Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-17 / 295. szám

WJrr-MAerARonsjfA« s. ém PORCSAL MAI LEVÉL Egy kilakoltatott óvoda háttere Mej»vweak.beti SK>ka>k által is­meretes, hogy a i»ii közsé­günkben, Porcsakrxän is csak mi 11 jókkal lehetne mérni as elmúlt negyedszázad alatt történt beruMzásokat, a la­kosság életkörülményeit ked­vezően befolyásoló létesítmé­nyek értékét. Az 1945-ben megindult, mindenki által egészségesnek és természetes* nek tartott fejlődési folyamat ma is tart, A felületes szemlélő talán irigykedve állapíthatta meg a korábbi években, hogy mi­lyen remek lehet nekünk, mert a községben megoldó­dott egyebek között az óvo­dás korúak elhelyezése is, hi­szen két óvoda van a község­ben, méghozzá napközis. Ez így igaz! Azt azonban mór kevesen tudják, hogy itt is igaz: a látszat néha csal Valóban, sokáig mi is állí­tottuk, hogy rendben van a dolog, pedig csak ámítottuk magunkat. 1951-ben kezdett az I. sz. óvoda működni a volt csendőrlaktanya némi átala­kítása után. Alig telt él 5 év, indítottuk a II. számú óvo­dát a volt méniistálló átalakí­tása után. Még 2 év sem telt el és indítottuk az iskolai nap­közit, a volt csendőr lóistálló némi átalakítása után. Történt azonban, hogy & Horthy-rendszert, illetve cél­jait hűen szolgáló lovak volt lakhelyei már évek óta nem hajlandók épségben maradni. Olyannyira nem, hogy egy­más után válnak életveszélye­sen romossá. Ezért került sor az I. sz. óvoda kilakoltatására. Gyors intézkedés: költözzön az óvo­da a napközi helyére, a volt csendőri lóistállóba, melynek oldalfalán rothad ugyan a préselt lemez, de sebaj, elta­karja a rászögezett papír. A volt járásunk vezetői pa­píron nyilvánították ki, hogy községünk 1970-ben új .óvo­dát kap. Sajnos, az ígéret csak papíron maradt, és nem te­hetnek róla, hogy az új já­rás, úgy is mint jogutód, — bár látja a több mint 80 óvo­dás tragikus helyzetét —, fe­dezet hiányában, nem tud se­gíteni,- csak több év múlva. Községünk lakossága soha nem zárkózott el a jó célt és közügyet szolgáló intézmé­nyek létesítéséiül. Csak meg­említem, hogy OOü ezer fo­rintot adott a 4 tantermes is­kolához, közéi 800 őSsef forin­tot egy orvosi és egy fogorvo­si rendelőhöz és a két orvosi lakáshoz, nem is szólva az utakról, világításról, stb. A tavaszi áradat minket sem kiméit meg. A termelő-: szöveífczeinek közel 13 milli­ós kiesése van. Csökkent a község • bevétele, -,sugo rodőtt a fejleszteni alapunk. Ha minden — a fejlesztési alapon tervezett — forintot egy 75 személyes óvoda építé­sére fordítunk (mert legalább ennyire szükségünk van), a majd rendelkezésünkre álló 150 ezer forintból egy óvodai férőhelyre akkor is csali 2000 forint jut. Nyilvánvaló, hogy ebből az összegből nemcsak egy új óvodát, de régifajta istállót sem lehet építeni* hiszen a most épülő tehén istállónál egy tehénférőhelyre 34 350 forint jut, de már régi istálló sem áll rendelkezésiünkre. Már korábban is felvető­dött bennem a kérdés — és ez a pártkongresszus után csak erősödött, — hogy a mi területünkön mennyit érhet egy óvodás korú gyerek? Véleményem szerint a világ minden kincsénél is többet! Ha ez mások szerint is így van, nem lenne itt az ideje annak, hogy az ügyek intézői az olyan községekre is gon­doljanak végre, ahol a prob­léma megoldása nem tűr ha­lasztást, ahol a község a mil­lióival is szolgálta a fejlődést, de most évekig nem tud egy óvodáravalót összerakni? Nem volna-e lehetséges a valóságos helyzet ismeretében — mert most már a látszat nem csal —, felülvizsgálni a beruházások elosztását és ütemezését, segítve azokat is, akik eddig segítettek. Árvái István iskolaigazgató választék. több áru a tavalyinál . • • l nnep előtt a nyíregyházi üzletekben Már karácsonyi hangulatot a szítanak esténként a kivi­lágított, ünnepi dekorációval pompázó üzletsorok Nyíregy­házán. Csalogató a sok szép áru a kirakatokban. De mi van bésm ? — Úgy látom, ma nálunk megkezdődött az ajánáékvá- sárlás — mondta kedden délután Pácai Györgyné, a Zrínyi Ilona utcai játékbolt helyettes veze.