Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-20 / 272. szám
*"rYT ■MAtSYAKCMV»*** ft Ä 197« november 2ö. Hont*resszusra készülve Demokrácia és fegyelem A PÁRTKONGRESSZUS ELŐKÉSZÜLETEINEK tapasztalatai is megmutatják, hogy nem kevés az, amit a szocialista demokrácia ■ kibontakoztatásában eddig elértünk. A taggyűléseken és a pártértekezleteken, de ezenfelül is, a különféle közéleti fórumokon lezajlott viták és eszmecseréit tanúsították: milyen élénk és felelősségteljes az érdeklődés társadalmunkban minden iránt, ami közügy és ami jövőnk alakulásával összefügg. Talán még fel sem becsültük eléggé milyen jelentős az, hogy enne« a most lezáruló időszaknak mérlege az egész párt és a társadalom többségének tevékeny részvételével készült, szintúgy ilyen széles közéleti tevékenység eredménye a következő négyéves időszak programjának vitája, illetve a társadalom állásfoglalása. Társadalmunk szocializmust építő munkájának vezérfonala a párt politikája. A szocialista demokrácia fejlesztésének fontos eredménye, hogy ezt a politikát és végrehajtásának konkrét terveit sok százezer párttag és igen nagy számú pártonkívüli is megtanácskozza, véleményének kinyilvánításával alakítja, kidolgozza a helyi alkalmazás programját és módszereit. A szocialista demokrácia nyit utat a tömegek előtt, hogy részt vehessenek és beleszólhassanak az őket közelről érintő problémák megtárgyalásába és eldöntésébe, a köz javára fordíthassák tehetségüket, alkotó erejüket. Az a tény, hogy a X. pártkongresszussal olyan időszakhoz érkeztünk, amikor magasabb szinten kell folytatnunk a szocializmus teljes felépítésére irányuló munkát, az eddiginél is erőteljesebben felveti a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének szükségességét. Hiszen építőm unkánk minőségileg igényesebb, jobb, magasabb színvonalú folytatása megkívánja, hogy minden társadalmi energiát hasznosítsunk. Ezért hangsúlyozzák a kongresszusi irányelvek, hogy a jelenlegi időszakban a szocialista demokrácia továbbfejlesztése a szocializmus teljes felépítésének egyik központi feladata. Mindezzel kapcsolatban a kongresszusi irányelvekben bekövetkező megállapítást is olvashatjuk: „A szocialista, demokratizmus kiszélesedésének együtt kell járnia az állampolgári fegyelem erősödésével, a közösség iránti felelősségérzet növekedésével, a szocialista közgondolkodás •fejlődésével.” Vagyis: demokrácia és fegyelem — éppúgy ikerfogalmak, mint ahogyan szocialista társadalmunkban a jog és a kötelesség is csak szoros egységben fogható fel. A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA sajátos, de rendkívül fontos vonása, hogy ez nem a kívülállók demokráciája, akik — képletesen szólva — a kerítésen túlról szólnak bele abba. amit odabent a kertben a gazda csinál. A mi tái-sadalmunkban azok csinálnak számvetést, akik a munkát végezték és azok formálják ki közösen a programot, akik majd végre fogják hajtani. Ha a mérlegkészítésnél egyes jelenségeket, fogyatékosságokat kritizálnak és el nem végzett feladatokat hiányolnak, ennek a bírálatnak címzettéi részint az általuk megválasztott helyi vezetők, részint ők maguk. Mindez kizárja. hogy a szocialista demokráciát bárki a kibicekre jellemző fecsegésnek fogja fel, akiknek semmi sem drága. A szocialista demokrácia a mi társadalmunk dolgozóinak fontos eszköze ahhoz, hogy hozzájáruljanak a munkásosztály hatalmának erősítéséhez, saját szocialista célkitűzéseik megvalósításához, saját életük jobbításához. Márpedig ezek olyan kérdések, amelyeket mindenki csak a legnagyobb felelősségtudattal