Kelet-Magyarország, 1970. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-11 / 239. szám
T9fb. ofrtäRsf W. WEFT-WAiSTARORSZ AO Í. tHAtfi TÉVÉJEGYZÉT 4 kamerák mögött Bő választék őszi-téli cipőkben Jobb lesz-e a női csizma? — Van gyermekcipő Szavaztunk már villany- nyal és YLámos György, aki- tünő humorista azt is megírta. hogyan ugrik meg a vízművek fogyasztásmérő készülékének mutatója Budapesten, amikor az Angyal sokatmondó mosollyal átadja a rendőrségnek az elfő- goit bűnözőt. Az utolsó hangok már rendszerint a fürdőszobában, vagy a mellék- helyiségekben találják a nyájas nézőt, s ilyenkor 5— 10 percre ijesztő mennyiségű víz fogy a fővárosban. Valószínűleg vidéken Is — csak ott nincs mérőóra. Egyszóval, életünk: ritmusát, legalábbis az esti órákban a képernyő szabja meg. Csütörtöktől változott a ritmus, hiszen a műsorban egyetlen fix pont volt: a nyolcórás Tv-híradó. Ezután fél órával előbb kezdik. Az indok: sokan, elsősorban a vidékiek, nehezményezték, hogy a főműsor túlságosan későn, majdnem fél 9-kor kezdődik, ilyenformán tíz előtt ritkán van vége. márpedig aki reggel 5-kor, vagy még korábban kel, az nehezen tartja nyitva a szemét este 10 óra körül. — még ha szeretné is. Súlyos ok, s hozzátehetjük még, hogy őszszel. tólen a korai sötétedés ugyancsak indokolja a korábbi kezdést, de talán nem ártana a nyári hónapokban ismét visszatérni a 8 órához. A hét műsora Egyébként nemcsak a Tvhíradó időpontja változott — és időtartama is, hiszen húsz perc helyett félórás —, hanem ezzel együtt más változásokat is bevezettek. A Híradó 2. kiadása rövidebb lett, mindössze tíz perc. S végre megnyugodhatnak a szülők, mert Pistit és Marikát hamarabb lehet az ágyba tenni, a fogát mosó Mackó ezután mindig pontosan 7 óra 15 perckor jelenik meg a. képernyőn. A legjelentősebb változás á Tévé jelenti megszűnése és helyette A hét című műsor vasárnapi jelentkezése. Az új rovat szerkesztőségében az iránt érdeklődtünk, mi lesz a mai első, illetve a második számban. Az 1. számban Vitray' Tamás a Névtudományi tanulmány Három bajai kutató — Hegedűs József né, Bernschütz Sándor és Kőhegyi Mihály — tanulmányt írt a névadás helyi társadalmi indítékairól. Munkájuk átfogja az állami anyakönywezetés első évétől, 1890-tól napjainkig eltelt több, tnint 70 esztendőt. Rendkívül érdekesek a kezdő évek névadásai: a fiúk általában 61, a lányok 66 féle nevet kapták, tehát a lányos szülők akkor Is jobban ügyeltek a választékosságra. Sok kislánynak csak a beceneve olvasható az első anyakönyvekben. A névután- zási divatra jellemző: Kossuth Lajos 1894-ben bekövetkezett halála után a Lajos fiúnév lett a leggyakoribb. Viszont a ma kedvelt nevek közül a I>ászlót csak egy, a Zoltánt és Gábort pedig egyetlen fiú se kapta. Judi- tok, Klárák, Piroskák, Zsuzsannák sem voltak Búján. Sok különbség mutatkozik a polgári körök és a szegényebb rétegek név-adó szokásai között. Például a jómódúak kedvelték a dallamos, rímelő alliteráló névpárosításokat: Jíanga Etelka, Musika Anna, Madár Mariska, Blum Borbála. A szegényebbek minden ötödik kislányt Máriára kereszteltek, amit a vallás határával magyaráznak a kutatók. A tanulmányt — amely a terjedő névtudományi kutatómunka első Bács-Kiskun megyei eredménye — még az iáén kiadja a Bajái Tűn* István Múzeum. vezető riporter, és különböző emberektől azt fogja megkérdezni : mit tartanak a hét legfontosabb eseményének, továbbá készítenek egy kör- interjút a levegő szennyeződéséről, A másodikban, amit Szepesi György vezet A hét 7 érdekes emberét szeretnék megszólaltatni, ezenkívül Csanódv György, Dimény Imre minisztereket és Sarlós Istvánt, a fővárosi tanács elnökét, hogy, beszéljenek a téli felkészülésről. Elmondták a rovat szerkesztői, hogy kalandos körülmények között utazott el két munkatársuk Ammanba, Jordánia fővárosába, hogy a mai. első számban filmbe- számoiót adjanak a világ figyelmének középpontjába került városról. Chrudinák Alajos utazott el — aki egyébként arabul is beszél — és Schóber Róbert, méghozzá azzal a különrepülőgép- pel, amely Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét vitte Nasszer elnök temetőére, Kairóba. Kairóból utaztak tovább Ammanba. A második adásban az ENSZ ünnepi közgyűléséről készítenek New Yorkban interjúkat, és 18-án este ez az esemény szerepel majd A hétben. At árulkodó telefonnapló Egyszer három napot tölthettem egyfolytában az aggteleki cseppkőbarlangban egy expedíciós csoporttal. Felejthetetlen élmény volt, elsősorban azért, mert a föld felszínén ritkán érzi magát az ember a természet olyan egyedülálló, mégis szerves részének, mint egy hangtalan, csupa sötét cseppkőbarlangban, ahol ha fény gyullad, a méretek, az arányok, az erő nyomán furcsa módon minden arra készteti az embert, hogy önmagára figyeljen. Talán ezért volt olyan jó ötlet Mikó Andrásé, hogy Bartók: A kékszakállú herceg vára című művét az aggteleki barlangban rendezte meg. Ez a természetes környezet nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy minden néző számára világossá váljék: itt az emberi lélek belső kapuiról, legbensőbb titkairól van szó. A tévé egyébként szép sorozattal tiszteleg a Bartók- évfordulcn a nagy zeneszerző emlékének. A fából faragott királyfi és A kékszakállú után szombaton A csodálatos mandarint Is megismétli, így mindhárom Bartók-mű látható másfél hét alatt a képernyőn. Látható, — ha megnézik. Bizonyára nem annyian, mint a legutóbbi Angyalt. Ámbár megtekinthettem egy augusztusi mintahét statisztiKorai zárórák — _ Inkább ki se nyit, vagy hamarabb bezár, mint ahogy kellene — mondta kérdésünkre egy, a táborhoz tartozó férfi a hídnál, amikor be szerettünk volna menni a tivadari cukrászdába. Szavainak hitelt adott, hos.y este háromnegyed 10 volt, s bár a cukrászda nyitvatartási ideje 10-ig tart — már zárva találtuk. Aztán a hídon láttuk a nemrég elmúlt záróra „nyomait”. A híd közepén öten álltak, vagyis próbáltak megállni, a hatodik pedig kor- nyikálva hegedült nekik. Valami hangot is hallattak, amit csöppnyi túlzással akár enekjésnek is nevezhetnénk. Fehérgyarmaton minden zárva. Pontosabban ez . a látszat. Az ajtón lévő tábláról kibetűztük, hogy éjfélig tart nyitva normális esetben. Tíz órakor már csupán egyetlen kaját, amelyen 68 százalékkal a Hamis Izabella volt a listavezető. de ettől nem messze már Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című színművének közvetítése szerepelt. 58 százalékkal, ami minimális becslések szerint másfél—kétmillió nézőt jelent. A fából faragott királyfi közvetítése után megkértem, mutassák meg a te- lefonmplót, ahová a műsor utáni hívásokat jegyzik. Mindössze három bejegyzés szerepelt. Kettő gratulált, egy telefonáló azt kérdezte: ott is fut a kép? Nem futott. Műsorülés Minden szerdán műsorülést tartanak a televízió vezetői, ahol a következő két hét adásait beszélik meg. A legutóbbin Sándor György műsorigazgató javasolta, hogy egy programot szombat délutánról szerda estére, a főiműsoridőbe tegyenek át. (Október 14. este 20 órára). A vérségi krónikásasszony a műsor címe és egy 57 éves özvegy parasztasszonyról szól, aki fiával és menyével él együtt, nagy szorgalommal és a vezetők legnagyobb megelégedésére kapálja a krumplit, töri a kukoricát, szedi a borsót a tsz-ben — és este, éjszaka, könyvet, regényeket ír. Kettő már meg is jelent. Igaz mesék volt az egyiknek a címe és Vérségi hétköznapok a másiké. Szerzőjük összesen négy elemit végzett és egy gyomorvérzés, a kórházi tétlenség vétette elő vele a ceruzát — mert akkor még tolla sem volt, mint elmondotta —. hogy megírja a maga igaz meséit. Amikor megjelent a Vérségi krónika. először botrány tört ki a faluban, szidták, elmarasztalták. Most már büszkék rá. Legutóbb egy megyei vetélkedőn már „téma” volt Marton Pálné, azaz Erzsi néni szerepelt fejtörő rejtvényei között. Mikor a könyvkiadó vállalat két hétre beutalta a szigligeti alkotóházba, leszállt a vonatról, és megkérdezte: merre van az, mindenáron a tsz-üdülőbe akarták küldeni. így vall magáról: „Könyv nehezebb körülmények között nem született a világra, mint az enyém. És soha meg neru tud születni. ha bennem nincs az a vágy, hogy segítsek írásaimmal a magamhoz hasonlóknak.” A nézők valószínűleg egyetértenek majd a mű- soridőnont cseréjéveL Bernáth László Még a nyáron bemutatta a kereskedelemnek az ipar által kínált őszi-téli női, íérfi- és gyermekcipő modelleket a Cipőnagykereskedelmi Vállalat nyíregyházi lerakata. A cipőipar kínálta modellek jelentős részét — 80—85 százalékát. — szemlélhették meg kereskedelmünk szakemberei a nagyker mintatermében. A megrendelt árumennyiségét folyamatosan szállítják megyénkbe novemberig, egy- harmada azonban már a megyei kereskedelem raktáraiban, Illetve a boltokban van. A Cipőnagvkereskedelmi Vállalat nyíregyházi lerakata helyettes vezetőjétől, Balogh Zoltántól kapott tájékoztatás szerint a tavalyinál 30 százalékkal több női, férfi- és gyermekcipőt szereztek be. A . nagyöbb mennyiségű készlet választékosabb is, mert nem csupán a hazai cipőipar bővítette termékeinek sorát, hanem nagyszámú Sok háziasszony és halkedvelő várja izgalommal, hogy az idén ősszel és télen mennyi hal lesz az üzletekben. Nos, előre megmondhatjuk: jobb az óvatos, mértéktartó várakozás. Az idén nem. dúskálunk majd a halban. A nem túl örvendetes ténnyel kapcsolatban az Alkotmány Halászati Tsz vezetői szakszerű választ adtak. Ebből kiderül, hogy ebben az évben is nagy tömegű ivadékot hoztak a szabolcsi halastavakba. Dinnyésről, a Velencei-tó mellől 95 mázsa kétnyaras pontyot, Szarvasról 30 mázsa busát szállítottak a nagykállói halnevelőbe. De érkezett a megyébe 140 ezer darab tökmag nagyságú ponty és 15 ezer amur is. A várakozás szerint a 125 mázsa kétnyaras halnak meg kellett volna nőni nagyra, a tökmagnyiaknak pedig el kellett volna jutniuk a „nyúlás” szakaszába. Az idei időjárás azonban beleszólt a halak fejlődésébe is. A császárszállás! tóban éppen a csapadékos időjárás miatt a halnövekedéshez legkedvezőbb 160—170 centis vízállás helyett három méterre nőtt a szint. Ez azt is jelentette, hogy a víz hideg lett, az algák nem tudtak megfelelően szaporodni. A halak növekedése megállt. Nagykállóban a tó vize hűvössé vált, így a táplálékszerzés nagy munkát jelentett a halaknak. Egy fejlődő pontynak ugyanis naponta 15 000 egységnyi növényi „falatra” van szüksége. Ez a menü gyommagból, algából, virágból és más, a vízben található halcsemegóből áll. A magas víz, a hűvösség nagy lengyel, cseh, román és NDK-gyártmányú importcipő is kerül a boltokba. A választékra jellemzően álljon itt néhány adat. Csupán csizmából 30, különböző színű modell közül válogathatnak a