Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-20 / 221. szám
HW. szeprember 50 kft.ft-wracy a non w f.n n. ©ids! SPORTTURMIX Súlyemelő VB‘ Kettős helyi rangadó A labdarúgó NB III- Északkeleti csoportjában szabolcsi szempontból rendkívül érdekes fordulóra kerül sor vasárnap Hat együttesünk közül négy csapat játszik egymással helyi rangadót. A Nyírbátori Dózsa a Rakamazi Spartacust látja vendégül. E találkozó érdé kessége, hogy a hazai csapatnak elkelnek a bajnoki pontok, de ugyanez áll a vendég rakamaziakra is, akik pillanatnyilag a bajnoki táblázat élén állnak. A másik helyi rangadóra Mátészalkán kerül sor, ahol a mátészalkai együttes a Tu- zseri MEDOSZ csapatát látja vendégül. Izgalmakban és küzdelemben e találkozón sem igen lesz hiány hiszen a szálkái együttes a bajnoki tabella utolsó helyén tanyázik. s nyilván az élbolyhoz tartozó Tuzsérral szemben is jól akar szerepelni hazai pályán, hogy elkerülhessen az utolsó helyről. Atlétikai bajnokság {Nyírbátorban Nyírbátorban közel 90 versenyző részvételével bonyolították le a serdülő és ifjúsági atléták 1970 évi járási pályabajnokságát. A versenyen a járás sportegyesületei közül a Nyírbátori Gimnázium szerepelt legjobban. versenyzői 15 bajnoki címet szereztek. Második helyen a Nyírbátori Kinizsi végzett 9 első hellyel. A járási pályabajnokság egyben válogató volt az október 4-én sorra kerülő Báthó- ri Kupa csapatversenyre is, melyen a nyírbátori járás legjobbjai mellett Nagykálló, Mátészalka és Fehérgyarmat atlétái is részt vesznek. üt évre eltiltották Augusztus 13-án került sorra a nyíregyházi járási labdarúgó-bajnokságban a Tiszarád—Kemecse II. mérkőzés. A találkozón Kató László tiszarádi játékos megütötte, majd meg is rúgta a játékvezetőt. A fegyelmi bizottság a magáról megfeledkezett labdarúgót 5 évre, 1975. szeptember 12-ig tiltotta el a játéktól. Súlyosbító körülménynek számított, hogy a tiszarádi játékos korábban már •— ellenfélének bántalmazása miatt — kapott 4 hetes eltiltást — közölte sportrovatunkkal Egressy Pál, a Nyíregyházi Járási Labdarúgó Szövetség munkatársa. Megyénk sport- fejlesztési tervéről A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Szabolcs-Szat. már megyei Tanácsa külön bizottságot alakított, melynek feladata, hogy elkészítse megyénk negyedik ötéves eportfejlesziési tervét. A bizottságon belül módszertani, agitációs és propaganda. valamint gazdasági csoportok alakultak. Ezek több irányú felmérést végeznek 1966-tól 1970-ig. s a felmérések tapasztalatai alapján határozzák meg az ötéves sportfejlésztési terv tartalmát. célkitűzéseit. Itisták szomorú rekordja Meglehetősen kellemetlen rekord született a Tiszalöki HSC—Nagy halászi Textiles megyei ifjúsági bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. A találkozón —. szeptember 13-án játszották le — különféle sportszerűtlenségek miatt 4 játékost kellett kiállítania a játékvezetőnek. A hírt meghallva az egyik Sportvezető megjegyezte: „Sajnálatosan még sókra viszik, ha ilyen fiatalon elkezdik