Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-11 / 264. szám
I oMaf KELET MAGYARORS7.KC t9?9 november M. A NAP HÍREI Kitüntetések A megyei mozi üzemi vállalat nyíregyházi Krúdy filmszínházában megtartott központi ünnepségén tizenhármán kapták meg a Kiváló dolgozó jelvényt, s mintegy 150-en részesültek pénzjutalomban. A kifizetett pénzjutalmak összege meghaladja a 60 ezer forintot. A vöröskeresztes munkában végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül, a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Berek Lajost. a PV megyei törzsparancsnokát a „Vöröskeresztes munkáért érem” arany fokozatával tüntette ki. A SZOCIALISTA CÍMÉRT. A megyei gabonafelvásárlú és feldolgozó vállalat négy körzeti üzemének, a fehérgyarmati, a nyíregyházi, a nyírbátori és a központi szerelőműhely dolgozói a párt X. kongresszusa tiszteletére célul tűzték ki a „Szocialista munka üzeme” cím elnyerését. Ezenkívül a vállalat öl brigádja 537 taggal küzd a szocialista címért. LOBAKON-BEMUTATÖ. A TIT Szabolcs-Szatmár megyei Szervezete műszaki szakosztályának szervezésében november 11-én, délelőtt 10 óra kor Nyíregyházán a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum mezőgazdasági erőgép tanszékének helyiségeiben korrózióvédelmi bemutatót rendeznek a LOBAKON osztrák cég által gyártott tisztító és felületvédő anyagokról, azok alkalmazási technológiájáról. Tájékoztatót és gyakorlati bemutatót a cég bécsi képviselője tart. SZOCIALISTA SZERZŐ. ■ DÉS ÚTTÖRŐKKEL. Szocialista szerződést kötött a Bal- kányi ÁFÉSZ a helyi gyermekotthon úttörőtanácsával. A szerződés szerint az úttörők parkosítani fogják az ÁFÉSZ-üzletek előtti utcarészt, amelyért a szövetkezet egy Inter Sztár típusú televíziót ajándékozott az úttörőcsapatnak. UJ ÜZLETEK. Két év alatt négy új kenyérboltot, tizenhárom zöldségboltot és tizenkét mini gázcseretelepet nyitottak a kisvárdai járásban a jobb ellátás érdekében. „40 exer voltos cipő” Az életveszélyes áramütés ellen védő gumilábbelit kísérletezett ki a Dunaföldvári Gumiipari Ktsz a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézetével együtt. A cipő 40 000 voltos áramütéssel szemben is biztonságot nyújt. A dunaföldvári szövetkezet új típusú kohászbakancsot is készített. Az olajálló, csúszásgátló és hőálló, magas szárú gumicipő kitűnően bevált a gyakorlatban. Jövőre 20 000—25 000 párat gyártanak belőle. A Magyar szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Blzott- »ága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telelőn: IS-70, 16-71, 86-93. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 07 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Hona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Tsrjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra: 20 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesltőkné- Indexszám: Zä 050 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza ÉPÜL AZ ÜLLŐI ÜTI ALULJÁRÓ. Az Üllői út és a Nagykörút kereszteződésénél építik Budapest legújabb aluljáróját. A közművek áthelyezése mellett megkezdték az aluljárórendszer egyik lejárati folyosója munkagödrének mélyítését. Az 1000 négyzetméter alapterületű, ovális alakú aluljáró a tervek szerint 1971 végére készül el. (MTI foto: Kovács Sándor felvétele — KS) NYÍRSÉGI NYOMDA Uőzsa György u. 8, f«:«.&> vezető: Kelései István ALÁÍRTÁK a Magyar Televízió és a Magyar Filmtröszt öt évre szóló keret- szerződését, amelynek alapján a jövőben még inkább összehangolják tevékenységüket a filmgyártásban _ és -forgalmazásban. A szerződés értelmében például a televízió a MAFILM műtermeiben 1971-ben száz, 1972-ben 125, 1973-ban 150, 1974-ben 167 és 1975-ben 183 órányi tv- játékot, játékfilmet készít A NŐI TSZ-TAGOKRÓL. A Szatmár-beregi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének nőbizottsága novemberben értékeli a tsz-nőbizottsá- gok helyzetét, megvizsgálja a termelőszövetkezeti nőtagság élet- és munkakörülményeit és elkészíti az 1971. évi mun- katervét 20 MILLIÓ NŐI FEHÉRNEMŰT, blúzt és férfiinget készítenek ebben az évben a Habselyem Kötöttárugyár dolgozói, akik az MSZMP X. kongresszusának tiszteletére indított versenyükben arra törekednek, hogy áruikat termelékenyebben, jó minőségben és gazdaságosabban állítsák elő. Miközben a vállalat termelése ebben az évben várhatóan 23 százalékkal növekszik, a hazai áruellátás javítására a belkereskedelemnek 26 százalékkal több árut adnak át. A HAZAFISÄGRÖL. A ha- zafiság és a szocialista tudat fejlődése a felszabadulás óta a témája a TIT Szabolcs- Szatmár megyei Bizottsága szervezésében, az ifjúsági akadémia soron következő, november 14-i előadásának, amélvet Nyíregyházán a Zrínyi laktanya KISZ-klubjában tartanak. TÍZMILLIÓT EGY ÉV ALATT. Az elmúlt évben és az idei év első felében a kisvárdai járás ÁFÉSZ-ei hálózatfejlesztésre és korszerűsítésre közel tízmillió forintot fordítottak. ELŐADÁS AZ AGRÁR- KLUBBAN. Dr. Józsa István, a Kisvárdai Járási Tanács VB elnöke tart november 11- én, este 6 órakor előadást a tuzséri agrárklubban a Köz- igazgatás fejlesztése címmel. KIVÉGEZTÉK AZ EKIJOKEJl- TESI GYILKOST. A többszörösen büntetett előéletű Bazsih Sándor mogyoródi lakos, élettársa, Czuth Pálné segítségével anyagi haszonszerzés céljából 1910. február 28-án megölte özvegy Gyűrű Ferenc né 78 éves erdőkertest lakost. Ezért a Vest megvet bíróság Czuth Válóét IS évi szabadságvesztésre, Bazsik Sándort pedig hatálra ítélte. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta. Bazsik Sándor kegyelmi kérelmét az Elnöki Tanács elutasította. Az ítéletet kedden végrehajtották. A tokaji híres emberek A tokaji helytörténeti múzeum rövidesen új látványossággal gazdagodik. A múzeum erkélyén a honismereti szakkör kezdeményezésére emlékfalat állítanak azoknak a híres embereknek, akik a községben születtek, vagy hosszabb ideig ott éltek. A Tokajba látogató művészek már elkészítették Paulay Ede, a Nemzeti Színház volt főigazgatójának, a község szülöttének, a gyermekéveit Tokajban töltő Nikolaus Lehnau német költőnek és Szepsi Laczkó Máténak, az aszúbor feltalálójának arcmását megörökítő plaketteket, valamint a faluban jogászgyakomoki éveit töltött dr. Münnich Ferencnek, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának mellszobrát. Plakettet készítenek még Tokaji Ferencről, a tiszaháti paraszt- felkelés vezéréről. Benedek Pál tokaji születésű mérnökről, aki Széchenyi István és Vásárhelyi Pál munkatársaként dolgozott a Tisza szabályozásán és Tolnai Dali János prédikátorról, Lorántffy Zsuzsanna udvari papjáról, aki Tokajban megalapította az ország első leányiskoláját. BUKARESTBEN a nemzetközi vásár területén kedden megnyílt a komplex magyar külkereskedelmi vállalat kiállítása. Tíz napig tartó bemutatón a román szakemberek ismerkednek a magyar mezőgazdasági — élelmiszer- ipari vállalatok termékeivel. A kiállított gépek, berendezések többsége exportra készült. TojásgyGjtemény A Dunántúlon honos, szinte valamennyi madárfaj, szám szerint 125 tojásból álló gyűjteménnyel gazdagodott a nagykanizsai Thury György Múzeum természet- tudományi gyűjteménye. A tojások gyűjtője, a nemrégiben elhunyt Breuer György természettudós bányamérnök volt. akinek hagyatékát a városban élő özvegye juttatta el a múzeumnak. SZOMBATHELY HATÁRÁBAN, a festői szépségű kámoni arborétumban, most virágzik egy különleges díszcserje, a varázsmogyoró. Ez a bokor akkor hozza sárga virágait, amikor lombját már elhullatta, termését pedig a következő nyáron érleli. A levéltelen ágakon különös látványt nyújtanak az arany esőhöz hasonló, üde virágok. SIPKAY BARNA EMLÉKEST. November 24-én Sipfcay Barna emlékestet rendez Nyíregyházán, a Móricz Z&ig- mond Színházban a Magvető Kiadó és a TIT megyei szervezete. Az elhunyt szabolcsi író műveit fővárosi művészek tolmácsolják, s közremű- ködnek az esten a zeneiskola tanárai, hallgatói is. TUZSÉRON — NÉGYSZEMKÖZT A KÖLTŐVEL, író-olvasó találkozót tartanak november 12-én, délután 6 órakor a tuzséri Sipkay Barna Ifjúsági