Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-22 / 222. szám

1970, szeptember 22. KELET-MAGYAROESTA© f. oldal A verseny közben sorra kerülő bemutatók közönség- sikert arattak. Képünkön az MHSZ egyik nyíregyházi ej­tőernyőse lebeg a kitűzött célkereszt felé. Gazdag program, sikeres rendezés Lezajlott Nyíregyházán az összetett honvédelmi verseny országos döntője Vasárnap délelőtt került sor Nyíregyházán a Simái úti gyakorlótéren az Ifjúgár­disták és a felnőttek össze­tett honvédelmi versenyé nek, valamint a tartaléka- tiszthelyettesek, tiszteit hon­védelmi versenyének országos döntőjére. A feilobogózott, kitűnően előkészített helyszínen a ver­senyzők mellett szép számú nézősereg gyűlt össze, ami­kor az országos döntő meg­nyitó ünnepsége elkezdődött. Az országos döntő díszelnök­ségében, a tribünön helyet foglalt Kiss Lajos vezérőr­nagy, a Magyar Honvédelmi Szövetség főtitkára, dr. Tar Imre, a megyei pártbizott­ság titkára, dr. Fekszi Ist­ván, a megyei tanács vb-el- nöke. Páricska Zoltán, a KISZ KB osztályvezetője. Stock János vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium képviselője Kanda Pál, az SZMT vezető titkára, a me­gyei párt vb tagja, Bánáczi Gyula, a KISZ megyei bi­zottságának első titkára, dr. Ördögh János, a Nyíregyhá­zi Városi Tanács VB elnök- helyettese, továbbá a fegy­veres testületek, a társadal­mi és tömegszervezetek me­gyei és városi képviselői. A versenyzők felsorakozá- sa, s a Himnusz akkordjai­nak elhangzása után Kiss Lajos vezérőrnagy mondott megnyitó beszédet. Pontosan délelőtt 9 órakor vágtak neki az első csapa­tok a különféle korosztá­lyokban a versenytávoknak, az akadályok leküzdésének. Miközben az országos döntő számai gyors egymásutánban zajlottak, a nézőközönség számára is bőven volt látni­való. Ugyanis a csapatoknak való szurkolás mellett'* az MHSZ repülői, ejtőernyősei mutatták be gyakorlataikat, de sokan megcsodálták a rá­dióirányítású repiilőmodel- lek bemutatóit is. Mégis, ta­lán a legnagyobb sikert g terepen bemutatott, érdekes harcászati gyakorlat aratta. De rendkívül sok látogatója volt a haditechnikai eszkö­zök kiállításának is. A honvédelmi versenyek országos döntője az alábbi végeredményekkel zárult. összetett honvédelmi verseny, férfi II Ifjú Gárda korcsoport­ban bajnok: Békés megye együt­tese 13:06,5. 2. Hajdú-Bihar 13:10.2. 3 Nógrád 14:57.6, 4. He­ves 14:09.5. 5. Bács 14:41,5, 6. Borsod megye 15:04,4 perccel. összetett honvédelmi verseny női Ifjú Gárda korcsoportban bajnok: Baranya megye 9:23,5, 2. Győr megye 9:47,9, 3. Fejér me­gye 9:53 1. 4. Budapest 10:03.9, 5. Komárom 10:14.9, 6. Zala me­gye 10:15,5 percfcel. i 6 tS-fíuT .C Összetett honvédelmi verseny férfi I. korcsoportban bajnok: Heves megye 7:29,2, 2, Csongrád megye 7:4i,7, 3. Nógrád megye 7:47,8, 4 Baranya megye 8:01,5, 5. Szolnok megye 8:05.7. 6. Zala megye 8:05.7 perccel. Összetett honvédelmi verseny férfi II. korcsoportban bajnok: Csongrád megye 11:15, 2. Nóg­rád megye 11:45,9. 3. Borsod me­gye 12:32,7, 4. Veszprém megye 12:35,7, 5 Komárom megye 12:36,4. 6, Győr megye 12:37,2 perccel. összetett honvédelmi verseny férfi III. korcsoportjában bajnok: Borsod megye 7:18,6, 2. Szolnok megye 7:47.6. 3. Nógrád megye 7:57,6, 4. Békés megye 7:59,7, 5. Csongrád megye 8:12,2, 6. Sza- bolcs-Szatmár megye (Nyíregy­házi MÁV) B:17,0 perccel. összetett honvédelmi verseny női felnőtt korcsoportban bajnok: Vas megye 8:32,1, 2. Pest megye 8:36,0, 3 Borsod megye 8:40,7, 4. Somogy megye 8:42,9, 5. Győr megye 9:02,2, 6. Tolna megye 9:02,6 perccel. Tartalékosok honvédelmi ver­senye, I. korcsoportban bajnok: Szabolcs-Szatmár megye (a Nyír­egyházi TITASZ Szentesi Miklós. Varga Ferenc. Vadas András ösz- szetételű csapata) 0 hibapont, 64:28, 2 Budapest 1 hp, 58:47, 3. Békés megye 1 hp, 83:52, 4. Győr megye 2 hp, 58:32, 5. Hajdú-Bi­har megye 2 hp, 65:43, 6. Csong­rád megye 2 hp, 67:42 perccel. Tartalékosok honvédelmi ver­senye, II. korcsoportban bajnok: Békés megye 0 hibapont, 46:06, 2. Budapest 0 hp, 78:10, 3. Vas megye 2 hp., 51:52, 4. Pést me­gye 2 hp. 53:22 . 5. Győr megye 2 hp. 77:55. 6. Veszprém megye 2 hp, 83 ;49 perccel. A helyezéseket elért csa­patok tagjainak Kiss Lajos vezérőrnagy, a Magyar Hon­védelmi Szövetség főtitkára nyújtotta át az ízléses vere­teket, érmedet és a -tisztelet- díjakat» r . Egy motoros és egy vitorlázó repülőgép üdvözlő feliratot vontatott el a felsorakozott versenyzők, vendégeli és nézők fölött. Két lány a gerendán! A versenyzőknek futás közben, teljes felszereléssel kellett egyensúlyozniuk. A kiállított haditechnikai eszközöknek igen sok látoga­tója volt. Mint felvételünk is bizonyítja, a legifjabbak „birtokukba" is vették az egyik löveget. A start pillanata. A kitűnően előkészített versenypá­lyákon — mint felvételünkön is látható — egyszerre több csapat tudott versenyezni. Ez bizony nem volt könnyű feladat. A kötélen való függeszkedést mégis meglepő rövid idő alatt teljesítet­ték a versenyzők. Hammel József felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents