Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-29 / 280. szám

( 4M

KELET-MAGYAIIORSZ A 9

Í970. november 91

Kádár János elvtárs vitazáró beszéde

A mezőgazdaság a jó terv, fi gondos emberi munka, a szükséges anyagi eszközök biztosításán túl jelenleg, és azt hiszem még igen sokáig, jelentős mértékben függ a természeti viszonyoktól, többek között — az időjárástól. Paraszttestvéreink hozzászokhattak, hogy a mezőgazdaságban vannak jó és rossz évek. Ki gondolt volna arra az idén nyolc hónapon keresztül, hogy a tizedik hónapban azért kezdünk sími, hogy miért nem esik már az eső. Ennyire szeszélyes volt az időjárás. És ez mindig így is lesz. Ezen ml emberi erővel egyelőre még nem tudunk változtatni. Egyébként az idei országos átlagtermés kenyérgabonából — 12 mázsa körül van. Ezt még nemrégen országos rekordként ünnepeltük. De közben fejlődött mezőgazdaságunk, volt egy jó évünk, majd egy még jobb, a múlt esztendő pedig tényleg nagyszerű volt ilyen szempontból, és most, hogy visszapottyantunk egy fokkal, az öt vagy hat évvel ezelőtt rekordként ünnepelt országos átlageredményt elkeseredetten vesszük tudomásul.

Hadd jegyezzem meg, hibát követnének el azok a termelőszövetkezeti tagok, akik most az átmeneti nehézségek miatti kesergésük- ben, vezetőségcserével próbálnák megoldani a kérdést. Ha vezetőik rendesen, becsületesen dolgoznak, tartsák is meg őket és dolgozzanak velük tovább.

Ami pedig a nehézségeket és azok leküzdését illeti: először is a ml, szocialista alapokra helyezett mezőgazdaságunk életerős, nehézségeket is elviselni képes nép- gazdasági ágazattá változott. Már nem egy szárazságnál, árvíznél megállapítottuk, hogy ha nem lenne a mező- gazdaságban kollektív erő, és hozzáteszem, a munkásállam ereje, akkor mindezeknek szörnyű következményei lettek volna. így pedig átvészeljük e közbejött nehézségeket.

öntudatában, magabiztosságában a parasztság is más, mint volt akár tíz esztendővel ezelőtt. A kongresszus is hallotta, hogy az árvíz által legerősebben sújtott keleti megyékben, ahogy a víz lement, s az emberék valamelyest magukhoz tértek, az esedékes mezőgazdasági munkákat teljes mértékben, a terveknek megfelelően, sót azokat túlteljesítve elvégezték. Minden bajnak ez a legfőbb és a legjobb orvossága, minden ezzel kezdődik.

A parasztság öntudatában — merem mondani, hogy már kollektív és szocialista tudatában — is nagyott fejlődött Ezt bizonyítja például, hogy az árvíz sújtotta szövetkezeteknek mintegy kétezer termelőszövetkezet nyújtott közvetlen segítséget, tehetsége szerint, összesen 140 millió forint értékben. Azt hiszem, hogy aki ismeri — itt írók is vannak, akik azt mondjak, hogy ismerik — az emberi, különösen a paraszti lelket, az kellően tudja értékelni, hogy ez mit jelent öntudat tekintetében. Mindez bizonyítja, hogy a munkásosztály helyesen dönt és határoz, amikor számít a paraszti teslvérosztályra, azzal szövetkezik és együtt halad a szocializmus építésének útján.

Vannak talán, akiknek kétségeik voltait, hogy helyes volt-e a IX. kongresszus állásfoglalása. amely szerint a parasztság jövedelmi viszonyait, a munkásosztály, a parasztság, népünk egyesült erejével országosan és átlagban a munkásosztály szintjére felemeltük. Ez — elvtársak — történelmi lépés volt. Ebből semmit se szabad sajnálnia egyetlen munkásem- bemek sem, ellenkezőleg, büszkének kell rá lenni. Ennek gyümölcseit a jövőben minden komoly feladatunk megoldásánál élvezni fogjuk.

