Kelet-Magyarország, 1970. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-10 / 238. szám

W eaaál KELET MASYAROftSZA« 1978. ofetdSer I#.' A NAP HÍREI KoszorúzásI ünnepség Schönherz Zoltán emlékére 28 esztendővel ezelőtt, 1942. október 9-én végezték ki jog­ellenesen Horthy vérbírósá­gának ítélete alapján Schön- herz Zoltánt, a Kommunis­táit Magyarországi Pártja Központi Bizottságának tit­kárát, a háború és a fasizmus elleni harc kimagasló alakját Az évforduló alkalmából pénteken koszorúzása ünnep­séget tartottak a XI. kerületi Schönherz Zoltán utca 5-ös számú ház falán elhelyezett emléktábla előtt SZABOLCSIAK UTAZ­TAK AZ NDK-BA. Október 8-án indult el azoknak a szabolcsi fiataloknak az első csoportja, akik 3 évre kötöt­tek munkavállalási szerző­dést a Német Demokratikus Köztársaságban. Az első cső- portban 40-en indultaik el Leunawerkbe, Lipcsébe és Mauselwitzbe. Október 15- én indul a második csoport 15 fővel ÜTTÖRÖPARLAMENT. A nyíregyházi járás 83 úttörő- csapatának képviselői ta­nácskoztak Nyíregyházán az úttöröparlament október 9-i ülésén. A megyei tanácskozá­sokat még ebben a hónapban megtartják. „KLUBNAP” AZ AGRÁR­KLUBRÓL A megyei tanács, a Tisza menti Termelőszö­vetkezetek Területi Szövet­sége és a TIT megyei bizott­sága a tuzséri művelődési házban rendezte meg a me­zőgazdasági szakembereik ta­pasztalatcseréjét az agrárklu­bok működéséről KOSZORÚZÁS NYÍRBÁ­TORBAN. Október 13-án, kedden, 13 órakor koszorúz­sák meg Báthori István er- délyi vajda szobrát, majd Báthori István erdélyi feje­delem és lengyel király em­léktáblájára helyeznek koszo­rút. 12 ÉV — 10 MILLIÓ FO­RINT. 12 éves a dombrádi takarékszövetkezet, amelyhez jelenleg 9 község tartozik. Az összes kamatoz* betétállo­mány az idén elérte a 10 millió forintot Ebből Domb- rádé 7 millió. Véget ért a folyóirat-szerkesztők tanácskozása A Nyírségi ősz egyik je­lentős kulturális eseménye ért véget Nyíregyházán októ­ber 9-én. A vidéken megje­lenő folyóiratok szerkesztői, munkatársai, meghívott mű­velődési szakemberek talál­kozóját rendezték meg októ­ber 8-án és 9-én. A kétnapos találkozó során a részvevők megvitattak a folyóiratok tartalmi, szerkesztési problé­máit, a közművelődés haté­konyabb segítését A Magyar Szocialista Munkáspárt Bzabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-03. Telexszám megyében 344, megyén kívül 07 344 Riadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetést díj egy hónapra: 20 forint. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 059 Rézlratokat nem SrzQnk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György ú S. Felelős vezetó: Holéczi István Újra bebizonyosodott, a közmondások ritkán csalnák. Mint például ez: „Nincsen öröm üröm nélkül” Mert nagyon örültünk, hogy a nyíregyházi Zrínyi Ilona utcát három nap alatt csaknem teljesen rendbe tették az útépítők. Igaz, hivata­losan még nem adták át az utat a forgalomnak, érmék ei- lenere szóvá tesszük: miért szükséges heteknek eltelni ahhoz hogy a városközpontban a járdán maradt köveket, törmeléket elszállítsák? Elsősorban nem a szépérzéket sérti ez — bár azt is —, hanem akadályozza a forgalmat, balesetveszélyes. 