Kelet-Magyarország, 1970. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
Kultúra és az életszínvonal Több község életét, egy-egy városka utcáját kitartóan, évek óta figyelem. Bontják az öreg házakat, építik az újat. Szépen berendezik, itt-ott már autó is kerül az udvarba, vagy két motorkerékpár a két gyereknek. Ha kérdem, büszkén sorolják az anyagi javakat: vettek szobabútort, tévét, frizsidert, -könyvsorozatot, valami patentzáras micsodát, modern festményt, olajkályhát és így tovább. A fölsorolás többnyire értékrend és válogatás nélkül hangzik el, hiszen „mindent a két kezünkkel kerestünk, mindenre egyformán büszkék vagyunk.” S erre, valóban, mindannyian büszkék lehetünk. A családok gazdasági emelkedésének lehetősége megnőtt a hatvanas években falun és városon, s ezzel a lehetőséggel — becsületes munka árán — sokan élnek Az igaz, keményen meg kell dolgozniuk érte. Annyira keményen, hogy a gyarapodás, a javak szerzése minden erejüket és figyelmüket leköti, másra már nem is futja az erőfeszítésből. Ök maguk legalábbis ezt mondják: nem futja. A népnek nincs igénye arra, hogy művelődjön, hogy kulturáltabb legyen — mondják a kívülállók. Jó néhányon be is ismerik: „Minek törjem magam a művelődésre, mi hasznom belőle?” Sokan pedig azzal hárítják el a „zaklatást”: „Majd ha mindenünk meglesz, ráérünk művelődni”. „Mi már öregek vagyunk arra, hogy ilyesmivel törődjünk, majd a gyerekeink. Nekik már nem kell olyan keményen harcolni egy falat kenyérért, mint a mi időnkben.” Sajnos, azok közül is sokan, akik már mindent megszereztek, nem érzik szükségét annak, hogy művelődjenek. Sőt, sokunk tapasztalata szerint az életszínvonal és a kulturális színvonal között mélyül.a szakadék. A modern tudomány és művészet alakulása és gazdagodása nyomán a kultúra fogalma és befogadási körülményei alapvetően megváltoztak. Ezzel együtt igényesebb, elvontabb is lett és egyben —mi tagadás — befogadásra is nehezebb. Ez a kultúra — ha nem is minden formában — eljut az ország legtöbb lakosához, a kis hegyi, határszéli falvakba is, a villannyal ellátott tanyákra is. Közvetítik a kultúrházak, a rádió, a televízió, a sajtótermékek. Az emberek színházba, moziba járnak, képző- és iparművészeti kiállítást látogatnak, ismeretterjesztő előadást hallgatnak, könyvet, újságot olvasnak. Vagy mindezt láthatják, nézhetik. A passzív nézelődés azonban nem ösztönzi az egyént a kultúra mélyebb átélésére, befogadására. Abban, hogy valaki televíziót néz, újságot, könyvet olvas, színházba jár, abban a művelődésnek még csak a lehetősége rejlik. A valódi kulturáltsághoz kell, hogy ki-ki válassza ki az egyéniségének megfelelőt, s hogy rendszerezze, selejtezze az információtömeget. Országos' gond, hogy erre a válogatásra a tömegeknek nincs igénye. Vagy akinek van, (akár megfogalmazva, akár ösztönösen) az nem találja, vagy csak nagyon nehezen találja meg a válogatás útját-módját, a magasabb kultúrához vezető utat. Ebben kellene segíteni a tömegeket a hivatásos népművelőknek, és mindenkinek, akinek bármi köze van a közművelődéshez. Az igény felkeltését már az iskolában el kellene kezdeni. A gyermeket eszmélésétől, az első osztálytól gondolkodásra, az összefüggések kutatására nevelni, mégpedig rejtett, vagyis nem direkt, felszólító módszerekkel. Az általános iskolai pedagógusok amúgy is túlterheltek, s ilyesmire nincs idejük. Pedig az igényes nevelés az oktatást is megkönnyítené, a tanulók köny- nyebben, logikusabban fognák fel az ismeretanyagot és már gyerekkorban megtanulnának válogatni. És a mai felnőttek? A válogatás igénye — rejtve _sok emberben megvan, csak a hozzá vezető utat kellene egyengetnünk. A klubok, kultúrházak, a televízió vegye jobban észre, hogy a tömeg nem alaktalan