Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-15 / 216. szám
M70. s*ep!ém15ér ti. KEtET-MAGYARORSZAG 1 «Ma! Alkotó vitákban A vezetőségválasztó taggyűlések néhány tapasztalata Javában tartanak megyénkben is a vezetőségválasztó taggyűlések. Több helyen választották már meg az új párttitkárt, a vezetőség tagjait, s ellátták őket útravalóval. Nagy munka vár rájuk, hiszen a gazdasági-társadalmi mechanizmus fejlettebb viszonyai között nagyobb önállóságot, céltudatosabb pártmunkát követel a fejlődés. Éppen ezért nagy figyelem kíséri az irányelveket, a párt alkotmányát. a Szervezeti Szabályzatot. Ha figyelmesen tanulmányozzuk e két fontos dokumentumot, sok fontos ösz- szefüegést Találhatunk benne. Szinte egymásra épülnek, céljuk a párt legfontosabb elveinek a még következetesebb érvényesítése a gyakorlati pártmunkában. Bár a pártvezetőségek újjá- választása egy aktus, mégis szólni kell arról, hogy már ezeken a fórumokon még nagyobb figyelmet fordítsanak azokra az összefüggésekre, amelyeket az említett két dokumentum tartalmaz. Lehetetlen lenne felsorolni mindazt amire oda kell figyelni, hiszen hosszú időre meghatározza a feladatokat. Most csak egyetlen, de a lefontosabb összefüggésére szeretnénk felhívni a figyelmet. Olyan alapelvre, amelynek érvényesítése mindennapi feladat pártszervezeteinkben, s erről a vezetőségválasztó taggyűléseken sem szabad megfeledkezni. Az irányelvek a többi között hangsúlyozzák: .,A Központi Bizottság nagy figyelmet fordít a pártélet lenini normáinak érvényesítésére, a demokratikus centralizmus fejlesztésére, a párt munkastílusának javítására.” Ezen az elven épül fel a párt, ennek érvényesítése élteti, erősíti, fejleszti és egyben alakítja gyakorlati politikáját. Sikereink tanúsítják, hogy a pártszervek és a pártszervezetek többségében o kollektív vezetés lenini elvét helyesen érvényesítették. Ez az eredmények egyik forrása volt és marad. De az irányelvek megállapítják azt is, hogy „nem növekedett azonban megfelelően az egyéni felelősség a határozatok elkészítésében és végrehajtásában”. Éppen ezért tűzik ki célul, hogy a párt minden színtű szervében és szervezetében előtérbe kell állítani a határozatok következetes végrehajtását, aminek fontos feltétele az alapszervezeti munka hatékonyságának fokozása. Éppen ennek érvényesítése, következetesebb alkalmazása érdekében született módosítási javaslat a Szervezeti Szabályzatban. Ez már nemcsak a kollektív vezetés elvének a fontosságát hangsúlyozza, hanem kiegészül az egyszemélyi felelősség elvének alkotmányban rögzített elvével is. Fontos ez? Igen, hiszen az elmúlt időszakban sokszor tapasztalhattuk pártszervezeteinknél, hogy elmosódott az egyszemélyi felelősség, s ennek a határozat végrehajtása látta kárát, mely kihatott az egész pártszervezet életére, munkájára. A demokratikus centralizmus elvére épülő kollektív vezetés és egyszemélyi felelősség elvének a következetesebb érvényesítése nagy hatással van és lehet a jövőben a pártélet fellendülésére. Nem véletlen például, hogy az irányelv a következőket hangsúlyozza: „Pártunkban a politika alapvető kérdéseiben a nézetek párt- szerű vitában, eszmecserében tisztázódnak és alakulnak ki a döntések.” Éppen ennek érvényesítése eredményeként fejlődött a párt eszmei-politikai, szervezeti, cselekvési egysége. A párt egységéért folyó harcot folyamatnak kell tekinteni, az egységet állandóan meg