Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-27 / 227. szám

xVft). asepwmoer «.

ABlET-MAOYARORSZaG — VASÁRNAPI aíELLEKLfiY

1. Aida!

Még az idén átadják rendeltetésinek Ujfehértón az új m ü veiéi és i központot. Az épületben helyet kap a színháztér, könyvtár, olvasó, és klubszobák, valamint egy szolgálati lakás is. Elek Emil felvétele

Baríók-emlékkiáilííás Nyíregyházán

A világhírű zeneszerző halálának 25. évfordulója alkalmából Bartók-emlékkiállítás nyílt szombaton Nyíregyházán, a megyei művelődési, központban. A Művelődés- ügyi Minisztérium közreműködésével rendezett tárlat változatos kép- és dokumen- tumanyagon keresztül mutatja be két héten át a nagy zeneszerző egész életét, gazdag művészi munkásságát. A kiállítást Fekete Ferenc, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának főelőadója nyitotta meg. Megnyitójában méltatta a halhatatlan művész életútját, művészi munkásságát, humanitását. Hogy megteremtse a magyar zenekultúrát, a magyar nép által évezredeken át megőrzött tiszta forrásból, a néphagyományokból, népdalokból rakta le az alapot. Gyűjtött az ország legelhagyatottabb helyein, a szomszédos országokban, sőt a keleti népekhez is eljutott. Olyan korszakban kezdett népdalokat gyűjteni, alkotni, amely a magyar történelem nehéz korszaka volt. Zenéje a maga korában nemcsali modern,, hanem ellenzéki is volt: szembefordulás egy giccses, soviniszta parlagi közízléssel. Olyan ember volt. aki a nehéz történelmi pillanatokban sem

tévesztette el a humanitás útját. Harcolt minden ellen, ami idegen volt a világtól. Vállalta az önkéntes számLev Kvin:

A kaland olykor öncélú, semmire nem vezet, csupán izgalom az izgalomért. Ám van, hogy a kaland az életért való verseny, s a bukás maga a halál. Ilyen kalandot ezret szül naponta a háború, s egy-egy kaland tucatjával teremti a hősöket. Kaland: két, magyarul jól beszélő szovjet tisztet a háború végén, Magyarországon átdobnak a frontvonalon. Hősök: a két tiszt, s azok a munkások, akikkel kapcsolatot találnak, akik torkig vannak a németekkel, s valamit tenni akarnak. Mi legyen ez a valami? Vakmerő, de eredményt alig hozó vállalkozás, vagy fegyelmezett, céltudatos akció? A szerző, aki maga is részt vett hazánk felszabadításában, s több esztendőn át újságíróként dolgozott Magyarországon, jó érzékkel választotta könyve cselekményének színteréül a vidéki várost, azt a szűkebb közösűzetést. A száműzetésben sein szűnt meg alkotni. A hala’ 1945. szép’rn r 26-án széli tóttá el az élők sóvá!. 'I.

séget, mely dráma, tragédia, s komédia létrehozására egyaránt, s egyszerre képes.

Izgalmas olvasmány az Idegen csillagok alatt, de nem sorolható csupán a nemes indítékú kalandregények közé. Kvin élő alakokat teremt, olyan embereket, akiknek önmagukkal is csatázniuk kell, hogy legyőzzék gyengeségeiket, a közös cél érdekében. Ezekért az emberekért nem csak izgulni lehet, hanem szeretni is kell őket. Mert magunkra, apáinkra, testvéreinkre ismerünk, azokra, akik legtöbbször nerr. tudatosan, hanem ösztönösen fordultak szembe a rosszal, t álltak a jó mellé. A G. Lányi Márta fordította mű a Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg. új színné1 gyarapítja a felszabadulás sorsfordulóját megörökítő művek sorát.

(ni)

Idegen csillagok alatt

magasra emelte a játéklapá- tot, mikor meglátta öltét.

— Az előőrsök a helyükön vannak — mondta elégedetten a fiú. De Márta most nem nevetett. A gyerek nem vicc, a gyerek nagyon komoly dolog, ez volt az arcán.

— Őserdőben vagyunk — suttogta inkább izgatottan. — Az első ember a múltban.

Vencel körülnézett.

— Civilizált ez az őserdő — biggyesztett — nincsenek vadállatok.

— De vannak. Jönnek és fölfalnak. Repüljünk el!

— Én kakas vagyok, nem tudck repülni. Csak csattogtatom a szárnyam.

— Akkor fölfalnak.

— Jóétvágyat.

Vencelnek. lassan elpárolgott a jókedve. Hogy fogom ezt megmondani? Hülyének fcg tartani.

Ha egy-egy fordulónál lenézlek, alattuk már bontakozott a város. Tompán hallatszott a zúgása, erősebben és mégis halkabban, mint odalent. Még egy lépcsősor következett. aztán fönt voltak az emlékmű talapzatánál. Külföldiek mászkáltak körülöttük, fényképezőgép lógott a nyakukban.

Márta hátat fordított nekik, a korláthoz ment és szembenézett a várossal.

— Szép — mondta.

— Ezeknek a külföldieknek főleg. Akik nem benne élnek. És nem érzik, hogy milyen füst van. És nem látják a világ legcsúnyább bérházait.

— Akkor is szép.

— Föntről — mondta a fiú makacsul.

Márta megpördült maga körül.

— Nem baj, úgyis elutazunk.

Vencel nyelt egyet.

— Az nem is olyan biztos — mondta. Sületlenül hangzott nagyon.

— Hogyhogy? Megvesszük a motort és usgyi.

— Usgyi.

— Usgyi hát! — kiáltotta

Márta vidáman. Aztán elhallgatott, látta, hogy Vencel komoly marad.

— Mi történt? — kérdezte és megfogta a fiú kezét.

— Nincs motor.

— Miért?

— Befizettem mindent,

minden pénzemet.

— Hova a csudába? Minek?

— Déltengeri útra egy

óceánjáróval. Nápoly, Tunisz, Afrika — mondta mérgesen Vencel. Aztán hozzátette: — Bőt. ennél is furcsább helyre: lakásra.

Márta csodálkozva nézte.

— KISZ-lakásra, OTP-vel — tette hozzá gyorsan. — Igen, nem bírom már azt az albérletet. Tudd meg volt kakas. Egész éjjel bömbölt. Az már nem kukorékolás, hanem bölénybőgés.

Elhallgatott, oldalról a lányra pillantott.

— No, mit szólsz ehhez?

Márta magasra vonta a

szemöldökét.

— Miféle lakás lesz az? Egyszemélyes ?

Vencel zavarba jött, nem szólt semmit.

— Hát mondd már, kivel fogsz ott lakni, abban a lakásban? Kivel beszélted ezt meg? — folytatta a lány ártatlan hangon.

— Miért, neked van lakásod? — kérdezte Vencel.

Kipukkadt belőlük a nevetés.

— Mit szólnának ezek a külföldiek, ha egy nagyot kukorékolnék? — mondta aztán a fiú.

— Á, úgyse tudsz te olyan szépen, mint az a kakas — intette le Márta, és ebben aztán megegyeztek.

Szinnyei /úlia:

FELELŐSSÉG

ORMOS Sándor igazgató, ezen a napon mintha csak bajt szimatolt volna, valamivel korát ban ébredt a szokottnál. Hosszú hónapok óta tartó nagy gondjának végéhez ért, az új gázfejlesztő üzem csarnoka elkészült, ma' adja át a kivitelező vállalat. Tulajdonképpen örülni kellene, de annyi sok huzavona után mar hinni sem tudott. Kocsiba ült, hogy mielőbb kiérjen a gyárba.

Ahogy közelebb ért, már látta fönt az állványzat csúcsán a színes szalagokkal feldíszített, zöld lombos faágat, amit még tegnap kitűztek a kőművesek. Az irodájába érve, az építőipari vállalat művezetője várt rá; azzal fogadta, hogy főnöke tegnap késő délután eldirigálta a csarnokról az ácsokat, valami még sürgősebb munkára, s így csak akkor tudja átadni ma a munkát, s csak akkor lesz meg a gleich- ni, ha az igazgató a saját embereiből ad legalább ötöt: ácsot, asztalost, mindegy. Nekik kell az állványzatot szétszedni. Ormost megint elfogta valamilyen megmagyarázhatatlan szorongás, sovány, barna arcán a szokott táncot kezdték járni az arcidegei, mint mindig, ha nehéz helyzet elé került. Nyolc éve állt a vdlalat élén, általion meg voltak vele elégedve, habár feljebbvalói gyakran kifogásolták, hogy „túlhajtja a dolgokat". Most is érezte, mint szökik fel fejébe a vér, legszívesebben kidobta volna a művezetőt. De nem akarta kockáztatni az áldomásivást, amire az emberek már számítottak. Nagy nehezen igent mondott, azután telefonon intézkedett. hogy három ács és két asztalos menjen fel a csarnokra, szedje szét a zsaluzást.

Fél óra múlva kopogtattak az ajtón, s belépett Merényi Ferenc, az egyik ács. Kék munkaruhában, tagbaszakadt alakjával úgy állt ott, mint aki nem kérni, hanem parancsolni jött ide. — Azt mondja a térmester... — kezdte, de az igazgató a szavába vágott.

— Jól mondta, én adtam rá utasítást.

— Én pedig nem vállalom, a hétszentségnek se. Azért jöttem, hogy ezt megmondjam magának. Hol van az megírva, hogy nekem kell eltisztogatnom a szemetet, amit más csinált?

— Kérem, ne vitatkozzon, tegye amit mondtam. Én elvállaltam és kész.

— VÁLLALNI KÖNNYŰ de nekem kell felmennem 20 méter magasba. — Farkasszemet nézett az igazgatójával, aztán csendesen hozzátette: — Az a baj, hogy szédülök is az utóbbi időben. Fene tudja, mi a bajom.

Ormos békülékenyen, türelmesen mondta: — Majd nagyon óvatosan fogja csinálni. Az ilyen szédülésféle engem is elfog néha; de le lehet győzni. Csak nem kell képzelődni. Aztán elárulom magának azt is: alighanem sikerülni fog egy kis külön- jutalmat kiutalnom maguknak erre a munkára az igazgatói alapból. De ne hagyjanak most cserben, számítok magukra. Higgyék el, nem tudok mást csinálni. A gleichninek ma meg kell lenni. Természetesen maguk is részt vesznek azon. Mondja el a többieknek is, amit most velem beszélt.

Merényi alapjában jóindulatú, szorgalmas munkás volt, de egy kicsit nagyhangú. Viszont az a fajta, akinél jó szóval mindent el lehet érái így most is; látva az igazgató szorult helyzetét, nem vitatkozott tovább, |ianem röviden biccentett, elfordult és kiment a szobából.

EBÉDSZÜNETBEN az öreg Gruber kibicegett a gyárral szemben lévő üzletbe, hogy cigarettát vásároljon magának. Akkor szállt le a buszról a városból jövet, barátjának Merényi ácsnak a felesébe. Grubert megpillantva az asszony vidáman

odakiáltott: — Ha látja az uramat, mondja meg neki, hogy sikerült halat kapnom. Hal lesz vacsorára! Az a Ferim kedvence!

Grucev visszaváltott: —

Jó. majd megmondom.

Merényiék nem laktak messze u gyártól. A hosszú, földszintes házat annak idején még Bedőék, a szomszédos téglagyár egykori urai építették munkásaiknak. Egy ajtó, egy ablak, sorban egymás mellett; akárcsak a többi régi gyárvárosi házban. Merényi azonban évek óta kuporgatott, serénykedett, s közel voit már a napja, hogy munkástársaival szövetségben, kölcsönösségi alapon, brigádmunkóban befejezze a saját háza felépítését a szomszéd dűlőben. Már a kisebbik fiú is iskolába járt, nem lehetett tovább megmaradni a szegényes szoba-konyhás lakásban, a porfelhős országút mentén.

Délután fél három óra felé Grubernek eszébe • jutott a Merényinétől kapott megbízatása; bezárta az irodája ajtaját s kiment az üzembe. Hallotta már, hogy Merényi ma az új gázfejlesztő csarnokának, tetőzetén dolgozik- Elindult hát a generátorüzem távolabb fekvő épülete felé.

Nemsokára lélekszakadva rohanó emberekkel találkozott. Az arcukon látta, hogy valami baj van, de hogy mi, azt hiába kérdezte tőlük kiáltva. Választ nem kapott, rohantak tovább a porta felé. Gruber igyekezett meggyorsítani lépteit. Mikor odaért látta, hogy bent a csarnokban embergyűrű áll, azon belül, arcra borulva feküdt a földön Merényi Ferenc. Eszméletlen volt.

Gruber félrelökte a bámészkodókat, s lekuporgott melléje. Merényi szeme csukva volt, orrából, szájából egy kevés vér szivárgott. Gruber megsimogatta a halántékát, s furcsa, torz hangon így .beszélt hozzá: — Feri, azt üzeni a feleséged, hogy hal lesz vacsorára! Érted?... Halat tudott venni a városban, az lesz vacsorára. A te kedvenced. Hallod, amit mondok?...

Megpróbálta a fejét kissé maga felé fordítani, s akkor úgy rémlett neki, mintha az eszméletlen ember szemhéja megrebbent volna. Gruber megörült, újra szólt hozzá: — Te, azt üzeni a feleséged... kérte, hogy mondjam meg neked...

ALIG MONDTA KI ezeket a szavakat, már hallatszott a mentőautó vijjogó szirénája. Majd néhány perc múlva a fehér kocsi boszorkányos ügyességgel keresztülcikázott a gyárudvaron s odakanyarodott az épület elé. Magas, fiatal orvos ugrott ki a belsejéből, majd leemelték a hordágyat. Az orvos úgy rendelkezett, hogy a beteget ki kell vinfii a szabad levegőre, mert a csarnokban por szálldosott.

Az ég fedett volt. a hőmérséklet kellemesen hűvös. Pillanatok alatt nagy tömeg verődött össze a hordágy körül, aki csak tehette, otthagyta a munkahelyét. Az egyik csoport élén Ormos Sándor igazgató halottsápadt arccal faggatta a szerencsétlenség szemtanúit: hogyan történt?... Talán leszédült a magasból? Lehet, hogy megszédült, mondták ezek. Merényi eleinte pompásan indult, eléggé erős iramot is diktált, azt mondta, délutánra készen akar lenni. Aztán egyszer csak megtántorodott, s arccal levágódott a földre. Nem így volt, mondták más szemtanúk. Nem arról van szó, hogy megszédült, hanem amikor egy másfél méteres gerendát hajított le, amit kibontott, a benne maradt ácskapocs hegye beleakadt a nadrágjába, s magával rántotta őt. Hogyan, hogy nem vette észre az ácskapcsot? Azért, mert igenis szédelgett, nem valami szívesen ment föl, fázott ő ettől a munkától. De megparancsolták neki. S mit tehet a szegény ember? Csinálja, amit mondanak neki. Mindig is így volt, ma is így van. Persze, ezért valaki felelős.

Ormos eleget hallott. A rossz lelki ismeret arra k észtedé, hogy igyekezzen eltűnni a tömegből.

A MENTOK most oszlatni kezdték a csoportosu1 ást, a balesetesnak levegőre volt szüksége. Az orvos ham1! sásán látta, hogy a sérült állapota válságos, életben ma-adásához alig Van remény; ezért elszállítása már nam kockáztatható meg. Mégis minden lehetőt megpróbált, hogy legalább egy pillanatra eszmélet-e téritse. A szívmasszázs és a mesterséges légzés azonban már mitsem használt. Ezért 15—20 perces fárasztó birkózás után abbahagyta. Injekciós fecskendőt vett elő. hosszú tűt helyezett el rajta, s a körülállók bámuló felszisszenése közben kívülről, a bordák között egyenesen szívközépbe szúrta. De az adrenalin se tudott már csodát tenni.

Közben néhányan. — köztük Gruber is — elmentek, hogy értesítsék a történtekről Merényinét. Ezek most visszaérkeztek, s magukkal hozták az asszonyt is. Köny- nyen mosolygó arca furcsán rángatózott, arcvonásai nehezen álltak rá a riadtság és kétségbeesés kifejezésére, mely e pillanatban hatalmában tartotta. Kissé ritkás haja zilált volt, szeme könnyektől nedvesedett. Halpucolás közben érte a hír, hogy nagy baj van a Ferivel, jöjjön azonnal. Otthagyott mindent s már ment. Még a kötényét sem vetette le, most is halpikkelyek, s elmaszatolódott sápadt vérfoltok tapadtak rajta. Még nem tudta, hogy a férje halott, de valamilyen borzalmas elősejtelem tágra meresztette a szemét.

Amikor beértek a gyárudvarra, s az asszony látta a nagy felfordulást, s a körös- körül mindenünnen rámeredö szánakozó-kémlelő pillantásokat, remegni kezdett. S ahogy meglátta a férjét, aki most már bent az üzemorvosi rendelő priccsén fekve csendesen várta a halottszállító kocsi megérkezését, Olyan kétségbeesett zokogás vett erőt rajta, hogy a kívülállók megborzadva néztek a földre. A nők szipogni kezdtek, s az egész csoportosulás, minden felszólítás nélkül rövidesen szétoszlott. Az ápolónővér és az üzemi tűzoltó- parancsnok, akik eddig a váróban ültek, s őrizték a halottat, szintén nem bírták elfojtani megrendülésüket, s kimenekültek az udvarra.

A kicsiny rendelőben az asszony egyedül maradt a sárga arcú, nagy, testes halottal. A barna viaszosvászonnal borított prices előtt térdelt, fejét a férje mellére hajtotta s keservesen sírt.

Végre megérkezett a csukott kocsi, s odafarolt az üzemorvosi rendelőhöz. Legényei nem sokat teketóriáztak, átrakták a hullát a hordágyra, aztán már futottak is vele, tolták befelé a kocsi belsejébe. Erre a furcsa zajra az asszony — mintha csak most értette volna meg, hogy tényleg vége mindennek — erőszakoskodni kezdett, s mindenáron be akart szállni a férje mellé.

Az ajtók azQnban kérlelhetetlen tompa puffanással becsapódtak, Merényinét a nővér és a tűzoltóparancsnok szelíd erőszakkal visszafogták, az autó pedig elrobogott.

A hullaszállító megérkezésére az emberek természetesen .megint ki csődültek a gyárudvarra. Légióként

őszinte szánalomból és együttérzésből, de persze kíváncsiságból is, mert látni akarták, hogyan viselkedik a felesége a búcsúnál.

A várt nagy jelenet azonban elmaradt, mert a feldúlt, s remegő asszonyt már visz- sza is tuszkolták a rendelőbe, s ott a nővér nagy sietve egy csillapító injekciót nyomott a karjába.