kezelhet Ügyanebből az okból tartozik szorosan össze a demokráciával a fegyelem. A párt- demolcráciával a pártfegyelem, a munkahelyi demokráciával a munkahelyi fegyelem, a társadalmi demokráciával az állampolgári fegyelem. Senki sem igényelhet jogokat aki nem teljesíti a kötelességeit. Ez a mi társadalmi erkölcsünk egyik alaptétele. ORSZÁGUNK, TÁRSADALMI ÉLETÜNK egészséges és termékeny légköre, ami a párt helyes politikájából fakadt, a szocialista demokrácia elsajátításának is jó iskolája népünk többsége száma-. ra. Ebben is, mint annyi mindenben, sok a pótolnivalónk, hiszen történelmünk olyan módon alakult, hogy a felszabadulás előtt a magyar nép még a polgári demokráciával sem találkozhatott, annak játékszabályait sem ismerhette meg. Tulajdonképpen ebből erednek azok a jelenségek, amelyeknek lényege: a demokrácia félreértése, a közéleti magatartás hiányosságai. Mert ma mégnem kevesen vannak, akik szabadság alatt azt értik, hogy azt csinálnánk a munkahelyükön, amit akarnak, illetve nem csinálj áli, amit nem akarnák, akik mindig többet akarnak kapni, mint amennyit a közösségnek adnak, akik nagyon jól ismerik a mások kötelességeit és ezeket harsányan számon is kérik, de a saját kötelességeikről ha csak lehet, megefeledkezn el:. Tehát akik úgy vélik: a munkásosztály hatalmának égisze alatt szabad a vasár, . minél több pénzt minél kevesebb erőfeszítés ellenében... Nos, még sok kitartó, .türelmes politikai nevelőmunkára lesz szükség ahhoz, hogy ezeket a félreértéseket eloszlassuk es a tévedőket helyes közéleti magatartásra tanítsuk. A szocialista demokrácia kiváló eszköze annak, hogy helyes politikai döntések, jó és a köz érdekeit előmozdító programok szülessenek. De ezek a jó döntések és programok' csak egy fegyelmezetten cselekvő, dolgozó közösségben vihetők át a gyakorlati életbe. Ahol a megvalósítás készsége és fegyelme hiányzik, nem sok értelmük van a demokratikusan megvitatott programoknak. Ezért jelöli meg a párt fő követelményként azt, hogy a demokrácia szélesítése járjon együtt a cselekvés fegyelmének erősödésével. Ezért vagyunk azon az állásponton, hogy egy politikát nem elég szavakkal helyeselni: csak a tettekben kifejeződő egyetértés mozdíthatja elő haladásunkat. A DOLGOZÖ EMBEREK — kritikai észrevételeik tanúsága szerint is —, egyre igényesebbek saját helyi közösségeik vezető tisztségviselőivel szemben. Megkívánják, hogy munkájukat felelősséggel és hozzáértéssel végezzék, kifogástalan erkölcsi magatartást tanúsítsanak, figyeljenek a dolgozók szavára és így tovább. Mindezzel teljesen egyet lehet érteni. A követelmények növekedése — ez természetes —, elsősorban a kollektívák vezetőit kell. hogy érintse. Ugyanakkor senki sem feledkezhet meg arról, hogy a vezetők csak akkor felelhetnek meg ezeknek a követelményeknek és várakozásoknak, ha a dolgozók közössége minden támogatást megad nekik. Azzal is. hogy a kijelölt feladatokat mindenki becsülettel elvégzi, azzal is, hogy munkáján felül gondolataival is segíti vezetőit a közös problémák megoldásában. A szocialista demokrácia, ezenbelül a munkahelyi demokrácia olyan értelmezése, hogy ebben a vezetőknek csak kötelességeik, a többieknek pedig csak követelni- valóik varrnak, helytelen és zsákutcába visz. A helyi vezetők és a dolgozók viszonyában is a szocialista demokrácia alapelvének érvényesülésére van szükség, a kölcsönösségre, az együttműködésre. a jogok és a kötelességek, a demokratizmus és a fegyelmezett kötelessegteljesítés egységére. H. J. Nemcsak kezdeményeztek Teljesítette kongresszusi vállalását a