő gondja a kereskedelmi mérleghiány kiegyenlítése lesz. Tízéves dokumentu: Most van tíz esztendeje, hogy a kommunista és mun­káspártok Moszkvában nagy­szabású világértekezletet tar­tottak. Áttekintették a nem­zetközi helyzetet, a kommu­nista mozgalom stratégiai problémáit és rendkívül nagy jelentőségű, elvi kérdésekben jutottak egyetértésre. Természetesen szó sincs ar­ról. hogy a tíz évvel ezelőtti helyzetből levont következte­téseket „mindörökkön” és be­tű szerint a kommunista mozgalom fő stratégiai és taktikai vonalának tekint­sük. Hiszen éppen az I960, novemberi moszkvai érte­kezlet is hozzájárult a nem­zetközi viszonyok átalakulá­sához, előbbre vitte a kom­munista mozgalmat, vagyis új helyzetet teremtett, s azóta a kommunista és munkáspártoknak már ebből az új helyzetből kellett szá­mos új következtetést levon­niuk. Ezl meg is telték a ta­valyi nagy jelentőségű moszkvai vitágértekezleten. A tíz' éve megtartott ta­nácskozás felmérte a világ- fejlődés fő tendenciáit és táv­latait, áttekintette a történe­lemformáló osztályerők hely­zetét, kidolgozta a forradal­mi harc stratégiai irányvo­nalait a három legfőbb for­radalmi eró — a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály, s a nemzeti felszabadító mozgalom — tennivalóinak látószögéből; elemezte a kapitalizmus álta­lános válsága harmadik sza­kaszának sajátosságait, s vé­gül pedig a proletár Internacio­nalizmus, az egyenjogúság és az önállóság elveinek alkal­mazásával lerögzítette a test­vérpártok kapcsolatainak nor­máit annak érdekében, hogy tovább fejlődjék a szocialis­harccal kényszerül válaszol1 ni. Állást foglalt az értekez­let a monopóliumok elleni harc egységfrontja létrehozá­sának kérdésében is. Megál­lapította. hogy a demokrá­ciáért, a szocializmusért ví­vott harc alkotó része a szé­les körű osztályszövetség. A tőkésországok munkásosztá­lyában mutatkozó széthúzás leküzdése szempontjából nagy jelentősége van a mai szo­ciáldemokrácia helyes elem­zésének. Hiszen a szociálde­mokrata pártokban differen­ciálódás megy végbe, s meg­van a lehetősége annak, hogy különböző szinteken — a dolgozók üzemi érdekeiért vívott harctól egészen a kor­mányzásban való közös rész­vételig — akcióegység' jöjjön létre a különböző munkás­pártokhoz tartozó dolgozók között. A parasztság mellett más rétegek, az értelmiség, az ifjúság, a katolikusok ha­ladó áramlatai is szembeke­rülnek az imperializmussal, a monopóliu mokka!. A nemzeti felszabadító mozgalom feladataira és fej­lődésének perspektíváira az akkori fejlődés lényeiből le­vont számos következtetést azóta az élet igazolta. A moszkvai tanácskozás tíz esz­tendővel ezelőtt rámutatott arra. hogy az összes hazafias és demokratikus erők össze­fogása egy nemzeti demok­ratikus frontban nagy hozzá­járulás lehet a fejlődő orszá­gokban a fejlődés nem töte útjának kimunkálásához. Immár szokássá lett, hogy a nemzetközi kommunista fó­rumok külön dokumentumot fogadnak el a békéért való küzdelem, a termonukleáris világháború veszélyének el­hárítása problémáiról. Az 1960-as értekezlet is elfoga­dott egy ilyen különleges felhívást, amely a népeket az egyetemes béke védelme érdekében a leghatározottabb akciókra mozgósítja. Ehhez kapcsolódik a kü­lönböző társadalmi rendsze­rű államok békés egymás mellett eléséről szóló tézi­sek kimunkálása a tíz esz­tendővel ezelőtti tanácskozá­son. A testvérpártok által el­fogadott közös dokumentum természetesen hangsúlyozza: az imperializmus agresszív természete mit sem változott, és ha csak az imperialisták akaratán múlna, „már bele­sodorták volna az emberisé­get az új világháború sze­rencsétlenségeinek és borzai- mainak örvényébe.” Annak a küzdelemnek, me­lyet a kommunista és mun- káspúrtok a békéért, a hala­dásért, a szocializmusért folyatnak, az egyik legfon­tosabb kérdése a kommunis­ták egysége, amelyet csakis á marxizmus—leninizmus el­vei alapján, a különböző op­portunista áramlatok elleni erélyes harcban lehet meg­szilárdítani. A kommunista világmozgalom egységének megszilárdítása ma is első­rendű jelentőségű kérdés ar, egész, forradalmi folyamat fejlődése szempontjából. Ezen az úton