Kelet-Magyarország, 1970. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-24 / 250. szám

M oldat KFT FT WASYATtnnSTlAtS 1970. okt<5Ser S8, NEGYEDMILLIÁRD FO­RINT összegű beruházással szám ólnak év végéig ez év­ben Nyíregyházán. Az elő­zetes számításokban nem szerepelnek a tanácsi költ­ségvetésben szereplő beruhá­zások. OTÍVSEGITSÉG A MÁ­TÉSZALKAI ÉPÍTTETŐK­NEK. Jelentősen növekszik á kölcsöntámogatással épülő lakóházak száma Mátészal­kán. Míg az elmúlt évben 104, az idén már 206 építtető kapott erre a célra kölcsönt az OTP-tői. Közöttük ötven- ketten az árvíz sújtotta te­rületről a városba települő családok 's. V ER ADÓN AP KEME­CSÉN. A Magyar Vöröske­reszt járási szervezete ren­dezésében szerdán térítés- mentes véradónapot tartottak Kemecsén, mely alkalommal a község lakói közül százhú- szan adtak életet mentő vért. A. véradókat este vendégül látták, ahol a többszörös vér- adókat és a szervezésben ki­tűnt aktívákat tárgyjuta­lomban részesítették és ok­levéllel tüntették ki. CSÜSZÖZSALUS MÓD­SZERREL megkezdték az új nyíregyházi hőerőmű henge­res testű kéményének építé­sét. A nyolcvan méter ma­gas vasbeton kémény épí­tését télen is folytatják és terv szerint december vé­géig elkészül a város és egy­ben a megye legmagasabb építménye. TANÁCSADÁS — KLUB­TAGOKNAK. A vasárnap megnyíló megyei autóstalál­kozó alkalmával a Magyar Autóklub tagjai részere in­gyenes szaktanácsadásokat ad járműveik műszaki felül­vizsgálatára való felkészítést illetően. A tanácsadást va­sárnap az 5-ös számú AKÖV területén végzik a klub nyíregyházi szervezetének szakemberei. KÖLTÖ-OLVASÖ TA­LÁLKOZÓ UJFEHÉRTÓN. A KISZ-csúcsvezetőség szer­vezésében Szigeti György részvételével költő-olvasó ta­lálkozóra kerül sor ma 16 óra­kor Ujfehértón, a gimnázium klubtermében. A költő ver­seit a gimnázium irodalmi színpadának tagjai adják elő. ÖT MAGYAR KÜLKE­RESKEDELMI VÁLLALAT sikerrel mutatta be az élel­miszeripar különféle termé­keit Nyugat-Európa egyik legrangosabb nemzetközi élelmiszeripari vásárán, a müncheni IKOFA-n. A HUN- GAROFRUCT friss gyümöl­csöt, zöldséget és konzerve- ket, a TERIMPEX szalá­mit, kolbászt, húskonzerve­ket. az AGRIMPEX pedig növényolajokat, vetőmagva­kat, stb. mutatott be. A ma­gyar borok ismét hírnevük­höz méltóan „szerepeltek”: a borokat szállító MONIMPEX nagyobb szállításokra kapott megren delést. A Magyai Szocialista Munkáspárt Szaboles-Szatmár megyei Bizott­sága én a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi lions u 3. Telefon: 16-70. 16-71, 30-08. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 07 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó vállalat Zrínyi Ilona u 3 Tel : 30-00 Felelős kiadó; Farkas Pá» Terjeszti a Magvar Posta Előfizetési díj egy nőnapra 20 forint Előfizethető a helyi posta hivataloknál és kézbesítőké Indexszám 25 059 KéztratoKa' nem örzűnk ma és nem sdunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György 0 * felelő, vezető: Holécfl Istvá' ESZTÉTIKAI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN. Budapesten a XIII. kerületi Csata utcai óvodában rengeteg játék és baba van a polcokon. Ezeket a figurákat egyszerű eszközökből készítették