nyíregyházi f örös Csillái> Tsz Mezősi István tsz-elnök asztalán egy csomó üdvözlőlap a Szovjetunióból és Hajdúszoboszlóról. A szövegük csaknem azonos. Köszönik az üdülést, üdvözlik a nyíregyházi Vörös Csillag Tsz tagságát, vezetőit. És sok-sok aláírás. Ők a munkaverseny legkiválóbbjai. Versenypont volt az is. hogy üdülni küldik a termelésben élenjárókat. íliml»miki helytállt Negyvenkettőn érdem ellök ezt ki. A közösség az idén 52 ezer forintot fordított üdülésükre. Rászolgáltak. Úgy illik, hogy a verseny kezdeményezői példát is mutassanak. Állta a szavát a nyíregyházi Vörös Csillag Tsz, amikor vetélkedőre szólította a Tisza menti tsz-szövetség területén gazdálkodó 84 termelőszövetkezetet. Egy írás keretében nehéz lenne megszólaltatni a nemes vetélkedő résztvevőit, hiszen 212 állandó dolgozó tag serénykedett azért, hogy az általuk a X. pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett őszi betakarítási, szántási és vetési munkaversenyt siker kísérje. Mezősi István elnök így summázta az eredményeket: „Úgy érzem, tagságunk állta a szavát, mert a december 31-ig meghirdetett versenyvállalásokat, már november 10-re teljesítettük. Mindenki helytállt.” Bámulatos munkát végeztek a nehéz körülmények ellenére is a tsz nőtagjai, A 60 hold dohányt a lehető legrövidebb idő alatt takarították be. Az almaszüretet 218 holdon 3 8 nap alatt végezték el. A 83 hold szőlő szüretelése egy hétig tartott. Október közepén már a kukorica is a magtárban volt. És nem okozott gondot a 35 holdon termelt gyógynövény betakarítása sem. Termelés és jobb körülmény November 10-én a tsz versenybizottsága értékelte _ a kongresszusi vállalások teljesítését. Vállalták, hogy az 1969 évi halmozott termelési értéket 1970 végére 139 százalékra teljesítik. Még másfél hónap van az évből, s-már 118 százaléknál tartanak, s ez megfelel csaknem 35 és fél milliónak, ez 5' millióval több eddig, mint tavaly volt. Az árbevételük megközelíti a 39 milliót. Ez 10 millióval több mint a műit esztendőben. Két százalék termelési költségmegtakarítást vállaltak. Eddig 5 százalékot értek el. Lényeges eleme volt e versemnek a munkavédelmi felszerelések és berendezések korszerűsítése, a tagság munkakörülményei nek a javítása. Erre az idén 170 ezer forintot költöttéit. Ez évben nyitották meg az üzemi konyhát, hozzájárulással biztosítják a tagok étkeztetését. A tsz-étkezde megépítésére félmilliót fordítottak. Ez is kongresszusi vállalásukban szerepelt Teljesítették. A Vörös Csillag Tsz 150 ezer forintot ajánlott fel a Sóstón tervezett tsz-üdiilo építésére. A tsz-tagság lakáskörülményeinek a javítása érdekében a vállalt 35 család helyett 42-en biztosítottak kedvezményesen házhelyet, s a lakásépítkezésekhez 50 %-os fuvarkedvezményt nyújtottak. Saját építőbrigádot is adtak önköltségi áron. Ujsbb_ 2 szocialista címért dolgozó brigádot alakítóitok. A legkiválóbbak szórakozása, művelődése érdekében a tsz 31 színházi bérletet is váltott. Újra elnyerik a szocialista címet A kongresszus tiszteletére kezdeményezett munkaverseny szép sikerrel .járt. Eredménye pénzben 5 . millió. s így érték el november 10-ig a 35 milliós termelési értéket. A számok mögött emberek szorgalma, helrtállása áll. Ök hogyan látják? Major Jánosné, most már nyugodt, alma teamjei. A női szocialista migao* ragja. Ezeket mondta: „Nagyon kellett igyekeznünk. Én 1C5 faegységet, 200 öl szőlőt. 2 hold napraforgót. 