hölgyvásárlók. Az elmúlt téli 43 ezer párral szemben 56 ezer párat rendeltek belőle. Ezenkívül 13 ezer pár egyéb, kifejezetten téli cipő kerül még a kereskedelmi forgalomba. Férfiéi- pőkből, ha lehet, még nagyobb lesz a választék, mint eddig. Gyermekcipőkből is várható javulás az ellátásban. Közismert, hogy az országban a mi megyénkben van a legtöbb gyerek: a lakosság egyharmada kiskorú, ezért a nagykereskedelem hangsúlyozott gonddal szerezte be számukra a cipőkészletet; 100—200 százalékkal többet rendeltek általában az eVvés gyermekcipő modellekből, mint egy éve. Mennyiségileg több és választékosabb lesz tehát a cipőkínálat a boltokban. Vamozgásra késztette a halakat, és ahogy a szakember mondta: a halaknak sokszor kellett belelendülniök a tápszerzésbe. Nem volt tehát gondtalan a víziélet a tavakban. A lehalászások tanúsága szerint a kétnyaras halak, amelyeknek őszre el kellett volna érniök a kilós súlyt, átlagban 80 dekások. Igaz, akad egy-egy szép példány, de a sokaság elég gyenge. Ez azt jelenti, az idén ősszel, télen kisebb halakat kaphatunk, és Megjelent a hivatalos szervek állásfoglalása arról, milyen feltételek mellett illeti meg gyermekgondozási segély az anyát munkaviszonya megszűnése esetén. A rendelkezés szerint, ha az anyának megvan a szülést közvetlenül megelőző másfél éven belül 12 hónapi munka- viszonya és legalább napi 6 órát dolgozott, jogosult a gyermekgondozási segélyre akkor is, ha próbaidővel, vagy határozott időtartamra létesített munkaviszonya a 20, illetőleg meghosszabbítás esetén 24 hét szülési szabadság alatt megszűnik. Több helyütt vitára adott okot, hogy megilleti-e a gyermekgondozási segély azt az anyát, aki a szülést megelőzően kezdi meg szülési szabadságát, de azalatt munka- viszonya megszűnik, s így a jón ugyanilyen arányban javult a cipők minősége is? Ennek érdekében is volt mit tennie az iparnak az év során. A nagykereskedelmi lerakat vezetőinek tapasztalata szerint mostanában kevesebb a fogyasztói reklamáció, ritkábban viszik vissza a boltokba az egy-köt hete vásárolt cipőket az emberek) hogy levált a talpa, hogy felszakadt a varrása. Talán ezzel is magyarázható, hogy a kereskedelem igyekezett az őszi-télj beszerzéseknél általában a st'-apabíróbb, a törne gkeresi e- tet kielégítő modellekből ősz- szeállítani a készletét Kevesebb n könnyű. ^ tetszetőst bb kivitelű — s emiaft talán kevésbé tartós — úgynevezett divatcipő. Pedig az igény ezekre is megvan már. A nagykerlerakat minta- termének polcain láttunk néhányat ezekből a modellekből, ezért remélhető, hogy a boltokban is kapható lesz mielőbb. (k. e.) ami nem mellékes, korlátozott számban. A halászati tsz az előző évek tapasztalatain okulva most azt tervezi, hogy néhány más haltartó gazdasággal közösen a jövő évben saját ívatót és nevelő tavat létesít, hogy így kiküszöbölje a drága szállítást és beszerzést. A készülő beruházás révén sokkal nagyobb tömegű hal előállítása válik lehetővé, és kiküszöbölhető lesz az Időjárás okozta hullámzás az ellátásban is. szülés időpontjában már nera áll munkaviszonyban. Az érvényben levő rendelet szerint az anyának a szülési szabadságot a szülés előtt négy héttel kell kiadni: csak saját kérésére és orvosi véleményre halaszthatja el a szülési szabadság megkezdését a szülés utánra. Ezt figyelembe véve, a gyermekgondozási segélyről szóló rendelkezés — összhangban a szülési szabadságra vonatkozó rendelkezéssel — hatályba lép már a szülést megelőzően is, akkor, amikor az anya szülési szabadságát megkezdte. Ha az anya az érvényes rendelkezések alapján már szülés előtt megkezdte szülési szabadságát, jogosait lesz a gyermekgondozási segélyre akkor is, ha munkaviszonya a szülést megelőzően, de a szülési szabadság ideje alatt szűnik meg. Közepesnek ígérkezik az idei halellátás 7 ökmagnyi halak — Mit esxik egy ponty 7 Kinek Jár a gyermekgondozási segély? kései vendégek társaság szórakozik bent, láthatóan a személyzettel közösen, de csak láthatóan, mert bemenni nem lehet. . Egy fiatalember útba igazit bennünket: a szesztilalom óta 9-kor mindig bezárnak. Szesztilalom persze nem este van, hanem, a nap fő dologidejében. Odébb, a Halászcsárda előtt kis társaság igyekszik eldönteni, hogy mi legyen az éppen kiürült sörösüvegekkel. Aztán, mivel a vitát neon tudják befejezni, az egyik fiatalember gyorsan végét veti: az utca közepére vágja. Néhány perc múlva égy Wartburg vezetője sziszegve igyekszik kikerülni a nagy üvegcserepeket. Az étteremmel szemben Is hasonló a kép. Részegek isznak állva az úton, vagy az út mellett, ahol fákat találtak kapaszkodás! lehetőségnek. Eligazítanak bennünket: ha netán mi is szeretnénk egy kis sört, a KlOSZ-klub- ban még esetleg kapunk. Esti kőrútunkat a beregi és szatmári végeken. Mátészalkán fejeztük be, a Fé- nyes-nek gúnyolt étteremben. (Tudniillik ez a megye legsötétebb étterme, még az ablakai is egy szűk kapubejáróra nyílnak, s épp ezt nevezik fényesnek.) Az olajos padlón csikkek, az asztalokon megtelt hamutartók. Terítő nincs, minden ragad: szék, asztal... Az egyik asztalnál pikkelyes bőrzakóban ősz hajú bácsi alszik, nem is csoda, hiszen nemsokára éjiéi lesz. A kalapját egy jól nevelt vendég teszi vissza az asztalra. Nem költik fel. mert szabadságon van a szociális otthonból. s különben is olyan — mondják —, hogy mindig visszajön aludni. Egyébként nagy űr volt régen: fehér lovon sétált be hajdanán debreceni és nyíregyházi szórakozóhelyekre. A kéttagú zeneikar a Mister Alkohol című slágert kezdi játszani, ml 4 fél konyakot kérünk, amit gyorsan ki is hoznak. A fizetőpincér meglepődve számolt: tizenkettő hatvan. Kicsit olcsónak találtuk, aztán ő is elnézést kér. s mondja a helyes ősz- szeget. Meg sem lepődtek viszont a felmutatott ÁKF-iga- zolványokon, s azon, hogy a mindent eltakaró függöny mögött méricskélni kezdték a kihozott italt. Közben az élet folyt tovább. A mellettünk lévő asztalnál idős, szemüveges férfi erőszakoskodik, mert nem akarják kiszolgálni. ' Érthető ez a felháborodás,, mert még egész egyenesen, megöli a széket, csak néha zuhan a könyöke az asztal lapja mellé. Az asztalokon egyetlen italárlap sincs. Bent a pénztárgép fölött mutatóban, rajzszöggel odatűzve akadt egy. Bár a mi konyakunk ezen a lapon nem szerepelt, pontosan kiszámolták az árát, de mi lesz a« utánunk következő vendégekkel. hiszen ezt az egyetlen itallapot Is elhoztuk Nem éri őket netán tévedés? — Nem láttam a hitelesítési jelet — mondja a csa- posnő. amikor meglátja a fél deci megméretésének eredményét. Mindegyikből hi- ányzott ugyanis, melyikből 6, 7. vagy 9 milliliter. Osz- szesen 14 százalékos volt a mennyiségcsonkítás. Az árlapon szereplő italoknak csak kis része található meg az étteremben, főként az üdítő italoknál érdekes az arány: a feljegyzett 6 féléből csak „szikvizet” lehet ^ kapni. — Mindig ilyen sok részeg kerül estére? — kérdeztük a felszolgáló kislányt. — Mindig. Ez a válasz nyilván véletlen lehet, mert ezen az estén nem volt még a környéken se, sem az étterem vezetője. sem a helyettese. Ha ők ott lettek volna, biztosan (?) nem szolgálják ki a részegeket. (balogh—kun)