Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-05 / 285. szám
1 oldat irELET-MAGTARORStt,*« 1970. december f. Szülők fóruma: Ajándék 6—10 éves gyermekeknek Az utóbbi években mind több és több olyan családnál jártam, akik gazdagon elhalmozták gyermekeiket a legdrágább ajándékokkal, olyanokkal, amelyek túl szépek, túl becsesek voltak ahhoz, hogy kis gazdájuk földre telepedve, istenigazában jóízűen játszhasson velük. Gondolok itt egyik kis elsősöm babakiállítására, amit igen büszkén mutattak be a szülők ottlétemkor. A csillogó ruhás, göndör hajú babacsodák yigyázzülésben ültek egymás mellett. A kislány nem öltöztethette őket. nem fésülhette a hajukat, nem moshatta ki a ruhájukat, csak nézhette, mint a többi cso- dálójuk. Engem Is ezek közé invitáltak a szülők és meglepődéssel hallgatták tanácsaimat. Helytelenítettem, hogy a gyermek mindig csak babát kapott ajándékba. A meglepetéseket úgy kell összeállítani, hogy legyen közöttük kézügyesítő játék, (fűzőlap, gyöngy- fűzó, kivágó, kifestőkönyv, összeilleszthető műanyag elemek, képes nyomda, stb.) alkotó játék (kocka, építőelemek, Jáva-építő, stb), gondolkoztató játék (dominó, sakk, társasjátékok, stb.) könyv, sportfelszerelés. baba vagy autó, stb. Ne egyfélét kapjon a gyermek mindig! Ne csak könyvet, vagy csak autókat sorozatban! Amit kap, az olyan legyen, hogy játszhasson is vele! A gyermek a játékkal az életre készül. A kisleány szereti a babáját etetni, öltöztetni, fésülni, lefektetni. Beszél hozzá, mintha a saját gyermeke lenne. A polcon ülő babával nem teheti mindezt. Az utóbbi években sok szülőtől hallottam, hogy ha már neki nem lehetett szép játéka, legyen meg gyermekének mindene. Arra azonban nem gondolnak, hogy a „mindene megvan” érzést nem az ajándék ára és pompája jelenti a gyermek számára, hanem az, hogy mennyire az övé, mennyire tud önfeledten játszani vele. Közeledik a karácsony, sok szülőnek okoz gondot, vajon mivel is lepje meg kisfiát, kisleányát. A kis elsőosztályosoknak aktuális ajándék, ha a közeli alkalmak egyikén megkapják a töltőtollat, hiszen januárban jön el az a nagy nap, amikor tintával kezdenek írni. Ne vegyünk túl drágát, kitűnően megfelel a 30 Ft körüli. Ugyancsak ők kaphatják meg életük első olyan könyvét, amit már önállóan olvashatnak, pl. a Gőgös Gunár Gedeon-t, mert a szerző úgy állította össze; hogy a tanult betűk szerepelnek a versekben, mesékben. Kifestőkönyv, fűzőlap, számológép és egy egyszerűbb társasjáték egészítheti ki a sokféle meglepetést. A kisleányoknak egy fésülhető, öltöztethető, törhetetlen baba, a fiúknak egy lendkerekes autó melléje, s akkor minden irányban foglalkoztattuk a gyermeket a játékában is. A második osztályosok könyvtára bővülhet a Mosó Masa mosodájával, amelynek a szövege a második osztály helyesírási anyagára épül fel. A Képes egyszeregy nagyon ügyes társasjáték, játszva megtanuV^ a gyermek a szorzó táblát. Ebben az siw^tály ban ismerkednek rneg az órával a kisiskolások. Vegyünk kis műanyag órát, (ne karórát!) amelynek a mozgatható mutatóit 5 maga állítja be és^olvashatja