Kelet-Magyarország, 1970. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
f&.U október bä. KELET-MAGYARORSZAG 8. oldal Jöredeleniliüiiinbségek és szociálpolitika (I.) Kinek, mennyit, miért? Nagyszekeres szerencséje Kemény hetek krónikája ÜGY TŰNIK A CÍMBEN FELTETT KÉRDÉSRE — kinek. mennyit, s miért fizessen. s juttasson a társadalom — egyszerű a felelet, Úgy tűnik, de valójában a legbonyolultabb kérdések egyike ez. Nemcsak a gyakorlati életben, hanem az elmélet síkián is. Mert hisz már maga a ..ki*’ nehéz dió. Technikus Ko-vács és technikus Szabó. Ám Kovács sok fantáziát, nagy szakmai tudást követelő tervezőmunkát végez a szerkesztési osztályon, Szabó pedig tizenöt ember munkáját irányítja az egyik műhely részben, szinte behunyt szemmel, azaz rutinból. Legyen egyforma a fizetésük, mert mindketten technikusok? Ha nem, melyikő.iük keressen többet? Tegyük fel, hogy Kovács és azt is, hogy ezzel mindenki egyetért. Ám megtörténhet, hogy a nagyobb kereset ellenére sem él jobban Szabónál mert míg az állami lakásban, ő szövetkezetiben talált otthonra, fizetheti tehát a törlesztést... A nagyon leegyszerűsített példa — mert az életben ennél sokkalta bonyolultabb Kovács és Szabó viszonya — elegendő annak igazolására, hogy nincsenek sémák, s hogy a jelszónak a fordítottja is igaz. Azaz: egyenlő munkáért egyenlő bért, de különböző munkáért különböző bért'! Elvben. Mert a gyakorlatban...? Nehéz ma még megértetni, hogy a különböző munkáért fizetett nagyjából egyenlő bér igazságtalan! Ahogy azt is: az egyenlősdi- nek nem a jól, hanem a rosszul dolgozó a haszonélvezője. Igaz, beszélnek róla, de ennél tovább alig jutottak. Ezért sem könnyű az életszínvonal társadalmi-gazdasági kategóriáját egyénekre, családokra alkalmazni. Ezért sem., sok másért sem. Egyenlősdi. Kezdjük nagyon az elején. 1938-ban az egyéni jövedelmek összességének 37 százalékát a népességnek mindössze 9 százaléka élvezte, míg a népesség 43 százalékát alkotó proletariátus a jövedelmeknek csupán 24 százalékát mondhatta magáénak. A felszabadulás Utáni nivellációs politika — tehát a jövedelmek közelítése — szükségszerű, helyes lépés volt. Csak egy kicsit túl jól sikerült... Ezért történhetett meg például, hogy büntetésnek számított művezetőnek lenni bizonyos időszakban, s előfordult, hogy a kutatómérnöknél többet keresett a gyári szállításban közreműködő rakodó- munkás... TÁRSADALMI érdek, hogy a nagyobb szakképzettséget igénylő, bonyolult munkát jobban megfizessék, mint a szakképzettség nélkül is elvégezhető, egyszerűbbet. Ahogy a reálbérek differenciáltsága is... Álljunk csak meg. Hiszen annyiféle foga- lom néz farkas.szemet velünk. Reálbér, reáljövedelem, pénzben,! társadalmi juttatás... Mik ezek? A reálbér az adott bérösszegért — az ián. nominálbérért — vásárolható anyagi javak és szolgáltatások mennyisége. A reáljövedelem pedig a reálbér és — ha némi leeg^áerűsíléssel is — a társadalmi juttatások összege. Korábbi példánknál marad- va: Kovács és Szabó jövedelme három fő forrásból táplálkozik. A munkán alapuló jövedelemből, a zu/ a bérből és a bél'jellegű kifizetésekből. (Prémium, jutalom, nyereségrészesedés stb.) A pénzben! társadalmi juttatásokból — táppénz, családi pótlék, majd a nyugdíj, stb. — s a meghatározott rendeltetésű társadalmi juttatásokból, mint amilyen az ingyenes egészségügyi, ellátás oktatás, az üdülési szolgáltatások és még sok minden más. Á három forrásból származó jövedelem összértékében közrejátszik Kovács és Szabó munkája, s az, hogy családjuk hány tagot számlál, mit fogyasztanak, milyen életkörülmények között élnek, azaz mit és miként vesznek — vehetnek — igénybe a társadalmi juttatásokból. Elegendő-e tehát, ha a társadalom csupán azzal törődik: mennyi Kovács és mennyi Szabó bére? Vagy ha csak azzal, hogy többet kapjanak a növekvő társadalmi juttatásokból? Hazánkban hosszú éveken át alacsony árszínt és bérszínit mellett a társadalmi juttatások nagyon gyors mértékben emelkedtek, s az összfogyasz- tás növekedésének döntő részeseivé léptek elő. Rengeteg pozitívum van ebben, de a hátrányok sem elhanyagolhatók. Volt időszak — aZ ötvenes évek elején, — amikor a népgazdasági egyensúly zavarait a fogyasztás erőszakos visszaszorításával, tehát az életszínvonal rovására próbálták megoldani. Nem ment. Am a fordítottja sem tartható fenn hosszú ideig. Az, hogy az életszínvonal — társadalmi“ összességben — csak laza szálakkal kapcsolódjék a munka hatékonyságához. Az életszínvonal emelését tehát jobban össze kell kapcsolni a munka termelékenységének növekedésével. Elsősorban ennek kell növekednie, hogy jövedelmünk, fogyasztásunk, élet- színvonalunk is emelkedhes- sék. A gazdasugpoli ti ka. — a párt gazdaságpolitikája — tehát nem lehet a jótékony cselekedetek halmaza. A realitásokból, a megtermelt, és felosztható javak összességéből, tehát a nemzeti jövede- lömből kell kiindulnia. — Éppen Mongóliába készültem vissza —• építeni. Jelentettem az igazgatómnak, hogy egy hét múlva repülök. Jó, repülök, csak nem ám Mongóliába, hanem Nagyszekeresre. Azt sem tudtam, hogy ez a község hol van... Azóta Falfemgi István, a KOMEP (Komárom megyei Állami Építőipari Vállalat) fiatal művezetője alaposan megismerkedett Nagyszekeressel. Június húszon,kettedikén érkezett, s a srzázhu- szadik napját tölti itt. újságból, hegy novemberre tető alatt lesznek az új házak, nem hitte az ember... Boldog iáiul hagynak itt Belevaló emberek, s nemcsak építőm unkásoik. Hanem pedagógusok, pszichológusok is. Nem egyszer ők magyarázták a helybeliéknek, ten- ni, dolgozni kell, hogy minél hamarabb elfelejtsék azt, ami májusban volt. Most már nem kell magyarázni. Egy elkeseredett felüt találtak, s egy boldog falut hagynak itt. Szép házakkal, vízmüvei. — Kemény hetek voltak — vallják meg az építők. Mikor idejöttünk, magunk is megdermedtünk kicsit. De azután? Az egész megyénk segített... Sorolják, hogy Tatabánya. Esztergom, Dorog, Szönv, Oroszlány üzeméiben jöttéit össze a kommunisták: minden tőlük telhetőt megtenni a szamosközi' Nagyszekeresért. „A tervet otthon is telje- síteni kellett. De ti állapomként minden üzem elküldött embereket, s pontos váltással dolgoztak az itteni építésnél.” Feláldozták a szabad szombatjukat, a ■vasárnapokat, nem állt meg á munka csak néhány órára éjjel. Smidiraijer. Vass, Fairragi és Bercsényi brigádjai jöttek Szabolcsba, — a legjobb munkások — tíztíz napra. Ha a gépkocsivezetők daruja elromlott, nekiálltak alapozni, betonozni, bármilyen fizikai munkát végezni. Az egész Komárom megye összefogott Nagyszekeresért. Kétszer volt itt a megyei párttitkár, a tanács nem egy vezetője. Kivette szabadságát a tatabányai tanácsi építő vállalat igazgatója, főmérnöke, párttitkára és szakszervezeti vezetője, s egy házat felhúztak. „Kalapot cmdnel* nekünk...