kell újítani. minden állás- foglalást igénylő új kérdésben, alkotó vitában meg kell teremteni. Ezek is tanúsították, amit az irányelvek kiemelnek: „A pártszerű keretek között folyó viták erősítik a párt egységét és nélkülözhetetlen feltételei a politika egységes értelmezésének. végrehajtásának.” Ezzel kapcsolatban találjuk az irányelvek és a módosított Szervezeti Szabályzat egy másik összefüggését, amely a párttag tógát bővítette. Eszerint a párttag, „ha kritikai észrevétele, vagy a hibák feltárása miatt hátrányos helyzetbe került, a taggyűlés, vagy a választott pártszerv beavatkozását kérheti. Indokolt esetben az illetékes pártszerv köteles eljárást indítani a bírálat el- fojtója ellen.” A két fontos, s most a taggyűléseken tárgyalásra került és kerülő dokumentum néhány fontos összefüggésére mutattunk rá. Hason, lók találhatók a tanulmányozás során a többi elvek érvényesítésével kapcsolatban is, amelyek elősegítik az alkotó vitákat a vezetőségválasztó taggyűléseken. Érvényesítésükkel pedig tovább fejlődnek pártszerveink és pártszervezeteink, amelyek a szocializmus építésének fontos eszközei. Farkas Kálmán KOMMENTÁR Ülést (ártott Beszéljünk a pénzről Hogy állunk az életszínvonallal Szabolcsban ? Az elmúlt év tavaszán, amikor a negyedik ötéves terv főbb vonásait kezdtük kirajzolni, kénytelenek voltunk megállapítani, hogy megyénkben az egy főre jutó évi kiskereskedelmi forgalom több mint háromezer forinttal kevesebb az országos átlagnál. Az ok nyilvánvaló: a szabolcsiak kevesebbet keresnek. Az egy lakosra jutó jövedelem csak háromnegyede az országos átlagnak. Nehogy azt higgye valaki, hogy becsapják a szabolcsi munkást és dolgozó parasztot. Az egy lakosra jutó jövedelem főleg és elsősorban azért alacsonyabb — nyolcvan százalékban az az oka — mert nagyok a családok, sok a gyerek, kevés még a dolgozó, kereső asszony. Megyénkben száz keresőre 28 fővel több eltartott jut, mint az országos átlag. Hazánkban általában, minden második ember dolgozik. Vagyis a lakosság 50 százaléka. Megyénkben csak 44 százaléka. (Száz kereső tart el 138 nem keresőt.) Mit tegyünk? Az életszínvonal emelése — mégpedig az elmaradottaké gyorsabban — szerepel a pártkongresszus napirendjén is. Űj ötéves tervünk hamarosan törvényhozásunk elé kerülő törvénytervezete pedig különös gonddal foglalkozik vele, nem kis részi# n éppen a szabolcsi problémákkal is. Nem haladunk rosszul ezen az úton. Az 1962 és 1967 között eltelt öt évben megyénkben az egy főre jutó munkásjövedelem 940 forintra, — tehát négytagú családnál négyszer eny- nyire — a mezőgazdaságban fizikai munkát végzőknél pedig egyenesen hatvan százalékkal, 980 forintra nőtt havonta. A következő két évben újabb 13 százalékkal nőtt az egy főre eső jövedelem. A gyors növekedés azonban mégsem elég gyors ahhoz, hogy felzárkózzunk az ország átlagos kereseti viszonyaihoz. Míg ugyanis a szabolcsi szocialista iparban dolgozó munkások átlagos keresete ez év első felében havi 1693 forint volt, addig ugyanez országos átlagban 1942, és a szomszédos Hajdú megyében is 1760, Bács-Kiskunban 1713, Szolnok megyében pedig 1803, szóval rendre több, magasabb. Ez nem igazságtalanság, hanem annak a következménye, hogy kevesebb a szakmunkásunk, kevés géppel dolgozunk, drágán termelünk, dolgozóinknak még mindig több, mint a fele a mezőgazdaságból él, holott országosan már csak negyede. Kevés a szakemberünk és ami