Klubban, amelyen Ratkó József József Attila- dxjas költő találkozik olvasóival. A találkozón részt vesz dr. Margócsy József, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola tanszékvezető docense is. NYOLCADIKOSOKNAK A JÖVŐJÜKRŐL. Pályaválasztási ankétot tartanak a nyíregyházi Szamuely Tibor Ut- törőházban november 14-én, délután 4 órakor a nyolcadik osztályos úttörők részvételével. ÉRTÉKES LELETEK! A dorogi járásban érdekes régészeti leletekre bukkantak az esztergomi Balassa Bálint Múzeum régészei. Pilismaró- tón egy XI. századi sírt tártak fel, amelyben szép ékszereket, bronzból készített karpereceket, gyűrűket és egy nyakéktöredéket találtak. Ez a lelet azért értékes, mert az oklevelek csak a XII. századtól kezdve említik, Pilismarót nevét. A sír feltárása azt bizonyítja, hogy már a XI. században is laktak itt emberek. BENZINKÚT A PAZONYI UTÓN. Nyíregyháza harmadik nagy, öt töltőoszlopos benzinkútját készítik el és adják át 1971-ben a Pazonyi úton a cukrászüzem szomszédságában. ISMERKEDÉS A MŰVÉSZETTEL November 12-én délután fél három órakor a nyíregyházi Szamuely Tibor Uttörőházban találkoznak az úttörők a képzőművészekkel. VEZET A RÁDIÖ. Minden negyedik rakamazi lakosnak van rádiója a községben összesen 1240 a készülékek száma. A népszerűségi statisztikában a televízió a második helyet foglalja el. Az újsaao'- között 343 példánnyal a Nép- szabadság vezet, míg 335 példánnyal a második a megyei lap. A KISVÄRDAI VASÚTÁLLOMÁSON egy tehervonat mozdonya halálra gázolta a sínek között ittasan tartózkodó Vártás József 24 éves kályhássegéd, pátrohai lakost. PROGRAM 1970, november 11, szerda MÁRTON NAPJA A Nap kél: 6 óra 43 perckor, nyugszik: 16 óra 13 perckor. A Hold kél: 14 óra 52 perckor, nyugszik: 4 óra 13 perckor. 125 évvel ezelőtt, 1845. november 11-én született Jules Guesde (eredeti nevén Mathieu Basile), a híres francia szocialista politikus, a Francia Munkáspárt egyik alapítója, a TI. Internacio- nálé vezéregyénisége. 1871-ben a párizsi kommün oldalán állott, 16 évesen; az ellen- forradalmárok börtönbüntetésre ítélték, majd Svájcba, innen pedig Olaszországba emigrált. és csatlakozott az anarchistákhoz. 1876-ban visszatért Franciaországba, és bekapcsolódott a munkás- mozgalomba. Marx és Engels műveinek hatására a marxizmus hívévé, kitűnő propagandistájává vált. 1877-ben kiadta az Ega- lité című szocialista újságot. 1879-ben pedig Paul Lafargue- zsal együtt megalapította az osztályharcos alapon álló munkáspártot. Guesde a n. Internacionálé megalakítása után annak egyik, a forradalmi irányzatot képviselő vezetője lett. A munkásságával korábban jelentkező, részben szektás jellegű elméleti és taktikai hibák azonban a XX. század elején a marxizmus forradalmi alkalmazásától való elfordulásához vezettek, s a eentrizmus álláspontjára helyezkedett. Hűvös idő Tárható időjárás ma estig: változóan felhős, hűvös idő, legfeljebb egy-két helyen futó esővel, hózáporral. Az élénk, időnként erős északnyugati szél mérséklődik. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 4—9 fok között. Kossuth rádió 8.20: Mozart: D-dúr szerenád.— 9,00: Miért szép? Gyóni Géza: Cézár, én nem megyek. — 9,20: Kedvelt régi melódiák. — 10,05: iskolarádió ..Nyitnikék”. — 10,40: Clifford Curzon Schubert-műve- ket zongorázik. — 11.30: A Szabó család (ism.) — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: Népdalok. -13,40: Vita a korszerű mezőgazdaságról. — 14.00: Komlóssy Erzsébet és Tlosfalvy Róbert énekel. — 14,30: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.46: Kóruspódium. — 15,10: Az élő népdal. Szentes 1. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16),05: Muzsikáról — fiataloknak. — 16.38: Vörösmarty Mihály élete és költészete. ül. rész. — 17,20: Holnap közvetítjük... Uj Rigoletto-lemé- zíink. — 17,50: Versenyben az idővel. Riport. — 18,05: Bart/jk: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre. — 18,32: Ifj. Magyart Imre népi zenekara játszik. — 19.25: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Mendelssohn-hangversenye. — Közben: Kb. 19.55: Hajnali részegség. Kosztolányi Dezső verse. — Kb. 20.05: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 20,50: Két Millöcker operettdal. — 21,00: A Peddlers-együttes műsora a Pozsonyi .,Lyra” fesztiválon. — 21,21: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. — 22,15: Jelentés a junior ökölvívó EB-ről. — 22,20: A tizenegyedik év. Kubai útijegyzet. III. rész. — 22.30: Lakatos György népi zenekara játszik. — 22,55: Reál- politika — marxista politika. — 23,10: Operarészletek. — 0,10: Filmzene. Petőfi rádió 8.05: Verbunkosok, népdalok. — 3,45: Ázsia munkásmozgalma. XV. Mongolia útja a szoeializmushoz. — 9.00: Fúvószene táncritmusban. — 9.10: Kórusojc, hangszerszólók. — 9,40: A mikrofon előtt: Veszprém Városi Tanácsának VB elnöke (ism.) — 11,55: Néhány perc tudomány. — 12,00: Felejthetetlen operaesték. Glyndebourne. — 13,03: Három Vivaldi hegedűverseny. — 13,40: Orvosi tanácsok: a kávéfogyasztásról (ism.) — 14,00: Kettőtől hatig az aktualitások jegyében. — 18,10: Kis magyar néprajz. — 18,15: Bródy Tamás operettjeiből. — 18,31: A műhelyben beszélik a normákról. — 18,46: Egy barokk muzsikus a bécsi Burgban: Georg Muffat. — 19.16: Ifivezetők fóruma. — 19,21: Uj könyvek (ism.) — 19,24: Beszélgetés az új magyar prózáról. — 20,25: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 20,47: Emlékezzünk régiekről. — 21,07: Arturo Benedetti-Michelangeli Beetho- ven-zongoraestje. — 22,40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 23,15: Tánczene Berlinből. Prágából. Varsóból. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — Gyulai Gaál János szerzeményei. — A nők és a nőbizottságok. — A hét filmjei. — Tánczene. Televízió 9,90: Radar. (Ism.) — 9,36: Maigret felügyelő. „Emelje fel a jobb kezét I’- (Ism.) — 10,25: Tv- mintabolt, (Ism.) — 16,35: Irány az egyetemi — 17,28: Hírek. — 17,35: Budapest. Magyar kisfilm. — 17,55: Vendégasztal. — 18,25: Cirkusz mindenhol. — 18,45: Alkossunk törvényt. Beszélgetés dr. Mankója Imrével, az igazságügy- miniszter első helyettesével. — 19.15: Esti mese. — 19,30: Tv-hir- adó. — 20,00: Hogy érzi magát, elvtárs? Dokumentumfílrn-soro- zat. 1. Harsonások. — 20,20: A Dominas banda. NDK tv-film. I. rész. — 21,45: Tv-híradó — 2. kiadás. — 21,55: Telesport: Aszta- Utenisz Európa Liga. Bratislava! tv 16.50: Hírek. — 1«.»: Francia nyelvtanfolyam.. — 17,25: Erdei fíiggővasutak. Biportfilsn. —17,50: Kedvelt dallamok. Az NDK teie- viziőjának műsorából. — 18.15: Napjaink szemszögéből. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó.— 19,30: Ma döntünk a holnapról. Publicisztika. — 20,00: Csendes zug. Bohuslav Brezovsky tv-játéka. — 21,3.5': Ahnaton. EAK-do- kumentumfilm. — 22,03: A tett színhelyén. A sötétség titka. Tvsorozat 3. rész. Román tf 17,00: TJttőrőtteneSr és iskolásoknak. — 17,30: Gazdasági Hírek. — — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: A titkos ügynök. Grehair. Greene regénye nyomán. — 21,45: Zenei csokrok. A nyíregyházi mozik műsora KROOT MOZI: ROMEO ES JÜX.1A X—II. Olasz film. MÁSFÉL HELYÁRRAL! Előadások kezdete: fél 4, 6 és fél 9 érakor. Telefon: lí—61 BÉKE MOZI I ELRABOLT EXPRESSZVONAT Színes amerikai film Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: HOKOSZKOP Jugoszláv film Előadások kezdete: 4, 6 fc t órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MUV BLADES) HÁZ MOZIJA: DR. HOLST Dán film Előadások kezdete: K I A fél 8 órakor. r BÜFÉT ÉS FALATOZÓT nyitottak Piricsén. Félmillió forintos költséggel építették meg az új létesítményt az ÁFÉSZ építőbrigádjának a kivitelezésében — írja Kovács Endre nyírbátori tudósítónk. ÜZLETNEGYED MÁTÉSZALKÁN. Elkészült a mátészalkai városközpont ötéves fejlesztési terve. Ennek során a Bajcsy-Zsilinszky utcán — a szanálások után — 1975re korszerű üzletutcát alakítanak ki. Belföldre bérmentesítés nélkül feladható, az esedékes díjakat a címzett fizeti. Városi Tanács VB munkaügyi csoport NYÍREGYHÁZA, Kossuth tér 1.