“ Bor Ferenc művezető azt mondja, hogy amikor meghallották: Szabolcsban árvíz van, tudták, hogy jönni fognak. Kezet kell nyújtaniuk embeirtáirsaiknaik. — Annyit addig is tudtunk erről a vidékről, hogy arany az almája, de a sorsa még nem az. Ezért is vállaltuk szívesen az itteni munkát, hogy lendítsünk valamit az itt élők sorsán. Állnak a házak. Fehér, hajlított palatetökkel, széles, nagy ablakokkal. Mesélik az építők, hogy döcögött az elején az anyag - szállítás, az emberekkel a megértés, de most már mindig csak arra az első napra fognak emlékezni. Mikor öreg, megviselt emberek sírva fakadtak — az első ház avatásán. Hogy nefn is hitték volna... A konnáiTímiak — ezerháromszázán fordultak még itt építeni közülük — üstökben mosakodtak, az iskola folyosóján ettek, a kultúrház padlóján is aludtak. Mégis elégedetten ménnek eL „...Testvérként fogadnak ma már az emberek... Terített asztallal várnának mindenütt... A legöregebbek is kalapot emelnek nekünk az utcán... A nénik csak a keresztnevünkön szólítanak...” „Komáromi utca“ Szép lett a falu, olyan mint akármelyik gazdag község Komáromi megyében. — A legszegényebb utca itt a Kossuth utca volt. Negyvenötben földhöz juttatottak építkeztek amiből tudtak. Mikor megjöttünk, idős nénik topogtak mellettünk a sárban, lesz itt még valamikor ház? És most ez a legszebb utcája a falunak. Jöttek a segítők félezer kilométerről. Jötték a jánk- majtisi tábor fiataljai, a vietnami lányok és fiúk. S megépült a községben hatvanhét ház. Hajdú József műszaki ellenőr az avatáson azt mondta. ő nem író, nem költő, csak építő. ,.Én a szavakkal nem tudok bánni. Csak annyit szóltam, fogadják a házaikat olyan szeretettel, mint ahogy ezek a távolról jött emberek építették. Ne felejtsék: ebben a szeretetük is benne van...” Nem felejtik. A tanács a következő ülésén dönt, hogy az újjáépült Kossuth utcát elnevezik Komáromi utcának. Kopka János LEHETNE JOBBAN ELOSZTANI azt, ami a nemzeti jövedelemből fogyasztásra kerül? Igen. Ehhez az kell, hogy a reáljövedelemben nagyobb szerephez jussanak a munka hoz. a tel jesi tmények- hez kapcsoló dó bér és béé jellegű bevételek, s kisebb ütemben bővüljenek — de bővül- jenek! — az egyéni teljesítményekkel csak áttételesen összefüggő ingyenes társadalmi juttatások és dotációk. A munka szerinti jövedelmek differenciáltsága nagy hatással ran a munka produktivitására. Azaz: ha jól osztunk, jól ösztönzünk, tehát holnap meg holnapután .még többet oszthatunk fel, mert az ösztönzés hatására még többet termeltünk. Egyszerű, nem? Leírva igein. A DINAMIKUS BÉRPOLITIKA MEGVALÖSlTASA, az állami intézkedések tökéletesítése, a pénzbeni és természetbeni társadalmi juttatások arányainak egészségesebbé tétele nem megy egyik napról a másikra. A teendők határideje folyamatos. Mert nemcsak az anyagiak szabnak határt a haladás gyorsaságának, hanem a hagyományok, az előítéletek, a beidegződések is. Hiszen a harmadik ötéves terv esztendeiben évente átlagosan kétszázalékos bérnövelést valósíthattak meg a' munkahelyeken. Megvalósították. Differenciálás nélkül. Mindenki kapott egy picit. Ezért mindenki úgy érezte, hogy lényegében nem kapott semmit sem. A labdarúgásban azt mondják: szét kell hűzni a mezőnyt, csak úgy lehet gólt rúgni. Szét kell húzni a bérlistákon szereplő összegek mezőnyét is, hogy a gól — a produktívabb munka — megszülethessek. Ehhez nem elég szurkolni. „Focizni” is kell. Mégpedig jobban az eddigieknél. Következik: A többért többet. Mészáros Ottó Negyvennégy plusz négy — November ötödikén teljesen