őj-e. Igyekez­tünk az alkalomnak megfe­lelő mennyiségű játékot be­szerezni. Babai lázakat — ami ritkán kapható —, mechani­kai játékokat, távlrányítha- tó, elemmel működő vasutat, autókat, amit a legjobban keresnék. És sok babát, társasjátékot. Sajnos, babakocsink nincs, de még Várunk árut az ünnepig. TéG cipő raktáron A szomszédos cipőboltban alig akad dolguk az eladók­nak. Miskolci Andrásné bolt­vezető-helyettes panaszkodik, fele olyan forgalmuk vám naponta, mint tavaly ilyen­kor. Pedig a kínálatuk sok­kal jobb. Hirtelen nem is tudja megmondani, hányféle csizmájuk, téli cipőjük van raktáron, „Enyhe az időjá­rás. ki vesz téli cipőt?” A női divatáru boltiján nincs megállás, de Bányász Andrásné is azt mondja, na­gyobb forgalomra számítot­tak már ezen a héten. Van bőven itt is mit kínálni. Fi­nomabb női fehérneműk, import kötöttáruk, amit sze­retnek és keresnek a vásár­lók. — Téli fehérneműből, vas­tag szálú harisnyanadrágból lehetne több. Viszont tavaly nem volt vékony szálú haris­nyanadrág, most van, ugyan­így a gyermek harisnyanad­rág sem hiánycikk. TIZENEGY HALÁLESET Cl«: az Ital, a könnyelműség Tizenegy ember halt meg az idén a megye tsz- eiben üzemi baleset követ­keztében. 11 családos em­ber, akik után 3, 4, sőt egy esetben 7 árva maradt. A balesetek mindegyikénél okként ott találjuk á gon­datlanságot. Nézzünk a szomorú statisz­tika számai mögé. Oda, ahol az ember rejtőzik. Idézzük elsőnek a 38 éves Tóth János esetét. A nagykállói Virágzó Föld Tsz tagja volt. Á szö­vetkezel a téli munka bizto­sítására felvállalt egy bér­munkát A távíró vonal bon­tását Ujfehértó körzetében, a vasútépítés mentén. Jól és alaposan kioktattak minden­kit. Elmagyarázták a bizton­sági előírásokat, á tiltó ren­delkezéseket. Ezek között sze­repelt az is, hogy a pózftára felmászni csak akkor szabad, ha annak stabilitásáról meg­győződtek Tóth János ézf. figyelmen kívül hagyta. A korhadt osz'Ióp kidőlt, és rha- ga alá temette. November negyedikén történt ez, és Í3-án a sorházban Tóth Já­nos elhunyt.. Kevés a szábáíymágyará- zat. Csak a fokozott ellenőr­zés, a védelmi szabályok ke­mény — sőt kíméletlen betartatása az egyetlen, ami célravezető. ★ A korszerű lánctalpas erő­géppel dolgozó Majoros Jó­zsef esete már egyezer felka­varta a megye közvélemé­nyéi Ez a 37 éves férfi a nagykállói Uj Alkotmány Tsz legjobb munkásai közé tar tozott M-gis, a szabályok mellőzése életét követelte. Erőgépének motorját, miköz­ben a mögötte futó ekét iga­zította nem állította le. A gép elindult, átment Majoros lábán, aki a helyszínen elvér­zett. Van olyan feltételezés is, hogy miközben Majoros dolgozott, más is volt a gép körül Hány és hány baleset oka a le nem állított motor. Még a legtapasztaltabbakat is könnyen éri halálos bal­eset, A gép nem tréfál. A balesetvédelmi előírások ép­pen az ilyen tragikus esetek nyomán fogalmazódtak meg. Más jellegű, de mégis ide kívánkozó volt az a baleset, amelynek áldozata Mátészal­kán a 17 éves Kertész László volt. Az Egyetértés Tsz ve­zetői — akik ellen egyéb­ként ügyészségi eljárás is fo­lyamatban van — az iskolából alig kikerült Kertészt októ­ber 5-én úgy ültették a kombájnra, hogy előtte sem­milyen kioktatásban nem ré­szesült. A kombájn motorja nem volt indítható, a ráesni nem volt beállítva. A fiatal fiú egyedül dolgozott a ku­koricásban. Amikor a tar­tály csigája megállt, Kertész leszállt a gépről, de a motort nem állította le.. Nem tehe­tett mast, hiszen tudta, a motor újraindítása szinte le­hetetlen. A tartályba ' ’má­szott, és lábbal igyekezett v. eltömődést megszüntetni. Fi­került, de közben becsúszott a gép bekapta a lábát. Mind­kettőt amputálták. ★ i A fenti eset világosan ma­tatja, milyen bűnös gondat­lanság terheli azokat £ szö­vetkezeti vezetőket, akik kel­lő oktatás és ellenőrzés nél­kül engedik útjára dolgozóju­kat, akik nem fordítanak kellő figyelmet arra, hogv üzemképes gépek induljanak ki a műhelyekből. A durva fegyelemsértések mellett kö­zömbösen mennek el, Embe­rek italosán indulnak el reg­gel, veszélynek téve ki ma­guk és mások életét. Bizo­nyításul néhány példa. Az idézett eseték a rendőrség jelzései alapján gyűltek ősz sze: Katona Gerzson, a dombrádi Szőke Tisza Tsi járművezetője vizsgázatlar pótkocsival, rossz fékkel, v:- lágítással indult eL Jármű­vét senki nem ellenőrizte. A nagycserkeszi Uj Élet Tsz dolgozója, Gáfrik Mihály ve zetői engedély nélkül, itta san vezetett egy vizsgázatlan jármüvet. A nagyhalászi Pe­tőfi Tsz-ben Elek Lajos von tatóvezető üzemképtelen fék­kel, rossz kormánnyal közle­kedett. A tiszakanyári Havasi Gyopár vontatóvezetője, Lő- rincz István másodfokú it­tasság állapotában ült jármű­vére. Ugyanebben a tsz-ben Lakatos Balázs italozás után hajtotta vizsgázatlan jármű­vét. ★ A felsorolt esetek — . a tragikus balesetek és a jel­zett súlyos szabálytalanságok egyaránt — figyelmeztetőek. Intenek arra. hogy a tsz-ek vezetői még mindig nem kel­lő erényei ügyelnek azokra az emberekre, akiknek bizal­mából magas tisztüket el­nyerték. Jelzik azt. hogy saj­nos a tagok, a gépkezelők sem fogják lel mindenütt, hogy a szabály értük van. £3 végül a legsúlyosabb gond. szinte minden báleset egyik oka: az ital. Igaz, itt a hi­deg. Talán a reggeli féldeci melegít. De szomorú esetek mutatják, az ital még a leg- . egyenesebb úton is elvezet a halálos BalSSStRSZ. Bürget Lajos — Bélelt kesztyűt még néni kapfehk az idén, viszont van irhakesztyűnk, amit a múlt 'élein nem tudtunk ad­ni. A lakás fcextilboltban vi dé- ki házaspár ágytakarót vá­sárol. Ajándék lesz. Gondos kiszolgálásban részesülnek, rajtuk kívül csak az eladók vannak az üzletben. Bodnár Gyula né pénztáros sem érti, miért van így. A fiatal el- adókislány szól közbe: — Augusztusban olyan for­galmunk vhit. hogy azt hit­tük, karácsony előtt kivisz­nek bennünket is a boltból. Most van áru, plédéit, ágv- neműgamitúrák, szőnyegek: és még a közeli napokban is szállítanak. Akkor talán kapunk NDK nylcnfüggönyt és olcsófcfo bútorszövetet, mért abból Van hiány, „Áruátvétel miatt zárva“ A Zrfny: Ilona utca sar­kán a férfi divat- és méter­áru bolt vezetője Ferkó Ist­vánná: — Sok szép kötött holmit kaptunk Hódmezővásárhely­ről. férfifehémeműt, divat­cikkeket a ktsz-ektől is. Amilyen forgalmunk volt egész évben, úgy számítot­tunk, a tavalyinál nagyobb lesz a karácsonyi vásár is. Nem így van. Tudomásul. beH venni a szövetkezeti ke­reskedelem konkurrenciáját, és azt, hogy a falam élő la­kosság mostanában ritkáb­ban jön be vásárlási céllal Nyíregyházára. Például