Ami pedig az idei év nehézségeit illeti: a munkásosztály sohasem hagyta még cserben a parasztságot. Mellette áll most is állama, pártja, kormánya.

Sokat bíráltuk az építőipart és azt hiszem, még sokáig fogjuk is bírálni. Mégis, ha az ember, akárcsak a tévéhíradóban végignézte az árvíz sújtotta területeket a víz levonulása után, és most, az azóta felépült szép és korszerű, emberhez méltó házsorokat, bizonyítva látja, hogy amit a párt, a kormány, munkásosztályunk mondott és ígért a bajba jutottaknak, azt teljesítette — mégpedig igen rövid idő alatt. A Központi Bizottság, a kormány megtette a megfelelő intézkedéseket a termelőszövetkezeti parasztságot pedig felhívta, hogy mozgósítsa saját erejét, de ami a saját erejéből nem megy, ott érzi és érezni fogja a segítséget. Egyetlen egy termelőszövetkezetet sem engedünk tönkremenni, mert most nehézségeik vannak. (Nagy taps.)

A nők teljes egyenjogúságáért

Nagyon sok felszólaló foglalkozót a nők társadalmi helyzetével. Valóban eleven, égető kérdéseket vetettek fel, így például azt, hogy a nőknek még mindig nehéz veze.tő posztra jutniuk, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét még nem sikerült mindenütt érvényesítem; hogy gondok vannak a bölcsődei, az óvodai helyekkel. Ez mind igaz. és jó. hogy itt a kongresszuson is szóba került.

A Központi Bizottságnak — mint ahogy a beszámolóban is említettük — van elvi döntése, a Minisztertanácsnak vannak átfogó határozatai mindezekben a kéx’désekben. Teljes megvalósulásukhoz évekig kell következetesen dolgoznunk, mert itt nem olyan dolgokról van szó, amelyeket egy hét alatt, egy határozattal meg lehet oldani. A társadalmi igazságosság olyan nagy kérdéséről van szó, amelyet ezredévek alatt nem tudtak megoldani. Érthető hát, ha a szocializmusnak is kell erre egy kis idő. De javulni fog a helyzet, aminek vannak már jelei is.

Hadd említsem például a nők helyét és szerepét a közéletben. A párthatározat óta nem telt el sok idő és nem volt olyan sok esemény, ahol az e tekintetben bekövetkezett változást le lehetett volna mérni. Egy esemény azonban biztosan volt, mégpedig a pártban — ez pedig általában példaként szokott szolgálni. A kongresszusi előkészületek során a Központi Bizottság határozatának politikai és morális ereje következtében a

pártvezetőségek újjáválasztá- sakor az elvtársnők száma a korábbihoz képest 33 százalékkal, tehát egyharmaddal

növekedett. A mintegy 140 ezer tisztségből 34 ezret — ez mintegy 27—28 százalék — most elvtársnő tölt be. Ha ezt a példát valóban követjük, s minden más területen és minden más vonatkozásban így fogunk a nőkre vonatkozó központi bizottsági és kormányhatározatok végrehajtásához, akkor évről évre érezhetően jobban megoldódnak a nők társadalmi kérdései.

Vannak azonban olyan kérdések, amelyeket még központi bizottsági vágj- kormányhatározattal. sőt még kongresszusi határozattal sem lehet megoldani. Nem lehet például határozattal előírni azt. hogy az emberek kit és hogyan tiszteljenek. De amikor mindenütt, itt a kongresszusi vitában is. a felszólalók mcgállanítják. ho>íy a termelésben reszt vevő aktív munkaerő 41 százaléka nő — s azonkívül minden ember tudja, ho'ív még ezenkívül mi vár az aktív keresőknek erre a 41 százalékára a háztartásban, a nevelésben — akkor azt kell mondanunk, hogy erre határozatot hozni nem tudunk, de aki kommunistának vagy egyáltalán felvilágosult embernek tartja magát. az tisztelje a dolgozó nőt! (Nagy taps.)