elkészül az új község — — mondja. — Akkor véget ér a küldetésiünk. Ahogy Auerbach József, a fáradhatatlan építésvezető mondta, szerényen jöttek és szerényen is mennek el. Pedig jó munkát végeztek. — Átadtak eddig negyvennégy házat. Most huszonki- lencedikón avatnak újabb tizenkilencet. Ezzel meg lenne a vállalásuk. De pótlólag hozzátettek még négy házat, kettő lesz a pedagógusoké, kettő az agronómusoké — mondja Daróczi István, a községi tanács vb-titkára. És megnézheti mindenki, milyenéit ezek a házak. Kívülről is bevakolva, belülről minden helyiség lakható, gyönyörűen lepadlózva a szobák, az ablakok is lemázolva — toldja meg Széles Sándor községi párttitkár. „Ilyen minőségi munkát nemigen végzett egyetlen vállalat sem a környéken...” Azt erősítik, nagyon nagy szerencséje votó, Nagyszekeresnek, hogy a Komárom megyeiek vállalták itt az újjáépítést. O! yan építőgárda dolgozik itt, amilyent nem láttak eddig. — Mások óriási előnyben voltak az építkezés indulásakor. Hamarabb befutott az anyag, közel volt a vasút. Ide nem egyszer Nyíregyházáról, sőt Tatabányáról kellett anyagot hozni. Mikor olvastuk az Földes György: Kár izgulni! Néhány évvel ezelőtt, egy csendes, nyári szombaton, déli egy óra tájt benyitottam egy községi tanácsháza ajtaján. Előbb persze, kellő illendőséggel kopogtattam, aztán még vagy háromször-négyszer megismételtem a műveletet, de választ nem kaptam, ne- szezést, zajt nem hallottam. Lenyomtam hát a kilincset, gondolván, hogy a tanácsi dolgozók a munka lázában nem észlelték ismételt jelzésemet. Az ajtó, — a kij'ncs lenyomására, — halkan és engedelmesen megnyílt előttem. A nagy előszobában néhány íróasztal, sehol egy lélek ’ de a következő két hivatali szobában sem fedeztem fel élőlényt. A negyedik szobában már nem is kereshettem, mivel csak három — teriedelmes, és több személyre berendezett —■ szobából áll az egész tanácsi apparátus Akták, zsineggel átkötve, az asztalokon; bőrkötésben hatalmas anyakönyvek a polcokon; és mindenféle vastag könyv volt még ott, rendben egymás mellett, szép sorjában. Ezenkívül két írógép: egy kicsi, talán a tanács- titkár szokott rajta pötyögtetek és egy nagy kopott Royal, amin nyilván az adminisztrátor elvtársnő végezte mindennapos hivatali munkáját. Először arra gondoltam, hogy milyen kínos helyzetbe kerülnék, ha valaki azt kérdezné, mit keresek én egyedül a tanácsházán? Talán hivatali bélyegzőt akarok szerezni valamiféle szélhámosság elkövetéséhez, vagy egyet és ...ist el akarok tulajdonítani? Egy kicsit megszeppentem erre a gondolatra, de hamarosan magamhoz tértem, kisétáltam az út szélén parkoló Volgánkhoz, és megkértem a gépkocsivezetőnket: jöjjön csak be, mert valami nagy baj lehet a tanácsházán. „Nincs itt baj semmi”, mondta bölcsen az ón pilótám, amikor körülnézett. „Ahol ilyen nagy a rend, ott nem lehet baj.” Ekkor nekem kitűnő ötletem támadt: rövid tanakodás után az öreg Royalt, egy Szatyorra való aktát, két óriási anyakönyvet és néhány . hivatalos bélyegzőt kicipeltünk a tanácsházáról és , az autóba raktuk. Még mindig sehol egyetlen lélek, se bent a tanácsházán, se kint az utcán, tehát senki sem zavart meg bennünket bűnös tevékenységünkben. Már elkocsikáztunk vagy öt kilométeft, amikor arra gondoltam: ki tudja, milyen megrázkódtatás éri majd ijedtében az elnököt, a titkárt és a tanácsi dolgozókat, ha észreveszik pótolhatatlan okmányaik eltűnését? Visszafordultunk hát és visszacipeltük a