valószínű, a korszerű vidéki nagyáruhá­zaknál nem fordul elő, hogy órákig lehúzott rolók előtt ácsorogjanak a vásárlók, mert „áruátvétel miatt zár­va”, mint a gyermekruhá­zati bolt előtt, a Zrínyi Ilon­ná utcán. — Lastex bak fispan tallón kívül minden van, mérethiá­nyunk sincs — újságolja Ső­rét Zsigmondné helyettes boltvezető, amikor a lehú­zott roló alatt mégiscsak bejutunk az üzletbe. — Szép bakii skabátoka t, bundáikat, műszálas fiúöltönyöket most is kaptunk. Kifejezetten ajándékozásra alkalmas fi­nom kivitelű köntösöket, ott- homfcákat, nylon-velúr bun­da/sékot is tudunk most ad­ni. A rádió-villamossági szak­üzlet Vezetője, Lőrincit And­rás átt mondja, náluk no­vember 20-án megkezdődött a karácsonyi vásár a ked­vezményes rádióakcióval. Ütánrendelés három napon ként — H rtrom na jxmkén t. kell utánrendelési leadnunk. Már több mint ezer rádiókészülé- két eladtunk. De elfogyott 200 kazettás magnó, és viszik a tévéket is. Az Orion típu­sok csak készpénzért vásá­rolhatók, ennek ellenére sem állnak itt Sokáig — Az élelmiszerszakmá­ra jellemzően nálunk a hé: végére várható a nagyobb forgalomnövekedés — ezzel fogad Szűcs György, a Kos­suth téri Csemege ABC-áru- ház vezetője. Sorolja. mi minden érkezett és érkezik még az ünnepekre. — Idejében megérkeztek a déligyümölcsök. Citromból, narancsból folyamatos lesz az ellátás. Az alapvető élel­miszereikből, fűszerfélékből megfelelő mennyiséget táro­lunk, számítottunk a sertés- vágásokra is. Sütéshez való dió és mák is van elegendő. Szaloncukor, karácsonyfa­függelék pedig még több is Félkész tortát, kalácsot nem­csak helyből, de Debrecenből is igyekszünk beszerezni. Előhűtött friss baromfit, ton­halat korlátlan mennyiségben árusíthatunk. Italfélékből szintén nagy a választékunk. A tejipar és a sütőipar maximális kapacitással dol­gozik az ünnepek előtti na­pokon, hogy legyen tej, tej­termék és kenyér, anii szin­te a legfontosabb. Nekünk a múlt évben nem volt gon­dunk a kenyérellátással, re­mélem most sem lesz fenn­akadás, Ünnep után, 27-re pedig már friss kenyeret ígér a sütőipar. K, E. LAPSZÉLEN Hangverseny frizsiderben Meleg hangulatú hang vet*­senyék színhelye volt a kö­zelmúltban a megyei művelő­dési központ nagyterme. Mint arról több néző említést tett, minden rendben volt a legutóbbi három Beethoveh- koneerten. Neves művé-/ék léptek a nyíregyházi közöft- ség elé, kitett magáért a sza­bolcsi szimfonikus /.erű-kar is. Egy valami nem vdlt rend­ben, csak a második hang­versenyen volt meleg a bé­remben, A legutóbbi, dere-fi­ber 13-i pódiumelőadás u:í- vészei kénytelenek voltak áa első szünetben magukra kap­kodni a meleg kabátokat. # abban folytatták a hangver­senyt A közönség Is didereg­ve ülte végig a magas színi- vonalú előadást, legfeljebb » forró hangulat melegítette őket... Hangverseny volt ez — * frizsiderben. . . Lehet. hogy az élményt akarták 1 tartóst* tani?! Uj autóbuszok Nyíregyházán Százszemélyes Ikarusz 68- os autóbuszokat vásárol a Vo­lán 5-ös számú Vállalata. A központi elosztásnál figye­lembe vették Nyíregyháza je­lenleg is meglévő közlekedé­si gondjait, így a korábbi ti­zenöt helyett harmincöt da­rab autóbusz vásárlására ka­pott engedélyt a nyíregyházi vállalat. Az új kocsik közül huszonhét Ikarusz 86 típusú korszerű, 100 személyes vá­rosi autóbusz, további nyolc darab pedig Ikarusz 55-ös lesz. Az első új autóbuszokat 1971 első negyedévére várják. Az új kocsikkal nem kíván­nak újabb helyi járatokat indítani Nyíregyházán, ha­nem a jelenlegi