Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
Vasárnapi melléklet Emberi ranglétra Valóságos irodalma van a korábbi emberi ranglétrának. Ki ki volt, mi lehetett, már ott eldőlt, ahol és amiképpen a világra került. Különösen nagy távolságot ismertek az alsó és felső fokok között a falvakban. Nagyon messze esett a fénytől, a dölyfös kastélyoktól a nép sötétsége. Mint ahogy Móricz Zsigmond is megállapította (és még sokan mások, reálisan gondolkodók): mintha nem is egy bolygón élne úr és paraszt. De még a kastélyok árnyékában is számtalan rétegződés, szinte törvénynek számitó tagolódás választott el embereket, családokat egymástól. A „lenti” emberséget is az emlékezetes, a valamikor „nemességet” jelentő kutyabőr, telki szilvafák száma, holdak és barázdák különítették el egymástól. Sőt az sem utolsó ok volt a rangmérésre, ki hol lakik a faluban: a felvégen-e, vagy az alvégen. Családok örökös harca, növő nemzedékek egymással szembenállása — ez kísértette a kort. Mindenütt tudnak rá példákat, hogy veszedelmesen beteg, testi fogyatékos, vagy éppen — a szó igaz értelmében — mániákusan hülye fiatalokat „boronáltak össze” a származás, a vagyon erejével. És abból is eredt minden: rang, vezető pozíció, beleszólási jog az élet dolgaiba. Már egy kis saját ház, néhány lépés föld is taszította az ennek hiányában lévőket. Nagyon természetes tehát, hogy ez az embert, az emberséget számításon kívül hagyó mérce átadta helyét egy másiknak. Természetes következménye ez az új, fejletteb szintű politikai és társadalmi rendnek. Régen előirattatott, hogy ki és mi a nagyméltóságú gróf úr, a méltóságos báró űr stb., ma sehol semmi nem írja elő például ki és honnan való az érdemes ember. Minden községben, közös gazdaságban tudnak arról, sok egyéb között, kik a tsz brigádvezetői. Nem örökös megbízatás és nem is születés után való valamiféle előjog ez. Mégis, aki el tudja látni ezt a „rázós” funkciót, napról napra közvetlen kapcsolatban tud lenni emberekkel, akár olyan rangos mérlegelést, elismerést kap, mint a jó tsz-elnök, vagy éppen a tanácselnök maga. Ezek után: az emberiesség mértékét egyre inkább a munka, a személyi és közös érdekben való helytállás, tettrekészség jelzi. S erre ezernyi és egyre több példa' van. Kálmánháza községben is csak az idegen számára lehet meglepetés Tulai Mihály juhász neve. S kellő ok van rá, hogy a helybeliek miért az „első emberek” közt tartják számon. Munkáját mindenkor kifogástalanul végzi! Kállósemjénben egy idős korú, nyugdíjas tsz- lagot, Szabó Józsefet legalább annyiszor emlegetnek, mint a legjobb fiatal traktorost. Szabó bácsi mindenütt ■ott van, ahol a közös javára tehet valamit. Kivétel nélkül számon tartják a falvakban, ki a legjobb véradó, ki végzett legtöbb társadalmi munkát, ki az a pedagógus, aki külön cigányosztályt szervezett... Az agronómus kincset érő bizalmat élvez a tsz-ben, amiért olyan új dolgokat honosított meg, aminek az egész falu hasznát látja. Komfortos szolgálati lakást kap, mint az orvos, iparközpontban a vállalati főmérnök. Nem véletlen került a párt X. kongresszusára kiadott irányelvek közé ez a megállapítás: „Pártunk szövetségi politikája nemzeti egységbe tömöríti társadalmunk dolgozó osztályait, a munkásokat, a parasztokat, az értelmiségieket, a kispolgárokat, a különböző világnézetű embereket, kommunistákat és pártonkívü- lieket, hívőket és nem hívőket: egységbe tömörít mindenkit, aki vállalja a közös célt: a szocialista Magyar- ország felépítését.” Vagyis, a szocialista tulajdonviszonyok uralkodóvá válása meghatározóan befolyásolja a dolgozók minden rétegét; szemlélete, magatartása, fegyelme kihat az egész társadalomra. A falun végbemenő politikai és gazdasági fejlődés a szocialista forradalom jelentős előrehaladását mutatja. Erre vonatkozóan újabb idézet az irányelvekből: „Tovább kell fejleszteni a falun a szocialista tulajdonviszonyokat, a gazdálkodási módszereket, amelyek nyomán tovább fejlődik a tsz-parasztság általános képzettsége, öntudata, javulnak életkörülményei, határozottabbakká válnak a falusi dolgozók eszmei-politikai arculatának, magatartásának szocialista vonásai.” Üj, magasabb mérce. Emberi magatartás, viszonyulás és tettek számára. És ismételni kell: a falu indult legmélyebbről. S a kedvezően változott politikai, gazdasági, társadalmi légkörben a felszabadult öntevékenység, önakarat feszítette jobban a követelményt. Felnőtt férfiak, gyerekes anyák ültek be az iskolapadba, hogy megtanuljanak írni, számolni; mások, hogy továbbfejlesszék képzettségüket, általános ismeretüket. S e folyamat utólag is hat. Nyírlövő községben jegyeztem fef két éve, hogy a tsz kovácsa évente több száz forint értékben gyarapítja a házi könyvtárát. Minden rendben lenne? Mindenkire egyaránt érvényes a magasabb mérce? Szó sincs róla. Vannak még persze, idősebbek, fiatalok egyaránt, akik figyelmen kívül hagyják, nem tudják, vagy nem akarják figyelembe venni az új követelményt. Könnyebb a dolguk? Senki rendes ember nem irigyli őket. És most már: csak' vidéken, falun van mind ez? Határozott nemmel kell felelni. Az új mérce hatása érvényes életünk minden területén, csupán más áttételekben — a lényeg változatlan. A falusi helyzetkép azért kapott „kidomboritást”, mivel (ez már harmadszori ismétlés) ahhoz lehet leginkább hasonlítani a magasabb mérce értékét. Anélkül, hogy ez valamit is levonna a színtiszta eredményből. Aminek szóbeli értelme ez: a munka, a köz érdekében kifejtett helytállás, a gyakorlati és a szellemi értékek hatványozottabb hasznosítása. Semmi kétség, ez az új mérce az értékesebb, emberibb, az igazságosabb. a^Ios Bálint NEMZETKÖZI FESTŐSZIMPOZION A SÓSTÖN. Szeptember 1-től 28-ig bolgár, NDK, lengyel, jugoszláv, szov.' jet és nyíregyházi festőművészek részvételével nemzetközi festőszimpoziont rendeznek Nyíregyházán. Képünk: Hristó Ivanov Forev bolgár festőművészről készült, aki elsőnek érkezett a sóstói Fenyves turistaházba. Elek Emil felvétele ........ ’ *' ■" ........*.........................!■ ' '■ ■■ -- A zaj az újságok panaszrovataiból és a humoros karcolatok hasábjairól kezd átkívánkoeni a társadalmi, publicisztikai írások újságrovataiba; kezd tudományos elemzések és kutatások témája lenni, mert valóban túllépi az elfogadható határt. Hogy különösén a főváros, de már a vidéki városok is kezdenek elviselhetetlenül és feleslegesen zajossá t, válni, ez közhely, mindenki ; által ismert tény. Nqfn kell sorolni a zajkeltés részleteit, a jelenség apró és dühítő megnyilvánulási formáit. A bőgő kipufogójú motorkerékpárok ismétlődő szerenádját, a vékony falú lakótelepi há- •. Bakban versenyt bőgetett rá- á diók és televíziós készülékek9 zaját, a hajnali órákban környékre szólóan döngő tejeskannáktól és kukatartályoktól az éppen a pihenésre szánt parkokban és ligetekben berregő, géppuska hangú fünyírógépekig. Pokoli — mondja az ember és okokat keres. Nem mindig szerencsésen. Mert a sokasodó „decibelek” számából... el lehet jutni technikaellenes következtetésre is: sokat zajonganaka gépek, tehát ördög vigye őket, „ők aE okai” a sok idegességnek, ügyi?, általában „a sok gép az oka” ennek is, annak is, az a sok repülés, űrhajózás „nem vezet jóra?. Talán kissé eltúlzom a „sebességváltást” és túl gyorsan kapcsolok át egyik típusú következtetésről a másikra, de nem véletlenül. Hallottam már ilyen összefoglalást éle- tünik bajainak, gondjainak idős és középkorú embertől, kevésbé művektől és látszatra művelttől, sokat olvasó embertől egyaránt. Ez a kissé közvélemény - SEélességben terjedő nézet balkezes és áltudományos jóslatokból is táplálkozik, és nem árt - véle foglalkozni, mert olyanok is hangoztatják, akik (miközben életünk nyugalmát, poézisét, szépségét stb. féltik a gépektől), a televízió előtt ülnek, porszívóval takarítanak és az ételt természetesen hűtősEekrény- ben tartják. Ez ennek a furcsa, kései technikaellenességnek legkülönösebb vonása: hogy hangoztatói is csak — hangoztatják. És való igaz, legfeljebb a következetesség szigorú megkövetelői igényelhetik •tőlük, hogy ezek után ne nézzék meg a tévén kedvenc csapatukat — ne figyeljenek oda a fiatal gitáregyüttesre, ha véletlenül nekik tetsző dalba kend, vagy söpörjön az öreg qirokseprűvel a porszívó helyett minden „elgépiese- déstől” félő kortársunk. Hogy egymillió év múlva, vagy akár ezer év múlva az akkori ember mire jut a komputerek és az addig kitalálandó ezernyi más okos gép révén, azzal nekünk még korai foglalkoznunk, de egy bizonyos: akkor is és mindig a gép lesz az esnköz és az ember az alkotó, az ihlető, a mozgató. Most? Most éppen eljutottunk arra a pontra, hogy például a magyar falu népének legnehezebb munkáit kezdi elvégezni a kombájn és a kémia. A kisgépesítés, a belső anyagmozgatás még nagyon-na- gyon sok helyen „hórukk” dolga. „Agyon vagyunk gépesítve?” Ebben csak az hisz, aki nem lát rr. üzletek előtt ládákat cipelő fiatal tanulólányokat és munkásasszonyokat. Egyszóval: távol vagyunk attól, hogy a gépek átvették volna a munka nehezét mindenütt; hogy a legpraktikusabban használnánk ki őket: igaz, persze, hogy kényelmes miwltukkal társítani keli előbb-utóbb a hangtalanabb működtetés lehetőségét, de hát ez csak másodrangú kérdés. Ami pedig a szórakozás „elgépiesedését” illeti, abban bajos lenne az elektromos gitárt, vagy a hangszórót el- marasEtalni: ezek a gépek mind kapcsolóval és erősítővel rendelkező eszközök. Ember kell hozzá, aki le is tudja őket halkitani. És le is akarja. De a tapintatlanság, vagy a fegyelmezetlenség — a zaj két legfőbb oka — nem varrható a gépek nyakába. Az egész „technika, te vagy az oka” vádirat kissé félresikerült. . Rólunk, emberekről szól a mese. B. Bj Mese — rólunk