holmikat a tanácsházára, mindent szépen a helyére raktunk, majd éppen olyan zavartalanul távoztunk, mint ahogyan első ízben odaérkeztünk. Büszke voltam rá, hogy ilyen jó szivem van, de any- nyira mégsem voltam büszke, hogy elhallgassam a községi - tanács-vezetők könnyelműségét. Nyilvános bírálatomra hamarosan meg is érkezett a Válasz a tanácstitkártól. Aznap délután — írta — futballmeccs volt a szomszédos városban, méghozzá rangadó, a községi tanácsnál tehát korán befejezték a munkát és annyira siettek, hogy elfelejtették bezárni a tanácsháza ajtaját. Ebből is láthatom, és ezt könyveljem el a javukra, hogy náluk aztán igazán nincs bürokrácia. Különben is kár izgulni, mert a községükben nincsenek betörők. Azóta már köztudottan nagyot fejlődtek a községi tanácsok, de ezt, a ma már anekdotának is beülő, igaz történetet mégis elmondtam, mert nálunk gyakran ugyancsak félreértelmezik a bürokrácia fogalmát. A hivatali hanyagság, a felületesség, a bizonylati hiány nem jelenti azt, hogy az ügyintézés mentes a bürokráciától, A hivatali előírásoknak, ügyrendnek, egyszóval a szükségszerű és a rend érdekében álló úgynevezett bürokríciának jelentős szerepe van a közügyek intézésében és nélkülözhetetlen. A félfogadás rendje, a határozatok meghozatala, a fellebbezés módozatai, az iktatás, és más efféle, haszontalannak látszó dolgok biztosítják a hivatali fegyelem és ügymenet rendjét. Ennek hiánya zűrzavarra vezetne és a visszaélések melegágya lenne. De persze, ázért vigyázni kell arra, hogy ne növekedjek fölöslegesen a bürokrácia. Hogy ne növeljék oktalan aktatologatással, a felek ide-oda küldözgetésével. Van nekem egy, különben derék, jóravaló, de sajnos javíthatatlan bürokrata barátom, köznyelven szólva paragrafusrágó. Minden lehetőt megtesz Ff: úgynevezett „szabályos elintézés” érdekében, de semmit sem tesz ázért, hogy a szabályos elintézést meggyorsítsa. — Menjen minden a saját útján — mondta egyszer a fülem hallatára az egyik ügyfelének, aki éles, sőt élet- veszélyes vitába keveredett a szomszédjával és az ügy sürgős kivizsgálását kérte. — Nem állok jót maga- mért! — idegeskedett az ügyfél. — Fel vagyok dúlva, a szomszédom tűrhetetlen viselkedése idegbeteggé tett. — Kár izgulni! — felelte az én bürokrata barátom. — Rövidesen megtartjuk a helyszíni szemlét. Az ügyfél némileg megnyugodva búcsúzott; az én bürokrata barátom pedig íróasztalának legalsóbb fiókjába csúsztatta az aktát. — Láttad, hogy megnyugtattam az ügyfelet? -- dicsekedett. — Láttam, de mikor rendeled el a helyszíni szemlét? —■ kíváncsiskodtam. — Az nem lényeges! — felelte idegesen. — Az én módszerem az, hogy semmit se kell elsietni, egyetlen aktát sem kell sürgősen elintézni. — Régi jó maradi bürokrata nézet — jegyeztem meg. — Szivesen írnék rólad egy történetet „A bürokrata packá- zásai” címen. — Nincs igazad. A szomszédok e pillanatban rendkívül dühösek egymásra. Gyűlölködnek. Szinte ölik egymást Én ilyen légkörben nem vagyok hajlandó tárgyalni. — Pedig éppen ez lenne a feladatod, hogy ne mérgesedjék el még inkább az ügy — mondtam. — Az igaz. De nekem jobb, ha elfektetem az aktát és mire megejtjük a helyszíni szemlét, addig lecsillapodnak a veszekedő szomszédok. — Felháborító álláspont!-— szóltam a barátomra dühösen. — És ha nem csillapodnak le? — Csak a tudatlanság beszél belőled, kedves barátom — felelte nyugodtan. — Kár Izgulni! Az idő mindent megold. Az aktákat is.,. Meg az ügyéket is..*