zsúfoltságot enyhítik a városi vonalakon. Megteremtik a műszaki for­galmi tartalékot is, amellyel elkerülhetővé válik a járat- kimaradás. Az így felfrissülő városi autóbuszpark már vár­hatóan biztosítani fogja a za­vartalan helyi közlekedést. A vállalat vezetői azt tervezik, hogy a következő menetrendi időszakrá részben a körút el­készültével, részben a város- központ változásaival és at Új áútóbuszállomás megépü­lésével számítva kisebb mó­dosításokat hajtanak végre a városi járatokon. „Kossuth és Petőfi rádió — Nyíregyháza“ <1 nyer ma — az Arany Szarvas étteremből — Új játékműsor szabolcsi premierje, a Torpedó — Tánczenei, népzenei műsorok, közönségtalálkozók Beszámoltunk már arról, hogy megyénkben rádiós akció kezdődőt november 20- án a rádiókészülékekkel gyengén ellátott országrész fehér foltjainak felszámolá­sára. A november 20 és ia- nuár 3l-ig között vásárolt rádiókészülékek után — az új tulajdonosoknak fél évig nem kell fizetni előfizetési díjat, ézeii kívül az ezer fo­rinton aluli típusokat is áru­sítják 12 havi OTP-részlet- re, melyet utánjárás nélkül a boltok bonyolítanak le. Több készüléket a vas- és műszaki nagykereskedelmi vállalat 2—300 forinttal olcsóbban árusít. Különösén népszerű — és utánrendéléssel pótol­ják — az akció alkalmából Szatmár néven forgalomba került modern készülék, a Videoton gyártmánya. A kedvezményes rádióvá* sárlási akció idején a . Ma­gyar Rádió' és Televízió több egyenes adásban műsort ad a megyéből, hogy újabb réte­gekkel kedvelhessék meg a rádiózást, jpecemher 20-án nyilvános élőadásban sugá­rozza 19 őrá 50 perckor ő Kossuth rádió a Torpedó cí­mű vidám zenes kvíz­műsort. A színhely a fegy­veres erők klubja, ahol a meghívott közönséget olyan ismert művészek szórakoz­tatják, mint Bánky Zsuzsa, Bitskey Tibor, Csákányi László, Felföldi Anikó, Fónay Márta. Gaál Gabriella, Ha­rangozó Teréz, Koós János Madarász Katalin és az Expressz együttes, a játékve­zető Sediánszky János, a rendező Bozó László. A Tor­pedót a rádió szórakoztató osztálya szervezi, s ez lesz a nyitánya a megyéből sugár­zott további műsoroknak. A nyíregyházi AranySzarvas étteremből csendül fel de­cember 21-én 12 óra 20-kor a"'népszerű „Ki nyer ma"ze­nés vetélkedő szignálja. A műsort Boros Anikó vezeti, s itt lesz az alkalom, hogy a zeneszerető és értő nyíregy­házi, szabolcsi közönség is részt vegyen a próbán, ahol a nyíregyházi Centrum Áru­ház 300 forintos utalványát és a rádió ajándéklemezeit nyerhetik a győztesek, a nyil­vános szereplésen kívül. Itt néni meghívott közönség előtt zajlik a műsor: bárki résztve­vője lehet, aki abban az idő­pontban az Arany Szarvas ét­teremben foglal majd helyet. Ugyancsak december 21-én másik nyírségi rádiósrendéz- vény, a zenei főosztály tánc- zenei bemutató hangversenye attMoricz Zsigmond Színház- ban. Közreműködnek: Aradi György, Aradszky László, Balás Eszter, Gábor Kriszti­na, Harangozó Teréz, Katona Klári, Koós János, Máté Pé­ter, Mikes Éva, Monyók Il­dikó, Nagy Lívia, Poór Pé­ter, Sólyom Ágnes. Szécsi Pál, Zalatnay Sarolta, a Stúdió 11 Dobsa Sándor Zsoldos Imre vezetésével. A Petőfi hullámhosszán népze­nei hangversenyt közvetíte­nek megyénkből egyenes« adásban. A következő hetek műsor­tervében szerepel dr. Buga László előadói körútja, iro­dalmi est, közönségtalálkozó a rádió és a televízió nép­szerű közreműködőivel, aki­ket a közönség láthatatlanul, az éter hullámain keresztül ismer, ezekben a naptokban személyesen találkozhat á kedvencekkel. itt. ti

Next

/
Thumbnails
Contents