különösen jelentő« eredményeket ért el a világ- mozgalom. Az 1960. évi értekezlet •nagy szerepet töltött be ab­ban, hogy a kommunista mozgalom az elmúlt évtized nehéz körülményei között is nemcsak régi vívmányait védte meg, hanem több vo­nalon új eredményeket is él tudott érni. Ez az utóbbi év­tized legfőbb pozitívuma. tjabb részletek Portugália guineai agressziójáról ta világrendszer és az egész1 nemzetközi kommunista moz- ga lom egysége. A forradalmi harc mely főbb irányait, mely stratégiai vonalait dolgozták ki az osz- tálytírők megoszlásának elem­zése, alapján .tíz esztendővel ezelőtt a testvérpártok? Az értekezlet állást foglalt a szocialista forradalom bé­kés vagy nem békés útjának igen fontos kérdésében. Ez a probléma már a marxizmus —lenini zmus klasszikusait is foglalkoztatta, azonban a nemzetközi porondon kiala­kult új erőviszonyok múlha­tatlanul szükségessé tették a kérdés újbóli áttekintését. Pártjaink arra a következ­tetésre jutottak, hogy szá­mos országban a nép több­ségének egyesítése alapján lehetőség nyílik az államha­talom viszonylag békés úton való megszerzésére, s ezen az alapon a szocializmusra való áttérésre. Ez azonban korántsem jelenti, hogy a proletariátusnak ne kellene mindenkor felkészülnie a burzsoázia erőszakos ellenál­lására, amelybe fegyveres Uj tények kerültek napvi­lágra a Guinea ellen elköve­tett portugál agresszióról. A guineai kormánynak hivata­los portugál dokumentumok jutottak a kezére, s ezekből az alábbiak derültek ki: — Annak a zsoldos, illet­ve portugál katona csoport­nak, amely a november 28- ára virradó éjjel átlépte a Guineai Köztársaság száraz­földi határát, az volt a feladata, hogy támadást in­dítson Lábé és Kindia váro­sok ellen. — Egy másik megerősített csoport viszont azt a felada­tot kapta, hogy kezdjen harci tevékenységet, s végül Co­nakry térségében egyesüljön az első csoporttal a t főváros elfoglalására. Lopez, a portugál reguláris hadsereg fogságba esett had­nagya megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint a november 22-én es 23-án partra szállt deszant- egységek akciójának előkészí­tésében és az ezt követő ag- ressziós cselekményben részt vett Antonio SpinoLa tábor, nők, Portugál-Guinea fókor- mányzója az ottani gyarmati hadsereg főparancsnoka. A guineai vizsgáló bizott­ság és az ENSZ különbizott­sága kihallgatott olyan por­tugál katonákat, akiket a partraszállás időpontjában, kilétük álcázása végett még fekete festék borított. Kide­rült, hogv az intervenciósok­nak el kellett volna foglal­niuk Conakry stratégiai fon­tosságú pontjait, s meg kel­lett volna gyilkolniuk Guinea vezetőit. Daniel Lang: Incidens a 192-es magaslaton (Dokumentumregény) Fordította: Hernádi Miklós 2. Amióta férje vissza­tért Vietnamból, csak neki. a feleségének beszélt erről, de a részlete­ket máig sem mondta el. „Jót fog tenni neki, ha vala­ki más hallgatja végig” mondta élénken, csipkelődve. Eriksson egymagában ült a díványon, s amikor kissé ke­serűen elmosolyodott, mély horpadás támadt egyik ar­cán. Alacsony, világos, arc- színú, szőke, kék szemű férfi, szűkszavú. Együttlétünk órái alatt gyakran szünetet tar­tott, szótlanul ült, töprengő lett az arca, és sokáig nem folytatta, talán egy egész percig. Eleinte lakonikusan beszélt, de természetes hall- gatagsága lassan felolvadt, és megesett — különösen egy- egy szünet után —, hogy va­lóságos szóáradat tört ki be­lőle, és úgy látszott, mintha csak erővel tudna megálljt parancsolni magának. Mindenekelőtt azt mondta el, hogy Mao meggyilkolásá­nak jogi vonatkozásairól nem akar beszélni. Pedig megte­hette volna; magam is elol­vastam az általa kezdemé­nyezett bírósági tárgyalások jegyzőkönyvét, hét vaskos kötetet az Egyesült Államok haditörvényszékének irattá­rában, a virginiai Falls Churchben, benne Eriksson vallomását az őrjárat tagjai ellen, az ítéletek és fellebbe­zések szövegét, a bírák és a védőügyvédek véget nem érő levelezését s a vádlottak jellemére vonatkozó tanú- vallomásokat. Eriksson négy tárgyaláson tanúskodott Vietnamban, bőven kijutott neki is az igazságszolgáltatás folyamatából, megismerhette az ügyvédek