Van ennek egy talán nem is olyan fontosnak tűnd viselkedésbeli, mondhatnám illemszabályszerű oldala. Párszor látjuk, hogy elmaradott emberek — nem mondom, hogy férfiak, mert minek gyanúsítsam őket (derültség) — az egyenjogúsítást úgy értik, hogy elfelejtenek illő módon előre köszönni, holott már százéves illemkódexekben is elő van írva: ha a férfi egy nővel találkozik, köszönjön, vaáy ha villamoson nincs hely, adja át a helyét.

Mindez csekélységnek tűnik, de rendkívül fontos: mi ne úgy értsük az egyenjogúságot, és főleg ne merüljön ki harcunk abban, hogy egyenjogosítottuk a nőket, tehát ugyanúgy dolgozhatnak, mint a férfiak. s ugyanúgy nem köszönünk nekik sem, mint ahogy néha egymásnak sem köszönünk (ütemes, nagy taps). Mert a természet törvényein senki sem tud változtatni. és ha a szó fizikai értelmiben terhet kell cipelni, a nő mindig gyengébb lesz, segíteni kell neki, és mindig tisztelni is kell, ha nagy terhet vesz magára.

Az ilyen alapállás, segíteni fog abban. hogy a konkrét kérdésekben — az egyenlő munkáért egyenlő bárt elvének megvalósításában csakúgy, mint másokban is, egy kicsit gyarsabban haladjunk előre.

Tiszteljük az anyaságot

Nagyon örülök, hogy itt, a kongresszuson, nagy ipari vállalatok felelős férfivezetői is komolyan beszéltek erről a kérdésről, hiszen nemcsak a központi szervek kezében vannak eszközök és lehetőségek, de helyben is. És, ha nem egy 23 tagú kormány, vagy egy száztagú Központi Bizottság, hanem 10 és 100 ezer felelős vezető fog mindezzel komolyan foglalkozni, akkor helyben megtalálják a ki nem használt lehetőségeket, tartalékokat, eszközöket a helyzet javítására. Ez viszont elvtársak — már párthatározat, nem úgy, mint az illemkérdés, amit egyébként a magam részéről szintén javasolnék komolyan venni. (Nagy taps.)

E kérdésnél maradva, szeretnék még néhány szót szólni az anyák tiszteletéről. A

IX. kongresszuson elvi döntés született a gyermekgondozási segély bevezetéséről. Ez meg is történt. Sok más is kell még, bölcsőde, óvoda és egyéb is, hogy valóra válhasson az a szándék, ami ezt a tényleg eredeti és úgy látszik sikerült elgondolást a gyermekgondozási segélyt megfelelőképpen kiegészíti.

Szeretném itt is hangsúlyozni mély meggyőződésemet, hogy a család gyarapodásához, a gyermekek neveléséhez anyagi eszközök kellenek. Mi materialisták, jól tudjuk, hogy csak sóhajból megélni, gyereket nevelni, nagyon nehéz. De merem állítani elvtársak, változtatnunk kell egy jelenleg eléggé elterjedt — bár nem uralkódó — szemléletmódon is.

Ma ki-ki saját lelkiismerete szerint latolgatja, hogy tv-t vesz inkább, vagy kocsit, mintsem, hogy gyerekük legyen, az ő dolga. Itt kötelező törvények nincsenek. De ha ez odáig fajul, hogy megszólják az állapotos anyát, mert nem saját jólétével törődik. akkor ezzel nekünk, kommunistáknak szembe kell szállnunk. Aki a társadalom normális törvényei, az emberi természet nemes vonásai szerint él. azt nem lehet csúfolni, mi ezt nem tűrhetjük. (Nagy taps). Van persze nőj hiúság is, van aki arra gondol, ha szül, már nem lesz olyan karcsú. (Derültség). Ez lehet, de szebb lesz emberi és általános értelemben. (Nagy taps).