800 öl kukoricát és 200 öl mentát műveltem. Ugv érzem, idejében és tó minőségben minden munkát becsülettel elvégeztem. Tavaly a keresetemen felül 400 forint jutalmat kaptam a versenyben elért eredményemért, talán az idén is meglesz. És a szocialista rímet is elnyerjük újra.” Kiss Ferencné 4800 tyúkot gondozott, s a tojástermelés- ben ért el kiváló eredményeket. Ezzel 40 ezer forint plusz jövedelemhez juttatta a közösséget. Nyárádi János szerelő elmondta, bizony sokszor még túlórában, késő este is javították a gépeket, hogy ne késsen el a szántással-vetéssel a tsz. „Tizenegy tagú a brigádom. értékben 50 ezer forint körül van. amit vállaltunk. Ezt teljesítettük is. Bízunk abban, hogy az idén is elnyerjük a szocialis— Égy hétig veszekedtem ez urammal, mert csak a Bertit akarta, én meg az állami építőket — emlékezii- az egyik fiatalasszony. Király Józseíné. Egyszerre 11 ház műszála átadását bonyolították le november 18-án, szerdán Nagyszekeresen. Tizenegy ház nem sok. ha egy nagy építőipari vállalat, vagy egy felkészült szövetkezet építi. Ezeknek viszont egy helybeli kőműves kisiparos. Kovács E italán volt a kivitelezője. Egy ő a több száz kisiparosból. akik a szatmári újjáépítésben részt vesznek. A megye építőipari kisiparosai közül köze] 300-an vállalták, hogy az árvíz által megsemmisült otthonok újjáépítésen dolgoznak. Ám jöttek Pest megyéből, a Dunántúlról is kisiparosok, akik otthonuktól. családjuktól távol bekapcsolódtak az építésbe A számuk meghaladja az ötve. net. s 12 megyéből verbuválódtak össze. Nagyszekeresen a 11 ház közül csak egybe. Kati ZstgKovács Bertalan tizenegy háza mond huzaba költöztek be aznap. A többiekben már egy-másfél hónapja laknak hiszen bet akolva. belülről meszelve, padlózva várta őket a lakás. Jövőre csalt a .külső vakolat, néhány helyen az ajtók, ablakok mázolása, a mellékhelyiségek rendbe tevése marad. __ Mi is segítettünk abban — teszik hozzá mindenütt a házigazdák. — Úgy számítom. hogy anyagban es munkában 40 ezer forintot bedolgoztam — készíti a rövid számvetést Király József Két háznál kőműves is volt a családban. Fábián Bertalan házában — ahogy meseeveztek — a kőművesfiú eevedül végezte a vakolást. a burkolómunkát. Itt már kívülről is kész a vakolat. Szintén a mesterrel dolgozott Kiss Lajos kőművesfia. A gazda mégsem elégedett a, munkával. — Addig úgysem válunk el, amíg teljesen nincs kész a ház — magyarázza a mester. — Kijavítjuk még. ami kell — ígéri Kovács Bertalan mindenütt, ahol egy kis hiba van. Komolyabb hiba pedig sehol sincs. Csak a szokásos, apróbb építőipari hiányosságok vannak. Itt hiányzik egy ütköző a két ablak közül, ott egv kicsit sérült, a vakolat. az ajtón egy kicsit gyalulni keli, hogy jobban zárjon. s más effélék — Mi sem hittük a nyáron. hogy ilyen lesz minden — beszél a tanácselnök. Homoki László. Ahogy sorra járjuk a házakat. mindenütt szives szóval fogadnak. A műszaki ellenőr a tatabányai Hajdú József építészmérnök, aki a Sza- bolcs-Szatmár megyei Beruházási Vállalat megbízásából átveszi a lakásokat, minden helyiséget végigjár. Tanácsokat ad a tulajdonosoknak, hogy a gyorsan épülő házaknál — amelyeknek bizony még száradniuk kell — mire vigyázzanak. — Kár volt ezt á mázolást csinálni — mutatja a befestett ajtót Kati Zsigmond- nénak. — Ennek a fáján tavasszal talán még a rigó fütyült. egy évig jobb. ha" festés nélkül szárad, nehogy elvetemedjen. .Az indok, amit a műszaki ellenőrnek mondanak, egyáltalán nem műszaki természetű: — Tetszik tudni. legény van. lány van a háznál, jönnek hozzánk — kapja a választ. A házak többsége eredetileg Sz—8-as típusú. Egy kicsit viszont mindegyiken változtattak az eredeti tervek la címet, s talán juta lom is lesz hozzá.” Nehéz esztendő volt az idei — így vélekednek a Vörös Csillag Tsz tagjai. S azt mondják, ha e versenyt nem hirdették volna meg, s nem követte volna olyan szorgalom, mint azt tapasztalni: lehet, ezek az eredmények sokkal kisebbek leimének most. És ezt el kell ismerni. Mezősi István tsz-eloök mondta: „Ha példát mutattunk a verseny meghirdetésében, példásan kell jutalmaznunk azokat, akik e sikert elérték. Az élenjáró tsz-tagok között 30 ezer forintot osztunk ki, a szocialista brigádok kozott pedig 35 ezret.” Állta és állja szavát a nyíregyházi Vörös Csillag Tsz. Nemcsak kezdeményeztek, de példát is mutatnak. Farkas Kálmán hez képest — közös megegyezéssel az építőmesterrel. Például a falusi szokásoknak megfelelően a kamrához is tettek kijárati ajtót, hogy a terményt könny an felvihes- sék a padlásra. Mások is sok mindent akarnak csinálni jövőre. A KIOSZ megyei titkárságának munkatársai mondjál-:: — A házak vakolása, a gazdasági épületek elkészítése a jövő évre vár-. És a munkák közül igen sok ép. pen a kisiparosokra. Ugyanis azoknál a házaknál, amelyeket az állami építőipar szítéit, a kisebb munkál: elvégzésére túlságosan költséges volna az újbóli felvonulás. November 10-ig az eredeti vállalásuknak megfelelően a kisiparosok Szatmáriban 653 lakást adtak át beköltözhetően, s december 20-ig a kongresszusi munka verseny ben újabb 100 lakás elkészítését vállalták. Lányi Bolond Kommentár: Baleseti rekord után Ebben gz évben már 89 baleset történt a Tiszalöki Vegyesipari Vállalatinál. A baleseteit következtében 975 munkanapot hiányoztak a .sérült dolgozók. A szám nagy, akkor is. ha a múlt évi statisztikához viszonyítjuk, amikor 64 balesetül: volt az egész évben, de magas a bal- esaiek száma a fj/tgye taná- pártotok' ffgelíét tekintve is, mert a tiszalökiek adják a tanácsi ipar baleseteinek égy- harmadat. A közelmúltban a HelyLipal ri és Városgazdálkodást Dolgozók Szakszervezetének megyei elnöksége is vizsgálta a baleseti helyzet alakulását Bizottságot hoztak létre, amely kivizsgálja a tiszalöki balesetek okait, s javaslatokat tesz a megelőzésre. Persze nemcsak a szakszervezet, hanem a helyi vállalatvezetés is felfigyelt a balesetek számának megszaporodására. Megállapították a főbb ve- saélyforráso.kat is. Az egjik terület a szalag- fűrészek kezelése. Bár a balesetei: többsége csak kisebb sérülés — egyetlen csonkulásos balesetük volt ebben az évben — mégis többen a technológiai szabályok áthágásával „érik el”, hogy megsérülnek. A gépkezelőknek most előtoló berendezéseket készítettek, amelyekkel megakadályozzák. hogy a fűrészhez hozzáérjenek. Ezzel gyakorlatilag a baleseti hibaforrást is megszüntetik. A másik veszélyforrásnál, a ládasarkokhoz használt alumínium lapok által okozott sérüléseknél a gyártó kisipari szövetkezethez fordultak, hogy a borotvapenge éles elek nélkül szállítsák a több millió lemezt. A veszélyforrások megszüntetésével. a megelőzéssel valóban sokat tehetnek, hogy ne legyen több baleset. Különösen fontos ez egy olyan üzemben, ahol az elmúlt évhez képest nagyarányú létszámemelkedés volt. s igen sok új dolgozó került a vállalathoz. Legtöbbjük pedig a háztartásból, a mezőgazdaságból került az üzembe a gépek mellé. Velük .még job- ban_ kell törődni, mert „nincs a vérükben” az ipari munka, sokszor nem is gondolnak arra, hogy megsérülhetne]:. Itt nemcsal: a munkavédelmi előírások betartásával, hajtom a fokozottabb ellenőrzéssel, s azokkal az apró műszaki. változtatásokkal — mint az előtoló berendezés | megszerkesztése — lehet, eredményt elérni. (i. b.)