a gyermekek az óvó nénik irányításává’ Textil és műanyag hulladékból, gömbökből, mosószeres dobozokból keltették életre a kisfiúk és kislányok a babokat. Osza Hajnalka vezető óvónő — 1964 óta a Népművelési Intézet munkatársa is — szívesen tanítja a bábkészítésre a kicsinyeket, s az igen ízléses, egyszerű bábok fokozzák a gyermekek esztétikai, érzelmi kultúráját, forma- és színérzékét. A szug- gesztív erejű bábok hozzájárulnak a vidám, jó közösségi légkör kialakításához, s min­dennel együtt a kisgyermekek testi és szellemi fejlődésére is jó irányban hatnak. (MTI foto — Kulcsár József) 13, 44, 63, 85, 86 a lottó 43. fát ékhetének nyerőszámai ÉRDEKES ÉS A MAGA NEMÉBEN EGYEDÜLÁL­LÓ családias esemény szín­helye volt Hevesen a Nép- művészeti és Háziipari Szö­vetkezet. harminc csecsemő „látogatott” az üzembe. Azok a mamák hozták el kisba­báikat a találkozóra, akik a szövetkezet dolgozói és je­lenleg gyermekgondozási se­gélyben részesülnek. A szö­vetkezet vezetősége, s a nőbi­zottság fogadta az apró ven­dégeket és ajándékokkal kedveskedett BEFEJEZŐDÖTT AZ AL- MASZÜRET a nyírbogát! Rá­kóczi Termelőszövetkezet gyümölcsösében. Eddig közel 100 vagonnal szállítottak el exportra, s 10 vagonnal bel­földi fogyasztásra. PERZSASZÖNYEGEK — ANGLIÁBA. Egy angol cég megrendelésére gyárt Tehe­rán extramintás, kézi cso­mózást! perzsaszőnyegeket a Nyíregyházi Háziipa­ri Szövetkezet, melyből ez évben összesen 500 négyzet- méter készül, iUetve kerül elszállításra. MÖRICZ-HÄZ. A Borsod Megyei Tanács megvásárolja a Prügy községben lévő mű­emlék jellegű Móricz-házat. A nádtetős falusi házban la­kott 1885 és 1893 között a nagy magyar regényíró, Mó­ricz Zsigmond. A Borsod Megyei Tanács gondoskodik a bodrogközi stílusban épült műemlék jellegű épület hely. reállításáról és abban Móricz Zsigmond emlékszobát és kiállítást rendez be. A SZAKMUNKÁS-UTÁN­PÓTLÁS érdekében évről évre több ipari tanuló kép­zését vállalja a Szabólcs- Szatmár megyei Gépjavító Vállalat. Csupán a vállalat központjában működő ipari- tanuló-iskolában az idén — öt szakmában — 94 új, első­éves fiatalt iskoláztak be. így a három évfolyamon összesen 246-an tanulnak, s legtöbben — kereken százan — a lakatosszakmábaa KÖNYVUJDONSAGOKt Petur L.: A wolsleini fizikus (Móra, Nagy emberek élete sorozat) — Hermann 1.: A szocialista kultúra problémái (Kossuth) — Garancsay G.: A munkajogviszony megszű­nése (Akadémiai). 14 500 FONTÉRT CSERÉLT GAZDÁT egy 1722-ből szár­mazó Stradivari-hegedű egy londoni árverésen. A hang­szert, amelyen még látható az eredeti cégjelzés, 1880- ban 500 fontért vásárolta meg Joseph Joachim, Brahms egyik barátja Utoljára Misa Elman orosz hegedűművész játszott rajta. Egy másik, 1690-es évekből származó Stradivarit 11 000 fontért ad­tak el ugyanezen az aukción. A rekordot eddig egy 1700- ból való Stradivari tartja, amelynek vételára 22 000 font volt. A TERMELÉKENYSÉG NÖVELÉSE ÉRDEKÉBEN közel félmillió forint érték­ben vásároltak korszerű gé­peket és egyéb berendezést ez évben a Kisvárdai Cipész Ktsz-ben. TERV A JEREVÁN KOR­SZERŰSÍTÉSÉRE. Elkészült a nyíregyházi Jereván kert­helyiség újjáépítési terve, mely szerint a régi, elavult épület teljes lebontásra ke­rül, s helyette egy korsze­rű, modem, szabadtéri szó­rakozóhely létesítésére kerül sor. A kivitelezéshez szük­séges anyagi fedezet előre­láthatóan a jövő évben áll majd a vendéglátóipar ren­delkezésére. Halálbrigád Brazíliában „Fehér Liliom vagyok, a halálbrigád propagandafőnö­ke” — ezekkel a szavakkal jelentkezett telefonon Alber­to Barbour brazil rendőrtiszt a Sao Pauló-i napilapok szer­kesztőségénél, amikor közöl­te, hogy hol keressék a ha­lálbrigád által kivégzett ál­dozatok holttestét. A rend­őrökből, börtönőrökből, mi több bírósági tisztviselőkből álló hírhedt önbíráskodó szervezet két év alatt 800 állítólagos bűnözőt tett el láb alól. A riportereik és a rendőrök a Fehér LiUom be­jelentései alapján rendszerint meg is találták az elásott, sokszor megcsonkított tete­meket A halálbrigád Sao Pauló-i sajtófőnökét egy kerületi rendőrkapitányt, most gyil­kosság vádjával bíróság elé állítottak, egy másik kerületi rendőrfőnökkel egyetemben. Az utóbbi hivatalos beosz­tottiéival hajtatta végre a halálbrigád utasításait A két rendőrgengszter esetleges elítélése azonban mitsem változtat a helyzeten,, hiszen a rendőrségi kiskirá­lyok önbíráskodása köztudo-1 másúan egész Brazíliában di- vik. Az sem lenne meglepő, ha a törvényszék tagjai kö­zött ott ülnének a halálbri­gád „megértő” emberei is. Körözés Santa Cruzban az ötös gyilkosság tettese után Elfogató parancsot bocsátott ki csütörtökön este a Santa Cruz-i kerület! ügyész egy John Linley Frazier (álnéven Pascal) nevű 24 esztendős autószerelő ellen, akit dr. Victor Ohta gazdag szemse­bész és családjának meggyil­kolásával vádolnak. Frazier, alias Pascal a kö­rözőlevél szerint középmagas, bamásszöke, vállig érő hajú, fehér ember. A kerületi ügyész, Peter Chang sajtóértekezletén el­mondotta, hogy a körözött személy négy hónappal ez­előtt hagyta el környékbeli otthonát, nála majdnem húsz évvel idősebb feleségét, és a hippik táborához csatlakozott. A hippik ellene vallottak. Frazier (vagy Pascal) vala­mikor panaszkodott nekik, hogy az Ohta-villához épített út „rontja a környezetet”. Előző nap találták meg a gyilkos „üzenetét”, amelynek visszatérő témája a „környe­zetrombolás” volt. Frazier azt is jó előre elárulta ismerő­seinek, hogy hétfőn — ez volt a gyilkosság napja — „nagy dolgok fognak történni”. Fra- ziemé azt vallotta, hogy hűt­len férjének egy harminc- nyolcas kaUberű Smith— Wesson revolvere volt. A he­lyesbített nyomozati adatok szerint harmincnyolcas kali­berű. valamint harminckettes fegyverrel gyilkolták meg Ohtát, feleségét, két gyerme­két és a titkárnőjét. A kerületi ügyész vélemé­nye szerint az ötös gyilkossá­got egy személy is elkövet­hette, bár lehetséges, hogy voltak bűntársai. PROGRAM 1573. október 24, szombat SALAMON NAPJA A Nap kél: 6 óra 15 perckor, yugszik: 16 óra 41 perckor. A Hold kél: — — lyugszik: 14 óra 29 perckor. Száznyolcvan évvel ezelőtt, .790. október 24-én született Te- .eki József történész és nyelvész, i Magyar Tudományos Akadémia ?gyik alapítója, s annak 25 éven át elnöke. A 65 éves korában Pesten el­hunyt arisztokrata (az ősi gróf Teleki család tagja) 1812-ben kül­földi útra indul, két évet tölt a göttingeni egyetemen, majd be­utazza Németországot, Hollandiát, Svájcot, Észak-Itáliát. 