a sportszerűtlenkedést!Tóth Géza harmadik Kolotov félnehézsúlyban mindent megnyert Nyilván a megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága is hallhatta ezt a megjegyzést, mert döntéseivel igyekezett meggátolni, hogy a magukról megfeledkezett ifjúsági játékosok e téren „sokra vigyék”. Ugyanis a szabálytalanságokat elkövető játékosokat egv héttől hat hónapig történő eltiltással sújtotta. Itt jegyezzük azonban meg: a fegyelmi bizottságok ténykedése önmagában kevés. A sportegyesületek, a sportvezetők tehetnének a legtöbbet! A játékosokkal való rendszeres fogla,tr/v'ás=al elejét is vehetnék a sportszerűtlenségeknek. Kosárlabda ifjúsági l»upa Megyénkben ma kerülnek sorra a kosárlabda országos ifjúsági kupa helyi, selejtező mérkőzései. A kieséses, kör- mérkőzéses rendszerben folyó selejtezőkön 7 fiú- és 5 leánycsapat vesz részt. A megyei selejtező győztes fiúés leánycsapata bejut az országos elődöntőbe. A hír önmagában ennyi! De szeretnénk azzal megtoldani, hogy meglehetősen kevésnek tartjuk a résztvevő csapatok számát. Főleg akkor, ha figyelembe vesszük a sportág népszerűségét, s a középfokú tanintézetek létszámát. Játélimefő'liiány! A járások átszervezése során rendkívül megnövekedett a nyíregyházi járási labdarúgó-bajnokságban részt vevő csapatok száma. Hétről hétre oly sok mérkőzést bonyolít le a járási szövetség, hogy egyszerűen nem tud megfelelő számú labdarúgó-játékvezetőt küldeni a találkozókra. Ez áldatlan helyzet enyhítésére a szövetség labdarúgó játékvezetői tanfolvamot indít október első hetében. Az érdeklődők szeptember 28-ig jelentkezhetnek személyesen, vagy írásban az MTS Nyíregyházi Járási Tanácsánál. Columbusban. a súlyemelő- világbajnokságon magyar idő szerint szombatra virraJ dóra a féuiehézsúly küzdelmei zajlottak le. Miután az észak-európaiak két ásza, az olimpiai, világ- és Európa- bajnok finn Kangasniemi, va-i lamint az örökké dobogón végző svéd Bo Johansson nem indult, adva volt az első számú esélyes, a 25 éves szovjet Kolotov személyében. Kolotov, aki ez év áprilisában ma.jához ragadta a világcsúcsot 532,5 kilóval, fölényes győzelmet aratott. Minden' lehetséges babért megszerzett: világbajnok lett nyomásban, szakításban, lökésben és összetettben, világcsúcsot javított szakításban (versenyen kívül Kangasniemi 160,5 kilós rekordját 161,5 kilóra) lökésben (saját. Szombathelyen elért csúcsát módosította 201 kg- ról 202,5 kg-ra) és összetettben (ugyancsak saját csúje a világbajnokságon. Az elmúlt évben Varsóban kiesett és Columbusban sem járt másként. Pedig jól kezdett: 160 kilós nyomáseredménye alapján a dobogóra is esélyes volt, de szakításban — amelyben országos csúcstartó — kiesett. A magyar válogatott, miután félnehézsúlyban is két versenyzőt indított, kimerítette a kilences maximális csapatlétszámot. így a nehézsúlyú Hanzlik János szereplésére már nem kerülhetett sor. A magyar súlyemelők tehát befejezték columbusi szereplésüket. Félnehézsúlyban rajthoz állították kilencedik versenyzőjüket a lengyelek