van, annak a tudását sem használjuk ki eléggé, beruházásainknál is még mindig több értékű falat építünk, — drágán! — mint amennyi értékű gépet veszünk hozzá. A haladás megyénkben minden vonalon észlelhető. Míg 1960-ban egy dolgozó termelőszövetkezeti tagunkra mindössze 6968 forint évi kereset jutott, ez az összeg már 1965-ben 9372, 1967-ben már 12 359 és tavaly már 15 298 forintot ért el. De ezek a számok is rendre alacsonyabbak az országos átlagoknál. Van lehetőségünk arra, hogy utolérjük az országos átlagot? Van! Fejlődésünk eddig is gyorsabb volt az országos átlagnál — minden vonalon — és ennek a gyorsulásnak még nem szűnt meg a feszítő ereje. Csak okosabban kell dolgozni az anyaggal, idővel, munkával, lehetőségekkel. Szellemi kapacitásunkat kell jobban kihasználni. Tudósainkét elsősorban — vannak! — szakembereinkét — egyre több van belőlük! — és a saját magunkét. Ez hozza a több iorintot. (gnz) a megyei képviselőcsoport Az országgyűlési képviselők Szabolcs-Szatmár megyei csoportja hétfőn ülést tartott a Tiszalöki Vízi Erőmű klubtermében. Az ülésen dr. Fekszi István csoportelnök tartott tájékoztatót a negyedik ötéves terv irányelveiről és az új választási törvény- javaslatról, majd megbeszélték a parlament őszi ülésszakával kapcsolatos képviselői feladatokat. Tudós a A tengert még nem látta a tudós, s noha a könyvek leírásai alapján tökéletes képzetei voltak a fenséges elem természetéről, egy napon mégis elindult, hogy személyesen tanulmányozhassa az óceánt. Áhítattal állt meg a sziklás ormon. A hullámok mozgásában rejlő energiáról pontos számításokat végzett, a tenger dús illatát elemezve jóváhagyta mások beszámolóit, a víz áramlásairól és a széljárásról is elégséges tapasztalatokat szerzett. Akár meg is ordulhatott volna, hogy otthon megírja mások okítására legújabb értekezését a tengerről. Ö azonban igazi tudós lévén, nem érhette be ennyivel, felfogadta hát a környék legjobb halászát, beszállt a csónakba és megmutatta az irányt, amerre haladni kívánt. A halász tempósan mere gette az evezőket és bozontos, deresedő szemöldöke alól nem túlzott kíváncsisággal figyelte a tudóst. Hosszú éleErdemes, nem érdemes ? Falun maradni, visszamenni Három kérdés — három válasz fiataloktól Milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik falun élnek? Jelent e jövőt? Melyek a pillanat és a jövő problémái? Végül, még ha egyre több fiatal is tér visz- sza a községekbe: miért ilyen kevesen és főleg miért ilyen vonakodva? Elismerés Aki először felel, Gyurkó Sándor, Budapesten egyetemista a közgazdaságin, eredetileg vajai lakos: — Őszintén: ha egy végzős elé két lehetőséget tesznek, egy jól fizetett isten háta mögötti állást, vagy egy kevésbé jót városban, mit gondol, melyikre esik a választás? A nagy százalék az utóbbi mellett dönt. A nagy százalék ma még valóban igen. De jó lenne végre tisztán látni. Miért választja a nagy százálék a várost és miért a kis százalék a falut? — Azt hiszem, a legnagyobb baj nem is a korlátozott lehetőségekkel van. Hanem, bármilyen furcsán hangzik, a megbecsüléssel, az elismeréssel. Mert, ismerek ilyen esetet, ha egy városi fiúból lett mezőgazdász megpróbálja az iskolában szerzett, tudományosan megalapozott módszereit alkalmazni a termelőszövetkezetben, letorkollják. Olyanok, akik bár magasabb beosztásban, de kevesebb tudással látják el tisztüket. És ilyenekkel: „mit akarsz te itt a