Aki szeret számolgatni, az számoljon, ha kell és ha ráér. Da azért az, hogy gyermek legyen vagy sem, az nem lehet csak a számítga- tás kérdése. Hogy mibe kerül a zokni, a gyerekkocsi, a pelenka ezzel mindig számolni kell. de a jövő generáció léte nem lehet csak számítási kérdés Tudjuk, milyen nehez biztosítani két

fiatalnak akárcsak azt az egy szobát is, amivel elindíthatják önálló életüket. Aztán, ha megvan, eléldegélnek ők sokáig, mondván, ha lesz még egy szoba, majd lesz gyerek is. Pedig, aki a felszabadulás előtt, született és most itt ül, azt hiszem, azok köz.ül nagyon kevés lenne itt, hogy ha akkor is így számolgattak volna, ilyenfajta igények jöttek volna • számításba. (Élénk derültség, nagy taps.)

Sokféle igény vetődött fel a vitában — így a textil- munkások. a pedagógusok és mások fizetésének emelésé és egyéb problémák. Az igényeket sokféleképpen lehet kezelni. Hadd említsem példaként a közellátást. Bizonyára emlékeznek az elvtársak, hogy olyan években, amikor egész évben igen csak gyenge volt a közellátás nevezetesebb alkalmakra — felszabadulási ünnep, párt- kongresszus, karácsony — megjavították azt. (Derültség).

Ahogy tapasztalhatják — letértünk erről az útról, nem állítjuk, hogy egész évben príma az ellátás, de azt legalább már megoldottuk, hogy nemzeti ünnepen, kongresz- szuson sem jobb, mint máskor. (Elénk derültség, nagy taps). Azt viszont merem állítani, hogy most az átlagszínvonal van olyan, mint régen a nagy ünnepeken volt (Élénk derültség, nagy taps). Megjegyzem, ne felejtsük el, hogy az említett helytelen gyakorlat idején más fejlődési periódusban voltunk.

Hosszan sorolhatnám az igényeket. Azt, hogy hol .kellene még beruházás, fizetésemelés. méghozzá minél gyorsabban, annál jobb. De azt hiszem, helyes az a gyakorlat, hogy a pártkongresz- szus nem az üzletek feltöltésének, nem a beruházások kiosztásának, és nem a fizetés- emeléseknek a napja.

Az anyagi igények kielégítésével akkor kell pártkongresszusnak foglalkoznia, amikor annak általános politikai, társadalmi oka, jelentősége van. Ha' az életszínvonal normális és rendszeres javításáról van szó — például egyes rétegek fizetésének emeléséről —, szükségtelen, hogy abban párt- kongresszus határozzon.

Négy év múlt el a IX. kongresszus óta. Nem akarom felsorolni mindazokat az életszínvonal-javító intézkedéseket, amelyeket e négy év alatt bevezettünk. Nem kellett tehát várni a X. kongresszusig, sok kérdést megoldott közben a Központi Bizottság, a kormány, vállalataink, és ez volt a helyes, az egészséges, ez az életszínvonal fejlesztésének normális útja.

Mindebből as is következik, hogy ha itt, a kongresszuson nincs is döntés, nem kell e kérdésekben a

XI. kongresszusig várni, mert a Központi Bizottság és a kormány soha egy percig sem várakozott, mindig megadta azt, amit meg lehetett és meg kellett adni.