1815-ben tér vissza hazájába. Előbb Csa- nád, majd Szabolcs vármegye fő­ispánja, később udvari tanácsos. Részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia szervezési munkálatai­ban, és 1830-tól haláláig (1655 feb­ruár) annak első elnöke. A szabadságharc bukása után végleg visszavonul a politikától. Kezdetben nyelvészeti kérdések­kel foglalkozik, majd irodalmi és történelmi tárgyú tanulmányai jelennek meg. Huszonötezer kö­tetes könyvtárát nemes gesztus­sal az MTA-nak adományozza, így megalapozván az Akadémiai Könyvtárat. Hideg, szeles idő Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős idő, szórványosan kialakuló, már csak egy-két he- *lyen előforduló esővel. A reggeli órákban párásság. Napközben megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 7—12 fok kö­zött. Kossuth rádió 8,20: Lányok, asszonyok... — 8,46: A magyar népdal hete. Ka­tonadalok (ism.) — 9,12: Brahms: B-dúr zongoraverseny. — 10,05: Rádioszinház: Orfeusz átváltozá­sai (ism.) — 11,15: Lemezek közt válogatva... — 11,50: Egyveleg Eduard Künneke melódiáiból. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — 12,30: Melódiakoktél. — 13,50: Jegyzet. — 14,00: Kóruspódium. — 14,10: Deák Tamás táncdalaiból. — 14,20: Kis magyar néprajz. — 14,25: Uj zenei újság. — 13,50: Csalódás. Földes György jegyzete. — 15,05: Hét végi külpolitikai fi­gyelő. — 15,20: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműso- ra. — 16,08: A magyar népdal he- te. A szerelem szivárványszínei. — 16,38: Szombat délután.. — 17,53: Az évszázad nagy Beethoven- előadói. — 19,25: A magyar nép­dal hete. — 19,35: 139—660. A Ma­gyar Rádió automata közönség- szolgálata. — 22,15: Sporthírek. — 22,20: Táncoljunkl — 0,10: Meló­diakoktél. Petőfi rádió 8,05: Caterina Valente és Vieo Torriani énekei. — 8,35: Külpoli­tikai figyelő (ism.) — 9,00: Mág­nás Miska. Részletek Szirmai Al­bert—Gábor Andor operettjéből­— 9,45: Válaszolunk hallgatóink­nak! — 11,50: Könyvszemle. — 12,00: Boross Lajos népi zenekara játszik. — 12,20: Debus­sy- és Muszorgszkij-művek. — 14,00: A tenger ördögei, m. rész. Fekete lobogó alatt. — 14,15: Napraforgó. -e 15,00: Orvosi taná­csok (ism.) — 15,05: Közvetítés az MTK-Vasas bajnoki Labdarúgó- mérkőzés H. félidejéről. — 15,3«: Falvakban, mezőkön. — 10,05: A hét műsorából. - 17,S5: Nagy magyar orvosok. A Bókayak. — 17,50: Fúvószene. — 18,1«: Húsza» stúdió. Meddig él az embert — 18,59: A magyar népdal hete. Népdalok Lajtha gyűjtéséből. — 19,19: Aida. Készletek Verdi ope­rájából. — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 20,28: Hanglemez. — 20,30: A Suisse Romande zenekar hangversenye. — Közben: Kb. 21,20: Szabad idő és a társadalom. — Kb. 21,40: A hangversenyköz- vetltés folytatása. — Kb. 22,10: Nóták. — 22,49: Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony. Egy- felvonásos opera. Nyíregyházi rádió IS,00-19,00: Hét végi tudósítá­sok. — Tánczene a hallgatók kí­vánságára. Televízió 9,00: Emberek és feladatok. Ri­portfilm (ism.) — 9,20: Kedd, szerda, csütörtök. Tv-játék (ism.) — 10,45: ,Mit tud már a baba?’ (ism.) — 15,48: Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön. 3. A cso­dakalap (ism.) — 16,10: A porond mesterei. — 17,15: Hírek. —17,20: Antenna. — 18,80: Légikisasszo­nyok a földön. III. versenysza­kasz. — 18,30: „...Jöjjön ki Óbu­dára.” — 18,50: Cicavízió... — 19,00: A szovjet kultúra napjai. Megnyitó díszelőadás. — Kb. 19,45: Tv-híradó. — 20,15: Buda­pesti művészeti hetek. Móricz Zsigmond: Pillangó, tv-film. — 21,25: A szovjet kultúra napjai. A díszelőadás II. része. — Kb. 22,25: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,35: Sopoti nemzetközi dalfesztivál 1969. Bratislava! tv 9,09: Postaláda melléklete. Ka­tonák műsora. — 10,00: Bruram­brurnm mackó. Amerikai rajz­film, — 10,30: Orosz nyelvtanfo­lyam. — 11,30: Tengerész esztrád- műsor. — 12,25: Tv-híradó. — I5,5ö: Hírek. — 16,00: Teremke­rékpár VB. — 17,05: Négy tan­kista meg a kutya, Lengytl tv­sorozat 4. — 18,00: Lányok-fiúk magazinja. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Időszerű nemzetközi kér­dések — 19,50: Szovjet dokumen­tumfilm. — 20,10: Nippon titka. —■ 20,25: Hárman a bűnügyi rendőr­ségtől. — 20,55: Opatija. Jugosz­láv dalfesztivál. — 22,25: Tv-hír- adó* Román tv 17,15: Jó estét, lányok — 16 es­tét, fiúk. — 18,20: A legkisebbek­nek. — 19,00: Tv-enciklopédia. — 2-0,00: Három generáció. Riport­film. — 20,15: Legyőzhetetlenek folytatásos film. — 21,05: Angela Cilea hangversenye. Az Intervízió műsora. — 21,50; Sportközvetítés Prágából. A nyíregyházi mozik műsora KKtrtnr mozi: EKOTISSIMO Színes francia—olasi vígjáték Előadások kezdete: 4, negyed 1 és fél 9 órakor. Telefon: 1»—«L BERÍ MOZI. SZERESSÉTEK ODOR EMÍLIÁT Színes magyar fika Előadások kezdete: Ml L Ml T és fél t órakor. GORKIJ MOZI: RIPORTEREK OTOMOIR Színes angol fUmvtgjáték Előadások kezdetei *. I és S órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MTTTRL0- DESI UAZ MOZIJAI AZ EMIR KINCS. Szovjet film Előadások kesdeSK Ml «ás fél I órakor. A NYÍRSÉGI OSI MAI PROGRAMJÁRÓL Ma, szombaton délelőtt a na­turális rendezvények sorozatban kerül sor a nyíregyházi Krúdy moziban a Krúdy Gyula Gimná­zium és Szakközépiskola névadó ünnepségére. Ezt követően, dél­után megkoszorúzzák a névadó emléktábláját, majd Krúdy-em- lékkiáüítást és műsort rendeznek az Iskolában. Az ünnepséget dr. Katona Béla főiskolai adjunktus vezeti, díszvendégek: Krúdy Zsu­zsa írónő — az író lánya — és Polgár Zsuzsa előadómű véssaá. A múzeumi hónap keretébe» is órakor „Kisvá-fia ipari fejlődése az első világháborútól napjainkig” címmel Ferenc Endre tart elő­adást Kisvárdán, a Bessenyei gimnáziumban. A NAP HÍREI • . •■tM*.«MM«M.t*».*t< ...MM Itt teVá^3nÓÓ! .......... ................. , MEGRENDELŐLAP Megrendelem 1971. január 1. napjától a MAGYARORSZÁG c. politikai és társadalmi hetilapot j Előfizetési díj: 1 hónapra IS,— V« évre 36,— Vj évre 72,­1 évre 144,— Az előfizetési díjat a postahivatal megbízottjának fizetem. Utca, hazszám: .....—..........-..............................lr. „,,r /áros, község: ........ «.».■♦«»mmx ««.in »AiRe.eee.ee. I \ MAGYARORSZÁG ÉVKÖNYVÉNEK DÍJTALAN PÉLDÁ­NYÁT IS ERRE A CÍMRE KÉREM KÉZBESÍTENI. megrendelő aláírása

Next

/
Thumbnails
Contents