16, 41, 65, 80, 82 a lottó 41. játékhetének nyerőszámai NYILVÁNOS MÜZEUMI NAP. Október 13-án. kedden nyilvános múzeumi napot tart a nyíregyházi múzeum. A programban a múzeum ál­landó kiállításainak bemuta­tása mellett, 11 órától egy különös iskolai óra is szerepel: Történelemóra a múzeum- ban középiskolások részére címmel. Szakvezetést dr. Né­meth Péter régész és dr. Né­meth Petemé történész tart. A MÁTÉSZALKAI VÁRO­SI TANÁCS közel 2 millió forintot ad a városi vízmű- társulásnak. Ugyanakkor megrendelték a szennyvíz fő gyűjtőcsatorna kiviteli ter­vét is, amelyet a tervezők november 30-ra készítenek eL ŰTTÖRÖVÁLLALAS. Idős, munkaképtelen emberek há­zi gondozását vállalták a szabol csveresmarti és tisza- kanyári úttörők, akik a ta­nulás után, szabad idejükben az idős emberek helyett vég­zik el a ház körüli munká­kat SZOLGÁLATI LAKÁS SZAKEMBEREKNEK. A tu­zséri Rákóczi Termelőszövet- kazet 2 mérnök dolgozójának a napokban adta át a szolgála­ti lakást. A lakásokat a tsz több mint félmillió forintért építtette. KIRÁNDULNAK A KON­ZERVGYÁRIAK. A Nyír­egyházi Konzervgyár szak­szervezeti bizottsága 64 szak- szervezeti, párt- és KISZ-ak- tívát visz tanulmányi kirán­dulásra. A kétnapos kirán­duláson a résztvevők elláto­gatnak a Debreceni Konzerv­gyárba. majd a Bükk kirán­dulóhelyeit keresik tel HÁROMSZOR ANNYI GÉPPEL. A megyei építőipa­ri vállalatok gépállománya 10 év alatt megháromszorozó­dott. Az elmúlt év végén 1825 különféle géppel ren­delkezett a szocialista építő­ipar. Ennek 76 százaléka az ÉVM Szabolcs-Szatmár me­gyei Építőipari Vállalaté. ALMASZÜRET DIÁKOK­NAK A Nyíregyházi Széche­nyi István Közgazdasági Szakközépiskola tanulói októ­ber 1-től 7-ig végeztek mun­kát a nyíregyházi Ilona-ta- nyai gazdaságban, a Keme- csei és a Nyírmadai Állami Gazdaságban. A tanulóik ez alatt az idő alatt összesen 22 800 láda almát szedtek le. PROGRAM MENETREND-MÓDOSÍTÁS A NYÍREGYHÁZI HELYI JARATŰ AUTÓBUSZOK­NÁL. Október 12-től, hétfő­től, az AKÖV 7-es és 14-es számú helyi járatú autóbu­szainak indulási és érkezési idejei megváltoznak. Ugyan­akkor a 14-es számú járat útvonala is bővül, az eddigi sóstóhegyi vasútállomási vég­állomás helyett az autóbusz egészen a Jármi tanyáig köz­lekedik. Október 12-én egy új járatot is indít az AKÖV, napi négy járatpárban, ame­lyek Mirki tanyát kötik majd össze Nyíregyházával. FÉLKÉSZ HAZAK. A la­kásépítés meggyorsítására, elsősorban a családiház-épí­tők támogatására új szolgál­tatást vezetett be a Komá­rom megyei Állami Építő­ipari Vállalat. A megrende­lők kívánságára félkész há­zakat is készítenek.' Az épít­tető által elkészített alapo­kon autódaruval összeszere­lik az előre gyártott blokko­kat, s elkészítik a födém- szerkezetet is. A befejező munkákról, a különféle épü­letgépészeti. asztalosmunká­ról, a víz- és egyéb szerelé­sekről a megrendelő gondos­kodik. HÉTFŐTŐL AZ UJ UTÓN. Már csak a kisvasúti átjáró vezetősínéinek lefektetése van hátra az új Sóstói utat a Nagyhalásza úttal össze­kötő leágazás elkészítéséig. Ezt a munkát az építők még ezen a héten befejezik, így hétfőtől október 12-től már ezt az útszakaszt is meg­nyitják. Rudnay­emlékkiállítás nyílt Vaján A Magyar Nemzeti Galéria és a Múzeum közös rendezé­sében Rudnay-emLékikiállítás nyüt péntekén a Vajai Vay Ádám Múzeumban. A tárla­ton az ismert művész 22 alko­tását mutálják be. A tavaly Budapesten bemutatott fest­ményekből válogatták össze ezt a szép kollekciót. A kiál­lítást Kisdéginé Kirimi Irén dr. a Magyar Nemzeti Galéria tudományos munkatársa nyi­totta meg. Utána Rudnay mű­vészetének teljesebb ismerte­tése érdekében a művelődési házban színes diapozitív ké­pekben tárták a közönség élé azokat az alkotásokat is, amelyek a tárlaton nem sze­repelnek. A DOLGOZÓKÉRT. Für­dőt, öltözőt és melegedőt is építenek a Mátészalkai ÉR­DÉRT új fűrészüzemében, így az újabb 200 dolgozót is ió szociális körülményekkel fogadhatja az üzem. SZÁNTÖVERSENY. Az ököritófülpösi Szamos menti Termelőszövetkezet az idén is megrendezi a termelőszö­vetkezet traktorosainak rész­vételével a szántóversenyt október 10-én, szombaton. A vetélkedő rajtvonalához 30 traktoros áll majd. KISZ-OKTATÁS. A KISZ-oktatás kibővített nyitó értekezletére, október 12-re mintegy 200 propagandistát hívott meg a KISZ nyíregy­házi városi bizottsága. A hét­fő délután a nyíregyházi úttörőházban 2 órakor kez­dődő nyitóértekezlet előadó­ja Géber János, a KISZ Központi Bizottságának mun. katársg lesz. FRÖBAÜZEM UTÁN. Vásárosnaményban 10 hóna­pi próbagyártás után meg­kezdte a termelést a Felső­tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság forgácslapüzeme. Az özem építése negyedmil- liárd forintba került PIACKUTATÁS. Magyar delegáció is részt vett, kö­zöttük Beretvás Dezső, a Nyíregyházi Konzervgyár igazgatója a helsinki élelmi- szeripari kiállításon. TULAJDONOSOK KÖZÖ­SEN. A HUNGAROFRUCT a tuzséri 1000 vagonos hűtőtá­rolóba már 350 vagon jó minőségű almát raktározott el a tulajdonos állami gaz­daságokkal közösen. VÍZMŰ NAGYHALÁSZ­BAN. Már megrendelte a beruházási terveket a törpe vízmű építéséhez az új- nagyközség. Nagyhalász. A tervek szerint a vízmű az új ötéves tervidőszak alatt épül majd meg. GÉPESÍTENEK A TSZ-EK. Az év első felében csupán erőgépből 387 darabot vásá­roltak az AGROK ER- tői a Szabölcs-Szatmár megyei kö­zös gazdaságok. A sztár az MTZ volt, 209 eladott darab­bal Huszka Jenő—Martos Ferenc ope­rettjéből. — 22,18: Hónapról hó­napra. — 22,33: Hanns Eisler mű- veiből. — 23,15: Régi olasz ope­rákból. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hét végi tudósítá­sok. — Tánczene a hallgatók kí­vánságára. Televízió 9,00: Brigád a Herpenyőben. Ri- portf Um (ism.) — 9,20: Badar ­(ism.) — 9,50: Mozart: g-moll szimfónia (ism.) — 10,10: Maigret felügyelő. „A nyerő tikett” (ism.) — 11,00: Magyarázom a jövőnket... 10. Munkaerő (ism.) — 11,05: Az üzemi demokráciáról (ism.) —. 15,00: Mélyhűtött szerelem. Nyu-’ gatnémet tv-film. — 16,20: Rek­lámműsor. — 16,25: Hírek. —. 16,30: Móra Ferenc: Kincskereső, kisködmön. I. A körtemuzsika (ism.) — 16.55: Telesport: Csepel’ —Diósgyőri VTK bajnoki labda­rúgó-mérkőzés közvetítése Cse­pelről. — 18,50: Eladod-e? Mai la­tin-amerikai líra. — 19,15: Cica­vízió... - 19,30: Tv-híradó. - 20,00: A vád tanúja. Amerikai film. — 21,55: Bartók Béla emlékére. Bu­dapesti zenei hetek. — 22,20: Tv- híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 16,10: Hírek. — 16,15: A négy tarjkista meg a kutya. Lengyel tv-sorozat 2. rész. — 17,05: Lá­nyok, fiúk magazinja. — 17,55: Sparta Praha—CKD SK s la via Praha labdarúgó-mérkőzés. — 19,00: Tv-híradó. — 20,20: Időszerű nemzetközi kérdések. — 20,40: Hogyan értik meg egymást a ha­lak és a madarak? — 21,05: Nip­pon titka. — 21,20: A tettes éjsza­ka jön. NDK tv-sorozat 4. rész. — 21.50: Háztartási közjátékok. Vidám jelenet - 22,30: Tv-hír­adó. — 22,45: Europarty Strass­burg. Román tv 17,15: Jó estét lányok, J6 estét fiúk. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: Tv-enciklopédia. — 20,00: Bordalok. — 20,20: A legyözhetet- lenek. Folytatásos film. — *1,10: A velencei könnyűzenei fesztivál műsorából. — 22,10: A berlini nemzetközi ökölvívótoraa közve­títése. felvételről. A nyíregyházi mozik műsora KRODY MOZI: ONI BABA Japán film Előadások kezdete: 4, negyed T és fél 9 órakor. Telefon: UHL BÉKE MOZI! SZÉP MAGTAB KOMtMA Magyar film Előadások kezdete: Ml S, Sál 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZlt LILIOMÉT Magyar fiba Előadások kesdete: t I és I órakor. MÓRICZ ZSIGMOND ITOVBUI- DES1 HÁZ MOZIJAI A BANDITÁK HALÖJABAN Angol film. Előadások kezdem Mi# fél 8 órakor. 1970. október 10, szombat GEDEON NAPJA A Nap kél: 5 óra 55 perckor, nyugszik: 17 óra 07 perckor. A Hold kél: 15 óra 10 perckor, nyugszik:-----­Négyszáz évvel ezelőtt, 1570. ok­tóber 10-én halt meg 72 éves ko­rában Zay Ferenc, a kiváló ka­tona és történetíró. Zay Ferenc részt vesz a mohá­csi csatában majd utána I. Fer- dinánd pártjára áll. 1528-ban ki­rályi udvamok, 1542-ben huszárjai élén kitünteti magát a schmal- kaldeni háborúban. 1548-ban egri várnagy; 1550-ben szolnoki vár­kapitány és Külső-Szolnok vár­megye főispánja. Mint diplomata is jeles szolgálatokat tesz I. Fer- dinándnak, akinek hosszú éveken át portai követe. 1557-ben a na­szádosok főkapitánya, 1560-ban pedig kassai és felső-magyaror­szági főkapitány. Ugyanebben az évben a király bárói rangra emeli. Eseményekben gazdag élete; mellett neve azért is említést ér- - demel, mert tőle származik a Ve- rancsics Antal hagyatékában fennmaradt történeti leírás; írjuk ide az egykori helyesírással műve címét: Az Nándor fejirwär elwe- zessenek oka e woch és így esewth. (Vagyis Nándorfehérvár elveszésének oka. Ez volt és így esett.) Ködös idő Várható időjárás ma estig: nap­közben kevés felhő, eső nem lesz. A reggeli órákban többfelé köd, egy-két helyen ködszitálás. Gyenge, napközben mérsékelt változó irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet általában 20, 24 fok között, a tar­tósan ködös helyeken egy-két fokkal 20 fok alatt Kossuth rádió 8,20: Lányok, asszonyok. — 8,40: Zenekari muzsika. — 9,88: Katonadalok, csárdások. — 10,05: Rádiószínház. A kék kagyló (ism.) — 10,49: Rigó Jancsi. Két részlet Fényes Czabolcs—Békeffy István operettjéből. — 11,03: Le­mezmúzeum. Wilhelm Furtwäng­ler vezényel (ism.) — 12,20: Ze­nei anyanyelvűnk. — 12,30: Meló­diakoktél. — 18,55: Olvasmányél­mények. Krúdy Gyula: A vörös postakocsi. — 14,05: Kóruspó­dium. — 14.20: Kis magyar nép­rajz. — 15,05: Hét végi külpoliti­kai figyelő. — 15,20: Csak fiata­loknak! Komjáthy György tánc- zeneműsora. — 16,00: Sába király­nője. Részletek Goldmark operá­jából. - 16,20: Az NDK kultúrá­jának hete. — 18,30: Cigánydalok, csárdások. — 19,25: Éneklésről, Jazzról... — 20,10: így láttam Pá­rizst. — 21,81: KUrthy Éva és Pál- csó Sándor népdalokat énekel. Fátyol József klarinétozik. — 22,15: Sporthírek. — 22,20: Tán­coljunk! — 0,10: Melódiakoktél. Petőfi rádió 8,05: Népi zenekarok műsorából. — 8,45: Külpolitikai figyelő (ism.) — 9,00: Slágereinkből. — 9,45: Vá­laszolunk hallgatóinknak! —11,50: Könyvszemle. — 12,00: Beethoven- művek. — 12,30: Operacsillagok — operaslágerek (ism.) — 13,03: Az iskolakapu előtt... — 13,13: Locatelli: F-dúr hegedűverseny. — 13,49: Orvosi tanácsok (ism.) — 14,00: Napraforgó. — 15,00: Közve­títés bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről. — 15,20: Bolgár indulók. — 15,30: Falvakban, mezőkön... — 16,05: Közvetítés bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről. — 16,20: Az élő népdal (ism.) — 16,30: A hét mű­sorából. — 17,45: Kommunista arcélek: Dr. Jahn Ferenc. — 18,10: Húszas stúdió (ism.) — 19,08: Az NDK kultúrájának hete. — 20,53: Ruszlán és Ludmilla. Puskin elbe­szélő költeménye, rádióra (ism.) — 21,55: Arany virág. Részletek Ü.T GÉPET KAPOTT A NYOMDA. A Nyírségi Nyom­da új gépet vásárolt. „MUL­TIPLE’ hajtogatógépet, ame­lyet a kötészetben használ­nak feL A gép jelentősen nö­veli a termelékenységet, óránkénti teljesítménye 12 ezer hajtás. A gép munkába állítása nagymértékben csök­kenti a fizikai munkát. A tárgyalóteremből: Négy év a pátrohai rabiénak Munkát keresni indult Nyír­egyházára ez év május 25-én Szilágyi György pátrohai la­kos. Délelőtt kisebb mennyi­ségű italt fogyasztott és a kora délutáni órákban utazott vissza Pátrohára. Az állomás melletti büfében tovább foly­tatta az italozást. Innen este 7 óra körül távozott, útköz­ben betért a község kisven­déglőjébe, ahol ismét pálin­kát ivott Nem sokkal utána bement az italboltba Molnár György pátrohai lakos. Szilágyi meg­szólította, hogy fizessen neki pálinkát Molnár egyszer fi­zetett, de többször nem volt hajlandó. Fizetéskor Szilá­gyi észrevette, hogy ismerősé­nél nagyobb összegű pénz van, és amikor távozott Szi­lágyi utána ment A Szilas- dűlőben érte utol Molnárt és együtt mentek tovább. A Szi- las-kerti rakodónál Szilágyi javasolta, hogy menjenek a dűlőúton, mert arra közelebb. Itt azonban alig néhány mé­tert haladtak együtt, amikor Szilágyi úgy megütötte Mol­nárt, hogy elesett és elvesz­tette eszméletét. Szilágyi ezt kihasználva kivette zsebéből a levéltárcát a benne lévő ezer forinttal együtt, majd ott­hagyta a földön eszméletlenül fekvő embert és a legközeleb­bi vonattal Budapestre uta­zott Az ütések következté­ben Molnár György 28—40 nap alatt gyógyuló sérülése­ket szenvedett A Kisvárdai Városi és Járás Bíróság rablás és súlyos tes) sértésért Szilágyi Györgyi» halmazati büntetésül négy e szabadságvesztésre ítélte é: öt évre eltiltotta a közügyel gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. (vinczei IPARTÖRTÉNETI MtV ZEUM NYÍLT TELKIBA­NYÁN. A község fennáll»« sának hétszázadik évforduló­ja alkalmából a hajdani por­celángyár rendbe hozott épü­letében berendezett ipartör­téneti múzeumot pénteké» ünnepélyesen megnyitottál^ Az egykori boltíves műhely­termekben kiállították aa arany- és ezüstbányákból elő- került régi szerszámokat, vi­lágítóeszközöket. Kiállították az egykori porcelángyár mintegy háromszáz legszebb termékét is. HALÁLOS KÖZLEKEDÉSI BALESET NAGYKALLO- BAN. Szabályosan, az úttest jobb oldalán közlekedett ke­rékpárjával október 8-án, csütörtökön délután Nagykál- ló belterületén Tóth Pál 6« éves nyugdíjas, nagykállól la­kos. Szembe jött vele egy személygépkocsi és amikor körülbelül 10 méterre megkö­zelítették egymást, a kerék­páros mindfen irány jelzés nél­kül a gépkocsi elé fordult. A gépkocsi vezetője a balesetet már nem tudta elkerülni és elütötte a kerékpárost. Tóth Pált azonnal elsősegélyben ré­szesítették, de sérülése olyan súlyos volt, hogy a kórházba szállítás közben a gépkocsi­ban meghalt. A balesetért aa elhalt Tóth Pál a telelés.

Next

/
Thumbnails
Contents