Elvtáx’sak! Szól tunic a beszámolóban az idei évről. Ismertettük a harmadik ötéves terv teljesítésének várható eredményeit. De akinek akár csak a legkisebb háztartáshoz is köze van, nagyon jól tudja, hogy egy gazdasági évet le kell zárni. Emlékezzenek csak arra, hogy a tavaszi árvíz idején az ország vezetésének mi mindent kellett tennie, milyen gyorsan kellett intézkednie, hogy a termelést, az ellátást, a normális élet feltételen biztosítsa, s elmondhatjuk, sikerrel és mindvégig biztosította is. Még. ahol a víz ömlött, még ott is meleg ételt ettek este az emberek. (Hosszan tartó taps.)

Arra kérem tehát a tisztelt kongresszust, hogy a Központi Bizottság beszámolójában kifejtett álláspontot fogadja el: adjon n)ódot és időt az illetékes szerveknek, hogy pontosan megvonják ennek az évnek a mérlegét. Azért elvtársak, mert ami várható, nem egyformán jelentkezik a főkönyv két oldalán. Ha mi például a negyedik ötéves tervben 40 százalékos nemzeti jövedelem- növekedést terveztünk volna a reálisan tervezhétő 30—32 százalék helyett, akkor reményeinket tekinthettük volna tervnek. De mihelyt a parlament megszavazza, az előirányzat törvényerőre emelkedik, és mivel nálunk törvényes rend van, minden törvényt' végre kell hajtani. Elkezdjük tehát szétosztani azt, ami még nincs meg, és ezzel aláássuk a dolgozók — a textilesek, a vasmunkások, a pedagógusok, s a többiek — életszínvonalát. Felelős vezetés így nem járhat el.

••

Öntudat, munkafegyelem, kozerkölcs

Több felszólaló foglalkozott a közerkölcs gyűjtőcíme alatt említhető kérdésekkel. A beszámolóban is megfelelő hangsúllyal, esett szó az öntudat és az érdekeltség viszonyáról. Mind a kettőre szükség van. A szocializmus építése megköveteli a szocialista tudatosság erősítését, az önzetlenség és áldozatkészség szellemét, sőt a lelkesedés szellemét és azt, hogy anyagilag is ugyanabban az irányba hasson az ösztönzés. És ameny- nyiben ez közerkölcsi kérdés, az az álláspontunk, hogy a szocializmust még egy ember is nehezen építi másodállásban, de egy nép másodállásban nem tudja felépíteni, csak a főállásban. (Derültség, nagy taps.) Szerencsére így is van, így is építjük.

A csepeli pártértekezleten - az egyik felszólaló a munkaerkölcsről szólva azt mondta: kényszer volt egykor a munka, vagyis a kapitalista rendszerben, majd dicsőség, most meg egyesek számára szives- ség. (Derültség.) A szocializmust azonban szívességből nem építheti senki. Társadalmunkban a munka minden jog alapja. A szocializmus a munka társadalma, amelyben a munkaképes embernek dolgoznia kell, hogy jogai legyenek. (Taps.) így tartja ezt a szocializmus minden tudatos híve, minden tisztességes ember. A munka nálunk becsület dolga is kell, hogy legyen. És ha netán akadnának olyanok, akik ezt nem fogadják el, ahogyan annak idején társadalmi osztályok számára volt kényszer a munka, majd most egyes emberek számára lesz az. Be fogjuk. nekik bizonyítani, hogy nálunk ne'm fehet munka nélkül és a többi dolgozó rovására jól megélni. (Taps.)

A kongresszus határozatainak megvalósításáért

Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársnők! Kedves elvtársak!

A beszámoló nem tudta felsorolni a.pártmunka minden területét. A párt szempontjából minden partmunka —» a legkülönbözőbb tömegszervezetekben, állami és társadalmi szervekben végzett tevékenység — egyformán, megkülönböztetés nélkül fontos. (Taps.) Értjük ezt a nem kommunistákra gondolva is. Aki társadalmilag hasznos munkát végez, dolgozzék bármilyen területen, annak munkáját tiszteljük, becsüljük, elismerjük.