konok valiatási módszereit, a bírák ismétlő­dő dörgedelmeit, amelyek ar­ra szólították fel, hogy több­nyire homályos kérdésekre precíz válaszokat adjon. Az ő véleménye az, mondta, hogy az egész ügymenet va­lami nyúlós okoskodás volt, persze az is igaz, hogy alig­hanem túlzott várakozással lépett a hadbírósági terembe, ahol a négy tárgyalás lezaj­lott. Azt remélte, hogy a tár­gyalások majd megkönnyítik, hogy tisztázza maga előtt a Mao sorsán támadt indula­tait. Talán naivul, mégis azt várta, hogy négy társával egyetemben majd hangos gondolkodásba fognak a tár­gyalóteremben, valami kö­zös k-itatóakcióba, hogy ki­derítsék: hogyan történhe­tett meg, hogy egy fiatal lánynak így kellett meghal­nia. Azt képzelte, megkérdez­heti : hogyan történhetett meg, hogy az osztagból egye­dül ő cselekedett úgy, aho­gyan cselekedett. Elmondta volna, hogyan hatott rá az ügy, és mi hajtotta, hogy fel­jelentse a többieket — négy fiatal, magafajta amerikait, akikkel az ellenséges terület mélyén csakis úgy maradhat­tak életben, ha egymásra bízták életüket. El akarta űz­ni kétségeit, vajon minden tőle telhetőt megtett-e a szenvedő Maóért — s ezek a kétségek, mégis, a mai napig rágják őt. Abban bízik, mondta, hogy velem mindent megbeszélhet. De arra már korán rájött, hogy az efféle problémák a törvény előtt nem sok vizet zavarnak. Mikor rákezdett, hogy szi­gorúan nem jogi alapon be­számoljon az ügyről, elmond­ta. hogy visszatekintve már világosan látja: Mao halála várható volt. Számtalan ha­sonló eset előzte meg. így vagy úgy, mondta, szinte na­pirenden voltall az efféle ügyek, csak eppen ő lassan, tétován fogta fel, hogy Ugyanúgy a háborúhoz tar­toznak, mint az aknák és a célpontok. Ma már úgy lát­ja, hogy meg kellett volna éreznie: az egyik ilyen ügy előbb-utóbb különleges be­tetőző erővel hat majd rá. Alighogy megérkezett Viet­namba, 1966 októberében, máris felfigyelt bizonyos je­lenetekre, amelyek látniva- lóan ösztönszerűek voltak, és nem illeszkedtek a katonai stratégiába. Erikssoh elmond­ta, hogy gyakori volt az üt­legelés, látta, amint a közka­tonák találomra rugdalták és pofozták a vietnamiakat. Olykor hivatalos parancsokra hivatkozva szentesültek az indokolatlan, erőszakos cse­lekedetek. Szolgálati idejé­nek elején, emlékezett Eriksson, egységének katonáit például felhatalmazták, hogy lőjenek az este hétkor kez­dődő kijárási tilalom viet­nami megszegőire. A gyakor­latban az illető katonára volt bízva, tüzet nyisson-e egy- egy vietnamira, aki néhány perces késéssel vályogból és bambuszból összetákolt viskó­jába igyekezett. Ugyanígy szabad volt rálőni minden olyan vietnamira, aki futott, de — Eriksson szavaival — „néha igen-igen vékony volt a -határvonal futás és lépés között”. Egy nappal azután, hogy osztagát rajtaütés érte, és megsebesült a legénység fele, néhány foglyot ejtettek, és viszonzásképpen rövid úton kivégeztek kettőt kö­zülük „példa gyanánt”. Az egyik tizedes, akit még min­dig dühített az előző napi rajtaütés, kis híján megfoj­totta az egyik foglyot; hu- rokszerűen a nyakára csomó­zott egy esőgallért, és már szorította is, amikor egy ir­galmas hadnagy ráparancsolt hogy hagyja abba. Megtörve első, töprengő hallgatását, Eriksson így foly­tatta: „Az ember egyik nap­ról a másikra hirtelen csal azt látta, hogy megváltozna! a társai — rendes fickók eszükbe se jutna otthon hogy „sárgának” vagy „ku­tyafejűnek” gúnyolják a ke leti embert. De most a vitái túlsó végén voltak, idegen ben, ahol azt se tudták, k a barátjuk, és ki nem. „Naj nap után megesett, hogy eg; keskeny földútra kevered tünk, amolyan nyomorúsá gos, falusi főutcára, és elő bújtak a falu vénei, hog üdvözöljenek, a gyerekei mosolyogva rohantak od. hozzánk, várták, hogy ki osszuk az édességeket. A föld út másik végén, alighogy ki értünk a faluból, Ott me; puskatűz fogadott, mi me elkeseredtünk azon, hogy falu lakói nem figyelmeztet tek bennünket. A legtöbbel csakis azt gondolhatta! hogy marhák vagyunk, ami ért idejöttünk meghalni. É az ilyen gondolatok, hiábí megváltoztatták sok embe rünket. (Folytatjuk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents