Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-13 / 215. szám
9 ^«T MACYARÖRSZ/iO — VASÁRNAPI MELLÉKLÉT* 'fSrS. snefXem'Ser fi. Sipkay Barna: Poharak beszélnek n rés vagyok, mint maga AJ az űr, mint a semmibe foglalt hiány. Mint a végtelen után következő véges. — Én is üres vagyok. Pedig tegnap, tegnapelőtt, vagy valamikor volt bennem valami, félig, vagy egészen megtöltött Hittem benne, hogy egész vagyok, hogy mindaz hozzám tartozik, lényem kiegészítője, ami bennem van. — Bennem is volt valami, nem emékezem, mikor. Csordultig voltam, ízeim megfeszültek a súlytól, boldog tudattal öleltem magamba, molekuláim remegő erőfeszítéssel kapaszkodtak táncukban, megsokszorozva keringésüket de boldogan. — És most üres vagyok. — Üres vagyok. — Pedig arra formáltak, hogy befogadjak. Nem mit és hogyan, hanem hogy befogadjak, hogy megtölthessenek, hogy hideget meleget szenvedve álljak, védjek és őrködjek, öleljek és szolgáljak. — De meddig? — örökké. Nem? — Örökké.- gyermeki fogalom. Tegnap volt tegnapelőtt volt ma... ki tudja, van-e ma? Üres vagyok. Örök napforgás, örök tér, örök idő, örök végtelen, mit tudom én, úgy vannak-e? Azt mondja ott az a csorba, benne a por oly régtől rakódik, hogy már nem emlékezik, mióta. — Igen, a por... nem emlékezem, mióta Talán tegnapelőtt történt? Elkezdődött, apró villogó szemcsék keringtek felettem, naptükrű homokszemek, s belém hulltak hintázva, cifrán. Lenihnálkák pihéztek rám, egyre több, pókháló fonatok, gőzök, piszkok. Nem tudom, mikor kezdődött, de már mindegy. — És én még lapos is vagyok. — Ki szólt? — A tányér. Engem is arra formáltak, hogy betölthesse- nek. De ti magasak és karesúak vagytok, én hiába érzem, hogy kiterjedésem nagyobb, mit sem ér. Lapos vagyok. Tudjátok, milyen undorító laposnak lenni? Mintha csak egy kiterjedésem volna, nyúlni mint a féreg, eltakarni, kitárulkozni, meztelen kígyók teste, ráják ragadozó mozdulatlansága, lanulevelek útszélisége, bokalátók dühe, üres váz, kiapadt tófenák, lesüppedt hullagödör, ez vagyok! Üres! Üres! Aj em tudom, mit beszél. *■ ' Én, én érzem igazán, milyen jajgató fájdalom bennem az űr. Mert én tudom, mire formáztak, miért égettek tüzes pokolban, vontak csillogó mázzal, ékesítéssel, számító pontosan, emberöltök tudásával, szikrázó lélekkel, évezredek pompázatos kinyílásával, míg millió tökéletlen elődünk visszahullt az anyagba, eggyé vált az anyaggal és az idővel, a térben, lehetséges, hogy csupán kísérlet lennék én is ? — Kísérlet? Áldozat, eszköz, vagy cél? —* Áldozat, eszköz vagy cél, nem tudom, nem tudom. Áldozat, mondod? Voltak áldozatok. De miért nevezed kísérletnek, mi rettentő pusztulásukat hozta millióknak? Mivégre kísérlet? A pusztítás tökéletességének kísérlete, a halál végzetének kísérlete, pribékek agybeteg látomásainak, gyilkosok hörgő vágyának, gyűlölők gyűlöletének, szörnyetegek iszonyatának, halálfogúak szaggatásának próbát álló kísérlete? 1 — Akkor áldozat. — Te mondod, eszköz vagy cél is lehet. Melyik? Vagy egy sem? — Áldozat. Formáztak, lettél, ne kérdezd, mi végre. Vagy. — Üres! — De miért az? Tegnap, vagy tegnapelőtt volt benned Megtöltöttek És most ki- fogytáL ~^T ■ ■ — Nem igaz! Kilopták belőlem, ami volt. — Nem vigyáztad. — Nem igaz! Rejteni nem tudom! Nyitott vagyok, hogy befogadhassak, s el is veszíthessek. Évezredek óta formáltak így, ezért vagyok az, ami vagyok. — Bizonyos, hogy tegnap, tegnapelőtt volt bennünk valami? — Nem tudom. Lehet, hogy sohasem. Lehet, hogy mindig csak ez volt, kongtunk, mint a harang, nyelvtelen, a fájdalom csapdosta fejét bennünk, azért. — Emlékezzetek csak! Amikor volt bennünk valami! Tegnap! — Tegnap? — Sőt! Ma reggel! Emlékezzetek, amint szétáradt bennünk, mint térben az idő. mint levélben a fény, mint tóban az eső... Igen, ma reggel! Emlékeztek? — Ma reggel- ma reggel volt? t- Épp ily váratlan, épp ilyen hihetetlen, mint ma este lesz! — Este lesz! xyr inden reggel és minden fVl este. Ez a rendeltetésünk. Higgyetek. Rendeltetésünk van, mióta ember él a földön, higgyetek a rendeltetésben. Milliók pusztultak, milliók születnek. Ki csorba lesz, kit öszetömek, ki szemétre kerül, nem változik rendeltetésünk. Mi győzünk időn és téren, te és ő, mi valamennyien. Higgyetek. Töltsétek meg a hiányt létezéssel, az űrt gondolatokkal, a semmit magatokkal, az időt eszmével, a teret anyaggal és hagyjátok az önző befelé fordulást. Töltse be ki ki rendeltetését. — Álmodni. Szabad? — Mindenről. Gazdagabb az élet, mintsem elképzelhető. Benneteket is megálmodott az olkotó elme, az ember. Álmodjátok meg ti is a jövőt. Egy kiváló népművelő arcképéhez Nemrég a francia nagyváros, Lyon polgármesterétől kapott levelet. Küldeményt hoz a posta címére a törökországi Rodostóból, a lengyel múzeumokból, sok európai országból. írókat, művészeket, tudósokat fogad „várában.” így látatlanból gzt hihetnénk, egy tudós poétáról van szó. Valójában Molnár Mátyás vajai művelődésiotthon-vezető a legtávolabb áll a látványos szerepléstől. Legalábh olyan otthonos a parasztházakban, mint a levéltárakban, tudományos és kulturális intézményeknél. Múzeum, országos hír Megszállottnak is nevezik, aki éjt nappallá téve dolgozik. Még hivatásos pedagógus volt, amikor hozzálátott dédelgetett tervéhez. Kuruc V y Ádám várkastélyában múzeumot alapítani, összegyűjteni a régi ereklyéket, tárgyi és szellemi kincseket Sok hazai & külföldi helyet felkutatott, ahol még Rákóczi- emlékeket vélt, s az évék során megújhodott a Vay várkastély. A gyűjtőszenvedély s a megyed támogatás rangos múzeumot eredményezett a szabolcsi községben. A Vay Ádám Múzeum születése pillanatától nem csak a régi korok, a Rákóczi szabadságharc megmaradt emlékeinek otthona lett Egyfajta művelődési ház is, ahol nemcsak a Magyar Történettudományi Társaság tudományos ülését, s egy faluban igen ritkán sorra kerülő tudós összejövetelt lehetett megtartani. írók, költők, képzőművészek találkozóhelye, alkotóműhelye is a vajai vár Molnár Mátyás sok fáradozásába került, amig az ódon falak között egy romantikus teremben megnyithatta a vajai alkotóházat. Az elsőt és máig az egyetlent Szabolcsban. A környező községek valóságos kulturális központjává lépett elő Vaja. Pedig hosszú ideig nem volt önálló művelődési háza, s a népművelési teendőket társadalmi munkában, tiszteletdíjasként látta el. Megtalálta itt minden korosztály, minden érdeklődési kör a maga termét. A beregi keresztszemes és kézimunka kiállítástól a modem festészetig, az ismeret- terjesztő előadásokon a korszerű falutelepülés problémáitól a helyes tévénézésig hasznos útravalóvai távoztak az érdeklődők. Ember a kulisszák mögött kai is támogatják a vajai művelődési otthont. Néhány éve a múzeummal szemben elkészült a művelődési ház, ahol Molnár Mátyás mint hivatásos népművelő végzi munkáját, ő a gazdája a múzeumnak is, amely az alkotóművészek jóvoltából, jelentős képzőművészeti gyűjteménnyel gazdagodott, s vendégkönyvébe az ország sok jeles művésze írta be nevét és véleményét. Vajának — a múzeumbarátok körének, amely a kulturális pezsgés magja — több száz példányban megjelenő híradója is van, melyből a tagság betekintést kap a holnap erőfeszítéseibe. A Vay Adám-emlékünnepség tudományos ülésszakának anyagát tavaly könyv alakban is kézbe vehették az érdeklődők, az ország élvonalbeli történészeinek referátumai vaL Molnár Mátyás nemcsak szorgalmazója „menedzsere” a kiadványoknak, egyik írója is, A kuruckori néphagyományok gyűjtésének tapasztalatait adta közre, egyben elindította egy újabb megyei könyv megszületésének gondolatát Közben — a kulisszák mögött — örökösen járva a járást, a megyét, az ország különböző vidékeit, a fővárost — félezerre nőtt a vajai múzeumbarátok köre. Szabolcstól Kanadáig vannak pártoló tagok, akik dokumentumokkal, ötletekkel, sőt anyagiákÉrdekes ember „Terjesztését megtiltom...“ Szabolcsi folyóirat krónikája egy dokumentumkönyvben A Magvető gondozásában a napokban jelent meg Marko- vics Györgyi „Terjesztését megtiltom” című könyve. A szerző az időszakos sajtóter- m" ' k minősített kiadványokból gyűjtött össze szépirodalmi alkotásokat, tanulmányokat és cikkeket, amelyek kinyomtatását a Horthy-cenzúra megtiltani nem tudta, de legtöbb esetben ügyészi eljárás követte a kiadványok megjelenését. Kortársi visszaemlékezések is helyet kaptak a Terjesztését megtiltom című könyvben, amely már feledésbe merülő sajtóperek anyagát is tartalmazza, s bizonyító dokumentumokat a Horthy- cenzúra működésére, amely nemcsak a marxista, forradalmi gondolatok, hanem bárminemű haladó írás kíméletlen elfojtója volt. Ebben a könyvben találjuk, a debreceni időszakos kiadvány mellett az egyik rövid életű vidéki folyóirat krónikáját, az 1933-ban Nyíregyházán haladó és lázadó értelmiségiek által alapított és szerkesztett Forrást. A folyóirat alapítói és munkatársai Országh Ödön, Walter Ede, Kovács Lajos, Maris József, Csáki Lajos, Sarlós-Salzmann Ottó nem voltak közvetlen kapcsolatban a munkásmozgalommal, de a burkolt, a cenzzúrát is állandóan szem előtt tartó bírálataik, melyek a négy számot megért Forrásban találhatók a munkanélküliségről, az egyházak mesterkedéseiről és más témákról, a haladó mozgalmak ériékes darabjává teszik a Forrást. Még őrzik az ügyészi iratokat a Forrás életben lévő munkatársai és az elhunytak hozzátartozói. Elítélni nem tudták a szerzőket, de a meg- hurcolásból kijutott a legélesebb írások alkotóinak. A dokumentumkönyv tartalmazza a Kelet-Magyarország 1966 november 27-1 számának egyik cikkét: „A Benczúr körtől a Forrásig” címmel, szerzője Kun István. Sarlós- Salzmann Ottó levele a folyóirat munkájáról, az ügyészi eljárásról, s egy Kassák- stílusban fogant szabadverse teszik teljessé, szemléletessé a szabolcsi haladó folyóirat krónikáját. Sajnos a régi Forrás-beliek közül már alig élnek. Elhunyt Walter Ede, aki Párizsban Illyés Gyula emigrációs köréhez tartozott. Maris Józsefet 36 éves korában a kíméletlen munkaszolgálatos sors vitte el. Meghalt Csáki Lajos és a fővárosban nyugdíjasként új- ságíróskodott Kovács Lajos is. Ország Ödön Aszódon tszkönyvelő, Sarlós-Salzmann Ottó pedig Nyíregyházán nyugdíjas. A szabolcsi haladó erőfeszítések egyik értékes darabja a Forrás. A fővárosi szerző könyvében helyet kapva, bekerült az ország dokumentum-irodalmába, teljesebbé téve a képet a Horthy-kor- szak sajtóviszonyairól. . m Zalka Máté-relikviák az országos és a megyei múzeumnak Zalka Máté, — Lukács tábornok — értékes emléktárgyai kerültek az Országos Hadtörténeti Múzeumba. A legendás hírű hős leánya, Natasa Zalka, aki már korábban is több tárgyat juttatott a múzeum gyűjteményébe, most ismét eredeti leveleket és személyi használati tárgyakat ajándékozott A levelek között van olyan, amelyet Zalka Máté spanyol nyelven írt, a személyes használati tárgyak sorában található zsebkés, botból készült patkó alakú pénztárca, benne perzsa, olasz, spanyol, francia pénzdarabok. Natasa Zalka a napokban édesapja szűkebb szülőföldjén, Saabolcs-Szatmár megyében is látogatást tett és értékes relikviákat adományozott a Zalka Máté emlékszoba és a nyíregyházi múzeum részére. Az átadott emléktárgyak között van Zalka Máté órája, s több irodalmi alkotás és ismeretlen fénykép. A könyvek között található Zalka Máté: „Nem olyan könnyű” című 1932-ben Moszkvában magyar nyelven megjelent elbeszélése, 1950- ben ugyancsak a Szovjetunióban orosz nyelven napvilágot látott háborús elbeszélése, továbbá Illés Béla: Ég a Tisza 1930-ban és 1932- ben Szovjetunióban magyarul megjelent regénye, Lengyel József: Visegrádi utca című ugyancsak Moszkvában 1932-ben kiadott történelmi riportja és még több olyan mű, amelyet eddig Zalka Máté leánya őrzött házikönyvtárában. (h) Egyik legnagyobb gondja mostanában, hogy új színt vigyen a parasztcsaládok életébe, jó színházat, színvonalas zenét, művészi alkotásokat a községi művelődési otthon falai közé. A családi otthonokban is kedveit akar ébreszteni az igényes olvasás, tévénézés, a művészi szép iránt Mindezt valóban a megszállottakra jellemző alázattal, nagy-nagy kitartással végzi hosszú évek óta. Alkotmányunk ünnepén a megyében ő érdemelte ki a Kiváló Népművelő kitüntető címet, az elismerést, amely a csendesen végzett munka mögött van. Érdekes ember? A fogalom felszínes értelmezésében talán nem. Közelebbről megismerve mégis az, mert a nem csekély emberi plusz teszi érdekessé, az átlagtól elütővé. Jogossá a Kiváló Népművelő és kiváló ember címre. Pán Géza Arina, a szállodai szolgáló ott lakott közel a főbejárathoz, Szer joga, a szolgalegény pedig a hátsó lépcső táján. A dolog szégyenszemre megesett közöttük. Arina virág- vasárnapján Ikreket szült Szerjogának. A víz folydo- gál, a csillag ragyog, az ember meg fenegyerekeskedik. így hát Arina újra csak áldott állapotba került, már a hatodik hónapot pergeti, gyorsan pergők az asszonyi hónapok. Szer joga katonasorba cseperedett, be kell vonulnia, ez itt a bökkenő. Hát fogja magát Arina, előáll és kereken megmondja: — Szer joga. nincs értelme, hogy várjak rád. Négy esztendőn át te jobbra, én balra, a négy esztendő alatt, akárhogv is, de legalább hármat szülök. Ha szállodában szolgálsz — emelgesd a szoknyád. Ur mindahány, aki betér. Mire megjössz a katonaságtól — a belsőm már kiszikkadt, elfonnyadt asszony leszek, kellek is én akkor neked. — ügy biz’a — bólogatott Szer joga. — Most még ügyeskednek körülöttem a kérők: Tofi- mics, a boltossegéd — goromba, mint a pokróc, no meg az öreg Iszaj Abra- mics, a szent Nyikola temrsIszaak Babel: JÉZUS BŰNE lom elöljárója, ereje fogytán lévő ember, — de hát nekem úgyis a lelkem kavarja fel a ti gonosz, bika erőtök, hiába beszélek, még a szuszt is kiszorítjátok belőlem. .. Letelik a három hónap, megjön a poronty, beadom a lelencbe, aztán férjhez megvek hozzájuk. Szer joga csak hallgatja, hallgatja lecsatolja nadrágszíját, s nagy virtussal méregeti vele Arina hasát — A hasamat ne bántsd — szólt rá az asszony —, a te porontyod mocorog benne, nem idegen... Volt ott mégis hadd el hadd, potyogtak a legénykönnyek, csurgóit az asszonyvér, de semmire sem jutottak. Erre az asszony ment, és Jézus Krisztus elé járult, mondván: r- így és így, Uram Jézus, Arina vagyok a Tver utcai Madrid és Louvre szolgálója. Ha szállodába szolgálsz — emelgesd a szoknyád, úr mindahány, aki betér. De ott jár lenn az árnyékvilágban, a te rabod, Szerjoga szolgalegény. A múlt év virágvasámapján ikreket szültem neki... Aztán szép sorjában, töviről hegyire elmondta a dolgot — Hát ha nem állna be katonának? — hümmögött a Megváltó. — Akkor jön a csendőr és nyakon csípi... — A csendőr — az ür Jézus lehorgasztotta fejét — erre nem is gondoltam... Mi lenne, ha netalán te élnél feddhetetlen életet? — Négy álló esztendőn át? — ámuldozott Arina. — Hiszen ha rád hallgatnánk, mindenkinek meg kellene házasodnia, hiszen réges-rég óta csak ez a módi járja nálad, no meg aztán, honnan jönne a szaporulat? Valami okosabbal könnyíts rajtam... Elfutotta a pír az Ur Jézus arcát, az asszony az elevenére tapintott de hallgatott. Ahol nincs, ott ne keress, ezt még az Isten if tudja. — Ide figyelj, Isten teremtménye. te kedves, bűnös Arina leányzó —• zengett végül is az ür Jézus dicsőséges hangja — lábatlanko- dik itt a mennyekben egy jóképű angyal, Alfréd a neve, már nem bírok vele, egyre csak siránkozik: Uram Jézus, miért tettél engem alig húszéves koromban angyallá, hiszen itt használható fiatalember lehetnék Hát kedves lányom, ezt az Alfréd angyalt kerek négy esztendőre férjül adom neked. Vigaszod lesz ő, védelmeződ és szerető hitvesed. Szülni tőle nemcsak hogy gyereket, de kacsacsibét is képtelenség, mert haneuro- zónak ugyan hancurozó, da amit tesz, nem komoly.,. — Éppen ez kell nekem -• ragyogott fel Arina —, hisz ez az a komolyság, amitől kétévenként háromszor halálomon vagyok... — Édes legyen a pihenésed, Isten teremtménye. Arína, könnyű legyen a fohászod, akár a nótaszó. Ámen. Ebben maradtak. Odahivatták Alfrédot. Vézna legényke, gyengéd, égszínkék válla mögött két rózsaszín