le róla, hogy hány órát mutat. Gyöngyfűző, kifestőkönyv, rost-tollkészlet. (ezzel nagyon szeretnek festegetni a gyermekek előrajzolás nélkül) társasjáték, dominó, marokkó, (ez utóbbi kettő fejleszti a számolási készséget), babaágy, vagy bababútor, a fiúknak kisautó, vagy repülő egészítse ki a változatos szórakozást ígérő játékokat. A harmadik osztályosok könyve legyen a Kincs- kereső kisködmön. Jó, ha előre elolvassa a gyermek (legtöbbjük a tv-ből ismeri már), mert IV-ben kötelező olvasmány. A IV-esek kapják meg a Pál utcai fiúk-at, a Tüskevár-t és a téli berek-et, stb. Egy-egy alkalomra csak egy könyvet vegyünk és addig ne kap- jón újabbat, amíg ki nem olvasta. Tanulja meg mar a kis elsős is, hogy a könyvet azért kapja, hogy el is olvassa. Hetek kellenek hozzá, amíg a Gógos Gunár végére ér a kis 6—7 éves. A harmadik és negyedik osztályosoknak gondolkoztatóbb társasjátékot (pl. Gazdálkodj okosan) vegyünk az utóbbiak már belekóstolhatnak a sakkozásba is. A leányoknak kézimunkakészlettel. a fiúknak barkácsfelszereléssel lehet nagy örömet szerezni. Mindkettő az életre készít elő. A 9—10 éveseknek vehetünk kis noteszt vagy a következő évre szóló naptárt. A lányok ebben a korban büszkék arra, ha van „Emlékkönyv”-ük, a fiúknak bélyegberakóval szerezhetünk meglepetést. Ügyeljünk arra, hogy a kapott ajándék mindig olyan legyen amit abban az időszakban használhat is a gyermek A szánkót, korcsolyát kapja télen, a tollaslabda- vagy a békaember-felszerelést nyáron. Szomorúan nézhetné csak ez utóbbiakat a fenyőfa alatt az igen távolj örömök ígéretével. összegezve a tanácsokat: az életkornak, az érdeklődési körnek, az évszaknak megfelelő legyen az ajándék, fejlessze a különféle készségeket. (Olvasás, gondolkozás, ügyesség, stb.) Ne felejtsük el, hogy több apró dologgal nagyobb öröme van a gyermeknek, mint egy értékesebb valamivel, ami nem egészen az övé. Dr. Gergely Károlyné Krecsmáry László: Csöngess csengés csodaszán Havas, havas, havas út — merre van a kövesút, merre van a járda? Minden csupa, csupa hó, s egyben csuda-csudajó sima ródlvpálya,. Fúj a, túj a szél, s a hó hull. ha jön majd TÉLAPÓ s csiHngel a szánja — csöngess, csengős csoda szán, s gyere! hiszen ide vár minden gyerek mára! GYEREKEKNEK TÖRD A FEJED ! Vízszintes: í. Közlekedési balesetet szenved. tí. É napon. 7. Női név. 8. Háziállat (—’). 9. Energia. 11. Láng 12. ... Lollobrigida. 14. Battéria 16. íráshoz használják. 18. Régi mértékegység. 20. ősi betűi keverve. 21. Egyszerű gép. 22. Frissítő hatású ital. 24. Tromf. 25. Elviseli. 27. Szovjet város (lefordítva sas-t jelent). 28. Forma. 29 Túl puhára főtt étel jelzője lehet (utolsó négyzetben két betű) Függőleges: 1. Károly ka. í. Bőg (népiesen). 3. Államnak fizetett százalék. 4. Peti és az ábécé E napon. 5. OUUK. 6. Megfejtendő. 1G. Zúdít, löttyint. 11. Női énekhangszín. 13. Zenei felhang. 14. ÉTI, 15. Megfejtendő (utolsó négyzetben két betű. 17. Házias. 19. Helyet foglal. 21. Cukros. 23. Menyasszony. 24. Vissza: keres- kedelmi érteke. 28. Rendhagyó igevégződés. 27. Okozatot előzi meg. Megfejtendő: Függőleges 6, 15. Múlt heti megfejtés: — SZABADTÉRI NÉPRAJZI MUZEUM — Könyvjutalom: Szilágyi Júlia Nyíregyháza, Oláh Gizella Aranyosapáti és Nagy Enikő Tyukod. Néhány próba — biztos szerencse Szovjet matematikád feladatgyűjteményből választottuk az alábbi érdekes szám- játékot. Kellő gyakorlás után társaságban is bemutathatjuk tudásunkat. „Gondolj két pozitív egész számot. Add össze a szorzatukat és az összegüket, s mondd meg az eredményt. Mindkettőt gyorsan kitalálom, ha nem is elsőre. A sportolóknak sem sikerül mindig az első nekifutásnál átugraniuk a lécet-” A módszer egyszerű, de nem nyilvánvaló. Adjunk egyet a közölt számhoz, s az eredményt bontsuk minden lehető módon két szám szorzatára. Ha alkalmasan választjuk ki a tényezőpárt, altkor az eggyel kisebb számok éppen a gondolt számok lesznek. 1. példa: közűik, hogy az eredmény 34. Adjunk hozzá egyet: 35. Ez tényezőkre bontva: 7x5, vagy 35x1. A gondolt számok: vagy 4 és 6, vagy 34 és 0. Más változatban: „Gondolj két egész számot! Vondd ki összegüket szorzatukból, s mondd meg az eredményt!” A közölt számhoz Ismét egyet adunk, két szorzatára bontjuk, de ebben az esetben a tényezőkhöz is hozzáadjuk az egyet. 2. példa: az eredmény 64. Hozzáadva egyet: 65. Tényezőkre bontva: 13x5, vagy 1x65. A gondolt számok vagy 14 és 6. vagy 66 és 2. Igazolható, hogy módszerünk bármely számpárnál helyes eredményt ad. (Megjegyzés: ha gyors „fejszámolással” akarunk sikert elérni, esetleg kiköthetjük, hogy például 100-nál nem nagyobb két számra — esetleg primszámra — gondoljon a kérdező.) (m.) Találd ki...? 5. Ló, de járnak rajta • (PUBd) 6. Kör, de négy lába van (J05J0) 7. Kör, de lehet szögletes is 8. Cseppfolyós poc (aodcz) 9. Tor, amelyben fókusznak (J0|?S) 10. Kabátja van és foga (SCtOJVIJIU) 11. Odafelé púpos, visszafelé ép és fán lakik (J3A» — 9A3j) 12. A mindenség közepe (n»aq a) Peti fel-alá sétált a szoba- bah. a tükörf'ényes, vadonatúj. barna iskolatáskával a vállán és közben újra és újra a tolltartóját nyifcog^tta. mért hiszen szeptember óta ő mar iskolás! Megállt a polc előtt, amelyen tarka összevisszaságban hevert a mackó, a posztóku- tya, a paprikajancsi, a négerbaba, az építőkő, három kisautó. és sok más játék. — Szeretnék mondani nektek valamit. Nem tudom, hogy megértitek-e — szólalt meg Peti fontoskodva. A mackó kérdőn pislogott rá: — Hát szóval — folytatta a kisfiú —. már nem vagyok óvodás, már több mint egy hónapja iskolába járok, s ezért nagyon kevés időm lesz játszani. • A játékkutya égnek meredő labakkal feküdt a polcon, és szomorúan nézett. De Peti észre sem vette és tovább beszélt: — Az iskolában megtanulok számolni százig, vagy la- Ián ezerig is. Akkor fogsz csak csodálkozni! — fordult a paprikajancsihoz. A paprikajancsi azonban nem tudott csodálkozni, mert félig a levegőben lógott. a hosszú orra pedig becsi pő- dött az egyik játékautóba. Petit azonban úgy elfoglalta az, amit az iskoláról • mesélt, hogy mindezt észre sem vette. — Ha az iskolában mondani akar valamit az ember, felemelt kézzel kell jelentkezni — magyarázta és várta, hogy a mackó felemelje a karját De annak a mancsa beszorult a kisvasüt sind közé. — Te biztosan nem lennél jó tanuló — nézett rá szemrehányóan a kisfiú. Aztán sorolni kezdte, hogy hány betűt ismer már és hogy alig várja, hogy á mesekönyvet egyedül olvashassa. Amikor lefeküdt aludni, elábrándozott, milyen jó lesz másnap megint az iskolában. A szoba sötét volt, nem látszott a rendetlen játékpolc. De hirtelen világos lett. A hold bekukucskált a szobába. És nicsak, a paprikajancsi fején a hegyes sipka helyett egy nyomtatott nagy A betű ült! Peti szeme most már megszokta a különös fényt és észrevette, hogy a mackó helyén egy hatalmas, kerek O betű terpeszkedik. A meggörbült vasúti sín óriási C betűvé változott. A kutyus égnek meredő lába nagy Élhez hasonlított és nini! a négerbaba előtt nagy halom betű gomolygott. Peti egyiket sem ismérte fel, pedig azt hitte, hogy már tudja a betűket. — Miért teszitek ezt? — kiáltotta. — Ilyen összevisszaságban hogyan tudom megtanulni az ábécét? — Te vagy a hibás! Sosem tanul meg irni-olvasni. aid ilyen rendetlen! — hangzott a válasz a sarokból. — Egymás hegyén-hátáa vagyunk, pedig minket komoly betűknek ismernek — csilingelte egy másik hang. — Megállj csak, majd csodálkozol, ha nehezen megy a tanulás.. . — szólt a barma- dik. Peti riadtan felült. Megdörzsölte a szemét és kiugrott az ágyból. A sötétben a játékpolchoz tapogatózott és kinyújtotta a kezet. Végigsi- inította a maci mancsát, a négerbaba göndör haját es a kutya bundáját. Hát mégis itt varrnak! De milyen kény elmetlen helyzetben hevernek a polcon! — ügy látszik, csak álmod- tani, hogy a betűk megharagudtak rám — sóhajtotta megkönnyebbülten. Visszafeküdt és eszébe jutott, amit édesanyjától sokszor hallott: — Egy iskolás gyerek legyen mindig tiszta, rendes. „Reggel korábban fölkelek, hogy összerakjam a játék- polcot — határozta el. — A tanító néni bizonyára megkérdezi, hogy rendes vagyok-e, és akkor azt mondhatom, hogy igen!” Nagy csönd volt. Peti ma- gára húzta a takarót és mély álomba merült Hiszen holnap újra nagy nap lesz! Idegen ötletből írta: Szirmai Marienne Krecsmáry László: DECEMBER December, December — Nézzétek csak, Hóember! Hóból van a pocakja. Hóból van a kobakja, Hóból van a nadrágja, Hóból van a kabátja, Hóból van a keze, lába. Hóból van a nyaka, válla, Hóból van a füle, szája. Csak az orra répa, Csak a szeme szén, S egy nagy lyukas lábas csücsül a fején! ÖTLETES AJÁNDÉK. Frottír anyagból szabhatunk és nagyon rövid idő al”M olkészft- vetünk édesanyának és édesap ának is egy-egy praktikus, eg' ujjas mosdókesztyü szelére tis fület varrjunk akasztónak. Ha horgolni tudunk, maradék vastag bb fonalból i ! készíthetjük úgynevezett hurkolásos, gyorsan haladó horgolással. (Két-ké ’apót készíti’. arrjuk ezt is össze.) Jó ötlet, ha a mosdókesztyűbe például finom pipere-. agy borotvaszappant, kis üveg kölnit, kézkrémet, vagy más szépségápolási cikket teszünk vzzet is gazdagítjuk ajándékunkat. 1. Igaz ló Haimisí'ló (OJéA) (opjsa) 3. Ritka ló 4. Fogoly ló <WU> (oiqyj)