tudományoddal, mi így csináljuk, így csinálta az apánk, a nagyapánk.” Aztán még ilyenek: „idefigyeljen fiatalember, én már akkor is arattam, amikor maga még a búzát sem tudta megkülönböztetni a rozstól.” A fiataloknak, legyenek szerelők, vagy agrármérnökök, nagyon fontos az is, hogy tanulni, művelődni, szórakozni tudjanak. Egyre több azoknak a községeknek a száma, ahol ezekért tesznek. Jóllehet ez nem kevésbe kerül, de megéri. Aki választott Ismerünk. ellenkező példát is. Olyan fiatalt, aki megkapta a két ajánlatot és a város és a falu közül az utóbbit választotta. Berényi Imre, az anarcsi Új Élet Termelőszövetkezet főagronómusa. — Én már öreg vagyok (huszonhat éves!), egyre kevesebb a jogom, hogy a fiatalok nevében beszéljek. De, amikor választanom kellett a tejipari vállalat és az anarcsi tsz között, Nyíregyháza (ahol születésem óta éltem) és Anarcs között, az utóbbi mellett döntöttem. Hogy miért? Azért tanultam, hogy használjam azt, amit megtanultam. Azért lettem mezőgazdász, hogy a föld legyen a munkaadóm. Ez a ’ényeg. Csakhogy a közérzetet nemcsak a munkakörülmények, hanem a munka utáni körülmények is befolyásolják. Aki megszokta a várost, a társaságot, a válogatott szórakozási, művelődési lehetőségeket, annak ma még nagyon keveset ad a falu. — Kétségtelen. Csakhogy a falusi fiatalok többsége ölbe tett kézzel várja a megoldást. Simán akarja megkapni az új városfalut. Nem egy leányálom, de szembe kell néznünk a tényekkel. Ezt az új falut nekünk, fiataloknak kell megvalósítani. Egzisztencia ? Adjuk meg az önérzetnek is azt, ami az övé. Korábban azt kérdeztük, jelenthet-e egzisztenciát a tsz? A legtöbb eredmény, példa erre maga az eredmény, itt született. Munka után aligha lehet megkülönböztetni a fiatalok tömegében, hogy ez a kertészetben, ez a gyümölcsösben és ez pedig egy városi hivatalban dolgozik. A munka pedig lassan hasonló erőfeszítést kíván a dolgozótól a földeken és az A különböző kezdeményezések összefogására a Magyar Vöröskereszt és a Magyar úttörők Szövetsége országos elnöksége meghirdette az „úttörők az árvízkárosult iskolákért” akciót. Ennek többek között az a célja, hogy segítséget nyújtsanak az árvízkárosult iskolák felszereléseinek pótlásában, kiegészítésében, továbbá támogassák az úttörőcsapatokat felszereléseik pótlásában, s emellett egyénileg is segítsék az arra rászoruló pajtásokat. Az akció 1970. szeptember 15—november 15 között tart. Az akció anyagi alapját elsősorban hasznos hulladéküzemekben is. A fizetés? Nem lehet panaszkodni. A kedvezmények hasonlóak. A munkaadó, a termelőszövetkezet is mindent megad fiatal tagjainak is. A berkeszi Bajcsy-Zsi- linszky Termelőszövetkezetben a KISZ-brigád és a brigádon keresztül az ifjúság a termelőszövetkezet szeme fénye. Akik a faluban maradtak és akik visszajöttek (egyre többen) nem panaszkodnak. A fizetés jó. a premizálás igazán serkenti a munkát. Nem ritka, amikor munkaegységenként 21 forintot kapnak. Munka persze van bőven, de dolgozni igazán érdemes. Pócsi Tamás, aki azon fáradozik, hogy ne csak jó munkahelyük, hanem jó közérzetük is legyen a fiataloknak: — Természetes emberi igény a kikapcsolódás. Hogy ezt kielégítően megoldjuk, számba kell venni a falu lehetőségeit is. Hogy ki mit adhat. Itt a tsz adhat sokat és ad is Ránk. fiatalokra, a munkánkra azt hiszem nem lehet panasz. Az sem lehet tehát nagy igény, hogy jó klubot szeretnénk, hogy táncolni szeretnénk, tanulni, meg sok más hasonlót. Tehet-e egy falu, egy tsz ezekért valamit? Feltétlenül. A fiatalok mellett csak ők tehetnek. Meggyőződésem, egyre többet tesznek. Ezért van az a bizonyos visszatérési hullám. anyagok gyűjtésével, kulturális rendezvényeikkel, társadalmi munkával teremthetik elő a pajtások. A lakosságtól és a szülőktől erre a célra pénzt kérni nem szabad. Az úttörők a hulladékgyűjtésből, vagy a társadalmi munkával, rendezvényekkel szerzett pénzüket az 508— 5351 Magyar Vöröskereszt „Úttörők az árvízkárosult iskolákért” elnevezésű OTP- különszámlára fizethetik be. Várhatóan Szabolcs-Szat- márban is sok úttörő kapcsolódik be a mozgalomba. Munkájuk segítésére hétfőn Nyíregyházán, a KISZ megyei bizottságán megalakult a megyei akcióbizottság. Horváth S. János Megyei akcióbizottság alakult „Úttörők az árvízkárosult iskolákért66 tengeren te során találkozott az ember minden fajtájával, kiis merte a tenger valamennyi szeszélyét, tehát már semmin sem csodálkozott. Inas, hosszú karjai megfeszültek a nehéz munkában, a csónak gyorsan siklott a csendes vizen. A tudós pedig leült a csónak farába, a padra, kezét a tengerbe merítette és megízlelte a vizet. Csakugyan sós volt. Próbált felfedezni benne valami rejtett árnyalatot, boldogan tette volna teljesebbé ezt az ősrégi ismeretet, de harmadszor is pontosan azt az ízt érezte nyelve bimbóin, mint először. Már jól bent jártak, a tenger egyre jobban hullámzott, az ég is elsötétült. — Uram. vissza kell térnünk a partra — mondta a halász., — Majd én mondom meg. mikor térünk vissza — szólt a tudós — Tanulmányaimban sohasem engedek meg magamnak felszínes kapkodást. A halász morgott valamit, de a tudós ezzel sem törődött. Határozottan tetszett neki a megélénkülő tenger, elbűvölte a hullámok játéka. a látvány feledhetetlen varázsa. Az önfeledt tanulmányozás közben azt is meglátta, hogy a halász milyen egykedvűen bámul maga elé, talán képtelen bármit is felfogni a lenyűgöző élményből. Ezért őszintén sajnálta az öregembert, annyira, hogy meg is szólalt: — Mondd, fiam, tudsz-e olvasni ? — Nem én, uram, mert gyermekkoromtól ez a munka az osztályrészem. — Ó, boldogtalan ember, így hát az emberélet harmadával kevesebbet ér a te életed, mert nem tudhatod, milyen öröm mások gondolataival gyarapodni! A halász szótlanul evezett tovább, karjait fárasztották a növekvő hullámok. A tudós alaposabban szemügyre vette. — És írni tudsz-e? — Nem én, uram, mert egész életemet a tengeren töltöttem. — Ő, szegény ember, így hát az élet második harmadával is kevesebbet ér a te életed, mert sosem tudhatod meg, milyen gyönyörűség saját gondolatainkkal másokat tanítani. A vihar hirtelen tört rájuk, ami azon a tájon gyakran megtörtént. A csónak ijesztően hányódott a tarajló hullámokon, néhány pillanat múlva mindketten csuromvizesek lettek. A halász rendíthetetlen nyugalommal dolgozott az evezőkkel, a tudós pedig rémülten kapaszkodott a törékeny jármű peremébe. Kiáltania kellett a halásznak, hogy meghallja kérdését a tudós. — Mondd, uram, úszni tudsz-e ? — Nem tudok, jó ember, hisz egész életemben a tudományokkal foglalkoztam! — Akkor kapaszkodj belém, mert bármely pillanatban felborulhatunk és odavész életednek mind a négy fertálya. A tudós így cselekedett. A halász megfordította a csónakot és halálosan kimerítő munkával sikerült megmenteni mindkettőjük életét. Gecgety Mihály
