Kelet-Magyarország, 1970. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-20 / 246. szám

íflTO. október 20. KELET-MAG Y ARORSZAO S. t>lá* Jegyzetek Megfelelni a városi rangnak Új GONDOK Ig^azi nagyiparrá válik-e? Gondolatok a legdinamikusabban fejlődő szabolcsi iparágról, a faiparról Megtartották az első párt­értekezletüket Kisvárda vá­ros kommunistái. Ez is leg­alább annyira történelmi je­lentőségű mint az, hogy Kis­várda város lett. Ez is ran­got, s egyben kötelességeket is ró elsősorban azokra, akik­nek elhivatottságuk a gon­doskodás arról: mennyire je­lel meg a városi rangnak e mindjobban pezsgő, fejlődő, kulturálódó északkeleti végvárunk. Kisvárdának nemcsak múltja van, hanem jövője is. Ezt vázolta a pártértekezlet beszámolója, ez derült ki a felelősségteljes felszólalá­sokból, hiszen megyeszerte ismert a kisvárdaiak lokál­patriotizmusa, s ez még csak növekedett a városi rang el­nyerése óta. Kisvárdán gyár­tanak lakóházakba fűtőteste­ket. bútort, melyet öt nyu­gati országba exportálnak, itt készül a híres konyak, épül az új villamossági gyár, a negyedik ötéves terv­ben baroinfikombinát. Most is 12 kisebb-nagyobb, de je­lentős üzem termel, több ezer munkással, s nem is rosszul, Ahogy Nagykállóban a me­zőgazdaság, a szakszövetke­zetek fejlődése, úgy Máté­szalkán az ipar fejlesztése volt az, ami legnagyobb he­lyet kapott a pártértekez­let beszámolójában, a szóbe­li kiegészítésben és a hozzá­szólásokban egyaránt. Közös volt viszont mindkettőben az ember, akiért minden tör­ténik, akiért ipart telepí­tünk, akinek munkáját meg­könnyíti a szántóföldön a gép. Alig egy éve, hogy város lett Mátészalka. Ipara ugyan már korábban is volt, de az igazi telepítés csak most kezdődik. Míg négy évvel ezelőtt nem érte el a két­ezer főt az akkori község munkáslétszáma, addig eb­ben az évben csaknem hat­ezer munkás él és dolgozik Mátészalkán. „A számszerű növekedés­nél is fontosabb azonban az a tartalmi változás, amely a munkásosztályban végbe­megy'“ — olvashatjuk ~ a pártbizottság beszámolójá­ban. Egyre több lesz a szak­képzett munkás, de ezzel együtt fejlődnek a termelő- eszközök, egyre növekszik a kereset és egyre magasabb lesz a munkásosztály élet- színvonala. mert az országos átlag fe­lett teljesítettek a harmadik ötéves terv során. Erről ad­tak számot a felszólalók és a kiegészítőben a városi pártbizottság titkára. Érthető, hogy elsősorban a város fejlődése érdekelte azt a 109 küldöt­tet, akik pontosan 35 alap­szervezet 856 kommunistáját képviselték az első városi pártértekezleten. A szóbeli kiegészítő és csaknem min­den felszólaló hangsúlyozta a városi vezetés színvonalá­nak emelését minden szin­ten, de elsősorban az üze­mekben, a gazdasági vezetés­ben és a pártirányításban. Nagyobb felelősséget a munkafegyelem iránt úgy is, hogy jó példával járjanak elöl a vezetők. Növekedett a városi státussal az önálló­ság, a hatáskör, csakhogy ezt nem értik még megfele­lően minden szervezetnél. Igaz, város lett Kisvárda, de az ezzel járó igények kielégítése érdekében még igen sokat kell tenni: város­központ-építés, lakásépítés, kulturálódási lehetőségek Kun István, a faipari vál­lalat igazgatója már nem csak az elért eredményekről beszélt, hanem a negyedik ötéves tervben