is, 42 pontjuk lett. A Szovjetunió 29 ponttal rendelkezik és még két versenyzője — TaJt* és Alekszejev — van hátra. Ök ketten maximálisan 14 pontot szerezhetnek, s ha ez sikerül, akkor a szovjet válogatót) 1 ponttal megelőzi a :engye!eket a pontversen vben. Nagy izgalmakra van még kilátás. A szovjet csapatnak nem lenne ennyi izgalma ha félnehézsúlyban Kidajev, a nyomás világrekordere nem esik ki. Kidajev biztos pontokat szerzett volna, s akkor kisebb lenne a különbség a lengyel és a szovjet együttes között. Félnehézsúlyban világbajnok: Vaszilij Kolotov (Szovjetunió) 537.5 kg, világcsúcs (175, 160, 202,5), 2. Phil Grippeldi (Egyesült Államok) 490 kg, 3. Tóth Géza (Magyarország) 490 kg. Bézi László Labdarúgó NB I: Honvédelmi verseny: Ma reggel kezdődik a döntő Vasas—Csepel 4:0 (2:0) Fáy utca, 12 ezer néző, v.: Kaposi. ■ Az első perceikben nem volt nagy az iram, a vendéglátók állandó fölényben játszottak. A 19. percben a kitűnően játszó Lakinger jó labdával indította Puskás dr-t, aki a kimozduló Fatér mellett 10 m-ről a kapu közepébe gurított, 1:0. A 27. percben Müller egy 22 m-es szabadrúgást ügyesen átemelt a sorfal felett, Vidáts rácsapott és a kifutó Fa-tér lába között a kapu .közepébe lőtt, 2:0. Az 50. perctől a Csepel egykapura játszott, hosszú perceken át. Az elszalasztott csepeli gólhelyzetek után Vasas-gólok következtek. A 78. percben Ladinszki 14 m- ről félmagas bombát küldött a bal sarokba. 3:0. Két perccel később Ladinszki a bal- összekötő helyén indította Tóthot, a fiatal csatárt Molnár még visszarántani sem tudta, és 12 m-ről a tehetetlen Fatér mellett a kapu jobb oldalába lőtt, 4:0. csát 532,5 kg-ról 537,5 kg-ra). Kolotov 47,5 kiló.val előzte meg az ezüstéremhez jutott amerikai Grippaldit és a magyar Tóth Gézát. A magyar csapat — akárcsak középsúlyban — két versenyzőt indított. A 38 éves Tóth Géza világbajnokságokat tekintve 1961 óta nem adta alább bronzéremnél és Columbusban is hú maradta hagyományokhoz. Bár nem érte el legjobb eredményét, így is dobogóra állhatott és csak testsúlykülönbség miatt esett el az, ezüstéremtől. A fiatal Nagy - Ferencnek úgy látszik nincs SzerencséSPORTHÍREK KÉZILABDA Madridban tanácskozik a Nemzetközi Kézilabda Szövetség 13. kongresszusa. Döntöttek az 1972. évi müncheni olimpiai kézilabdatoma 16- os döntőjének kialakításáról. Az idei franciaországi VB eredményei alapján Románia, az NDK, Jugoszlávia, Dánia, az NSZK, Svédország, Csehszlovákia és Magyarország nyolc helyet már lefoglalt. A további nyolc helyre a Spanyolországban 1972 február-márciusában sorra kerülő előolim- pi-ai torna legjobb nyolc csapata jut. Határoztak a következő világbajnokságok színhelyéről. Az 1974. évi férfi VB rendezési jogát az NDK kapta, a női világbajnokságot Hollandiában bonyolítják le. EJTŐERNYŐZÉS Bled-ben csehszlovák és szovjet sikerek születtek a 10. ej tőernyős-világba j nokságon. A magyar versenyzők hátra szorultak. Eredmények: férfi egyéni összetett, világbajnok: Alek- szej Bahmenyev (szovjet) 4136 pont, összetett csapatban, világbajnok: Csehszlovákia 18 235,5 pont, ...11. Magyar- ország 30 127,2 pont. VIVAS Szombaton szabadnapjuk volt a világbajnokság résztvevőinek. Vasárnap rajtolnak a párbajtőrözők. Minden bizonnyal a VB legnagyobb mezőnyú fegyverneme a párbajtőr lesz: erre a. számra több mint száz nevezés érkezett, de hogy közülük kik állnak rajthoz, azt még nemlehet tudni, mert szombaton a sajtóiroda is szabadnapot tartott. A kardozók vasárnap délután helyi idő szerint fél négykor vívnak az olaszokkal, s remélhetőleg este 8-kor a döntőt a szovjetek ellen. LABDARÚGÁS A 2:2-re végződött EVK- mérkőzés utáni banketten összeverekedtek a Lazio és az Arsenal labdarúgói. A csapatok egymást hibáztatják, s mentségül hozzák fel: sajnos a megengedettnél több volt a borkóstoló... A Lazio vezetői azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy lemondják a londoni visszavágót. RÖPLABDA Bulgária négy városában — Szófia, Jambol, Haszkovo és Kirdjali — szinte egyszerre szólal meg a játékvezetői síp, amely az 1970. évi — sorrendben a VII. — férfi röplabda-világbajnokság rajtját jelenti. Már a hatos selejtező tornák is minden bizonnyal nagy küzdelmet hoznak, hiszen a tét: bekerülni a legjobb nyolc közé a döntőbe. Ez az ..irányvonala” a magyar férfiválogatottnak is, amely két nap óta Jam- bolban edz. A nyitómérkőzés vasárnap, magyar idő szerint 15 órakor kezdődik a Finnor. szág—Lengyelország találkozóval, majd egy órával ké. sőbb Magyarország és az Egyesült Államok csapatai lépnek pályára. Beiskolázunk még szakmunkástanulónak kollégiumi férőhellyel az általános iskola 8 osztályát végzett fiúkat központifűtés-szerelő, általános lakatos, hegesztő szakmában. Jelentkezni lehet október 31-ig személyesen azonnali kollégiumi maradásra felkészülve Budapesten 2-es számú Szakmunkásképző Intézetnél Budapest IX Timót u. 3 Lőrinciben (Hatvantól 9 km-re) 215 számú Szakmunkásképző Intézetnél. Budapesten csak központifűtés-szerelőnek lőrinciben mind a három szakmában lehet jelentkezni. CSŐSZERELÖIFARI VÁLLALAT. Paczier János munkaügvi oszt * vez. (783) Szombaton megérkeztek Nyíregyházára az összetett honvédelmi verseny és a tartalékos honvédelmi verseny országos döntőjének résztvevői. A versenyzők és a vendégek tegnap délután 17 órakor megkoszorúzták Nyíregyházán Szamuely Tibor szobrát, s ez aktussal hivataloran kezdetét vette a nagy esemény. A mai napon reggel 8 órától kerül sor Nyíregyházán a Simái úti gyakorlótéren az MHSZ Országos Központja, a KISZ KB és az MHSZ Szabolcs-Szatmár megyei vezetőségének rendezésében a nem mindennapos, országos döntőre. Az összetett honvédelmi verseny és a tartalékos honvédelmi verseny döntőjének megnyitására ünnepélyes külsőségek között kerül sor. A csapatok felvonulása, a jelentésbeadás, az üdvözlés és a himnusz akkordjai után rövid megnyitó beszéd következik. majd a versenyzők fogadalomtétele. A két versenyszám küzdelmei pontosan délelőtt 9 órakor kezdődnek. S a verseny ideje alatt az érdeklődő nézők egyéni és kötelék múrepülést, a motoros repülőgépek ballonvadászatát, s ejtőernyős bemutatót láthatnak. De érdekes lát- ványosságot ígér a rádióirányítású repülőmodellek bemutatkozása, valamint a harcászati bemutató, s nyilván sok érdeklődőt vonz majd a hadi- technikai eszközök kiállítása is. A honvédelmi versenyek országos döntője a déli órákban sorra kerülő eredmény- hirdetéssel fog zárulni. Mai sportműsor Kézilabda: Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Egri Lendület. NB Il-es női bajnoki mérkőzés délelőtt 11 órakor a stadionban Mátészalkai MEDOSZ—Debrecen: Dózsa, NB Il-es női bajnoki mérkőzés délelőtt 11 órakor Mátészalkán. Nyírbátori Vasas—Gyöngyösi Vasas Izzó, NB Il-es férfi bajnoki mérkőzés délelőtt 11 órakor Nyírbátorban. A Nyíregyházi Kinizsi NB Il-es női csapata Egerben az Egri Dohánygyár, a Kinizsi NB Il-es férficsapata Gyöngyösön, a Zalka SE ellen játszik bajnoki mérkőzést. Labdarúgás, NB II: Nagybáto- nyi Bányász—Nyíregyházi Spartacus, NagybátonyT5an délután 14 óra 30 perckor, vezeti: Radó (Szegedi, Tátrai). NB III: Nyírbátori Dózsa—Rakamazi Spartacus, Nyírbátorban 15 óra 30 perckor, vezeti: Ladányi (Dalanics, Farkas). Mátészalkai MEDOSZ—Tuzséri MEDOSZ, Mátészalkán 15 óra 30 perckor, vezeti: Ambrus (Balkányi, Ege- resy). Hajdúböszörményi Bocskai —Nagykállói Virágzó Föld Tsz, 15 óra 30 perckor, vezeti: Gere (Darabos, Görög). Szabó SE—Záhonyi VSC, 14 órakor, vezeti: Mi- zsei. Megyei I. osztály: Nyíregyházi Kinizsi—Nagyecsedi Tsz, bujtosi pálya, vezeti: Lövei (Alföldi, Király). NYVSC—Kisvárdai Vasas, NYVSC-pálya, vezeti: Vári I. (Halász, Németh). Tisza vas vári Lombik—Baktalórántháza, vezeti! Ajler (Brinken, Tamás). Nyírma- dai MEDOSZ—Tiszalöki HSC, vezeti: Puskás (Vigh. Mikula II.). Nagy halászi Textiles—Nyírbátori MEDOSZ, vezeti: Danhauzer (II- csik, Dévényi II.) Tyukodi Tsz— Dimitrov SE, vezeti: Lengváry (Orosz, Salamon). Vencsellői Tsz —Nyíregyházi Dózsa, vezeti: Kovács L. (Szajcz, Czomba). Balká-i nyi MEDOSZ—Fehérgyarmati MEDOSZ. vezeti: Vári II. (Szop- kó, Gál Jenő). Valamennyi mérkőzés 15 óra 30 perckor kezdődik. Megyei n. osztály: Nyirbogdány —Demecser, Rácz (Jármi). Domb- rád—Kótaj, Tamási (Benő). Tu« nyogmatolcs—Nyírbogát, Bónás (Kertész). Nábrád—Uj fehértó, Kozsla (Kozma). Mándok—Vásá« rosnamény, Kulimár (Kondor). Nyírteleki Tsz—Opályi, Szarvas (Drapsza). Nyíregyházi Építők— Ibrány, Kovács B. (Maróthy). Nyíregyházi MEDOSZ—Csenger, Sántha (Páll). Röplabda: Zalaegerszegi TE— Nyíregyházi Spartacus, NB I-es férfi bajnoki mérkőzés Zalaegerszegen. A Nyíregyházi Spartacus NB I-es női csapata Prágában a szocialista országok szövetkezeti nemzetközi tornáján szerepel. A Nyíregyházi Építők NB Il-es férficsapata ma délelőtt 12 órától az MTK ellen szerepel. A Nyíregyházi VSC NB n-es női együttese vasárnap délelőtt Diósgyőrött, a DVTK-val mérkőzik. Bérszámfejtés és SZTK- ügyintézésben jártas — képesítéssel rendelkező — munkaerőt azonnal alkalmaz a NYÍREGYHÁZI CIPÉSZ KTSZ. Síp utca 16. szám. Jelentkezés: a főkönyvei ő- néL (72 917)