Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
Itm. mywmiier 52. KELET-MAG YARORSZ Af? — VASÁRNAPI MELLBKLCT Korszerű műveltség AMIÓTA — TÖBB MINT TÍZ ÉVE — megjelent C. P. Snow világhírűvé vált tanulmánya a műveltség kettészakadásáról. különböző szín. teken és nézőpontokból, egyetértőn, vagy tagadón, világszerte sokan foglalkoznak a két kultúra létezésének a problémájával. Azzal tudniillik, hogy az úgynevezett humán műveltség, elsősorban a művészetek körébe tartozó ismeretek jobban közkinccsé váltak, szélesebb rétegek képesek ezek megközelítésére és feldolgozására, mint a tudományos, elsősorban a természettudományi ismeretek birtoklására. S ennek következtében a művelt ember fogalmát a közvélemény szerint inkább fémjelzi a humán, mint a természettudományos tájékozottság. Aki a humán ismeretanyag iránt érdeklődik, az közvetlen kapcsolatba kerül a megalkotott produktummal. Olvas, színházba jár, filmet néz. zenét hallgat. Ha rendszeresen teszi, akkor a művek keletkezésének folyamatáról is fogalmat alkothat magáinak. Élvezi a kapott ismereteket, de nem tartja fontosnak, hogy mindenképpen a kulisszák mögé lásson. Sőt, olykor egyenesen zavarának érzi, ha beavatják a mesterségbeli fogásokba. Másfelől viszont mindenki nap mint nap találkozik a civilizáció fejlődéséből adódó lehetőségekkel. Tudja például. hogy a villannyal világíthat gépeket üzemeltethet, s azt is tudja, hogy a technikát természettudományos törvényszerűségek határozzák meg. De míg a humán ismeretek esetében csak a produktum közvetlen megismerése teheti értővé a produktum élvezőjét a természettudomány eredményei azok értése nélkül is élvezhetők. a technikai vívmányok úgy is használhatók, ha működésük törvényszerűségeit a laikus nem ismeri. A KÖZMŰVELŐDÉS FONTOS KÉRDÉSE: az egyik terület képviselői milyen mértékben ismerik a másik területet, illetve; milyen mértékben vált a humán és a természettudományi műveltség a kultúra alkotó részévé. Minthogy Magyarországon, ha műveltségről volt szó, hosszú időn át csak a humán műveltséget értették (amely egyébként egy szűk réteg birtoka volt), ma is elsősorban ennek a terjesztésén munkálkodunk. ami helyes, már csak azért is, mert egyre szélesebb rétegek érdeklődnek iránta. De az már kevésbé örvendetes, hogy az általános műveltség megítélésekor a természettudományos táiékozottság még ma Is másodrendűnek minősül. A saitó. a könyvkiadás termékei, a rádió és a tévé műsorai is ezt felezik ki. S az aránvtalanságot csak növeli az. hogy sokan a pusztán szórakozást nem egyszer kétséges értékű szórakozást szolgáló produktumokat is a humán műveltség részének tulajdonítják. A MŰVÉSZETI ‘ALKOTÁSOK csak akikor válhatnak az általános, korszerű műveltség részévé, ha az egyén közvetlen kapcsolatba kerül a lényegükkel, tehát a .mom- dani valójukkal”. Ez a kontaktus eredményezhet egyetértést vagy ellentmondást, a hangsúly a kontaktuson van. A természettudományos eredmények esetében más a helyzet. Gondoljunk például arra hogy mindenki használ gyógyszereiket, de milyen kevesen képesek akár körvonalazni azok hatásmechanizmusát, összetételét, stb. Természetesen nem arról van szó, hogy az általánosain művelt embernek az eredmények létrejöttében kell jártasnak lennie, amint erre a humán ismeretkörbe tartozó eseteikben sincs szükség. Viszont elengedhetetlen, hogy a problémák között a laikus is eligazodjék. S ez már a természettudományos szemlélet kérdése. Ennek hiánya folytán a világ jelenségeinek — köztük jó néhány humán ismeretkörbe tartozó jelenségeknek is! — a megértése nehézzé, esetenként lehetetlenné válhat. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS MŰVELTSÉGEN elsősorban nem adatok és konkrét ismeretanyag felhalmozott tudását kell érteni, hanem azt, hogy meghatározott esetekben, meghatározott probléma kapcsán az egyén tudja: hová kell fordulnia, hol kell keresnie a kérdés helyes megoldását. Komplex természettudományos tudás ma. a fokozódó specializálódás korában már szakemberek számára sem érhető el. Eligazítást biztositó módszerre van szükség, amint azt Szent-Györgyi Albert nemrégen megjelent tanulmánykötetében (Egy biológus gondolatai) kifejti a tanulás fó eszközéről, a könyvről: Az árvíz sújtotta területek könyvtárhálózatának gyors újjáélesztése érdekében az ország több intézménye mozdult meg és ajánlatta segítségét. Ezek közül kiemelkedik a miskolciak vállalása, amely most lépett a megvalósulás stádiumába. Győri Erzsébet, a miskolci városi Szabó Lőrinc Könyvtár igazgatónője közölte : ígéretüknek megfelelően teljesen berendeznek egy falusi könyvtárat és biztosítják altnak mintegy. 1500 kötetnyi törzsállományát. A helyi és a járási szervekkel egyetértésben a miskolciak a szamos- szegi könyvtárat teszik modern, minden igényt kielégítő művelődési intéanérrnyé. „Az ismereteinket tartalmazó könyvele természetéről széles körben elterjedt egy helytelen felfogás. Ugv vélik, hogy ezeknek a könyveknek a tartalmát a fejünkbe kell préselni. Azt gondolom, en- nek az ellenkezője közelebb áll az igazsághoz. A könyveik azért vannak hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk... én' nem becsülöm le a tudást... De csak azt tartottam meg. amire szükségem van a dolgok egyféle megértéséhez, intuitiv megragadásához és ahhoz, hogy megtudjam melyik Könyvben mit találok meg... nekünk nem tanulnunk, hanem átélnünk kell a dolgokat..'.” Ilyenformán tehát nem is elsősorban a két kultúra problematikájáról keU beszélni, nem a két területet megkülönböztető tényezőket kell hangsúlyozni, hanem sajátosságaik tisztázása után szoros kölcsönhatásukat, s lényegi egységüket kell tudatosítani a közvéleményben. KORUNK IRODALMÁNAK, művészeti ágainak alakítói jó ideje már bőségesen merítenek a természet- tudományok és a technika vívmányaiból. éprúyy, ahogy az utóbbiak művelői is hasznot húznak a humán kultúra eredményeiből. Természetes tehát, hogy a köznevelés tömegeket érintő bonyolult és szerteágazó munkájában is arra kell törekednünk, hogy a két terület megfelelő arányban szerepeljen. A modern tudomány és kultúra kérdései nem érthetők meg, ha két kultúra kategóriájában gondolkodunk. A természet törvényszerűségeit és az ember szellemi törekvéséit csak a valamennyi folyamatot ösz- szefogó, korszerű műveltség hozhatja közös nevezőre! K. T. A belső építések, a berendezés több időt vesz igénybe, így előreláthatóan az ünnepélyes avatásra április negyedikén kerül majd sor. Tunyogmatolcs könyvtárának a gazdagítását már a napokban elkezdik. Ide Budapestről érkeznek meg a könyvek. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos könytárának ugyanis megszűnt a szépirodalmi részlege, és ez a teljes állomány a tunyogmatolcsi könyvtárba kerüL A több, mint 5000 kötet a legrangosabb irodalmi alkotásokból tevődik össze, így a község könyvtárának állománya városi szintűén gazdaggá válik. Félix Pollak: A „hős“ monológja ÉN: Nem akartam bevonulni. Előállítottak. Nem akartam meghalni. Bolondnak mondottak. Meg akartam szökni. Elítélt a törvényszék. Megtagadtam a tűzparancsot. Félősnek neveztek. Rohamra Indítottak. Lekaszált a srapnel. Üvöltöttem a fájdalomtól. Hátországba vitték eL Ott megdöglöttem. Sírom felett díszsortűz dördült. i Kereszttel jelölték nevem. A sírom feletti kereszten. Eltemették a haza szent nevében. Leleplezni őket nem mertem. Azt mondták: Nem kíméltem éltemet. De én csakis érte harcoltam. Azt mondták: Én vagyok a példakép. Ám én meg akartam szökni. Azt mondták: Büszkék rám. Helyettük is szégyeUtem magam. Azt mondták: örülhet az anyám. Sírt keservesen az anyám. . íarcoltam az életért Gyávának tartottak. Meghaltam mint gyáva. Hőssé magasztaltak. Fordította: Sigér Imre • A „Tiltakozás költészete” széles hullámokat ver a modern amerikai költészetben. A protest, a tiltakozás eme jeles képviselőjét » Novij Mir 1970,/9-es számából vet* versével mutatjuk be* Szóljatok, szép szavak Országos vetélkedőre készülnek a szabolcsi műkedvelő együttesek Megbeszélést tartottak Nyíregyházán a műkedvelő együttesek vezetői. Hock Lajos, a Móricz Zsigmomd Színház munkatársa ismertette a „Szóljatok, szép szavak” művészeti vetélkedő programját, célját, a jelentkezések módját, határidejét. A Magyar Rádió és több országos intézmény, társadalmi szerv által elindított versengésben, bármelyik, 15 főnél nem nagyobb színjátszócsoport, irodalmi színpad részt vehet mintegy tízféle műsorral — dokumentumjátéktói, a riportom és az «rátöri uinon át az egy felvonás«, darabokig. A rendezők kikötése, hogy 20—25 peronéi hosszabb nem lehet egy-egy műsor. December 1-dg nevelhetnek a csoportok a művelődési osztályokon. A városi vetélkedőket január 23—30 között, a megyei döntőt — melybe öt-hat csoport juthat be — február végén, vagy március elején bonyolítják le. A továbbjutó két csoport képviseli a megyét a területi döntőn. Az országos győztesek jutalma külföldi út. Az országos és megyei szervek kü- löndíjai között mikrobusz és más értékes tárgyak szerepelnek. A Szóljatok, szép szavak vetélkedőit a rádió is közvetíti, hogy a friss és szín vonalas műkedvelő együttesek által bemutatott produkciókat megismerje az ország, s kedvet ébresszenek azok számára, akik így akarják eltölteni szabad idejüket minden megváltozhat. Évának idővel küld egy másik kocsit. Mérnökre mindenütt szükség van, a gyárban, az osztályon gyorsan helyettesítik. beosztott tervező után nem szoktak sírni. Eltelik egy-két hónap, utána nem is emlegetik. Éva meglesz nélküle. Neki a kocsi a fontos. Mindig külön széken ültek, mint azon az első hangversenyen. Még az országúton sétált, nem is figyelte, mikor ért ki a városból. Átadta magát a napsütésnek. Ha így történt — jól van. Három hétre jött. több mint egy hétbe került a karambol. Bécsig sem jutott el. Nem baj. Nincs kötelessége. Behúzódunk az ágy barlangjába, a kötelesség, a baj virraszthat a barlang szája előtt. A benzinkútnál, ahová elért, ruhacsiptetővel fogták az asztalhoz a fehér térítőkét. A benzinkút piros volt, mint a néhány nappal ezelőtti Volkswagen. Újra az ismerős émelygést érezte a gyomrában. Leült ■az egyik asztal mellé. Pul óveres fiú szaladt elé, kérés nélkül hozta a sört. — Köszönöm — morogta meglepetten. A fiú felnevetett. — Csak nem magyar? Sándor este a fiú családjával vacsorázott. Elküldték a hol mije f ;'t, szobát nyitottak neki a benzinkúthoz tartozó penzióban. Sötét ruhában ment le a vacsorához. „Bitte, bitte A fiú feleségét és a szüleit délután nem látta. Mindent egyedül intézett. Beszélgettek. A fiú azt mondta, nem bánta meg. Rengeteget dolgozik, ő a felszolgáló, a szobapincér, reggelenként ő jár be a városba húsért. Ha moziba mennek a feleségével, fehér sport Mercedest vezet. Autószerelő akart lenni, otthon nem vették fel a technikumba, az apja katonatiszt volt Ha nem sikerül beházasodnia, parsze nehezebb lett volna, de az asszony szülei szerencsére jómódúak, így elrendeződött minden. Húzogatta a pulóverét, mutatta, „eredeti ausztrál gyapjú”, több ilyen van még a szekrényében. Most sötét ruhában van ő is. A nyakkendőjében tű. Kis, fehér, csillogó golyó. Diszkrét, ahogy illik. Sándor szinte várit, hogy a fiú áthajol hozzá és bizalmasan biccentve a fülébe súgja: „gyémánt”. De a fiú mereven ül az asztalnál. Fáradt figyelemmel a tekintetében, udvariasan töltöget a felesége poharába. Minden mondatának végén ott libeg a „mein liebe...” „Kedvesem, szívem”. <5 is ezt mondja Évának. Igen szívem, nem szívem. Az öregek természetesen ülnek, nyugodtan esznek, a fiatalasszony is elengedi magát a karosszékben. Az öreg valami cipzáros mellényben ül az asztalnál, az öregasz- szonyon és a lányán pongyola. Csak ők ketten vannak sötét ruhában, ö és a fiú. Tű van az ő nyakkendőjében is. Vékony csiptető, diszkrét, ahogy illik. Éva tette a táskájába. „Ha itthon nem is hordod fiam, legalább kint viseld”. Felemelte a poharát, ittak. Azután még sokszor töltöttek, koccintottak, ittak. Elnyúlva látta az idegen arcokat, a következő pillanatban változott a tükör, nagy, sima, kihízott arcok tűntek elé. Éva apjának volt ilyen arca — jutott eszébe hirtelen. Éva apjának, igen, a vezérigazgató úrnak, aki kegyeskedett, méltóztatott fizetés nélkül alkalmazni a kitűnő diplomájáért. A fizetés a lánya keze volt. Csak később tudta meg, miért .. Kegyeskedett, méltóztatott. Alázatos szolgája. Tehette — ő szorult rá. A változás után Éva szorult őrá, akkor nem hagyhatta el. Később meg már nem volt érdemes. „Bitte, bitte...” Éva — Olaszország. De ez a fiú, ez a kölyök... Ez még kölyök 1 Felemelte a poharát, mintha koccintani akarna. Egyszerre mindenki rá figyelt. A pohár nem mozdult meg a kezében, nem kereste a többi poharat, nem is remegett. Tisztán, érthetően szólalt meg. Aznap este először magyarul. — Mit keresel te itt? — kérdezte a fiút. — Nem értem — nézett az vissza rá. Hűvösen ült most is. nem látszott rajta az ital. Sándor megismételte. — Mit keresel te itt? Nem érted: mi vagy te itt? Méirt nem érted? Magyarul mondom! — A családom... — hallotta aztán a fiú hangját. Ugyanazon a hangon mondta, mint a „mein liebe...”-t, a feleségének. — Szereted te a feleséged? — kérdezte tovább konokuL — Was... was? Az öregasszony éles hangja kijózanította. Körülnézett, nézte őket.. — Ne beszéljen magyarul — szólt át az asztal másik oldaláról a fiú. — Nem mondtam meg nekik, hogy magyar. Rólam se mondják, letagadják, aki előtt csak lehet. Szégyellnék. „Bitte, bitte...” Sándor felállt, indult a szobájába, összecsomagolt. Visszasétált az országúton, az idegen városba. Útközben sokszor megállt, húzta a karját a bőrönd súlya. Nem bánta. Nem sietett. Pontosan tudta, hogy soha többé nem látja meg a zöld folyót — Mozart és a város benne már ezután is' csak csendes estéken találkozik. Otthon, üldögélve a rádió előtt. t «fik; Könyvtárak a könyvtárakért