felépülő új bútorgyárról. a kötszövő gyárról, a MOM épülő gyár­óriásáról és az épületaszta­losipari vállalatról. Arról, hogy á magas műszaki szín­vonalon beinduló bútorgyár­ban az országos átlagnak háromszorosát termelik majd a dolgozók, nők, fér­fiak egyaránt. De ehhez több szakmunkás kell. Most még van munkaerő-tartalék, vannak ingázók, akiket kö­zel kell hozni családjukhoz, a nőknek pedig nem elég csak munkaalkalmat terem­teni. Nem maradt egyedül vé­leményével Kun István. Töl­gyesi Zoltánná, Sinka Antal- né éppúgy, mint Zubály Já- nosné óvodát, napközit, böl­csődét sürgettek, hogy le­gyen hová elhelyezni a leg­kisebbeket, míg az édesanya dolgozik. Lánczi János a vá­ros fejlesztésekor beszélt is erről, de az államtól kapott pénz nem oldhat meg min­dent egyszerre. Sokat segít­hetnének a fejlődő üzemek, akik önállóan, de összefogás­sal építhetnének üzemi böl­csődét, vagy óvodát. megteremtése (az üzemi dol­gozók egyharmada fiatal), közművesítés, a meglévő is­kolák közötti különbségek megszüntetése, városi szint­re emelése, óvodák, bölcső­dék, napközi otthonok építé­se, bővítése úgy is, hogy ab­ban jobban részt vállalnak a város üzemei, úgy mint eb­ben jó példát mutat a Rá­kóczi Tsz. Kisvárda iparának fejlődése az országos átlag fölött van. Ezzel dicsekedhet a mező- gazdasága, az országos hírű Rákóczi Tsz révén és a ku­tatóközpont jóvoltából. Eh­hez kell felemelni városi szintre az ellátást, a szolgál­tatásokat, a kulturálódási és szórakozási lehetőségeket, a kereskedelmi ellátottságot is, s mindazt, amiről ez az egész napos, a város kom­munistáinak első pártérte­kezlete tárgyalt. Ha kellő komolysággal veszik a meg­választottak a pártértekezle­ten kapott feladatokat, ak­kor Kisvárda nemcsak rang­ban, hanem a valóságban is rászolgál a városi címre. Farkas Kálmán Sokan szólták a munkás- osztály szemléletéről, ma­gatartásáról, mert ez hatás­sal van minden dolgozó ré­tegre. Ezért is tették szóvá, hogy nem elég csak a szo­cialista brigádmozgalomban elért eredményekkel megelé­gedni, még akkor sem, ha 86-ról 425-re növekedett a szocialista címért küzdő bri­gádok száma. A mozgalom több, mint egyszerű termelé­si mozgalom. Kifejezi a dol­gozók szocialista tudatossá­gát a munka, az életforma és erkölcs kialakításában. En­nél is tovább kell lépni. A pártszervezeteknek, a szak- szervezeteknek és a gazda­sági vezetőknek is rendszere­sebb tájékoztatást kell ad­niuk, jobban bevonni a dön­tések kialakításába, hogy napról napra tudják, érez­zék: az ő érdekükben törté­nik minden intézkedés. Sokat lehetne írni a párt­értekezletről, arról a felelős­ségről, mellyel a beszámolót készítették, amely kiérzett minden felszólaló beszédéből. Százhét kommunista tanács­kozott több, mint ezeregy­száz párttag nevében és több. mint tízezer lakos ér­dekében. Balogh József Megyénkben a különböző iparágak közül a faipar fej­lődött a legdinamikusabban az elmúlt évtizedben, és szinte egyik évről a másik­ra számottevő tényezővé vált a szabolcsi iparban. A fel- szabadulás előtti kisiparos­műhelyekből alakított fa­ipari üzemek 1957-ben még csak a szabolcsi ipari ter­melés egyharmincad részéi adták — s ez az arány az idén éppen egy harmadra nő! Közel a milliárdhoz E változások nem mindig történhettek kérdőjelek nél­kül. Nem az döntő ebből a szempontból, hogy az évti­zed során sok áldozatot kel­lett vállalni a fejlődés érde­kében, bár ez is igen pró­bára tette az embereket. Nem fejlődött eléggé a fa­iparban dolgozók keresete, s háttérbe szorultak a szociális létesítmények is. De hát előbb termelni kell, s azután lehet fizetni vagy fürödni — s ezt a dolgozók zöme meg is értette. A kérdőjelek oda kíván­koznak, hogy a faipar so­káig beruházások nélkül fej­lődött. 1957-ben például mindössze 4 millió forint ér­tékű állóeszközzel rendelke­zett. Ez a szám az idén elér­te a 655 milliót, s rohamosan közeledik a milliárdhoz. Hogy megyénk ipari fej­lődésének egyik kulcsa a fa­ipar fejlesztése, az akkor de_ rült ki, amikor a Szovjet­unióból érkező nyersanyag mennyisége egyre nőtt, s 1967-ben átlépte a kétmil­lió köbmétert! Ezzel párhu­zamosan ugrott ki a vegyes profilú vállalatoknál a fa- feldolgozás, mert volt anyag és volt munkás. És nem kellett specializált szakmunkás! Ez jó volt. Ol­csó volt a munkaerő, — ez sem volt rossz. S aztán későn ébredt a faipar veze­tése, már akkor, amikor a bútordörzsöléshez nem ka­pott asszonyi munkáskezet, vagy Tuzséron az átrakás­hoz elég fizikai dolgozót: későn ébredt, de megkezdő­dött a gépesítés. Ekkor kezdtek igazán nö­vekedni a vállalatok állóesz­közei. s végül ennek a felis­merésnek lett eredménye megyénk legkorszerűbb üze­me, a vásárosnaményi fafor­gácslapgyár is. Viszolygás a kooperációtól Már a fejlődés változóban lévő gondjai közé tartozik, hogy egy időben mindenki mindent akart csinálni. Felületkezelő üzemet pél­dául mindenütt építettünk, — ahol csak kellett. Talán egy is elég lett volna, de az tel­jes kapacitással dolgozna, s nem lehetőségeinek harma­dával. Felügyeleti beleszólás kel­lett. hogy a mátészalkaiak megtanítsák a kisvárdaiakat bútort ragasztani. A tsz-ekkel való kooperá­cióra csak a Tiszalöki Ve­gyesipari Vállalat törekszik Tunyogmatolcson. A téli fog­lalkoztatásnak óriási lehető­ségeit kihasználatlanul hagy­juk. A leendő mátészalkai bú­torgyár kapott egy lehetősé­get: 20 millióval kevesebbe kerül a beruházás, ha arra építenek, hogy Vásárosna- ményból méretre szabott fa­forgácslapot kapnak. Ezt a lehetőséget „kihagyják”, s a bútorlapokat Szálkán szab­ják majd. Munkamegosztás egyéb­ként sincs, szinte mindenki retteg a kooperáció nehézsé­geitől. (Az egyik kesergő ve­zető így fejezte ki magát: mi magyarok a kooperáció­nak még a szagát is utáljuk.) Tanulni a külföldiektől Nemcsak a gépesítéssel ké­sett egy tempót a vezetés, hanem a műszaki garnitúra kialakításában is. A későn ébredést talán az szülte, hogy a gépek nagyobb részére elegendőnek látszott egy asztalos vagy betanított munkás beállítása, s a szak­munkások azt is tudják, ho­gyan kell elkészíteni a bú­tort. De iparrá tenni a ma­nufaktúraszerű termelést — ehhez műszakiakra van szükség, az üzem szakértő megszervezésére. Százszor elmondott nehéz­ségünk: kevés Szabolcsban a faipari mérnök és technikus, pedig jószerével az iparág fejlesztésének lehetőségét csak egy megfelelő gárdával tud­nánk kihasználni. Az ideke­rült fiatalok sem teljesen elégedettek. Azt várják — mint ahogy a naményi mér- nökszimpozionon elhang­zott — hogy egy feladat si­keres teljesítése Után ne fe­ledkezzenek meg róluk. Ma­gyarán: ne engedjék poro­sodni őket. Az esti technikum ella­posodott, mert a vezetők kö­zönyösek voltak iránta, nem tettek sokkal többet a siker érdekében. Sok üzemben érezhető egy olyan ellentét, amit tós túl­zással nemzedékinek nevez­hetnénk. A képzetlen, de ta­pasztalt idősebbek, s a kép­zett. de fiatal emberek kö­zött feszül ez. Persze, mind­ez viszonylagos. Mit ér a ta- pasztaltság egy olyan ipar­ban, amely ma még gyerek­cipőben jár? S mit ér az el­méleti tudás, ha tulajdonosa nem látott még eleget? Ez utóbbi felvet egy sok­kal messzebbre világító kér­dést: Nem érné-e meg e ro­hamosan fejlődő szabolcsi iparnak, ha vezetői komoly lehetőségeket kapnának a fejlett faiparral rendelkező országokban végzett tanul­mányokra és esetleg üzem- szervezési tapasztalatokra is szert tehetnének valahol? Úgy tűnik, ez a téma nem­csak a faipart érinti. He­lyes volna, ha vállalataink számba vennék lehetőségei­ket, s tanulnának a kül­földtől. Érdemesek a segítségre A következő ötéves terv­ben nagy lehetőségek állnak az iparág előtt, hiszen már kialakultak az ipari fa. a bú­tor- és a ládagyártás, továb­bá az építőelemek készíté­sének alapvető keretei, s le­zajlott az elemi felhalmozás is. Alapanyag, munkaerő- bázis van. megyénkben, s egyiket sem lenne célszerű elszállítani. Várható két új nagy léte­sítmény felépítése is, bár még nem bizonyos. Ha a hat­százfős mátészalkai bútor­gyár elkészül, Európa egyik legkorszerűbb üzeme lesz Ezenkívül van elképzelés egy négyszázfős mátészalkai vállalat létesítésére, amely ajtókat és ablakokat gyárta­na. Szinte mindegyik nagy- vállalat — ÉRDÉRT, FE- FAG — számottevő fejlesz­tési koncepciókkal rendelke­zik, amiket feltehetően ké­pesek lesznek megvalósíta­ni. A tanácsi vállalatok is érdemesek a segítésre, hi­szen magukban hordozzák egy leendő nagyipar kon­centrált üzemeinek lehetősé­gét. A IV. ötéves tervben to­vább folyik az ipar terüle­ti elhelyezésének célszerűb­bé tétele országunkon belüL A tudományos elemzések szerint megyénkben — amely sok iparág telepítéséhez nem rendelkezik a megfelelő fel­tételekkel — valamennyi ága­zat közül leginkább a faipar fejleszthető. Ezt a szükségszerűséget fel kell ismerni. Túl az útkeresésen Nemcsak állam pénzen Egy üzletünk van, kenyeret csak kétnaponként hoznak, de az sem mindig friss. — Ha Naményba akar menni valaki, akkor vagy felkel hajnali négykor, hogy elérje a buszt, és akkor, ha nagyon siet, a 10 óvásival már haza tud jönni, vagy délelőt megy el, és akkor délután fé! négyre van itthon. Rámegy az egész napja. — Most már Csarodán var B tanács, Ígérik 1 éve hozzá a buszjáratot, de bizony gya log kell menni, mert nincs más. — Egy kútunk van, azt is mindig javítani kell. — Aki teheti, elmegy más­hová dolgozni, mert itt nincs megélhetése. A panaszáradat egy kicsiny­ke beregi faluból, Fejércséből való. A száraz statisztikai ada­tok a falu lassú, de biztos elnéptelenedésének árnyékát vetítik előre. Az 1930-as nép- számláláskor még 238, 10 éve 195. ez év január elsején pe- lig már csak 148 lakosa volt i falunak. Az ítéletet is könnyű meg- lOzni: ahol ennyi nincs, eny- lyi baj van, ott ez természe­tes. Ugyanakkor — még min­iig Szabolcs megyében — /annak olyan, szépen gyara- lodó tanyaközpontok, ame­lyek „zsebre dughatnák” la­kosság. ellátás és minden egyéb tekintetben a hivatalo­san községi titulust viselő Fe- h’csét A faluban egyetlen értelmi­ségi ember lakik, Papp László, tanító. Iskolája, ahol tanítana neki sincs* mert olyan kevés az alsó tagoza­tos gyerek, hogy mindnyájan átjárnak az alig másfél-két kilométerre lévő Hetére. A termelőszövetkezet is közös. & többek egybehangzó ál­lítása szerint elég gyengén fi zető. Ebben az évben is ráfi­zetéssel fog zárni. — Pedig dolgos emberek laknak itt, Fejércsén — vall jak a helybeliek. Dolgozik is ki-ki a magáé ban, a kis háztáji földecskén. Akad olyan gazda is. ak: büszkén emlegeti • „Nekem még harmincnál kevesebb disznóm nem volt az udva­ron.” No de hogy telnek a na­pok? Hajnalban kelni kell. hogy ellássák a jószágot. Utána következik a meze munka. Másnap kezdődik minden elölről. Azok — van­nak vagy harmincán — akii hetente eljárnak dolgozni (ju belőlük a Dunántúlra is), pénteken este kerülnek elő, és másnap szintén a ház kö­rüli munka várja őket. Egye­dül a vasárnap hoz valami változatosságot. Ünnepnap lé­vén nem illik dolgozni, aki mégis ilyet tesz, azt meg­szólják. Szombaton már a férfiak is lekaparják az egy­hetes borostát az arcukról. A napok ilyenfajta mú- ása általános, de azért eb­ből mégsem lehet általánosí­tani. Már hat televízió van a faluban, 11 ember mondhatja magát motorkerékpár-tülaj- Jonosnak. Szép bútort is vesz­nek, igaz, hogy csak úgy- ahogy van betéve a szobába, le már mégvan — Maguknak vannak az emberek — mondja Papp Lászlóné. — Mindenki is­mer mindenkit, jóformán ro­kon az egész falu, de az már vines meg, hogy együvé jár- anak. Ha az utcán talál- -óznak, megállnak egy ki- sit beszélgetni és kész. Ezek után — ha valaki „megtapasztalja” másutt is az életeit, — érthető, hogy nem vágyik vissza az egy­hangú faluba. Az idős em­berek kihalnak a házacskák­ból, nincs aki az örökükbe lépjen. Pedig átlag minden családnál megvan a 2—3 gye­rek. A születések és halálo­zások száma nagyjából egyen­lő. Ám felnőnek és kirepül­nek a gyerekek a családi fé­szekből. Pedig nagy a fejércsei ha- ár. A 706 katasztrális hold ezelőtt jó módban eltartotta az itt élő 40—50 családot. Ez­után is eltarthatná, aztán ha kicsit jobb volna a közlekedés, hogy Vásárosnaményba is dolgozni járhatnának napon­ta, máris többen maradnának. Most, aki elmegy, arra nem szólhat senki rosszat. Másutt jobban élhet, több eredménye van a munkájá­nak. Pedig — kis akarattal — Fejércsén is ki lehetne aknáz­ni a lehetőségeket. Lányi Botond Miután a mennyiségi fej­lődés most csap át a minő­ségi ugrásba — új gondok jelentkeztek a szabolcsi fa­iparban. E gondok a vajú­dás gondjai, azé, hogy kis- és középüzemekből modern nagyipar teremtődik. Ezután talán könnyebb lesz a fejlesztés, nem hátrál­tatja az útkeresés ösztönös- sége. Ha e hátramozdítóból sikerül átmenteni az akara­tot, az párosulva a gazdasá­gi törvények felismerésével, és a lehetőségek tudatos ki­használásával, — az iparág fejlődése az eddigieknél is gyorsabbá válhat, s hamaro­san eljöhet az az idő is, hogy a további fejlődéshez külső segítségre nem lesz szükség. Kun István F e j é r c s e

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents