Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (30. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-30 / 203. szám

I oTäaJ RELÉT-WÄGVARORSZAÖ T970 augusztus SB. Az események krónikája. HÉTFŐ: Losonczi Pál látogatása Zanzibárban. — Agnew, amerikai elnök Dél-Koreába ér­kezett. KEDD: Jarring megkezdte tanácskozásait a kőzel- . keleti helyzet rendezésére. A kambodzsai felszabadító erők támadást indítottak a főváros közelében. SZERDA: Párizsba érkezett Xuan Thuy, a VDK-kül- döttség vezetője. Arafat és Nasszer tárgyalásai Kairóban. CSÜTÖRTÖK: Losonczi Pál Aden érintésével Kairóba uta­zott. — Egyiptom tiltakozott Washington­ban a fegyverszünet izraeli részről történt megsértése miatt. PÉNTEK: Brezsnyev beszéde a Kazahsztáni SZSZK és KP megalakulásának 50. évfordulóján Alma-Atában. Parlamenti választások Marokkóban. Gustáv Husák beszélt Árvaváralján a kon­szolidáció eredményeiről. SZOMBAT: Megkezdődtek a magyar—egyiptomi ál­lamfői tárgyalások Kairóban. Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének tíznapos af­rikai körútja ezen a héten egy sor fontos eseményt hozott. Az elmúlt hét végén lezajlott szudáni látogatás éppen va­sárnap fejeződött be és a két ország között légügyi egyez­mény, valamint műszaki-tu­dományos együttműködési szerződés aláírásával zárult Ezek az egyezmények tükröz­ték a kapcsolatoknak azt a gyors fejlődését, amely az 1969 májusában bekövetkezett szudáni forradalmi fordulat óta megfigyelhető Szudán és a szocialista országok — köz­tük Magyarország — kap­csolataiban. E vasárnapi záróakkord után a hét első napjaiban Tanzániában folytatott fontos tárgyalásokat a magyar de­legáció. Emlékezetes, hogy ta­valy októberben a Julius Nyerere tanzániai államelnök magyarországi látogatása után kiadott nyilatkozat is tükröz­te: a nemzetközi élet legfon­,r— ~ ■■■. - ........ tosabb kérdéseiben azonos, vagy nagyon közeli a két or­szág álláspontja. A mostani tanácskozások megerősítették ezt az értékelést, s a közös nyilatkozat különösen a kö­zel-keleti és délkelet-ázsiai kérdésekkel foglalkozva, megállapíthatta a két ország teljes nézetazonosságát. Érdekes és figyelemreméltó fejleménye volt az útnak, hogy Tanzánia és az Egyesült Arab Köztársaság között, út­közben az Elnöki Tanács el­nöke találkozott a dél-jemeni államfővel. Ez a találkozás eredetileg nem szerepelt a látogatás napirendjében. Lét­rejöttét úgy lehet értékelni, mint annak a pozitív politi­kai és gazdasági szerepnek a nagyrabecsülését, amelyet a magyar külpolitika erejéhez mérten a térség népeit ér­deklő legfontosabb politikai és gazdasági problémák meg­oldásában játszik. A rövid dél-jemeni megbe­szélés után került sor az Egyesült Arab Köztársaság­ban tett látogatásra. Ez min­den tekintetben kiemelkedő eseménye a tíznapos körút­nak. A Szudánban és Tanzá­niában folytatott baráti ta­nácskozások után a magyar küldöttség abba az országba érkezett, amellyel politikai és gazdasági kapcsolatai a leg­szélesebb körűek és legrégib­bek a térség országai közül. A pénteken megkezdődött ál­lamfői tárgyalásokon sor ke­rült nemcsak a magyar— egyiptomi kapcsolatok továb­bi fejlesztési távlatainak megvitatására — hanem ar­ra is, hogy a közel-keleti fegyverszünet időszakában Magyarország ismételten ki­fejezze szolidaritását a jogos arab állásponttal. A hét világpolitikai szem­pontból legnagyobb jelentősé­gű megnyilatkozása minden kétséget kizáróan az SZKP Központi Bizottsága főtitká­rának, Leonyid Brezsnyevnek Alma-Atában elmondott be­széde. Ez a beszéd áttekintet-, te a világpolitika egész hori­zontját és legidőszerűbb, leg­fontosabb kérdésekben szö­gezte le a szovjet álláspontot. Első helyen foglalkozott Brezsnyev' a szovjet—nyugat­német szerződés jelentőségé­vel. Világossá tette, hogy a szerződést a Szovjetunió egy pozitív folyamat kezdeteként értékeli. Kifejtette: a szerző­désnek érvénybe lépése után nemcsak az NSZK és a Szov­jetunió közötti kapcsolatok fejlődésére, hanem az egész európai helyzetre kedvező ha­tása lesz. Brezsnyev nem mu­lasztotta el megjegyezni, hogy a megkötött szerződés lehető­ségei akkor tárulnak majd fel teljes egészükben, ha azt a két fél ratifikálja és a szerződés érvénybe lép. (Köz­tudomású, hogy a ratifikálás szempontjából a problemati­kus fél Nyugat-Németország. A Brandt-kormánynak nyil­ván kemény harcokat kell vívnia a ratifikálás ügyében a kereszténydemokrata ellen­zékkel.) Kitűnt Brezsnyev értékelé­séből, hogy a szovjet—nyu­gatnémet szerződést közös erőfeszítés eredményének tartja. A Szovjetunió részé­ről természetesen már régóta készen álltak az NSZK-val szemben fennálló feszültség enyhítésére a megfelelő, szi­lárd elvi alapon. Az NSZK kormánya elismerte a mai európai politika realitását, s ezzel megtette azt az ésszerű lépést a helyes úton, amely lehetővé tette a megállapo­dást. A Brezsnyev-beszéd máso­dik rendkívül fontos eleme a Közel-Kelettel foglalkozott, is­mét leszögezvén, hogy a bé­két csak az izraeli agresszió minden következményének teljes felszámolása útján le­het biztosítani. Ez természe­tesen magába foglalja az iz­raeli csapatok teljes kivoná­sát minden megszállt terület­ről. A szovjet álláspontnak ez az alapvető, ismételt leszöge- zése az adott időpontban kü­lönösen azért jelentős, mert lassan megkezdődnek New Yorkban a Jarring által ve­zetett közvetett tárgyalások. E tárgyalások első, rövid pe­riódusa azért szakadt meg, mert az izraeli ENSZ-megbí- zott tanácskozásokra vissza­tért Tel Avivba. Nem vélet­len, hogy a Jarring által ve­zetett tárgyalások lassításával párhuzamosan amerikai for­rások különböző áthidaló ja­vaslatokat röppentettek fel. Ilyen volt az, hogy az érde­kelt hatalmak hozzájárulása esetén „szovjet—amerikai bé­kefenntartó erők létrehozá­sával garantálják a közel- keleti rendezést. Ezzel csak­nem egyidőben az amerikai szenátus külügyi bizottságá­nak elnöke Fulbright azt ja­vasolta, hogy az Egyesült Ál­lamok vállaljon katonai ga­ranciát Izrael állami létének biztosítására az 1967-es hatá­rokon belük Végül: rendkívüli politikai jelentőségűnek lehet minősí­teni a Brezsnyev-beszádnek a Távol-Kelettel, illetve szo­rosabban véve a szovjet—kí­nai kapcsolatokkal foglalkozó részét. Ennek nemcsak a szovjet és a kínai fél között folyó és Brezsnyev meghatá­rozása szerint is lassan hala­dó tárgyalások adnak idő­szerűséget. Aktuálissá tette a szovjet állásfoglalást Agnew ameri­kai alelnök e héten zajló tá­vol-keleti körútja is. Agnew Dél-Xoreától Kambodzsáig — lényegében véve az amerikai agresszív távol-keleti politika eddigi általános vonalának folytatását és megerősítését hangoztatta! Ebben az össze­tételben különösen hangsú­lyozni kell Brezsnyevnek azt a megjegyzését, hogy a Szov­jetunió nemcsak az államközi kapcsolatok rendezésére áll készen Kínával, hanem arra is, hogy a két nép között a jószomszédi viszony és barát­ság helyreálljon, s egyesítsék erőfeszítéseiket az imperializ­mus és a reakció ellen vívott harcban. GömŐri Endre Gerencsér Miklós: fekete tét 22. Tehát erről van szó — ne­hezedett halk döbbenet Pat- tantyús-Ábrahám Imrére. A végpusztulás cinkosává akarják kényszeríteni. Annyi bizonyosság, annyi tragikus tapasztalás után sem merte teljesen hinni, hogy ennyire lezüllött a német jellem. Húsz esztendőn át hallotta a horogkeresztesek zagyvosága- it, ezerszer megbizonyoso­dott észbontó elvetemültsé­gükről, de azért mindig — ha egyre bizonytalanabbul is vétót emelt benne a „de”. Undorítóak Hitlerék, de le­het-e tagadni a német kultú­ra nagyszerűségét? Örök szé­gyen, amit a nácik elkövettek az emberi méltóság ellen, de ki vonhatná kétségbe a né­met filozófia, a német tudo­mány, a német irodalom grandiózus szellemi építmé­nyeit? Kitörölhetetlen gyalá­zata a világtörténelemnek, amit a nemzeti szocialista hadigépezet művelt Európa népeivel és országaival, de nem méltó-e a tiszteletre a német technikai zsenialitás? A „de” többé nem emelt vétót Pattantyűs-Ábrahám Imrében. Határozottan érez­te, most szabadult fel töké­letesen mindenféle elfogult­ság alól. Most értette meg, mit jelent véglegesen és visz- szavonhatatlanul ide vagy oda tartozni, ő, aki igazság­kereső szenvedélyében soha nem becsülte le az árnyala­tokat, belátta, hogy maga a könyörtelen kényszer teremt puszta helyzetet, letöröl min­den árnyalatot, s élesen vá­lasztja f eh érre-f ekeiére a vi­lágot. Ha rémálomban hallja az őrnagy dörgedelmeit, felriad és segítségért kiált. Am ébe­ren hallotta, mégsem kiált­hatott Talán mert magától is megriadt. Hiszen hallott a minden képzeletet felülmúló rombolásról, tudott a buda­pesti hidak elpusztításáról, mégsem borzadt el eléggé. Ennek a beesett arcú, hor­padt mellű őrnagynak kellett kinyitnia a száját, hogy megértse: valóban, a totális háborúban meg kell békélni a végső konzekvenciákkal. Az őrnagy végső konzekvenciá­ja az, hogy fel kell robban­tani Győr kilenc hídját, tönkre kell tenni az egész várost, lakosságát pedig éh­halálra kell kárhoztatni. Mi lehetne ezzel szembén az ő végső konzekvenciája? Dermesztő bámulat nyű­gözte le az igazgatót. Túl az égbekiáltó gaztetteken, túl a korábban elképzelhetetlen embertelenségen, nem volt képes felfogni, hogyan tor­názhatták magukat ezek a hulladékemberék a hatalom régióiba? Nem tudta, a ke­gyetlenségükön, avagy a tudatlanságukon ámuljon-e jobban? Gond, figyelem, ag­gódás, száz és százezer mun­kaóra, bonyolult szaktudás, adófizetők pénze feszül min­den hídban és akkor rábízzák három Utászra ezt a hidat, hogy röpítse a levegőbe... És így van ez min­dennel, Urban tsek fő­mérnök meggyilkolásától a nemzeti lét elleni merényle­tig. Az őrnagy még mindig szó­nokolt: — Remélem, az urak tisz­tában vannak azzal, hogy az elhangzottak nem tekinthetők pusztán udvariassági tájékoz, tatónak. Gondolom, felfog­ják, hogv önökre mekkora felelősség hárul a bénítás za­vartalan lebonyolításában. Ellenkező esetben... Már nem figyelt oda Pat- tantyús-Ábrahám Imre. Egj’áltaián nem érdekelte, hogy mi történik a várme­gyeháza gyűléstermében. Ar. ra, gondolt, ketté fogják osz­tani a vagongyár tetemes pénzkészletét, egyik részét felosztják a munkás- és al­kalmazotti törzsgárda tagjai között, másik részét pedig befalazzák a vagongyári bér­ház pincéjébe. Elégedetten állapította meg, hogy a gyár felbecsülhetetlen értékű ipari gyémántkészletéről ed­dig még nem szereztek tu­domást a nyilasak. Ha mégis érdeklődnének, azt fogják mondani, hogy megsemmisült az igazgatósági épület bom­bázásakor, Egyébként minél gyorsabban betonba rejtve biztonságba helyezik. Dolgozott. Megszokottan és élénken, mintha valamely műszaki számítással, vagy technológiai feladattal fog­lalkozott volna. Majdnem boldogan eszmélt a meglepe­tésre: félelme elmúlt, s ak­kor sem változott ez a jó ér­zés, amikor szinte próbálta rábeszélni magát, hogy ala­pos oka van a félelemre. Rendszerint egy kisebb fegyveres falka élén portyá- zott a városban báró Strah­lendorf Gyula, hogy ezzel is fokozza hírének rettegett ha­tását. Főképp sötétedés után mutatkozott falkában. Most viszont, noha rég besötéte­dett, magányosan csörtetett a Révay Gimnázium kapuja alá. Fenyegetően kopogott csizmasarka a kőpadlón, he­gyes szakái lát támadón tar­totta magasba. Jöttére vona­kodva cihelődött elő a por­tásfülkéből az ügyeletes őr. — Maga lusta csibész! — támadt a báró a gyanútlan nyilasra, — Csak így immel- ámrnal vánszorog elém?! Mit képzel, tűröm én ezt az un. Külpolitikai széljegyzet: Európa nyert vele A világlapok változatlanul vezető helyen és sokoldalú kommentárokban foglalkoz­nak a szovjet—nyugatnémet szerződéssel, és a Varsói Szer­ződés moszkvai csúcsértekez­letével. Gyorsan követte egy­mást a két esemény. Augusz­tus 12-én írta alá Moszkvá­ban az okmányt Alekszej Ko­szigin és Willy Brandt, s nyolc napra rá, augusztus 20-án együtt ült ugyancsak Moszk­vában a Varsói Szerződés po­litikai tanácskozó testületé: a hét szocialista ország pártjai­nak első titkárai, miniszterel­nökei és külügyminiszterei. Gyorsan őröltek a diplomácia és a nemzetközi politika mal­mai, s e gyorsaság azt jelzi, hogy rendkívül jelentős kér­désről van szó: békepoliti­kánk nagyon jelentős állomá­sáról. A Varsói Szerződés csúcs­találkozójának fő témája a szovjet—nyugatnémet szer­ződés volt. Megállapították, hogy ez a szerződés „fontos lépés a feszültség enyhítésé­nek és az európai helyzet nor­malizálásának útján.” A moszkvai tanácskozás tehát szorosan összekapcsolta ezt a két fogalmat: a szovjet—nyu­gatnémet szerződést és az európai biztonságot. Két álta­lános okból is összefügg a kettő: a szerződés egyrészt az európai biztonságért folyó küzdelem eredménye, más­részt tovább javítja földré­szünk politikai légkörét, a ta­nácskozások körülményeit. A Moszkvában aláírt szer­ződés nem egyszerűen és nem elsősorban két ország megál­lapodása, (bár természetesen ilyen vonatkozásai is vannak), hanem európai méretű, euró­pai jelentőségű lépés. Mert hiszen mit tekinthetünk az európai biztonság, a földrész politikai szilárdsága és békéje feltételének? Azt, hogy egyet­len ország se követelje más területeit, tartsa tiszteletben más ország határait, a vitás kérdéseket csak tárgyalások útján oldják meg, s végül lé­tesüljenek szoros gazdasági, tudományos-technikai és kul­turális kapcsolatok a különbö­ző társadalmi rendszerű or­szágok között. A szovjet—nyugatnémet szerződésben ezeknek a köve­telményeknek fontos elemei találhatók. A Német Szövet­dok álmatagságot!? Fegy­verbe! A bősz dorgálás megrémítette a silbakot, jó­zan eszét feledve rohant puskájáért a portásfülkébe, majd reszkető makkal állt a báró elé. Strahlendorf annál szilájabb haraggal ugráltat­ta: — Vigyázz! Puskát láb­hoz! — Fegyverrel tisztelegj! Lábhoz! Vállra! Pihenj! Na látod, te elpuhult barom! így kell engem fogadni, ha ed­dig nem tudtad volna! Je­gyezd meg, hogy én, báró Strahlendorf Gyula Károly, a nemzeti számonkérés vég­rehajtója rendelkezem az ir­háddal! Személyes hatalma­mat e naptól a vegyesháza­sok gettójára is kiterjesztem! Recsegő-raccsoló hangjától remegett az épület. Földszin­ti körletükből kiszaladtak a folyosóra a nyilas őrszolgá­lat tagjai, de mivel ismerték a bárót, senki nem mert szólni. Strahlendorf pedig ügyet se vetve rájuk, felro­hant az emeletre, berontotta lépcsőházzal szembeni tan­terembe. Harcias lendülete hivatalos komolyságra vál­tozott. A riadalomba rőkö- nyödött nők moccanni se mertek, amikor megjelent a teremben a marcona álak. — ön velem jön — bö­kött merev mozdulattal a báró Szilágyi Lilire. (Folytatjuk) ségi Köztársaság elismerte a második világháború után ki­alakult határokat és nem tá­maszt területi igényeket má­sokkal szemben. Nagy jelen­tősége van ennek, hiszen a háború befejezése óta elsősor­ban az tartotta bizonytalan­ságban Európát, hogy a nyu­gatnémet revansisták meg akarták változtatni (és a Brandt-konmány ellenzéke ma is erre törekszik) a háború utáni helyzetet A szovjet- nyugatnémet szerződésben a két fél lemond az erőszak al­kalmazásáról, s ennek — mint erre már céloztunk — nagy elvi jelentősége van. Egy tő­kés és egy szocialista ország közös okmányában kifejezés­re juttatja azt a meggyőző­dést, hogy a nemzetközi poli­tikában a tárgyalások mód­szerének kell uralkodnia. Joggal jelenthették tehát ki a Varsói Szerződés moszkvai csúcsértekezletén, hogy ez a szerződés hozzájárul az euró­pai országok, a Kelet és a Nyugat kapcsolatainak fejlő­déséhez. Tovább javította az európai légkört. Nem véletle­nül szóltak a Varsói Szerző­dés tagállamainak vezetői, és szól nagyon sok keleti és nyu­gati kommentár is hangsúlyo­zottan Európáról a cikkünk­ben foglalt két esemény kap­csán. Sanda nyugati kommentáto­rok — a szovjet—nyugatné­met szerződésről szólva — azt kérdezik, hogy vajon ki mit kapott ettől az egyezménytől, ki nyert rajta? Bátran vála­szolhatunk erre a kérdésre: elsősorban Európa nyert vele, s ha arra gondolunk, amit a szerződés tarfáírnárőTiJí,rtlfnk, ehhez nem is férhet kétség. Nem tagadjuk, hogy a háború utáni helyzet elismertetése a szocialista politika negyedszá­zados célja, kétségtelen azon­ban, hogy a nyugatnémet kor­mánynak is nagy érdemel vannak az egyezmény létre­jöttében, hogy az augusztus 12-én aláírt okmány a szovjet és a nyugatnémet diplomácia közös erőfeszítéseinek gyü­mölcse. Ha azt mondjuk valamire^ hogy állomás, ebben az is benne foglaltatik, hogy a vo­nat jött, megállt, s megy to­vább. Folyamatnak vagyunk tanúi, olyan munkának, amely Európa biztonságáért, az össz­európai értekezletért, a föld­rész országai békés egymás mellett éléséért folyik. Termé­szetes, hogy a moszkvai ok­mány aláírásával nem zárult le ez a folyamat, hogy várjuk a lengyel—nyugatnémet, majd a csehszlovák—nyugatnémet tanácskozásokat, és a meg­egyezést, s a szocialista világ változatlanul ragaszkodik ah­hoz, hogy az NDK-t minden ország ismerje el nemzetközi jogi érvénnyel. Most — az NDK államhatárainak elisme­résével — ebben az irányban is történt egy lépés. A nyugatnémet kormány és a szocialista országok közötti tanácskozási folyamattal pár­huzamosan érlelődik az össz­európai értekezlet. Ahogy a két esemény (az augusztus 12-i és az augusztus 20-i) ösz- szefüggött, ugyanúgy össze­függ e két folyamat is. Az európai értekezletért folyó munka általánosabb, átfogóbb, nincs alárendelve az NSZK- val kapcsolatos diplomáciai fejleményeknek, de minden részletközeledés közelebb hoz­za az összeurópai konferencia létrejöttét. A Varsói Szerző­dés csúcstalálkozójának részt­vevői elhatározták, hogy min­dent megtesznek a konferen­cia mielőbbi összehívására. Augusztus 12. és augusztus 20. új lendületet adott az európai politikai életnek. Tatár Imro

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents