Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-21 / 273. szám
WW ním*mf)pr Sf. irer.iT wAGTÄWWswr?» I. e«&6 SPORTTURMIX Hathónapos eltiltások Az elmúlt vasárnap 2:l-es fipítők-vezetésnél félbeszakadt a Nyíregyház Építők— T un y ogmatolcsi Tsz megyei II osztályú bajnoki íabclarú- gó-ménkőzés. A 81. percben félbeszakadt mérkőzést a fe. gyeim! bizottság a pályán elért eredménnyel igazolta. Ugyanakkor két tunyogma- toicsi labdarúgót. Szabó Lászlót és Mikes Zoltánt — akik inzultálták a találkozó játékvezetőjét —, az enyhítő okok figyelembevételével egyaránt 6—6 hónapra tiltották ed a játéktól. ismét nem sikerült A Tiszavasvári Lombik megyei bajnokságot nyert férfi kézilabdacsapata hét közben Tatán, az NB II-be jutásért kiírt osztályozón szerepelt. S a tiszavasvári női kézilabdacsapat után — kik néhány nappal korábban ugyancsak Tatán voltak osztályozón — a tiszavasvári fiúknak sem sikerült magasabb osztályba jutni. Első mérkőzését az Oimos- bányai Bányász ellen játszotta az osztályozón a Tisza- vasván Lombik férfi csapata, s 36:30 arányú vereséget szenvedett. Ezt követően a tiszavasvári együttes hátralévő két mérkőzését is elveszítette, s így csoportjában a negyedik helyem végzett Nyolc csapatat töröltek! A nyíregyházi járási I. osztályú labdarúgó-bajnok. ság két csoportjában egyre gyakoribbá váltak az utóbbi időkben a ki nem állások. ■S ezért a rendező szervek többszöri meg nem jelenése, ki nem áUás miatt, az alábbi 8 csapatot törölték a bajnokság további küzdelmeiből: Gáva. UjCehértó II., Kálló- semjén te ' csapatot az összevont járási' bajnokság nyíregyházi csoportjából zárták ki). Kálmánháza, Baslia- lom, Beszterce. Oros, Tisza, es 7.1 ár. A hírt hallva elgondolkozhatunk azon, host’ még csak az őszi idény végén tartunk, s máris 8 együttest kellett kizárni! Vajon hány csapat marad a bajnokság végéig? A megyei elnökség válasza Lapunk november 20-i számában jelónt meg „A büntetőpontok levonásáról” címmel cikk arról, hogy a büntetőpontok levonásakor az illetékes sportszervek kiemelten kezeljék az árvízkárosult együtteseket. Fenti cikkünkkel kapcsolatban telefonon felhívta sportrovatunkat ' Hadházi László az MTS magvei tanácsának elnöke. Elmondta, hogy a megjelent írással az MTS Szabolos-Szatmár megyei Tanácsának elnöksége egyesért. S azt is közölte. hogy a megyei elnökség határozatot hozott, mely szerint az illetékes szak szövetségek kiemelten fogják kezelni. segíteni az árvízkárokat szenvedett területeken működő sportegyesülatek tevékenységét. Megnyugtatóan hangzik a megyei TS elnökségének állásfoglalása, s gyors reagálá. /dtékvezetői tévedés miatt A Gyulatanya—Nyírpazony bajnoki labdarúgó-mérkőzést — mely egyébként 8:1-ess gyulatanyai győzelemmel végződött — nem a kiküldött játékvezető vezette le. A, beküldött versenyjegyzőkönyvet viszont aláírta, mintha ő vezette volna a találkozót. A fegyelmi bizottság a találkozó újrajátszását rendelte el, s egyben a játékvezető ellen fegyelmi eljárást indított. Ugyancsak újra kell játszani a Demecse- ri Tsz—Tiszarád bajnoki labdarúgó-mérkőzést is. E találkozó is a játékvezetői tévedés miatt maradt él. A játékvezető ugyanis azt mondta, hogy a hazai csapatra nem vonatkozik a 30 perces várakozási Idő, s Így a vendég tiszarádi csapat eL. távo7,ott a mérkőzés színhelyéről. A Gyulatanya—Nyír- pazony találkozót november 22-én, a Demecseri Tsz—Tiszarád mérkőzést pedig november, 2B-án játsszák újr* a csapatok. Sikeres évadzáró A kosárlabda NB Hl-bam az elmúlt hét végén játszatták le az évadzáró bajnoki mérkőzéseket. Mint már közöltük. a Nyíregyházi Spartacus férfi, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola férfi és női együttese is győzelmet aratott az utolsó fordulóban. Mellettük a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum férfigárdájg is győzött. 74:60 (36:17) arányban nyert a Tiszafüredi Spartacus ellen. Az utolsó fordulóból viszont elmaradt a Nagykállói Virágzó Föld Tsz—Egri HSC mérkőzés. Ha e találkozót lebonyolítják, s a káliéi együt- aes győzni tud, úgy elmond- natjuk, hogy öt NB III-as kosár la bda csapatunk 100 százalékos eredményt ér el a bajnokság utolsó fordulójában, azaz szépen búcsúzott az 1070-es évadtól. Zalka András Nyíregyházán Nyíregyházára látogat november 24-én Zalka András, a Testnevelési Főiskola igazgatóhelyettese, az Ismert labdarúgó-szakember. Dél. után 16 órai kezdettel a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola épületében (Sóstói út 30.) tart előadást „A labdarúgó-világbajnokság tapasztalatai, további feladataink” címmel. Az előadásra a megyei TS, valamint a tanárképző főiskola testnevelési tanszéke várja a megye labdarúgó- szakembereit, a az érdeklődőket is. A bizottság első ülése A megye labdarúgósportjának minőségi fejlesztésére megalakított bizottság, Murczkó Károly nyugdíjas elnökletével megtartotta első ülését. Az ülés résztvevői meghatározták a bizottság legközelebbi feladatait, megjelölték az utánpótlás nevelésének helyes irányát, valamint bázisszakosztálynak jelölték ki a Nyíregyházi Spartacus Sportegyesület labdarúgó-szakosztályát Bézi László A Kossuth Szakközépiskola nyerte a középiskolai bajnokságot Nyíregyháza, 600 néző. Vezette: Brincken. (Salamon, Drapsza). Kossuth: Fekete, — Feren- ezd I, Nagy, Madai, Kormány, Ferenczi II, Csáki, Szabolcsi, Gyüre, Kozma, Kubik. Mátészalka: Tóth — Varga, Luterán, Demeter (Drabán), Molnár, Káimándy, Kiss, illek (Balogh), Bíró, Soltész, Magossá. A 4. percben Demeter kézzel ütötte el a labdát, a megítélt 11-est Csáki értékesítette, 1:0. A 10. percben Kál- rpándy szép akció után egyenlített A 16. percben Szabolcsi vezetést szerzett, 2:1, Szünet után a többet támadó Kossuth Gyüre révén az 51. percben szerzett újabb góllal végeredményben 3:l-re nyert Jók: Madal, Csáki, Szabolcsi, Kozma, illetve Tóth, Varga, Káimándy, Bíró. A mérkőzés után sor került a díjkiosztásra. A megyei középiskolai bajnokságot nyert Nyíregyházi Kossuth Szakközépiskola csapatának és a második helyezett Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium csapatának Szomdy György és Józsa István értékes ajándékot nyújtott ál Hét végi sportműsor SZOMBAT Röplabda: Országos ifjúsági kupa területi döntő mérkőzések Debrecenben. Az eseményen megyénket a Nyíregyházi Spartacus női és a Nyíregyházi Építők férficsapata képviseli. VASÁRNAP Kézilabda: Magyar Népköztársasági Kupa női, megyei döntője délelőtt 9 órától a nyíregyházi stadionban. A döntőn körmérkőzéses formában dönti él a végső 'Sorrendet a Tanárképző Főiskola, a Tiszavasvári Lombik és a Vásánosnaményi Vörös Meteor csapata. Labdarúgás, NB II: Nyíregyházi Spartacus—Bp. Volán SC. Nyíregyháza, stadion, 13 óra 30 perckor, vezeti: Halász (Papp, Homyák). NB III: Nagykállói Virágzó Föld Tsz—Záhonyi VSC, Nagykállóhan délelőtt 10 órakor, vezeti: Kundrák (Drapsza, Gál I.). Mátészalkai ME- DOSZ— Rakamazi Spartacus, Mátészalkán 13 óra 30 perckor, vezeti: Ajler (Horváth E, Kazsüa). Tuasér! MED ŐSZ— Szolnoki Olajbányász, Tuzsé- ron 13 óra 30 perckor, vezeti: Vincze (Lippai, Salamon). Hajdú Vasas—Nyírbátori Dózsa,- Tégláson 13 óra 30 perckor, vezeti: borsodi jv. (Nagy J., Fuchs). Megyei L osztály: Dimitrov SE—Bak talárén tházi ME- DOSZ, Bocskai úti pálya, délelőtt 10 óra 30 perckor, vezeti: Hácz (Miikula I, Vári I.). Az összes többi mérkőzés egyaránt 13 óra 30 perckor kezdődik. Tiszavasvári Lomhák— Nyíregyházi VSC, vezeti: Kraisz (Havelland, Jármi). Nyíregyházi Dózsa—Fehérgyarmati MEDOSZ, Dóz&a- pálya, vezeti: Lakatc» (Karászi, Alföldi). Nyínmadaí MEDOSZ-Balkányi MEDOSZ, vezeti: borsodi jv. (Bertók, Imre). Nagyhalászi Textiles—Nyíregyházi Kinizsi, vezeti: Lengváry (Király III, Jármezed). Vencsellái Tsz —Nagyecsedá Tsz, vezeti; Sánta (Dudás, Németh). Nyírbátori MEDOSZ—Tiszalöki HSC, vezeti: Hajdú megyei jv, (Kozma, Egeressá). Tyuko- di Tsz—Kisvárdai Vasas, vezeti: Brlncken Hasik). (Dévényi n, Megyei II. osztály: Valamennyi mérkőzés egyaránt 13 óra 30 perckor kezdődik. Nyírbogdámyj Lombik—Nyíregyházi MEDOSZ, vezeti: Ambrus (Halász). Dombrádi Tkz—Nyíregyházi Építők, vezeti : Kovács L. (Tamási). Tu- nyoamatoicsl Tsz—Nyírteleki Tsz, vezeti: Kresztyankó (Orosz). Mándok Tsz—Opályi MEDOSZ, vezeti: Benő (Király II.). Vásárosnaményi Vörös Meteor—Ibrányi Tsz, vezeti : Bánás (Tóth). Ujfehértói Vörös Meteor—Demecseri Kinizsi, vezeti: Tamás (Szarvas II.) Nyírbogát! Tsz—Kótuji Tsz, vezeti: Kertész (S zu bár). Nábrádi Tsz—Csengén ME- DQSZ, vezeti: Fankas (Kovács B.) Röplabda: Nyíregyház Spartacus—Székesfehérvári Volán, NB I-es nőd bajnoki mérkőzés a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum torna t -nmében délelőtt 9 árától. Utána: Nyíregyházi Spartacus—Erzsébetvárow MTK, NB I-es férfi bajnoki mérkőzés. Poriiseh játszmája Tajmanov ellen függőben maradt Pál ma de Mallorcán, • sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén fokozódik az izgalom. A nyolcadik fordulóban te heves csaták dúltak — meglepetésekkel. A vezető Fischer döntetlent ért el a fülöp-szigeti Naranja ellen, Ivkov legyőzte az eddig kitűnően szerepelt Ujtument. Arra sem sokan számítottak, hogy a dán Larsen csak fél pontot szerez a kanadai Suttles ellen. Portisch a nyolcadik fordulóban a szovjet Táj manóvval került szembe. Játszmájuk függőben maradt. Az élmezőny állása: Fischer 5 pont (2), Gligo- rics 5 pont, Uhlmann 4,5 (2), Geller 4,5 (1), Panno 4 (2), Minies, Ujtumen, Poluga- jevszktj, Ivkov, Hübner 4—4 (1—1), Szmiszlov 4 pont, Larsen 3,5 (2), Matulovics, Mecking, Portisch 3,5—3,5 (1—1). Portisch ellenfele a kilencedik fordulóban a 3,5 ponttal rendelkező kanadai Suttles.- Reflektorfényben a magyar asztaliteniszezők Hosszú évek eredménytelensége után a magyar asztali teniszezők őszi nemzetközi sikerei máris nagy visszhangot váltottak ki a külföldi szakemberek és a sajtó körében. „A magyar asztaliteniszezők egyre jobbak!” — írta az angolok elleni 6:l-es győzelem után a SÍD nyugatnémet hírügynökség. „Káprázatos az a javulás, amelyet a magyarok egy év alatt elértek” — jegyezték meg az angol lapok Jugoszláviában a merészebbek már példaként állítják játékosaik elé Bérezik tanítványait. A szovjet válogatott elleni 7:0-ás, az angolok elleni ödes győzelem, valamint a rotterdami és bécsi nemzetközi bajnoki sikerek után a sportág sok híve már az Európa Liga megnyerését is emlegeti. .. KÉZISZERSZÁMGYÁR OMEGA GYÁREGYSÉGE Budapest IV, Labdarúgó 2—4, Telefon: 293—235 és 292—495. VÁLLALATOK, FIGYELEM! MÉG 1971. ÉVRE VÁLLALJUK: faipari — mezőgazda sági — élelmiszeripari papíripari — vasipari GÉPKÉSEK KIVÁLÓ MINŐSÉGÉ GYÁRTÁSÁT Egyedi speciális rendeléseknek Is készséggel teszünk eleget (Bp. 2493) Persze ez nem megy ilyen könnyen — mondta Újlaki Jenő, a sportág szakfelügyelője. Nem mehetünk „biztosra” a nyugatnémetek ellen, s a döntőnek ígérkező svéd—magyar találkozón — Svédországban — Alserrelés Johansonnal az északiak nagyobb eséllyel indulnak. De ha játékosainknak sikerül formájukat tovább fokozni, akkor szorossá tehetik a mérkőzést. Az Európa Ligában eddig hat mérkőzést játszottak a következő eredményekkel: Magyarország—Szovjetunió 7:0, Anglia—Ausztria 7:0, NSZK—Svédország 1:6, Ausztria—Szovjetunió 0:7, Csehszlovákia—Anglia 5:2, Magyarország—Anglia 6:1. A TABLAZAT: 1. Magyarország 2 2 • 0 13: 1 4 2. Svédország 110(6:12 3. Csehszlovákia 1 1 0 0 5: 2 2 4. Anglia 3 10 2 10:11 ? 5. Szovjetunió 2 1 0 1 7: 7 2 (. NSZK 1 « • 1 1: 6 0 7. Ausztria 2 • I 2 0:14 0 A magyar válogatott további programja: december 15, Bécs: Ausztria, januáj 6, Karlsruhe: NSZK, január 11, Stockholm: Svédország, április 21, Budapest1 Csehszlovákia. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Nyíregyháza, 1. sz. Gépjavító Állomása Baktalórántháza felvételre keres hegesztő, esztergályos, lakatos szakmuiikásokat 44 órás munkahét. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az állomás igazgatójánál. (977) Hírek azNBI-böl A 14. utolsó előtti fordul* mérkőzései követíkaanék szombaton és vasárnap a labdarúgó NB I-bem. Érdekes m párosítás: az élmezőny tagjai közül vidékre látogat a vezető U. Dózsa, egymás elles küzd a Bp. Honvéd, az MTK, míg a Vasas és a Ferencváros otthonában kap vidéki ellenfelet. A jelenlegi lóét legjobb vidéki együttes csap össze Pécsett, Szegeden a tabella utolsó előtti helyezettje ói a sereghajtó találkozik. Heve« csatát ígér a győri és a szombathelyi 90 perc is. Az U. Dózsa tatabányai vendégjátéka, a Bp. Honvéd és az MTK.. egymás,.. «életű harca, valamint a Vasas és a Ferencváros viszonylag köny- nyebbnak látszó mérkőzést révén újabb forgás lehetséges az első öt helyen. Az U. Dózsa vezető pozíciója a 8 pom* birtokában nem forog veszélyben. de nagyon érdekes helyzet állhatna elő egy esetleges tatabányai döntetlen, vagy Bányász-győzelem, továbbá Honvéd, Vasas, és Ferencvárosi siker esetén. A szombaton Kispesten war- ra kerülő Bp. Honvéd—MTK rangadón jelentős a tét Ha az MTK veszítene, még a Pécs is utolérheti, fővárosi vetélytáisai viszont több ponttal elhagyhatják. A Bpi Honvéd győzelme esetén továbbra is szorosan az U. Dó- zsa nyomában maradhat. A legutóbbi Bp. Honvéd— MTK összecsapások Honvédsikereket mutatnak. Az MTK legutóbb 1967. augusztus 5-én tudta legyőzni a piros-fehéreket (2:1 volt az eredmény a Hungária úti pályán, Lutz és Takács .illetve Kocsis gólja révén) Azóta az eredmények a Bp. Honvéd szempontjából: 1968: 2:0, 1:1, 1969: 0:0, 3:1, 1970: 3:1. Járási összevont járási bajnokság, mátészalkai csoport: Mátészalkai Vörös Meteor—Nyirgelse 4:2, Ht>- dász—Kom'.ódtótíalu 1:1 Gépjavító MVSe—ököritófíllpös elmaradt, Porcsalma—Nyírbéltek 5S, Kölese—Tiborszállás elmaradt, Cse- göld—Szamosaályi elmaradt. , Es volt az utolsó őszi forduló, s utána a szövetség az alábbi átdolgozott őszi végeredményt' készítette el: 1. Kocsord ÍZ * a i 45-11 a> 2. K.-tótfalu i e a s í si-ii ia 3. Porcsalma 12 7 4 1 19- s ia 4. Mát. VM 12 a 1 3 33-18 ír 5. Hodász 12 6 a 4 32-2« 14 6. Szamossályi 12 a 2 4 26-25 1« 7. Nyirgelse 12 s — 6 24-17 12 8. Kölese 12 a — 4 27-31 12 9. Nyírbéltek 12 10. Gépjavító MVSE 4 2 6 22-2« 1* 12 > i a a*-ii • 11. T.-szállás 12 1 2 9 a- 25 4 12. Csegöld 12 1 2 1 11-43 * 13. ü.-fülpös 12 1 1 1» 12-34 t 14. Jánkmaith visszalépett raigjreai Zoltán Mátészalka