masz- sza, hogy műveltségi színvonalát tekintve rétegekbő áll. Ezekhez a rétegekhez kellene idomítani a rendezvényeket, műsorokat, a szakköröket, művészeti csoportokat, a TIT-előadásokat. Egy-egy előadás, például csak tizenöt emberhez szóljon, de ezt a tizenötöt valóban érdekelje és elégítse Is ki maradéktalanul. Az előadás, a műsor, a szakköri foglalkozás magas színvonalú legyen, de csak annyira, bőgj’ ne riassza el az érdeklődőket. Ezt elérni — országosan — nem könnyű feladat. A jó szándékon túl pszichológiai érzék, sok tapasz tálát és tudós kell hozzá. És természetesen, a népművelők munkájának az eddiginél nagyobb megbecsülése. Siklós László Milyen nálunk egy mai eljegyzés? Sátor az udvaron. Honnan is tudnak ennyi ponyvát előteremteni, egymásra és egymás mellé illeszteni őszi dologidőben ?! Mögötte üstök finom illattal, teknők tele húsokkal. Szombat. Este hét óráig gyűl a- nép, a meghívottak serege. Akkor hozzáfognak ellátni az asztalokat, tálalni kezdenek, Rokonok, sógorok, komák, jó szomszédok, testilelki munkatárs, jó barátok Ülik végig á lócákat. Én, mint a leendő menyasszony keresztapja, közvetlen fő helyre kerülök. Szokás szerint, a vőlegény násznagya bontja ki a kis finom csomagot. Benne a két gyűrű. A két egymásra talált fiatal együtt utazott megvenni a városba. S most Gönczi István hallomásból, no meg a maga tapasztalata alapján rövid beszédet mond. Lényege: amennyire ÉLJ EG YZÉS végtelen, állandóan egybe futó a két gyűrű, ahhoz hasonló, egy életen át meg ne szakadó legyen a jegyespár boldogsága... És ezek után ujjra illeszti a gyűrűket. Előbb a menyasszonynak, aztán a vőlegénynek. Nagy taps és éljenzés. A népi zenészek húrra teszik a vonót, ütőjét emelgeti a cimbalmos. Senki nem akar- je megtakarítani az örömcsókot, a legjobb kívánságokat. Az ünnepelt két .fiatal , egymást nézi. . Kezdődik a vacsora. Ide nem hozott senki egy tojást, égy kanál lisztet. Minden a menyasszony szüleinek a produkálása. A lista fő része: levágtak hat libát, negyven jércét, másfél mázsás disznót, kiállítottak százötven liter bort, harminc liter pálinkát, kétszáz liter sört. Vacsora menü: csigarhúsleves, főtt hús, makaróni, pörkölt vegyes szór- nyashússal, töltött káposzta, vegyes rántott hús, belé- sütött főtt tojásokkal fasirt Mindehhez legalább húszféle sütemény és torta. Némely kíváncsibbak átfutják az összegyűlt, ajándékokat. De csak azért, lássák köztük a ’magukét, nem érheti e szólás őket? Perzsaszőnyegtől ágygarnitűráig, mosógéptől több karú csillárig — rengeteg holmi. Szerény becslésre is tíz-tizenöt- ezer forintot megérnek. , A vendégsereg tagjai egymást licitálják a „bekapcsolódásra." Gyorsan emelkedik a hangulat, erősödik a kedv zaja. Nem is lehetett mással amolyan értékmérő szót váltani, hogy régen és ez, mint a nyolcvanéves, szomszéd Sarkadi bácsival. 6 is táncolt már néhányat, de hamar fárad és szívesebben fogja a kétdecis poharat, sörrel töltve. — Ilyen eljegyzés, öcsém; dehogy volt mindig. Aranygyűrűk? Nem is gondolt ilyesmire az egyszerű ember gyermeke. Ez meg, márhogy a Marika, állami gazdaságban dolgozik, az anyjával. Bartha szomszéd tsz-tag. A vőlegény, úgy mondják, gépszerelő, de masinisztának állt át. Tanulja a mozdonyvezetést a kis szenes gőzösöktől a villanyos motorokig. Apja tanácsi vállalatnál dolgozik. Egyszerű ember. Akár Bartha szomszéd. És tessék! Ez az ellátás, ez a muri... Kész lakodalom. Mi már csak azt mondjuk, öregek, ilyen a mennyországban van. Ha meg magát a lakodalmat ennyire viszik, pedig viszik máma, kész két mennyország. Hát bizony. ezt is nézni kell. Másnap, vasárnap délután hallgatott el végképp a zene, a mulatók víg zsivaja. Asztalos Bálint őszi napsütésben. (MTI foto — Jászai Csaba felv.)