Szeretnék szólni még a kommunista Vezetőkhöz, az alapszervezeti • vezetőkhöz csakúgy, mjnt a területi párt- bizottságok vezetőihez. Voltam az idén a VIII. kerületben látogatóban. A pártbizottság üléstermében, ahol beszélgettünk, volt a falon egy Lenin-portré. Az idő teltmúlt, és utána mondtam az elvtársaknak: még valami kell arra a falra: egy óra. Nálunk, a Központi Bizottságban Lenin arcképe és egy óra van a falon. Ez sok mindent kifejez. Ha ránézünk, Lenin és az óra együtt megmondják, hogy mit, s milyen irányban, milyen szellerpben és mikor kell tenni. Az óra meg külön még azt is mondja: az idő halad, siessünk mi is. amennyire tőlünk telik.

Itt a kongresszuson öröm volt hallgatni, hogy a felszólaló elvtórsak majdnem mindegyike — és aki külön nem is fogalmazta meg, benne volt a felszólalása értelmében — hangoztatta, ők maguk és a kollektívájuk, amelyet képviseltek, készek a kongresz- szus határozatainak megváló» sításáért dolgozni.

Pártunknak van írott programnyilatkozata, amely még a két munkáspárt egyesülésekor született. E programban is — arpelyből sok minden megvalósult már — benne volt, hogy pártunk célja a szocialista társadalom felépítése. Van marxista—leninista irányvonalunk, amelyet továbbra is követnünk keli. Van bevált szövetségi politikánk, amelyet továbbra is alkalmaznunk kell, hogy a kommunisták és a pártonkívüliek még jobban tudjanak tömörülni. A párt a tömegekkel összeforrva dolgozik, — még jobban össze kell forrni a jövőben. A néppel, a népért dolgozunk — így kell tennünk, amikor a X. kongresszus határozatainak megvalósítása kerül sorra. Partunk eddig is internacionalista egységben harcolt a kommunista és munkáspártokkal együtt — a jövőbe)} még összeforrottabban keÜ együtt dolgoznunk a szocializmust építő testvéri népekkel.

Elvtársak! A kongresszus vitája igazolta, hogy azonos módon gondolkodunk az ösz- szes fő kérdésben, és ez a legfontosabb a további munkánkhoz. Kérem az elvtársakat, hogy fogadják el válaszomat és bízzák meg az újonnan megválasztandó

Központi Bizottságot, hogy hasznosítsa a felszólaló elvtársak tanácsait, azt az erőt, szemléleti egységet, azt a munka- és harckészséget, valódi marxista—leninista gondolkozást. kommunista öntudatot, Internacionalizmust, amely pártunk X. kongresz- szusát jellemezte. Meg vagyok győződve, hogy a Központi Bizottság mindezt hasznosítani is fogja közös ügyünk javára.

Köszönöm figyelmüket. (A kongresszus részvevői felállnak; hosszan tartó, nagy taps).

(Folytatás az 1. oldalról)

tudja, hogy a magyar textiliparnak komoly jövője van. Nagyarányú rekonstrukciót tervezünk, és az meg is fog valósulni. E rekonstrukció nemcsak a termelőeszközök modernizálására terjed ki, hanem az ott dolgozók helyzetének javítására is. A magyar textilipar népgazdaságunk ex-ős, egészséges, a jövőben gj-orean fejlődő ágazata lesz; és szükséges, hogy

ennek megfelelő legyen az ott dolgozók helyzete is.

Felmerült a vitában termelőszövetkezeti parasztságunk mai helyzete, az idei esztendő nehézségei. Itt nemcsak az árvíz sújtotta termelőszövetkezetekre gondolok. Ismeretes, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a növénytermelésben komoly kieséseik voltak, és azokban a tsz-ek- beri, ahol a jövedelem fő forrása a növénytermesztés, érezhető jövedelemkiesés is jelentkezett.'

Parasztságunk nagy helytállása